Nógrád Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-23 / 68. szám
4 HÍRLAP LÁTÓHATÁR 1993. március 23., kedd Az önkormányzat sem jobb tulajdonos, mint az állam Nem lesz Szabó-féle gazdaságpolitika — (FEB) Szabó Iván még Thaiföldéin nyilatkozta, hogy a Pénzügyminisztériumba nem költségvetést foltozgatni, hanem gazdaságpolitikát csinálni megy .. — A Pénzügyminisztérium Magyarországon nem költség- vetési intézet, s a miniszter feladata sem korlátozódhat annak összeállítására, végrehajtására. Ő a gazdasági kabinet vezetője, így az ő területe a tágabban értelmezett gazdaságpolitika. Én tehát azt hiszem, hogy pénzügyminiszterként - és ebben érzem igazán otthonosan magam - az egész magyar gazdaság szempontjából kell vizsgálnom a költségvetést és ilyen szemmel kell közelítenem a Nemzetközi Valutaalappal való tárgyalásokhoz is. Két dolgot nagyon komolyan kell venni. Az egyik: határozott lépéseket kell tenni az adófizető-készség javítására. Ez kétségtelenül erkölcsi kérdés is, de ahol nem működik a morál, ott intézményesen kell érvényt szerezni a jogszabályoknak. A másik: abból kell kiindulnunk, hogy a bevételek növelésének forrása a működőképes gazdaság. Ezért elsősorban arra fogok törekedni, hogy a gazdaságból származó jövedelmek ne az adóprés, hanem a gazdaság működőképességének javítása révén növekedjenek.- Ez lesz az a gazdaságpolitika, amelyet Szabó Iván képvisel majd a minisztériumban?- Nem szeretem a személyekről elnevezett gazdaságpolitikát. Újat sem szeretnék hirdetni, hiszen a gazdaságpolitikát nem személyek csinálják, hanem a kormány. Változatlanul azt a szemléletet képviselem, amely a kormány által eddig elfogadott iparpolitikai koncepcióból is következik.- Kupa Mihály lemondásakor úgy nyilatkozott, hogy a gazdasági törvénykezésben van bizonyos fokú lemaradás: nem készültek el azok a jogszabályok, amelyekre szükség lett volna. Lehet most gyorsítani?- Tény, hogy vannak el nem készült jogszabályok, de a nagyobb baj az, hogy nagyon sok tervezet már régóta ott fekszik a Ház asztalán. Csak példaként: tavaly június óta vár sorára az energiapolitikai koncepció, ősz óta a bányatörvény, amelynek elfogadása után például nemzetközi koncesszióba adható a bányászati kutatás és művelés. Ez számítások szerint évi tíz- milliárd forint bevételt jelent az államkincstárnak. Ebből is látszik: egy ilyen háromnegyed éves, fél éves törvénykezési késedelem bizony drága dolog.-Mit tart ön a legfontosabb feladatának?- Változatlan prioritás az infláció elleni következetes harc. Emellett minden körülmények között véghez kell vinnünk a hitelkonszolidációt, amit a negyedik negyedévben már elkezdtünk. Ki kell építeni ennek az intézményrendszerét, mert ez az első lépés ahhoz, hogy a bankok alacsonyabb hitelkamatokkal tudjanak a gazdaság rendelkezésére állni. Nagyon fontos, hogy az államháztartás reformja is előrehaladjon, mert annak deficitje már kezdi érezhetőbben csökkenteni a gazdaság működőképességét. Végül mindent meg kell tennünk azért, hogy a privatizációban optimális legyen a tempó. Szorgalmazni fogom, hogy megfogalmazzuk azokat a privatizációs, vagyonnyilvántar- tási alapelveket, amelyek az önkormányzati vagyon privatizációját is elindíthatják. Hovatovább ugyanis az önkormányzatok kezében majdnem annyi vagyon van, mint az államéban, pedig az önkormányzat sem jobb tulajdonos, mint az állam! A lakáskérdés megoldása is elképzelhetetlen a lakásvagyon tudatos privatizációja nélkül. Ezen a téren tehát el kell mozdulni a holtpontról, hisz a múlt évben nem sok figyelmet kapott ez a terület. — Van, aki rakétasebességű- nek ítéli a privatizációt, s olyan is, aki iszonyúan lassúnak. Szabó Iván milyennek minősíti?- Ha a nyugat-európai privatizáció ütemét nézzük, akkor rakétasebességű. Ahogyan mi szeretnénk, ahhoz képest lassú. Megítélésem szerint az állami és az önkormányzati vagyon az idő előrehaladtával nagyobb mértékben értékelődik le, mint amennyi vagyonvesztést egy esetleg elrontott privatizáció jelenthet. Úgy hiszem azonban, hogy a privatizáció és az állami vagyon kezelésének tavaly nyáron elfogadott törvénycsomagjával az Országgyűlés jó alapot nyújtott a sikeres munkához. Kercza Imre Magyarok Szlovákiában Szlováki területén jelenleg harmincnyolc járást tartanak nyilván. Pontosabban harminchat tényleges járást és két nagyvárost, a fővárost Pozsonyt, valamint Kassát. A mintegy hatszázezres magyar nemzeti kisebbséghez tartozók több mint kilencvenkilenc százalékának a lakóhelye azonban mindössze tizenöt járásra szorítkozik. Ezek: Dunaszerda- hely, Komárom, Érsekújvár, Galánta, Tőketerebes, Rimaszombat, Léva, Losonc, Rozsnyó, Pozsony, Kassa-vidék, Nagykürtös, Nyitra, Po- zsony-vidék, Kassa. Nógrád megyének hagyományosan eredményes, jó kapcsolatai vannak több határmenti járással. A pedagógia hétköznapjai Vizsgadrukk ellen nincs orvosság? (FEB) Közeledik a diákok életének nehéz szakasza, a vizsgák időszaka. Alkat kérdése, hogy ki hogyan viseli a próbatételeket; az izgalmak egyeseket csúcsteljesítményekre sarkallnak, másokat megbénítanak. Tapasztalatok szerint az utóbbiak vannak többségben, csokorba gyűjtöttünk tíz jótanácsot a „dmkkos” gyerekek vizsgalázának enyhítésére. 1. / A próbatétel előtti drukk egyáltalán nem „beteges” állapot. (Inkább akkor van ok némi izgalomra, ha csemeténk közömbös, egy szemernyit sem izgul.) A normális vizsgaláz ösztönöz, növeli a teljesítőképességet. 2. / Figyeljük a mértékeket: ha a drukk szokatlan viselkedési, magatartási tünetekkel, egészségi panaszokkal (szédülés, étvágytalanság, álmatlanság, rendezetlen mozgás) társul, sok a ,jóból”. Ilyenkor a legjobb lázcsillapító a nyugtató beszélgetés, a figyelem-elterelés, pihentető programok beiktatása. 3. / A túlzott idegeskedés elkerülését segítheti: a nyugodt otthoni háttér - a család megszokott életrendjét tehát vizsga- időszakban se borítsuk fel. 4. / A szerepléstől idegenkedő gyerekkel tartsunk rendszeres helyzetgyakorlatot: mondja (f)el a megtanult anyagrészt, tételt, s - ha tudjuk követni tankönyvből, jegyzetből - kérdezzünk közbe. 5. / Tíz gyerek közül kilenc vizsgára készülődve „puskát” gyárt. Ne tiltsuk le (úgysem lenne foganatja), mert közben az anyag egy részét meg is tanulja. De vizsga előtt feltétlenül beszéljük le használatáról! 6. / Vizsgadrukk ellen nincs orvosság - azaz patikaszer. A serkentők vagy a nyugtatok csak árthatnak. Az izguló gyerekkel inkább fogyasztassunk szőlőcukrot, csokoládét, olyan gyógyteát, amely frissíti, javítja a szellemi kondíciót. 7. / A „csodaszer”, a stresszhatások elleni igazán hatásos gyógyszer - az alapos felkészülés! Biztos tudás birtokában a labilis idegzetűek tenyere sem izzad a vizsgáztatók előtt. Legfeljebb kicsit nyirkos lesz ... 8. / A vizsga napjára virradóan ne engedjük éjszakázni fiúnkat, lányunkat. Győzzük meg arról, hogy amit az utolsó pillanatokban lassan megtanul, azt gyorsan elfelejti. 9. / Könnyíthetünk a vizsga előtti stressz terhein, ha nyíltan és egyszerűen közöljük: nem dől össze a világ, ha nem vagy nem úgy sikerül a vizsga, ahogy szeretnénk. 10. / Ne engedjük a gyereket órákkal korábban a vizsga helyszínére - fölösleges végigszurkolnia a többiek „megpróbáltatásait.” Dr. Kecsmár Ilona „Add tovább!” Fenti címmel szakmai módszertani kiadványsorozat megjelentetését tervezik a salgótarjáni Gagarin iskola pedagógusai, az április elejei pedagógiai napokra. A kiadványokat a gyerekek és a pedagógusok haszonnal forgathatják. Kéztan - alapfokon A fej vonal megmutatja: ki milyen fej? Nem jó a fej (vonal): anyagias, kapzsi, haszonleső típusra vall. Akár egy intelligencia-tesztet is helyettesíthet tenyerünk fejvonalának alapos szemrevételezése. Voltaképp a fejet, az agyat, a koponyát, de tágabb értelemben az idegrendszer egészét is reprezentálja. Ha a fej vonal 1-2 centiméter hosszan együtt halad az életvonallal, az illető józan, megfontolt, körültekintő, nem gyáva, de óvatos. A két vonal starthelye közötti kisebb távolság ,jó fejet”, tettrekész, bátran kezdeményező, gyorsan határozó, talpraesett típust jelez. Akinek viszont a fejvonala az életvonaltól nagyobb távolságban indul, az felfokozottan hiú és becsvágyó, már-már kalandor alkat; sajátossága, hogy gondolkodásában, szemléletében, s általában érzelmi életében a szexualitás nemigen játszik szerepet. A fejvonal hosszú, szabályos, egyenes rajzolata egészséges, kiegynsúlyozott gondolkodás- módot takar. Birtokosa okosan mérlegelő, gyors felfogású és jó memóriájú személy. Ilyen fejvonal jellemzi például a bírákat és az államférfiakat -jegyzik meg a szakleírások. Érdekes tapasztalata a ki- romantiának, hogy női kezeken a fejvonal végső rajza csak viszonylag későn, rendszerint a férjhezmenetelt követően formálódik ki - jeléül annak, hogy a nő életében a szellemi-jellemi megállapodottság szempontjából a családalapítás döntő súly- lyal esik latba. Kedvezőtlen, ha a fejvomal kiér a tenyér széléig; ez ugyanis a fösvény, kapzsi, haszonleső típusok sajátja, akiknek sorsa ráadásul sok nehéz, sőt súlyos dilemmát tartogat. Nem ideális a tenyér közepe felé hajló vonal sem: nyugtalan alkatra, a kelleténél romantikusabb gondolkodásra vall és gondokkal terhes öregkort ígér. A csak enyhén lefelé ívelő tenyér-barázda tulajdonosa ellenben Fortuna kedveltje: harmonikus, derűs életút várományosa, aki rendszerint az élet napos oldalán jár. A szakadozott fejvonal ideggyöngeségre, az agyi idegek fáradékonyságára utal. A hullámzó, kígyózó rajzolat szintén a szellemi, idegi állóképesség hiányát, a szédülékenységre való hajlamot jelzi, de azt is, hogy az illetőben jó adag ravaszság is van.- bolt Húslibák nevelése gyomnövényekkel A Kistermelők Lapja márciusi számában részletes tájékoztatást ad arról, hogy ki és milyen feltételekkel részesülhet a Éöldművelődésügyi Alapból, melynek egy része vissza nem térítendő állami támogatás. Tiszta lap (ABC-Europress) A hiteles működéshez nélkülözhetetlen vagyonelszámolással jó néhány gyermek- és ifjúsági szervezet „lelkiismerete” lett könnyebb a január végén elfogadott országgyűlési törvénnyel. A Parlament az elmúlt rendszerhez kötődő egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló törvény alapján - az Állami Számvevő- szék beszámolóját figyelembe véve - alkotott törvényt, s ennek kapcsán elfogadta a vagyonelszámolását - többek között - a Magyar Úttörők Szövetségének, a Baloldali Ifjúsági Társulásnak, a Bajai Demokratikus Ifjúsági Szervezetnek, a Baloldali Fiatalok Szövetségének (Győr), a DEMISZ Dunaújvárosi Szövetségének, az Értelmiségi Fiatalok Szövetségének, az Ifjúsági Uniónak, a Magyar Dolgozók Ifjúsági Szövetségének, a Vasutas Ifjúsági Szövetségnek, a Demokratikus Ifjúsági Szövetség Gazdasági Irodájának (mint a KISZ Központi Bizottság jogutódjának), mintegy 39, jórészt a DEMISZ-hez tartozó tagszervezetnek. Nem fogadták el a vagyonelszámolását a Demokratikus Ifjúsági Szövetségnek (Budapest), valamint tíz tagszervezetének. Akar olcsón fűteni? Figyelemre méltó riport egy mező- gazdasági melléktermékre alapozott fűtési rendszerről és gyártójáról. Gépszervíztől a mintafarmig. Beszámoló a pilisszentlászlói kecskefarm hiteles történetéről. Húslibák nevelése gyomnövényekkel, amikor a legelők már használhatatlanok. A magyar óriás nyúl kialakulása. Honnan ered, mire való népszerű nyúlfajtánk? Autós morál A napokban sétálgattam a pásztói főutcán, amikor éles csattanás zökkentett ki nyugalmamból, majd két veszekedő hang zavarta meg a békét: egy férfi basszus és egy rekedt női alt szidalmazta egymást. „Maga őrült! — visította a nő, a férfi rá- felelt:„Ez magának követési távolság, maga hülye tyúk!?” Valahonnan a közelből odasprin- telt egy rendőrautó. A férfi Skodája hátul bezúzódott, a nő Polskijának egyik lámpája eltörött, ettől még folytathatták volna az utat, teszem azt betétlapcserével és egy aláírással, de azok fújták a keserves nótájukat, amíg a rendőrök kiterelgették őket az út szélére s elkezdték „lerendezni” az ügyet. Mindennaposak ezek a perpatvarok. Néhány száz, vagy néhány ezer forintos kárt okoznak a biztosítóknak, de azt még senki sem mérte fel, mennyi kárt okoznak az emberi egészségben. Jellemző a magyar autósra -tisztelet a kivételnek-, hogy nem tud napirendre térni egy koccanásos baleset fölött, mert személyes elégtételre van szüksége: agyba-főbe sértegetni a másikat. A legegyszerűbb közlekedési vétség is bírói elintézés után kiált, de a rendőrség jól működik, s a helyükre teszi az ilyenfajta afférokat. De nem tudja helyretenni a megsértett magyar állampolgárok önérzetén esett sérelmet. Úgy tűnik, a magyar autós a gépjármű átvételére jogosító értesítéssel egy időben kézhez vesz egy másikat is, amely feljogosítja a megemelt hangra, egyfajta dölyfösségre, ami nemcsak kellemetlen, de visszataszító is. Mint ahogy az életveszélyes centizés néhány másod- percnyi, vagy centimétemyi előny kedvéért is jellegzetesen magyar sport. Nem hiszem, hogy nemzeti jellemvonásunk ez a brutális magatartás. Valószínű, hogy ez a korszellemnek egy sajátos kinövése, az emberi érintkezési rendszer eldurvulása, a gátlástalanság elharapódzása azok körében, akiknek önbizalmuk annyi fokkal nő, amennyivel a lóerő a fenekük alatt. Úgy hírlik, hogy szép summára emelték a gépjárművezetői engedély megszerzésének díját. Esetleg bevezetik az autós felelőssége, az autós morális magatartása című tantárgyakat? Biztos, hogy ezekből lehetne a legtöbb pótvizsgadíjat beszedni. Kazinczi Anikó Először „békebeli” időket bemutató mozifilmeken láttam igazi restit. Kemény kalapos, sétapálcás urak, hosszúszoknyás, nagykalapos hölgyek ültek körül kerek vagy szögletes asztalokat. Ropogósra vasalt hófehér pincérkabátban hozta a „főúr" a zónapörköltet és a krigli söröket, s természetesen a napilapokat és a hamutartót. Miközben letörölte az egyébként is tiszta asztalt, rátette a csillogóra pucolt hamutálat, természetes közvetlenséggel tüzet adott, többnyire kedélyesen, vagy nagyonis célirányos beszélgetés is kialakult. Itt töltötte az elutazás előtti félórát a messzire készülő és számbavette leendő útitársait. Ide tért be a frissen érkező, hogy megpihenjen kissé, mielőtt céljához ér. Itt tudta meg a kereskedelmi utazó - a „ vi- géc" -, hogy érdemes-e elkezdenie a dolgát, vagy máris továbbáll hat, mert ez „csak egy olyan hely”. Esténként cigányzene szólt a muskátlis, vagy petúniaillatot árasztó kerthelyiségben, ahol köznapi megállapodások köttettek és szívdobogtató szerelmek szövődtek, kemény politizálások, ádáz sakkpartik, ulticsaták zajlottak. Közintézményként vették számba a vasutak mentén a restiket helybéA resti liek és idegenek egyaránt. Később, kezdő vasutas koromban hallottam ismét ezt az elnevezést, amelyen ekkor már az Utasellátó Vállalat helyi „ üzemegységét” értették kollégáim. A miénk semmivel sem volt különb, mint bármely más harmad-negyedosztályú presz- szó. „Egyenszékekkel", bille- gős lábú asztalokkal, többnyire fásult s gyakran cserélődő személyzettel. Távolabbi városokban az állomási utasellátó éttermet is restinek nevezték az ottaniak, habár azok sem voltak jobbak, sőt gyakran még olyanok sem, mint a környező „civil” étkezdék. S hogy miért ez a nosztalgia, melyet ráadásul csupán fil- mélmények erősítenek bennem? A MÁV vezérigazgatója sajtótájékoztatón nyilatkozott: „A vasúti utasellátó éttermek visz- szakapják régi nevüket. Újból resti várja a betérő utazókat." Mi, csendben figyelő zsurnaliszták, felkaptuk a fejünket, s utólag bevallottak egymásnak, hogy örülünk. Örülünk, mert úgy érezzük, hogy nyelvünk ezzel a szóval „ visszagazdagodott". A nehézkesen, körülménye skedően hangzó utasellátó étterem - vagy pláne: üzemegység! - helyett mennyivel kényelmesebb, barátságosabb, emberibb hangon mondja ki bárki! (Maga a név egyébként a restaurant szóból tőmetszéssel született, nyelvészek szerint 1924-ben. A kicsinyítő, s szinte kedveskedő „i"-betű hozzáadásával, mint ahogy azóta például a foci, mini, tini stb. estében.) És örülünk azért is, mert ha megvalósulnak a MÁV tervei, rövidesen ismét „resti-osztályú" vendéglők sorakoznak majd végig a sínek mentén. Mifelénk, Somoskőújfalutól Hatvanig, vagy éppen a balassagyarmati térségben. Igaz, most sötét fellegek telepedtek a vasút egére is, de egyszer vége kell legyen ennek a kényszerű leépülésnek. Ismét szebb napok következnek, s ha a sétabotok és a míderes hölgyek végérvényesen történelemmé váltak is, a zónapörkölt és a keményhabú sörökkel teli korsókban még bízhatunk. S természetesen abban is, hogy megfizethető áru menetjegyekkel, gyorsan, pontosan, kényelmesen utazhatunk majd - végig a restik mentén. De jó lenne már abban a világban élni! G. Szűcs László