Nógrád Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-17 / 220. szám
4 HÍRLAP LÁTÓHATÁR 1992. szeptember 17., csütörtök Falusi tanárszülők tizenhárom éves kisfia arra a kérdésre, hogy mit kérne a sorstól, ha egy kívánsága lehetne azt válaszolta: szeretnék olyan lenni mint a többiek. Zavarta ugyanis, hogy másnak érezte magát a társainál, akik bizony kiközösítették, amikor egy jó matematikust megelőzött a tanulmányi versenyben. Se jobb, se rosz- szabb nem akart lenni másoknál, nem akart kiemelkedni, különbözni semmiben, hogy elfogadtassák a többség által. Korát meghazudtolóan nem kalandokat, hanem nyugalmat igényel, s ahhoz, hogy nyugodt legyen a közérzete, középszerűnek kell lennie - vélte. A Neveletlenek című műsorban hangzott el e párbeszéd, amelyet Ancsel Éva kommentált. Az erkölcsi, pedagógiai kérdésekben is otthonos filozófusnak az a meggyőződése alakult ki, hogy ha egy tizenhároméves kamasz ennyire tart a kiközösítéstől, akkor a háttérben súlyos élmények húzódnak meg. Sok olyan dolgot tapasztalt az életben, ami miatt fél. Pedig, amit mond, az már nem középszerű. Sőt senki sem középszerű! Ancsel szerint átlagember sincs, hiszen átlagolni csak a mennyiséget lehet, az emberek azonban nem kvantumok. Az lehet, hogy valaki átlagembernek látszik, de csak azért, mert keveset tudunk róla, nem ismerjük azokat az értékeket, amelyek személyiségének lényegét alkotják. Annyiban azonban igazat adott a fiatalembernek, hogy a társadalom nem szereti azt, aki merészel különb lenni, más lenni. Pedig nincs annál végzetesebb tévedés, mint annak nem tudása, hogy másokban megvannak azok a képességek, amelyek belőlünk hiányoznak. Minden ember a másik „meghosszabbítása”. Mi lenne a társdalommal, ha mindenki azonos tudással, képességekkel rendelkezne?! Ez az a pont, ahol a pedagógiai karakterű műsor általánosabb tanulságokat is felszínre hozott. Mennyi konfliktus, mennyi felesleges viszály származik ennek az Ancsel Éva által kimondott igazságnak a sutba dobásából. A mindennapok tapasztalata azt igazolja, hogy a mai politikai zűrzavar egyik eredője éppen a másság kezelhetetlenségéből fakad. A Neveletlenek két évvel ez előttről idézte a fenti gondolatokat. Mára az akkor megszólalt fiú öntudatos középiskolássá vált, megszűntek a gátlásai, félelmei. Minden kiemelkedő tulajdonsága ellenére befogadták őt az új közösségbe. Mint a mesében úgy alakult a sorsa. Sajnos a politikában, a közéletben ritkán érvényesülnek a jó tündérek varázslatai. * * * .Valószínű, hogy már a mai harmincas-negyvenesek sem nagyon tudnának válaszolni arra a kérdésre, hogy ki volt Homoki Nagy István. Azoknak a jó része azonban, akik az ötvenes évek elején gyerekeskedtek, Hatjegyű hívószámok vidéken szó, hogy a régi ötjegyű kapcsolási számok elé egy 3-as kerül. Az áttérés természetesen vonatkozik a telefax állomásokra is, viszont nem érinti a telexszámokat. Ugyancsak nem módosulnak a O-val kezdődő speciális hívószámok. Amennyiben a telefonálók nem veszik figyelembe a számváltozásokat, akkor tájékoztató gépi hangbemondás figyelmezteti őket arra, hogy a régi hívószám elé egy 3-as számot is tárcsázzanak. A mostani áttérés újabb lépést jelent az országos egységes nyolcjegyű számrendszer megteremtéséhez. A fővárosban 1989 szeptemberében tértek át a hétjegyű telefonszámokra, vidéken pedig elsőként ez év februárjában Miskolcon vezettek be hatjegyű hívószámokat. Az országos áttérés 1993. májusában várható. Bélyeg nélkül feladható POSTAHIVATAL HELYBEN Hatjegyű hívószámokat vezet be több vidéki városban, illetve körzetben a Magyar Távközlési Részvénytársaság — jelentette be Lipp István, a társaság kereskedelmi igazgatója keddi sajtótájékoztatóján. Az áttérésre szeptember 25-én 24 órakor kerül sor Székesfehérvárott, Bicskén, Szolnokon, Egerben, Szegeden, Békéscsabán, Kecskeméten, valamint az e helyiségek körzetszámával hívható valamennyi helyiségben. Mint az igazgató elmondta: az áttérésre azért van szükség, mert a jelenlegi ötjegyű számmező által biztosított kapacitás már közelít a telítettségi állapothoz. Az érintett területeken tehát a hat számjegy bevezetése nélkül nem kerülhetne sor központbővítésekre. Az új hívószámok könnyen megjegyezhe- tők, hiszen mindössze arról van kapásból válaszolná: a Gyöngyvirágtól-lombhullásig című film rendezője. Akkoriban ugyanis méltán keltett nagy feltűnést e bravúrosan fényképezett, bájos szépségű természetfilm. Érdekes, hogy Homoki Nagy eredeti szakmáját tekintve ügyvédi, bírói végzettséggel rendelkezett, s ezen a pályán is dolgozott. Sokáig csak kedvtelésből foglalkozott a természet, s főleg a madárvilág életének megfigyelésével, fényképezésével. Kezdetben csak rövidfilmeket komponált e témából, később azonban hivatásos rendezőként, operatőrként készítette egész estét betöltő természetfilmjeit. Ezek anyagából készült művészi képeskönyveit több nyelvre is lefordították. A minap a televízió Filmmúzeum című programjában A kisbalatoni nádrengeteg (1949), Egy kerecsensólyom története (1950-54) és A kékvércsék erdejében (1953-54) című Homoki filmeket tűzte műsorára. Csak elismeréssel lehet szólni erről a „gesztusról”, - még ha egy kicsit az új filmek hiánya okozta kényszer is belejátszott - hiszen ezek az alkotások is megérdemlik a mai nyilvánosságot, éppúgy, mint pl. a nagy nevettetők emlékét megörökítő enyhén szólva lapos filmecskék. Nem nosztalgia Homoki filmjeit újralátni, hiszen a cél, - a természet, az élő világ védelme - aminek érdekében fogantak, ma sem változott. A képi technika színvonala persze messze elmarad a napjainkban készített hasonló jellegű alkotások mögött, de a személetmód felett nem járt el az idő. Sőt a környezetszennyezés, az önpusztítás már olyan mérvű, hogy ezek a filmek - amellett, hogy szórakoztatóak - memen- tóként is hatnak.- csongrády Csütörtököt mondunk Mottó: „Maga a rendszer sem azt teszi, amit magáról hirdet.” (A működési téveszme Murphy törvénykönyvéből) Nézem a tévét, és szétvet az öröm. Nagy feladat jutott osztályrészül számomra. Nekem kell (többek között) biztosítanom, hogy éhen ne haljon az ország, nehogy kiszakadjanak a költségvetési hiány gumifalai, és az eszeveszett túlköltekezés tovalibbenjen a végtelenbe. Hiszen a parlament keddi ülésnapján Becker Pál (MDF) kimondta: az ország betéteseire számítanak a költségvetési hiány fedezést illetően! Ez aztán a megtiszteltetés! Szétszórhatják ezután a magyar adófizető pénzét nemcsak Nyíregyházától Zalaegerszegig, hanem Honolulutól Johannesburgon át Tokióig. Alijuk a cechet. Mi mást is tehetnénk? Régi ismerősöm, Mari néni rögtön meg is jegyezte, milyen büszkeség tölti el keblét, hogy az ő bankban felejtett százasából eszi majd valamelyik honatya a pörköltet - ami olyan jó, hogy kár volna ott hagyni holmiféle üléstermi tévéközvetítéses hercehurca kedvéért. Hallom, Mari néni jókedve Kiállítás Szirákon Lammel Ilona keramikusművész, „Kapu, város, ég” című kiállítása kerül bemutatásra Szirákon, a Kastély Szálló galériájában, szeptember 19-én, 18 órakor. A művész több fővárosi újhullámos mozi külsőjét tervezte, s számos külföldi kiállítás résztvevője volt. UFO-kongresszus Ózdon A Ryufor Alapítvány szervezésében szeptember 25-én kezdődik a II. Magyar UFO kongresszus Ózdon. A háromnapos rendezvénysorozat keretében filmvetítésekre, fotókiállításra, előadásokra, valamint fórumra kerül sor - kaptuk a hírt Végh Tibortól, az alapítvány Nógrád megyei képviselete elnökétől. A kongresszus védnöke Reviczky Kálmán,aki az Egyesült Államokból érkezik. Ä meghívott előadók között pedig olyan ismert személyiségek lesznek, mint Egely György, Hargitai Károly, Nemere István író és Zombori Ottó csillagász. szerdára teljesen lelohadt, mert az egész család összefogott, és éjjel, alvás helyett megérttették vele, hogy semmi oka az örömre. Mert nem a pörkölt a lényeg, hanem a kétkulcsos áfa. Mari néni nehezen ugyan, de megértette, hogy a két kulcs bevezetése valóban a javak igazságosabb elosztását szolgálja (miként ezt a Tisztelt Ház MDF-es vezérszónoka bizonygatta) - bár szegény idős Mari néni felettébb nehezményezte, hogy az elosztók döntik el, mi az igazság. Olvasom (szerencsére még csak lelki szemeimmel) szegény Mari néni búcsúlevelét. Mely arról szól(na), hogy ő is éhségsztrájkol ugyan, de nem ám azért, mert a köztársasági elnök nemet mondott, hanem azért, mert ő mondott nemet: nem akarja, hogy kolduljon, azt meg pláne nem, hogy lopnia kelljen a vacsorának valót, mert még lelőné az első közelben tanyázó mezőőr. így aztán a nyugdíj felélése után Mari néni utoljára még elmegy a bankba, hogy a saját százasából ő egyen pörköltet. Akiknek volna miből és mit enni, azok mostanában úgysem esznek. Dacból. Lelkűk rajta. Meg a Mari nénik (Pista bácsik) sorsán ... Kevesebb a disznó. Ez derült ki Raskó György államtitkár keddi sajtótájékoztatóján. (Úgy tűnik, a kedd lett a csütörtököt mondás legújabb kori napja.) A sertésimport tényét nem cáfolta, azt viszont határozottan visszautasította, hogy a hazai húsárak letörésére törekednének - azok ugyanis megfelelnek a piaci viszonyoknak, lévén drasztikusan csökkent a hazai sertésállomány. Arról már egyetlen elejtett szót sem hallhattunk, vajon miért lett kevesebb Magyarországon a disznók száma, mit tettek (tettek-e valamit egyáltalán?) azért, hogy ne az Amerikai Egyesült Államokból kelljen vásárolnunk az itthon is kiválóan tenyészthető állatokat. A hatezer tonnányi import „disznóság” ugyanis a környező államokban dúló sertéspestis miatt a tengeren túlról érkezik a magyar boltokba, onnan a magyar háziasszonyok szegényesen terített asztalára. Hát igen. Ez Amerika! Balázs József A makói kosárfonó A 30-as években még 40 kosárfonó dolgozott Makón, ma már egyedül a 70 éves Olasz Imre mester képviseli e szakmát a városban. 4-5 órát dolgozik naponta, s elkészít két kosarat. Fia ifjabb Olasz István miután letöltötte katonaéveit, alkalmazottként apjánál dolgozik, s terve, hogy tovább viszi a mesterséget. „Istenem, országom, hói lesz maradásom ...” Emléksorok Szabó Gáspárról Gyűjteményes kiállításra lenne szükség U tólag egyre világosabb, hogy. Szabó Gáspár grafikus- és festőművész „készülődése” egy magasabb szférába, expresszív erejű „elvágyódása” az ember ontológiai és társadalmi kiszolgáltatottságából a biztos révbe nem mai keletű. Munkásságának figyelemmel kísérői ezt a gondolatot már jóval 1992. június 6-án bekövetkezett halála előtt megfogalmazták, legalábbis a hetvenes évek közepétől, jóllehet inkább csak utalásként, részletérvényességként. Ez nem csoda, hiszen a Salgótarjánban élő művésztanár, a népzene avatott ismerője és gyakorlati munkása akkoriban még grafikáiban fogalmazta meg azokat a vizuális gondolatokat, amelyek jóval később olajképeinek sorozatában teljesedtek ki, úgyszólván az utolsó pillanatokig. Mert az is ide tartozik, hogy Szabó Gáspár az élet elkötelezettje vplt, ezért is kell idézőjelben állniuk a „készülődés” és az „elvágyódás” szavaknak. Tudta a kór természetét, nem volt gyanútlan. A maga módján vette föl vele a harcot, a festői aktivitás fokozásával. Ennek eredménye számos nagyméretű olajképe, vagy több képsorozata, köztük a „Százegyszer egy gondolat” művészi testámen- tuma. Ezek a képek a korábbi évek, sőt, évtizedek kísérleteinek érett összegezését jelentik a gondolati - nem formai - absztrakció úgyszólván végső állapotát rögzítik. A Mindenség jelenik meg bennük a maga kozmikus magányával és ugyanakkor vigaszával, a létezés spritalizált világa. Ha úgy tetszik, a csoda. Az a gondolat, hogy mindenné lesz a semmivé váló, más dimenzióba helyezi az egyéni létezést is, annak minden örömével és gyötrelmével. A magány, az elmúlás gondolata e dimenzióban csak látszólag jelenthet például komorságot. É látszat mögött azonban éppen az intellektus, a megértés fénylik. F ormai szempontból a kompozíció szigorúsága, a földöntúliság érzetét keltő földi táj puritán megjelenítése, s a mindehhez tartozó színvilág egyedisége érdemel figyelmet. E képben, tájban a figurák szintén látszólagos statikus beállítottsága tűnik föl. A vizuális gondolatot tekintve viszont éppen ez a statikusság fejezi ki azt a roppant belső feszültséget, aki az adott képet jellemzi. H ogy jelzésképpen egy példával is éljünk, itt van az „Istenem, országom ...” című olajkép. Szintén egy sorozat darabja. A cím egy népdal első sorából való: „Istenem, országom, hol lesz maradásom, erdőn-e, vagy mezőn, vagy a pusztaságon ... ”. A hegyes táj holdbéli sivatagi pusztaság, tengődő cserjével, vöröslő sziklákkal. A horizonton kéklő hegyek látszanak. A kihalt vidékre boruló égbolt is vörösük, mind söté- tebb tónusokba megy át. Sejtelmes, érdes fény jár át mindent, mint az álmokban. Álo- miak a figurák is. A festő mintegy kívülről látja magát. Ott áll egy sziklaszirten, háttal a nézőnek, de szemben a Mindenség- gel -’ Hegedül. A látóhatár fölött gömb függ. Fölötte lovak közelednek, libegő női figura. A felhőben talán az Úr és az angyalok serege. Hallgatják a hegedűszót. Az égi és földi világ szerves egységbe olvad a képen, egyik a másikból következik, a felhő szegélye mögül fénysugár csap le a tájra. Valami történik, sőt, éppen most válik véglegessé. A kép szimbólum és számvetés egyszerre. A formanyelv maximálisan igazodik a művész gondolatai kifejezésének szintjéhez. Viszont Szabó Gáspár sem csak magának állít emléket e képen sem, hanem az egyetemességre törekszik, hiszen amiről itt szó van, az minden ember sorsa. K ívánatosnak látszik, hogy mennyiségileg is gazdag művészi hagyatéka ne menjen feledésbe. Salgótarjánban, vagy másutt gyűjteményes kiállításra lenne szükség, ahol grafikai és festői munkásságának legjavát ismerhetné meg az érdeklődő közönség. Salgótarjánban 1967. óta élt és dolgozott, szerepet játszott a város zenei és képző- művészeti életében. Népzenével 14 évig foglalkozott, elsőnek alakított hangszeres népzenei csoportot „Ciróka” névvel a zeneiskolában. Névadója és egyik alapítója a „Düvő” együttesnek, amit öt évig vezetett. Ez ufán alapította meg a „Rege” együttest is. Kiállításaival ugyancsak beírta nevét a város és a megye művészeti életének történetébe is. Megérdemelné a posztumusz tárlatot. — mér
