Nógrád Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-24-25 / 95. szám

1993. április 24-25., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP 7 Közművelődési konzultációsorozat indul Francia tapasztalatokról Bátonyterenyén Belül ragyoghatsz Tóth Sándor verseiről A Magyar Művelődési Inté­zet a helybéli kulturális-műve­lődési tevékenységek fejleszté­sének elősegítése érdekében a közeljövőben 2-3 havi rendsze­rességgel konzultációsorozato­kat szervez az ország különböző városaiban. Lesz ilyen konzul­táció Nógrádban is. Eredetileg olyan példatárak megjelentetésére gondoltak, amelyekben kellő árnyaltsággal lehetett volna közzétenni a ha­zai és a külföldi kezdeményezé­seket a finanszírozás, az intéz­ményfenntartás, az üzemeltetés, a társadalmasítás és más fontos kérdésekben úgy, hogy azok az ország valamennyi településére (az önkormányzatokhoz, az in­tézményekhez, a népművelők­höz és az egyesületekhez) eljus­sanak, ám ennek anyagi fede­zete nem áll rendelkezésre. Az intézményben tisztában vannak azzal, hogy a bármikor előve­A Nógrádban élő peda­gógus képző-, fotó-, video- és iparművé­szek megyei kiállítá­sát, amely a salgótarjáni Gaga­rin Általános Iskola galériájá­ban várja az érdeklődőket, nem­rég nyitották meg, a huszonket­tedik nógrádi pedagógiai napok alkalmából. Gyűjteményes tár­latról lévén szó, természetes, az itt látható művek megtekintése elsősorban arra alkalmas, hogy a látogatóban kialakuljon vala­milyen összkép az alkotó képző- és iparművész pedagó­gusok tevékenységének színvo­naláról, ami — bocsássuk előre — általában magas, noha a te­matikai, a tartalmi és a formai sokféleség jellemző az itt sze­replőkre is. U gyancsak az általános megjegyzések közé tartozik, hogy a kiállí­táson voltaképpen a humánum keresésének változa­tait látjuk, kisebb-nagyobb szel­lemi-művészeti műhelyek léte­zését sejthetjük. Értéklabilis vi­lágunkban különösen szükség van arra, hogy az indulatok, gyűlölségek idején megmarad­janak azok a szigetek, amelyek, ha többnyire nem is látványo­san, mégis kiemelkednek az alászálló kultúra sekélyesedő vizéből. Eleve kudarcra van ítélve az a társadalom, amely­ben a sokat emlegetett vállalko­záshoz nem tartozik hozzá a gondolkodás, az egyéni és a tár­sadalmi lét kérdésein való töp­rengés. Az exportra termelő árugazdaságok uralta világ nem oldja meg az ember gondjait, legföljebb ideig-óráig kényel­mesebbé teheti a szerencsések életét, ugyanakkor újabb sze­rencsétlenségeket okozva. Noha még ez a jóléti társadalom is fényévnyi messzeségben van tő­lünk, most sem árt fölhívni a fi­gyelmet arra, az anyagi értékek termelése sem lehet sikeres a szellemi értéktermelés nélkül. A kiállításon való szem­lélődést kezdjük ezút­tal egy szépen beren­dezett „iparművé­szeti” sarokkal, ami a paraszti hagyományból nyújt ízelítőt, il­letve arra való utalásokat tar­talmaz. Ide tartoznak minde­nekelőtt Török János és Tö- rökné Petró Mária szálasanyag- munkái (nemeztakaró, tarisz­nya), mózes- és füleskosár, vesszőtál társaságában. Báti Já­nosáé szövött textiljei ugyan­csak jó hátteret nyújtanak a kissé más hangulatú, kisméretű zománcoknak, Romhányi Olga, Lizsnyánszky Erzsébet, Fenyve­siné Unatényi Magdolna műve­inek. hető, mindig rendelkezésre álló kiadványokat nem pótolhatja semmi, de talán az abban leírni tervezett népművelői, polgár- mesteri, egyesületi tisztségvise­lői kezdeményezések szemé­lyes előadása, a velük való pár­beszéd lehetősége valamikép­pen ellensúlyozhatja a hiányt. Abban is bíznak a szervezők, hogy idővel mégis módjukban áll majd nyomtatásban is közzé­tenni eljárásaikat. Arra nincs mód, hogy az or­szág valamennyi önkormányza­tát, népművelőjét, egyesületi tisztségviselőjét invitálják a konzultációsorozatra. Azonban szívesen látják ezeken többek között a megyei önkormányzati hivatalok művelődési ottho­nokkal (is) foglalkozó tisztség- viselőit, a megyei művelődési központok és utódszervezeteik képviselőit, a múlt évi közmű­velődési pályázat második kura­Egyébként, a jelen kiállításon is szívesen találkozunk azon művészek alkotásaival, akik már hosszabb-rövidebb idő óta folyamatosan jelen vannak más nógrádi tárlatokon, sőt több egyéni bemutatkozás is áll mö­göttük. A teljesség igénye nél­kül. közéjük tartozik Lórántné Presits Lujza, aki itt zománc­terméséből ad ízelítőt. A tűz­zománcműfajban az utóbbi években igen gazdag anyagot mondhat magáénak, nagy motí­vumgazdagsággal és formai vál­tozatossággal. Lengyel Péter tusrajzai szintén konzekvens al­kotói magatartást tükröznek, nemrég láttunk e bőséges anyagból jól rendezett önálló tárlatot is Balassagyarmaton. Leszenszky László most csak egyetlen, ám változatlanul erő­teljes képpel szerepel a tárlaton, többet is örömmel láttunk volna tőle. Utóbbi megjegyzés vonat­kozik Ivitz Lászlóra is. A már említett Lizsnyánszky Erzsébet tűzzománcai, és különösen réz­karcai gondolati rétegzettsé­gükkel, kissé „vagabund”, de mindig üdítő szellemességükkel tűnnek föl a különböző tárlato­kon, pszichológiai, társadalmi mélységekbe is bepillantást en­gedve, valamelyest emlékez­tetve a korán elhunyt Szujó Zol­tánra, ám nála líraibb az attitűd. S zelídebb örömöt jelente­nek Ujhely iné Csincsik Orsolya zománcai és textiljei. Kelemen József absztrahált pasztelljeiből többet is láthattunk volna. Petényi Anna, Katona Mária, Ordasi Károly a meditativ, illetve a természeti környezet különböző szempontú megközelítési mó­dozataira nyújtanak példát. Vo- lek Krisztina gobelinje, Lo- sonczy Ildikó, G. Lóránt Lujza, Balogh Erzsébet tűzzománca, Gedeon Hajnalka, Kele Szabó Agnes, Hagy Márta alkotásai, Orbán György, Orosz István képei az alkotói folyamatok vál­tozatosságáról és megbízható esztétikai minőségéről adnak ismételten hírt a látogatónak. Stadler Árpád, Faluhelyi László, Mikuska Istvánné fotog­ráfiái jelzik ezúttal e művészeti ág színvonalas jelenlétét me­gyénk pedagógusainak körében is. A szervezők idén először hirdették meg a Vide- oArt pályázatot. A ba­lassagyarmati Dózsa Stúdió két vezetője jelentkezett e műfajban figyelmet érdemlő eredménnyel, Csőri Miklós és Vig Sándor. —t. e.— tóriuma által díjazottakat, a PAROLA előfizetőit, stb. Az első sorozat előadói fran­ciák, az ifjúsági és művelődési házak Languedoc-Roussilon-i regionális szövetségének akti­vistái lesznek. Április 27-től 30-ig Budapesten, Kecskemé­ten, Szombathelyen, Debrecen­ben, Pécsett tartják a konzultá­ciókat. A nógrádiak számára külön öröm, hogy április 28-án a bátonyterenyei Ady Endre Művelődési Központban is lesz konzultáció, ahová a régió szakembereit várják. A francia szakemberek azért érkeznek hozzánk, hogy az érdeklődők­nek alternatívaként ajánlják az ottani művelődési otthonok egyesületi szisztémában való fenntartását, a francia települési önkormányzatok művelődési finanszírozó tevékenységét, s átadják tapasztalataikat a mű­ködtetés változatairól. Tóth Sándor: Vadkörtefa­sirató Rónay György emlékének Törzsedből maradt egy csonknyi. Szedegetem szilánkjaid, s gondolatom visszaréved Nyáron még ha reggelente kiléptem a fény-teraszra, rád esett tekintetem. Esténként ha magas-csillag ágad hintájára lebbent, lenn a völgyben szellő indult, sjánosbogarak hada Itt nőttél fel, erdőhonban Bár egy voltál társaid közt, egyetlen a ház körül, ahol gyakran járt a költő, s megköszöntön vers­sorokkal. Zúgó fejsze döntött a földre, nem törődve már a dallal Mi meg tétlen elviseljük, hogy mindenre gyilkos hálót vessen ím az oktalanság Maradj emlék te is, kisfa, részese az elmúlásnak, s példa, hogyha más ítélet dönti lábaink a porba, hasztalan az ágak zöldje Ö, a költő Kertje csöndjén — régen túl a föld-határon — szánjon téged, s Sappho hangján átdaloljon fák sorába majd a Szépnek állni őrt (A Belül ragyoghatsz című kötetből) Nemes Nagy Agnes, az utóbbi évtizedek egyik legfigyelemre méltóbb lírikusa mondta József Attiláról: „Úgy látszik, egy új nemzedéknek kellett jönnie, hogy mást lásson benne, mint az előbbi, lássa új arcát az idő­ben". Pontosan nem is tudni: há­nyadik már az a generáció az 1937-es szárszói tragédia óta, amelyik újra és újra ismerkedik e páratlan értékű hagyatékkal és igyekszik saját hangját, gondo­latvilágát megtalálni benne, ki­fejezni általa. De, hogy a mai fiatalok is magukénak tudják József Attilát, mi sem bizo­nyítja jobban, minthogy ismét összesereglettek a hívó szóra, újra készségesek voltak pódi­umra állni a költő emlékét meg­idézni, ápolni hivatott vers­mondóversenyen. Kettő kivételével a megye va­lamennyi középfokú tanintéze­tének (gimnáziumok, szakkö­zépiskolák, szakmunkáskép­zők) diákjai jelen voltak Salgó­tarjánban, - stílusosan - a Jó­zsef Attila Művelődési Köz­pontban, amikor Burányi Fe­Tóth Sándor Belül ragyog­hatsz című verseskötetét a Szent István Társulat jelentette meg. A feleségnek és gyermekeinek dedikált, könyvészetileg is szép, elegáns kötetben, valamint a borítón Boroksa András rajzai díszelegnek, gazdagítva az ol­vasó esztétikai élményét. A ré­góta Budapesten élő költőt Nógrád magáénak vallhatja, in­nen indult és költészetében is ide tért vissza. Talán el se ment soha. A költők úgy élnek a vi­lágban, hogy mindig lelkűk szü­lőföldjén élnek. És ez minden ember számára világbirodalom, akár fölismeri, akár nem. A köl­tők. köztük Tóth Sándor, min­dig rendelkeznek ezzel az isme­rettel, aminek következtében akár a legkisebb falucska hatá­rai is az egyetemesre nyílnak. E birodalom határainak kiterjesz­téséhez nincs szükség semmi­féle expanzióra, hanem „csak” a létezés titkainak mind mélyebb megismerésére és annak átélé­sére. Pilinszky János szerint: „Nemcsak a tudós törekszik pontos ismeretre, hanem a költő is. Ennek a megismerésnek a neve: szeretet. Oda akarom adni magamat valaminek, vagy va­lakinek. Szeretni akarom, hogy megismerhessem, és meg aka­rom ismerni a világot, hogy sze­rethessem. Fel akarom fedezni és meg akarom segíteni a dol­gokat, hogy ajándékképp visz- szakapjam tőlük önmagamat. Hogy élni segítsenek. Ez azon­ban csak akkor lehetséges, ha mezítelen valóságukban szem­lélem őket, sőt: bajukban, sze­génységükben, árvaságukban, azon a ponton, ahol szükségük van rám. A szeretet a legponto­sabb diagnoszta.” A költőnek természetesen igaza van. Még akkor is, ha tud­Az idei Tarjáni tavasz prog­ramsorozat keretében, melynek témája Ausztria, a salgótarjáni József Attila Művelődési Köz­pont vetélkedőt szervez közép- iskolás fiataloknak, a Nógrádi Történeti Múzeum szakmai se­gítségével Magyarország Habsburgjai évszázados sors­közösségünk tükrében (Találko­zások I. Ferdinándtól IV. Káro- lyig a történelemben) címmel, irodalmi, zenei, képzőművé­szeti tárgykörben. A vetélkedő renc költő, megnyitotta az in­kább irodalmi délutánnak - semmint versenynek - tekint­hető programot. Elmondta, hogy hányszor leselkedett már veszély arra, hogy kisajátítsák, illetéktelen célokra használják József Attila életművét, de arra is, hogy kívül rekesszék az iro­dalom érvényességi körén. Ez utóbbi törekvésre a közelmúlt­ból hozott példát: Budapesten juk, a szeretet fogalmával visz- sza is lehet élni. A szeretet és jelképei jegyében iszonyúan sok vért ontottak már a történe­lemben. Engem tehát nem a fo­galmak, köztük a szeretet han­goztatása győz meg bármiről is, hanem kizárólag az azokat han­goztató ember magatartása, ami történelmileg és hétköznapilag is mindig konkrét tetteket, vagy azok elmaradását jelenti. A költő tette a vers. Hogy az idé­zett példánál maradjak, Pi­linszky János tisztában volt a szeretet hangoztatásának elégte­lenségével, költői életműve iga­zolja ezt. Tóth Sándor pedig, akinek költői attitűdje merőben eltér Pilinszkyétől, inkább Ró­nay Györgyével, Sík Sándoré­val, vagyis az intimebb világlá­tás jegyében alkotókéval rokon, nem is hangoztatja ezt a fogal­mat sem. Szerintem, szeren­csére. A hivatkozás ugyanis rendszerint, ha nem is kizáró­lag, valaminek a hiányát szokta pótolni a költészetben, aminek — éppen az ő kifejezését hasz­nálva — belülről kell ragyog­nia. Ezért tűnik föl gyakran hiá­bavalónak a költészetről való beszéd, vagy annak firtatása, hogy miről beszél a költemény, mert hiszen az nem kimondja, hanem magában hordja a vilá­got, mint minden ember. Ez a szervesség nyilvánul meg Tóth Sándor kötetének verseiben, amiket ugyan öt cik­lusba rendezett, Utak, Vándor, A gyermek, Mátrai etűdök, Ró­mai akvarellek jellemző címek alatt, voltaképppen azonban egy szép belső ív emelkedését érzé­kelheti az olvasó, ha tetszik, a szülőföldtől, a Mátra aljától Rómáig. Hiszen minden út Ró­mába vezet, Tóth Sándoré szinte törvényszerűen, hívő ka­elsősorban a középiskolás-tan­anyagra, a közös osztrák- nagyar történelemről általában meglévő ismeretekre épít. A szervezők a középiskolák 1-3. osztályos tanulói háromfős csa­patainak jelentkezését várták az április 28-án megrendezendő versengésre. A vetélkedőn uta­zási utalványokat és tárgyjutal­makat lehet nyerni. Miután a je­lentkezések érdeklődést váltot­tak ki, a versengés igencsak iz­galmasnak ígérkezik. az irodalmi múzeumban a Jó­zsef Attila relikviákat, mint nem aktuálisakat, pincébe he­lyezték. Ezzel szemben Baranyi neves külföldi pályatársak sorát idézte, akik mind nagy elisme­réssel méltatták József Attila költői nagyságát. Ezt a követően szomorú tisz­teletadásra szólította fel a jelen­lévőket, akik egyperces néma felállással adóztak a tavalyi zsű­rielnök Nagy Attila színművész emléke, alkotói és emberi nagy­sága előtt. A huszonnyolc versmondó - komolyan véve a kiírás egyetlen laza kikötését, miszerint bátran nyúljanak kevésbé ismert mű­vekhez is - sokoldalú reperto­árját mutatta be József Attila költészetének. Jó néhányuk versválasztása túlmutatott az is­kolai tananyagon és a szemé­lyes rátalálás élményét sugallta. Az idén bemutatkozott fiata­lok - bár több igazán tehetséges is volt közöttük - elsősorban irodalomszeretetükkel, József Attila költészete iránti vonzódá­sukkal tűntek ki. Főként a ver­sek érzésvilágával tudtak azo­tolikus keresztény emberről lé­vén szó. Mindazonáltal a vallá­sos líra gyakorta fárasztóan szentenciózus és kegyeskedő hívő versei üdítően hiányoznak e költészetből, amelyre inkább a megkapó intimitás és a kozmi­kus távlatosság sajátos egysége jellemző. A költő tudja, nem­csak makro-, hanem a mikro­kozmosz is végtelen, az egye­temesség elvont fogalma éppen a kicsinységben, a semmiség­ben ragadható meg, egy illanó hangulatban, fűszálon rezgő harmatcseppben, madarak haj­nali dalában, kiszáradó fa ágraj­zolatában, egy másik arc szo­morúságában. Csupa olyasmi­ben, ami „nem fontos” a racio­nálisan működő világ számára, midőn a metafizika határai egyre „kijjebb” tolódnak, de az ember valahogy mégsem bol­dogabb, nemcsak metafizikai, társadalmi árvasága is egyre növekszik. Tóth Sándor úgy hívő költő, hogy a korra oly jel­lemző és indokolt szkepszis, sőt kétségbeesés ellenszereként éli át a transzcendencia létezését. Ezért mutathatja föl a reményt, a természet, a kozmosz, vagy éppen az emberi kultúra csodá­ira támaszkodva, legtöbbször egyetlen versen belül is. Ezért szinte mindegy, hogy a, gyerek­kori erdő útjain jár-e.%vagy ró­mai elégiát ír. Rajeczky Benjá­minra, Rónay Györgyre, vagy az édesapára emlékezik-e, meghitt egységben van jelen ci­zellált verseiben a világ, amely­ben ugyan minden és mindenki elmúlik, ugyanakkor semmi és senki se múlik el nyomtalanul a költő számára, hanem a szél já­rásában, az eső hangjában, va­gyis ebben a szerves, intim, szemérmes lírában él makacsul tovább. —mér Szüret a művészetben Még lehet jelentkezni arra a pályázatra, amelyet Szüret a művészetben címmel a Bor- sod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyei, valamint Eger megyei jogú városi önkormány­zat megbízásából a Heves Me­gyei Művelődési Központ hir­detett meg. Nógrádiak jelentke1 zését is várják május 15-ig. A művek beérkezési határideje augusztus 16-19, A legjobbak- ból kiállítás nyílik Egerben szeptember 3-án, pályadíjakat is kiadnak. Pályamunkát lehet be­nyújtani a hagyományos festé­szet, grafika, kisplasztika, ke­rámia, üveg, faszobrászat és textil kategóriákban. nősülni, kevésbé sikeresen tol­mácsolták - már csak életkoruk miatt is - mély intellektualiz- musát. Találónak bizonyultak Simor András költő szavai is, aki - záróértékelésében - azt tette szóvá, hogy a József At- tila-i hetykeség - mint senki és semmi mással össze nem té­veszthető sajátos lírai magatar­tásforma - nem érvényesült eléggé az ifjú versmondók elő­adásmódjában. Az irodalmi találkozó szín­vonalához nem kis mértékben járult hozzá, hogy a rendező szocialista párton kívül más szervek is felismerték jelentő­ségét és támogatták nemcsak erkölcsileg, hanem - díjak for­májában - anyagilag is. Tavaly, amikor első alka­lommal hirdettetett meg ez a rendezvény, abban lehetett bízni, hogy nem marad egyedi alkalom, sikerül hagyományt teremteni belőle. Most, hogy ez már megvalósult, az is joggal merült fel. hogy talán érdemes lenne kilépnie a megye határain túlra is.- csébé ­Pedagógus képző- és iparművészek tárlata Változatok a humánum keresésére Vetélkedő középiskolásoknak Magyarország Habsburgjai évszázados sorsközösségünk tükrében József Attila ma is él az ifjak szívében

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom