Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-20 / 170. szám
4 HÍRLAP LÁTÓHATÁR 1992. július 20., hétfő Egy boltot bezártak! A minap Zagyvarónán szinte egy kisebb „palotaforradalom” kellős közepébe csöppentem, melynek lényege a következő: Jó öt-hat éve adták át az autóbusz végállomás közelében az újjáépített ABC önkiszolgáló boltot a lakosság teljes megelégedésére. Ez év június hó 26-án a boltot bezárták azzal, hogy állítólag ruházati bolttá kívánják átalakítani. Van ugyan a bolt közelében egy egyszemélyes kis szatócsbolt, mely azonban sem mennyiségileg, sem választékban nem tudja a környék lakosságának szükségletét kielégíteni. fgy például: már reggel 8-9 óra körül már se tejet, se kenyeret nem lehet kapni. Nem beszélve az áruválasztékról. így aztán az ittlakók részére két lehetőség van: vagy lemennek a jó néhány kilométerre lévő alsófalusi ABC-kisboltba, vagy kénytelenek Salgótarjánba beutazni vásárlás céljából. Ennek költségkihatásán kívül bonyolítja a problémát, hogy sok az idős nyugdíjas, vagy éppen gyesen lévő fiatal kismama, akik bizony nem szívesen utazgatnak be a városközpontba vásárolgatni. Az itt élők nem értenek egyet azzal, hogy a jó választékot nyújtó ABC-áruház helyett ruházati boltot nyissanak. Mint mondták, ha ruhaneműt akarnak vásárolni, azért úgyis beutaznak a városközpontba. Nekik egy széles választékú ABC-árudára van szükségük. Ennek érdekében ha kell, aláírásokat is gyűjtenek, melyet több százan aláírnak, csak állítsák vissza a régi ABC-boltot. Mucsi Lajos Köszönet a jó döntésért Olvasónk levelét dr. Rei- chardt Jenőnek, a salgótarjáni kórház igazgató főorvosának írta: Lezáratott az a nem mindennapi vita, melynek a végére az Ön döntése hozott megnyugtató intézkedést. A június 16-i megbeszélésen, amikor a kórház és rendelőintézet több helyén elhelyezett öt-öt temetkezési reklámtábla levételét volt szíves elrendelni, a Rex Humánum temetkezési vállalat képviselője fellebbezést jelentett be, s ezt idézi is a Tarjáni Tükör június 25-i száma. A fellebbezés többek között azt tartalmazta, hogy „. .. ne engedjen egy olvasói véleménynek" . Igazgató úr bizonyára nem egy olvasó tiltakozására döntött, mert érezte, hogy sokakét, ezrekét képviseli az olvasói megnyilvánulás. Bár Saint-Simon több mint 170 éves megfogalmazásában ......az érdek és emberség minden józan szellem számára ugyanannak a dolognak két neve... " Ön az utóbbit képviselte és ezt köszönjük. Dr. Gajzágó Aladár Olvasóink kérdezték - jogászunk válaszol Jár-e kárpótlás? Olvasónk testvére főtiszt volt a Horthy-hadseregben, akit 1945 őszén egy nagy város parancsnokának is kineveztek; mégis 1945 végén az ÁVH elvitte, majd a Népbíróság előbb halálra ítélte, végül büntetését fellebbezés eredményeként életfogytiglani fegyházra változtatta. 1956 őszén a váci fegyházból kiengedték, de később visszavitték, és 1960-ig börtönben tartották. Szabadulása után két év múlva meghalt. Sem felesége, sem gyermeke nincs, és nem is volt. A szülei már nem élnek, kettő testvére él, egyik az olvasónk. Kérdezi, hogy a harmadik kárpótlási törvény alapján jogosult-e testvérével együtt kártérítésre? Az úgynevezett harmadik kárpótlási törvény a Magyar Közlöny 1992. évi július 2-i számában közzétett 1992. évi XXXII. törvény, mely „az életüktől és szabadságuktól politi- kia okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról” rendelkezik. E törvény alapján kárpótlás illeti meg azokat a személyeket, illetőleg hozzátartozóikat, akiket 1939. március 11. és 1989. október 23. között az életüktől vagy szabdságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak. E törvény rendelkezése szerint egyösszegű 1.000.000 forint (egymillió) kárpótlás jár az élet elvesztéséért, ha a magyar bíróság törvénysértő, vagy semmissé nyilvánított ítélete alapján hajtottak végre a halálos ítéletet. vagy a sérelmet elszenvedő a büntető eljárás, vagy a büntető ügyben hozott ítélet végrehajtása során ólján íjiódon vesztette életét, hogy a halál bekövetkezésének kétséget kizáró oka az eljáró magyar hatóság szándékos közreműködése volt. Az 1.000.000 forint kárpótlásra az élő özvegy, a sérelmet elszenvedő élő gyermeke és még élő szülő, ezek hiányában - 500.000 forint (ötszázezer) kárpótlásra az élő testvér jogosult. Az özvegy, germekek és szülők között csoportonként és csoporton belül egyenlő arányban kell felosztani az egymillió forintot. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni arra az esetre is, ha az ötszázezer-forintos kárpótlásra több testvér jogosult. A szabadságelvonásért a jogosult választásától függően havi életjáradék, vagy kárpótlási jegy formájában megállapított kárpótlás jár. A törvényekben meghatározott sérelmekért kárpótlásra csak az életben lévő sérelmet szenvedett, halála esetén a túlélő házastársa jogosult! A túlélő házastársakat a sérelmet elszenvedőknek járó kárpótlás 50 százaléka illeti meg! A havi életjáradék kiszámításának módját és a kárpótlási jegyben folyósítandó kárpótlás összegének kiszámítását is előírja az a törvény, amelyik meghatározza azt . is, hogy a 30 napot meghaladó, de hat hónapot el nem érő szabadságelvonás esetén átalányjellegű kárpótlás jár, melyet két év alatt 2 egyenlő részletben kapja meg a jogosult. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy olvasónkat és testvérét e törvény alapján csak abban az esetben illette volna meg a kárpótlás, ha testvérük a leírtak szerint vesztette volna életét. Ez esetben az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal címére kellene a postán megvásárolható egységcsomag adatlapjainak kitöltésével a kárpótlási igényeket benyújtani. Dr. Verebclyi Huszonöt éve történt Huszonöt éve már, hogy az 1870-ben épült, akkor 36 ágyas salgótarjáni bányakórház 1967. november 13-án, a hepatitiszosztály kiköltöztetésével végleg kiürült, megszűnt. Kis híján száz évet ért meg, fennállásának évtizedei alatt sok ezer beteget fogadott. Zsúfolt és szegényes volt, de gyógyítani akkor is kellett. Még a közelmúlt állapotaira is jellemző dr. Szabó Sándor egykori kórházigazgató gyakori megjegyzése az összevont bányai és acélgyári részlegről: „Bányai Az érintettek természetes elfogultságával, nem kis megdöbbenéssel, de nagyon szomorúan olvastuk a Hírlap június 20—i számában megjelent riportot Mátis András egykori lelkészünkről. Mivel gyülekezetünk, illetve egyes konzervatívként jellemzett tagjai dehonesztáló módon említtetnek a cikkben, szükségesnek tartjuk a megszólalást. Tudjuk: Mátis András nem hétköznapi ember, jó megjelenésű, kiváló tehetséggel megáldott, színes egyéniség. Az újság elolvasása után joggal gondolhatja az olvasó, hogy e rendkívüli férfiú néhány gaz és elvakult ember ádáz praktikájának áldozatául esve lett számkivetett saját egyházában és fa- lujában.A valóság azonban nem ez, illetve sokkal prózaibb. Gyülekezetünk, túltéve magát minden előítéleten, fogadta a már előzőleg lelkészi szolgálatai alól felfüggesztett embert, s hozott nem kevés anyagi áldozatot, hogy az általa elképzeltek szerint biztosítsunk otthont családjának. A parókiát teljesen újjáépítve fogadtuk feleségével és butik és acélgyári kóceráj". Dr. Mezey Sándor pedig így minősítette: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel." A kórház kiürült helyiségeit portásként egy ideig őrizte még özvegy Szopkó Jenőné - Olga néni. Időnként, főleg éjjel még rá-rázörgették a nehéz udvari vaskaput, ellátást, kórházat keresve. A volt honvédségi laktanya egy részében az 1957-59-es években a tanács, az üzemek, a társadalmi szervezetek segítségével fül-orr-gégészeti, bőrgyógyászati és szemészeti osztályokat rendeztek be. Majd 1963 októberében egy másik épületben gyermekosztályok nyíltak. Az időközben felépült főépület ünnepélyes átadására 1967. április 29-én került sor; dr. Vedres István egészségügyi miniszterhelyettestől dr. Szabó sándor- igazgató főorvos vette át az intézményt. A garanciális javítások elhúzódása miatt az akkor már három helyen működő kórház átköltöztetése csaknem két hónapra rá, 1967. június 27-én kezdődött meg. A költözés-a hepatitisz osztály kivételével - július 25-én fejeződött be. Huszonöt év alatt az akkori osztály- és részlegvezető főorvosok közül többen nyugdíjba mentek már, vagy elköltöztek innen. Az idő is múlik, a természet pedig könyörtelen. Ma már csak mint elhúnytakról emlékezhetünk meg dr. Balogh Péterről, Csanaky Györgyről, dr. Furtényi Gézáról, dr. Jármay Pálról, dr. Kibédi Tiborról, dr. Korill Ferencről, dr. Merényi Sándorról, dr. Mezey Sándorról, dr. Nyúl Lajosról, dr. Szabó Sándorról, dr. Telmányi Józsefről és dr. Vén Rezsőről. Habonyi Zoltán nappal visszaadja. Ez a minimális feltétele ugyanis annak, hogy belátható időn belül ismét lehessen egy új evangélikus paró- kus. Tudjuk és tapasztaljuk, hogy az embereket ma leginkább arról lehet megismerni, hogy az ellenkezőjét teszik annak, amit hirdetnek. Ezért is tesz minket igazán szomorúvá nyilvánosan polemizálni mindarról, ami gyülekezetünkben az elmúlt években történt; de a teljességhez és a hitelességhez a fentiek is hozzátartoznak. Meggyőződésünk, nem mi hagytuk el a lelkészünket, hanem ő a gyülekezetünket; rendkívül népszerű azok körében, akik őt megtérítették, vagy akiket ő megtérített, de leginkább azok körében, akik a téménelminek is nevezett egyházak kétségtelenül meglévő problémáit azok lejáratására és saját céljaik megvalósítására igyekeznek felhasználni. Őszintén reméljük, ebben sem Mátis András , sem az írás szerzője nem lesz partner . Béri evangélikus gyülekezet presbitériuma u O hagyott el minket! hét gyermekével. Megértettük, kilenc embernek megélhetést biztosítani nem tudunk, így járultunk hozzá, hogy mellékállást vállaljon a sziráki Kastély Szállóban. A dolgok rövidesen megfordultak: e munkája mellett szinte alig maradt ideje Istentől kapott megbízásának teljesítésére. A faluban alig tartózkodott, az istentiszteletekre felkészületlenül érkezett, ha egyáltalán megérkezett; sokszor izgultunk, lesz- e, aki halottainkat eltemeti. De ami számunkra a legfájdalmasabb volt: a gyerekekkel alig foglalkozott, hittanórát szinte soha, legfeljebb véletlenül tartott. fgy lett a helyhatósági választásokon a liberális párt színeiben indult, majd a megyei közgyűlésbe delegált képviselő, tanácsnok, szállodavezető, aposztata lelkész... Elismerve rendkívüli képességeit, és bízva a helyzet megváltozásában, türelemmel viseltünk minden nehézséget.Amikor azonban a Hit Gyülekezetének tagja, majd szószólója lett, már választanunk kellett: vagy megtartjuk őseink hitét, vagy Mátis Andráshoz ragaszkodunk. Ügyével a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Bírósága foglalkozott, ám a fegyelmi eljárás befejezése és ítélete előtt önként lemondott a lelkészi szolgálatról. Önmaga ismerte el, hogy szolgálata és életvitele kapcsán olyan vádak és kifogások merültek fel, amelyek megalapozottságához az egyház törvényei és belső rendje, teológiai és erkölcsi felfogása szerint nem fért kétség. Nyájának nem pásztora, hanem megosztója és eltartottja lett! Ha Mátis András igazán következetes lenne, akkor mindent megtenne annak érdekében, hogy a Luther tanításához is hűséges hívek vallási élete visszatérhessen eredeti medrébe, s a szolgálati lakást lelkészi munkájának befejezése után hat hó■ / rior< j« 20-tc OSZKOp ilius >1 26-ig KOS (III. 21.-IV. 20.) Szerelem: Mindent a maga idejében! A héten elsősorban a félbemaradt beszélgetések befejezésére adódik kedvező helyzet. Ne halogassa, akkor se, ha kellemetlen dolgok kerülnek napirendre. Hivatás: Ha most lazán veszi a feladatokat, ne csodálkozzon, ha később felettesei kihagyják a fizetésemeléskor, vagy az elsők között önt küldik el leépítéskor. BIKA (IV. 21.- V.20.) Szerelem: Keserű hangulatban kezdi a hetet. Mintha még mindig nem tette volna túl magát valamin, amit pedig már egyszer lezárt. Próbáljon meg új társaságba járni, új ismeretséget kötni. Hivatás: Á nap huszonnégy órája kevés most, hogy mindennek a végére jusson. Elsősorban a halaszthatatlan ügyeket intézze el, a többit majd a jövő héten. IKREK (V. 21.-VI. 21.) __ Szerelem: Valaki alaposan felbosszantja, mert pletykát kavart ön körül. S ha még igaz volna, amit a háta mögött suttognak! De az illető, akivel hírbe hozták, egyelőre észre sem veszi. Hivatás: Olyan feladatokat kell megoldania, ami voltaképpen nem önre tartozik, de most az illetékeseket nem találják. Lehet, hogy ez kedvező irányba tereli életét! R ÁK (VI. 22.-VII. 22.) Szerelem: Tegyen különbséget a baráti közeledés és a szerelmi vallomás között! Az _ előzőből több is lesz e héten, az utóbbi azonban várat magára. Hivatás: Türelmetlenségében összekever néhány dolgot, ráadásul egymásra haragít embereket. Ebből idővel önnek lesz hátránya. Jó volna tehát, ha minden szót kétszer meggondolna, mielőtt kimondja. OROSZLÁN (VII. 23.-VIII. 23.) Szerelem: Sok új barátot szerez ezekben a napokban, de most inkább a forró szerelem érdekelné. Akit kinézett magának, inkább máshoz vonzódik, s ez rendkívül bosszantja. Hivatás: Üzleti ügyekben rendkívül ügyetlen, jobb, ha másra bízza a dolgokat, vagy legalább nem üti bele az orrát abba, amihez nem ért. Elég, ha elfo] SZ lartnerei javaslatai. II. 24.-IX.23.) Szerelem: Mindent bele! Még van néhány kedvező nap, amikor úgy alakíthatja az eseménye- ja. Aztán már hiába várja a csillagok segítségét! Hivatás: A háttérből szemlélje az eseményeket, ne akarjon mindig kitűnni, mert most nem túl jó, ha szem előtt van. Ezekben a napokban azokat veszik előre, akiktől szívesen megválna a vállalat. T elefon-Horoszkóp magyar nyelven! Tudj meg többet a jövődről! Ez a saját eheú horoszkópod. /» Hívd fel ezt a számot! Tárcsázd előbb a Soo/l 400 49076 + számot és utána folytatólag a saját csillagjegyed számát 31 Kos 34 Rák 37 Mérleg Vf 40 Bak 32 Bika 35 Oroszlán 41 Vízöntő &-sg 38 Skorpió g 33 Ikrek 36 Szűz 48 Halak • ft 39 Nyilas A telefonhívás ín percenként: 180 Ft MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.) __ Szerelem: G ondosan el- . _ . tervezte, mivel (C^. (Ä' tölti a hétvégét, de partnere vagy család-----ja egészen más t ervet eszelt ki. Bosszantja a változás, emiatt zsörtölődik. Hivatás: Váratlan látogatók toppannak be munkahelyére, s jelenlétükkel mindenben hátráltatják. Főleg a határidős feladatok látják kárát. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) Szerelem: Gondolatai teljesen rossz irányban kalandoznak. Hűtlenséggel vádolja azt, aki pedig az életét is feláldozná önért. Hivatás: Viharos viták után végre sikerül elérnie, hogy azt valósítsák meg a felettesei, amit kitalált. Pénzügyekben hagyatkozzon azokra, akik jobban értenek hozzá. Viszont a szervezést nyugodtan vállalja magára. NYILAS (XL 23.-XII. 21.) Szerelem: Amire oly régóta számított, most talán valóra válhat, de legyen óvatos, mert ez a hét sűrűn teremt lehetőséget a félreértésekre. Hivatás: Felhőtlen hétre számíthat, vagy azért, mert szabadságát élvezheti, vagy mert most a szokottnál jóval kevesebb feladat adódik. Amit eltervezett, már a hét közepére el tudja végezni, s pihenhet. BAK (XII. 22.-I. 19.) Szerelem: Titkos vágyait is kiélheti, erre különösen a hét második fele teremt alkalmat. Hivatás: Hosszú, kimerítő tárgyalásra számítson, és egyáltalán nem biztos, hogy eredményesen zárul. Pontosabban, a másik fél javára dől el a vita. Ez ne szegje kedvét, mert hamarosan sokkal kedvezőbb lehetőség adódik, és akkor nem is lennejo, ha más ügy köti le. VÍZÖNTŐ (I. 20.-II. 20.) Szerelem: Az egyedülállók.—11111"'Ilii nak igen kelle- I ^VYLÄf/jU mes hódítás- V ban lesz részűk. Ha csak rövid távú is ez a kapcsolat, nagyon boldog és örömteli lesz. Hivatás: Sok apró- cseprő teendője miatt nem jut ideje a nagyobb horderejű dolgokra. De mégis elégedetten zárja a hetet, mert legalább minden dolgát sikerül elrendeznie. Adósai is fizetnek végre. HALAK (IE. 21.-III. 20.) Szerelem: Partnere még kicsit őrről majd a hétvégi viselkedése miatt, de hamar meg tudja vigasztalni, hiszen mestere a hízelgésnek. Hivatás: Nagyobb lélegzetű feladathoz ne fogjon, mert túl fáradt ahhoz, hogy vé- gigvigye. Inkább próbáljon meg lazítani, ha lehet, menjen szabadságra, vagy úgy ossza be az idejét, hogy több iaőjusson pihe-