Nógrád Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-03 / 127. szám

6 HÍRLAP MAGAZIN 1993. június 3., csütörtök Gazdaképzés a Nógrád Megyei Hírlapban A fajtakérdésről A fajta a gazdaságos sertés- tartásnak nem egyedüli, de igen fontos tényezője. A sza- poraság, de főként a hústerme­lés eredményessége szempont­jából sem mindegy, milyen faj­tát tartunk. Nagy hiba az általánosítás, mert olyan sertésfajta, amely mindenhová jó, természetesen nincs. Másrészt viszont arról igazán nem a fajta tehet, ha va­lahol azért mond csődöt, mert:- Nem a sertéshez akarunk technológiát csinálni, hanem a technológiához sertést.- Nem azt a takarmányt kapja, amit megérdemel.-Nem tudjuk, milyen célt akarunk elérni, a hústermelést akarjuk-e fokozni, a szapora- ságot vagy a tűrőképességet akarjuk-e javítani stb.- Tenyészállományunknál nem tudatosan, hanem ötlet­szerűen végezzük a tenyésztési módszereket. A gyakorló gazdáknak az alábbiakat kellene figyelembe venniük: 1. Ismerje tenyészkocája faj­táját! Ma az előrelépés legna­gyobb szakmai akadálya, hogy a kisüzemi állomány már meg­jelenésében is rendkívül válto­zatos. Sokszor a gazda sem tudja, milyen fajtájú a kocája, mert a kocaállomány maga is keresz­tezett, sokszor nem is két, ha­nem a továbbkeresztezések folytán több fajta terméke. így azután a fajtát külső megjele­néséből ítéli meg: a fehér, álló fülű sertés szerinte nagy fehér, a lógó fülű lapály, a vörös színű duroc, a foltokban tarka pietrain stb. A párosítás ennek megfele­lően sok udvarban spontán, öt­letszerű vagy a téves fajtais­meret miatt szakszerűtlen. 2. A sertéstartást fehér hús­sertés fajtára kell alapozni, a többi fajta a keresztezéseknél játszik szerepet. 3. Szaporaság és malacne- velő-képesség szempontjából minden hússertésfajta megfe­lel a kívánalmaknak, a köztük lévő különbség inkább hús­termelő-képességben és tűrő­képességben van. 4. Azt, hogy hová milyen fajtát veszünk, ne csak a ter­melési cél (malacelőállítás vagy hizlalás), ne csak a piaci követelmények döntsék el. Vegyük figyelembe körül­ményeinket is! Általánosság­ban azt mondhatjuk, hogy jó körülmények közé nagy terme­lőképességű fajták, mostohább körülményekhez kevésbé igé­nyes, kisebb termelőképességű fajták valók. 5. A tartási, takarmányozási és szakmai hibákat nem lehet fajtakérdéssel megoldani. 6. Akinek fajtatiszta kocája van és teljesítményével min­den szempontból elégedett, ugyanahhoz a fajtához tartozó, de a kocával semmiféle rokon­ságban nem lévő kannal páro­sítson! 7. Akinek fajtatiszta kocája van, de teljesítményével nem elégedett, más fajtához tartozó kannal párosítson = kereszte­zés. A termelés fokozására a ke­resztezés ragyogó biológiai módszer, mely pénzbe nem ke­rül, csak egy kis figyelmet igényel. Hatása abban jelent­kezik, hogy az utódok egy vagy több tulajdonságban fel­ülmúlják a szülők átlagát, eset­leg a jobbik szülő képességeit is. Több malac születik és azok életképessége is jobb. Mivel kevéssé jó viszonyok között ez kifejezettebben érvényesül, éppen azoknak kellene kihasz­nálniuk, akiknek tartási, ta­karmányozási körülményei szerényebbek. Mire figyeljünk kereszte­zéskor? a. A koca és a kan minél tá­volabbi eredetű fajtához tar­tozzon! b. A távol álló fajták azon­ban tenyésztési tulajdonsága­ikban hasonlítsanak (például szaporaság, malacnevelő-ké- pesség)! Például jó kereszte­zés: nagy fehér (szapora) X la­pály (szapora). c. Abban a tulajdonságban, amit erősíteni akarunk, a kan legyen értékesebb! Például: nagy fehér kocánk van. Ha a szaporaságon akarunk javítani, jó keresztezési partner a ma­gyar lapály kan, ha a szerve­zeti szilárdságot akarjuk to­vább fokozni, jó a duroc kan. 8. Akinek hibrid kocája van, csak ezekhez kijelölt hib­rid-kanokkal párosítson! 9. Zugkannal ne pároztas- sunk! Immár több mint száz esztendős az érsekvadkerti óvoda A táltos paripával kezdték a „rablánccal” folytatták . .. Érsekvadkert tágas központi terének egyik szögletében sze­rényen húzódik meg egy több mint százesztendős intézmény. Gyerekzsivajtól hangos termei­ben óvodások tanyáznak. Az ide betévedt idegen nemigen tudja, hogy megyénkben - a ba­lassagyarmati, a szécsényi és a sziráki óvoda létesítése után - itt működött először kisdedóvó. Belül mindenütt tisztaság, rend. Úgy tűnik, az ősi falak között modern nevelőmunka fo­lyik.- Valóban messziről indul­tunk, míg eljutottunk a máig - jegyzi meg Csalár Istvánná, az intézmény tevékeny vezetője, aki az óvoda múltjának avatott ismerője.- 1888-ban még csak egy óvónő, egy dajka, valamint egy szoba, az udvar és a homokozó jelentette a feltételrendszert. Já­ték nem volt, étkezést sem kap­tak a gyerekek. Mindenki otthonról hozott magával - kis vászontarisznyá­ban - némi elemózsiát. Ebédre hazamentek, hogy utána még két órára visszatérjenek.-Mivel foglalták el a gyere­keket?- Mindennel. Sok-sok verset tanultak, mesét hallgattak, ját­szottak. Néha testgyakorlásra is sor került. A társalgáson meg­tanultak beszélni, ismerkedtek a mindennapi élettel, a világgal, egymással. Sokféle anyagot és eszközt használtak fel a barká­csolásban.- És mindezt miért?- Ma úgy mondanák, hogy szocializálták a gyermeket. Val­lásos, hazafias szellemben, szi­gorú, de családias légkörben. Ezt énekelték például: Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország./ Gyönyörűbb, mint a nagyvi­lág./ Táltos paripámon odaszáll- nék,/ Odahív fű, fa, lomb virág./ Úgy sír a hegedűm,/ Vár egy gyönyörű szép or­szág.- Az intézményről beszél­getve, szóba került Ary Erzsébet neve. Ki volt ő?- Ő nagy tekintélyű, az óvo­dáért, a faluért élő óvónő volt a negyvenes-ötvenes években. Mindent csinált. Ha kellett játé­kot készített más által észre se vett anyagból. Máskor külön­féle tanfolyamokat szervezett felnőtteknek, gyermekeknek. Nemcsak éneket, verset, színda­rabot tanított be, de gyűjtötte a néphagyományt, jeleneteket írt, színdarabot rendezett. 1945 után megszervezte a gyermekek étkeztetését, az óvoda bővítését.-Milyen változást hozott az óvoda életében 1945?- Kezdetben keveset. Az épen maradt épületben hamaro­san megkezdődtek a foglalko­zások. A szegényes feltételeket példamutató lakossági összefo­gással javítani tudták. A valódi fordulat azonban 1948-ban következett be. Ak­kor kerültek az óvodák is állami irányítás alá. Kettősség jelle­mezte a helyzetet. A némi javu­lás ellenére bekövetkezetf a szovjet óvodapedagógia térhó­dítása, a nevelés uniformizá­lása.-Mennyiben tükröződött ez az óvoda munkájában?- Valamiféle útkeresés vagy inkább egy fajta zavar volt ész­lelhető. Egyrészt megtalálható még Montessori csendes játéka, de már rajzot követelnek az óvodástól az októberi forrada­lomról. „A rablánc a lábon nehéz volt ... ’’énekelték a háromévesek. Vajon mire gondolhattak? Ary Erzsébet megfontoltsága és tapasztalata azonban jórészt átsegítette az óvodát a nehézsé­geken.- Vége a régi rendszernek. A rabláncról sem énekelnek már az óvodások. Hogyan tovább?- Ma hét óvónő és négy dajka nevel, gondoz négy cso- portnyi gyermeket. Tágas fog­lalkoztatók, egy tornaszoba, gyarapodó eszközkészlet, sok­sok játék - ez jellemzi a mai fel­tételrendszert. Persze, szükség lenne még egy-két videóra, színes televí­zióra. Öreg épületünk is egyre több karbantartást igényel. Megoldottuk viszont a gyerme­kek logopédiai ellátását. Figye­lembe véve az egyház igényeit hitoktatás is folyik nálunk. Az óvodában tehát rendben zajlik az élet. A szülők is elis­meréssel nyilatkoznak a mun­kánkról.- Sokszor szóba került Ary Erzsébet neve. Nyilván nem vé­letlenül . . .- Igen. Az ő szerepe megha­tározó volt az érsek vadkerti ne­velésben. Neki az alig valami­ből sikerült jól működő óvodát teremtenie. Ma is követésre méltó, önfe­láldozó munkája, következetes­sége, erkölcsi tisztasága. Az ő szellemében szeretnénk dol­gozni - táltos paripa nélkül, a rabláncot feledve, de - tovább, talán éppen az Ary Erzsébetről elnevezett óvodában. Mies P. József Nagyobb arányú gyakorlati oktatás Szécsény. A Mezőgazdasági Szakközépiskolában és Szak­munkásképző Intézetben már a mostani tanév utolsó heteiben megkezdődött a gyakorlati kép­zés új rendszerének a beveze­tése. Ennek lényege, hogy a szé­lesedő elméleti oktatás mellett ez a vonal is erősödjön. A kö­vetkező tanévben folytatódik a gyakorlati óraszámok növelése, aminek egyik feltétele az is volt, hogy a mezőgazdasággal, állattartással foglalkozó, helyi és környékbeli településeken élő gazdák fogadják a tanuló­kat. Alkalmi könyvárus Baja Csaba alkalmi utcai könyvárus Salgótarjánban. Miután a munkanélküliek sorába kényszerült, így igyekszik valamelyest kiegészíteni jövedelmét. Fotó: Kun Király József Néptáncos tábor a Tátrában A B-612 Közművelődési Egyesület szervezésében nép­táncos tábort nyitnak a szlová­kiai Tátrában, a Poprádhoz kö­zeli Zalesieben. A program jú­nius 13-ától 20-áig tart. A néptáncos tábor művészeti vezetője Braun Miklós, a salgó­tarjáni Kodály Zoltán Általános Iskola tanára lesz. A táborban töltendő nyolc nap alatt több mint negyven kisdiák ismerkedik a néptánc alapelemeivel. A gyerekek a Kodály Zoltán iskola, illetve a baglyasaljai általános iskola ta­nulói. Szérum lesz Az orvos hívásra házhoz megy? Nyakunkon a nyár, a kirándu­lószezon és a kullancs veszély. Néhány éve lehetőség nyílik azonban védőoltás beadatására is a kellemetlen ízeltlábúak csí­pésének következményei ellen. Mint azt az Állami Nép­egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól megtudtuk, a gyógyszertárban megvásárol­ható szérumot a háziorvossal kell beadatniuk a fertőzést meg­előzni akaróknak. Szérumot azonban nem lehet kapni.-- Mi ennek az oka? - tettük fel a kérdést Dénes Lajosnénak, a salgótarjáni főtéri gyógyszer- tár vezetőjének.- Csak pillanatnyilag hiány a szérum, - mondta - mivel má­jus hónapban körülbelül ezer adagot vittek el tőlünk. Ennek az volt az oka, hogy vállalatunk, a Coloniapharma átvállalta a szérumért fizetendő 5 %-os térí­tési költséget. Mivel a fennma­radó 95 %-ot a társadalombizto­sítás fedezi, az emberek ingye­nesen juthattak hozzá. Ez az ak­ció csak május 31-éig tartott. Hamarosan kapunk árut, de azért fizetni kell.- Nincs már túl késő?- A teljes védettséghez há­rom oltást kell beadni, az első kettőt két-három héten belül, a következőt pedig valamivel hosszabb idő után. Ha valaki az igazi veszély időszakára immu­nis akar lenni, akkor bizony már februárban célszerű megvásá­rolni a szérumot! Este fél kilenc körül járhatott az idő, amikor B. Mihály tévé­nézés közben megszomjazott és kiment a konyhába egy kis ví­zért. Pár lépést kellett megten­nie mindössze, de a bögrével a kezében már nem tudott visz- szamenni az ágyig. Elvesztette az eszméletét, összeesett. Felesége hetek óta számított már az ilyen rosszullétre, mégis nagyon megijedt. A szomszé­dasszonnyal üzent a pár száz méternél alig távolabb lakó fiá­ért. Annak megérkezéséig alig telt el öt perc. Látva, hogy nem tud segíteni, a fiú megfordult, s egyenesen a körzeti orvoshoz ment, de nem nyílt ajtó. Talán a meccset nézi valahol vendégségben, gondolta az if­jabb B. Mihály, s visszament szülei házába. Mire odaért éde­sapja már visszanyerte eszméle­tét. Az orvos felől érdeklődött, s hogy a fia mondta, éppen a dok­tortól jön, megnyugodott. Kö­vetkező kérdésével már a labda­rúgó-mérkőzés eredményét tu­dakolta.- Ne kapcsoljam ki a tévét? - kérdezte a felesége, miután látta, hogy az ura egy-egy percre elszenderedik. De a férje csak a fejét rázta. Különben az asszony inkább csak figyelmességből érdeklő­dött. Tudta jól a választ. Hiszen mióta férje betegeskedett, úgy­szólván egyetlen szórakozása volt a televízió. Egyébként is az öreg mostanában csak nappal szunyókált egy keveset, így az­tán az éjszakákat a felesége is ébren töltötte vele. Nem volt mindig ilyen éjjeli bagoly B. Mihály. Amíg eljárt dolgozni az állami gazdaságba, vagy tíz ember tartozott a keze alá. Nagy változást nem hozott életébe a nyugdíj, ott volt a kert, a pince, a ház körül akadt tenni­való, dolgozott éppen úgy, mint nyugdíj előtt, csakhogy most már ráérősen. Egy éve a sok tennivaló mel­lett még a feleségét is ápolnia kellett. A múlt őszön beteges­kedett az asszony, így a konyhai teendők is az idős férfira marad­tak. A szomszédban lakó fia és menye átjártak hozzájuk min­den nap, gyakran jött látogatóba a veje és lánya is. De a fiatalok­nak már saját családjuk van, kevés idejük marad a szülőkre. Mire az asszony lábadozni kezdett, B. Mihály bizony elfá­radt. Fogyott is, sápadt is lett. Biztosan a sok szaladgálás, a hólapátolás viselte meg - gon­dolták.- Egy kicsit visszahizlalom - határozta el az asszony, amikor talpra állt. - És úgy is lett. Jókat főzött, de hiába, a férje mind gyakrabban tolta el az ételt ma­gától, panaszkodva, hogy nin­csen étvágya.- Az influenza nem tud raj­tam kitömi, az az én bajom - mondta s naponta járt sétálni. De amikor egyik nap hazatért, felesége szokatlanul sárgának találta.- Ugyan már, belém akarod beszélni a betegséget! - nevetett az asszony aggódásán és belee­gyezett, hogy fia bevigye a kór­házba kivizsgálásra. A megyei intézet után Budapest követke­zett, ott operálták meg. A műté­tet végző orvos másnap közölte a feleségével: későn jöttek, az öreg menthetetlen, gyomorrákja van. B. Mihály minduntalan az aj­tóra pillantott.- Mikor jön már az orvos? - sóhajtott, de talán vele, illetve tőle idegesebben várta a doktort felesége és fia. Ők tudták, hogy az orvos nem jöhet, hiszen alig egy negyedórája, hogy az ifjabb Mihálynak nem nyitott ajtót senki. De ezt nem akarták megmondani a betegnek. Hi­szen ő azt sem tudta, valójában mi a baja. - A gyomroddal van valami, diétáznod kell! - ennyit mondott a felesége, amikor afe­lől tudakozódott, mit mondott a műtétet végző pesti orvos. Hogyan is lehetett volna megmondani: hetei, hónapjai lehetnek hátra. Hogy pontosan mennyi, arról senki sem tudott biztosat. Az ápoláson, a beteg erején, szervezetén múlik min­den - vélekedtek az orvosok. Mihály szervezete nem adta meg magát egykönnyen. Fehér köpenyes nem látta őt azóta, amióta a műtétet elvégez­ték.-Csak jönne már az orvos! Mikor jön már az orvos!? - sut­togta mind sűrűbben. Fia ki­ment, mintha csak rágyújtana az udvaron egy cigarettára s újra a körzeti orvoshoz szaladt. A csengőszóra a doktor fel­esége nyitott ajtót.- Menjen csak nyugodtan haza a férjem mindjárt ott lesz! - és becsukta az ajtót. A beteg ekkor már nagyon rosszul volt, sűrűn hányt. Az ágya körül né­gyen szorongtak, kezüket tör­delve: felesége, a fiuk, menyük, meg a szomszéd néni. Lesték a beteg minden lélegzetét s várták a doktort, aki csak nem akart megérkezni. Fél tizenegy tájban fia felköl- tötte a polgármestert, nem mintha ő tudott volna segíteni, de az ő házában van telefon is. Meghívták a városkörzeti or­vost, hosszasan csengett a ké­szülék, senki nem vette fel. Ezt követően hívták az ügyeletet. Hiába. Az ügyeletes csak annyit mondott, hogy ő nem jöhet, körzetét nem hagyhatja el, hi­szen a helyi beteget az illetékes körzeti orvosnak kell ellátnia. A fiú visszament szüleihez, s vártak tovább. Ki tudja mennyi idő telt el, de már mindegy is volt, hogy jön-e az orvos, vagy nem. Éjfélt éppen, hogy elütötte az óra. Vártak egy keveset, az­tán megborotválták a halottat, megmosdatták, fekete ünnep­lőbe öltöztették, s lesték, hogy mikor virrad. Reggel nyolckor a megye- székhelyi temetkezési vállalat­nál volt ifj. B. Mihály. A halott­szállításról szeretett volna gon­doskodni, de ott azt mondták, hogy ők addig nem mehetnek az elhunytért, amíg a halotti bizo­nyítványt az illetékes körzeti orvos ki nem állítja. Ha ez meg­teszek máris intézkednek. így aztán megint a körzeti orvosnál próbálkozott a család. Az orvos nyitott ajtót.-Nahát, ilyen sokáig, s mi­lyen mélyen aludtam! - mondta, majd hozzátette:- Tud­ják, az este meccset néztem a szomszéddal, aztán lefeküdtem. - Ezután elintézte a szükséges formaságokat. A továbbiakban már ment minden a maga útján. Az el­hunytat a ravatalozóba szállítot­ták, kevéssel ezután ifj. B. Mi­hály felkereste a helybeli római katolikus plébánost. Kitűzték a temetés időpontját. Kisírt szemű asszonyok, bá­natos hozzátartozók vették kö­rül a koporsót. De ez egyetlen halottbúcsúztatón sincs más­ként. Az a ránc amelyet a két nappal korábbi éjszaka vésett az arcokba, eltűnt a többi között. Kazinczi Anikó

Next

/
Oldalképek
Tartalom