Nógrád Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-19-20 / 222. szám
4 HÍRLAP SZEMTŐL SZEMBE 1992. szeptember 19-20., szombat-vasárnap Interjú a Szontagh Pál-díjas dr. Samu István orvos-pszichiáterrel Óvakodni kell az elfojtott puskaportól 1923 november 3-án született a Rimaszombat melletti Jánosiban. Az ezer éves falu földműveléssel foglalkozó közösségében nőtt fel, majd ment a debreceni orvosi egyetemre. 1950-ben szerzett diplomát. Praktizálását a cívis város idegklinikáján kezdte. 1957-ben került Balassagyarmatra. Itt a városi kórház idegosztályán dolgozott. 1974-ig főorvos, majd egy évi berettyóújfalui „vendégeskedés” után visszatért palóc hazájába. 1976-tól 1983-ig - nyugdíjazásáig a Salgótarjáni Idegbeteg-gyógyító Intézet igazgató-főorvosa. Dr. Samu István pszichiáter-orvos ma Budapesten, nyugdíjasként is hivatásának él. A Menhely Alapítvány tennivalóival foglalkozik. Az országszerte ismert orvos 1992 augusztus 20-ikán kapta meg - munkája elismeréseként - Nógrád megye Szontagh Pál díját.- A Nógrád megyei emberek emlékezetében ön nemes egyszerűséggel főorvos úrként él, s ha nem haragszik, ennél a megszólításnál maradnék most én is. Ha pedig az emlékeket említettem, nyomban meg is kérdezném: ön miként gondol vissza gyermekkorára, indíttatására, fiatal éveire?- Mielőtt erre válaszolnék, hadd tegyek egy szerény észrevételt. Én ezeket a személyeket középpontba állító interjúkat nem igazán kedvelem. Mindig szerencsésebbnek és hasznosabbnak véltem, ha az egyéni problémák, jelenségek, életutak terhére inkább a közérdeket foglalkoztató dolgokról beszél a megkérdezett. Saját életutamon keresztül én is szeretnék megfogalmazni néhány olyan gondolatot, mely biztosan érdekesebb az olvasó számára, mint mondjuk az én életem apró pillanatai. Rögvest itt van az első ilyen, az én gyermekkorom. Jó emlékekkel, nosztalgiával gondolok Jánosi békés nyugalmára, életére, a földművelő parasztok mindennapjaira. Ez a falu, mely önként sosem adott katonát a háborúkba, ahol az embereket megélhetésük, földjük mindenkori megművelése, magyar kultúrájuk ápolása éltette, jó példát mutathat a jelennek is. Évszázadokon át békésen megfért itt egymás mellett szlovák és magyar. A nacionalizmusnak még- csak a szele sem ért a század közepéig a településre. Nem folytak felesleges határviták, mert eleink jól tudták, hogy ezek nem jelentenek megváltást: senki kultúráját nem lehetett akkoriban sem erőszakkal elvenni, senki nyelvét nem lehetett kitépni bármilyen határmódosítással sem. /-------------------------------------------\ Konokul, őszintén v __________________________/- Ez az ön által említett, jellegzetesen idilli környezet, a nyugalom mennyiben befolyásolta gondolkodását, a világról kialakított képét?- Gyermekkoromnak mára is kiható tanulsága van számomra. A konokul és önállóan gondolkodó, szókimondó és őszinte emberek nagy hatással voltak rám. Megtanultam a klasszikusnak számító mondás igazát: megadom a császárnak, ami a császáré, s ezáltal jogom van a függetlenséghez egész lényemben és gondolkodásomban. S itt megint kénytelen vagyok visz- szatémi a nacionalizmus kérdéséhez. Ebben az egyéni függetlenségben lehet ugyan hasonló folyamat a damaszkuszi úthoz, s ebből adódóan az ember mondjuk nem ítéli el a szélsőnacionalizmust. Ám például a mai jugoszláviai állapotok láttára, ha valaki nem tér észhez, annak biztosan mély személyiségi eltorzulásai vannak. Én vallom Pilinszky János, keresztény költőnk szavait: elsősorban érzem magam a világegyetem tagjának, másodsorban a Föld lakójának, harmadsorban ennek az országnak a gyermekének.- A nacionalizmus kérdésköre nem magyar sajátosság, ezt példájával ön is említette. Gondoljunk csak bele a sokat emlegetett Masaryk Tamás Csehszlovák Köztársaságába, melyről e tekintetben megoszlanak a vélemények.- Azt világosan kell látni, hogy a masaryki köztársaság egy valóban demokratikus ország volt, s magasan túlszárnyalta a Horthy-Magyarország félig diktatórikus, félig parlamentáris berendezkedését. Bárhogyan is ítéljük meg, az én véleményem az, hogy Masaryk- hoz hasonló karizmatikus személyiséget az I. világháború óta hiába is keresnénk mondjuk a magyar politikában. Az egy más kérdés, hogy a nemzeti identitást erősítő jelképeket kár volt elnyomnia, betiltania azokat a magyarok számára. Ezeknek volt - és hasonló esetekben ma is lehet - olyan nacionalizmust erősítő hatásuk, mint az elfojtott puskapornak. Mert ugye köztudott, hogy csak ennek van elfojtott hatása. / \ Fordult a világ v____________________________/-1945-re aztán nagyot fordult a világ. 1938-ban - ha nem tévedek - Jánosi magyar terület lett, ahol a gyorsan megjelenő kakastollas magyar csendőrök alaposan helybenhagytak néhány nem magyar személyt. Az 1945-ös visszacsatolásnál aztán jöttek a szlovákok, akik viszont a magyarul beszélő embereket nyírták kopaszra. Ez az esztendő az ön életében is fordulópontot jelentett, hisz ekkor kerekedett fel, s ment Debrecenbe. Hogyan emlékezik erre?- Humán érdeklődésem fiatal koromban erősebb volt. mint a természettudományi, de mégis az utóbbi vált számomra elsődlegessé. Úgy gondoltam, hogy a humán érdeklődésből az élethez mindaz elegendő, ami a humanista-emberközpontú értékrend következménye. Jobban izgatott a természettudomány, a maga egzaktságával, szkepszisével, a kétkedés örök jogosultságával. ’45 telén a front már eltávolodott Jánositól, valahol Brezno környékén járt, amikor én azt hallottam, hogy Debrecenben megnyílt az egyetem. Felkerekedtem. Orosz katonai autókkal jutottam el Jánosiból a cívisvárosba, s el is kezdtem tanulmányaimat. Nagyon meglepett, hogy visszaállították a régi szlovák-magyar határt, de azt gondoltam, hogy csak ideiglenesen, s így útlevél nélkül is gyakran hazajárhatok. Tévedtem. Ezért nem maradt más választásom, mint rendszeresen szökni, oda-vissza a határon. Nem egyedül csináltam mindezt. Többen voltunk. Olykor elkaptak a szlovák határőrök, de rendesek voltak velünk szemben. Szinte segítettek a gyors át- jutásban. mert megértették helyzetünket. Ám az is előfordult, hogy bevittek, s míg nem tisztáztuk magunkat, addig a fogdában pihentünk. Nem is voltak haszontalanok az ilyen esetek, hiszen egyetemistaként legalább nyugodtan készülhettünk a vizsgákra.- Rákosi Magyarországán, 1950-ben szerezte meg az orvosi diplomát. Nyilvánvalóan gondolkodhatott azon, mire specializálódik, melyik gyógyászati ágban képezi tovább magát. Miként sikerült döntenie?- A diplomaszerzés után nem kezdtem azonnal a praktizálást. Rövid ideig úgy tűnt, hogy biológus-kutató leszek, ám a kor keresztülhúzta számításaimat, terveimet. A Liszenszko-Micsurin féle örökléstan kapcsán tengelyt akasztottam a sztálini ideológiával, azaz önálló, az említett öröklődési biológiától eltérő véleményem miatt e tevékenységemet nem folytathattam. így az ideológiamentes gyógyító pályára kellett lépnem. A debreceni idegklinikára kerültem, a hímeves és kiváló professzor, dr. Sántha Kálmán mellé. Ő 1951-ben szintén tengelyt akasztott a rendszerrel, s egyszerűen száműzték őt a városból. Balassagyarmatra került, ahová jómagam 1957-ben érkeztem. Mondhatnám, visszatértem eredeti palóc hazámba.- Balassagyarmaton köztiszteletben álló orvos hírében állt, s az itteni kórházban töltött 17 esztendeje során egy nem kimondottan gyógyító ügyben is a figyelem középpontjába került. Nevezetesen az 1973 januári leánykollégium elleni terrortámadásra gondolok, melyről ugyan Végh Antal könyvet írt, Gazdag Gyula filmet is alkotott, ám főorvos úr személyes élményeit csak mendemondákból ismerhetjük. / \ Terroristákkal v _____________________- Az alaptörténet ugye ismert. Két fiatal - egy 17 és egy 19 éves - fiú felfegyverkezve behatolt az akkori leánykollégium épületébe, s túszul ejtett 14 lányt. Követelőztek, a lányok életének kioltásával fenyegetőztek, s nem álltak szóba egyszerűen senkivel, még szüleikkel sem. E tanácstalan helyzetben keresett meg engem a rendőrség. Azt kérték, hogy készítsek valami gázt, vagy kábítószert, mellyel ártalmatlanná tehetjük a fiúkat. Ilyen technikát nem ismertem, tehát ily módon nem tudtam segíteni, ám felettébb izgatott a dolog. Az igazságérzetem szólalt meg akkor, amikor önvizsgálatot tartottam. Az akkori Magyarországon ugyanis a terroristákat a társadalmi forradalom előhírnökeiként állították be, s ha a hatalom nem engedelmeskedett nekik, akkor elítélték az érintett kormányt, vagy országot. Elég csak említenem Kubát, ahol valóságos nemzeti hősként fogadták a terroristákat. Tehát hosz- szasan gondolkodtam, hogy a teljesen tanácstalan Balassagyarmat, a magyar hatalom vajon hogyan fogadja mindezt? Sajnos ma már tudjuk.- Ön tehát mérlegelt és azon gondolkodott, segíthetne-e a helyzet megoldásában. Sok ideje nem volt minderre, s el is határozta magát...- Feltételeztem, hogy a fiúk nem engednek a követelésekből. Ebből adódóan pedig következtettem arra, hogy elmebetegek is lehetnek, ha nem tudják, hogy reménytelen a helyzetük. Önvizsgálatot tartottam, mert meggyőződésem, hogy ha valakiben bűnt, vagy hibát látunk, először magunkat kell feltárni. Tudtam, hogy fegyvert nem fogok önként, hisz ezt még gyerekkoromban megtanultam, s azt is tudtam, hogy a mindenre elszánt fiúkkal szemben az életemmel játszom. Ám maga az a tény, hogy emberéletek forogtak kockán, s esetleg az én gyávaságomon, visszakozásomon múlott volna a lányok élete, úgy döntöttem, hogy akár a halálom árán is, de megpróbálom. Tudtam, hogy feleségem képes lenne eltartani a családot, s ezért sem vállaltam a szégyent, a megfutamodást. Mint orvost aztán a két fiatalember elfogadott közvetítőpartnernek. Először az ajtón át, kiabálva teremtettünk kapcsolatot, majd csak, és kizárólag engem engedtek be a szobába. Két napig győzködhettem őket, elsősorban időhúzási szándékkal, hátha jobb belátásra bírom a két fiatalembert.- Ez nem sikerült. Vajon miért?- Végig hangsúlyoztam, hogy várjanak a kivégzéssel, mert a gyarmati rendőrség nem dönthet ügyükben. Ugyanakkor meggyőződésem az volt. hogy a hatalom nem enged. Részben sikerült a vállalásom: a kisebbik fiú intelligensebb volt, hajlott volna az akció befejezésére, de ő is félt a nagyobbiktói, aki viszont hajthatatlan maradt, méghozzá nagyon jó logikájával. Mit is mondogatott? Ez a rendszer azt hangsúlyozza, hogy legfőbb érték az ember. Márpedig ha így van, akkor nem hagyják a lányokat kivégezni, s ők szabad utat kapnak. Ellenkező esetben? A rendszer hazudik, s leleplezi önmagát, ami számukra megfelelő elégtételt jelent.-Amikor a fiúkkal társalgóit, nem félt?- Miután felkészültem a legrosszabbra is, egyáltalán nem. Ott ültem a terem közepén, két oldalról fegyvert szegeztek rám, s úgy beszélgettünk. A lányok is oldódtak, úgy éreztem, valamiféle pajtási viszony van köztük, és a két fiatalember között. Ám minden apró mozzanatot ismerve az ügy végső kimenetele azt hiszem minden nógrádi ember számára ismert... / Á Vándorút V ___________________________- Egy évvel később - ha fogalmazhatok így - vette a kalapját és odébbállt. Berettyóújfalu következett.-Távozásomnak két döntő oka volt. Az első, hogy a balassagyarmati elmeosztályon olyan lehetetlen állapotok uralkodtak, olyan nyomorúságos volt a helyzet tárgyi ellátottságában és annyira kilátástalannak tűnt minden, hogy egyszerűen nem láttam belátható időn belül a megoldást. Ebből következőleg a másik oka az volt, hogy keresek egy emberibb körülmények között dolgozó osztályt, s ezt Berettyóújfalun találtam meg. Az ott töltött másfél esztendő alatt érlelődött meg bennem az a gondolat, hogy a pszichiátriai betegellátás új módszerével, a kórházon kívüli testközeli, főként ambuláns és járóbeteg-ellátással próbálkozom. Ezért tértem vissza Nógrád megyébe, immár Salgótarjánba. ahol megkezdtem ez irányú tevékenységemet. —Ha úgy tetszik a megye- székhelyen is tengelyt akasztott a rendszerrel. Bár nem küldték el, munkája során sokat foglalkozott önnel a hatalom, s ha hinni lehet a jól informáltak- nak, a megyei pártbizottságon dr. Samu Istvánnak külön aktája is volt.-Nézze! Nem titok, én is párttag voltam, mint több százezer ember az országban. Ám orvosi eskümet semilyen szervezet ideológiája nem boríthatta fel. Egyrészt ezért lettem úgymond ellenzékinek minősített, de máig vallom; én sosem voltam ellenálló, ellenzék, mártír, vagy hős. Egy voltam, vagyok a többi ember közül. / \ A főorvos aktái v_____________________) Tehát visszatérve az aktáimra - amiről eddig nem tudtam -, munkám, a jelentkező problémák valóban nem voltak szinkronban a rendszer ideológiájával, tudniillik az egyre súlyosbodó alkoholizmus és a szeg- mensség kérdését az állami és pártvezetés igyekezett az asztal alá söpörni és ellenzéki beállítódásnak nevezte még a probléma felvetését is. Miután pedig egy emberre sem írták ki, hogy párttag-e vagy sem, demokratikus ellenzéki-e vagy sem, baráti szálakon kerültem közeibe ellenzékiekkel, akikkel sokat beszélgettünk e problémakörről. Ebben a helyzetben a megyei párthivatalnokok szerették volna éberségüket bizonyítani a belső elhárítás felé, s ezért figyeltek mindig túlbuzgón. Időnként utasítottak, hogy ne támogassam a rendszer ellenségeit, s egy beszélgetésen elhangzott olyan is, hogy legfőbb érték az ember, de nem mindegyik.- A kelet-európai diktatúrák egyik sajátossága volt, hogy ellenfeleiket, kritikusaikat deviánsnak, nonkomformistának minősítsék, s amennyiben figyelmeztetésük eredménytelennek bizonyult, úgy szívesen alkalmaznák velük szemben a kényszergyógykezelést és elmebeteggé nyilvánítást. Ön talán sok esetben találkozott ilyennel, s az akkor még illegálisan terjesztett Beszélő című lapban publikált írásával vált „igazán ellenzékivé”.- Jómagam igazságügyi orvosszakértőként is dolgoztam. A szakvélemények könnyen gyanúba keverhették az embert. Csak egy példát mondok: ha valaki részeg állapotban izgató, rendszerellenes kijelentéseket tett, akkor ez elvileg nem büntethető, illetve a büntetés korlátlanul enyhíthető. A hatalom ellenben úgy ítélhette meg az orvosszakértőt, hogy az kivonja a gyanúsítottat a büntetés alól. Nekem egy nagy ügyem volt, mellyel a Szabad Európa Rádió is foglalkozott. Szakértőként írtam egy dolgozatot egy elmeorvosi vélemény kiegészítéseként, mely éppen egy Nógrád megyei emberrel kapcsolatban született. Ez az ember a saját ártatlanságát - tehát épelméjűségét bizonyítandó - a Beszélőhöz fordult. Haraszti Miklós, aki ezzel az üggyel foglalkozott, megkeresett és megkérdezte: hozzájá- rulok-e részletek közléséhez. Mit mondhattam volna? Természetesen nem vagyok én senkinek a cenzora. Az én szakértői munkámat az említett ügy után a pásztói bíróság kivételével, sehol nem igényelték. ..- Ön szakmai véleményét, de politikai meggyőződését, egy-egy üggyel kapcsolatos véleményét sem titkolta sosem. Éppen a rendszerváltás időszakában támadták önt egy sokat emlegetett gondolata miatt, miszerint a bolsevik párt lesipus- kás módjára hatalomra tör, s mint sokak számára ismert, mint volt balassagyarmati, a Civitas Fortissimo elnevezéssel sincsen kibékülve.- Válasszuk ketté a feltevéseket. Amit a bolsevikokról mondtam, azt Lenin fogalmazta meg alaptéziseiben. Igen, mert nézzük csak a bolsista diktatúrákat: a legkedvezőbb pillanatban veszik át a hatalmat. Ugye ismerős a moszkvai puccskísérlet? Ez Lenin tézisének legújabb példája! Nos, én azért mondtam azt, amit mondtam, s ma is vallom: a demokráciához való fejlődésben minden diktatúrától úgy kell óvakodni, mint ördögnek a tömjénfüsttől. Ugyanakkor ez részemről nem gyűlölet, mint ahogy ezt akkoriban a fejemre olvasták. Itt van például az MSZP. Ha bolsevik volt és demokratikus párt lett - már pedig én ezt látom -, akkor ezt igenis becsülni kell. Azzal, aki tisztességes, mint ők is, együtt lehet működni, nyugodtan - s ezt jelképesen értem - kezet lehet velük szorítani! / \ Bölcsen szebb v _____________________A másik kényes kérdés a Civitas Fortissimo.-Ez számomra közel sem kényes téma, de nézzük sorjában. A pártállam megszűnésének időszakában megnyíltak a zsilipek, s Balassagyarmaton felbuzdult a nemzeti érzés. Majdnem dicsfényben világították meg azt az 1919-es véres csetepatét, mely a cseh és szlovák légionárusok és magyar fegyveresek között zajlott. Egyesek azt hiszik talán ma is, hogy ennek az eredménye, hogy Balassagyarmat Magyarország része maradt. Ettől a vérontástól függetlenül az Ipoly lett volna - a békeszerződés értelmében - az országhatár, mint ahogy a magyar-románt sem Budapestnél húzták meg Versailles-ban. Tehát az említett szerencsétlenségnek az apropóján lett Gyarmat a legerősebb város. Pedig ott, ahol Madách szlovákul tartott beszédet a vármegyeházán, ahol az Ember tragédiáját csesztvei és alsópetényi parasztok által készített kenyérre írták, ahol Masaryk Tamás szlovákul méltatta Madáchot, ahol Mikszáth a tót atyafiakról írt kedves történeteket, ott talán a jövőbe mutatóan is büszkébb lehetett volna a Civitas Prudentissima, azaz a legbölcsebb város címre a település.- On 1983-tól nyugdíjas. Azóta is dolgozik?- A fővárosban a Menhely Alapítvány munkájában tevékenykedem. Mintegy 5-6 ezren fordultak meg nálunk ez idáig, akiknek elhelyezéséről, gondozásáról, gyógykezeléséről kell döntenünk. Munkánk ebben a változatos, belpolitikába! életben is akad bőség- gel.- Főorvos úr, köszönöm a beszélgetést. Vaskor István
