Nógrád Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-19-20 / 141. szám

1993. június 19., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP 7 Fürdőzők A Mikszáth Kiadó új könyve Beratin Gábor: Mesejátékok Beratin Gábor: Mesejátékok című könyve látott napvilágot a salgótarjáni Mikszáth Kiadó gondozásában. Csipka Rozália szerkesztésében. Kicsoda is a szerző? A Kor­társ Színész Lexikon közli, Bera­tin Gábor a Színház- és Film- művészeti Főiskola elvégzése után fontos szerepeket játszott a miskolci Nemzeti Színházban, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, a kecskeméti Ka­tona József Színházban, a bé­késcsabai Jókai Színházban, a győri Kisfaludi Színházban. Ő alapította meg 1988-ban a győri Városi Bábszínházát, 1989-től a kecskeméti Katona József Szín­ház vezetője. A jelen kötet négy mesejáté­kot tartalmaz, a Hamupipőke című zenés bábjátékot, a Gulyás Zoltánnal közösen írt Boszor­kánysegéd. valamint a Télapó és a Vaskakas című darabot. Miként azt annak idején a Bo­szorkánysegéd bemutatása kap­csán a Kecskeméti Televízióban is elhangzott, nem is egy, ha­nem egész mesefüzér tárul a bábszínház kedvelők elé. A megállapítás mind a négy mese­játékra vonatkozik. Fantázia, pergő cselekmény, üde nyelvi fordulatok sora, versek, zenés betétek jellemzik ezeket a törté­neteket, amelyek a klasszikus mesék történeteinek sok-sok elemét is tartalmazzák, az írói képzelet által újra írva. Mint a mesében, a jó győzedelmeske­dik, a gonosz elnyeri méltó bün­tetését. Ugyanakkor kétség sem fér hozzá, azért a vérbeli mese mindig rólunk is szól, követke­zésképpen a „klasszikus” szitu­ációk minden időben, így ma is, időszerűek. Mit énekel például Hamupipőke Beratin Gábor bábjátékában? Például ezt: „Furcsa most az élet, Kissé igazságtalan. Miért zárt minden kapu? Miért vagyok egymagám? Nincs minek örülni. Senki sem mosolyog, Vajon az emberek Miért nem boldogok?” Hamupipőke sorsa persze, itt is jóra fordul a mese végére, a gonosz póruljár. Szirtes Tamás ajánló soraiban további bemuta­tás céljából hívja föl a színhá­zak figyelmét a kis kötetre, il­letve a benne foglalt mesejáté­kokra. Annál is inkább indokoltan, mert hiszen köztudott, az ifjú­sági drámairodalom már jó idő óta ugyancsak szűkös. Hege- dűs-Kónya: Kecskeének című színházművészeti alaptanköny­vének bevezető soraira is hivat­kozik, amikor ezeket a sorokat idézi: „Minden dráma önmagá­ban irodalmi mű, a jó drámák olvasmányként is gyönyörűsé­get adnak, de a dáma célja mégis az előadás ... Dráma és színház nem azonos, de egymás nélkül elképzelhetetlen” a Mik­száth Kiadó Beratin Gábor könyvecskéjének kiadásával jó célt szolgál. Különösen akkor, a mesejátékok ily módon is köze­lebb kerülnek a színházakhoz. th Idős Szabó István életmükatalógusa A salgótarjáni Nógrádi Tör­téneti Múzeumban elkészült idős Szabó István Kossuth-díjas érdemes és kiváló művész élet­műkatalógusa. Az életműkiállí­tást idén augusztus 29-én nyit­ják meg. Eddig több mint 600 mű lelőhelyét sikerült feltárni. Ismerős irányzatok sokfélesége Salgótarjáni Tavaszi Tárlat Amit most látunk a salgótar­jáni Nógrádi Történeti Múze­umban a 22. Salgótarjáni Tava­szi Tárlaton, az színvonalas, jól rendezett - a rendezés Peák Il­dikó műtörténész munkája - képzőművészeti szemlét jelent. A kiállítók köre természete­sen nem öleli föl a mai magyar- országi stílusirányok teljessé­gét, de erre nincs is szükség. Tény azonban az, hogy Salgó­tarján ezzel a tárlattal már ré­góta bekapcsolódott a kortárs képzőművészeti életbe, és egy elszegényedett északi kisváros erre mindenképpen büszke le­het. Nem tudom, vajon, felnőtt-e már itt olyan közönség, amely értékelni képes bizonyos fo­lyamatok jelenlétének fontos­ságát a városban, és a tavaszi tárlatokon sem a szép, hanem a korral adekvát műveket értel­mezi. Mindenesetre ideje lett volna rá, hogy észrevegye, a művészet kiüresedett esztetizmusámak tagadása korántsem új jelenség. A posztmodemből „visszate­kintve” a modemre - minde­nekelőtt a hatvanas évek ameri­kai eredetű, nálunk törvénysze­rűen megkésett pop-artjára, s a többi későbbi avantgárd fejle­ményre - is látszik, baj történt a világban fennálló társadalmak­kal, mind a sajátos kötöttségei­ben nyűglődő Keleten, mind a kömyezetromboló ipari „fejlő­désbe” robbant, fogyasztó Nyu­gaton. Mi pedig, amint azt Es­terházy Pétertől tudjuk, „ke­let-franciák” vagyunk. Nemrég volt is egy ilyen „ke­let-francia kiállítás” Székesfe­hérváron, s ami ott megjelent, annak egy részét a nógrádi ér­deklődő is ismerősként kö­szöntheti, éppen az itteni tava­szi tárlatok jóvoltából. Vagyis, arról van szó, hogy a szemünk előtt nőtt fel egy olyan generáció, amelynek tagjai mára váltak a kortárs magyar művészet meghatározó derék­hadává, érett középnemzedé­kévé. A mostani tárlat alaphangját is az ő műveik határozzák meg, noha távolról sem egyetlen hangon szólnak. Mindenesetre, legalább az utóbbi egy évtized­ben a salgótarjáni közönség nagyjából figyelemmel kísér­hette azt a folyamatot, amely­nek során már új értékrendek je­lentek meg, s nyilvánosságra ju­tott a modem művészeti törek­vések sora, az irányzatok sokfé­lesége. Hogy csak egyetlen pél­dát említsünk jelzésként, a nyolcvanas évek közepe táján már Salgótarjánban is láthattak az érdeklődők jó válogatást pél­dául a „Frissen festve” újfajta művészetből, ami a hetvenes évek modernizmusát váltotta föl idehaza. Ismétlem, a jelzés arra is vonatkozik, hogy a tavaszi tárlatok közönsége számára szinte személyes ismerősként vannak jelen azok az alkotók, akiknek egy részével a mostani kiállításon is találkozhat, s mű­veik korántsem az újdonság ere­jével hatnak rá. Ez mindenkép­pen öröm lehet azok számára, akiket egyáltalán megérintett a modemből a posztmodembe lassan átcsúszó korszak sokfé­lesége, s egyáltalán képes volt kiszakadni a „szép művészet” élvezésének hagyományosan kényelmes és ősidők óta meg­szokott öröméből. Itt ugyanis másfajta „megértésre” van szükség, és kétségkívül jóval kevesebb örömre. Dehát - tetszik, nem tetszik - más világban élünk, régen vége a nyugodalomnnak. amelyre vágyunk. Más világnak pedig más művészet „felel meg”. A kilencvenes évek elejétől ismét más kezdődön a világban, más helyzet más gondokat vet föl mind Keleten, mind Nyuga­ton egyaránt. A szellemi élet - ezen belül a művészet - ezt a mást már a kelet-közép-európai politikai változás előtt mintegy előre vetítene. Voltaképpen er­ről szólt idehaza az előző évti­zed. A mostani tavaszi tárlat tehát ebben az értelemben nem új­donság. Korábbi tapasztalatok alapján erre számíthattunk. Va­gyis arra, hogy „hagyományo­san" sokfajta értékrendet jelentő sokfajta irányzat és alkotó lesz jelen. A kiállítást tehát idén sem le­het, nem is szükséges irányza­tokkal jellemezni. Inkább csak alkotókat és művészi magatar­tásbeli folyamatokat emlegethe­tünk, többnyire az ismerősség örömével, az egymástól is me­rőben különböző alapanyagok­ból építkezők és stiláris jegyek­kel dolgozók közül. Közöttük például El Kazovszldjt, Kéri Lászlót. Magén Istvánt, Stefa- novits Pétert, Gaál Józsefet, Szabados Árpádot, Kovács Pé­tert, Vádi Dezsőt, Földi Pétert, Wagner Jánost, Buták Andrást, illetve Szabó Tamást, Lóránt Jánost, Kéri Imrét, és a sort még folytathatnánk. A motívumokat - köztük a tegnapi és tegnapelőttieket - is fölleljük, az elégikus és a har­sány hang egyaránt jelen van ezen a tárlaton, amelynek foly­tatását várja az érdeklődő kö­zönség.- mér A legújabb Madách-irodalom (1973-1992) A legújabb Madách-iroda­lom (1973-1992) címmel bib­liográfia látott napvilágot a salgótarjáni Balassi Bálint Könyvtár kiadásában, dr. Bódi Györgyné összeállításában. A kiadvány, miként azt az Előszóban is megfogalmazzák, egyrészt tisztelgés Nógrád megye nagy szülötte, a drámar költő előtt, aki 170 éve szüle­tett. másrészt olyan kézikönyv, amelyet mind a kutatók, mind a pedagógusok és a diákok, s a Madách életműve iránt érdek­lődők hasznosan forgathatnak. Segédeszközről van tehát szó, amely segíti a tájékozódást, közvetett módon elmélyülésre nyújt lehetőséget a reformkori küzdelmekbe, az 1848-49-es forradalomba és a szabadság- harcba, az abszolutizmus ko­rába. Madách Imre életén és életművén keresztül. Ugyan­akkor az olvasó arról is tájéko­zódást nyerhet, hogy napja­inkban hogyan él tovább a Madách-hagyomány, mi törté­nik - mindenekelőtt Nógrád megyében - a drámaköltő em­lékének ápolásában, munkás­ságának mind szervesebb „be­építésében" a helyi kulturális életbe. A bibliográfiából tájéko­zódhat az érdeklődő arról, hogy 1973-tól milyen Ma- dách-kötetek jelentek meg, az egyes műveknek milyen elem­zései láttak napvilágot. Utób­biak között tudományos igé­nyű tanulmányok, esszék, iro­dalmi kritikák, sőt, publicisz­tikák találhatók. A Ma- dách-műveket a megjelenés sorrendjében közli a bibliográ­fia. a költő életéről, munkássá­gáról szóló tanulmányokat, ismertetéseket szintén idő­rendben adja közre. Ezen belül a tanulmányok szerzőiről betű­rend szerinti elrendezésben is lehet tájékozódni. A Madách családját és alakját idéző alko­tásokról készült válogatás ugyancsak időrendben, illetve a szerzők betűrendjében szere­pel a kiadványban. Az anyag­ban a tájékozódást egységesí­tett név-, tárgy- és címmutató, a fölhasznált periodikák és rö­vidítésük jegyzéke teszi átte­kinthetővé. th Magyar Nagylexikon A Magyar Nagylexikont, az ezredforduló legátfogóbb isme­rettárát bocsátja útjára 16 kötet­ben az Akadémiai Kiadó. A so­rozat összesen mintegy 160 ezer címszavat tartalmaz. Örvende­tes, hogy a lexikon a kiadóéhoz hasonló kedvezményes feltéte­lekkel megrendelhető a Biblio­fil Kft. 15. számú, salgótarjáni könyvesboltjában is. Gyermekrajzok a Balassi Bálint Könyvtárban Legkedvesebb olvasmányélményem Rajzpályázatot hirdetett a salgótarjáni Balassi Bálint Könyvtár Gyermekkönyvtára, „Legkedvesebb olvasmányél­ményem" címmel. A legsikerül­tebb rajzokból nyitották meg azt a kiállítást, amely jelzi, a krea­tivitás örvendesen a legifjabb nemzedékek körében is jelen van, különösen az általános is­kolás alsó tagozatos tanulói rukkoltak elő változatos, képze­letgazdag anyaggal. Ők még egészen romlatlan szemmel ér­zékelik a világot, úgyszólván „mindent” belerajzolnak mun­káikba, ami szép, jó és érdekes. Úgy tetszik, később fakul ki az ember számára a világ. A pályázaton elsősorban Sal­gótarján általános iskoláinak tanulói szerepeltek nagy szám­ban, bár Etes és Kazár iskolái­ból is érkeztek szép pályamun­kák. A helyezettek közé így most a salgótarjáni gyerekek kerültek. Első helyezést ért el Lukács Zoltán (Arany János Ál­talános Iskola és Szakiskola), Szikói János (Forgách Úti Álta­lános Iskola), Huszár László és Koós Norbert (Kodály Zoltán Általános Iskola). Második he­lyezett lett Dósa Zsanett (Arany), Havran Zsolt (Besz- terce-telepi Általános Iskola) és Monostori Kitty (Arany), har­madik pedig Balás Boglárka (Forgách), Benkocs Andrea (Beszterce) és Vincze Roland (Beszterce). Viszont a különdí­jasok között már nem csak sal­gótarjániak vannak. Különdíjat kapott Antal Adrienn (Besz­terce), Balázs Zoltán (Etesi Ál­talános Iskola), Godó László (Petőfi Sándor Iskola), Jakab Gabriella (Kazári Általános Is­kola), Kerekes Dolly (Gagarin Általános Iskola), Lakatos Ni­koletta (Petőfi), Schepácz Réka (Petőfi), Szepessy Erika (Pe­tőfi), Kislányos Zoltán (Arany), Rácz Géza (Árany). A pályázatra mintegy 360 pá­lyamű érkezett, a munkák leg­java azt jelzi, hogy a gyerekek főleg a kötelező olvasmányok kapcsán fogalmazták meg vé­leményüket a világról, noha nem kizárólag. A többi között különösen szép művek születtek Arany János Toldija, a költő Családi kör című verse, He­mingway Az öreg halász és a tenger, Jókai Mór Az aranyem­ber, Petőfi Sándor János vitéz, de Verne Némó kapitány című műve és a népmesék kapcsán is, A kiemelkedő munkák közé so­rolandó Benkocs Andrea fotó­montázsa, amely íme, hát meg­leltem hazámat címmel József Attilát idézi. A pályázat újabb ösztönzést jelent az általános iskolai rajz­oktatásban. Ugyanakkor a gye­rekek ily módon is „rákénysze­rülnek" arra, hogy vizuálisan is megjelenítsék mindazt, amit ol­vasnak, képpé alkothassák gon­dolataikat. Sokféle technika is megjelenik a pályaművekben, a gyerekek szívesen böngészik egymás rajzait, egymástól is újabb impulzusokat kapnak.-mér Színházt gstók Hab a tortán Sok-sok éves ta­pasztalat, megfigye­lés birtokában úgy érzi az ember, hogy sikerül kifürkésznie a közönség szokásait, ízlését. (Feltételezem: a színházi prog­ram megrendelői, szervezői ha­sonlóképpen gondolkodnak, terveznek.) S aztán egy-egy szi­tuáció újra és újra bebizonyítja a szólásmondás igazát: soha nem lehet előre inni a medve bőrére. így történt ez a minap Salgó­tarjánban rendezett szezonzáró előadás esetében is. A plakátok vonzó címmel, illetve alcímmel - Régi pesti kabaré - Ahol a sztárok tapsokra várnak - hir­dették a műsort s több közis­mert szereplőt ígértek, élükön egy igazi sztárral, Mikó István­nal. Előzetesen úgy tűnt, hogy nyár lévén - akkor még valósá­gos kánikula tombolt - mind a műfajra, mind pedig a közre­működő színészekre vevő lesz a közönség. Ezzel szemben a Jó­zsef Attila Művelődési Központ színháztermében szinte elve­szett az a néhány tucat néző, aki végül is kíváncsi volt Mikóékra. S ez nem csupán „bevételi” kérdés (bár manapság az sem elhanyagolható), hanem a sze­replők hangulatára is kiható té­nyező. Hiszen egy jobbára üres teremben sokkal nagyobb önfe­gyelem szükséges a színésznek, hogy jókedvvel komédiázzon, mint, amikor érzi, hogy várták, szeretik őt. Nos Mikó és társai (Csákányi Eszter, Simorjay Emese, Kocsis György és Szombathy Gyula) javára írandó, hogy igyekeztek túltenni magukat a „foghíjas” fogadtatáson, a tőlük független körülményeken s arra töreked­Mikó István és Csákányi Eszter tek, hogy a jelenlévők jól érez­zék magukat. Ezt nagyjában-egészében si­került is elémiök. s elsősorban játékuk, előadásmódjuk, ke­vésbé a tréfákban rejlő poénok nyomán. Az előbbi a rendező Mikó István érdeme, az utóbbi Szombathy Gyula szerkesztői munkájának kritikája is, hisz nem ásott elég mélyre a régi pesti kabaréban és jó néhány mostanában gyakran játszott (például a férj jósnő által meg­jövendölt halála) jelenetet is beválogatott a műsorba. Ment­ségére szóljon, hogy tüzetesebb kutatás után is hasonló karak­terű darabokat talált volna, leg­feljebb a témában lehetett volna valamelyest színesebb a paletta, mint csupán a házasságtörés, a felszarvazás. Mikó színészként is „hozta magát” s ezúttal is jól érvénye­sült kivételes muzikalitása. A mesterségbeli tudás mellett az ő helyenkénti ripacssága is kell ezekhez a bohózatokhoz. Csá­Fotó: P. Tóth László kányi Eszter bebizonyította, hogy nem csak drámai hősként jó színésznő, otthonosan mozog a a humor, a zene területén is. A kupiék, a fülbemászó énekszá­mok előadása során karikírozó készsége is érvényesült. Szom­bathy Gyula különösen a pa­rasztfigurában volt kitűnő, már-már karakteres. Simorjay Emese -mellesleg a népszerű Dallas című tévésorozatban Pamela magyar hangja - a „modemül korhű” csinos ru­hákban jól festett a színpadon, egy kicsit azonban „rájátszott” mind mozgásban, mind a szö­vegben adottságaira. Kocsis György nem „lógott ki” ismer­tebb játszótársai közül. Salgótarjánban évek óta gya­korlat, hogy a színházi évadot egy nyár eleji habkönnyű kaba­réval zárják. Az idei nem volt sem jobb, sem rosszabb az elő­zőknél. Kár, hogy a művészek - a fent jelzettek miatt - hiába vártak nagyobb tapsokra —- csongrády -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom