Nógrád Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-27 / 253. szám
2 HÍRLAP 1992. október 27., kedd Törvényjavaslat a lengyel parlament előtt Két év börtön abortuszért A lengyel keresztény pártok képviselői, akik többségben vannak a parlament abortusztörvény-javaslatot előkészítő különbizottságában, rohamtempóban szavazzák meg a legszigorúbb tilalmakat tartalmazó tervet. Legutóbbi ülésükön a büntető törvénykönyv szükséges módosítási javaslatait fogadták el. Ennek értelmében két évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható az az orvos, aki terhességmegszakítást hajt végre, ha nem az anya életének megmentése tette azt szükségessé. Ugyanennyivel büntetik azt az anyat, aki maga hajt végre önmagán abortuszt. A törvényjavaslat megfogalmazásából következik, hogy mivel a megtermékenyített petesejtet már embernek tekinti, ugyanez a büntetés várhat a korszerű fogamzásgátló eszközöket, például a méhbe felhelyezett spirált, vagy a legkorszerűbb antibébi- tablettákat használókra. Ezek ugyanis a megtermékenyített petesejt beágyazódását teszik lehetetlenné. Döntöttek arról is, hogy betiltanak minden olyan, a szülést megelőző vizsgálatot, ami nem a magzat életének és egészségének védelmét szolgálja. így tehát bíróság elé kerülhetnek azok az orvosok is, akik genetikai vizsgálatokat végeznek például annak megállapítására, nem várható-e torzszülés, vagy azok, akik az anya életének és egészségének megóvásához szükséges vizsgálatokat végeznének. A meghívott szakértőket a képviselők meghallgatni se igen voltak hajlandók. A jogászok például arra próbáltak figyelmeztetni, hogy joghézag keletkezik, ha az abortuszt maga végző asszonyt büntetik, az orvost erre fclkérot azonban nem, pedig ha az abortusz bűncselekmény, akkor az azt javasló terhes no bűnrészes. A törvényjavaslat azon kitétele, amely szerint „rendkívül indokolt esetben” a bíróság elállhat az orvos megbüntetésétől, olyan „gumijogszabályt” alkot, ami példátlan, és korlátlan hatalmat ad a bírók kezébe. A Gazeta Wyborcz.a című lap szerint az évente jelenleg végzett művi vetélések száma az országban elérheti a 600 ezret is. Ha csak minden tizediket leplezik le, mintegy 60 ezer embert kell bebörtönözni — jelenleg egész Lengyelországban mintegy 50 ezer rab van a büntetés-végrehajtási intézetekben. Többórás vita az incidensről Oláh Sándor: „Boross Péter mondjon le!” Levegőbe repül a bősi erőmű Egy ismeretlen férfi szombat este telefonon közölte a TK SR szlovák hírügynökséggel, hogy ha október 31 -ig nem állítják le a bősi vízi erőmű munkálatait, „az egész objektum a levegőbefog repülni”. Az ismeretlen telefonáló azt állította, hogy a Szlovákia Dunájáért Mozgalom nevű, mindeddig ismeretlen szervezet nevében beszél. A szlovák rendőrség szóvivője elmondta: a bejelentés után szakemberek alaposan átvizsgálták a bősi területet. Domokos Géza nem mond le Január 15. és 17. között Brassóban tartják a Romániai Magyar Demokrata Szövetség harmadik országos kongresszusát 307 résztvevővel. Ezt szombaton határozta el az RMDSZ-kül- döttek országos tanácsa, amelynek ülésén nyilvánosságra került a szövetség vezető szerveiben kialakult súlyos konfliktus is. Domokos Gézát, a szervezet elnökét szeptember 28-án lemondásra szólította fel az elnökség többsége, ezt a politikus elutasította, és belső puccskísérlettel vádolta az őt lemondásra felszólítókat. Merénylet Dél-Afrikában A Dél-afrikai Köztársaságban húsz ember halt meg szombat éjjel egy támadás során Durbantól délre egy kis község törzsi szertartásán, amikor ismeretlen támadók gyorstüzelő fegyverekből a tömegre lőttek. Az AP jelentése szerint a település a közelmúltban gyakran volt színhelye az Afrikai Nemzeti Kongresszus és az Inkatha Mozgalom közötti ösz- szecsapásoknak, amelyek 1984- ben kezdődtek, és amelyeknek azóta több mint 11.000 néger esett áldozatul. A kancellár adóemelést akar Helmut Kohl kancellár 1995- től adóemelést akar, részben azért, mert a keletnémet gazdaság szanálása a vártnál nagyobb mértékben bizonyult deficitesnek, s ezt csak az állampolgárok újabb megadóztatásával tudják kiegyenlíteni — erősítette meg Bonnban Dieter Vogel kormány- szóvivő. Az elképzeléseket nyers formában a Kereszténydemokrata Unió (CDU) közelgő düsseldorfi kongresszusán kívánják ismertetni. A további hozzászólók közül Tölgyessy Péter, az SZDSZ elnöke arra kérte a magyar diplomácia irányítóját, ne csak harmadik félnél, hanem szlovák partnerénél is keresse a megoldás lehetőségét Bős ügyében. Beszédének hosszabb részében az SZDSZ elnöke is a Kossuth téri incidenssel foglalkozott. Támogatta különbizottság létrehozását nemcsak az ügy, hanem a hazai szélsőséges jelenségek hátterének kivizsgálására. Nem tartotta elégségesnek a kormány és személy szerint Antall József miniszterelnök elhatárolódását. Külön választ kért arra is: miként fordulhatott elő, hogy határőrök vettek részt a hadsereg főparancsnokának megsértésében. A szónok elismerte az ellenzék részbeni felelősségét is a történtekben, s ígéretet tett rá: a jövőben ott lesznek minden ilyen rendezvényen, és jobban, látványosabban kiállnak Göncz Árpád mellett. Kónya Imre, az MDF frakció- vezetője kijelentette: frakciójuk határozottan támogatja a kormánynak a bős ügyében tett lépéseit. Ezt követően — az MDF álláspontját ismertetve — ugyancsak hosszan szólt az ’56-os ünnepségekről. Mint mondta: melysegesen sajnálják, hogy az ellenzéki képviselők tüntetőleg távol maradtak a megemlékezésektől. Megütközését fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy egyesek a kormányt teszik felelőssé a Kossuth téren történtekért. Határozottan közölte: a történtekért a felelősség azokat terheli, akik a köztársasági elnököt belehajszolták a kisszerű napi politikai ügyekbe. Hozzátette még azt is, hogy az államfő személyét tekintve is lehet az embereknek különböző véleményük. Végezetül bejelentette: frakciójuk nem akarja a demokráciát parttalanul értelmezni, és ezért olyan törvényjavaslatot nyújtottak be a Tisztelt Háznak, amely mind a fasiszta, mind a bolsevista jelképek használatát megtiltana. Katona Béla (MSZP) provokációnak minősítette az államfővel szembeni Kossuth téri fellépést, és — csatlakozva a szabad demokratákhoz — ő is javasolta ad hoc bizottság felállítását az incidens körülményeinek kivizsgálására. A vita során a kormánykoalíció képviselői úgy vélték: Göncz Megtisztították a behatolóktól a kormányépületet Fegyverletétel Dusanbéban Akbarso Iszkandarov ügyvezető tádzsik államfő és az ellene fegyvert fogott csoportok vezére, Szafarali Kendzsajevvolt parlamenti elnök megállapodásának megfelelően a dusanbei parlamentbe behatolt fegyveresek — Kendzsajev 150 híve — letették a fegyvert, s elhagyták az épületet — jelentette az ITAR- TASZSZ a tádzsik tévére hivatkozva. A kormányerők ugyanakkor Dusanbéban megtisztították a behatolóktól — Rahmon Nabijev volt elnök támogatóitól — a minisztertanács és más állami intézmények épületeit. Kendzsajev fegyveresei visszavonulnak a tádzsik fővárosból, megpróbálva áttörni a főváros védőinek gyűrűjét. A kormányerők ellenőrzik emellett Nurek és Kurgan-Tyube városokat, továbbá más településeket. A Tádzsikisztánban állomásozó orosz 201. számú gépesített lövész hadosztály az események alatt megőrizte semlegességét, de védőőrizet alá vette a dusanbei repülőteret, a televízió épületeit és a menekültek elhelyezési körleteit. Árpádnak a történtek ellenére is el kellett volna mondania ünnepi beszédét. Az ellenzékből többen viszont úgy vélekedtek, hogy a hangoskodok nemcsak a köztársasági elnököt sértették meg, hanem személyén keresztül a miniszterelnököt, magukat a honatyákat, s az ország lakosságát is. Oláh Sándor, p6-ok) ugyancsak napirend előtti felszólalásában, határozott fellépést tartott szükségesnek a fasiszta jelképek és mozgalmak ellen. Szorgalmazta: Boross Péter belügyminiszter nyújtsa be önként lemondását, aminek elfogadásáról azután dönthet a miniszterelnök. Az elfogadással vagy a visszautasítással fejezheti ki a legjobban Antall József viszonyát a Kossuth téren történtekhez. Antall József miniszterelnök a napirend előtti vita harmadik órajának vége felé ismét szót kért. Rövid hozzászólásában kijelentette, hogy Boross Péter belügyminiszter továbbra is élvezi bizalmát. Fenntartotta azt a korábbi véleményét is, hogy nincs szükség ad hoc bizottság létrehozására az október 23-i Kossuth téri incidenssel kapcsolatban. (MTI) • • Üvöltő torkok helyett bölcs szavakat, higgadt tetteket! Belügyi, rendőri szempontból nem volt rendzavarás a budapesti Kossuth téren október 23-án. Sajtóértekezleten minősítették az illetékes minisztérium képviselői az ünnephez méltatlan, kínos történéseket. Az is elhangzott: nem bűncselekmény náci, nyilas egyenruhák, jelvények viselése ... Maga a miniszter még az ünnep estéjén így vélekedett: a torkokból kijövő hangokat nem lehet ellenőrizni . . . Nagyon egyéni, sajátos „beállítást" adott ezzel a történetnek, hiszen, ha valami nem ellenőrizhető, akkor a rendőrnek nincs mit tenni. S még fokozni is tudta az eredetiséget: az ünneplő tömeg egyik része ellenszenvéről. másik része rokon- szenvéről biztosította á köz- társasági elnököt. Akik a ro- konszenv jegyében tapsoltak, nem voltak elég sokan, nem voltak elég hangosak ... Vagyis az a baj, hogy a hivatalos állami ünneplésről távolmaradtak az ellenzéki pártok képviselői... S az ő párthíveik. .. (!) A program rendezői tehát nem hibáztak, érthetetlenek a szemrehányások, hogy vak vagy süket lett volna a rendezőség. Hiszen a torkokból kijövő hangot nem ellenőrizhette, nem rendszabályozhatta ... Különben is: az illetékes minisztérium a programért, műsorért volt felelős, nem a hangulatért, a végeredményért ... A miniszter maga nem tapasztalt semmi rendkívülit? nem látott egyetlen nyilas, náci egyenruhát sem ... így logikus: munkatársai sem láttak ... Mit számít, hogy napokkal az ünnepség előtt dokumentálták az előrejelzést, hogy vidékről felutazó bőrfejű csoportok, neonácik rendzavarásra készülnek. Mit számít, hogy az álarcos, fehércsuklyás csoportok a szürkületben is jól kivehető, riasztó látványát nem igen lehet mindennaposnak nevezni egy ünneplő tömegben. A nyilas, és neonáci csoportok mozgása, zászló- lengetése észrevétlen maradt. A rádió, a televízió előtt máskor is tüntetgető néhány száz ember már jó néhányszor kipróbálta az itt elhangzó jelszavakat, rigmusokat, az ő „tömörülésük" megint csak nem lehetett váratlan ... Ahová az egész országot meghívták, ők oda biztosan elmennek, s hallatják a hangjukat ... S mivel a torkokat senki nem ellenőrizheti, akár a világ legtermészetesebb dolga is lehetne, hogy a különböző nézetek képviselői különbözőképpen nyilvánulnak meg . .. Nincs mit tenni... Való igaz: az ünnepség keretei között már nagyon nehéz lett volna visszállítani az ünnepi hangulatot, amikor a torkok és a torokhangok szerepet kaptak ... Dehogy volt itt felülről szervezett provokáció! Itt csak az történt, hogy a hónapok óta bátorított „tüntetők” elérkezettnek látták az időt, hogy szemtől-szembe is kimondják véleményüket a Magyar Köztársaság elnökének. S megszólaltak, a maguk megszokott stílusában. Aré- náztak, hangoskodtak, hogy azt a látszatot keltsék: sokan vannak, új erőt jelentenek ebben az országban. Róluk beszél, nyilatkozik mindenki. Tehát léteznek ... Tehát a kormányt is éljenzik, mert meggyőződésük, hogy az jót tesz a kormánynak ... A megéljenzett kormányzat rendkívül árnyalt, óvatos mondatokban sajnálkozását fejezi ki a történtek miatt, és megint egy szó se hangzik el arról, hogy erre az éljenzésre, erre a stílusra nem tartanának igényt... Sőt célzások hangzanak el: a köztársasági elnök maga keresi a bajt magának, ha politizálása „részérdekeket” fejez ki... Ha nem ír alá vezényszóra... Határozott elutasítás helyett a hivatalos álláspontok kimondatlanul, de megint csak legitimálták a torkokat és a torkok hangjait... Mintha még mindig nem lenne világos. mit ér 1992 és 1994 között ennek az ötszáz, ötezer „tüntetőnek" az éljenzése ... Mintha még mindig nem lenne egyértelmű, hogy a különböző rendezvényeken, különböző jelmezekben üvöltözök holnap sem fognak pihenni . . . Nekik újra meg újra bizonyítaniuk kell. hogy léteznek, figyelmet kérnek, és ellenvéleményt nem tűrnek. Aki itt politizálni akar, az ő fogalmazásukban képzelhati csak el a demokráciát... Pedig erről szó sem lehet! A demokrácia jövője itt egészen más. Jó volna végre egyetérteni abban ami evidens: Magyarország nem üvöltő torkokra, de bölcs, szavakra, higgadt tettekre kíváncsi. Az ünnepeken is meg a hétköznapokon is ... Erdős István Kérdőjelek Degorbacsovizálás ? Két dudás nem fér meg a politika csárdájában sem? A közmondás annyiban nem állja meg a helyét, hogy valójában egy dudásról van szó. A másiknak nemrég távoznia kellett, de emléke, híre s a megelőző korszakban oly nagy visszhangot kiváltó „dallamai” még jelen vannak. Moszkváról van szó, ahol Jelcin és Gorbacsov között folyamatosan zajlik a mélyütésektől sem mentes küzdelem. Az orosz elnök — ha csökkenő mértékben is — hazája közvéleményének rokonszenvére támaszkodik, a volt Szovjetunió valamikori első embere viszont főként arra a külvilágra számíthat, amely nem felejtette el személyes szerepét a nagy változások megindításában, még ha a maga által felkorbácsolt hullámok később el is sodorták. Miért törekszik Jelcin — szinte látható görcsösséggel — a „de- gorbacsovizálásra ”? Talán még túlontúl erősek a régi reflexek. Amikor a Szovjetunióban nem létezett demokrácia, elképzelhetetlen volt a csúcsokon a normális váltás. Sztálin fizikailag is megsemmisítette valódi vagy vélt ellenfeleit; Hruscsov túlélte, de tökéletes elszigeteltségben. Az utódok — Brezsnyevtől Cser- nyenkóig — ezért akkor sem akarták átadni helyüket, amikor fél- halottan már semmire sem voltak képesek. Gorbacsov önként vagy nem önként, de távozott, viszont nemzetközileg jegyzett személyiség maradhatott, odahaza pedig bíráló hangokat is hallat. Ezt ki kell bírnia egy demokráciának, s ki is bírja, lásd Thatcher megjegyzéseit Major címére. Oroszország azonban a demokratikus gyakorlatot illetően fiatal, s könnyebb szónokolni a demokráciáról, mint átültetni a hétköznapokra. A dudások viaskodása ezúttal leginkább a csárdát, Oroszországot sújtja... (FEB) Az amerikai elnökválasztás előtt A világ rendhagyó kétpártrendszere A múlt század elején az egyik nagy amerikai pártot, Washington elnök követőit, a nemzeti fejlődés híveit federalistáknak hívták. Ellenfelük, a több helyi önkormányzatért küzdő, Jefferson vezette párt neve: demokrata-republikánusok... Az előbbi párt azután eltűnt, az utóbbi viszont kettészakadt, de a lényeg vagy 200 éve nem változott: az Egyesült Államoknak két nagy politikai pártja van, de nem az európai értelemben. Választási pártokról van szó, amelyek két-, illetve négyévenként, a kongresszusi és az elnök- választások idején tevékenyek, azt követően pedig alig hallani róluk — a következő szavazásig. A XIX. század első harmadában kialakult Demokrata Párt a kisemberek — a farmerek, az új bevándorlók — érdekeit tűzte zászlajára, míg ellenlábasaiknál, a whigeknél, utóbb republikánusoknál a szabad vállalkozás, a magántulajdon, a módosabb földbirtokosok érdekei álltak előtérben, ám az utóbbi párt szállt síkra L/nco/n vezetése alatt a rabszolgák felszabadításáért. A demokraták és a republikánusok közötti erőviszonyok Lincoln után a XIX. században lényegében kiegyensúlyozottak voltak. Századunk első harmada általában republikánus kormányzást hozott, mind a Fehér Házban, mind a kongresszusban. A nagy váltás a ’30-as évek elején, a világgazdasági válság idején, Roosevelt elnök győzelmével következett: a demokratáknak azóta van (4 évet kivéve) többségük a kongresszus egyik vagy mindkét házában, egyúttal az államok törvényhozásának többségében. A republikánusoké viszont 1968 óta a Fehér Ház, kivéve Jimmy Carter elnök 4 évét, 1976-80 között. A viszonylag kiegyensúlyozott erőviszonyok is mutatják, hogy a két nagy pártnak hagyományos támogatóik nem elegendőek, a sikerhez a legkülönbözőbb társadalmi rétegek megnyerésére kell törekedniük. Jóllehet, a republikánusok hagyományosan a módosabb, képzettebb osztályok, a gazdasági, az üzleti világ támogatására építenek, ez kevés: Ronald Reagand- söprő választási győzelme 1980- ban elképzelhetetlen lett volna a rá szavazó, keményebb külpolitikát, fegyverkezést igénylő munkástömegek nélkül. Ugyanakkor túlnyomórészt a demokratákra szavaznak a hajdan republikánus színesek, a városokban élő alkalmazottak, értelmiségiek jelentős része, köztük vagyonos rétegek is, akik a liberális gazdaságpolitikától várják érdekeik szolgálatát. A felmérések szerint a két nagy párt általában a szavazók 35-40 százalékában reménykedhet a választásokon. Miután azonban a pártok programja a lényegben kevéssé tér el, az elmúlt évtizedekben elsősorban a jelöltek személye befolyásolta a döntést: Reagan vonzó egyénisége 1980-ban és ’84-ben hatásos volt, George Bush kemény fellépése 1988-ban a defenzívába szorult Michael Dukakis-szal szemben a republikénusok javára billentette a mérleget. Idén a gazdasági gondok közepette a 67 éves, különösebben nem népszerű George Bush 46 éves vetély- társa ellen igen kemény küzdelmet vív. A harc utolsó szakaszában végképp háttérbe szorul a pártpolitika, a cél az ellenfél személyi hitelének lejáratása. Választások Litvániában A munkáspártra voksoltak a legtöbben Litvániában a függetlenség helyreállítása óta először tartott parlamenti választásokon az egykori kommunista pártból kivált Litván Demokratikus Munkáspárt szerepelt a legjobban. Az Infas közvélemény-kutató intézet felmérése szerint vasárnap az Algirdas Brazauskas vezette Munkáspárt a szavazatok 39,9 százalékának várományosa, míg a hatalmon levő Népfront, a Vytautas Landsbergis irányította Sajudis a voksok 22,7 százalékát szerezte meg. Megfigyelők szerint elsősorban a gazdasági nehézségek, de az utóbbi hónapok szakadatlan parlamenti civakodásai is hozzájárultak a litván függetlenségi törekvések élén állt Népfront visszaeséséhez. Várhatóan koalíciós kormány alakul a Munkáspárt vagy a Sajudis vezetésével. A törvényhozás mandátumaiért 17 párt, mozgalom és koalíció indított jelölteket. A két és fél millió litvániai szavazópolgár mintegy 70 százaléka vett részt az első szabad választáson, amely egyúttal népszavazás is volt a független balti állam új alkotmányáról. Az előrejelzések szerint az urnákhoz járulók 83,5 százaléka támogatta az új alaptörvényt, míg 16,5 százaléka ellenezte azt. Az új alkotmány szerint közvetlenül választják majd meg az ország új államfőjét, aki azonban szoros parlamenti ellenőrzésnek alávetve látja el tisztségét. Az ország elnökének megválasztására néhány hónap múlva ismét az urnákhoz szólítják az ország lakosságát.
