Nógrád Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-11 / 292. szám

2 KÜLFÖLD 1992. december 11., péntek Csehszlovák kamionstop a hétvégéken Provokációnak minősítik Jelcin beszédét Drámai fordulat a kongresszuson Drámai helyzet alakult ki csü­törtök délelőtt az orosz népkép­viselő kongresszuson, miután Borisz Jelcin nyíltan szembefor­dult a legfőbb törvényhozó fó­rummal és a parlamenti elnök­kel. Az orosz elnök a kongresz- szus szemére vetette, hogy egyet­len kompromisszumos javaslatát sem fogadta el, és lényegében ez­zel indokolta a népszavazásra irányuló lépését. — Amit nem si­került végrehajtani tavaly au­gusztusban, azt most a kongresz- szus igyekszik megtenni — han­goztatta. A képviselők kezdeményezé­sére azonnali ülést kezdett az orosz alkotmánybíróság, hogy jogi szempontból értékelje az ál­lamfő nagy vihart kavart nyilat­kozatát, és az abban foglalt nép- szavazási kezdeményezést. A küldöttek több mint egy órán át, helyenként hisztérikus hangnemben vitatkoztak arról, hogy miként válaszoljanak az el­nök kihívására. Felmerült egye­bek között, hogy azonnali bizal­matlansági indítványt kell be­nyújtani az államfő ellen. Felve­tődött az is, hogy a kongresszus még a nap folyamán vitassa meg a kormányról szóló törvényter­vezetet, amely eredetileg a Leg­felsőbb Tanács napirendjén sze­repelt. Szóba került az ülés meg­szakításának és a parlament ösz- szehívásának lehetősége, majd az is, hogy a tanácskozás nyilvá­nítsa magát rendkívüli jogkörök­kel felruházott rendkívüli kong­resszusnak. Mindezt azonban a küldöttek elvetették. Több fel­szólaló provokációnak minősí­tette Borisz Jelcin beszédét, ám egyúttal nyugalomra szólította fel nem csupán a képviselőket, hanem az ország lakosságát és a fegyveres erőket is. Eközben Borisz Jelcin a Kreml Gránit Termében felkérte az őt támogató képviselőket (akik a kongresszusi küldöttek kisebbségét alkotják): választó- körzeteikben indítsanak aláírás- gyűjtési akciót a népszavazás ér­dekében, hogy azt mielőbb meg lehessen tartani. Hangoztatta, hogy más kiutat nem lát a kiala­kult helyzetből. Úgy értékelte: mindez annak eredménye, hogy a „pártokrácia, a kommunisták összehangolt és jól előkészített ellentámadásba lendültek”. Az elnök megerősítette, hogy a kormányban egyelőre semmi­féle változás nem lesz. — Jegor Gajdar, ahogy erről éjszaka megállapodott vele, továbbra is ügyvezető kormányfő marad - jelezte. Ausztria után a Cseh és Szlo­vák Köztársaságban is megtiltot­ták munkaszüneti és ünnepna­pokon a tehergépjármű-forgal­mat. Erről a pozsonyi illetékesek tájékoztatták a magyar határőr­ségét. Mint Krisán Attila szóvivő az MTI kérdésére elmondta: a hét­végeken szombat reggel 7 órától vasárnap 22 óráig tilos a teher­forgalom a csehszlovák utakon, és ez természetesen érinti a ha­tárforgalmat is. Ezért a határőrség a rendőr­séggel együttműködve ideigle­nes parkolókat alakít ki a kamio­nok számára, hogy azok a hétvé­geken ne akadályozzák a határ­állomások személyforgalmát. A csehszlovák intézkedés különö­sen Rajka és Vámosszabadi tér­ségében okoz nehézségeket, mert ez a két legforgalmasabb át­kelő. A szigorító intézkedés nem érinti az autóbuszokat, illetve a romlandó árut vagy élő állatot szállító járműveket, valamint a segélyszállítmányokat. A várha­tó torlódások elkerülése érdeké­ben a magyar határőrök már megkezdték a belépő kamiono- sok tájékoztatását az új csehszlo­vák rendelkezésről. Arra a kérdésre, hogy terve­zik-e Magyarországon is megtil­tani a hétvégi kamionforgalmat, a szóvivő elmondta, hogy ez a Közlekedési Minisztérium dön­tésén múlik. Politikai top-lista Üj hadsereg-modell Szlovákiában A szlovák köztársasági hadse­reget ajöv őben nem a szovjet mo­dell alapján, hanem a nyugati hadseregek tapasztalatait fel­használva fogják fejleszteni. Ezt Bohumir Herinec, a köztársaság védelmi minisztériumának létre­hozásával megbízott személy je­lentette ki a TASR szlovák hír- ügynökségnek adott nyilatkoza­tában. Herinec emlékeztetett rá, hogy a csehszlovák hadsereg je­lenlegi hadeszközei az egykori Varsói Szerződés országaiból származnak, és egyelőre nincsen pénz ezek lecserélésére. Orosz csapatkivonás Litvániából Jó ütemben halad az orosz csa­patok kivonása Litvániából— az országban ma már csak 15 ezer idegen katona tartózkodik. Az év elején még 36 ezren voltak, és kivonulásuk az után gyorsult fel, hogy létrejött az orosz csapatok 1993. július 31-ig történő távo­zásáról szóló litván-orosz szer­ződés. A kivonulás további me­netéről Vilniusban megbeszélést folytatott Algirdas Brazauskas ügyvezető litván államfő és Le- onyid Majorov vezérezredes, az orosz északnyugati hadseregcso­port főparancsnoka. A britek is mennek Szomáliába A brit királyi légierő szerdán csatlakozott az ENSZ égisze alatt az Egyesült Államok veze­tésével megkezdődött katonai művelethez, amelynek célja a Szomáliái segélyszállítmányok védelme, illetve zavartalan szét­osztásuk, az éhhalállal fenyege­tett vidéki lakossághoz való el­juttatásuk biztosítása a polgár- háborús káoszba süllyedt afrikai országban. Egy brit légitámasz­pontról két Hercules szállító re­pülőgép indult el a Szomáliával szomszédos Kenyába. Az INVA Ingatlanközvetítő és Vagyonértékelő BT. licitálás útján értékesíti az Etes, Révay út 6. szám alatti 1 szobás, közös udvarban lévő lakást. Forgalmi érték: 110.OOO.-Ft Licitálás időpontja: 1992. december 14. 9.00 óra Helye: Etes Polgármesteri Hivatal 2 A jugoszláviai háború volt 1992- bena sajtó szerint a legfontosabb nemzetközi esemény. Ez az ered­ménye annak a szavazásnak, amelyet azAP amerikai hírügy­nökség szervezett, s amelynek so­rán 37 ország újságjainak, hír- ügynökségeinek, rádióállomá­sainak és tévétársaságainak szer­kesztői nyilatkoztak a tíz első he­lyezettről. A szavazás úgy történt, hogy minden megkérdezett tíz pontot adott az általa legfontosabbnak ítélt eseménynek, 9 pontot a má­sodiknak, egészen a tizedik he­lyig, amely egy pontot kapott. Jugoszlávia a maga brutális etnikai erőszakcselekményeivel 60 első helyezettnek járó szava­zatot kapott a leadott 105-ből. Összesen 938 pontot gyűjtött ösz- sze. Bili Clinton győzelme George Bush felett, amely 12 éves re­publikánus uralomnak vetett vé­get a Fehér Házban, második helyre került 23 első helyezéssel és 842 ponttal. Harmadik lett 8 első helyezés­sel és 598 ponttal a volt Szovjet­unió széthullása után keletkezett konfliktus a köztársaságok füg­getlenné válásának kérdésében, beleértve az etnikai háborúsko­dást és Borisz Jelcin reformkí­sérleteit. Negyedik helyet érdemelt ki a szerkesztők szavazatai alapján az Európai Közösség országai kö­zött keletkezett viszálya nagyobb egység megteremtéséről. (Négy első helyezés és 455 pont.) A Szomáliában és más afrikai országokban pusztító éhínséget csupán egy szerkesztő tette első helyre. Ez a tragédia az ötödik helyre került 440 ponttal. Hatodik lett három első helye­zéssel és 382 ponttal a németor­szági neonáci támadássorozat, hetedik a Rio de Janeiróban ren­dezett környezetvédelmi világ- konferencia. A nyolcadik helyre Dél-Afrika nehéz küzdelme az apartheid megszüntetéséért, a ki­lencedikre a Los Angeles-i faji vil­longások, végül a tizedikre a kö­zel-keleti béke megteremtésére irányuló erőfeszítések kerültek. 1991-ben, hasonló felmérés során, az első helyet az Öböl-há­ború, a másodikat a Gorbacsov elleni puccskísérlet és a harmadi­kat a jugoszláviai konfliktus sze­rezte meg a 105 megkérdezett szerkesztő szavazatai alapján. A JOULEIMPEX KFT Újra megkezdte a FAK-ból származó kitűnő minőségű barna és fekete szénféleségek forgalmazását a Nógrádi Szénbányák nagybátonyi osztályozóján. Ep-1. típusú kocka, darabos, dió, rostált dara: Fűtőérték: 17.000 KJ/kg. (4.250 kilókalória/kg) Hamutartalom: 8 % Kéntartalom: 0,8 % fáfhdh lllóanyag tartalom: 25 % Fogyasztói ár: 1WP Ft/q Ep-2. típusú kocka, darabos, dió, rostált dara: Fűtőérték: 20.000 KJ/kg (5.000 kilókalória/kg) Hamutartalom: 9 % Kéntartalom: 0,8 % lllóanyag tartalom: 30 % Fogyasztói ár: 9mű Cr Ft/q Ep-3. típusú (fekete szén) kocka, darabos, dió, rostált dara: Fűtőérték: 25.000 KJ/kg (6.200 kilókalória/kg) Hamutartalom: 12 % Kéntartalom: 0,9 % lllóanyag tartalom: 27 % Fogyasztói ár: m fill Ft/q A fenti szénféleségekből korlátlan mennyiségben készséggel állunk vevőink rendelkezésére. Információ: 32/53-199 32/53-771/42-72 32/53-771 szénkiadót kérni. Aggályos a diplomata személye Az Országgyűlés Külügyi Bi­zottsága a heten tartott ülésén zárt ajtók mögött nagykövetje­lölteket hallgatott meg. Mindkét jelölt megkapta a bi­zottság támogatását, ám számos komoly aggály is elhangzott. Ko­vács László, az MSZP külpoliti­kai ügyvivője érdeklődésere el­mondta: a genfi állandó ENSZ- képviseletet érintő csere ügyé­ben főként azt tartja erősen kifo­gásolhatónak, hogy egyáltalán nem meggyőzőek a Külügymi­nisztérium „hevenyészett” indo­kai az alig két éve kihelyezett fia­tal karrier-diplomata visszahí­vására. (Mint ismeretes, hazán­kat dr. Tóth Tibor nagykövet képviseli a világszervezet genfi központjában. A második eset­ben, a madridi nagyköveti poszt várományosát illetően a szocia­lista párti honatya legfőbb aggá­lya, hogy a jelölt számos más fon­tos nemzetközi funkciója mellett vajon képes lesz-e teljes értékű munkát végezni a diplomáciai szolgálatban. (Bár a jelöltet a zárt ülésre való tekintettel nem nevezték meg, korábbi nyilatko­zatai alapján nyílt titok, hogy Schmitt Pálról, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjáról, a Magyar Olimpiai Bizottság elnö­kéről van szó.) Kérdőjelek Figyelünk a múltukra? Mik ők? Azok a multinacionális, vagyis nemzetközi vál­lalatok — például a Philips, a General Motors stb. -, amelyek vegyesvállalati vagy más formákban Magyarországon is tevé­kenykednek. Milyen a pozíciójuk a magyar piacon? A Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának 14 alapító tagja ed­dig 114 beruházást valósított meg 5 milliárd forint értékben. Vállalataik forgalma 322 milliárd forint, s gyáraikban 26.000 embert foglalkoztatnak. Csak ezért fontosak? Bár a befektetés nagysága is meg­adja a súlyukat, de még inkább az, hogy vállalkozásaikkal el­kötelezték magukat a magyarországi iparfejlesztésnek, mö­göttük áll a világ tapasztalata, s szinte minden területen „ház­hoz hozzák” a külföldi példákat. Milyenek a hazai tapasztalataik? A multik képviselői­nek legutóbbi nyilatkozataiból ítélve, vegyesek. Elismerik, hogy működési terük egyre szélesebb, de ezzel együtt is sok a gondjuk. Szóvá tették például, hogy nem adókedvezményt kémek, hanem kiszámítható, stabil szabályozást, amelyben tervezni lehet, milyen feltételek mellett hozzák ide a pénzü­ket. Mi érinti különösen érzékenyen a multikat? A jelek sze­rint a bank- és pénzügyek, az adó, a vám, a munkaügy és a környezetvédelem. Eléggé figyelünk ezekre a véleményekre?!] gy tűnik, még nem, pedig olyan „magyar gyárosok” mondják, akik itt akar­nak profitot termelni, és sokaknak munkahelyet teremteni. (FEB) Nemzetközi kislexikon Szomália: bőmyakú reménység „Szoo, inai” — az ország nyelvén annyit jelent, mint „menjél és fej­jél!” Szomália a nomád pásztorok vendégszerető jókívánságát hor­dozza nevében, az éhség és szomjúság elűzésére. Manapság nehéz lenne eleget tenni e felszólításnak, hiszen elpusztultak a nyájak. éhen vesznek A természeti csapások, a ször­nyű aszály következményei pá­rosultak a gazdasági zűrzavarral, egy értelmetlen háborúval, az or­szág teljes szétesésével, fegyve­res bandák garázdálkodásával. A csaknem hét magyarországnyi területen élő hat és fél millió em­berből már legalább egymillió éhen halt, s további két-három- millió a pusztulás küszöbére ke­rült. Ezért próbál a nemzetek kö­zössége már hónapok óta segíte­ni az északkelet-afrikai orszá­gon, de az oda küldött élelmiszer több mint nyolcvan százalékát egyszerűen elrabolták. Jóformán nincs olyan a segélyszervezetek munkatársai közül, akit még nem fosztottak volna ki, és jól járt, ha „csak” kirabolták, s nem elrabolták, hogy váltságdíjat kö­veteljenek érte. Nemrégen fegy­veres csoportok elfoglalták a fő­város, Mogadisu repülőterét s meg akarták sarcolni az életet hozó szállítógépeket. Ilyenkor a diplomaták jegyzé­ket nyújtanak át az érintett kor­mány képviselőinek, s felkérik őket, hogy a hadsereg vagy a rendőrség nyújtson biztosítást. Szomáliában azonban nincs mű­ködő hatalom és közigazgatás, a bandák egy része pedig éppen a az emberek. korábbi fegyveres erők zsold nél­kül szélnek eresztett tagjai közül verbuválódik. A Szomáliái hely­zet sajátos ellentmondása, hogy nem törzsi csatározásokról van szó: lakói egy néphez tartoznak, ugyanazt a nyelvet beszélik, azo­nos hagyománnyal rendelkez­nek, s egyaránt az Iszlám köve­tői. A nomád életmód, a termé­szet mostohasága — az elemi túl­élés érdekében — klánok, csalá­di-nemzetségi érdekszövetségek létrehozására ösztönzött. Ezért hiába szerepelnek a hírekben jól hangzó pártelnevezések, valójá­ban a tizenöt nagy klánról és megszámlálhatatlan leágazása­ikról kell beszélni, a tavaly el­űzött Sziad Barré elnök is, aki látszólag központi hatalmat ala­kított ki, valójában saját Mare- hán-klánjára támaszkodott, s a többiekkel átmeneti fegyverszü­netet kötött. Az ogadeni háború­ban megpróbálta a csoportokat Etiópia ellen egyesíteni, de sú­lyos vereséget szenvedett, ami csak siettette a széthullást. Min­denki harcol mindenki ellen, s nem egy tartományban azt kér­dezik: ma ki uralkodik? Ezért döntött úgy a Biztonsági Tanács, hogy — először az ENSZ történetében — jelentős katonai Szépség­királynőből: polgármester Az 1981. évi világszépét, a most 30 esztendős Irene Saezt a venezuelai község­tanácsi választásokon va­sárnap az ország legjobb módú közösségének, a fő­város, Caracas újonnan lé­tesített Chacao negyedének polgármesterévé választot­ták. Az egykori „Miss Uni­versum” két ellenfelét győzte le a demokrata és a keresztény-szociális párt támogatásával. A választási kampány nem sok gondot okozott Saez kisasszonynak: mint egykori világszépe, biztos lehetett benne, hogy a mé­diák figyelme elsősorban rá irányul a mintegy 200.000 jelölttel szemben... Betiltott neonácik Újabb neonáci szervezetet tet­tek feketelistára Németország­ban: Rudolf Seilers belügymi­niszter csütörtök reggel elrendel­te a Német Alternatíva nevű szél­sőjobboldali szervezet betiltását. November végén ugyanígy jár­tak el a Nacionalista Front elne­vezésű szervezettel szemben. Mint a belügyminisztérium közölte: az illetékesek a tilalom értelmében lefoglalják a szerve­zet vagyonát, lakásokat kutatnak át, és bizonyító anyagokat ko­boznak el. A tilalommal a mi­nisztérium szerint elejét akarják venni annak, hogy a „Német Al­ternatíva” a külföldiek ellen agi­táljon. A szervezetet 1989 májusá­ban alapították, körülbelül 350 tagja van, és a volt NDK-ban is igen aktív. A csoport programja sok párhuzamot mutat fel a náci párt, az NSDAP programjával. műveletet kezd, kizárólag huma­nitárius célokból. A Reménység- hadművelet főként a csaknem harmincezres amerikai kontin­gensre támaszkodik, de egymás után jelentik be részvételüket más országok is, hazánk is kész­nek mutatkozik — korlátozott számban — önkéntesek küldésé­re. A Reménység-hadművelet­hez olyan reményt fűznek, hogy a legalább négyszázmillió dollá­ros költséggel járó akció három­négy hónapon belül eredményre vezethet, s helyi intézmények jönnek létre, amelyek maguk ve­hetik kézbe az ügyek, így a segé­lyek intézését is. A bonyolult művelet főpa­rancsnoka, aki először a főváros­ban, azután északon, majd délen szeretne rendet teremteni a „bőr­nyakú” tengerészgyalogosokkal, az 55 esztendős Robert Johnsto- ne tábornok, akit az amerikai ha­ditengerészet jövőbeni irányító­jaként is emlegetnek. Tizennyolc évesen vándorolt be Skóciából az Államokba, végigjárta a kato­nai ranglétrát, kétszer teljesített szolgálatot Vietnamban, s a Si­vatagi Vihar idején Schwartz- kopf tábornok jobb keze volt. „Olyan jól intézte a dolgokat” — mondta róla a dicséretekkel ta­karékosan bánó főnöke -, „aho­gyan azokat senki más nem in­tézhette volna”. Katonai és dip­lomáciai képességeire, emberi érzékenységére a mostani „Siva­tagi Viharcsillapítás” során is szüksége lesz... Közlemény A Buda-környéki Vámhivatal - Budaörs - j gépkocsi vámkezelő j részlege értesíti az j 1992. december 24-ére gépkocsivámkezelésre előjegyzett ügyfeleit, hogy a vámkezelésre a megadott időpont helyett 1992. december 19-én reggel 8.00 órától szíveskedjenek [ megjelenni. Vám- és Pénzügyőrség Pest, Fejér és Nógrád megyei Parancsnoksága (11585) J

Next

/
Oldalképek
Tartalom