Nógrád Megyei Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-23 / 170. szám
KÜLFÖLD 1993. július 23., péntek Lemondott a japán miniszterelnök Mijadzava Kiicsi japán kormányfő csütörtökön bejelentette lemondását. Elhatározását azzal indokolta, hogy a kormánypárt elvesztette többségét a vasárnap tartott alsóházi választásokon. Szállít-e rakétákat Kína Pakisztánnak? Az Egyesült Államok kész gazdasági szankciókat hozni Kína ellen, ha bebizonyosodik, hogy Peking, kijátszva a rakétatechnológia eltelj edését gátló egyezményt (MTCR), rakétákat szállít Pakisztánnak. Az MTCR értelmében — amelyet Peking nem írt alá, de amelynek rendelkezéseit elvben elfogadta — tilos 300 kilométernél nagyobb ható- távolságú, s 500 kilogrammnál nagyobb robbanófejű rakéták exportálása. Kína mindig cáfolta, hogy a korlátozás alá eső rakétákat szállított volna Pakisztánnak. Nyugdíjas öklöző jószolgálatban Közvetítésre vállalkozott Irak és Irán között Mohammed Ali, a nehézsúlyú ökölvívás egykori legendás bajnoka. A két ország között továbbra is vita folyik arról, hogy milyen feltételekkel engedjék szabadon az 1988-ban lezárult háború óta kölcsönösen fogva tartott katonákat. Mohammed Ali tegnap utazott el Iránba Bagdadból, ahol fogadta őt a kormányzó Forradalmi Parancsnokság Tanácsának elnök- helyettese is. Irak azt állítja, hogy már szabadon bocsátott minden hadifoglyot, de Irán szerint a bagdadi hatóságok még mindig 8 ezer iránit tartanak fogva. Megcsapolták a kőolajvezetéket Rövid idő alatt immár másodszorfúrták meg és ütötték csapra a Kárpátalja területét átszelő nemzetközi kőolajvezetéket, ezúttal a hegyvidéki Nagyberezna közelében. Ily módon a tettesek — akiknek kiléte még ismeretlen — tetemes kárt okoztak, nemcsak azzal, hogy jelentős mennyiségű kőolaj folyt el, hanem azáltal is, hogy a környéken hosszú időre tönkretették a kaszálókat, a burgonyaföldeket. Német katonák utaztak Szomáliába Szerdán útnak indult Szomáliába az ENSZ-békefenntartó erők kötelékébe tartozó német katonák újabb egysége. A 250 katonát Volker Rühe védelmi miniszter búcsúztatta a köln- bonni katonai repülőtéren. A beszállás előtt mondott rövid beszédében a miniszter utalt rá, hogy a katonákra Szomáliában váró feladat „nem veszélytelen”. Elsősorban a fővárosban, Moga- dishuban kell „bizonyos kockázattal” számolni, még ha az illetékesek mindent meg is tesznek a katonák biztonsága érdekében. Az idő a bosnyákok ellen dolgozik Szerda este Belgrádba érkezett Willy Claes belga külügyminiszter, az EK miniszteri tanácsának soros elnöke, hogy a jugoszláv vezetőknél szorgalmazza a boszniai válság békés rendezését. Claes ezt megelőzően Szarajevóban járt, ahol A lija Izetbegovic boszniai államfővel tárgyalt. Mint a belga diplomácia vezetője a sajtó képviselőinek elmondta: Izetbegovicnak szándékában áll „hamarosan” elmenni a Genfbe tervezett béketárgyalásokra, de bizonyos garanciákat kér a humanitárius segélyek eljuttatására és a támadó katonai akciók beszüntetésére. Mindenesetre — mint Claes elmondta — ő az Európai Közösség részéről azt a „baráti tanácsot” tolmácsolta Izetbegovicnak, hogy mind humanitárius, mind katonai szempontból az idő a bosnyákok érdekei ellen dolgozik. Maga az államfő csak annyit közölt az őt faggató újságírókkal: ha lesz némi remény a megoldásra, akkor boszniai részről mindent megtesznek a tárgyalásokon való részvétel érdekében, ám a jelenlegi helyzetben nem lehet elhagynia az országot. Huszonöt perc alatt a határ bármely kritikus pontján Boross Péter a biztonságról, a gyors mozgású akcióegységekről, a „batyuzó” turizmusról A nálunk jóval gazdagabb és nagyobb országoknak is komoly gazdasági, politikai gondot jelentenek azok a külföldi állampolgárok, akik — főként anyagi, egzisztenciális okokból — új hazat keresnek maguknak. Milyen feszültségforrást jelent szám unk- ra ez a „mozgó tömeg”? — kérdeztük Boross Péter belügyminisztertől. — Ma már egyértelműen befogadó, és nem kibocsátó ország vagyunk. Geopolitikai helyzetünkből adódóan azonban veszélyhelyzetekkel folyamatosan számolnunk kell. A jugoszláviai háború, a romániai emigrációs hajlam, Ukrajna állapota — megannyi tényező, amelynek változása, alakulása pontosan nem prognosztizálható. Hazánkon kívül nincs még egy ország Európában, amelyet — több mint félkörívben — ilyen veszélyeztetett térség venne körül. Erre reagálva, a belső intézkedéseken kívül szervezetet is létre kellett hoznunk, amely megítélésem szerint jól működik. Hozzáteszem: a közvélemény nem érzékel efféle veszélyt, hiszen rendszerint csak magának a bajnak a bekövetkeztét szokás regisztrálni — ez pedig szerencsére nincs. — Mely intézkedésekkel védekezünk a nemkívánatos vendégjárás ellen? — Bizonyos feltételeket támasztottunk, támasztunk a beutazókkal szemben. Rendelkezniük kell például — a szükséges okmányokon túl — megfelelő pénzösszeggel; gépkocsijuknak kellő műszaki állapotban kell lenniük. Meghívólevél vagy itteni rokon természetesen előnyt jelent, viszont kizáró ok a „kereskedelmi batyu”. Szelekciónk tehát kifejezi, hogy szívesen várjuk a turistákat, de nem a csencselő- ket, vagy az illegális letelepedőket. Ehhez csak annyit: jo napnak számít, ha kétezer alatt marad a határainkon be nem engedett utasok száma... — Határaink biztonságának fokozása jegyében gyorsan mozgó akcióegységeket is életre hívtak. Németországban a kokainbáró családja Szerdán este — egy chilei repülőgép fedélzetén — Frankfurtba érkezettéi nemzetközi körözés alatt álló kolumbiai „kokainbáró”, Pablo Escobar családja. Jóllehet, korábban Spanyol- ország megtagadta az illetők befogadását, a nét személy lényegében fennakadás nélkül jutott tűi a német repülőtéri ellenőrzésen. Az Escobar család az ellenük irányuló, részben életveszélyes fenyegetések miatt hagyta el múlt hónapban Kolumbiát, és Chilébe távozott. Az ottani hatóságok azonban nem sokáig bizonyultak vendégszeretőnek, és hétfőn elrendelték a hét személy kitoloncolását. A híresztelések ellenére Kínában Li Peng a kormányfő A hivatalos kínai hírügynökség szerdán jelzést adott arról, hogy Li Peng kínai kormányfő betegsége ellenére még betölti posztját, gyakorolja kormányfői tevékenységét: az Új Kína egyik jelentése arról számolt be, hogy Li levélben adott instrukciókat az intézményi reformról folytatott országos tanácskozás resztvevőinek. Előzőleg a The Standard című hongkongi lap azt jelentette, hogy Li Peng a múlt hó végén benyújtotta lemondását. A jól értesült kínai forrásokra hivatkozó jelentés szerint a Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottsága nem fogadta el a lemondást, mert úgy találta, hogy az nem tenne jót a politikai stabilitásnak, ellenben Teng Hsziao-ping első számú kínai vezető kezdeményezésére meghatározatlan időre felruházta Csu Zsung-csi miniszterelnök-helyettest a kormányfő teljes jogkörével. — Nem titok: a határőrségen belül szerveztünk ilyen fegyveres alakulatokat. Felszerelésük a kisebb, határ menti csetepaték, betörések elhárítására alkalmas. Ahogy utaltam rá: környezetünkben olyanok a viszonyok, hogy egy-egy kisebb katonai, esetleg irreguláris egységnek bármikor támadhat valamilyen „kóbor gondolata”... Ennek az alakulatnak vannak feladatai a határ menti csempészet elleni küzdelemben, jelentős szerepet tölthet be egy esetleges menekülthullám kapcsán fölmerülő ellátási gondok megoldásában is. Méretét tekintve az alakulat kisebb, mint kellene, de hatásos eszköze lehet a védekezésnek: 25 perc alatt a határ bármelyik pontján késza parancs teljesítésere. — A tapasztalatok szerint merrőljönnek legnagyobb számban illegális turisták? — Legtöbben Románia felől, de persze, nem mind román állampolgár, az összetételben úgyszólván a Közel- és Távol-Kelet minden országa képviselve van. Mintha a történelmi szerep ismétlődne: minél stabilabb hazánk határvédelmi rendszere, annál kevesebb az ilyen természetű gondja Ausztriának, Németországnak és a többi nyugati államnak. Voltak tárgyalásaink velük, biztató ígéreteket is kaptunk bizonyos anyagi támogatásokra, ezek azonban jobbára a megértő bólogatás és az egyetértés szintjén maradtak. Úgy tetszik, meg kell szoknunk, hogy Nyugat-Európában sokszor a hangzatos ígéretek dominálnak, s nem a konkrét, hathatós lépések. (FEB) Spanyol horror iJlgl Nem elég, hogy a világ számos pontján horrorra emlékeztető jelenetek játszódnak le a helyi háborúk, illetve a bűnözők jóvoltából, vannak, akik békés nyugodalmuk közepette is kívánják a vér látványát. Mint például az andalúziai mór városban, Granadában, ahol gyakran rendeznek bikaviadalt. Négyezer lelkes szurkoló szeme láttára a haldokló bika felnyársalta a torrero lovát. Az állatorvos ugyan megmentette a ló életét, de azt nemigen lehet már bika elé vezetni. (FEB-fotó) Százötven tonna fegyver a maribori reptéren Segélycsomagként érkezett A szlovén rendőrség szerda este több mint 150 tonna fegyverre és lőszerre bukkant a maribori repülőtéren—jelentette a Tanjug hírügynökség, amely szerint a bizonyítékok arra utalnak, hogy a katonai felszerelést a boszniai muzulmánoknak szánták. A jugoszláv hírügynökség szerint a tizenegy konténerben több mint ezer automata fegyver, néhány tucat gránátvető, mintegy száz tüzérségi löveg és nagy meny- nyiségű lőszer volt. A segélycsomagként feladottfelszerelésvalamelyik kelet-európai államból, valószínűleg Csehországból vagy Szlovákiából való — úja a Tanjug szlovén forrásokra hivatkozva. A szlovén védelmi minisztérium megerősítette a Mariborból származó híreket, s Janez Jansa védelmi miniszter közölte, hogy az utóbbi időben ez volt az egyik legnagyobb „fogás”. Jansa ugyanakkor cáfolta, hogy Szlovéniának tudomása lett volna a 150 tonna fegyverről és lőszerről, ami mint kiderült, már a múlt év szeptembere óta a maribori repülőtéren volt. S mit szól ehhez Gorbacsov? Úgy véli, van jövője a politikában — Pontokba szedte az általa elkövetett főbb hibákat — Még vár az indulással az orosz elnökjelöltségért A világsajtóban még mindig első oldalas hír egy-egy érdekes Gor- bacsov-interjú. Sokan — s nemcsak külföldön, hanem az egykori Szovjetunióban is — kíváncsiak arra, hogyan látja az alapvető politikai reformok elindítója az országában ma lezajló változásokat. Nos, az exelnök a napokban éppen az orosz televízióban fejtette ki a véleményét, amely nagy visszhangot váltott ki odahaza és külföldön egyaránt. Miként vélekedik az unió felbomlásáról? „Még mindig nem késő, hogy a szovjet utódállamok szorosabb szövetségre lépjenek egymással — mondotta. — A politikailag független köztársaságok föderatív alapon egyesítsék gazdaságukat és honvédelmüket. Oroszország csak így szerezheti vissza korábbi nagyhatalmi tekintélyét, és súlyos bűnt követtek el azok, akik gyakorlatilag szétverték a Független Államok Közösségét.” (A széthúzást és a moszkvai belső zűrzavart példázta az a szokatlan eset, hogy az ENSZ-ben — Szevasztopol hovatartozása ügyében — Ukrajna „feljelentette” Oroszországot, majd a Biztonsági Tanácsban az orosz kormány képviselője elítélte saját parlamentjének az ukránokat sértő döntését.) Gorbacsov mindenben igazolva látja saját politikáját? Éppen ellenkezőleg, politikájának kudarcáról szólt, és három olyan területet említett, ahol ő és hívei „rosszul számítottak”: 1. lebecsülték a nemzetiségi feszültségek súlyát; 2. a régi politikai struktúra lebontását nem követte időben az új intézményrendszer felállítása; 3. a vezetés nem törődött eléggé azzal a sok millió tisztességes emberrel, aki az SZKP tagságát alkotta. Van-e politikai jövője Gorbacsovnak? A tévéinterjúban elmondta, hogy ma is rengeteget dolgozik. De az a kérdés, hogy indul-e a következő elnökválasztáson, majd csak akkor lesz időszerű, ha kitűzik az elnökválasztás időpontját Oroszországban. , (FEB) .Céltábla” az Atlantis 1995-ös járatának Visszatért a Földre a Szojuz-TM-16 Csütörtökön, közép-európai idő szerint 4 óra 1 perckor levált a Mir űrállomásról a Szojuz- TM-16 űrhajó, amelynek fedélzetén a francia Jean-Pierre Haig- neré, valamint az orosz Genna- gyij Manakov és A lekszandr Pol- jescsuk űrhajósok 7 óra 41 perckor visszaértek a Földre. Az AFP jelentése szerint a le- választási művelet rendben zajlott le, és mielőtt bezárták volna a Szojuzt az űrállomástól elválasztó zsilipkamrát, Manakov a Mir külsejére erősített egy „céltáblát”, amelynek segítségével az Atlantis amerikai űrhajó 1995- ben az űrállomáshoz csatlakozhat. A leválasztás után megkezdődtek a visszatéréshez szükséges kényes műveletek: a motorok begyújtása (kb. 6.26 perckor) 406 km magasságban, 20.000 km/h sebességnél, majd fél órával később a Szojuz különböző részegységeinek leválasztása, és néhány perc múlva a kabin belépése a légtérbe. TILOSBAN PARKOLÓ AUTÓK Húzóágazat 9 ‘ • Kinek üzlet az autóelszállítás? • Módosítják-e a szövetkezeti törvényt? • Délszláv válság - kipipálva? • Adóalku a vállalkozókkal? fwa Mt egyszerűen mindé