Nógrád Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-08 / 6. szám
1993. január 8., péntek MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Vízkereszt után, fenyőfáról Január hatodikán volt vízkereszt napja, ami a feldíszített karácsonyfák leszedésének hagyományos időpontja. A távfűtéses lakásokban persze többnyire korábban hullani kezd a fenyők tűlevele, és a néhány napig a lakás díszének számító fa egyszerre csak nyűggé válik. Hogyan szabadulhatunk meg tőlük? Erre adott választ Bognár Benedek, a városgazdálkodási vállalat igazgatója.- Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően többnyire a konténerkukák mellett helyezi el a lakosság a lombjukat vesztett fenyőfákat - mondta. -Innen minden nehézség nélkül tudjuk azokat összegyűjteni és elszállítani.- Néhány évvel ezelőtt a parkokban, közterületeken is sokfelé lehetett látni szétdobált, kopasz karácsonyfákat. Javult valamit a helyzet azóta?- Rengeteget, az emberek sokkal jobban odafigyelnek környezetük tisztaságára. Előfordul persze, hogy kevésbé gondos családok az ablakon dobják ki a megunt fenyőt, de természetesen ezeket is kötelesek vagyunk összegyűjteni, és elszállítani. Egyébként a szeméttelepre visszük a szállítmányokat, ahol komposztálásra kerülnek. Változnak az üvegbetétek díjai A semmiből pénz születik Az üvegek betéti díja is emelkedett Január 1-vel átlagosan 25 százalékkal emelkedett az üvegbetétek díja, emiatt némelyik üzletből már drágábban vihetjük el az üveges árukat, de van, ahol még a régi áron veszik és adják a göngyöleget. Nem egységes e tekintetben kép, sok boltban például csak a sörösüveg ára nőtt 6 forintról 9-re, de a többi változatlan maradt. Végső soron azonban ez csak áttételesen érinti a fogyasztókat, hiszen ők beváltásakor visszakapják pénzüket. * * * Üvegbetét. Sokakat ez tett (tesz?) gazdaggá. Hogyan? Az eljárás lényege nagyon egyszerű: mondjuk ma 5 forint a betéti díj - ennyiért is váltják vissza az üveget -, de holnap ugyanazért már 8 forintot adnak: nyilván, ha a ma megvásárolt palackot holnap váltom be, három forintot nyerek. Egyetlen flaska esetén ez nem sok, de tíz- vagy százezernél már valami. Tiszta sor, mint ahogyan az is, hogy ezt a „profi” nem hagyja ki! Persze ő nem dolgozik „primitív manufakturális eszközökkel”, elvisz- szük a teli üveget, aztán az üresei visszahozzuk! O eleve üres palackokat vételez, mondjuk tíz-, de inkább százezret - no persze csak papíron s ha eljött az ideje, amikor növekedett a göngyöleg felvásárlási ára, papíron visszaváltja. A legcsekélyebb munka nélkül, ezzel a könyvelési mahinációval - melyhez persze szükséges egy-egy jó füles, lehetőleg minél föntebbről már pénzénél is van az illető: átpumpálta az állam, a kft, a szövetkezet vagy éppen a betéti társaság pénzét a saját zsebébe. Hogy ez vastagon umbulda? Bizonyítsa be bárki!-fenyvesiA demokrácia gyásznapja, vagy a szebb jövő kezdete? (Folytatás az 1. oldalról) Sok indok hangzott már el, de egyet még nem mondtak: ez az egész figyelemelterelés volt az inflációról. Annyi az emberek gondja, hogy ez a méretű háborúzás már nevetséges. A lemondás estéjén félóránként hallottam a hírt a rádióban. Ez már a gyerekkoromra emlékeztetett, amikor hasonló időközönként értesítettek a légiriadóról. Mi lesz ezután? Ha kiemelik a két vezetőt, akkor sem látok garanciát arra, hogy másoknál a szubjektív érzelmek nem kerülnek újra előtérbe. A környezeti hatás az újakat is „elviszi”. Hogy ebből kinek lesz haszna, azt most nem lehet tudni. Czine Béla (Fidesz):- Úgy vélem, két kiváló szakembert veszített el Hankiss Elemér és Gombár Csaba személyében a magyar közszolgálati televíziózás és rádiózás. Döntésükkel egyetértve felteszem a kérdést: meddig lehet feszíteni a húrt, főleg ha nem hozzáértő kezek hangolják hamis politikai disszonanciával? Az MDF kiválóan ért ahhoz, hogy addig traktálja az embereket látszólag nem fontos kérdésekkel, amíg az őket szorosan érintő gondokkal kapcsolatban is undort, teljes politikai apátiát váltanak ki bennük, és a nem hallom, nem látom, nem beszélek róla magatartásra kényszerítik őket. Ezek után én nagyon féltem a magyar közszolgálati médiák jövőjét. Pilinyi László (FKgP, történelmi platform):-Törvényszerűnek tartom a lemondásukat. Ha előbb tették volna meg, emelt fővel távozhattak volna, így úgy érzem, kicsit vereséget szenvedtek. Lemondásukat azzal indokolták, hogy nem tudják biztosítani a pártatlanságot. Eddig pártatlan volt a tévé és a rádió? Semmiképpen sem a kormány akaratát fejezte ki egyik sem, és egyik sem volt objektív. Én azt mondom, hogy bennünket csak tájékoztassanak, és tekintsenek el a kommentároktól, mert azok csúsztatáshoz vezethetnek. Távozásukat én örömmel nyugtázom. Azt hiszem, oldódni fog ez az elmérgesedett helyzet, mert nem hiszem, hogy a kormány hátralévő idejében még megszülethet a médiatörvény. A kormánynak az a feladata, hogy az országot működtesse, és ebbe beletartozik a rádió és a televízió működtetése is. Nem értek egyet azzal a fenyegetéssel, hogy a kormány majd maga alá gyűri a médiákat, és azt hiszem, a jövőben objektívebb tájékoztatást kapunk. Boldvai László (MSZP):- Sajnálom és megértem a lemondásukat. Sajnálom, mert ez azt jelzi, hogy az a felőrlő hadművelet, amit az MDF szélsőségei folytattak, elérte célját. Ez az eljárás nem tartozik a kulturált európai politikai normák közé. A lemondás napja a magyar demokrácia gyásznapja lesz, mert a konkrét eseménynél sokkal többet jelent. Megszűnt a lehetősége annak, hogy független, pártatlan közszolgálati média működhessen. Én mindkét elnököt tisztelem és becsülöm. Nagy Mihály, Balassagyarmat:- Nekem szimpatikusak voltak, most pedig személyes torzsalkodás áldozatainak tartom őket. Fodor Emil, Bátonyterenye:- Vagy megunták a kilátástalan harcot, vagy meggyőzték őket. Ettől nem javulnak a műsorok. Ez egyszerűen arra megy, hogy a kormány maga mellé állítsa a rádiót és a televíziót. D. I. Traffipax • Január 8-án délután 14 órától 22 óráig a 21. számú főútvonal Salgótarján és Jobbágyi közötti szakaszán, illetve Hasznos térségében számíthatnak a gépkocsivezetők ellenőrzésre. Könyvpremier • Salgótarján. A Losonci 23. gyalogezred a Donnál címmel négy előadásból álló tanulmánykötetet jelentet meg a Nógrádi Történeti Múzeum és a Történelmi Társaság helyi csoportja. A Palóctáj Kft. és a Ki- szöv Vállalkozásfejlesztési Alapítvány támogatásával készült könyvet a múzeum január 18-án mutatja be. Kalendárium • Sóshartyán. Kalendáriumot ad ki a községben működő Faluszépítő Egyesület. A mintegy kétszáz oldalas kalendárium a falutörténettel összefüggő írások mellett tartalmazza az intézményeket, egyesületeket amelyek itt működnek. Nyelvi tanterem • Nőtincs. A községi általános iskolában nyelvi tanterem kialakítására került sor ez év elején. Mivel a Nőtincsi Általános Iskolában tanulnak a környékbeli települések szlovák anyanyelvű diákjai is, az anyanyelv oktatását segítő tanterem kialakítása rendkívüli jelentőségű. Salgótarján időben megküldte az adatokat Tegnap nagyon sok több- gyermekes szülő kereste meg a salgótarjáni városházát a Magyar Villamos Müvek Részvénytársaság Héra Alapítványa sürgető és félreérthető nyilatkozata miatt. A Hérán keresztül ugyanis az rt. még karácsonyra szerette volna szétosztva eljuttatni azt a 300 millió forintot, melyet az érintettek villamosener- gia-költségeinek kompenzálására szánt. (A segélyezés technikai lebonyolításával az észak-magyarországi térségben az F.mászt bízták meg.) Az általánosító közlemény szerint ugyanis gyakorlatilag süket fülekre talált az előbb említett nagyvonalú felajánlás, mert sok település - Nógrádból 50 nem reagált a felhívásra. Dr. Oravecz Pétert, a salgótarjáni polgármesteri hivatal jegyzőjét, valamint az egészségügyi osztály vezetőjét kellemetlen meglepetésként érte a Héra illetékesének mondandója.- December I7-én, tehát időben megküldtük a kívánt adatokat az alapítványnak, vagyis ránk nem kell várni azért, hogy az adományok célhoz érjenek. Ebből következően az érintetteknek szükségtelen felkeresni a hivatalt. Hogy mit tesz ezek után a Héra? Másodszor is értesíti a lehetőségről a helyi vezetéseket, s így várhatóan január végén, február elején megérkezik a pénz az ön- kormányzati hivatalokhoz. (Mihalik) (Folytatás az 1. oldalról) re enyhülést ígért. Ennek ismeretében, s a reggeli helyzet alapján abban reménykedtünk, hogy a megyében az ónos eső nagy gondot nem okozott. Délelőtt kilenc órakor azonban újra kezdett esni az ónos eső. A meteorológiai intézet váratlanul megváltoztatta a jelzését, ami be is következett. A korábban jelzett enyhülés helyett mínusz négy, mínusz öt fok volt a hőmérséklet, aminek következtében a lehullott eső az útburkolatra fagyott. Minden emberünk és gépünk szolgálatban van, de a tevékenységünk csak arra korlátozódik, hogy a főútvonalakon a közlekedést, a járhatóságot fenntartsuk. Ennek ellenére a kettes számú főúton Hont és Drégelypalánk térségében kamionok csúsztak össze és félpályás útlezárás volt. A 21-es úton délelőtt mintegy másfél órán át volt félpályás útlezárás. Gyakorlatilag a főutak is csak nehezen járhatóak, nagy óvatossággal és nagy körültekintéssel.- Az igazgatóság átállt a téli útüzemeltetés feltételeire. Milyen szélsőséges helyzetre fel lehet-e készülni?- Köszönöm a kérdést, mert gyakorlatilag ez világít rá a lényegre. Nevezetesen ez egy rendkívüli időjárás, ami a téli viszonyok között sem átlagos. Ilyen körülmények között a közút kezelői szabályzatban Harcolnak a fagy ellen előírt normaidőket egyszerűen nem lehet betartani. Áz egész megye területére kiterjedő lefagyás olyan rendkívüli időjárás amelyben ha a mellékutak jár- hatatlansága fennmarad órákon, vagy a folyamatos esőzés következtében napokon keresztül, ezt nem lehet elhárítani, de olyan eszközök sincsenek, amik ennek az elhárítását lehetővé tennék.- Jelenleg tehát a megye főútvonalai járhatóak?-Pillanatnyilag a főútvonalak nehezen járhatóak. A kiszórt anyag miatt kásás réteg fedi a burkolatot. A 22-es úton a legkritikusabb hely a ludányhalászi csomópont és a Szécsény közötti szakasz, a 2-es úton Hont és Nagyoroszi között. A megye déli részén enyhébb az esőzés, emiatt ott nem akadt meg a forgalom. A nagy gondot az okozza, hogy a hegyi szakaszokra mi sem tudunk kijutni, így például Salgóra sem tudtuk felmenni még, hogy az utat felszórjuk.- Mire lehet számítani az elkövetkező órákban?- Nem tudok jót mondani. A meteorológiai intézet küldött egy rendkívüli figyelmeztetést, miszerint visszatérő és folyamatos ónos esőzésre lehet számítani és igen veszélyes síkosságra. Mi azonban a főútvonalakon fenntartjuk a forgalmat, akármeddig is tart ez az állapot. A rendelkezésünkre álló 19 gépkocsiból három már lerobbant, de a többi állja a rohamot. Ha viszont további időjárásromlás következik be, kénytelenek leszünk közerőt igénybe venni. Egyelőre erről még nincs szó.- Mekkora erőkkel küzdenek a forgalom fenntartásáért?- Ä megye területére csaknem húsz gépkocsink van. A két üzemmérnökségen minden hadra fogható emberünk, a váltással együtt dolgozik, illetve készen áll. Jelenleg csaknem negyven ember áll szolgálatban.- Ha netán még szélsőségesebb tesz az időjárás, egy ilyen helyzetre van-e az igazgatóságnak működési terve?- Ha teljesen leáll a közlekedés, akkor katasztrófa helyzet alakul ki a megyében. Ebben az esetben a köztársasági megbízotti hivatalon keresztül kérnünk kell a katasztrófa elhárítás elrendelését. Nagyon remélem azonban, hogy erre nem kerül sor.- Emlékezete szerint mikor volt hasonló helyzet a megyében?- Az egész megyére kiterjedően három évvel ez előtt volt ilyen ónos eső. Akkor egy hajnali órában kezdett esni ilyen lefagyó eső, de napközben fel- melegedés volt, ami egy kedvezőbb helyzetet teremtett.- Mit tanácsol tehát?- Csupán azt, hogy ilyen körülmények között akinek nem szükséges, az ne autózzon. Aki viszont járműbe ül. az többszörös figyelemmel vezessen. * * * A délutáni órákban felhívtuk a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályát, ahol Telek Ond, alezredes a következő tájékoztatást adta:- Hála Istennek egy könnyű sérüléses és néhány koccanásos közlekedési baleseten kívül eddig nem történt baj. Remélem ezután sem következik be nagyobb baleset. Igen fontos, hogy a tömegközlekedési járművek utasai türelmesek, a gyalogosok pedig igen figyelmesek legyenek. Ilyen magatartással csökkenthető a balesetek esélye. A mentők ügyeletén Madarász Zoltán, szolgálatvezetőtől azt nem tudtuk meg, hogy a megyében hány kivonulás történt, de azt igen, hogy sok kéz-, láb-, és fejsérülés történt. A közutakon szerencsére csupán a koccanásos közlekedési balesetek apróbb sérüléseit kellett ellátni. A mentők kizárólag csak a sürgősségi eseteket elégítették ki, mert másra nem jutott erő és idő. Pádár András Ápolók lesznek a hallgatókból A Debreceni Orvostudományi Egyetem nyíregyházi egészségügyi főiskolája önálló főiskolai szakot hozott létre Gyulán. Az 1993. szeptember elsején induló 4 éves, nappali tagozatos oktatás a korszerű európai ápolóképzés minden követelményének megfelel majd. A jelentkezés feltételei az új felső- oktatási felvételi tájékoztatóban olvashatók majd, ám annyi bizonyos, hogy a nyelvvizsgával rendelkezők jobb eséllyel indulnak. Az ápoló szakma iránt kedvet érző Nógrád megyei fiatalok is pályázhatnak a főiskolára. Fontos tudni, hogy a gyulai főiskoláról nem vezet egyenes út az orvostudományi egyetemekre, de másoddiplomás képzésére jó alapot adnak. Miközben búcsúztattuk az elmúlt esztendőt: Ezer hektó sör, 300 mázsa virsli fogyott Bár kevesebbet, mint az előző esztendő fordulóján, de azért még így sem lebecsülendő mennyiséget: 35 kiló híján 300 mázsát fogyasztottunk el az új évre „virradóra” a klasszikus óévbúcsúztatói csemegéből, a virsliből - tudtuk meg Lendvai Gézától, a Karancshús kereskedelmi igazgatóhelyettesétől. A torkunk szárazságára sem lehet panaszunk, főként ha számításba vesszük, hogy több mint ezer hektoliter - zömmel üveges és márkás - sört ittunk ugyanezen időszakban. Köztük is a holland receptúra alapján erjesztett készítményt részesítettük előnyben. Erről az a hír járja: a legjobb baráti körök csak ezt fogyasztják. Mint Bárczi Andrásné, a komáromi sörgyár salgótarjáni kirendeltségének vezetője elmondta, ez azt is jelzi: az emberek egyre inkább a minőséget keresik. A borkedvelők a leárazott, s már bevált fajtákat keresték és vitték. Hogy mennyit, csak később tudhatjuk meg. A Nógrád- vin Kft-nél. ugyanis - amint arról Valiskó Ferenc ügyvezető igazgató beszámolt - ezekben a napokban leltároznak. Ami biztos és bizonyos értelemben jó hír: a tömény szeszek forgalma negyven-ötven százalékkal esett vissza az előző évhez viszonyítva, elsősorban a magas árak miatt. (ni. j.) Kíváncsiskodó Ez nem rombolás, tervszerű fakivágás Egy salgótarjáni lakos felháborodásának adott hangot, amiért az öblösüveggyári gyógyszertárnái kivágják a nyárfákat. Azt kérdezi, hogy miért rombolják a természetet a város egyik központi részén? Bozó Pálné, a városi önkormányzat műszaki osztályának főelőadója a következőket válaszolja a feltett kérdésre:- A Salgótarjáni Öblös- üveggyár kerítése melletti nyárfasor állapotáról több bejelentés érkezett már a hivatalhoz. Ugyanis a fák egy része beteg, elöregedett, s emiatt veszélyezteti az utcán járó embereket, a lakóépületeket. Szakemberekkel vizsgáltattam meg a fákat és a vizsgálat alapján mindazokat a fákat kivágatjuk, amelyeket ki kell vágni. Ez nem természetrombolás, hanem tervszerű fakivágás, ami után a tavasszal elültetik a pótlást szolgáló csemetéket. A kivágást és a pótlást a VGV Kft. szakemberei végzik el. Bízom benne, hogy a felháborodott lakos is megnyugszik, amikor látja tavasszal a faültetést. Egy salgótarjáni olvasónk a lakossági távhőszolgáltatási díjak összegére vonatkozóan várja az illetékesek válaszát. Azt írja, hogy a közelmúltban különböző összegekről kaptak tájékoztatást, viszont nem tudni, hogy január 1-jétől milyen összeggel számolják a fűtés, a melegvíz és a rendelkezésre állás díját.