Nógrád Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-14 / 11. szám

6 hírlap MAGAZIN 1993. január 14., csütörtök Változás a csúcson A Mazda Motor Hungary magyarországi általános Mazda-importtevékenysé- gének megalapozása, és be­indítása után Hermann Alt- mayer átadta az ügyvezető igazgatói tevékenységet és visszatért Ausztriába. Feladatát az igazgatói munkakörben _ Gottfried Scharf vette át. Ő 1957-ben született, s már 13 éve a Mazda Austria alkalma­zottja, mely az MMH oszt­rák anyavállalataként mű­ködik. Utolsó beosztásában az informatikai-szervezési részleg vezetőjeként a teljes általános átfogó autóimport­tevékenység rendszerfelü­gyeletéért volt felelős. A Mazda Motor Hungary in­formációs-számítógépes rendszerének kiépítésében vezető feladatot látott el a helyszínen, így jól ismeri mind a 30 magyar munka­társát még a legűjabbakat is beleértve. Gottfried Scharf új budapesti feladatkörét hi­vatalosan 1993. január 7-től látja el. Az évszázad szélhámosa 1991. október 31-én Robert Maxwell brit sajtómágnás fel­száll a jachtjára. Irány az At­lanti-óceán. A legénység tagjait leszámítva egyedül van. Sajtó­birodalma a csőd szélén áll, a bukás és a börtön fenyegető kö­zelségben van. Maxwell átlép a fedélzeti korláton és alámerül a vízben. Az 1923-ban Csehszlovákiá­ban született, s a II. világháború idején Nagy-Britanniában lete­lepedett Robert Maxwell (ere­deti nevén Jan Ludvik Hoch) a háború után fillérekért felvásá­rolta a sok éves kényszerszünet után publikálásra vágyó német tudósok értekezéseit, - írja a Reader’s Digest Válogatás ja­nuári száma. 1951-ben azután beindította a Pergamon Presst, amely tekinté­lyes tudományos-műszaki fo­lyóiratokat, idővel pedig évente 600 tudományos kézikönyvet jelentetett meg. A kiadó után könyvterjesztő céget vásárolt, üzleti dolgai remekül mentek. A hatvanas évek közepén - mun­káspárti képviselőként- bevá­lasztották az angol parlamentbe. A Pergamonnál megjelente­tett életrajzaival a kelet-európai vezetők - köztük Nicolae Cea- usescu- kegyeit kereste. Ama kevesek egyike volt, aki bármi­kor Moszkvába repülhetett ma­gángépén, s aki előtt a Kreml aj­taja mindig nyitva állt. Cseh­szlovákia 1968-as megszállása után sem szakította meg kapcso­latait a kommunistákkal. Maxwell szüntelenül üzlete­ket kötött: milliókat kölcsön­zött, lebegtette a részvényeit, cégeket, kiadóvállalatokat, bul­várlapokat adott, vett, vagy ép­pen átvett. íme egy jellegzetes példa. Maxwell, aki született lapkiadónak tartotta magát, 1984-ben megvette a londoni bulvárlapot, a Daily Mirrort, amely naponta 3,4 millió pél­dányban jelent meg. Elvi irány­vonalat nem érvényesített sem itt, sem más kiadványaiban; azt nyújtotta, amivel úgy gondolta, eladja a lapot. Meg volt győ­ződve róla, hogy személye ér­deklődést ébreszt az olvasóban. A valódi hírek háttérbe szorul­tak, s a Mirror oldalain a tulaj­donos szüntelen ténykedéseit részletező beszámolók sorjáz­tak. Az elkövetkezendő másfél évben a napi példányszám 400 ezerre esett vissza. 1988-ban nagy licitháború­ban elnyerte az amerikai Mac­millan kiadóvállalatot. A csilla­gászati összegű vételár - 2,6 milliárd dollár - minden centjét kölcsönkérte, bár ez idő tájt négyszáz különféle cége már többel tartozott a bankoknak, mint amennyit összesen ért, és nem volt elég jövedelmező ah­hoz, hogy a kölcsönöket törlesz­teni tudja. Noha évek óta köztudott volt, hogy nem becsületes ember, üzelmeit szinte szabadon foly­tathatta. Olyan sebességgel bo­nyolította újabb és újabb üzle­teit, hogy a kudarcok nem érték utol. Emellett a nagyszívú vi­lágpolgár képzetét csak tovább erősítette Maxwell elragadó modora - holott valójában ha­zug és csaló volt, munkatársai­val és bírálóival kíméletlen. Halála után a szemfényvesz­tés teljes egészében leleplező­dött: legalább 1,65 milliárd dol­lár tűnt el a részvénytársaságok számláiról, beleértve a nyugdíj­alapokat, s így Maxwell 32000 mai és korábbi alkalmazottja károsult, s lett áldozata az év­század talán legnagyobb szél­hámosának. Kóstold meg a könyveket! A gyerekek szeretik az ehető könyveket. A francia kitaláló Párizs mellett a karácsonyi vásárra nyi­totta meg az üzletét. A francai könyvkiadók egyesülete, amit a volt elnök leánya Valereie-Anne Gis- card d’ Estaing vezet, elismerte az érdekes újítást. FEB Fotó Kilóg a s0rból... Tizennégy lánnyal levelezett Ha a balassis diákok hamisí­tatlan rock and roll muzsikát szeretnének hallgatni, akkor ezt helyben is megtehetik. Ugyanis két fiatal tanáruk: Vass Imre és Fűrész László, a Vas(s)fúrész-buliban igazi ze­nei csemegét nyújt át még a vájt fülű ínyenceknek is. Közü­lük Imre a 47 éves tanár nem csak a zene, hanem a nyelvek világában is kiválóan eligazo­dik. Olaszul, franciául és ango­lul beszél kiválóan. S természe­tesen okítja minderre „gyere­keit.” Ezeken kívül fordító és zenei szakíró is egyben. Egy gyarmati panelházban lakik feleségével, Nagy Márta festőművésszel. Beköszöntőként Vass tanár úr szekérderéknyi újságot cipel elő. Húsz év zenei lapjainak termését.-Gyerekkoromtól kezdve a zene és a nyelv végigkísérik az életemet. Sopron, Szeged, Kecskemét és Balassagyarmat eddigi állomásai. Nem voltak kiugró tehetségek a családom­ban és én sem voltam csoda­gyerek. Egyszerű, belső ösz­tönzők vittek a jobb, a több felé. A francia nyelv iránt egy újságból ébredt fel az érdeklő­désem. Rendszeresen böngész­tem a Vaillant című gyermek­lapot, s az ottani képregények akkor még számomra érthetet­len szövegei izgattak. Amikor félidőben, bekerül­tem a kecskeméti Katona Jó­zsef Gimnázium olasz tagoza­tos osztályába nem volt me­nekvés. A tanár közölte velem: vagy pótolom egy hónapon be­lül a kihagyást és vizsgát te­szek, vagy útilaput köt a tal­pamra. Mit mondjak, nem kel­lett elmennem, sikerült levizs­gáznom. Az angol nyelv számomra először a Beatlest, az amerikai spirituálékat jelentették. Meg azt a többszáz dalszöveget, amelyet jó kiejtéssel megtanul­tam és még ismerek ma is. En- zeknek nagy hasznát vehettem, amikor a gyarmati Minerva ze­nekar énekese voltam. Ha ze­nélni nem is tudok, de énekelni talán. Ezért aztán több bandá­ban is fújtam a nótát, iskolá­ban, gimnáziumban és az egye­temen is. Csak közbevetőleg említem, hogy szenvedélyes lovagként tizennégy lánnyal leveleztem angolul, franciául és olaszul ebben az időszak­ban, természetesen leginkább Vass Imre zenei témákról. Egyébként a ritmus, a zeneiség, a lüktetés és a játékosság nemcsak a zené­ben, hanem a nyelvekben is benne él. S akik tanulni akar­ják, azoknak nélkülözhetetlen a zenei érzés, lelkűiét. No persze ez nem elég. Szorgalom, kitar­tás is kell hozzá. Hat, nyolc, tíz évi tartó. Sőt! Jómagam 70- ben olaszból és franciából, 79- ben angol nyelvből szereztem diplomát. De a folyamatos kar­bantartás, nélkülözhetetlen.- A zene vagy az idegen nyelv volt előbb?- A zene, a hajnalig tartó lo­vaglás a rádióhullámokon. S csak aztán következett a nyelv iránti érdeklődés, a tanulás. Mára mindkettő összefonódva él bennem. Használom őket a magam örömére, s talán egy kicsit a másokéra is. Hogyan teázik a kiselefánt? Az elefántok odaadó szülők, meghatóan gondoskodnak ki­csinyeikről, sohasem hagyják őket cserben. Éppen ezért örök rejtély marad, hogy mi is történt Sri Lankán. Kumara, a 12 éves kisfiú csavargása során, hirtelen egy, a földből kinyúló ormányt pillantott meg: elefántbébi volt a mély gödörben, és nem tudott kimászni onnan. Anyját pedig sem közel, sem távol nem lehe­tett fellelni. Megölték? Elme­nekült? Nem tudni. Kumara szólt egy gazdag gyárosnak, akinek a közelben nagy háza volt. A gyáros magá­hoz vette a kis árvát. Kumara is jól járt, odaköl­tözhetett a Samasrasinghe csa­ládhoz állatgondozónak. Ku­mara Bom-Bomnak nevezte el új barátját, ami szigalézi nyel­ven bonbont jelent. A kiselefánt ugyanis bolondul az édességért, kedvence a keksz. Persze nem ez az egyetlen probléma a „csa­ládban”: a szállásadók már nem is számolják, hány széket tett eddig tönkre Bom-Bom, aki ormányával a teáskanna csőrén át szippantja ki a teát, néha nem is szomját csillapítandó, hanem, hogy lefröcskölje vele a többie­ket. Máskor ahelyett, hogy kike­rülné, ormányával leakasztja a lámpát a plafonról, néha pedig oly hevesen csapkod füleivel, hogy a hirtelen támadt huzat le­viszi a képeket a falról. Kutya-macska barátság Odie az ötéves daszkli önfeláldozóan szoptat két háromhetes, ár­ván maradt kiscicát. Kérdés, hogy vajon képes lesz-e ugatni is megtanítani a kicsiket. MTI Fotó A farkcsóváló eb is kutya A legtöbb kutyaharapás nem történne meg, ha az em­berek jobban értenének a ku­tyák nyelvén - idézi a Rea­der’s Digest Válogatás janu­ári száma John C. Wright eto- lógust.-A kutyák majdnem min­den esetben vészjelzéseket adnak le, mielőtt harapnának. Csakhogy gyakran féleértel­mezzük ezeket a jeleket - mondja Wright. Közkeletű elgondolás pél­dául, hogy idegen kutyát leg­jobb úgy üdvözölni, ha fölé hajolunk és mosolyogva gyengéden megveregetjük a fejét. A valóságban azonban ez rossz taktika. Ezek fenye­gető mozdulatok. A kutyák nem szeretik, ha a fejüket ütögetik, mert az ingerli, sőt meg is ijesztheti őket. Inkább a pofáját, mellkasát vagy a vállát simogassuk. És egyéb­ként is: ha szeretnénk meg­nyugtatni a kutyát, engedjük át neki a kezdeményezést. Várjuk meg, míg észrevesz bennünket és egyenesen állva hagyjuk, hogy megközelítsen minket. Ha a kutya kis ter­metű, le is guggolhatunk hozzá, mert így azonos ma­gasságban vagyunk vele. Ne magasodjunk fölé, és ne nyúl­junk feléje. Igaz az az állítás, hogy az agresszív kutyának soha nem szabad a szemébe nézni, va­lamint, hogy a láncra kötött kutya veszélyesebb, mint sza­badon kószáló társa, téves vi­szont, s a félreértelmezett jel­zés iskolapéldája, hogy a fa- rokcsóválás a barátságos ku­tyák jellemzője volna. Kocogó terápia írhatnánk a címbeli fogalmat egy szóba is, hiszed Thadeus Kostrubala doktor gyógymód­jai közt önálló terápikus gyógymóddá lépett elő. Itt ugyanis már nem arról van szó, hogy az elhízott, irodai ülésre késztetett pácienst kocogásra kell késztetni, hanem arról, hogy az amerikai pszichoanali­tikus, aki ifjabb éveiben mara­tonifutó volt, maga is felhúzza hajdani futócipőjét és mellésze­gődik páciensének. Sőt, nem­csak újabb körökre ösztökél, de állandóan magyaráz is. A szakember szerint ez a gyógymód a narkománia, a neu­rózis és a depresszió gyógyítá­sában is igen hatásos. Éppen csak együtt kell futni a beteggel és közben tudatosítani benne a szervezetében lezajló jótékony hatású folyamatokat. És ez az, amire a legkevesebb orvos vállalkozik. Mármint arra, hogy mindezt ne szépen berendezett rendelő-irodájában adja elő, hanem „menet köz­ben”. De legnagyobb ötlete még­sem ez volt, hanem a ko- cogó-pihenőkben alkalmazott véletlen találkák rendszere. Mindig adódott itt egy-egy sportdresszes amazon, aki elra­gadtatással közölte a doktorral: „Könnyű maguknak, magukon látszik, hogy profi sportembe­rek”. Legfeljebb az volt kiábrán­dító, ha a páciensek valame­lyike hivatali munkahelyén, a gyógyklinikán kereste meg Kostrubala doktort, s a bájos, alkalmi találkapartnerek egyi- két-másikát felismerte ápolónői „szerelésben” is. Voltak, akik túl megerőltető­nek vélték a futás közbeni be­szélgetést és átpártoltak a szo­bakerékpárra. De megesett, hogy hölgyek jelentkeztek a csöndes vallató futásokra, de kizárólag az elhagyatott ré­szekre irányítva a menetpályát. Húszezer márka egy tenyészgalambért A galambpostás is kétszer csenget Azt hihetnék: ez már csak egy régi-régi néphagyomány, elmúlt századok eseményeiről szóló írások kedvelt fordulata, hogy „a galambpostás még a tengereken is átkelt.. Es akkor elolvassuk a máso­dik világháború hadtudományi értekezéseit, és mi áll benne? „A La Manche-on búvárhajó­val, majd gumicsónakon közle­kedő angol felderítőtiszt, Lane kapitány, a biztonság kedvéért nem rádióval, hanem galamb­postával küldte haza értesüléseit a normandiai partokról.. Igaz, azt is megtudjuk, hogy a fehér kis szárnyas postásnak van egy nagy hibája, az ugyanis, hogy nem rendelkezik a denevérek képességével, ezért csak világosban képes tájéko­zódni és dúcaira visszatalálni. Még szerencse, hogy a volt NDK határőrei nem figyeltek fel rá a szuper műszaki zárak idején, hogy akkor is röpködtek és vitték az üzeneteket, olykor még apróra hajtogatott bank­jegysegélyeket is a szétszakított családok között. Ma a Ruhr-vidék a sport és hobbi központja, ahol 20 ezer márkát is elkérnek egy első osz­tályú tenyészgalambért. A nagyvárosok mind rendelkez­nek önálló egyesülettel is, egyedül Majna-Frankfurtban kéttucatnyit tartanak nyilván, amelyek minden év májusának első szombatján kezdik meg versenyszerű röptetéseiket. Az izgalmas vetélkedők július vé­géig tartanak. Ilyenkor egész autókaravánok kerekednek fel és indulnak az ország távoli sarkaiba, hogy a hajnali fé­nyekkel indítsák a startszámmal ellátott gyűrűs kis versenyző­ket. A repülési sebeség megha­ladja a 800-900 métert percen­ként, de jegyeztek már fel 1400-as tempót is. Az egyhu­zamban való szárnyalás akár ezer kilométer is lehet, ami megközelíti egy motoros sport­repülő teljesítményét. A frankfurti Weiner doktor mindig magaslati pontot szemel ki a startra, amely kb. 600 kilo­méterre van a hazai dúcoktól, hogy a célba érkezésnél is jelen lehessen. Egyébként ő szoktatta rá ha­zatérő postagalambjait, hogy egy zsinórral kifeszített kalapot megrángassanak visszatértük jelére. Sőt, kétszer is, hiszen a „postás kétszer csenget”. A szakirodalom szerint Kr.e. 530-ban Anakreon környezeté­ben is „szolgáltak” postagalam­bok, ám rejtélyes képességük nyitjára azóta sem sikerült rá­jönnie a tudománynak. Talán csak az segítene, ha szóra bírnánk őket . . . L.B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom