Nógrád Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-27-28 / 151. szám
1992. junius 27-28., szombat-vasárnap BÁTONYTERENYE ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 Egy tanács az építkezőknek: Legyen ötmillió forintjuk Vállalkozásbarátság 1992-ben: Törlesztik a „befürdést” „Ha kifizetnénk a járulékot, esetleg nullára tudnánk kijönni” Egy ismerősöm néhány évvel ezelőtt nekifogott építkezni. Ebbéli helyzetében mindig szörnyen ideges lett, amikor meghallotta a Bramac tetőcserép reklámját, mondván, nincs neki elég gondja, még ebből is azt hallja ki, hogy valami baja lehet neki, „ha már egyszer építkezik”. Viszonylag ritka látványban volt részünk, amikor nemcsak az épülőben lévő házat láttuk, de leendő gazdáit is munkában találtuk. Márkházán beszélgettünk a 32 éves Máté Sándorral, a salgótarjáni Kulacs vendéglő főszakácsával, aki alátámasztva a fenti tételt, a búcsúzáskor így összegzett: öt évet öregedett a másfél év alatt. A dátum máig emlékezetes, 1991. március 15-én kezdték meg a kétszintes ház építését a falu szélén. Megvásárolták az induláshoz szükséges építési anyagokat, és felvették az OTP-kölcsönt. Elborzasztó ösz- szegeket említenek:- Tavaly csak az anyagért fizettünk kétmillió 900 ezer forintot. 220 ezer volt a tető, közel 400 ezerbe kerültek az ajtók és az ablakok. Az első évben tető alá került a ház, ennek faanyagáért hatszázezret fizettek. És még mindig az anyagiak: havi ötezer forintot törlesztenek az OTP felé, ez csaknem elviszi a feleség gyes-ét, ami hétezer forint. A kiegészítő helyiségek (garázs, pince), és a ház külső munkálatai még hátra vannak. De a számlán már csak 40 ezer forint van ...- Fűtésről, vízről egyelőre nem is álmodunk, örülünk, ha kívülről rendbe hozzuk a házat - mondja Máté Sándor. Ha megkapjuk a lakhatási engedélyt, majd leülünk egy kicsit. Az is felvetődik, hogy mivel több százezer forintjuk nincs a központi fűtésre, kályhát vesznek. Arra elég lesz a még meglévő 40 ezer.- A szabadidőnket teljesen leköti az építkezés - így a házigazda. - Másfél éve házasodtunk össze, a nászút óta moziban, vendéglőben egyszer sem voltunk.- Gyakran számolgatnak?- Azt már nem szoktunk. Ha nincs pénz, nincs mit. A Máté Sándortól hallott tanácsot tolmácsoljuk mindazoknak, akik hasonló vállalkozáson törik a fejüket: legyen ötmillió forintjuk. - D. I. A társadalombiztosításról szóló ez évi IX. törvény 23. paragrafusa az egyéni vállalkozók járulékfizetéséről rendelkezik. A hivatalos megfogalmazás szerint az egyéni vállalkozó a minimális bér után köteles 44 százalékos mértékű társadalombiztosítási járulékot fizetni. Ezen felül a fenti összeg után négy százalékos mértékű egészségbiztosítási és hat százalékos mértékű nyugdíjjárulék fizetésére kötelezték még az egyéni vállalkozókat, ez év márciusától. A minimális bér jelenleg 8000 forint, az idézett paragrafus második és harmadik bekezdése tehát havonta 4320 forinttól „szabadítja meg” az egyéni vállalkozókat. Egészen pontosan azokat, akik úgy döntöttek, hogy e törvény életbe lépése után is folytatják vállalkozói tevékenységüket. Oláh Róbertét ruhakereskedőként jegyezték a nagybárká- nyi polgármesteri hivatalban. A Szőllősi úton találtuk meg az öttagú családot. Oláh Róbert 31, a felesége 29 éves. Oláhék nem élhettek sokáig a lehetőséggel:- 1991. december 6-án fogtunk bele a ruhakereskedésbe - mondja a családfő. A feleségem a sámsonházi harisnyakészítő káeftében dolgozott, de a gyes-hez nem volt elég a ledolgozott ideje. Itthon van a három gyerekkel, én Pesten dolgozom már 15 éve a mélyépítő részvénytársaságnál. A családi pótlékkal együtt 16-17 ezer forintot hozok haza, a hivataltól egy gyerek után szociális segélyt kapunk - ennyiből élünk öten. Úgy gondoltuk, hogy mindenképpen segít rajtunk, ha belevágunk ebbe a vállalkozásba, de befürödtünk vele.-Mennyi hasznuk volt havonta a ruhakereskedésen?- Hat-hét ezer jött be egy hónapban. Ebből levontuk a 960 forintot, amit a társadalombiztosításnak fizettünk, az útiköltséget, mert a salgótarjáni piacon dolgoztunk, és az asztalfoglalási díjat. De amióta 4300 forintot kellene fizetnünk, esetleg nullára tudnánk kijönni.- Milyen összeggel indították a vállalkozást?-Ez a része külön érdekes ennek az üzletnek. 50 ezer forintos OTP kölcsönt vettünk fel. Ezt most 4500 forintjával fizetjük vissza havonta. A semmire, mert már nem is vállalkozunk. Emellett tartozunk a társadalombiztosításnak is közel 13 ezer forinttal, mert a már- cius-április-májusi felemelt járulékot nem is tudtuk kifizetni. Úgy vagyunk tele adósságokkal, hogy közben egy fillér bevételünk nincs! Nem értjük, hogy kinek jó ez az új helyzet! Ez a lehetőség a munkanélkülieken is segített. Gyakran halljuk azt a szót, hogy „vállalkozásbarát", de most már szegényebbek leszünk, mint eddig voltunk! Dudellai Ildikó Fotó: Gyurkó Péter még kétmillió 750 ezer forint áll a fiatal házasok és többgyermekes családok lakásvásárlásának és építésének támogatására. A helyszíni tanulmányok után a csütörtöki testületi ülésen hét kérelemről tárgyaltak a képviselők. Döntésük szerint négy család 150 ezer, egy házaspár pedig 80 ezer forintos kamatmentes kölcsönt vehet fel az önkormányzattól. Az érintetteket a hivatal igazgatási osztálya értesíti majd a döntésről. Falugyűlés # Mátranovák. Konkoly Thege Dezső, a múlt évben alakult Kelet-Nógrád COM Távközlési és Telekommunikációs Rt. ügyvezető igazgatója tartott lakossági tájékoztatót a falugyűlésen a telefonhálózat kiépítésével kapcsolatos kérdésekről. Erre nagy az igény és sok a jelentkező a községben, a befizetések már folyamatban vannak. Hétfői számunkban „Szécsény és környéke” összeállítással találkozhat a kedves olvasó Máté Sándor (balról) ötöt öregedett a másfél év alatt. „Egy macskám van, kettő kertem .. Nem sikerült a nősülés Szécsényi születésű, de 1953-tól a Bátonyterenyéhez tartozó Szúpatakon él Bozó József. Az akkori időkre így emlékszik:- Gazdag község volt. Négy-öt gazda cselédeket is tartott. Azóta viszont itt is fordult a világ. A templom környéki településrész házai lepusztulóban vannak, a Bozó József lakása melletti régi épületet tavaly bontották le a szomszédok. A mindennapi élet nem túlságosan változatos. 68 éves beszélgetőtársunk hetente járt be Kisterenyére vásárolni, de ez a rendszer is felborult már, amióta felépítették a boltot. Bozó József listája:-Egy macskám van, kettő kertem, egy harmónikám. Régi zenész vagyok, a Vidróczkiban is muzsikáltam. Volt citerám meg klarinétom is, de azzal nem bírtam, jó tüdő kell hozzá. És ami eddig sohasem került sor, a nősülés.- Egyszerre akartunk megházasodni az öcsémmel. O 1954-ben nősült, nekem nem sikerült. Egy hajdúszoboszlói asszonykát elvettem volna, de az anyja nem engedte, hogy ide költözzön. Akkor azt mondtam nekik, „további jó egészséget kívánok!”, és elköszöntem. (dudellai) Országos kezdeményezés után bátonyterenyei Tátika Eredeti előadóművészét „kicsiben” Szinte nem múlik el hétvége, hogy meg ne győződhetnénk arról, mennyire tehetségesek a mostani gyerekek. Forgatom a Nógrád Megyei Peagógiai Intézet által kiadott, az általános iskolások tanulmányi versenyéről készült összesítő kiadványt, az Ady Endre Művelődési Központ vendégkönyvének bejegyzéseit, a gyermekkönyvtár „Versélményem” című rajzkiállításról szóló véleményeket, amelyek elismerik az ifjak alkotásait, tehetségét, ügyességét. Ráaadásként országos kezdeményezésnek is hódolnak a gyermekek az 1992-es esztendőben: Budapesten és a vidéki művelődési otthonokban, iskolákban egyaránt tátikáznak. A különböző rendezvényeken bizonyítják, hogy nagyon tehetségesek. a mozgás és utánzás „művészetében” jártasak. Mi is a tátika valójában? A gyermekek, netán a felnőttek játéka, az utánzás „művészete”? A tátika műfaj. A televízióban látottak alapján meggyőzően bemutatott előadásmód, mozgás. mozgáskombinációk sorozata, úgy ahogyan azt az eredeti előadóművészek teszik. Ez a mozgalom bizonyítéka annak, hogy az ember mennyiféle kép- pen képes kifejezni érzelmeit, táncban, mimikában, sminkelésben, jelmezben, mindezt ügyesen használva, átélve és visszaadva az énekesnők, zenekarok produkciójának minden fontos mozzanatát, gegjét. Bátonyterenyén (Kistere- nyén) voltam tanúja másodszor a gyermekek, gyermekközösségek önfeledt, magas színvonalú Tátika bemutatójának, döntőjének. A két rendezvényre 613 gyermek volt kíváncsi. Az elődöntőben 37 csoport 106 taggal, míg a döntőben 12 csoport 41 résztvevővel próbálta eldönteni, hogy ki a legügyesebb, kik voltak azok, akik a legjobban megértették az előadók, a zenekarok szándékát. A sikeres produkciók után, a látottak alapján nem kellett nagyon nagy fantázia ahhoz, hogy valóban magunk elé képzeljük az imádott, bálványozott énekesnőt, zenekart, a színházi, színpadi musical részletet. Ragyogó teljesítményeket láttunk. A gyermekek arra is példát adtak, ha nincs felnőtt segítség, akkor is megszülethet az előadás, mert néhányan már arra is képesek a gyermekek közül, hogy önmaguk alkalmazzák színpadra a kiválasztott művet. Kedvesek voltak a meghívott budapesti hivatásos művészek, de ezen a napon nem ők: a gyermekek voltak a „sztárok”. Szólni kell a Tátika bemutatót, játékot szervező és lebonyolító kisterenyei körzeti művelődési ház munkájáról is. A ház vezetői és dolgozói nagyon nagy szeretettel, gyermekpárti támogatással, szakszerűen szervezték meg a bemutatókat. A játék keretében hozott kazetták jól szóltak, a fellépők egymásutáni szereplése bizonyította, hogy a háttérben gondos kezek irányítják a műsort. A zavartalan rendezvény jó hangulatával lett mindenki számára emlékezetes. Csak bátorítani lehet mindazokat, akik közreműködtek, hogy minél több és sokféle közös játékra hívják a jövőben is a gyermekeket. Kicsiny Miklós Három feleség után egyedül „Itt első osztályú az élet!” A mátranováki, 77 éves Kaszás József 1977-től él a mátra- verebély-szentkúti szociális otthonban:- Cserpusztáról nősültem először, de mindjárt nyolc évig távol is voltam, a katonaság miatt. Amikor onnan elszöktem, elfogtak a nyilasok. Bevittek Pétervásárára, onnan kivittek Ivádra egy pincébe. Éjfélkor mentünk rögtönítélő bíróság elé, majd onnan Ceredre. Reggel jött értünk egy csendőr, átvitték Miskolcra, Miskolcról pedig Losoncra kerültünk. Ott hét embert felakasztottak, akik nem tudták igazolni magukat, akkor azt mondtam a többieknek, én nem megyek veletek tovább. Rimaszombat mellé, Zámorpusztára kerültem egy házhoz, ott töltöttem három hetet bujdosásban. Amikor eljött a '45, lejöttem Fülekre. Ott bevágtak az orosz csapatokhoz, vittek megint Miskolcra fogolytáborba. Any- nyian voltunk, örültünk, ha egy kis szabad levegőhöz jutottunk. Három hónapig voltam ott. Áprilisban egyszer csak szólingat- tak bennünket sorban. Hatszázunkat vittek el Jászberénybe, egy felszabadított fogolytáborba. Ott már jobb volt, több volt a koszt is.- Hogyan került haza a táborokból?-Egyik reggel rosszul lettem. Elkísértek a gyengélkedőre, majd kaptam három heti betegszabadságot. Hazautaztam. Amikor letelt, visszamentem Jászberénybe. Ott már azzal fogadtak, hogy a csapatom elment Pestre. Gondolkoztam, Pest nem olyan kicsi, hogy megtaláljam ott őket. Kaptam magam, kimentem az állomásra, felültem a vonatra, meint hazamentem. Azóta se keresett senki. Három hónap múlva meghalt a feleségem. Mit tudtam csinálni, újból megnősültem. Nagyon szép volt az a lány, eszembe se jutott, hogy ilyen vége lesz a házasságunknak. Kihirdettek bennünket háromszor, szombaton volt az esküvő, de pénteken összerúgtuk a port. Egy éjszakát sem háltunk e- gyütt, aztán alig tudtam elválni tőle. Harmadszor Pétervásáráról nősültem.-Milyen az élet, itt Szentkút on?- Itt első osztályú! Vannak barátaim, nem unatkozom. Egyedül vagyok a szobában, becsalogatok néha-néha egy-egy asszonyt is, de hiába adok nekik csokit, mindjárt elszaladnak! - Dudellai -