Nógrád Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-27 / 253. szám
1992. október 27., kedd MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Információs iroda Fórum a tarjáni Technika Házában Az információs kállítás egy részlete Gyurkó felv. A magyarországi szűkülő beruházási lehetőségek és a szaporodó építési vállalkozók közötti feszültség egy űj információs szolgáltatás bevezetését tette szükségessé. Ennek a megvalósítására jött létre a budapesti Bau Data Információs Iroda, melynek többek közt Nógrád megyében is működik kirendeltsége. A cég tevékenységével ismerkedhettek meg tegnap, a salgótarjáni Technika Házában megrendezett fórum résztvevői. Az esemény kapcsán megtartott sajtótájékoztatón Vargha Bálint ügyvezető igazgató mutatta be a helyi iroda tevékenységét:- Az építőiparban igyekeztünk megtalálni azt a rést, ahol a leginkább segíthetünk, ez pedig a projekt-adatszolgáltatás. Havi kiadványunk a tervezett létesítményekről közöl fontos tudnivalókat, s például az önkormányzatok befektetési szándékaihoz hazai és külföldi tőkéstársakat is tud mozgósítani. Hoppál Zoltán, területi expo-megbízott előadásában szó volt a fórumon Nógrád építőiparának és vállalkozási szférájának a világkiállításhoz való kapcsolódási lehetőségeiről is. (Mihalik) A finis következik A volt szovjetunióbeli hadifoglyok ■— és más politikai károsultak- az 1992. évi XXXII. törvény alapján járó - kárpótlási jegyre, vagy életjáradékra vonatkozó - igényeiket e hónap végéig nyújthatják be. Az, 1992. október 31-ei határidő jogvesztő, tehát késést csak rendkívüli esetben, igazolással fogadnak el. A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének megyei szervezete Salgótarjánban, a Bartók Béla út 10. sz alatt (a volt MHSZ-székház II. mele- tén), minden hétfőn 14-től 17 óráig, Balassagyarmaton a polgármesteri hivatal B. épületében minden szerdán ugyanebben az időpontban tart fogadóórákat. A csirkének felesleges a retúrjegy (Folytatás az I. oldalról)- Régi típusú szövetkezet nem pályázhatott. Itt nálunk augusztus 29-én döntött a közgyűlés az átalakulásról, a pályázat beadási határideje viszont 31-én lejárt. Gyorsan, de azért jól dolgoztunk, mert sikerült: hárommilliót nyertünk a munkaügyi központtól, munkahelyteremtő beruházásra. Természetesen ez a pénz nem elég. Pályázatot nyújtottak be a foglalkoztatási alaphoz is.- Reméljük, valóra válik a 2,5 milliós igényünk. Ezt egészíti ki a 3,5 milliós világbanki hitel, illetve a saját kétmillió forintunk. Hát így jön össze a beruházáshoz szükséges tizenegy millió. Egy szakember betanított munkásokkal el tudja látni .a feldolgozást, ami nem olyan ör- döngös mesterség. Másrészt a megyeriek hasznosíthatják a Hernádon szerzett tapasztalataikat is.- Bízunk abban, hogy a helybelieket meg tudjuk nyerni az ügyünknek, ugyanis rendelkezünk már ide kapcsolódó szándéknyilatkozatokkal is. Az a pluszpénz, amit a csirkeneveléssel lehet szerezni, mindenkinek jól jöhet - mondta Krutyina Istvánná. Az üzem alapozása a tervek szerint november elsején indul, s márciusra szeretnék befejezni a kivitelezést. Mihalik Júlia A hét vége rendőrségi krónikája Halálos vasúti gázolás Ezen a hét végén a háromnapos imunkaszünet ellenére a szokásosnál nem lett több a bűnügyek száma. Érdekes módon lényegesen kevesebb ittas járművezetés, közlekedési baleset történt, mint az utóbbi hétvégeken. Az elkövetett vétségek és büntettek között továbbra is a vagyon, az értékek elleni bűncselekmények fordultak elő döntő többségben. Öngyilkos, vagy utazni akart? Október 25-én a délelőtti órákban' a Salgótarján-Somos- kőujfalu között közlekedő gyorsvonat elütött egy ismeretlen férfit, aki a helyszínen életét vesztette. Az elhaltnál semmiféle személyazonosságát igazoló okmány nem volt. Személyleírása: 45 év körüli, 178 centiméter magas, közepesen táplált férfi. Haja 8-10 cm hosz- szú, göndör, gesztenyebarna, kevés ősz hajszállal. Bal csuklóján kettő 6, illetve 4 cm hosszúságban, valószínűleg önkezűleg ejtett érfelvágás (falcolás) látható, melyet szakszerűen, orvos által varrtak össze. A bal szeme világosbarna, a jobb szeme világosszürke színű. Ruházata: szürke, hosszú ujjú kötött pulóver, mellén és a hasi részen 10 cm szélességben kékesszürke, sötétebb csík látható, közöttük fekvő gúla alakú hasonló színű mintával. A pulóver alatt világoskék, hosszú ujjú. frotirszerű. cézárnyakas férfi pulóver, bal mellrészén 15x15 cm nagyságú világoskék színű zseb, hajtókával ellátva, felül 2 db világoskék gombbal ellátva. A zseb fölött SPORT feliratú márkajel. Nadrágja Lee Cooper márkájú, kissé kopott kék színű farmer, lábán fekete frotirzokni. Kérik azon személyek jelentkezését, akik a mellékelt fénykép és a fent leírtak alapján felismerni vélik a személyt, jelentkezzenek a salgótarjáni rendőrkapitányság bűnügyi osztályán, vagy az első rendőri szervnél. Fának ütközött M. László sorkatona, október 24-én este 20 óra 40 perckor Vanyarcról Szitákra haladt gépkocsijával. Egy jobbra ívelő kanyarban kisodródott, és a szemközti árokba haladva fának ütközött. A személygépkocsit vezető M. László könnyű sérülést, míg utasa M. Attila káliói lakos súlyos sérülést szenvedett. A gépkocsiban 100.000 forint kár keletkezett. Tarjáni támadók Október 7-én este Salgótarjánban, a Zagyvarakodó közterület mellett harisnyaálarcos alakok megtámadták az arra haladó V. József salgótarjáni lakost. A támadók kést nyomtak a hátához, majd az értékeit követelték. A sértettet arra kényszerítették, hogy a nála lévő 3000 forint készpénzt átadja nekik. Az eset október 22-én jutott a rendőrség tudomására, ezért a salgótarjáni rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás bűntettének alapos gyanúja miau nyomozást rendelt el ismeretlen tettesek ellen. Traffipax ® Október 27-én délelőtt 10 órától este 20 óráig a 22. számú főközlekedési úton Balassagyarmat, Érsekvadkert és Dej- tár, valamint a 2. számú főútvonalon Katal inpuszta, Szendehely, Rétság, Nagyoroszi térségében számíthatnak a gépkocsi- vezetők traffipaxos sebességellenőrzésre. Tizenötször százezer • Szécsény. Lakásépítés, illetve vásárlás céljaira kamatmentes kölcsön odaítéléséről döntött a városi képviselő-testület. A támogatásra szánt összeget fiatal házasok kapják, mértéke pedig családonként százezer forint. Mókus és a többiek • Rétság. A városi könyvtár az elmúlt hetekben új programokat szervezett, hogy októberben új klubokba invitálhassa a gyerekeket. A rajzolást és kézimunkát kedvelő alsó tagozatosoknak szervezték, illetve indították a Mókus, az irodalmat kedvelőknek pedig a Móra klubot. Az angol nyelvet tanulók, igényeiknek megfelelően szintén külön foglalkozásokon vehetnek részt ebben az időszakban. Gólyabálra készülnek • Pásztó. Nagy a készülődés a pénteki gólyabálra a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskolában. A gólyák által előadott műsort és a táncos vigadalmat a városi művelődési központban tartják meg. Fogadónapok • Bátonyterenye. Nagy Mihály polgármester október 28-án, szerdán délelőtt 8-12 óráig a városházán, 13 órától 16.30-ig pedig Kisterenyén. az ügyfélszolgálati irodán tart fogadónapot. Tóth Sándor országgyűlési képviselő pedig október 3()-án, pénteken délelőtt 10 órától 14 óráig tart képviselői fogadónapot a városházán. Növekvő munkanélküliség (Folytatás az 1. oldalról) egységként lehet, kell kezelni. A város és körzete munkaerő-piaci helyzetében 1990. elején borult fel az addig globálisan meglévő egyensúly. Ekkor haladta meg a munkahelyet keresők száma a munkahelyek számát. Addig csak strukturális egyensúlytalanságról beszélhettünk. A vállalatok ugyanis főleg szakmunkásokat kerestek, míg a munkanélküliek főleg a segéd- és betanított munkás kategóriából kerültek ki. A megszűnő munkahelyek minden ágazatot érintettek. A városi vállalatok 1991-ben mintegy 2500 munkahely megszűnését jelentették be, s az idén eddig 1300 fő munkaviszonyának felbontását tervezik. A munkahelyet keresők ösz- szetételében arányváltozás állt be. Míg 1990. júniusában a szakmunkások aránya mindösz- sze 25 százalék volt, egy évvel később ez az arány 32 százalék, az idén pedig már a 35 százalékot is meghaladta. A nem fizikai foglalkozásúak aránya 1990. júniusában 18 százalék, az idén szeptemberben csaknem 21 százalék volt. A munkanélküliek életkori összetételét vizsgálva megállapítható, hogy a pályakezdő korosztály növekedési üteme nagyobb mint az összes növekedés. Ez a pályakezdők elhelyezkedési esélyeinek romlását mutatja. Ugyancsak nagyobb a növekedési ütem a nyugdíjazást megelőző korosztályban. A tartósan munkanélküliek aránya 50 százalékról 73 százalékra növekedett annak ellenére, hogy a munkanélküliek egy része saját maga kezdeményezésére, vagy a kirendeltség segítő közreműködésével elhelyezkedett. Azoknak akiknek a munkanélküli ellátása letelt, a polgármesteri hivatalok szociális támogatást ítélhetnek meg, ha a rászorultsági vizsgálat azt indokolja. A négyezer forint nagyságú szociális támogatásban ez év szeptemberében 339 fő részesült. A testületet arról is tájékoztatták, hogy az ide vonatkozó törvény tartalmazza azokat a feltételeket és lehetőségeket, amelyek a munkahelyüket elvesztők számára átmeneti biztonságot jelentenek. A segélyezés mellett nagy gondot fordítanak a munkahelyteremtésre, az átmeneti részmunkaidős foglalkoztatásra, az átképzésekre is. Az átképzéssel tavaly csak korlátozott módon éltek, mivel csak azokat a szakmákat volt érdemes oktatni, amelyek az elhelyezkedési esélyeket növelték. Az idén a városban 22 különböző tanfolyamot szervezett, illetve támogat a munkaügyi központ. Az idegenforgalom, a szociális gondozás területére felkészítő tanfolyamok mellett üvegfúvók, cipészek képzésével is foglalkoznak. Az átképző tanfolyamokon mintegy 700 fő vesz részt. A megyei munkaügyi központ tájékoztató jelentését és az alpolgánnesteri kiegészítést a testület tudomásul vette. Lehetne egyszerűbben Pásztó. Szeptember elsejéig a város önkormányzata végezte el a vonzáskörzetébe tartozó községekben a rehabilitáltak felülvizsgálatát. Az új rendelkezés szerint ez a hó eleje óta a községek önkormányzatainak a hatáskörébe került. Pásztón az ezzel foglalkozó bizottság 70-80 rehabilitálásra jelentkezőnek javasolt rendszeres szociális, illetve átmeneti járadékot, mivel részükre nem tudtak megfelelő munkahelyet felajánlani. Sokkal egyszerűbb és gyorsabb lenne az elbírálás folyamata, ha a társadalombiztosítási igazgatóság ezt a jogot magának tartaná fenn. Ugyanis a jelenlegi gyakorlat egy felesleges lépcsőfokot jelent, meghosszabbítja az ügyintézést, ami azt jelenti, hogy a rehabilitálásra jelentkezett állampolgár egy hónapig ellátatlan marad. Egyébként a bizottság csak javaslatot tehet, a döntés a társadalombiztosításé. Nem váltották le a Palócker vezetőjét A Magyar Nemzet október 22-ei számában a Felmentett igazgatók címmel cikkben, ezt olvashatjuk: „ A Palóc Kereskedelmi Vállalatot államigazgatási felügyelet alá vonták, igazgatóját leváltották, mert a cég 123, előprivatizáció alá tartozó üzletéből eddig csak 17-et sikerült értékesíteni. Egy boltot pedig az igazgató nagy valószínűséggel az állami vagyon kárára adott el, ezért vizsgálatot indítanak ellene.”- A megjelentek teljes mértékben valótlanok. Sajnálatos, hogy minden alapot nélkülözve, az embernek ilyen rossz hírét költhetik. Semmit sem adtam el, sem áron alul, sem áron felül. Ezeket a vádakat én is csak az újságból tudom, velem ilyet a cikk megjelenése előtt 24 órával korábban, az ÁVÜ-nél lezajlott tárgyalásunkkor nem közöltek. Ezen kívül személyemmel kapcsolatban semmiféle elmarasztaló vélemény nem hangzott el. Gondolom, mint érintettet, előbb vagy utóbb, az ÁVÜ-től megkeresnek. Ezt követően bővebben nyilatkozom a sajtónak. — válaszolta kérésünkre Gecse István, a Palócker igazgatója. Kíváncsiskodó Decemberben lesz crossbarközpont Mikor kapcsolják be Szé- csényt a crossbarhálózatba? - ezt szeretnék megtudni a szé- csényi olvasók. A kérdésre a fővárosból kaptuk a választ. Nagy György, a Budapest Vidéki Távközlési Rt. igazgatóságának kapcsolás- technikai csoportvezetője elmondta, hogy az igazgatóság az idén tervezi egy 1000 állomásos távhívásos crossbarközpont üzembehelyezését Szécsény- ben. Ez a terv annyira konkrét, hogy decemberben kívánják megvalósítani. Fiam ez év július végén kezdett el dolgozni, előtte középiskolába járt, tehát semmiféle jövedelme nem volt. Az alkalmazó vállalat most a fiamtól adóelőleget von le, amit igazságtalannak tartok. Én úgy tudom, hogy egy összeghatárig adómentes a dolgozó. Jogos-e a fiam fizetéséből adóelőleg levonása? Erre kíváncsi egy vizslási édesanya. L (S73D