Nógrád Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-18 / 221. szám
HÍRLAP MŰVÉSZÉT ES TUDOMÁNY 1992. szeptember 18., péntek Akvarellek a bátonyterenyei művelődési központban Amiről Réti Zoltán új tájképei szólnak Már annak idején Lyka Károly is ragyogó eszmefuttatásokat szentelt a tájképek nagy súlyának a magyar piktúrában. Egy alkalommal arról írt, a tájképek túlsúlya talán abból is következik, hogy az „emberprobléma” megköveteli, a művészek maguk is tisztában legyenek társadalmukkal, a mindenkori folyamatok jellegével és irányával. Miután azonban a kelet-közép-európai - köztük a magyar - társadalmakban élők csak igen ritkán és átmenetileg kerülhettek abba a helyzetbe, hogy tudták volna, társadalmuk éppen miről szól, inkább hangulataikra, érzelmeikre, sajnos, sokszor indulataikra voltak utalva. Gyakran kerültek e társadalmak magukra hagyatott helyzetbe, hasonlóan napjaink történéseihez. A tájhoz viszont nem kell más, mint két szem, ami nézi, vélekedett Lyka. Hozzátéve persze, hogy azért ennél több is kell, hiszen a tájkép nemcsak magát a tájat fejezi ki, hanem például a művész egyéniségét, lelkiállapotát is, amiről az értő látogató következtetéseket vonhat le. Nota bene, esetenként az emberről való gondolkodásra is alkalma nyílik. Akvarellek címmel látható ezekben a hetekben a bátonyterenyei Ady Endre Művelődési Központ Iványi Ödön Galériájában az a kiállítás, ami a Balassagyarmaton élő Réti Zoltán festőművész legújabb tájképeit mutatja be, mintegy félszáz művet. Miről szólnak a művész új tájképei? Egyrészt, arról, amiről eddig is szóltak, vagyis a nógrádi szülőföld számára kedves és megtartó tájairól, csöndbe ágyazottságáról, már-már időtlen jelenvalóságáról. Mögöttes tartalomként tudni lehet, hogy e tájak fölött is átvonul a történelem annak minden viszontagságával, habár a kép felületén „csak” az évszakok által különbözőképpen színezett, merengő táj látszik, amiben a helybéliek élnek és halnak, hitekbe kapaszkodva, szívósan munkálkodva. Ez az a Börzsöny, a Cserhát, a Mátra, az Ipoly övezte vidék, ami a művészt fölmutatja, és amit ő is magasba emel. Általában ezért szokták Réti Zoltánt nógrádi festőnek nevezni, amit egyébként tudatosan vállal. Teheti ezt annál is inkább, mert a nógrádiság nála az egyetemességre való törekvéssel párosul. Az új akvarellek is magukban hordozzák azt a fajta egyetemességre való törekvést, aminek nem is olyan rejtett lényege a harmónia kívánása. A harmónia itt nem magától értetődő fogalom, a művész élete e lelkiállapot folyamatos megújításáért való belső küzdelmet jelenti. Az akvarellek forma- és színgazdagsága csöndet takar. Érdemes vizsgálni, miféle csönd ez? A kérdés megválaszolásához előbb egy látszólag csupán formai jellegzetességet említek. Réti Zoltán korábbi „hullámzó” tájképei, szántóföldjei, árva- lányhajas mezői arról szóltak, hogy eljutott az összegezés, a csaknem teljes, érett absztrakció magas fokára. E tájképeket metaforaként is értelmezhette a közönség. Az új akvarellek, úgy tetszik, ismét egy korábbi állapothoz való visszanyúlást jeleznek, részletezőbbek, faábrázolásaikban göcsörtösebbek, szinte szenvedőbbek. A változatlanul „szivárványos” színvilág sem takarja el azt a tényt, hogy valami belső megrendültség, lelkiállapot kivetüléseiként is szemléljük őket. Alig látható, talán csak sejtelemként létező fátyol lebeg a táj és a szemlélő között, habár a felszínen derű honol, az élet állandóságának ígérete, amibe mindannyian kapaszkodni szeretnénk, akik a jelenben még lakjuk a tájakat. — mér Új expedícióra készülnek Amerikában. A Marsra héliummal töltött ballonokkal kívánnak eljutni, melyekben elhelyezik a megfigyelésre alkalmas műszereket. A landolás 1993-ra várható. Bélyeg nélkül feladható POSTAHIVATAL HELYBEN A komputer neve: MUZE Sok zenebarát bosszankodik, ha csupán a kedvenc dal egyik sora jut eszébe, de folytatni nem tudja. Amerikai lemezboltokban a MUZE névre keresztelt számítógép segít eligazodni ilyen esetekben. Csak be kell táplálni a dalsort, s a képernyőn megjelennek a szóba jöhető dalok. A gép kiírja az előadót, az album címét, a megjelenés időpontját és a kritikákat. Nyomtató segítségével írásban is megkapjuk az adatokat. Előfordulhat, hogy valaki látta valahol Michael Jackson egyik lemezét, de elfelejtette a címét. Ha beírjuk a művész nevét, a képernyőn megjelennek az albumok borítói. A komolyzene kedvelői kikereshetik azt a Mozart-zongora- konerteket. amelyeket a Bécsi Filharmonikusok élén Leonard Bernstein vezényelt. Csak be kell táplálni a három nevet, s a komputer máris megadja a keresett lemezek kiadójának nevét és címét. A komputer a legnagyobb teljesítményét azzal nyújtja, hogy a „szerelem” szó beírása után kilométer hosszan ismerteti azon lemezek címét, amelyekben a szerelem szó szerepel. Budapesten az Erasure 1985-öt írtunk, amikor egy angol férfiú, Vincent Clarke, több zenei vállalkozással, s különféle együttműködésekkel (pl. a Depeche Mode-dal) a háta mögött, úgy határozott, keres egy zseniális adottságú énekest, akivel új alapokra helyezheti a zenélés iránt érzett vonzalmát. Egyik nap aztán elégedetten dörzsölhette össze a tenyerét: megtalálta, akit keresett. Az illető Andy Bell névre hallgat. Kettejük gyümölcsöző együttműködésének köszönhető, hogy ma, pénteken este, a budapesti Kisstadionban élőben találkozhat velük - művésznevükön az Erasure-rel - szép számú magyar hódolójuk tábora. Természetesen hosszú utat kellett bejárnia kettejüknek, mire napjainkra a listák élére kerültek. Bemutatkozó kislemezükkel a tiszteletreméltó 55. helyre jutottak fel. 1986 júniusában jelent meg első nagylemezük (Wonderland), amelyet követően az együttes elindult felfelé, a siker és az ismertté válás útján. Koncertről koncertre, egyre nőtt az Erasure rajongók száma. 1986 végére már az angol listák 2. helyén álltak, megalapozva az együttes helyét, mindenki szívében és lemez- gyűjteményében. Hamarosan az egész világ megismerte nevüket. 1987 áprilisában kiadják második nagylemezüket (The Circus), amellyel felzárkóztak a legismertebb popduók, mint a Sparks fivérek, vagy az Eurythmics mellé. A siker azonban nem szállt a két fiú fejébe, továbbra is oly szerények, mint annak előtte. 1988. áprilisában az Erasure megjelenteti harmadik LP-jét (The Innocents), amelyből napjainkig, csak az Egyesült Királyságban, több, mint egymillió példányt adtak el. A nagylemez, kilenc hónappal piacra kerülése után, 1989 januárjában visszatér a listákra, s az első helyet foglalja el! A duó az év nyarán stúdióba vonult, amely gyümölcseként, szeptemberében a boltokba került új nagylemezük (Wild), amely azt tükrözi: továbbra is felfelé haladnak a popzseniknek fenntartott létrán. Az Erasure történetének legutóbbi és legnagyobb fejezete 1990 őszén kezdődött, amikor a duó hozzáfogott az igazi, az addig legsikeresebb album, a Chorus megírásához, amely majd’ egy év múlva, megjelenését követően, a listák első öt helyezettje közé került. Áz együttes legutóbbi sikere, az ABBA-esque, amely gyakran visszaköszön a rádió és az égi csatornák tv-műsoraiból, a duó nagy kedvence, az ABBA együttes négy slágerének feldolgozása. Eredetileg nagylemezt terveztek, ám a júniustól decemberig tartó világturné közeli startja miatt, csak négy szám elkészítésére maradt idő. Találó módon az ABBA véleményét és hozzájárulását is kikérték: a svédeknek annyira hízelgett a gondolat, hogy örömmel beleegyeztek a feldolgozások megjelentetésébe. Az Erasure világturné, amely a manchesteri Apollóban kezdődött, fél évig tart, s ennek egyik állomása a budapesti koncert, amely a Multimédia kft. jóvoltából jött létre. (vallus) Képes technikatörténet Két érdekes léghajó 120 évvel ezelőttről, 1872-ből Franciaországból származik két léghajótípus, amely azonban teljesen eltér egymástól. Általában a léghajókra az jellemző, hogy köny- nyen emelkednek a levegőbe, de ott rendkívül ki vannak téve a széljárás szeszélyeinek, hogy közlekedni lehessen velük, szükséges a léghajó korrnányozhatóvá tétele. Az első sikert 1872-ben Giffard francia feltaláló érte el, mintegy húszéves kísérletezés után: a gázgéppel meghajtott léghajója óránként 4-5 mérföldes sebességet ért el - de szél ellenében nem volt használható. Dupuy de Lome francia ten- gerészmémök léghajójának sikerét az segítette elő, hogy az 1870/71 -es francia-porosz háború idején megnőtt az igény a léghajók, léggömbök alkalmazása iránt, amikor a porosz csapatok által meg nem szállt terület és az ostromzár alá vett főváros összeköttetését igyekeztek a franciák ezekkel biztosítani. De Lome az 1784. évből származó Meusnier-féle léghajó tervét valósította meg - igaz, csak 1872. február 2-án. 36 méter hosszú, 15 méter legnagyobb átmérőjű és 350 köbméter űrtartalmú léghajója légcsavarját a gondolában elhelyezett nyolc „izomkolosszus” forgatta. A próbaúton 2,5-3 méter/má- sodperces sebességet ért el a léghajó, ami 9-11 km/óra sebességnek felel meg. Musical készül Robert Maxwellről Könyv és film készült már Robert Maxwellről; most egyik korábbi munkatársa musical tervével rukkolt elő. Evan Steadman, a Maxwell Business Communications Group egykori elnöke Sir Arthur Sullivant kérte föl zeneszerzőnek, aki két dalbetétet már el is készített. Musicaljében a „Daily Mirror” egykori munkatársaiból áll majd a kórus, amely tetemre hívja a milliomost az eltűnt nyugdíjpénzek ügyében, miközben gyermeke helikopterrel jár iskolába. Az élethűség kedvéért a szerző eredeti kellékeket is beszerzett. Maxwell lakásából árverés útján hozzájutott például néhány székhez, s a főnök által mindenhová magával hurcolt iratbőrönd is megjelenik majd a színpadon. A háttérben elhelyezett vetítővásznon a néző eredeti filmfelvételeket és fotókat láthat Maxwell életéből. A Mikszáth Kiadó új kötete: Utazás Erdélyben Szabó Lőrinc-cikkek, versek és levelek A salgótarjáni Mikszáth Kiadó gondozásában jelent meg egy újabb Szabó Lőrinc-kötet Utazás Erdélyben címmel, amely cikkeket, verseket és leveleket tartalmaz. A könyvet Kabdebó Lóránt rendezte sajtó alá, s ő írta az utószót is. A kötet a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Kiskönyvtára sorozat része, amelynek sorozatszerkesztője Praznovszky Mihály. A könyvsorozat 1990-ben indult, darabjai Veszprémben és a Mikszáth Kiadónál látnak napvilágot. Az első könyv Krúdy Gyula: Magyar király-idyllek című kötete volt, ez Veszprémben jelent meg 1990-ben. A múlt évben a salgótarjáni kiadó jelentette meg Kovács Sándor Iván-Praz- novszky Mihály: Két költő egy szekéren című könyvét, a Nógrádi Mikszáth-lexikont, Krúdy Gyula: Balatoni szívhalászat című kötete pedig Veszprében jelent meg. Ez a cikk-, vers- és levélgyűjtemény mind kordokumentumként, mind pedig Szabó Lőrinc belső elbizonytalanodása, esen- dősége szempontjából is tanulságos. „Három tételben” közelít Erdélyhez és önmagához. Az első dátum 1927. Erdélyi utazása az ottani új viszonyokkal való szembesülést jelenti, ugyanakkor itthoni vívódásai elől is „menekül”. Tapasztalatai vegyesek, tanulja az új helységneveket, rokon- és ellenszenvek között vergődik, már tapasztalja az új uralkodói elit kicsinyes történelemhamisításainak jeleit, és így tovább. Mindazonáltal marosvécsi tapasztalatai hagynak maradandó nyomot benne, mindenekelőtt a marosvécsi vár ura, Kemény János író, akinek megnyilvánulásai példát jelentenek számára. Erről szólnak Szabó Lőrinc cikkei is. A „második tétel”-t jelentik a versek, illetve 1935-ös nyári nyaralása Erdélyben, s a megírt levelek. Ezek a versek a havasról, vagy a kiszolgáltatottságot megtestesítő Lelle Máriáról, a bolond menyasszonyról szólnak, valamint életről, halálról, szerelemről. Műfordító műhelymunkáról is szó esik, a Tücsökzene darabjai is születnek. A következő dátum 1943-44, személyes siker és ideiglenesség, hajszoltság együtt van jelent a költő életében, összefüggésben a korral, az ország és Erdély sorsával. A kötetben olvasható a többi között az az interjú is, amelyet Dsida Jenő készített a költővel 1935 nyarán Kolozsváron (Clujban) „Szabó Lőrinc, a nagynevű költő és műfordító Erdélybe jött, hogy a havasok magányában készítse el Shakespeare „Athéni Timon”-jának új fordítását. Az interjúban magyar folyóiratokról, a Nemzeti Színházról, a fiatal írónemzedékről is sok érdekes megjegyzés található. — mér
