Nógrád Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-24-25 / 95. szám
Nevelt gyerekeit követeli a „gonosz” mostoha 6 HÍRLAP ________________________________________HÉTVÉGI MAGAZIN_____________________ 1993. április 24-25., szombat-vasárnap A fotómontázson nem a történet szereplői láthatók (Folytatás az I. oldalról) Közben, egyetemi tanulmányai végzése mellett, az apa is munkát kapott a sziráki általános iskolában. Tariék vér szerinti gyermekei zenét tanulnak. A legtehetségesebb közülük a 12 éves Balázs, aki már számtalan koncerten adott számot kivételes hegedülni tudásáról. A falu szája A sziráki általános iskola alsó tagozatos épületében, csak a konyhán találok két asszonyt. Ők is éppen indulóban. Tariék fogadott gyermekeiről, a hétéves Renátáról, egy évvel idősebb bátyjáról, Ferkóról, s a tizenhárom éves Mónikáról kérdem őket. Az asszonyok tétován ejtik ki az első mondatokat:- Éhesek voltak mindig a gyerekek. Mónikát hívtuk vendégségbe, disznóölésbe. Szegényke négyszer szedett, egy fiú nem eszik annyit, mint ő evett. Ruhát is adtam neki, mert kinőtt göncökben járatta az anyja. Mikor eljött hozzánk legközelebb, kérdeztem tőle: hát a ruha, amit adtam? Kiderült, hogy elvette az anyja.- Tudja az egész falu, hogyan bántak Tariék a gyerekekkel - mondta egy másik asszony- Mónikán nem egyszer láttam, hogy megverték. Ideje volt már, hogy elvigyék tőlük a gyerekeket. De kérdezősködhet az óvodában is. Ott sem fognak mást mondani. Oda menet egy másik tippet is kapok valakitől. Érdemes elnézni a körzeti orvoshoz is, merthogy ő jelzett a gyivinek. Óvodai beszélgetőpartnerem csak kisebb győzködés után hajlott a szóra, de akkor is névtelenségbe burkolózva.- Szomorú dolog, ami ezzel a családdal történt, de egy embertől annyi gyerek nem kaphat anyai szeretetet. Nehezen hihető, hogyan járatták az óvodába a kicsiket. Nem egyszer én kötöztem be a Ferike kisebesedett lábát, amit a cipő tört fel. A Mónika azt mondta: csőtörés volt náluk, eláztak a cipők s szárítás közben összementek ... Dr. Giricz András a település háziorvosa meglepetéssel hallja, hogy neki tulajdonítják a gyivi kiszállását.- Falun előbb-utóbb mindenkit szájukra vesznek az emberek. Tari Gyula régen tanácselnök volt, biztos szerzett magának ellenségeket is. Én úgy tudom, hogy az alsó tagozatos nevelők értesítették a gyivit, hogy gondokat észlelnek Tádéknál. Mivel az alsósoknál már zárva minden, irány az iskola másik épülete. Útbaesik éppen egy élelmiszerbolt. A kereskedők már az ajtóban toporognak, mennének haza. Nem kell sokat udvarolni, hogy elmondják a véleményüket.- Mónika járt hozzánk vásárolni. Nagyon zárkózott kislány volt. Betette a szatyorba a napi egy liter tejet és a kiló kenyeret, és már ment is. Nem olyan volt, mint a többi gyerek, akik haverkodnak velünk. Szégyellni való, hogy elvitték tőlük a gyerekeket. Egy értelmiségi családtól mást várna az ember. A hivatalt is meg lehet érteni. Nem akarnak ebből ügyet csinálni, hisz politikai színezete lenne a dolognak, mivel az egyik volt polgármester-jelölthöz kellene hozzányúlni - mondják a boltosok egybehangzóan. A pedagógusok Az általános iskola tanári szobájában két nevelő végzi dolgát.- A komáromi gyermekvárosban dolgoztam három éven át - mondja Magyari Gyula pedagógus. - Azokat a viszonyokat ismerve, sokkal jobb dolga lesz a gyerekeknek, ha intézetbe kerülnek, mintha Tariéknál maradtak volna.- Miért nem jeleztek akkor az illetékeseknek, ha azt látták: gondok vannak? - vetem közbe.- Tari volt a tanácselnök régen. Nem tudták az emberek, milyen kapcsolatai vannak. Féltek tőle. Jóban volt a gyivi előző igazgatójával is - mondja Magyari tanár úr.- Mindenkinek saját dolga, hogy neveli a gyerekét - veti közbe Kovácsáé Körmendi Erzsébet pedagógus, - Ő, a nagy magyar anya erkölcsileg elismerteti magát, újság, rádió propagálja őket, közben pedig mi az igazság?! Amikor azt firtatom, hogy valóban a pedagógusok valamelyike jelzett-e a gyivinek, csak egymásra néztek, ám egy szót nem szóltak. Ajtó, ablak zárva Az iskolától néhány méterre épült Tariék családi háza. Sem a kopogtatásra, sem a hangos kö- szöngetésre nem érkezik reagálás. Csend honol a házban. Pedig beszélni kell velük, hisz az egész falu ellenük van. Nem akadt olyan, aki ne az ő felelősségüket húzta volna alá. amiért a négy testvér közül hármat elvittek tőlük. (Az eredetileg öt állami gondozott közül a legidősebb - egy fiú - már korábban elkérte magát egy rokonához). A négy gyerek közül a 15 éves János maga óhajtotta, hogy Szirákon maradhasson. Jól érzi magát Tariék családi kötelékében. Néhány utcával odébb Pu- porka Elekék házikójának ajtaján kopogtatok. Azt rebesgetik, Mónika jó viszonyban volt Pu- porkáék lányaival. Sőt gyakran volt a sokgyerekes cigánycsalád vendége: vacsorára.- Úgy van, ahogy mondják - erősíti meg a szóbeszédet Pu- porkáné. Jól érezte magát nálunk a kislány. Ha ettünk, ő is kapott mindig. A lányaimmal barátnősködött. Sokszor nem mert hazamenni, met félt, hogy kikap, ha nem ad el semmit az Avon termékekből - meséli az asszony. A gyivisek Tariék meglátogatását kényszerből máskorra kell halasztani, de a gyivi igazgatóját, dr. Szondi Bélát, még aznap este sikerül elérni telefonon. Meglepetésre fenyegetődző elutasításban van részem:-Jelezték, hogy keresett az intézetben. Csak nekem van jogom nyilatkozni. Véleményem szerint ez az ügy nem sajtótéma. A gyerekek érdeke azt diktálja, hogy ne írjon róluk. Nagyon nem szeretném, ha olyan írás születne, amely kérésem ellenére lát napvilágot... írjon arról, hogy milyen eredményeink vannak - ajánlja. Aztán csak hajlik arra, hogy személyesen találkozzunk. Szondi úr maga mellé ültette az intézet jogtanácsosát, dr. Szabó Lajosnét és Demeter Csabáné nevelőszülői felügyelőt is. Elnézést kér a telefonban megütött nyersebb hangért, majd magnetofonkészülékeink bekapcsolása után, Szabóné veszi át az irányítást.- Múlt év szeptemberétől számíthatjuk, hogy konkrét problémák jutottak hozzánk a Tari családdal kapcsolatban. Ezek arra engedtek következtetni, hogy a nevelőapa - leterheltsége folytán -, s az egyébként is gyenge fizikumú nevelőanyuka, nem tudnak eleget tenni azoknak az elvárásoknak, amelyek, mint nevelőszülőknek feltételként vannak előírva számára. Amikor a jelzések az illetékes nevelőszülői felügyelőtől beérkeztek, utána az igazgató úr is kiment személyesen informálódni, majd a másodszori kinnlétét követően hoztuk be a gyermekeket. Tari Gyu- láné, mint hivatásos nevelőszülő állt nálunk alkalmazásban. Férje részmunkaidőben volt foglalkoztatható, hogy segítse az anyát. Az utóbbi félévben sokasodtak a gondok, így fokozatosan figyeltük a családot. A nevelőszülői felügyeletünk folyamatosan ellenőrizte őket. Felvetődhet: ha tudtunk a problémákról, miért nem léptünk előbb? Nos: esélyt kell adnunk a problémák megoldására- összegzett a jogtanácsosnő, majd így folytatta:-Tariné akkora terhelést kapott, hogy idegileg kiborult. Közrejátszott ebben, hogy a férje, aki korábban tanácselnök volt, nem lett polgármester, s sokáig munkanélküli volt. Éppen ezért nem azonnal döntöttünk, hanem időt adtunk a sorok rendezésére.- Valóban nem szóltak a nevelőszülőknek arról, hogy magukkal viszik a gyerekeket? A szóbeszéd azt tartja, hogy örültek a gyerekek, hogy eljöhettek.- Nem sírtak, nem nevettek a gyerekek - válaszolta az igazgató. -Tartottak attól, hogy visszakerülnek az állami gondozásba. A gyivibe átmeneti jelleggel kerültek be, amíg orvosi és pszichológiai vizsgálatuk meg nem történik. Úgy gondoltuk, hogy minél hamarabb ki kell helyeznünk újra családhoz a gyerekeket. Ez már meg is történt.- Hogyan fogadta a Tari család a döntést?- Úgy érzékeltem, hogy ez a megoldás volt a kedvezőbb számukra - véli Szondi úr.- Miért hirtelen, miért nem egy közös megbeszélés eredményeként történt? - kérdi Szabóné.- Ha a búcsúzkodás a most elválunk felhanggal történik, akkor attól féltünk, hogy ez a törékeny kis asszonyka - Tariné- komolyabb egészségügyi károsodást szenved el.- Tehát akkor nem búcsúztak el egymástól? Kis tanácstalanság, majd Szondi jegyzi meg: - Itt bú- csúzkodtak el. Persze nem úgy, hogy többet nem találkozunk. Nem tartanánk sem emberileg, sem szakmailag tisztességesnek, ha azt mondanánk, hogy lehúztuk a redőnyt, gyereknek, szülőnek egyaránt. Elvégre hat éven át nevelkedtek Tariéknál, el tudnám mondani hány helyre elvitték őket táborozni, színházba, néptáncoltak is a gyerekek. Egy bizonyos kulturszintet biztosítottak a gyerekeknek, függetlenül a mende-mondák- tól.- Amikor kint voltak náluk, a gyerekek nem panaszkodtak?- Egy ekkora családnál bizonyos rendtartást követni kell, ez náluk 13 pontba volt foglalva. Egyébként havonta látogattuk őket és a gyerekek nem panaszkodtak - válaszolta Szabóné. Ugyanő beszél arról, hogy évente 3-4 hasonló esetben kell lépniük, ami a nevelőszülőknél élő 180-200 gyerek esetében 'nem nagy szám. Főként a serdülő kori problémák miatt adódnak gondok, de ilyen nehézségek a vér szerinti családoknál is előfordulnak.- A rossznyelvek szerint havi 80-100 ezer forintos támogatást vettek fel Tariék.-Gyermekenként 8-10 ezer forintot, amely magában foglalta a családi pótlékot, gondozási díjat, étkezési hozzájárulást, ruhapénzt, zsebpénzt (80-100 forint gyermekenként havonta) - hallatta hangját először, elnéző mosoly kíséretében Domonosné. Nem asszisztálnak Amikor azzal állok elő, hogy beszélni szeretnék a gyerekekkel, vagy legalább egyikükkel, kitérő válaszokat kapok.- Ez akkor lenne tisztességes, ha Tariék is itt lennének - szól Szabóné.- Beszélgessünk el együtt Tariékkal, aztán beszélgessen a gyerekekkel. Jó? - tanácsolja az igazgató. -Nagyon nem szeretném, ha esetleg ennek az ügynek kapcsán olyan cikk kerekedne, hogy a gyerekvédelem a megyében rossz, a gyivi szakemberei nem látják el kellőképpen a munkájukat. Nézze, én ebben az esetben a döglött oroszlán effektust látom. Elképzelhetőnek tartom, hogy Tari Gyula kemény tanácselnök volt és szerzett néhány haragost, akik most, próbálnak neki betartani.- Ehhez mi nem kívánunk asszisztálni - Szabóné.- Amikor információt kértünk Szirákról, mindezekkel a pletykákkal, féligazságokkal kapcsolatban, nem volt olyan, aki alá mert volna írni bármilyen nyilatkozatot - mondja Szondi Béla. Névtelenül viszont írtak, kaptunk leveleket, amelyekben azzal indokolták névtelenségüket, hogy félnek Tari Gyula bosszújától. Úgy érzem, hogy körültekintően jártunk el ebben az ügyben is. Nem a pletykákat vettük alapul.- Sokakban felmerülhet, önök esetleg az állásukat féltik, azért festettek kissé rózsaszín képet a Tari családról, mintegy a gyivi esetleges mulasztásait tompítandó.- Azt hiszem, nincs mitől félnünk. Ha problémáink vannak, azokat kötelességünk megoldani és nem eltakargatni. Ezt az ügyet sem akarjuk takargatni. Nem attól tartunk, hogy kiderül az igazság, hogy rosz- szak vagyunk, hanem attól, hogy egy probléma kapcsán általánosítanak a gyiviről. Hisz még 177 gyerekünk van nevelőcsaládnál, akiknél szerencsére éppen nincs probléma - válaszolt Szondi úr. Szabóné: - Ha hamarabb jutunk érdemi jelzésekhez, akkor hamarabb tudtunk volna intézkedni is. Az igazgató szakítja félbe:- Csak kellemetlen dolgokat szülhet, ha egy hivatalban levő ember meri vállalni a hivatalával együttjáró kötelezettségeket. Ha hivatalosan jeleznek nekünk korábban, akkor nem kellett volna hónapokat várni, míg tapasztalatokat gyűjtünk. Más, ha én kimegyek és esetleg rózsaszínben látom a valós problémákat, s más ha a községben élő, a család problémáit jobban ismerő helybéli jelez számunkra, hivatalosan. Vannak olyan helyi gyámügyesek, akikkel jól együtt tudunk dolgozni, de azokat is megértem, akik nem akarnak összeveszni a falubeliekkel. A Tari család Néhány nappal később ismét Szirák felé vitt utam. Ezúttal rám mosolygott a szerencse. Vékony, szőke hajú, meggyötört tekintetű asszony nyitott ajtót a kopogtatásra. Tari Gyuláné volt az. Már várt. Néhányszor elmondta: nem nyilatkozom, nem nyilatkozom, aztán elsírta magát. A pityergésre, hegedűvel a kezében került elő valamelyik szobából Balázs. Jelenléte megnyugtatólag hatott édesanyjára, aki valamelyest összeszedve magát, mondta a következőket.-A férjem elleni támadások áldozata lett családunk. Egyre elkeseredettebben, de még reménykedünk: talán visszakapjuk a gyerekeket. Higyje el: nincs takargatni valónk. A gyivinek megígértük, hogy nem nyilatkozunk senkinek. Tettük ezt azért, hátha így visszaszerezhetjük gyermekeinket. Tudom miféléket beszélnek az emberek, de nem érdekel, egy dolog számít, hogy visszakapjam a gyerekeket. Nézze meg, hogy mennyire éheztek a gyerekek, hogy mennyire nem volt ruhájuk - azzal mutatja a konyhában a nagy fagyasztószekrényt, amely dugig tele mirelit zöldségekkel, gyümölccsel, hússal. Nyitja a hűtőt, amiben literszámra üdítő, tej és mindenféle étel. Aztán kéri, menjünk föl az emeletre: a gyerekeknek külön szobák, tele játékokkal, könyvekkel, a szekrények zsúfolásig megtelve mindenféle ruhaneműekkel.. -Tudom, mondják, hogy Mónika vitte magával a kozmetikumokat, eladásra. Ő kérte, mert jutalékot kapott érte. S tudja mit vásárolt belőle?-Nekem vett ajándékot - szól közbe váratlanul Balázs.-Nagyon szerették egymást- mondja Tariné elérzéke- nyülve. Néhány pillanatra eltűnik, majd egy papírlapot nyom kezembe. Gyerekírást őrző levél, a gyivi igazgatójának címezve: „Vissza akarom kapni az én vidámszemű édesanyámat ... ,aki mióta elvitték Ferkót minden nap sír érte.”- Szépek, okosak a gyerekek, a sajátoménak érzem mindet - mondja szipogva az asszony.- Tegyen köztük különbséget - ad a kezembe egy fényképekkel telezsúfolt albumot. Bámulatos a hasonlóság valamennyi gyerek között. Közben megérkezett a férj. Az egyetemen volt. Kezében szatyor. Érzik a kimondatlan kérdést.- Beszélnek mindenfélét az emberek, rossz híremet keltik, mert potenciális veszélyt jelentek néhányukra - mondja Tari Gyula. - Egyik napról a másikra munkanéküli lettem, mégsem roppantam össze. Tanulok és harcolok a gyermekeinkért. Nincs olyan fórum, ahol segítenének nekünk. Ebben az országban a demokráciának csírája sincs meg.- Sajnálom, hogy nem fogadtuk örökbe a gyerekeket, hogy belementünk a (csak) hivatásos nevelőszülői megbízatásba - teszi hozzá az asszony.- Szerettem volna beszélni a gyerekekkel is, azonban a gyivi elzárkózott tőle. Azt mondták, hogy csak az önök jelenlétében hajlandóak ebbe belemenni.-Nem kívánok odamenni. Amikor a gyerekeket elvitték, akkor nem hívtak? - tör ki magából Tari Gyula. Ok a szóbeszédre?- Sokan nem tudják a mai napig megemészteni a faluban, hogy a nyarakat, a gyerekekkel táborról táborra járva töltöttük - vág közbe kicsit élénkebben az asszony. - Alig voltunk itthon, ha mégis, nem mentem plety- kálkodni a szomszédba, mert volt épp elég dolog a háztartásban. Nem tetszett az ittenieknek, hogy nem ereszkedem le közibük. Tariné könnyeivel küszködve vesz elő 6-7 fényképalbumot, amely évről évre nyomon követte, hogyan éltek, hogyan szórakoztak, nyaraltak a gyerekekkel. A faluban olyat is beszéltek, hogy nem állítottak karácsonyfát legutóbb. Az ellenbizonyítást mindennél egyszerűbben egy videófelvétel tanúsítja, amelyen nyoma sem volt lelki avagy testi terrornak, éhez- tetésnek, sőt, rakoncátlan jókedv, felhőtlen gyermeki nevetést rögzített a kamera. Mint ahogy a Tariék házasságának 25. évfordulóján rendezett ezüstlakodalmon is. Pásztón a polgármesteri hivatalban sikerült elérni Hajnal Annát, aki a közvetlen nevelőszülői felügyeletét látta el a Tari családnál nevelt állami gondozottaknak. Húzódozva bár, de ráállt, hogy néhány gondolatát megossza velünk ez ügyben.- Az nem anya, és nem pedagógus, aki öngyilkossággal fenyegetőzve akarja visszaszerezni a gyerekét. Le kell zárni ezt a témát, és jobban oda kell figyelni, legközelebb hová adunk, s hová nem gyermekeket. 150 töltött káposzta Tariék egyik legjobb ismerősei a Palotáson élő Obreczán János és felesége, akikkel 1970 óta ismerik egymást.- Megdöbbenve hallottuk, mi történt velük. Mi soha nem tapasztaltuk, hogy rossz sora lett volna a gyerekeknek. Karácsonykor 150 töltött káposztát vittünk nekik ajándékba. Jutott abból mindannyiuknak bőven. Hihetetlen, mi-mindent beszélnek róluk az emberek. Nem tudjuk mire vélni, mitől változott meg körülöttük minden. Mi sem tudjuk. Minden esetre a három kisgyereket azóta új nevelőszülőkhöz adták. Tariék ennek ellenére tovább reménykednek. Mónika öt év múlva nagykorú lesz, s ha akarja, jószántából megkeresheti volt nevelőszüleit. Ha így tesz, azzal választ adhat mindarra, ami ma kétséges. Vallus Tibor
