Nógrád Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-22-23 / 250. szám

1992. október 22-23., csütörtök-péntek RÉTSÁG ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 A málnából sem lehet megélni Özvegy Petyánszky Pálné, és lánya, Réthelyi Sándorné Ősagárd és Keszeg között, a bágyadt őszi napsütésben két asszony málnát kötöz egy ültet­vényen. Furcsa látvány: rajtuk kívül egy teremtett lelket nem látni az egész határban. Szóba elegyedünk tehát velük, és kide­rül, hogy ősagárdiak. Arról fag­gatjuk őket: látják-e még értel­mét a málna termesztésének?- Mi lenne, ha ezt sem csi­nálhatnánk? — mondja munka közben özvegy Petyánszky Pálné. Dolgozni mindig kellett, és kelleni fog ezután is.- Milyen volt az idei termés?- Nagyon rossz! Akiknek ké­sőbb érett, leszáradt az egész — veszi át a szót a lánya, Réthelyi Sándorné. Fizetni jól fizetett volna, de idén kevesebb termett, mint bármikor, így aztán ugyanott vagyunk, mintha ala­csony áron vennék át. . .- Saját telepítésű málnás ?- Igen, de a területet a téesz- től béreljük - veszi vissza a szót Petyánszkyné. Persze mi már akkor is csináltuk, amikor még téesz sem volt! Olyan ez a munka, hogy gyerekkortól bele kell nőni! Aki nem szereti meg akkor, az nem is fogja soha. Az én gyerekeim már három éves korukban jöttek velem a földre!-Munkahelyük is van a mál­naültetvény mellett?-A férjem és én dolgozunk, hiszen ebből nem lehet megélni, ugyanúgy, mint a keresetünkből - mondja Réthelyiné.- Számolgatni meg nem ér­demes - toldja meg az éde­sanyja - mert egyik évben ez sikerül, a másikban az, a har­madikban meg amaz. Csinálni kell, és kész - a termés meg a haszon nem attól függ, hogy a ceruzával mit sikerül kiszá­molni. A beleölt munkánkat mi soha nem nézzük, hiszen az je­lenti a mi tiszta hasznunkat. Ezt kellene megjegyeznie minden­kinek, mert aki számol, az soha nem talál olyasmit, amit érde­mes lenne termelni ... f.z. Szátoki tervek a jövő évre Pluszpénzből a testedzésért Szátokon sem veti fel a pénz az önkormányzatot, de a lehető­ségeket kihasználva mégis megpróbálnak mindent a köz­ség fejlesztésére. A jövő évi tervekről beszélgettünk Patter- man József jegyzővel.- Nem vagyunk könnyű helyzetben — mondta. A pályá­zati rendszer azonban lehetősé­get nyújt különféle támogatások megszerzésére. Ebből szeret­nénk jövőre megvalósítani há­rom kiépítetlen út, illetve járda szilárd burkolattal való ellátá­sát. Ehhez eddig két pályázatot nyújtottunk be, egyet a Tákisz- hoz, egyet pedig az Állami Fej­lesztési Intézethez. Egyébként ’95-ig terveztük az említett utak megépítését, de ha sikerül nyer­nünk a pályázatokon, elég lesz két év is. Bár a képviselő-testület még nem döntött a kérdésben, de jö­vőre szeretnénk egy tornaszobát is kialakítani az iskola mellett. Ahhoz ugyanis kicsi a község, hogy külön tornateremre pá­Döntött a testület Rétság. A település önkor­mányzati képviselő-testülete nemrégiben döntött lakásépí­tésre és vásárlásra adható köl- csönökről. Eszerint a módosí­tott lakásrendelet alapján hat család ide vonatkozó kérelmét fogadta el, részükre kamatmen­tes kölcsönt folyósítanak. Két család igényét elutasították, mi­vel az egy főre eső nettó jöve­delmük meghaladta a 7120 fo­rintot. lyázzunk. A hátrányos helyzetű települések támogatására azon­ban kaptunk pénzt, és a száz fő tanulót meg nem haladó iskolák juttatásából is részesültünk. Eb­ből a mintegy kétmillió forint­ból kellene megoldanunk a tor­naszoba kialakítását. Szeretnénk jövőre egy spor­töltözőt, wc-vel együtt kialakí­tani a labdarúgó pálya mellett. A művelődési ház idei felújítása során ugyanis félretettünk kü­lönféle, bontott tetőfedőanya­gokat, külön erre a célra. Ta­vaszra téglát is veszünk, és a község lakosságát „megmoz­gatva”, házilagos kivitelezésben hozzáfogunk. Kitűnően sze­replő labdarúgó csapatunk ugyanis ennyit megérdemel... Ezek csak tervek, a költség- vetésbe még egyik sincs beé­pítve, és azt kell mondanom, hogy nagyon szép lenne, ha mindez megvalósulna. A kon­cepcionális elképzelésekre azonban mindenképpen szük­ség van a tervezéshez ... Lakások értékesítése Romhány. A helyi önkor­mányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén foglalkozott a községben üresen álló OTP la­kások értékesítésével. Meg­egyezésre jutottak, amelynek értelmében a hatályos jogszabá­lyok szerint kívánják eladni a lakásokat. A lehetséges szociál­politikai támogatások figye­lembe vételével, vevőkijelölés­sel nyílik majd mód az otthonok tulajdonjogának megszerzésére. Szendehelyen épül a tornaterem • • Önkormányzat - félidőben Kábeltévé is van Nógrádsápon Fotó: Rigó Tibor S' így terem a tornaterem Keszegen magánvállalkozásban működik egy műanyagüzem, amelyben habosított polisztirol csomagolóanyagokat gyártanak. Felvételünkön Rojkovics Tibornét és Hrugyik Andrásnét örökí­tettük meg munka közben. Fotó: Rigó Tibor Kétbodony önállósul Világpolitikban a szét- és el­szakadások korát éljük. Leját­szódik mindez kicsiben nálunk, Magyarországon is, hiszen sok település szeretne önállósodni. A Romhányhoz tartozó Kétbo- donyban népszavazás kiírását határozta el a képviselő-testület. Az eseményre december 6-án kerül sor a kis településen. A helybelieknek kitűnő esélyeik vannak arra, hogy 1994. január elsejével a parlament is jóvá­hagyja igényüket. Az utóbbi egy-két évben több tornaterem épült a megyé­ben. mint előtte előtte harminc év alatt. A változás oka, hogy 40 százaléknyi állami céltámo­gatás igényelhető nevezett léte­sítmények megvalósítására. Ebben az esetben az önkor­mányzatoknak „csekély” né­hány millió forintnyi saját erő­forrással kell rendelkezniük, és már épülhet is a sportcélokat szolgáló létesítmény ... Sajnos csak a nagyobb, gaz­dagabb önkormányzatok en­gedhetik meg maguknak ezt az egyáltalán nem felesleges lu­xust, de az igények megfelelő leszállításával, illetve módosí­tásával sokak számára vált elér­hetővé tornaterem építése. A felvételünkön látható, szendehelyi csarnok a nagyobb bak közül való, hiszen alapterü­lete 18x33 méter. Október ele­jén kezdték el építeni az általá­nos iskola tőszomszédságában. A már kész tornatermeknek van még néhány, óriási elő­nyük: nemcsak sport, hanem közösségi célokra is igénybe vehetők, falugyűléstől a helyi ünnepségig, esküvőtől a szil­veszteri bálig. így nyilván nem marad kihasználatlan létesít­mény egyetlen településen sem. // Őszi veszteség • Romhány. A helyi téesz az aszályos időjárás miatt jelentős bevételtől és nyereségtől esett el az őszi árunövények betakarítá­sánál. A cukorrépa másfél, a zabosbükköny kétmillió veszte­séget „eredményezett”. Hagyományőrzésre • Szendehely. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium ál­tal kiírt pályázaton az önkor­mányzat 26 ezer forintot nyert a nemzetiségi tánccsoportok Fi­nanszírozására, és ugyan- eny- nyivel segítették a nemzetközi kapcsolatok fenntartását is. Az összeget az önkormányzati tá­mogatások, és egyéni áldozat- vállalások teszik teljessé. Óvodától egyetemig • Keszeg. Az idei tanévkez­désre a község önkormányzata ezer forint juttatásban részesí­tett valamennyi, három évesnél idősebb óvodást, illetve diákot. Idén először mindenki megkap­hatta a nevezett összeget, ha bármilyen iskolában, nappali tagozaton tanul, illetve állandó, bejelentett lakóhelye a települé­sen van. Az általános iskolá­soknak 14 éves korig megvásá­rolták a könyveket is. Összesen mintegy 200 ezer forintot köl­töttek a tanévkezdésre. Az önkormányzati választá­sok óta eltelt időszakról Pintér Bertalannal, Nógrádsáp pol­gármesterével beszélgettünk.- A ’90-es választások előtt összeállítottunk egy programot, amelyben önálló önkormányzat és téesz létrehozása, az ivóvíz ellátás megoldása, egészség- ügyi feltételek javítása, útháló­zat korszerűsítése, illetve a kommunista értékrendek felcse­rélése polgári értékekre - szere­pelt. Természetesen gondot for­dítottunk az oktatás fejleszté­sére is. A sors úgy hozta, hogy a község lakossága nekem és a program összeállítóinak szava­zót bizalmat. Utána már csak el kellett kezdeni 'a célkitűzések megvalósítását.- Az önálló önkormányzat megteremtése gondolom nem ment egyszerűen:-Mivel Nézsával közös ta­nácsunk volt, sajnos inkább csak a hátrányokat éreztük ... A hivatali apparátust sikerült kisebb nehézségek árán össze­szedni. és így önállósodhattunk. Sokkal előnyösebb ez szá­munkra.- Milyen tervek valósultak meg az elmúlt időszakban?- Például a tornaterem. A terveket örököltük a tanácsi korszakból, az építéhez szüksé­ges anyagiakat viszont 40 szá­zalék állami céltámogatással egészítettük ki. Tervezzük jö­vőre az iskola két tanteremmel való bővítését is. Az iskolában indítottunk szakmunkásképzős osztályt, illetve zeneiskolát is. Tavasszal megrendeltük az ivóvízhálózat tanulmánytervét, és azóta kivitelezőt is találtunk. Fia minden a tervek szerint ha­lad, akkor jövő májusra át is fogják adni a gerincvezetéket. A lakosság ugyanis joggal kéri majd számon a választási prog­ramban ígérteket!-Az egészségügyi ellátás ja­vításáról még nem ejtett szót.- Ebben is történt pedig elő­relépés. Az orvosi és a fogor­vosi rendelő kialakítása a tervek szerint halad, és rövidesen mindkettőben megkezdődhet a rendelés. Nógrádsápon megol­dottuk a gyermekorvosi szakel­látást is, ahová nem csak a helybeliek, hanem a környező községek lakosai is járhatnak. Az orvosi- és a fogorvosi ren­delővel szemben pedig meg­kezdtük a gyógyszertár építését. A nyitvatartást az orvosi rende­lésekhez fogjuk igazítani.- Úgy halottam, hogy kábel­tévé is van a községben . . .-Amikor megyek valahová, mindig azt figyelem, hogy hol látok valamilyen hasznosítható megoldást, értelmes ötletet. A kábeltévé Balassagyarmaton tetszett meg. Itthon 15 ezer fo­rintos lakossági hozzájárulás mellett, 150 háztartás ellátását tudjuk megoldani. Elsősorban a magyar egy és kettő, illetve a szlovák kettő vételi lehetőségé­nek javítására volt szükség, hi­szen a falu lakosságának jelen­tős része szlovák származású. Az említettek mellett természe­tesen műholdas adásokat is le­het fogni. Ettől a héttől nézhető a Hungária televízió is ... Pintér Bertalan később meg­mutatta a kábeltévé stúdióját is. ahonnan reggel és este, héttől nyolc óráig tájékoztató és rek­lám jellegű képújságot sugároz­nak. A közeljövőben filmeket is szeretnének vetíteni.. . A hivatal hétfőn zárva van. helyette szombaton tartunk nyitva - így is igyekszünk a la­kosság igényeihez igazodni! - mondta a polgármester. F. Z. Ha a világ rigó lenne __ A tóért A keszegi általános iskolások ma, október 22-én megtudják, mi lehet a folytatása a játékos, talányos félmondatnak: ha a vi­lág rigó lenne . . . Ezzel a cím­mel rendez ugyanis körükben gyermekműsort a Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtár. Az általános iskolában tizen­négy órakor kezdődő esemény az intézmény kihelyezett prog­ramja, melyre most másodízben kerül sor. Állatkerti útmutató címmel fővárosi előadóművé­szek közreműködésével nemré­giben tartották meg az első ha­sonló rendezvényt a keszegi di­ákoknak, akik örömmel fogad­ták, tapssal jutalmazták az ösz- szeállítást. Munkahely Keszegen Bánk is szeretne kapcsolódni a ’96-os budapesti Expo ren­dezvényeihez, s erre jó esélyt ad szép természeti környezete. Mivel a tó vize jelenleg nem al­kalmas fürdésre, az ottani üdü­lőhely háttérbe szorulhat. Ezt szeretné megelőzni a tó meg­mentésével a község vezetése, mely azonban anyagi segítség nélkül nem tud megbirkózni ez­zel a feladattal. A bánki pol­gármesteri hivatal illetékese ré­széről ez is elhangzott azon a tegnapelőtt megtartott salgótar­jáni konferencián, melynek a vi­lágkiállítás volt a témája. A ké­rés-felvetésre Loydl Tamás, a Belügyminisztérium főosztály- vezetője azt tanácsolta a bánki- aknak, hogy forduljanak a Ve­lencei-tavi Alapítványhoz. Dr. Halász Csaba, a Világkiállítási Programiroda igazgatója pedig ígérte: továbbítja a kérést a szaktárca vezetőihez. Hideg van a hivatalban Közös fűtésre nem telik Nézsán hidegek az önkor­mányzati hivatal radiátorai. Mint megtudjuk, lehetséges, hogy ezen túl csak virágtartó­nak lehet használni őket... A jókora épületben, ami vala­mikor öt község közös taná­csának épült, sok az üres he­lyiség. Az önkonnányzat ugyanis ma már nem tudja vállalni, hogy hitelre fűtsön arról a közös kazánról, amely más intézményeket is ellát. Az iskola és a művelődési ház természetesen változatla­nul kap meleget, de a terme­lőszövetkezet, a hivatal, az ABC, és a presszó ezek után saját magának lesz kénytelen megoldani a fűtést. Pedig „a régi szép idők­ben”, a közös kalap- és tanács idején ez még igazán nem je­lentett problémát... Rétság és környéke Szombati számunkban „Salgótarján és környéke összeállítással találkozhat a kedves olvasó

Next

/
Oldalképek
Tartalom