Nógrád Megyei Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-23 / 170. szám

A FELNŐTTEKET EGYSZERŰEN VÉNEKNEK NEVEZIK 5. - oldal NOGRAD HÍRLAP MEGYEI BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1993. JULIUS 23. PENTEK IV. ÉVFOLYAM 170. SZÁM ÁRA: 13,80 FORINT HELYISMERET COPV AKCIÓ SHARP fénymásolók vására kedvezményesen augusztus 31-ig. SF 7370 124.063,­SF 7800 162.863,­SF7850 187.113,­Az árak 25 % ÁFA nélkül értendők Salgótarján, Pécskő út 5. 3. lh. Tel/Fax: (32) 310-313 Határvédelem Kritikus szakasz délen Irányítható páncélelhárító fegyverrel is felszerelték az or­szág kritikus déli határszakaszát védő akciószázadokat — jelen­tette be Lovász Józsefezredes, a pécsi határőr-igazgatóság veze­tője a Duna és a Dráva közti hat­van kilométeres kritikus határ- szakasz helyzetéről csütörtökön tartott tájékoztatón. Az igazgató elmondta: a szerbek által meg­szállt horvát területen ismét szá­mítani lehet fegyveres konfliktu­sokra. Ettől a szerbek is tarthat­nak, mert Udvarnál és Petárdá­nál vasbeton harckocsiakadá­lyokkal torlaszolták el a határon a két utat. A közeli magyar fal­vak lakói is félnek a harcok ki- újulásától, de a határőrség min­dent megtesz nyugalmuk érde­kében. Elmondták: az utóbbi fél év­ben előfordult, hogy rendőrru­hás szerb fegyveresek fenyegették a határ magyar oldalán dolgozó­kat. Egyszer aknára futott trak­tor darabjait vetette át a robba­nás magyar területre. Mohácsnál macskákra lőttek a határon át. Költség­térítést sürgetnek Az áfa-emeléshez kapcsolódó kompenzáció új feladatokat, s többletköltséget jelent a munkál­tatóknak. Az Érdekegyeztető Tanács munkaadói oldala ezért kéri: a kormány haladéktalanul dolgoz­zon ki és vezessen be egy szektor­semleges költségtérítési rend­szert. Többek között erről értesí­tette a munkaadói oldal soros el­nöke Szabó Iván pénzügymi­nisztert. Elutazott Budapestről az indiai elnök Hivatalos magyarországi láto­gatása befejeztével elutazott Bu­dapestről Shanker Dayal Shar- ma és kísérete. A magas rangú indiai politikus különgépe Lon­don felé vette az irányt, ahol az elnök nem hivatalos vendégként tölt néhány napot. Az indiai ál­lamfőt a reggeli órákban vendég­látója, Göncz Árpád köztársasá­gi elnök a szálláson, a Béla király úti vendégházban kereste fel, és búcsút vett tőle. A Munkáspárt a választásokról A Munkáspárt tisztességtelen­nek és veszélyesnek tartja, hogy a Parlamentbe jutás 4 százalékos küszöbét felemeljék — mondta dr. Vasas Joachim elnökségi tag a párt tegnapi sajtótájékoztató­ján. Véleményük szerint ha a ha­tárt 5-6 százalékra változtatnák, akkor az „elvesztett szavazatok” száma elérheti akár a 20 százalé­kot is. Ez pedig megkérdőjelez­heti az Országgyűlés legitimitá­sát. A Munkáspárt azt is ellenzi, hogy a külföldön élő magyarok szavazati jogot kapjanak. Elsőfokú készültség a Duna szigetközi szakaszán Egyelőre nem kell újabb árvé­delmi készültség bevezetésére számítani a hazai folyókon — tá­jékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság illetékese az MTI-t. Csütörtök reggeltől a Du­na szigetközi szakaszán rendel­tek el elsőfokú árvízvédelmi ké­szültséget. A Duna vízgyűjtő te­rületére azonban nem hullott az utóbbi időben olyan jelentős mennyiségű csapadék, hogy az intézkedés máshol is indokolt lenne. Frontálisan ütközött két busz Csütörtökön reggel 6 órakor a Csongrád megyei Kövegy hatá­rában egy cseh rendszámú mik­robusz frontálisan ütközött & vele szemben szabályosan haladó Volán helyközi járatú autóbusz- szal. A mikrobusz három utasa a helyszínen meghalt. A Volán­busz gépkocsivezetője könnyeb­ben sérült, egy utas nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A mikrobusz Kövegy után ki akart kerülni egy autót, amely az út szélén állt. Ekkor következett be a baleset. Megszöktek a bv-intézetből A Fővárosi Büntetés-végre­hajtási Intézetből július 22-én megszökött Molnár László 25, Juhász Géza 19 és Breitenbach Zoltán 26 éves előzetes letartóz­tatott. A szolgálatot teljesítő bv- dolgozót késsel megfenyegették, majd megkötözték, ezt követően a helyiség ablakának vasrácsát eltávolították, és az ablakon át távoztak. Molnár, Juhász rablá­sért, Breitenbach pedig lopásért volt előzetesben. Es eljött a jövedéki törvény ideje... A zugeladók áruelkobzásra „ítéltetnek” Július elsején lépett életbe 30 nap türelmi idővel a jövedéki törvény. Ez a konkrétan megnevezett árukat (szeszesitalok, do­hányipari termékek, pörköltkávé, kávékivonatok, motorbenzin, háztartási tüzelőolaj) csak az arra kijelölt üzlethelyiségekben lehet árusítani. Augusztus elsejétől a felhatalmazott szervek szi­gorúan ellenőrzik a jövedéki törvény alá eső termékek közterü­leten történő értékesítését. A salgótarjáni Vásárcsarnok területén még ma is többen áru­sítanak olyan termékeket, ame­lyek az új törvény szabályozása alá esnek. Őket érinti ez a ren­delet leginkább.- Mi a véleményük a jövedéki törvényről és mihez kezdenek a türelmi idő után? - erről érdek­lődtünk néhány érintett árusnál. (K.B.) szeszesitalárus: — Megértem az államot, hisz az adó a bevételét növeli. Ennek ellenére meg lehetett volna úgy is oldani ezt a problémát, hogy mi hivatalos adózás mellett to­vábbra is árulhatnánk a zár­jeggyel ellátott termékeket. A várakozási idő letelte után pro­filváltásra kényszerülök. Még nem döntöttem, de vállalkozói engedélyemet semmi esetre sem adom vissza, hisz sokéves ke­reskedői tapasztalattal rendel­kezem. Biztos vagyok abban, hogy ezek után is megtalálom majd a számításomat. (KJ.) dohányárus:- Nyugdíjkiegészítésként csináltam az egészet, hisz 6.500 forintból nem lehet megélni. Igaz, hogy a feleségemnek diva­táru üzlete van itt a Vásárcsar­nok területén, de sajnos annak forgalma is minimális. Kese­rűen veszem tudomásul a rende­letet, de be fogom tartani, hisz nincs más választásom. Nem tudom, mihez kezdek a türelmi idő letelte után. Megpróbálok a nyugdíj mellett valahol elhe­lyezkedni. Ugyanez a törvény kimondja, hogy az árusításra jogosult üz­letek 1994. január elsejétől csak a zárjeggyel ellátott termékeket értékesíthetik, ha a vám- és pénzügyőrség erre vonatkozó engedélyével rendelkeznek. (Folytatás a 3. oldalon) Magyarnándorban a Teramic Kft. üzemében az év elejétől gyártanak különféle egyedi kéziformá- zásü kályhacsempéket. Az újonnan alakult üzemben egyelőre kilenc személyt alkalmaznak, akik kandallók és cserépkályhák csempéit formázzák. Képünkön Tóth Jánosné, Nagy Jánosné, Illés Kálmánné és Gubó Istvánné dolgozik a kéziformázó műhelyben. -Fotó:Rigó Tibor­ÁVÜ-vizsgálatok Visszaélések a tejiparban Az év eleje óta 817 bejelentés érkezett az Állami Vagyonügyi nökséghez visszaélések ügyé­ben. Közülük 187 cég vizsgálatát már lefolytatták — tájékoztatta tegnap az újságírókat az ÁVÜ Ellenőrzési Igazgatósága. A be­fejezett ügyek közül 45-öt köve­tett intézkedés. Leggyakrabban büntetőfeljelentést tettek, de sokszor javasolta az ÁVÜ a ve­zetőváltást, vagy pedig a cég álla­mi felügyelet alá helyezését is. Kiemelték a Budapesti Tejipa­ri Vállalatot, ahol állampolgári bejelentés alapján indítottak vizsgálatot. A bejelentés helytál­ló volt: megállapították, hogy az állami vagyonnal valóban visz- szaélés történt. A szabályosnak látszó ügy lényege: a BTV és a termelőktől a tejet közvetlenül vásárló megyei tejipari vállalatok közé magántársaságok ékelőd­tek. Befolyásolták a felvásárlási és eladási árat, és ezzel indoko­latlan extraprofithoz jutottak. A gazdaságilag ésszerűtlen keres­kedelmi kapcsolat 720 millió fo­rintos indokolatlan költséggel növelte a tej árát Budapesten, veszteséget okozva a likviditási gondokkal küzdő BTV-nek. Szóba került a Budapesti Tüzép Vállalat esete, is, amely emlékez­tet a tejipari vállalat példájára. OTP — PM tárgyalások A köz­alkalmazottak béremelése Szakértői tárgyalások folynak az OTP s a Pénzügyminisztérium között arról a hitelkonstrukció­ról, amellyel az önkormányzatok ki tudnák fizetni a közalkalma­zottaknak az 1994-re esedékes bérfejlesztést. A PM augusztus 10-én kívánja ismertetni a hitel- feltételeket a három közalkalma­zotti szakszervezet által létreho­zott sztrájkbizottsággal. A Munkaügyi Minisztérium felmérése szerint a pótlékokkal, a túlóradijakkal, a jubileumi ju­talommal és a 13. havi fizetéssel együtt 72 milliárd forintot tesz ki az a bérfejlesztés, amelyet a köz­alkalmazotti törvény írt elő 1994-re. Mivel az idei májusi emelés összege jövőre is benne lesz a béralapban, így önkor­mányzati oldalon már csak 30, a kormány oldalán 4 milliárd fo­rint fedezetét kell megoldani. Pácban hagyta menekülő társát Megijedt a rabló a segélykiáltástól Néha egy éles hang is sokat je­lenthet a rablótámadások elhárí­tásához. Erre példa az a Heréden szerdán késő délután megtörtént eset, aminek végén lógó orral, inalva kellett távoznia a tettes­nek. A község Rákóczi úti ABC- áruházába ment be egy férfi, pisztolynak látszó tárgyat szege­zett Gy. Lászlóné eladóra,’ és a napi bevételt követelte. Az alkal­mazott azonban a pénz átadása helyett inkább megeresztette a hangját. Segélykiáltásai hallatán az elkövető menekülni kezdett, egy személyautó irányába ro­hant. A kocsiban ülő társa szin­tén alaposan megrémült, hiszen be sem várva cimboráját, a jár­művel nagy sebességgel elhajtott. A pisztolyosnak végül a kukori­catáblában sikerült eltűnnie ül­dözői elől. A nyomozáshoz összevonták a helyi erőket, s segítséget kértek a Rendőri Ezredtől is. Az adat­gyűjtéskor az autó rendszámtö­redékének azonosításában és az útvonalak zárásában jelentős tá­mogatást adtak a Nógrád megyei rendőrök is. Közreműködésük révén kide­rült, hogy a kocsi rendszáma AWP-301. Ez alapján pedig elő­kerítették a bűncselekmény elkö­vetésével alaposan gyanúsítható személyeket, Kovács Dénes 33 esztendős palotási lakost és Tari István 41 éves hajléktalant. Előbbit anyja lakásán Apcon, az utóbbit e település másik házá­nak melléképületében fogták el. A házkutatáskor lefoglalták az esetnél használt vásári játékpisz­tolyt is, a két férfit pedig őrizetbe vették. (-y) Az MDF is megkezdte a kampányt Nem „tartalék sorral” A Magyar Demokrata Fórum is megkezdte — bár csendesen — felkészülését az 1994-es parla­menti választásokra. Az MDF mind a 176 körzetben kíván állí­tani egyéni képviselőjelöltet — jelentette be a párt csütörtöki sajtótájékoztatóján Herényi Ká­roly szóvivő. Egyelőre mintegy 25-30 jelöltet erősítettek meg körzetében, s bár a pártszóvivő nem kívánta megnevezni őket, annyit elárult, hogy pártja nem kivan sem a ’94-es, sem a ’98-as megmérettetésen „tartalék sor­ral” szerepelni. A szerdai ügyvezető elnökségi ülésen a testület tudomásul vette Debreczeni József távozását a párt kecskeméti alapszervezeté­ből. Ezután bemutatkozott az MDF soros ügyvezető elnöke. Nahimi Péter 27 éves, történész, két fiú édesapja, és alapító tagja a pártnak. Phare-támogatással Légszennyezésmérő műszerek Újabb négy, légszennyezésmé­rő műszerekkel felszerelt mérő­kocsit adtak át csütörtökön — a kétmillió ECU-s Phare-támoga­tási program keretében — a kör­nyezetvédelmi felügyeletnek. Az ország 12 környezetvédelmi fel­ügyelősége közül kettő már ko­rábban hozzájutott hasonló érté­kes berendezéshez. Az átadási ünnepségen Gyur- kó János környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter hang­súlyozta: ezek a berendezések mérföldkövet jelentenek a ható­sági ellenőrzésben. Az ipari szennyező források gyakoribb ellenőrzése hozzájárulhat az elő­írt szennyezési határértékek be­tartatásához. Reiniger Róbert, a környezetvédelmi Főfelügyelő­ség vezetője arra mutatott rá, hogy a hat kocsit mind a 12 fel­ügyelőség területén használhat­ják majd, s így az egész ország­ban javul a mérések színvonala. Kérdőjelek Ősztől másképp lesz? Megkezdte vakációját a Ház, szabadságra mentek a képvise­lők. Ide kívánkozna az udvarias sztereotípia: „a jól végzett mun­ka tudatával”. Ez helytálló is len­ne, ha mennyiségi mutatókkal — az ülések, az elfogadott törvé­nyek, a beterjesztett javaslatok számával — készülne a mérleg. Ám a rendeltetésszerű műkö­désnek más kritériumai is van­nak, s mindent egybevetve az Országgyűlés az olykor heroikus erőfeszítések ellenére sem tudta mindig teljesíteni a választói által rábízott feladatokat. Ezt a képvi­selők is belátják, sőt szóvá is te­szik, s a közvélemény is gyakran elmarasztaló a parlamenti mun­kát illetően. Mi a bírált jelenségek magya­rázata? Az egyik fő ok a túlpoli­tizáltság. Nem mindig sikerült a t. Háznak a politikai indulatokat, érzelmeket alárendelnie a tör­vénykezés feladatainak. Az ideologikus-propagandisztikus szándékok, teátrális megnyilat­kozások, olcsó csatározások, ve­szekedések díszletévé fokozták le az üléstermet, s kisebb teret kapott a szakszerűség, az elmé­lyült munka. A mellékes a fontos? A tör­vénykezésben nem tudott a Ház ésszerű fontossági sorrendet ér­vényesíteni. A jogállam, a piac- gazdaság működését meghatá­rozóan befolyásoló törvényja­vaslatokat sorra-rendre szorítot­ták ki súlytalan, a pillanatnyi ér­dekek diktálta előterjesztések, hiába a fél év alatt meghozott több mint 80 törvény, tovább halmozódott a kodifikációs adósság. Sokat ártott a Parla­ment tekintélyének a képviselők látszólag fölöttébb laza munka­stílusa: a plénumokról hiányzók 30-40 százalékos aránya, a gya­kori határozatképtelenség, a na­pirend előtti sok-sok csetepaté — és jó néhány már visszatetsző mozzanat. Szeptembertől másképp lesz? Igaz: Parlamentünknek előzmé­nyek nélkül kellett és kell betöl­tenie a demokrácia alapintézmé­nyének funkcióját. Tapasztala­tok híján viszont kétszeresen is fontos a közvélemény — lehet, túl szigorú — kritikájának meg- szívlelése. Ősszel alighanem a ciklus legnehezebb szakasza vár a törvényhozásra. Talán a hon­atyák nemcsak pihenésre fordít­ják a vakációt, hanem a Ház ön­nön megújításához szükséges politikai-morális erőgyűjtésre is. Bajnok Zsolt Ferenczy-Europress

Next

/
Oldalképek
Tartalom