Nógrád Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-27 / 280. szám
1992. november 27., péntek MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Költözik a gyarmati posta Balassagyarmaton a Rákóczi úti posta hosszas előkészítő munka után november 28-án új helyére, a volt patyolat épületébe költözik. Ezen a szombaton tehát zárva lesz a központi hivatal, a gyarmati polgárok csak a Szügyi úton lévő 2. számú postán adhatják fel küldeményeiket, utalványaikat, de technikai okok miatt nem vehetők át olyan csomagok, levelek, utalványok sem, melyekről értesítést kaptak az ügyfelek, valamint az OTP takarékbetétkönyvekbe való kiás befizetés is szünetel. Mindezeket azonban Balassagyarmaton hétfőtől, azaz november 30-ától a már új helyen lévő hivatalban ismét el lehet majd intézni. Emléktáblát avattak Karattúr Antalnak, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek 1938-tól 1945-ig volt igazgatójának emléktáblája került tegnap délután a az egykori igazgatói lakás falára. Kun Zsuzsa, a vároasi önkormányzat kulturális bizottságának elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Hopka László vezérigazgató méltatta az előd érdemeit. Várszegi Sándor acélgyári nyugdíjas, mint az egyik kezdeményező emlékezett vissza Karattúr Antalra. Dr. Zsély András polgármester leplezte le az emléktáblát, amelyet Karattúr Gyula, a megidézett igazgató fia és Kun Zsuzsa koszorúzott meg. Gyu- rián Tibor felvételén Várszegi Sándor mond beszédet. Jó kezdet, rosszabb folytatás Kinek takarékoskodunk? Idén a salgótarjáni önkormányzat támogatásával a város 3600 távfűtéses lakásából 2200-ban felszerelték a takarékosságára ösztönző költségmegosztókat. A tavalyi idényben csak a Pécskő út 4. lakásai voltak ellátva ilyen műszerekkel, az itt lakók a szezon kétharmad ideje alatt átlagosan 15 százalékos megtakarítást értek el (ez a teljes idényben akár 20-25 százalékot is elérhet). A kezdeményezés tehát jó. De üröm az örömben, hogy a megtakarításnak megfelelő összeget a mai napig nem kapták meg a lakók. Mivel pedig azóta megsokszorozódott a költségmegosztóval felszerelt lakások száma, egyetlen épületnél felmerülő gondok jövőre még nagyobb volumenben jelentkezhetnek.- Eldőlt-e már véglegesen, hogy ki végzi a műszer leolvasását, a fiolák évenkénti cseréjét? - kérdeztük Csákvári Csabától, a hőszolgáltató vállalat műszaki igazgatóhelyettesétől.- Az UNIMIX Kft. salgótarjáni képviselete, akik egyébként a felszereléseket is végezték.-A leolvasásért, és magáért a fioláért fizetni kell valakinek. Korábban felvetődött, hogy ezt belekalkulálják a fűtési díjba.- így van, ez már a jelenlegi árainkban, nevezetesen a fűtés alapdíjában is benne van.- Mivel ezt minden távfűtéses lakásban élő fizeti, ez ösztönzőleg hathat a műszer felszerelésére, így a takarékoskodásra. De kinek spórolunk? Ugyanis a Pécskő út 4. lakói még mindig nem kapták meg a megtakarításukból származó pénzt.-November 19-én érkeznek meg a számlák, a lakók jóváírással, vagy a díjbeszedőtől kapják meg visszajáró összeget.- Több mint fél év eltelt a fűtési idény és a számlák kézhezvétele közt. Ha ez ilyen nehézkesen megy, mi lesz jövőre, amikor több ezer lakásról lesz szó?-Reméljük, hogy addigra a költségmegosztókat gyártó ISTA cégnek Magyarországon is lesz kirendeltsége, ami megkönnyíti a számlákat feldolgozását. - fenyvesi Felakasztotta magát a cigány- gyilkosság egyik gyanúsítottja Traffipax • November 27-én pénteken, délután 16 órától 24 óráig, a Salgótarján Budapesti út - Bajcsy-Zs. út - Vöröshadsereg út - Rákóczi út - Kővár út - kö(Folytatás az 1. oldalró) Egy középkorú asszony mellett állok meg, s kérdem, hogy melyik házban laknak Magyar- fiék. Jó helyen érdeklődöm. Szóba elegyedünk.-Milyen emberek Magyar- fiék?- kérdezem. Az őszhajú asszony rám néz, s kérdi:-Miért érdeklődik tulajdonképpen? Nem idevalósi talán? Na, de egyébként nem titok. Én inkább a nagyszülőkről beszélek. Azok nagyon rendes, pedáns emberek. A szülőkről kevesebbet tudok.- S a gyerek, a Krisztián? Sóhajt az asszony, s legyint a kezével:- Sajnos, az a jó gyerek nagy bajba keveredett. Elbúcsúzik. Szemben állok a norvég típusú sorházzal, amelynek egyike a 16-os lakás. Itt él a Magyarfi család. Az épület előtt lepusztult gépkocsi tűnik a szemembe. A lakás szigorúságot, vagy talán inkább ridegséget áraszt magából. Belépek a kapu nélküli udvarba, s csengetek. Nem a főbejárat nyílik, hanem egy üveges mellékajtó. Zilált, kisírt szemű asszony áll előttem. Magyarfi Lászlónénak nagyon fáj, amibe a fia keveredett. Bemutatkozom, s kérem, hogy bemehessek. Szótlanul beenged. A konyhában ülünk le.-Asszonyom, szeretnék Önnel a fiáról beszélni, és kérem, engedje meg, hogy őszinte részvétemet fejezzem ki.. . Mintha nem neki szólnának a szavaim, elmondja, Balassagyarmaton járt orvosi vizsgálaton.- Milyen gyerek volt a Krisztián? - kérdezem.- Nagyon rendes gyerek az én kisfiam - feleli. Szavaiból aggódás csendül.- Most hol vannak a gyerekei, a férje?-A lányom Ausztriában él, ott megválasztották szépségkirálynőnek is. Ő a férjem „lib- lingje”. A nagyobbik fiú börtönben van, akárcsak Krisztián. Közelít a zord tél A férjem, ki tudja, hol van. Nem tudom, de nem is akarom látni.- Miből élnek?- Munkanélküli vagyok. A férjem is az.-Ne válaszoljon, ha kényesnek tartja a kérdést: jó a családi életük?-Nem, nem jó. Az ember nem szereti a fiúkat. Amíg a lányt kényezteti, a gyerekeket rendszeresen fenyítette. Krisztiánt rettenetesen megverte.-Mondja, hallgatott ma rádiót, híreket? Furcsán néz rám.-Miért kellett volna rádiót hallgatnom? Mondtam, hogy Gyarmaton jártam...-Asszonyom, ön még nem tudja? Krisztián már nem él. A cellájában szerdán este felakasztotta magát.. .-Nem, ez nem lehet igaz! Hogyan történhetett? - szakad ki a kiáltás az asszonyból, majd a következő pillanatban az asztalra borul, és zokog, zokog, zokog megállíthatatlanul. Pádár András Számítógépet vásárolt a palotási iskola A Számítástechnikai Kultúráért Alapítványból a helyi általános iskola vezetősége vásárolt egy IBM AC 286-os számítógépet, amelyet részben a felső tagozatosok használnak majd tanulmányaik során, részben pedig a szakkör tagjainak szolgálatában áll. A működtetésével kapcsolatos tanfolyam jövő év januárjában, vagy szeptemberben indul a művelődési ház számítógépes szakemberének a vezetésével. A későbbiekben az iskola költségvetéséből, illetve egy helyi kiskereskedő anyagi hozzájárulásával vásárolnak majd egy újabb, ilyen típusú és kapacitású számítógépet a gyerekeknek. zötti szakaszon számíthatnak a sebességellenőrzésre. Fametszetek • Bátonyterenye. Szabó Gyula szlovákiai festőművész Föld népe című kiállítását nyitották meg tegnap délután a bányász- város Ady Endre Művelődési Központjában. Megnyitót Szabó Kinga művészettörténész, a losonci Nógrád galéria vezetője mondott. A kiállítás - hétfő kivételével - naponta 10-től 18 óráig tekinthető meg. Idősek köszöntése • Hugyag. Az idős embereket köszöntötték csütörtökön a hu- gyagi idősek klubjában. Először Antal Mihályné klubvezető mondott üdvözlő szavakat, majd óvodások és iskolások adtak kedves műsort. Végül Riczi István polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Befejezésül finom uzsonna következett. Pénzre pályáznak • Ludányhalászi. A közúti igazgatóság kezelésében lévő utcák mellett gyalogutakat építene az önkormányzat, s az ehhez szükséges pénzt a most készülő pályázaton szeretnék megnyerni. Ezen kívül az orvosi rendelő felszereltségének javítására EKG-készülék beszerzését tervezik, melyre már benyújtották a pályamunkát. Egyházzenei koncert ® Balassagyarmat. A Balassagyarmati Kamaraegyüttes november 29-én, vasárnap 11 órakor német barokk mesterek műveit adja elő Budapesten, a Teológia Templomában. Közgyűlés • Bátonyterenye. Az Agrár- szövetség Nógrád megyei szervezetei kongresszust előkészítő és tisztújító közgyűlést tartanak november 30-án délután 5 órától az Ady Endre Művelődési Központban. Az eseményre meghívták dr. Bálint Csabát, a MOSZ titkárát, az Agrárszövetség elnökségi tagját. Népdaléneklési verseny A Rajeczky Benjamin Zeneiskola - Pásztó város önkormányzata valamint a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet támogatásával - általános iskolai tanulók számára hirdette meg a Rajeczky Benjamin I. Megyei Népdaléneklési versenyt, amelyet november 27-én rendeznek meg Pásztón, a városi művelődési központban. A verseny védnöke dr. Dobrovoczky István, Pásztó polgármestere. A verseny céljául Rajeczky Benjamin munkásságának megismertetését, valamint a magyar népdal hagyományainak az ifjúság körében való reprezentálását és népszerűsítését tűzték ki. Szabad-e megsértődni egy ifjú hölgynek, ha féltő kezek felöltöztetik? Ez a nagybátonyi szobor, a „Fuvolás lány” tűnődni látszik e kérdés felett. Vagy csak szégyenli a ráaggatott rongyokat? Meglehet, s valaki egyetérthetett vele, s télközei ide, télközei oda, lehámozta a szép szoborról csúf rongyruházatát. Fotó: Rigó Kíváncsiskodó Van lehetőség módosításra Mindenképpen lesz ügyelet- Vagy a kórház csinálja továbbra is, vagy pedig az ön- kormányzatok, de orvosi ügyeletnek mindenképpen lennie kell! - állítja dr. Dömsödy Péter, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézetének főorvosa. Mint arról korábban beszámoltunk, a salgótarjáni megyei kórház tartja kézben jelenleg ezt a szolgáltatást, mely azonban a rohamosan szűkülő pénzügyi lehetőségek miatt egyre nagyobb gondot jelent az intézménynek. Vezetői ezért kezdeményezték, hogy az önkormányzatok vegyék át az ügyeleteket, s ez ügyben folyik is az előkészítés Salgótarjánban és Bátonyterenyén. Dr. Dömsödy Péter szerint a kórház fenntartójának kell megegyezni az érintett települések vezetésével. Kiváló minőséget várunk a Bátonyterenyei Ruhagyártól Német és francia cég a megrendelő Jó lehetőség küszöbén áll a Bátonyterenyei Ruhagyár. Jelenleg a német Hanner Röcke cégnek első szalagjukon szoknyákat, a másik szalagon pedig blézereket készítenek a megrendelő által biztosított alapanyagból. Ugyancsak külföldre, a gyárral már hosszabb ideje kapcsolatban álló Lacoste francia cég számára férfinadrágokat varrnak, valamint sortokat, a megrendelés értelmében összesen harmincezer darabot. Pusztán ez a feladat február végéig biztosít munkát a gyár harmadik szalagján dolgozóknak. Az igazi nagy lehetőséget azonban a fentebb említett Hanner Röcke céggel kötött megállapodás jelenti, ezek szerint amennyiben a jelenleg készülő szoknyák és blézerek minőségével elégedettek lesznek, jövőre egész évre szóló megrendelést adnak a Bátonyterenyei Ruhagyárnak. Útlevél is kell az úszástanuláshoz Vélhetően ritkán fordul elő az az eset, hogy ha egy gyerek úszni szeretne, akkor a fürdőnadrágja mellé az útlevelét is elő kell készíteni. Márpedig ez a helyzet Patakon. Az ottani gyerekek, balassagyarmati társaikkal együtt - hetenként egy alkalommal -, a szomszédos Szlovákia dudicei gyógyfürdőjében lubickolhatnak, sajátítják el az úszni tudás alapvető fogásait. A tanfolyam októberben indult, amelyen tíz gyerek vesz részt. Az utazással és oktatással kapcsolatos költségeket - gyerekenként 250 forintot - a szülők vállalják magukra. Olyan lehetőség is van, hogy akik már tudnak úszni, azok egy-egy alkalommal kapcsolódjanak társaikhoz. A tanfolyam tíz elméleti és gyakorlati órára korlátozódik. Ä jelenlegi befejezése után újabbra, a jövő tavaszi szezonban kerül sor. V. K. Földes János salgótarjáni olvasónk arra kíváncsi, van-e mód arra, hogy jelenlegi nyugdíját a nyugdíjasként ledolgozott évek után járó ösz- szeggel megemeljék? Morov- nyán Tiborné, a társadalom- biztosítási igazgatóság igazgatóhelyettese adott választ.- Áz, aki a nyugdíj megállapítása után dolgozik, és újabb szolgálati időt szerez, kérheti nyugdíja újbóli megállapítását. Azonban a nyugdíjasként szerzett szolgálati időnek azt a tartamát, mely alatt a nyugdíjat korlátozás nélkül folyósították, nem lehet figyelembe venni. A nyugdíj összegének újbóli megállapítására tehát akkor kerülhet sor, ha a kérdezőnek a nyugdíj megállapítása után szerzett szolgálati ideje alatt legalább 36 havi keresete van. A nyugdíj újbóli megállapításánál a korábbi nyugdíjazáskor már figyelembe vett szolgálati időt, valamint a nyugdíjasként elért utolsó 36 havi keresetet kell alapul venni. Ha az ily módon számított nyugdíj ezáltal kedvezőbb a jelenleg folyósított ellátás összegénél, úgy kérheti nyugdíja újbóli megállapítását. Magyarázatként a fentiekhez hozzátette az igazgatóhelyettes, hogy mód tehát van a nyugdíj megállapítására. Ezt azonban az esetek többségében nem érdemes kérni, mivel általában az az összeg, amit nyugdíjasként kereshetnek az e minőségben dolgozók, nem éri el azt a szintet, ami nyugdíját ténylegesen megemelhetné. Újházi Gyuláné salgótarjáni olvasónk azt szeretné megtudni, hogy a Nógrádhő a vízórák felszerelése után miért kér ugyanannyi rendelkezési díjat, mintha nem lenne vízóra? Nem érti azt sem, hogy a nagyobb légköbméterű lakásban lakóktól miért kér magasabb összeget ugyanannyi fogyasztás esetén is, mint amennyit például a kisebb lakásban lehet mérni?