Nógrád Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-11 / 292. szám
1992. december 11., péntek MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP Vegyes vállalat Nagyorosziban Lakókocsik a szerelőszalagon (Folytatás az 1. oldalról) A szerződés aláírását megelőzően látogatást szerveztek a nagyoroszi lakókocsigyárba. Ahol nem régen egy halódó lakatosüzem működött, most egy-másfél óra alatt gördülhet le a készre szerelt lakókocsi. Gergelyi Kornél ügyvezető igazgató végigkalauzolta a vendégeket a szerelőcsarnokokon, amelyet a felépítmény, a bútorzat és a végszerelés fázisai szerint alakított ki a német partner. Elmondta, hogy a Knaus és a Szondy ISZ. kapcsolata mindössze két éves múltra tekint vissza, de ez idő alatt amellett, hogy a mai napig 850 lakókocsi készült Nagyorosziban, jelentős beruházással megteremtették a hazai forgalmazás és lakókocsi-építés feltételeit. Az itt dolgozó harminc ember, többségük hajdani lakatos, a nyáron tanulták meg a lakókocsi-készítés fortélyait, Jandelsbrunnban a Knaus cég központjában. S, hogy kiváló eredménnyel, arról a tegnapi üzemlátogatáson már mi is meggyőződhettünk. Azt már Helmut Knaus monda el a gyárlátogatást követő sajtótájékoztatón, hogy örömmel és bizalommal született meg e gazdasági frigy a Szondi szövetkezettel, amely korábban bérmunkában dolgozott a Knausnak, mostantól pedig egyenrangú partnereként. A jövő feladatairól szólva megemlítette, hogy tervezik Nagyorosziban egy komplett asztalosüzem megépítést. Mindez azt a cél szolgálja majd, hogy jövőre 1100, 1994-ben 1351, ’95-ben pedig már 1550 lakókocsit gyárthassanak. Röviden vázolta a Knaus cég egészének jövőbeni terveit is, amelynek sikerei, kihathatnak a most alakult vegyes vállalkozás eredményeire is. Kihangsúlyozta, hogy számítanak a nógrádi szakemberek elképzeléseire, jó munkájára is. Hogy az eddig végzettel nincs baj, azt bizonyítja, hogy az itthon készített lakókocsikat a bajor minőségellenőrök „német termékként” kezelik. Ne csináljanak politikát a vadászatból (Folytatás az 1. oldalról) ség erejét lekötik más, súlyosabb, a közvéleményt sokkal élénkebben foglalkoztató bűn- cselekmények.- Az új vadászati törvény mit tehet a visszásságok megszüntetésére, illetve mérséklésére?- Az újnak nevezett vadászati törvény lassacskán tíz éve készülget... Azt kell mondanom, hogy ennél még egy rossz törvény is jobb lenne, hiszen a hibákat akkor szépen, folyamatosan kiszűrhetnénk. Nos, mindenekelőtt szükség lenne a vadászati jog és a haszonbérletbe adás rendezésére. Vannak olyan elképzelések, amelyek szerint önkormányzati tulajdonba adják, vagy a föld tulajdonjogához kötik a vadászati jogot. Utóbbival kapcsolatosan szóba került az is, hogy 50-100 hektárra csökkentik a vadászterületek kiterjedését. Márpedig ekkora területen képtelenség rendes gazdálkodást folytatni. A haszonbérietek kötésére mondanék egy rossz példát is. A Mátrai Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság úgy kíván szerződést kötni a területén illetékes vadásztársaságokkal, hogy azt egy hónap alatt felmondhassa. Eddig ez hat hónap volt: ennyi kell ahhoz, hogy egy vadásztársaság gazdálkodni tudjon.-Mit érez pillanatnyilag a vadászat és vadgazdálkodás legsúlyosabb problémájának?- Azt, hogy politikai kérdést csinálnak belőle! Valóban igaz, hogy az urak mindig vadásztak, de a meghatározó mégsem ez volt. Ha a politikai csatározások nem ülnek el a vadgazdálkodás A vendéglátók a kanadai nagykövetet (középen) kísérik -án Szaktanácsadók találkozója Szécsényben Kézfogás Kanadával A CESO Kanadai Szaktanácsadó Szolgálat munkatársait látta vendégül tegnap Szécsény város önkormányzata. Kevesen tudják a CESO-ról, hogy ingyen nyújt segítséget sok más ország közt hazánknak és megyénknek is. Ezúttal Derek R. T. Fraser kanadai nagykövet jelenlétében hat nógrádi település polgár- mestere számára adtak lehetőséget a segítő kéz elfogadására, mindenek előtt a gazdaság, az egészségügy és idegenforgalom területét érintve. A tegnapi tanácskozáson többek között részt vett Varga Tibor Szécsény polgármestere, dr. Skultéty Sándor köztársasági megbízott, Pál József országy- gyűlési képviselő és Lehel Zoltán, a CESO helyi képviselője. Ingyenes lesz a Szurdok Mátraterenye. A község önkormányzata 1993. január elsejétől átvállalta a mátrate- renyei krónika, a Szurdok készítési költségeit, így a lap jövőre ingyenesen jut az olvasókhoz. A kéthavonta 350 példányban megjelenő újság garancia arra, hogy a település lakói tájékoztatást kapnak a képviselő-testület, a polgár- mesteri hivatal munkájáról, a község életéről. Az eddigi előfizetők folyamatosan kapják a lapot, a további példányokat egyéni jelentkezőknek juttatja el a szerkesztőség. Közgazdasági könyvújdonság bemutatója Salgótarjánban Amerikai üzletpolitika magyaroknak Még a mai, meglehetősen borsos árak mellett is szokatlan, hogy egy könyv 7500 Ft-ba kerüljön. Pedig Shannon Pratt észak-amerikai szerző Üzletértékelés című kötetének a Kossuth Kiadó által kiadott magyar változata ennyit taksál. Nyilván nem véletlen, hogy ez napjainkban az egyik legdrágább új könyv Magyarországon. Mintegy a magas ár tartalmi indoklásaként is felfogható volt az a szakmai és sajtóbemutató, amelyet Pratt művének megjelenése kapcsán a kiadó Nógrád megyei kirendeltsége rendezett tegnap Salgótarjánban, a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán. A vendéglátók nevében dr. Lonsták László a főiskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket, köztük Ercsényi Ferencet, Salgótarján város alpolgármesterét. Shannon Pratt könyvét Szabó Ottó, az Ernst és Young Kft. vezető tanácsadója - aki a nálunk is aktuális mű hazai kiadásának gondolatát először felvetette s a szerkesztők munkáját észrevételeivel segítette - mutatta be. Elmondta, hogy e könyv megjelentetése jelentős állomás a magyar könyvkiadásban, mivel hazánkban is napirenden van az állami vállalatok privatizációja, s a különféle vállalkozások beindítása, amelyhez az Üzletértékelés komoly módszertani és gyakorlati segítséget nyújt. Annál is inkább, mert könnyed, közérthető a stílusa, szemléletesek a példái, világosak az okfejtései. Miavecz István, az Emst és Young Kft. pénzügyi szakértője Pratt könyvének fogalom- rendszerét értelmezte, és a kötet használatához, a magyar viszonyokra való alkalmazásához adott néhány fontos tanácsot. Ezt követően a meghívott főiskolai tanárok, vállalatoknál, intézményekben dolgozó közgazdászok beszélgetés keretében ismerkedtek az újdonsült kiadvánnyal. A korlátozott példányszámú, bolti forgalomba nem árusított, csak megrendelés által beszerezhető könyv tartalmához méltó, elegáns külalakban, bőrbe kötve kerül a érdeklődő olvasók kezébe. - csébé körül, akkor veszélybe sodródhat világhírűvé fejlesztett vadállományunk.- Sok támadás éri a vadász- társaságokat is...- Igen, de a mostani eredmények eléréséhez szükség volt többek között ennek a szervezeti felépítésnek a kialakítása is. Előfordulhat, hogy a rendszer- váltásnak a vadállomány ismét megissza a levét, mint a történelem során már többször is, holott a meglévő lehetőségek kihasználásával csodálatosan lehetne gazdálkodni.- A vadászat a gazdag ember sportjává válhat.. .- Valóban mutatkozik ilyen folyamat. Viszont nem ártana elgondolkodni azon sem, hogy akik szenvedélyből csinálják, azok rengeteg társadalmi munkát végeznek a vadállomány érdekében. Aki fizet, nem szokta vállalni a kényelmetlenségeket.- Mikorra várható Ön szerint az új törvény elfogadása?- Nem tudom, de félő, hogy csak a következő választások után kerülhet rá sor . . . Ugyanezt a kérdést tettük fel Dr. Székely Istvánnak, az Országos Magyar Vadászati Védegylet főtitkárhelyettesének.-Talán a jövő év első felében sor kerülhet elfogadására. Ha viszont mégsem, akkor nem tudhatjuk, hogy meddig húzódik a dolog ... Ami a változásokat illeti, a vadászat alapvetően át fog alakulni. A felmerülő problémák megoldása elsőbbséget fog élvezni, de nem biztos, hogy a vadászat érdekeit maradéktalanul képviseli a törvény.- A termőföldek és az erdők privatizációja is érinteni fogja a vadászatot. Sokan vélekednek úgy, hogy akié a föld, azé a vadászati jog is.- Valóban hallani ilyen hangokat, de a válasz rendkívül sokrétű. Magyarországon pillanatnyilag világhírű, rendkívül értékes vadállomány él. Ezt semmiképp sem szabad hagyni elpusztítani. Az erdész - vadász ellentét feloldására helyes arányt kell találni az erdők vadeltartó képessége, és a vadállomány sűrűsége között. Ami a privatizált területeket illeti, problémaként merül fel az is, hogy a termőterületek magántulajdonba adása még évekig elhúzódhat. A Nógrád Megyei Vadásszö- vetség elnöke, Cseh Marcell szerint is nagyon fontos a természetvédelem és a vadászat érdekeinek összehangolása.- Az idők folyamán a természetből kipusztultak a növényevő nagyvadak természetes ellenségei, ezért az ember tartja fenn az egyensúlyt. A vadász- társaságok tisztességes és korrekt működtetésével megőrizhetjük annak felhalmozódott értékeit. A törvény tehát késik, az erdész mérgelődik a tönkretett facsemeték láttán, a mezőgazdálkodó ugyanezt teszi a termőföldön, a vadász pedig - szabályozás hiányában - azt sem tudja, hogy mihez kellene kezdenie. A világhírű vadállományra azért mégiscsak jó lenne vigyázni, még ha némi kárt okoz is időnként .. . Faragó Zoltán Traffipax • December 11-én, pénteken 6 és 14 óra között a 21-es úton Salgótarján-Vizslás-Újlak- puszta-Bátonyterenye-Mátra- verebély térségében, a 22-es út Kishartyán-Salgótarján közötti szakszán, 14 és 22 óra között a 21-es főúton Salgótarján és Pásztó között, valamint Hasz- nos-Pásztó-Jobbágyi között a 2408-s úton számíthatnak sebességmérésre. Véradás • Palotás. A Vöröskereszt és a községi önkormányzat szervezésében december 11-én, pénteken 11 és 18 óra 30 perc között véradást tartanak, amelyre a környező települések lakóit is várják. Az általános iskolában sorra kerülő, hosszú évek óta hagyományosnak számító rendezvényen vállalkozók is árusítani fognak. Népfőiskola • Hugyag. A hugyagi cigány fiatalok kezdeményezésére a népfőiskola vendége lesz 1992. december 11-én, 17 órakor a fővárosi Cigány Szociális Művelődési és Módszertani Központ igazgatója, Zsigó Jenő. A beszélgetés fő témáját a „Rendszerváltás és cigányság” problémaköre adja. A nyertesek • Betűkereső pályázatunk nyertesei: I. Pekelniczky Dániel Bátonyterenye, Gyopárút 25.; II. Szilágyi Éva Karancsság, Felszabadulás út 56; III. Mi- kuska Viktória Márkháza, Rákóczi út 7. Játékosaink hét-, öt-, illetve háromezer forint értékű játékcsomagot nyeretek. Ajándékok a rétsági Petrocellitől Szabó Ottó bemutatja a magyar Üzletértékelés-t. Fotó: Gy. T. Rétságon a Petrocelli grill- büfé tulajdonosa, Balog István fiatal ember. A kisvárosban a „Petro”-t mindenki ismeri. A Börzsöny áruház közelében lévő büfét a főnök ez év tavaszán nyitotta meg.-Aki betér Önökhöz, mivel fogadják?-Hét féle hagyományos készétellel és nyolc féle frissen- sülttel, valamint hideg salátákkal; olaszos ételekkel, pizzával és spagettivel; különböző üdítő- és szeszesitalokkal állunk a vendégek rendelkezésére. Specialitásunk: a göngyölt felsál, és a Petrocelli pizzája. Mindezeken felül - napi 90 forintos áron - lehetőség van menü választására is.- Hogy megy az üzlet?- Az átutazó vendégeken kívül Rétság hivatalainak dolgozói is rendszeres vendégeink. Az a fogyasztó, aki a 150 forintot elérő pénztárblokkjának hátoldalára ráírta nevét és lakcímét és azt csütörtökig bedobta az itt elhelyezett, lezárt ládába, az sorsoláson vehetett részt.- Milyen díjakat nyerhetnek?- Az első díj egy ötezer forint értékű fogyasztás, melyet 100 Schupiter Géza plébános (balra) és Balog István tulajdonos sorsolja ki a szerencsés nyerteseket Gyurkó Péter felvétele. darab, egyenként 50 forint névértékű boonban adunk át. A második díj egy kétszemélyes - 2980 forint értékű - olaszországi utazás, melyet a Tihanyi Travel Utazási Iroda szervezésében, ez év december 18-ai (péntek, 23 órai, Budapest, Nagyvárad téri) indulással vehet igénybe nyertesünk. Az utazás Tarvisióba szól és háromnapos. A harmadik díj egy kétezer forintos fogyasztás, melyet szintén Petrocelli boonban kap nyertesünk. Valamennyi szerencsés nyertesünket levélben is értesítjük! * * * Délután kettőkor Schupitesz Géza rétsági plébános kisorsolta a nyerteseket: az első díjat Szikom Polen rétsági, a másodikat Czobor Viktória szécsényi, a harmadikat pedig Fiam Péter rétsági lakosok nyerték. Kíváncsiskodó Jár a nyugdíjasbérlet Egy idegéri olvasónk a Volán illetékeseitől kérdezte: szombaton és ünnepnapokon miért nem közlekedik arra busz 14 óra után? Másik kérdése arra vonatkozott, hogy miért nincs lehetőség arra, hogy a munkanélküliek csökkentett díj ellenében utazzanak a járatokon? Válaszolt Vérségi Pál a Nógrád Volán irodavezetője:- A jelenlegi helyijárati menetrend ’90. szeptember 3-ától érvényes. Az akkori menetrendváltoztatásnál gazdálkodási-gazdaságossági okok miatt a kihasználatlan járatok egy részét leállítottuk, másik részének csökkentettük a járatszámát. Ez érintette az Idegér felé közlekedő 5-ös autóbuszt is. Ebben a városrészben a hétvégi, délutáni utasforgalmat a távolsági járatok segítik. A másik kérdésre azt tudom válaszolni, hogy az utazásban kedvezményezettek körét kormányrendelet szabályozza, s ezek közé nem tartoznak a munkanélküliek. Azt viszont fontos megemlíteni, hogy akik rendszeres szociális segélyben részesülnek, munkaviszonyban nem állnak, azok az illetékes önkormányzat igazolása alapján nyugdíjas bérlet váltására jogosultak. A közalkalmazottak megkapták 13. havi fizetésüket. Vajon miért nem jogosultak erre, a hasonló jogviszonyban álló, de jelenleg gyesen, vagy gyeden lévő kismamák? - kérdezte egy bátonyterenyei olvasónk. A NOGRAD MEGYEI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT BÉRLETI ÜZEMELTETÉSRE meghirdeti az alábbi üzleteit: 106. sz. STOP BISZTRÓ (Zagyvapálfalva- ÁFOR töltőállomás mellett) 45. sz. KULACS VENDÉGLŐ (Salgótarján, Kassai sor 66. sz.) A bérleti szerződés az egységek privatizálásáig köthető. A jelentkezések elbírálása a beérkezések sorrendjében történik. Felvilágosítás: Nógrád Megyei Vendéglátó Vállalat központja. Salgótaiján, Mártírok útja l.sz. Telefon: 32/14-658. (11626)