Nógrád Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-23 / 195. szám
HÍRLAP 1993. augusztus 23., hétfő Az örmény védelmi miniszter: karabahi Egy karabahi politikust, Szer- zsik Szarkiszjánt nevezték ki Örményország védelmi miniszterévé — jelentette az ITAR- TASZSZ hírügynökség. A 39 éves politikus tagja az Azerbajdzsán területén lévő, de többségében örmények lakta karabahi parlamentnek, s az örmény törvényhozásba is beválasztották. Szarkiszján elődje, Vazgen Ma- nukján jelenleg Franciaországban tartózkodik, mivel egy hónappal ezelőtt szívműtétet hajtottak végre rajta. Merénylő végzett Merbah, volt kormányfővel A francia fővárosba vasárnap érkezett jelentések szerint szombaton merényiét áldozata lett Algír közelében Kaszdi Merbah volt algériai miniszterelnök — jelenti Kis Csaba, az MTI tudósítója. Ismeretlen tettesek nyári lakja ' özeiében végeztek az egykori kormányfővel; vele együtt meghalt fia, testvére, és gépkocsivezetője is. A gyilkos merénylet pontos körülményeiről nmcs még értesülés. Nagy Románia Pártja büszke... Nagy Románia Pártja nyilatkozatban méltatta annak a történelmi jelentőségű eseménynek negyedszázados évfordulóját, hogy Románia nem volt hajlandó részt venni Csehszlovákiának szovjet és más VSZ-haderők által végrehajtott megszállásában, s e döntéséhez az invázió határozott elítélése társult — idézi Piri- tyi Sándor, az MTI kiküldött tudósítója. — Függetlenül egyesek és mások jelenlegi politikai színezetétől, függetlenül attól, hogy milyen hazugságokat és törvénytelenségeket milyen mértéktelenül rónak fel az akkori politikusgenerációnak, Románia akkori vezetőjének álláspontja, amelyet lelkesen felkarolt a román nép, minden időn át a viharban tanúsított büszkeség, nemzeti méltóság és bátorság leckéje marad — olvasható a nyilatkozat. Horthy istvánné: Senkinek sem küldtünk meghívót A Horthy család szigorúan családi aktusnak tekinti az egykori kormányzó szeptember 4-ikei kenderesi újratemetését, és helyteleníti az ezzel kapcsolatos politikai hangulatkeltést mind Magyarországon belül, mind az országon kívül — ezt mondta az MTI-nek Londonban Horthy Istvánné. Horthy Miklós menye a következő nyilatkozatot tette: — Természetesem hallom, hogy vannak olyan hangok, amelyek ebbe politikát kevernek bele. Szeretném tisztázni a tényeket, és hangsúlyozom, hogy apósom óhaja szerint valóra szeretném váltani ígéretemet, és visz- szavinni a kormányzót és hitvesét a családi kriptába. Ezt a Horthy-család családi aktusnak tekinti. Senkinek nem küldtünk meghívót. Nem is lenne könnyű tudni, hol kezdjük és hol végezzük a meghívásokat. Ám természetesen örömmel és szívesen látunk mindenkit, aki szerétét vagy tiszteletét szeretné leróni. Any- nyit tudok, hogy a kenderesi polgármester értesítőket küldött némely helyre az időpontról, olyanoknak, akikről tudta, hogy jönni fognak, de ehhez semmi közünk. Én semmit nem kértem, tévéközvetítést sem, de aki jön, és ajánlkozik, az az ő dolga. — Mi alakítottunk egy bizottságot otthon, amely otthon intézkedik, de minden elhatározás előtt megkérdezik a véleményünket. Sajnálom őket, mert a legnagyobb teher rajtuk van, de én nem vehetek át minden döntést Portugáliában, mert két oldalon nem lehet ezt csinálni. Tehát ők otthon vannak, ők tudják nekem megmondani, hogy miről lehet szó. Emellett persze mélyen meghat a levelek tömege, és az általános reakció, amit kapok a temetéssel kapcsolatban. — Őszintén megmondom, nekem teljesen érthetetlen, hogy egy magát demokratikusnak mondó országban nem jöhet el egy temetésre bárki, aki szeretné. Nem értem, miért félnek némelyek egy államfő hamvaitól, aki végeredményben egész életében a hazáját szolgálta az ő legjobb belátása szerint, aki mindig a békés megoldások híve volt, akit a nácik elhurcoltak, aki száműzetésben fejezte be életét, ahol mások jóvoltából szerényen élt, mert hosszú kormányzósága alatt nem gazdagodott meg, és végül még csak nyugdíjat sem kapott szolgálataiért. — A temetésen nagyon kevés beszéd lesz, nagyon rövidre szabva. A program megvan, körülbelül el tudom gondolni a beszédek irányát, de ezekre nem szeretnék kitérni, nem szeretném, ha ezt most bárki is kommentálná. — Állami támogatást nem kaptunk. Együttműködést any- nyiban, hogy a biztonsági tényezők természetesen közre fognak működni, mert akkora nagy tömeg várható — úgy látszik —, hogy valamilyen biztonsági intézkedésnek lennie kell. — Úgy az országon belül, mind azon kívül vannak, akik ezt politikai célra akarják felhasználni, de ennek szerintem semmilyen alapja nincs. Ezt nem tudjuk megakadályozni, mindenki azt mond, amit akar. Horthy Istvánné végezetül ezt az üzenetet küldte az MTI útján: — Nagy súlyt szeretnék arra fektetni, hogy kérek mindenkit, aki szeptember 4-ikén eljön Kenderesre: csak akkor jöjjön, ha szeretetet, megértést, békességet és összetartást hoz a szívében. Akkor nagy szeretettel várjuk. Mitikus eredetű keresztek hegye 1993 szeptemberében II. János Pál Litvániába látogat és felkeresi a mitikus eredetű keresztek hegyét. A legenda szerint e helyen litván ősök kollektív öngyilkosságot követtek el, mert elvesztettek egy csatát. Az ellenség, a monda szerint, annyira megdöbbent a tömeges áldozattól, hogy kivonult Litvániából. Azért, hogy őseikről megemlékezzenek a litvánok elkezdték a keresztek felállítását a dombon Domatai faluhoz közel. Ennek a különleges helynek még az is érdekessége, hogy a szovjet kommunisták 1961 és 1975 között megpróbálták felszámolni, de sikertelenül. Valahány keresztet elszállítottak nappal, éjszaka pontosan annyit helyeztek vissza. (FEB fotó) Sandinista fegyveresek akciója Fogságban az alenök A sandinista fegyveresek, akik péntek óta Managuában fogva tartanak harmincnégy embert, szombaton szabadon engedtek 14 túszt, azonban továbbra sem engedték távozni az ország alel- nökét, Virgilio Godoyt. A baloldali gerillák azután ejtették túszul az UNO nevű párt- szövetség székházában tartózkodó politikusokat, hogy az ország északi részén szélsőjobboldali felkelők foglyul ejtettek több mint negyven embert, köztük több parlamenti képviselőt. A kontrák azt követelik, hogy mondjon le hivataláról a sandinisták érdekeit szolgáló Humberto Ortega vezérkari főnők, és Antonio Lacayo, elnöki tanácsadó. (MTI) Keleti kérdés — válasz nélkül A világközvéleményt — egészen a Mladics tábornok által vezetett szerb haderő Szarajevó körüli visszavonulásának napokban történt befejezéséig — komolyan foglalkoztatta egy esetleges NATO légibeavatkozás kérdése. Egyesek a valószínűségét latolgatták, mások az eredményességét firtatták, és voltak akik arra mutattak rá — bizakodóan vagy éppen óva intő szándékkal —, hogy bekövetkezésével fordulat állhat be a boszniai válság menetében. Viszont érdemes talán azt is megvizsgálni, hogy a korlátozott légitámadások alkalmazása miként illeszkedett volna vagy illeszkedne a jövőben a nyu- . gáti hatalmak válságkezelő tevékenységének logikájába, feltéve persze, hogy létezik ilyen. Az tény, hogy a nemzetközi szervezetek mennyiségi szempontból már jelentős mértékű energiát fordítottak a tomboló délszláv válság megfékezésére. Széles körben osztott vélemény azonban, hogy az eredmények korántsem állnak arányban e ráfordításokkal. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (amely 1991. őszétől az EBEÉ és az Európai Közösségek kudarca után vette fokozatosan kézbe az eseményeket! már közel félszáz határozatot nozott a volt Jugoszlávia területén dúló fegyveres harcok kapcsán — mindeddig kétségtelenül mérsékelt sikerrel. A Szerbia és Montenegró államközössége ellen egyre szélesebb és szigorúbb gazdasági szankciókat elrendelő döntések sajnos rövid és középtávon elégtelennek bizonyultak a Genfben 1992. augusztusában megindult béketárgyalások menetének hathatós befolyásolására. Más intézkedések, köztük a NATO légiereje által 1992. októbere óta felügyelt és 1993. márciusa óta fegyveres erőszakkal is kikényszeríthető légtérzár- lat elrendelése viszont a várakozásokkal ellentétben még minimális hatást sem voltak képesek gyakorolni a konfliktus alakulására. Egyes határozatok pedig — leginkább a volt Jugoszlávia területe ellen teljes fegyverembargót elrendelő — kimondottan bírálatok és viták kereszttüzébe került az utóbbi időkben. Az elmúlt hónapok és évek béketárgyalásainak tapasztalatai nyomán a döntéshozó pozícióban levő nyugati hatalmak (mindenekelőtt az ENSZ Biztonsági Tanácsában állandó tagsággal rendelkező Nagy-Britanma, Franciaország és az Egyesült Államok) számara ki kellett kristályosodjon a tanulság, hogy a posztjugoszláv konfliktusok kizárólag diplomáciai eszközökkel történő megfékezése és rendezése — illúzió. Ez már a Vance- Owen terv kivitelezése során kiviláglott, amikor is a tárgyaló felek egy 40-60 ezer fős szárazföldi NATO kontingens békefenntartó jelenlétét tartották szükségesnek a szóban forgó rendezési javaslat előfeltételét jelentő fegyverszünet megőrzéséhez és Bosznia-Hercegovina konszolidálásához. Az említett béketervnek a boszniai szerbek által 1992. áprilisában történt elutasítása óta újabb és újabb előterjesztések latnak napvilágot mind horvát és szerb részről a genfi tárgyalóasztalokon. Közös jellemzőjük egyrészt, hogy apartheid es erőszakos területszerzéseket szentesíteni kívánó jellegük miatt úgy nemzetközi jogilag, mint politikailag elfogadhatatlanok, másrészt pedig egyszerűen alkalmatlanok betölteni azt a szerepet, amelyre hivatottak — stabilizálni a boszniai térséget. A „katonai dimenzió” válságkezelése szempontjából játszott kulcsszerepének felismerésével párhuzamosan azonban továbbra is fennmaradtak és léteznek azok az akadályok, amelyek már a kezdetektől elébe vágtak minden fegyveres konfliktuskezelő tevékenységnek. A közvetlen nyugati katonai beavatkozás fő korlátja az eldöntetlen kérdés, miszerint arányban áll-e az irdatlan anyagi és emberi áldozat az általa elérendő cél (a balkáni béke") értékével. A képét kissé tovább árnyalja, az egyre szélesebb körben elterjedt gyanú, hogy a fenti dilemma mögött esetleg nem is a beavatkozasi hajlandóság, hanem a gazdasági recesszió okozta kapacitás hiánya áll. Természetesen más jellegű tényezők is szerepelnek a visszatartó erők között. Legfőképpen az, hogy Bosznia-Hercegovinában (és általában a volt Jugoszlávia egész területén) a hatalmon lévőkKel szemben nem léteznek olyan életképes politikai erők, amelyek katonai megsegítésével új alternatíva lenne felmutatható. Márpedig könnyen belátható az, hogy konkrét politikai cél hiányában nemhogy kockázatos, de kimondottan értelmetlen mindenféle fegyveres intervenció. Másik opcio lenne, a katonai erőegyensúly kialakítása. Ez nemjelentene mást, mint a jelenleg érvényben levő fegyverembargó feloldását, aminek eredményeképpen megszűnne a szerbek jelenlegi katonai, technikai túlereje, és a kiegyenlítődött nemzeti haderők tálán elősegítenék a stabilizálódást. Az elsősorban Washington által szorgalmazott tervvel kapcsolatban több államnak — mindenekelőtt Angliának és Franciaországnak — erős kétségei vannak. Egyáltalán nincsenek meggyőződve ugyanis, hogy a katonai szállítások felszabadítása nyomán optimális fordulatot vesz a balkáni folyamat és nem válik még pusztítobb és ellenőrizhetetlenebb események színhelyévé a volt jugoszláv állam területe. Ezek nyomán kialakult a nemzetközi közösség viszonylaf os tehetetlenségét tükröző patt- elyzet. Ebben a szituációban kaphat létjogosultságot egy olyan taktikai jellegű akció, mint a szerb állások elleni korlátozott légitámadás. A létalapja az, hogy jelenleg a nyugati hatalmak képtelenek akármilyen hatékony lépést tenni a válság előmozdítása érdekében, de mindenképpen szeretnék megakadályozni, hogy a helyzet menthetetlenül és visszafordíthatatlanul tovább romoljon. Ebből a szempontból minősülnek tehát taktikainak az olaszországi Aviano légibázisról indítandó szerb tüzérségi állásokat, lőszerraktárakat, szállítási útvonalakat, csomópontokat, parancsnoki és irányítási központokat, valamint a Drina-fo- lyó hídjait támadó repülőgépek csapásai, mivel ezek nem lennének képesek érdemben hatással lenni a válság és a köztársaság jövőbeli sorsára. Ugyanakkor csupán fenyegető árnyuk megjelenése mar alkalmas — amint ezt az utóbbi napok eseményei alátámasztják — arra, hogy meghátrálásra késztesse a boszniai szerb haderőket és ezzel megakadályozzon olyan katasztroralis po- litiakai következményekkel járó eseményeket, mint Szarajevó eleste. Valószínű tehát, hogy a légibeavatkozás ötletének májusban és augusztus elején történt „felmelegítése” meg többször meg fog ismétlődni, amikor a harctéri, illetve politikai szituáció ezt megkívánja. Sokkal szkeptikusabbá válik viszont az ember, ha a légitámadások reális esélyének valószínűségét szemléli. A kétségek alapjául az szolgál, hogy a bombázók és vadászgépek felszállását elrendelő parancsot meg kell előznie még egy újabb határozatnak a Biztonsági Tanács részéről. Annak a Biztonsági Tanácsnak a részéről, amely ebben a kérdésben több irányban is megosztott. Repedés található elsősorban a transzatlanti szövetségben, a mérsékelten intervencionista Egyesült Államok és az ettől inkább elzárkózó brit és francia vezetők között. Sokkal lényegesebb azonban az a belpolitikai szituáció által meghatározott alapállás, amely Oroszország hozzáállását jellemzi. Kévéssé valószínű, hogy Jelcinék a pánszláv nacionalisták és birodalompárti kommunisták kereszttüzében kockára teszik saját ingatag pozíciójukat a „szerb testvérek’^ elleni kemény fellépés támogatásával, vagy lehetővé tételével, és annak sincs nagy esélye, hogy Clinton elnök megkockáztat a kérdésben egy frontalis ütközést az újdonsült moszkvai „szövetségesekkel”. Levonva a következtetések az előbb leírtakból, azt kell megállapítani, hogy a korlátozott légitámadások (a NATO által egyébként már jóváhagyott) ha- diterve nem volt és valószínűleg nem is lesz több szimpla, de mindeddig hatásos politikai blöffnél. Megfogalmazódik viszont ennek kapcsán egy filozofikus kérdés is, amely valahogy úgy hangzik, hogy milyen lesz a homlokzata vajon az „új világrend” épületének, ha a falai biöfftéglákból állnak. Márkusz László Mikor vonulnak ki Litvániából? Moszkva vasárnap kemény hangvételű nyilatkozatban közölte, hogy nem látja értelmét a további tárgyalásoknak a litvániai csapatkivonásra vonatkozó megállapodásról. Az egyezményről folytatott hét végi megbeszélések megszakadása után a csapatkivonást a nemzetközi jog előírásai szerint befejezik ugyan, de Oroszországnak megfelelő határidőre, amelyről értesítik a litván felet — közölte vasárnap az orosz külügyminisztérium. A nyilatkozat szerint Oroszország ezek után nem tartja magára nézve kötelezőnek a csapatkivonási egyezmény tervezetében szereplő kártérítési kötelezettségét az 1992 eleje óta az orosz katonák által okozott károkra von- takozóan. Ez érvényes a litván félnek történő fegyverátadás iránti ígéretre is. (MTI) Kérdőjelek Kié az államadósság? Az elmúlt napok egyik nagy port kavart kijelentése szerint az állam minden magyar állampolgárnak — csecsemőtől az aggastyánig — mintegy háromszázezer forinttal tartozik. Ez, érthetően, sokakat megrázott. Honnan, milyen tételekből kerekedett ki ez a summa? A Pénzügyminisztérium „főkönyveinek” tanúsága szerint jó húsz esztendő alatt gyűlt össze ez a rengeteg tartozás, abból az időből, amikor a Nemzeti Banknak még nemigen volt joga érdeklődni arról, kinek, mire kell a pénz. Csak egyet tehetett: fizetett. És ez rendszerint úgy történt, hogy valahol külföldön kölcsönkérték, itthon forintra számolták a tartozást és máris lehetett költekezni, beruházni. Mi változott az elmúlt négy évben? Alapvetően a bank és az állam viszonya. A Nemzeti Bank ma már nem kiszolgáltatott a kormányzatnak, a költségvetés hiteleit nem kell feltétlenül a „szomszédtól” kérnie. Mára kialakult a hazai pénzpiac, ahol államkötvényekkel, — szigorúan üzleti alapon — kincstárjegyekkel lehet hitelt kérnie és kapnia a költségvetésnek. Ezen a piacon -legalább is elméletileg — nem a hatalmi pozíció, egyedül a megbízható adóspozició diktál. Valóban olyan vészesen eladósodott az állam? A kormány szerint nem jobban, mint amennyire a mai gazdasági körülmények közepette el kellett adósodnia. Az államháztartás belföldi tartozása ebben az évben várhatóan 642 milliárd forinttal növekszik, amiből 100 milliárd forint a pénzünk árfolyam-csökkenéséből keletkezett, 200 milli- árdot a gazdaság hitelkonszolidációja emésztett fel és mintegy 70 milliárd a társadalombiztosítás felgyülemlett hiányának rendezéséből keletkezett. A többi — a költségvetés hiánya. De anélkül, hogy további számokkal terhelnénk az olvasót: az állam összesített bankszámlája nem annyira üres, mint gondolnánk. A külföldi nettó adósságot az elmúlt években 20 milliárd dollárról sikerült 13 milliárdra mérsékelni, a számla tartozik rubrikájában sorakozó tételek 80 százaléka korábban felvett hitel. Summa sumárum: az úgynevezett konszolidált — vagy más szóval: tiszta — adósság 961 milliárd forint. Szó se róla, nem kevés. De hol van ez az összeg attól, -emlegetik különböző miniszteriális épületekben — amivel egyik-másik gazdag ország tartozik önmagának, polgárainak? Ha nekem tartozik — igenis sok ez a pénz. (rLB) Tüntetők és neonácik kézitusája Rendzavarás színhelye volt szombaton este Berlin Marzahn kerülete: az egy évvel ezelőtti rostocki szélsőjobbos zavargások első évfordulóján körülbelül ezer ember tüntetett az idegen- gyűlölet és a szélsőjobb ellen, amikor az egyik ház erkélyéről gyutacsokat lőttek a tömegbe. A tömb elé érkező felvonulókat az erkélyen állók náci jelszavakkal és náci karlendítéssel fogadták. A helyzet csak azt követően csillapodott le, hogy a rendőrség az erkélyről „bevonta” a neonácikat. Áz utcán a tüntetők és a neonácik kézitusát is vívtak egymással, de a rendfenntartó erőket is megtámadták. A sebesültek kezelésére mentőkocsikat vettek igénybe. (MTI) Galizien SS-hadosztály Kétnapos tudományos konferencia kezdődött a hét végén Ki- evben a hírhedt Galizien SS- hadosztály megalakulásának ötvenedik évfordulója alkalmából. Figyelemre méltó, hogy az amerikai, kanadai, brit és ausztrál vendégeken kívül a rendezvényen jelen volt és az egység „érdemeit” méltatta az ukrán védelmi minisztérium egyik magas beosztású vezetője is. A Galizien hadosztály a hitlerista Németország sztálingrádi veresége után ukrán kollaboránsokból alakult, s 1943-ban beolvadt az SS kötelékeibe. Szovjet területen 1944 nyaráig tevékenykedett. (MTI)
