Nógrád Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-08 / 6. szám

4 HÍRLAP MŰVÉSZET ÉS TUDOMÁNY 1993. január 8., péntek Beszélgetőpartnerünk: Agárdy Gábor / „En a színpadon tanítottam” Bob Mould és a Sugár Augusztusban volt a szüle­tésnapja, és azóta egyfolytában ünnepük Agárdy Gábort.- Nem fárasztó ez egy kicsit? Fárasztónak nem monda­nám. Az igazság az, hogy jól esik, de azért kikötöttem, hogy szilveszter után már nem válla­lom a születésnapi köszöntése­ket. Végül is dolgozom, nem érek rá örökké csak születésna­pot ülni.- Méghozzá nem is keveset dolgozik. Mi is volt a legutolsó szerepe?- A tatabányai Népház Játék­színben november 29-én mutat­tuk be Richard Nash: Az eső­csináló ember című színművét, amit Süt") András fordított. Olyan kiváló kollégákkal ját­szom benn- mim bánsági Il­dikó, Trokán Péter, irner György, Szombathy Gyula. A rendezőnk Bács Ferenc volt. Hosszú évek óta ilyen jóízű próbáknak nem voltam részese. Egyet akartunk valamennyien, még a kellékeket is közösen hoztuk össze, a seriffcsillagot én magam csináltam. Boldog­ság volt, hogy a közönség na­gyon élvezte az előadást. Igazi, őszinte siker volt. Képzelje, még sírtak is a nézőtéren. Semmi „lila gőz” nincs a rende­zésben. „csak” emberi érzések. Fájdalmak, hitek, hihetően tá­lalva. Boldogan csinálom.- Országszerte köztudott, Agárdi Gábor hogy Agárdy Gábor csodálatos ikonokat készít. Utolsó kiállí­tása most z'árult Ózdon. De van az ön otthonában más is. Mun­kácsy Ásító inasa, a Köpül'ó asszony. Hogy kerülnek ezek ide?- Úgy, hogy én festettem őket. Megpróbáltam jó másola­tot csinálni - mindenki azt mondja, sikerült. De van itt Rembrandt is, meg sok minden más. Nekem ez kikapcsolódás és öröm. A színház mellett a képzőművészet a másik nagy szerelmem.-És a tánc?- Valamikor Szegeden tán­cos komikusként kezdtem a pá­lyát, a klasszikus táncot Millos Auréltól, a szteppet Erdődy Kálmántól tanultam.- Talán ennek köszönhető, hogy hetven évesen is kifogásta­lan a kondíciója. Vagy fogyókú­rázik?-Nem, soha. Tény, hogy nem vagyok „zabálós”, nem eszem degeszre magam. Hi­szem, hogy egy színésznek vi­gyáznia kell a testére, a megje­lenésére. Én még ahhoz a gene­rációhoz tartozom, amelyik úgy gondolja, hogy öltönyben, ren­des cipőben és nem hanyag kül­sővel, sportosan, netán férfi lé­temre fülbevalóval kell megje­lennem a színházban. Valami­kor a színészek és a színésznők csinálták a divatot, sikk volt követni őket. Ma meg ...- Nem tanított soha a főisko­lán?- Nem. Én a színpadon, a fo­lyosón, a társalgóban tanítot­tam, ha ezt annak lehet nevezni. Akik odafigyeltek, azok tanul­hattak belőle.- Milyen szerepre vágyik még?- Nincsenek már szerepál­maim. Csak akkor vállalok el valamit, ha az olyan, ami nekem is tetszik. Hiszem azt, hogy szükség van még az ember em­ber által való ábrázolására. Egyébként bele is pusztulnék, ha nem játszahatnék többé. László Zsuzsa Bob Mould -ének, gitár. Mond ez a név valakinek vala­mit? Üres óráiban, hogy mégse unatkozzék annyira, a hangle­mezboltokat járta sorra New Yorkban. Gimnazista volt még, érdekelte a zene, főképp az an­gol és az amerikai punk, de bele-belehallgatott a hatvanas évek pszikedeükus muzsikájába is, és okosan tudott elbeszél­getni az előadókkal a jazzről, Miles Davisröl vagy Sun Ra-ról. Ha belemelegedett a társal­gásba, nem egyszer említette, hogy zenekart akar alakítani. Ez még 1978-ban volt. Két fiatalember az egyik üz­letben elhatározta, ha még egy­szer bejön ez a fickó, és megint elkezdi, hogy zenekart alapí­tana, hát szaván fogja, fel­ajánlja, hogy dobol, illetve basszusgitározik. Mould meg­örült, mikor a két „segéd” el­mondta a tervét, és a trió nyom­ban próbálni kezdett. Remekül mentek a dolgok - már 1979-et írtak! - bemutat­koztak a közönségnek, játszot­tak színpadon, klubokban, régi moziban ... Eltelt az év, aztán még egy, és 1981-ben megje­lent az első lemez „Land Speed Record” címmel, és a borítón ott feketéden a furcsa név: Hüsker Dü. Hát ebből a formá­cióból kellene a Bob Mould névnek ismerősen csengenie. A Nirvana, a zajzene, vagy a „szakadt”, a „lepusztult” (grunge) zene kedvelői - ha ed­dig ugyan nem tudták volna - bizonyára örömmel veszik, hogy a Hüsker Dü volt rajongott stílusuk post-punk, túlzások­ban, agresszivitásban, kaotikus őrjöngésben kielégülő őse. A Hüsker Dü 1987-ben Glas- tonbury-ben azonban utoljára lépett közönség elé és utoljára játszott együtt. Mindent megun­tak a tagok. Egymást főleg. Meg aztán nem fejlődtek, ugyanazt játszották mindig, ugyanannak a közöségnek, „el­tűnt, nem volt már kihívás” - mondja Mould, majd így foly­tatja: „Mire tényleg sikerült szétválnunk, már mindenbe be­leundorodtam, mindent meg­utáltam: a triót magát, a rock­bizniszt, a számainkat. .. Va­cogott a fogam, borsódzott a há­tam, és azt mondtam, örökre abbahagyom. Elvonultam egy tanyára Minesotában és ott pi­hentem, tettem-vettem, dolgoz­tam évekig. De hát csak nem bírtam azt a fajta békességet, fel-felvettem a gitárt, pengettem magamnak csendben. És aztán írtam és írtam, tisztára, nyu- godtra írtam a lelkemet.” Lelke megnyugvásának fo­lyamatát két szólóalbum illuszt­rálja szemléletesen, az 1989-es „Workbook" és a „Black Sheets of Rain”, ami 1990-ben jelent meg. Ezután Bob Mould hang­versenyeket adott, míg fel nem bőszítették a menedzselés „ég­bekiáltó bitangságai”. Akkor szétzavarta a zenekart, minden felmondott és újra visszavonult. Nem bírta sokáig. Tavaly tur­néra indult és végig is csinált tíz hónapot egyszál maga. „Ez volt a teljes megtisztulás, és amikor így találkoztam Da­vid Barbe basszusossal meg Malcolm Travis dobossal, azt mondtam, ezzel a két palival szövetkezem és új triót csiná­lok.” - mondja Mould. „Min­dent játszunk, ami jön, még Iggy Popot, Whot, vagy Mon- kees sikereket is, csak Hüsker Dü számokat nem. És már azt se tudjuk, kik voltak a Zuluk, vagy mi volt az a Mercyland, pedig Barbe és Travis onnan jött. Egy igen fárasztó gyakorlás után elmentünk meginni egy kávét. Kértem a cukrot. Malcolm és Dave szinte egyszerre kiáltottak fel: sugár!, sugár! Oké, fiúk, a trió neve mostantól fogva le­gyen hát Sugár. Figyeljék a slá­gerlistákat! Vass Imre Képes technikatörténet A világ első gátja Milyen lesz a klíma? Egyetemi óvoda Ausztráliában Szokatlan kísérletbe kezdtek Ausztráliában: egy egykori né­met professzor 1988 februárjá­ban Reg St Leonban megnyi­totta annak a világon egyedü­lálló óvodának a kapuit, ahol a „nebulók” az anyanyelvükön kívül egyidejűleg egy második nyelvvel is ismerkednek. Az egyetemi óvodák már a hat hetes gyerekeket is fogadja, a felső korhatár pedig 5 év. A gyerekek napjai mindenekelőtt a nyelvészetnek szentelik. Ösz- szesen 6 nyelvvel foglalkoznak az intézményben: német, spa­nyol, francia, olasz, japán és kí­nai szerepel az órarendekben. Az angolt viszont eltörölték a tanított nyelvek listájáról. Min­den oktató saját anyanyelvét ok­tatja. A gyerekeket 3 éves koru­kig 6 fős csoportokba osztják, ahol a tanítóval a választott má­sodik nyelven kommunikálnak gondosan ügyelve arra, hogy sablonoktól mentesen beszélje­nek a csemeték. Minden nebuló egy hangszer­rel is megismerkedik. Az okta­tás az erőszak legkisebb alkal­mazása nélkül folyik. A Reg St Leon-i elvekről az a hír terjedt el, hogy ádáz ellensége a ha­gyományos metódusoknak. Az óvoda szülőatyja egyéb­ként a következőket tartja az al­kalmazott módszerektől:- Mindennek az örömszerzés stádiumában kell maradnia. Fel­tétlenül figyelni kell arra, hogy nehogy bármi is a gyerekek kö­telességévé váljék. Az általam használt módszerekből hiányzik a versengés legparányibb for­mája is. Nálunk a kényszer le­genyhébb vállfájával sem talál­kozik, a gyerekek teljesítménye mégsem gyengébb. Sőt! Ellen­kezőleg! Az angliai Cambridge egyetem által készített felmérés alapján bizonyítást nyert, hogy azok a gyerekek, akik két nyel­ven is képesek kifejezni gondo­lataikat jobban fel lesznek vér­tezve későbbi életük során, mint akik csak anyanyelvükön tud­nak megszólalni. A nagy sikerre jellemző, hogy a túljelentkezés hatalmas. Sokszor már a születés előtt bei­ratkoznak a szülők a nem cse­kély, 12000 francia frankos éves tandíj ellenére. Nemrég nyitotta meg kapuit Sydney külvárosában, Redfernben az iskola második telepe. Már el­terjedt a híre a világban a Reg St Leonban folyó munkának, amely a gyerkek intellektuális potenciájának eltékozlása ellen foglal állást. A japánok már na­gyon a sarkában vannak az egy­kori német professzor tapaszta­latainak, amelyről ő maga így vélekedik:- Érdekes ami ott folyik. A japánok a magzati állapotot ku­tatják. Még arról is meg vannak győződve, hogy van aktív agyi működés már a születés előtt. Az én iskolám nem tesz mást, mint szembeállítja őket a meg­győződéseikkel. A gát egyik zsilipjének maradványai Az ókor egyik legjelentősebb mérnöki alkotása a dél-arábiai Marib-gát 2660 éves. A Vádi Adhanat nagy esésű folyó visz- szatartására épült gát 560 méter hosszú, 8 méter magas és a fo­lyó vizét 5 méterre duzzaszt- hatta fel. Rendeltetése az volt, hogy a sabai birodalom székhe­lyét megvédje az árvíztől. A gáton zsilipeket is alkal­maztak, melyek 11 méter magas falait faragott kövekből készí­tették el, s azokat vashorgokkal fogatták össze. A gátra helye­zett felirat szerint a világ első vízvédelmi berendezését Kr.e. 680. évben kezdték el építeni és Kr.e. 650-re fejezték be. Ez nemcsak vízvédelmi berende­zés volt. hanem zsiliprendszere segítségével az oázist öntöző főcsatornát is ellátta vízzel. K. A. Tudósok egy csoportja a „Na­ture” brit tudományos folyói­ratban közli annak a vizsgálat­nak az eredményét, amellyel a Nap aktivitása és az atmoszféra hőmérsékletváltozásai ' közötti összefüggéseket akarják tisz­tázni. A 20-as években a gyors hő­mérsékletemelkedés, majd az 1940-es és 1970-es évek közötti hőmérsékletcsökkenés az üveg­háztartást előidéző gázok mennyiségének növekedésével, vagy csökkenésével ugyanis nem magyarázhatók. A tudósok szerint a napsugárzás ereje idő­vel, még ha kis mértékben is, de módosul, ez pedig elég ahhoz, hogy a Földön messzemenő vál­tozásokat idézzen elő. Példa­ként a kutatók a Nap úgyneve­zett Maunder-minimumát hoz­zák fel, amely 1654-től 1715-ig tartott. Ebben az időszakban a napfolt-tevékenység teljesen megszűnt. A napsugárzás ereje valószínűleg csupán 24 száza­lékkal mérséklődött az északi féltekén, mégis olyan erősen csökkent a hőmérséklet, hogy ezt a periódust kis jégkorszak­nak nevezik. Tom és Jerry - a mozivásznon lü A két ismert rajzfilmfigura alkotói úgy határoztak, hogy Tomot és Jerryt igazi mozisztárokká teszik, és egész estét betöltő filmet készítettek velük. Hozzájuk ezúttal új me­sehősök is csatlakoznak: Robyn, az árva kislány. Buksi kutya és Frenki bolha, a két jóbarát, a gonosz Figgi néni. Tapló úr, Ferdinánd. a dagadt öleb, dr. Haverka, Piti ka­pitány és még sokan inások. Tom és Jerri ráadásul csupa olyasmit csinál, amit még sosem próbáit életében: beszél­nek, énekelnek - és megpróbálnak kijönni egymással! Rövidesen találkozhatunk a csapattal a mozikban. Medicina kaleidoszkóp Gyógyszereket nyernek a tengerből Megvan a rák és az AIDS ellenszere? Gyógyszerkutatók és orvo­sok New York-ban arra a kö­vetkeztetésre jutottak, hogy a gyógyszerek alapanyagát, me­lyek az AIDS-re, a rákra és más súlyos betegségekre hatással le­hetnek, a jövőben mindenek­előtt a tengeri organizmusokból nyerik. A szivacsokat és a korallál- latkákat már több mint egy évti­zede vizsgálják a tudósok azért, hogy rajtuk keresztül gyógyá­szati szempontból hatásos anyagokhoz jussanak. Most az óceánok legkisebb élőlényeivel - algákkal, baktériumokkal és penészgombákkal - foglalkoz­nak különösen intenzíven. Kecsegtető eredmény, hogy egyes baktériumok, melyeket a Bahamák tenger iszapjában fe­deztek fel, olyan anyagokat tar­talmaznak. melyek a bőr és bél­ráksejtek növekedését akadá­lyozzák. Medúzákban élő bak­tériumok például egy olyan anyagot termelnek, amely rend­kívül hatásosnak bizonyult gyulladások ellen. Mindezek el­lenére még több évig tart, míg e kutatásokból gyógyszer szüle­tik. (Ferenczy Europress) Német nemzetiségűek találkozója A Német Kultúregyesület és a Magyarországi Német Fiata­lok Egyesülete 1993. január 23-án a budapesti Közgazdaság- tudományi Egyetemen nemzet­közi svábbált illetve kulturális találkozót rendez. A program egyik érdekessége a batyusbál, melyet a régi hagyományoknak megfelelően tartanak. A kultúr- program, éjfélkor ifjúsági tánc­versennyel zárul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom