Nógrád Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-08 / 82. szám

8 HÍRLAP ÉG - ÍGÉRŐ 1993. április 8., csütörtök Egy fiatal ügyvezető igazgató rövid karrierjének története A Szaharától Párizsig Gauri. fgy nevezték azt a szőke, kék szemű fiút, aki 16 évesen, közel három évre Algé­riába került. Gauri, azaz idegen lett ebben az afrikai országban, amelynek területe huszonötször nagyobb, mint hazánké, s amely mégis jórészt lakatlan, hiszen több mint háromnegyedét a Szahara uralja. Telek Gábor 1986-ban uta­zott el szüleivel Algériába, akik ott kaptak munkát. Hét év, ami megforgatta a világot, hét év, amely megváltoztatta Telek Gábor életét: ma ugyanis az Eu­rópában tizenegyedik legna­gyobb utazási irodahálózat, a francia Nouvelles Frontieres magyarországi képviseletének egyik ügyvezető igazgatója. Annak cégnek lett a magyar ex­ponense. amely évente 55 mil­lió frank forgalmat bonyolít, amelynek száz francia, s nem kevesebb mint harminchét kül­földi érdekeltsége van, szálloda- lánca Szenegáltól Egyiptomig, és egy saját légitársaságot is a magáénak mondhat. Ebben a hatalmas szervezetben egy apró pont a magyar képviselet, de mégsem elhanyagolható, hiszen új színekkel - például a Marok­kóba szervezett közvetlen utak­kal -, jelent meg a hazai piacon. S hogyan lesz valaki ilyen fiata­lon - huszonhárom évesen - egy neves cég vezető beosztású alkalmazottja? - többek között erről beszélgettünk Telek Gá­borral.- Mielőtt belevágnánk a dol­gok közepébe, kanyarodjunk vissza az afrikai évekhez.- Ras El Oued városában lak­tunk (a település neve egyéb­ként annyit jelent: a folyó feje), ezen a csendes, valójában elzárt kis településen még élnek a ko­rábbi évszázadokban kialakult hagyományok.-Nem lehetett könnyű beil­leszkedni az arabok és a berbe­rek európai számára különös­nek tetsző világába.- A szőkeségemmel messzi­ről lerítt rólam, hogy idegen va­gyok, mit mondjak, eleinte fur­csán néztek rám a városka kö­zépiskolájában ahová jártam, de amikor látták, hogy nem húzó­dom el tőlük, hogy ugyanúgy, mint ők, én is csináltam a fel­adatokat, befogadtak. Ha valaki elismeri az ottani szokásokat és ahhoz tartja magát, nincs na­gyobb probléma.- Ez mit jelent?- Például az iskolában be­szélgethettem lányokkal, de az utcán végigvonulni közülük akár eggyel is, már szentségtö­résnek számít, biztos, hogy ösz- szeboronál bennünket a köz­nyelv, s ebből főleg a lánynak adódott volna kellemetlensége. A fővárosban Algírban persze már más a helyzet, ott jól meg­férnek egymás mellett a mini­szoknyás hölgyek és a lefátyo­lozottak. Mindenesetre nem olyan az ottani élet, mint ami­lyennek itthon elképzeljük. A sivatag hallatán sokakban a klasszikus homokmezők képe dereng fel, de ez valójában csak egy elenyésző része az egész Szaharának.- Gondolom amikor kinn él­tél nem csak a Szaharában, ha­nem nagyon sokfelé megfordul­tatok. Melyik élményedre em­lékszel vissza legszívesebben?- Sikerült eljutnunk Marok­kóba. Erről csak annyit, hogy nem hiába nevezik a Szahara gyöngyszemének. Egyszerűen beleszerettem.-Azt hiszem, akkor világos, hogy most, mint a Nouvelles Frontieres magyarországi kép­viselője, miért propagáljátok ezt az utat. Mielőtt azonban a jelenhez érnénk, elmesélnéd, hogy mi történt, miután hazajöt­tetek Algériából?- A Külkereskedelmi Főisko­lára kerültem, azt hiszem, már akkor is tudtam, hogy nekem valahogyan az utazással kapcso­latos területen kell dolgoznom. Eleinte főleg fiataloknak, és el­sősorban hátizsákos túrákat próbáltam szervezni. Érdekes, hogy a Nouvelles Frontieres-vel való kapcsolat egy telefonbe­szélgetéssel kezdődött.- Ha jóI értem, nem kifejezet­ten azzal a szándékkal hívtad fel a franciákat, hogy egy magyar- országi képviseletet hozz létre.- Egyáltalán nem. Párizsba utazók magyaroknak kerestem olcsó szállást, és felvetődött, hogy tudnék-e ellátást és megfe­lelő programot biztosítani Ma­gyarországra utazó francia cso­portoknak.-Te pedig nem zárkóztál el a felkérés elől. De gondolom, ha valóban ilyen hatalmas hálóza­tot felölelő cégről van szó, mint a Nouvelles Frontieres, s az va­lóban be akar törni Magyaror­szágra, több partner közül vá­lasztja ki a legmegfelelőbbet.- Voltak rajtunk kívül ma­gyar utazási irodák, a nevüket nem említeném meg, amelyek szintén gondolkodtak a francia kapcsolat kiépítésén.-A megbízást mégis ti nyer­tétek el. Szerinted miért?- Azt hiszem ez elsősorban vállalkozásunk mobilitásának, rugalmasságának köszönhető, s ebben szerepe van annak is, hogy társammal, Fehér Tamás­sal, nagyon jól együtt tudunk működni. A vállalkozásunk má­sik előnye, hogy nincs felduz­zasztott apparátusa, ami persze azt is jelenti, hogy az irodánk berendezésétől, a bútorcipelés . „kulimunkáján” át, a Royal Air Maroc képviselőivel való tár­gyalásig, minden munkában részt vettünk. (Pedig vannak a vállalkozásnak alkalmazottai, itt Nógrádban Szőcs Zsolt vezeti majd a cég irodáját, amelyet az észak-magyarországi régió bá­zisává szeretnének fejleszteni- F.Á.-)-Ha Nógrád megyénél tar­tunk, eszembe jut, vajon lesz-e fizetőképes keresletetek, hiszen bizonyára tisztában vagy azzal, mennyire magas a régióban a munkanélküliek száma. Sokan már nem is keresnek állást, nem próbálkoznak saját vállalkozást alapítani, hiszen pénz nélkül reménytelennek látják a helyze­tüket. Tőke nélkül valóban iszo­nyatosan körülményes bármit elérni, megvalósítani, de mégis érdeke! a véleményed: valóban lehetetlen a boldogulás pénz nélkül?- Egy nagyobb üzlethez nyilván nélkülözhetetlen az anyagi bázis, de a kezdet kezde­tén azt hiszem ez csak kifogás. Egy kis kurázsival egy kis lele­ményességgel, ötletekkel és fantáziával no meg nyelvtudás­sal szinte bármit el lehet érni. S ha valakinek nincs tőkéje, mit tegyen? Egy történetet monda­nék azzal kapcsolatban, meny­nyire kiszámíthatatlan az élet, s ha apránként, de meg lehet ala­pozni a jövőnket. Az egyik fő­iskolai évfolyamtársam a BNV-n tolmácsolt egy német cégnek, s annyira jó kapcsolat alakult ki pár nap alatt közte és a megbízói között, hogy felaján­lották neki a vállalat magyaror­szági képviseletének vezetését. Hadd ne mondjam, hogy most holt tart ez a srác, aki annak ide­jén jelentős pénz nélkül, egy kis kurázsival és nyelvtudással vá­gott neki a világnak.-fenyvesi­Madonna költségvetése 60.000 márka cipőre Szeretne olyan lenni, mint Madonna? Semmi akadálya. Évente „csak,, 1 289 385 márkájába kerül. El lehet egyáltalán költeni ennyi pénzt? Madonnának ez biztos nem okoz gondot. Smink: 13 800 márka. Ebben még csak nincs is benne az arckezelésért óránként kifizetett 150 márka. Ékszerek: 315 000 márka. Madonna kedvenc tervezője: André Van Pi­ers. Hajápolás: 14 175 márka. Élelmiszerek: 262 500 márka. Madonna vegetáriánus Ruházat: 555 825 márka Évente 52 új ruha, 25 kosz­tüm, fehérneműk. Ital: 1 245 márka. Csak ásványvizet iszik. Szőrtelenítés: 990 márka. Fodrász: 9 600 márka. Kézitáska: 6 150 márka Cipő: 63 300 márka. Madonna évente 100 pár cipőt vásárol, mind egyedi darab. Testedzés: 46 800 márka. Hetente háromszor edz Michael Frank body­builder stúdiójában. A „Zöld réten” beindult a posta Temperamentumos, fantázi­adús rock - szokatlan hang az új tartományokból. A „Green Hill” együttes erfurti tagjai nagy sikert arattak „Charme” című bemutatkozó CD-jükkel Németország minden rockot szerető régiójában. Körülbelül három hónappal a fal megnyitása után a négy fiú egy „Zöld rét” nevű ital mellett éppen azon töprengett, amiről minden teenager álmodozik, hogy zenélni kezdenek. A tize­dik „Zöld rét” adta a nevet a ze­nekarnak. Egy hónappal később a négy fiú, Frank Hillmann (ének), Mike Hillmann (gitár), Rajkó Lienert (gitár) és Marco Koth (basszusgitár) Mike sze­rény otthonában már dübörgött. Dirk Mohrhardt dzsesszdobos- ként lépett be. Az erfurti Open-air fesztivál után, ahol az együttes debütált, rengeteg levelet kapnak, s egy­szer talán Magyarországra is el­jutnak. Diákkonferencia volt Salgótarjánban Valami elindult, valami megszületett A konferencia előadói (Leukó Ferenc a képen balra látható) Mit kívánnál, ha tudnád, hogy az iskolád diákönkor­mányzata egy óhajodat biztosan teljesíti? Sokan talán azt, hogy mondjuk Japánban tölthessék a nyári szünetüket, akadnának, akik a fizika kettesüket ötössé (de legalább négyessé) szeret­nék változtatni, de biztos, hogy felbukkanna ezen az „ötletbör­zén” néhány testhezálló, a diákönkormányzat által is elér­hető cél. Például mi lenne, ha működne városban (és ez a te­lepülés lehet Szécsény, Balas­sagyarmat vagy akár Salgótar­ján), egy diákcentrum? Egy olyan hely, ahová be lehetne ülni beszélgetni, megenni egy szendvicset, lehetne asztaliteni­szezni, mondjuk lennének kis zugok a szerelmeseknek, meg termek, ahol nagy ötletek szü­lethetnének, és működhetne ott - egy stúdió is (egy apró, eleinte csak hangszigetelt falakból állna, ahol a város rock-, he­avy-, vagy popbandái próbál­hatnának), lennének kiállítások a diák alkotók műveiből és ze­nélhetnének ifjú muzsikosokból álló kamaraegyüttesek. De ez mindössze az én ötletem. Mert Neked is lehetnek terveid, s ak­kor már csak azt nem értem, hogy miért nem indul el va­lami? Mert az biztos, hogy a di­ákönkormányzatok támogatnák a javaslatot, sőt segítenének. De most csak döcög minden.- Általános tapasztalat, hogy a diákönkormányzatok nagy többsége nem működik hatéko­nyan, ami elsősorban a fiatalok passzivitásával és információik hiányosságával magyarázható, gyakran előfordul, hogy azt sem tudják, mit érhetnének el a saját autonómiájuk révén. Leukó Ferenc, a diákönkor­mányzatok megyei és országos szervező csoportjának vezetője nyilatkozott így az iskolai ön- kormányzatok helyzetéről azon a konferencián, melyet április 3-án, a salgótarjáni Balassi Könyvtárban rendeztek, s amelyre Nógrád megye összes iskolájának képviselőjét meg­hívták. A rendezvényt a salgótarjáni diákönkormányzat hívta életre azzal a céllal, hogy a régió diák- szervezetei megismerkedjenek egymás munkájával, s egyfajta együttműködés alakuljon ki kö­zöttük. Mert közösen talán könnyebb feloldani még a fen­tebb leírt, az érdektelenségből fakadó gondokat is. A szimpó­ziumon olyan intézmények képviselői is részt vettek, ame­lyekben még csak most alakul a fiatalok érdekvédelmi csoportja (ilyen például a mátranováki ál­talános iskola) - az innen ér­kező tanulók segítséget kaptak a már működők önkormányzatok­tól, hogyan alakítsák ki szerve­zetüket, milyen kezdeti lépé­sekkel tehetik sikeressé munká­jukat, hogyan szerezhetnek anyagi és szakmai támogatást maguknak. A működő szerveze­tek pedig tájékozódhattak és ta­pasztalatokat cserélhettek - így a balassagyarmati Szántó Ko­vács János Gimnázium és Szakközépiskola különlegesnek számító non-stop bulijának híre is mindenkihez eljuthatott. Egy a lényeg: végre elindult valami, kapcsolatok születtek, amelyek megteremtették az alapját az információk, az ötle­tek áramlásának. Ifjúsági érdekegyeztetés Szerepazonosulási zavarok Nőtt a fiatal választópolgárok száma. Jelenleg már több mint 700 ezer elsőválasztó korú ifjú­val számolhatnak a voksokért versengő pártok, 200 ezerrel többen vannak, mint a korábbi választási időszakban. A statisz­tikailag fiatalnak számító 18 és 35 év közötti választópolgárok száma egyébként 2,6 millió. Őket semmiképpen nem lehet kihagyni a választási harcokból. E szavazóbázis töredékének a megnyerésével ugyanis már be lehet kerülni a parlamentbe. A fiatalokat azonban egyre kevésbé érdekli a politika. Leg­alább is erre lehet következtetni abból az elgondolkodtató tény­ből. hogy a munkanélküliek több mint 60 százaléka 35 év alatti, és minden harmadik fiatal pályakezdő nem talál magának munkahelyet. Igaz, a pártok sem „kedves­kednek” gesztusokkal, és a fia­talok helyzetét közvetlenül érintő kérdések, mint az oktatás, a lakás- és családalapítás, a kör­nyezetvédelem témái rendsze­rint napirenden kívülinek szá­mítanak a parlamentben. Sajnos egyre kisebb az esély arra, hogy az ifjúság a saját ér­dekérvényesítő képességével harcolna ki magának megfelelő pozíciót. A különböző ifjúsági szövetségek, csoportosulások inkább az ellenséget keresik egymásban, mintsem azokat a közös pontokat, amelyek össze­kötnék őket. A MÍTOSZ tevé­kenysége elgyengült, a helyébe szerveződő közösségek szere­pazonosulási zavarral küszköd^ nek. Pedig az ő feladatuk lenne létrehozni az érdekegyeztető ta­nácshoz hasonlóan az ifjúsági érdekegyeztetést. ABC-Europress Amikor ő még kissrác volt A negyedik a sorban- 1945 tavaszán a visszavo­nuló front még óriási csapáso­kat mért az ország nyugati ré­giójára, így Szombathelyet sem kerülték el a támadások. Ret­tegtünk a hatalmas bombázók­tól, a Liberátoroktól, amelyek felettünk bőgtek el, s iszonya­tos terheiket a településekre szórták. Magam is átéltem egy „akciót”, szinte pillanatok alatt romhalmazzá lett a város, s a Kálovits Gézu füstös, kietlen utcákon rohan­tunk egy barátommal hazafelé a falunkba, Szelestére (néhány kilométerre van Szombathely­től, itt születtem, itt is gyere- keskedtem) iszonyatos érzés volt látni az ismerős épületek maradványait. Kálovits Géza, az IBUSZ Rt. Nógrád megyei kirendeltségé­nek a vezetője tízéves kisfiú­ként élte át a második világhá­borút, s ez óhatatlanul megha­tározta egész ifjúságát. Akkor még nem értette a mélyebb po­litikai összefüggéseket (hogyan is érthette volna egy kissrác ezeket), csak a bombázások borzalmait, a Liberátorok zú­gását, a robbanások zaját, a füs­töt, a falvakon átvonuló tankok dübörgését, a katonák emberte­lenségét és emberségét, az éh­ség diktálta találékonyságot ta­pasztalta meg a saját bőrén. Ezek az élmények egy generá­ció életét határozták meg.- Öten voltunk testvérek, mindannyian fiúk, s én, mint a negyedik a sorban, a bátyáim levetett ruháit örököltem. Em­lékszem, egyszer egy angol va­dászgépet lelőttek a falunk kö­zelében, a pilóta ejtőernyőjéből készült ez életem első igazi pu­lóvere. Három bátyám volt, s én, mint a második legkisebb, próbáltam a nagyok közé beil­leszkedni, több-kevesebb siker­rel. Volt Szelestén egy gazda, általában mindenki tőle hordta a tejet. Az egyik alkalommal, amikor rám jutott a tejhordás feladata, hazafelé jövet a nagy és erősebb fiúk mutatványát próbáltam utánozni. Az volt a szokásuk, hogy jó erősen meg­pörgették a kannát (ha ezt ügyesen csinálja valaki, nem folyik ki belőle a tartalma). Nekem sem kellett több, be akartam mutatni a gyakorlatot, biztattak is a többiek, hogy próbálkozzak. Az lett a dolog vége, hogy a tej fele a földre folyt, mert én még apró gyerek lévén, nem bírtam az ötliteres teherrel. Szorongatott helyze­temben vízzel pótoltam a hi­ányt. Otthon persze fény derült az egész dologra, de végül a ve­rést azért kaptam, mert nem Kálovits Géza mondtam meg az igazat.- Visszatekintve gyermek­korom éveire, nagyon vegyes érzelmek kavarognak bennem. A háborúban sok mindent meg­tanul az ember. A tanulás pe­dig, hol direkt módon, az isko­lában, hol a magam bőrén és közvetetten, de az egész élete­men végigkísért. Mindig vál­toztatni, újítani, építeni, ez le­begett a szemem előtt, s most, közel a hatvanhoz sem hagyha­tom abba ezt, mert új ismeretek elsajátítását követeli a kor. És ez így jó. Hiszen a világ állan­dóan változik, nekünk ehhez kell alkalmazkodnunk. - f.a. -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom