Nógrád Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-31 / 77. szám
1992. március 31kedd MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Gyarmati szakmunkástanulók sikerei az országos versenyeken Szép eredményeket értek el a balassagyarmati 217. számú Szondi György Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközép- iskola diákjai. A harmadévesek „Szakma Kiváló Tanulója” verseny országos döntőjében - ahol többszázan vettek részt - négy tanuló szerepelt oly sikeresen, hogy pontszámaik alapján máris szakmunkásbizonyítványt szereztek! Vitéz Zoltán kőművestanuló országos első helyezésével a legjobban szerepelt gyarmati, de jól teljesített a 6. helyezést elért Róza István burkoló és Ba- ráz Tamás ács-állványozó, valamint a 9. helyezett Molnár Krisztián autószerelő. Az erősá- ramúberendezés-szerelők versenyében Gurman Péter a 14. helyen végzett. A Lakitelek Alapítvány által megszervezett „Örökségünk 1848” országos vetélkedőn - amit ugyancsak szakmunkástanulók számára írtak ki - a 106 csapatból a balassagyarmati „ISZI-sek” bejutottak a 23-as döntőbe, ahol a második helyen végeztek! A múlt és a jelen találkozása A galgagutai általános iskolás diákok rendszeresen használják tanulmányaik szemléltetéséhez a község helytörténeti gyűjteményét. Képünkön Gyürky Tibor pedagógus a másodikos tanulókat a kendermegmunkálás eszközeivel ismerteti meg. -Fotó:RigóPorondon a rendezési terv Ülést tartott március 30-án Salgótarján önkormányzatának képviselőtestülete. Elsőként az általános rendezési terv felülvizsgálatára került sor. Dr.Zsély András polgármester hangsúlyozta: az új városfejlesztési koncepció alapgondolata az, hogy a város minden részén azonos életminőséget biztosítson. Majd a város főépítésze, Kenyeres István vette át a szót. Tőle megtudhattuk, hogy város adottságai meghatározzák a fejlesztési lehetőségeket. A nagy forgalmú, kis területű városközpont okán szükséges lenne a távolsági buszpályaudvart a város déli részébe költöztetni, s elkerülhetetlen lesz a 21. sz. főútvonal további szakaszának mielőbbi építése. Ugyanilyen fontos feladat újabb iparterületek kijelölése és az áldatlan parkolási gondok enyhítésére. A következőkben Tamási István ismertette a településfejlesztési bizottság észrevételeit, kiemelve a környezetvédelem fontosságát, majd elfogadásra javasolta az előterjesztést. Ez után több képviselő is hangot adott véleményének, támogatva a távolsági autóbuszpályaudvart kiköltöztetését a város szívéből. A vita végén a képviselőtestület megszavazta, hogy a rendezési tervet a szükséges módosításokkal lakossági vitára bocsátja. -vallusBűnügyi krónika A bűnözök nem pihennek A mögöttünk hagyott néhány napban sem változott a megszokott kép: továbbra is a vagyon elleni bűncselekmények dominálnak, s továbbra is „érdekes” események színhelyei a nógrádi határállomások. Rablás Ősagárdon és Drégelypalánkon Ősagárd. Őrizetbe vétel mellett, rablás bűntettének alapos gyanúja miatt folytat eljárást a rétsági rendőrkapitányság F. József 22 éves váci lakos ellen, aki március 29-én hajnali 3 óra 40 perckor C. Lajos nevű, ősagárdi bűntársának társaságában megjelent B. Mihály Felszabadulás úti lakásán, és erőszakos úton megszabadították a nyugdíjas férfit néhány tárgyától és 10590 forint nyugdíjától. A sértett lakásának konyhájában feküdt, amikor felfigyelt arra, hogy két ismeretlen kutat a kivilágított szomszédos helyiségben. Segítségért kiáltott, mire a látogatók elmenekültek. Az azonnal értesített rétsági rendőrök kisvártatva meglelték az eltulajdonított értékeket, amik lefoglalásra kerültek. A Pest megyei elkövető most a nógrádi fogdaviszonyokat tanulmányozza Balassagyarmaton. Drégelypalánk. Március 27- én este kilenc tájban kerékpárján hazafelé igyekezett a helyi italboltból az 55 éves, helybé- liCs. István. Már csak tíz háznyira járt Vár utcai lakásától, amikor ismeretlenek rárontottak, megverték, és minden pénzét elvették. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez a „minden” csupán 170 forint volt. A bejelentést követően alapos gyanú merült fel, hogy a rablást K. Attila 23 éves dré- gelypalánki lakos követte el, aki azóta már őrizetben is van, társa kilétét homály fedi. Hamis dollárok Parassapusztán Március 29-én, vasárnap a parassapusztai határátkelőhelyen jelentkezett belépésre Rut- kowski A. 53 éves lengyel állampolgár, és behozatali papírok kiállítását kérte a nála lévő 3000 USA-dollárról, amely összeg százas címletekben volt nála. A szlovák és a magyarNem lehet mindenki elégedett (Folytatás az 1. oldalról) tisztázza a földalapok kérdéséről szóló feladatot. Egyébként az egységes értelmezés céljából telefonon több termelőszövetkezeti vezetővel tárgyaltam, aminek eredményeként egyező álláspontra jutottunk. Ezért nem válaszoltam Deák Pálnak, a szövetség titkárának, amiért utólag szíves elnézését kérem.- Miben nyilvánul meg az ön által említett álláspontok egyezőségének lényege?- A jogszabályok szerint a nagyüzemek hozzákezdtek a földalapok kijelöléséhez, s az erről szóló határozatokat átadták a helyi egyeztető fórumoknak. Az ezzel kapcsolatosan beérkező dokumentumokat vagy helyben hagyjuk, illetve amennyiben nem felelnek meg a kárpótlási, átalakulási törvény szabályainak, megfelelő határidő előírásával kötelezzük a termelőszövetkezetet a törvény- sértés megszüntetésére. A vitás kérdések tisztázására konzultációs megbeszéléseket tartunk az érdekelt nagyüzemek vezetőivel és a helyi érdekegyeztető fórumok képviselőivel.- Információink szerint néhol már jelentkeztek a békétlenség jelei, sőt egyesek tapasztalatai szerint kisebb veszekedésekre is sor került.- Nem lehet úgy személyi tulajdonba földet adni, hogy azzal mindenki elégedett legyen teljes mértékben. Bizonyára lesznek majd csalódott emberek. Bízom abban, hogy az új földtulajdonosok többsége elfogadja határozatunkat.-Kinek pontos a vagyonkimutatása? - kérdeztem Bartos Istvántól a megyei földhivatal vezetőjétől.- A nagyüzemek vagyony- nyilvántartásában pontosan megvan, hogy mennyi az összes földtulajdon, ebből mennyi a tagi földalap és mennyi az állami terület. Utána földalapot kell képezni a tagoknak és az alkalmazottaknak, oly módon, hogy az előbbieknek a saját földjük értékét ki kell egészíteni 30 arany koronára, az alkalmazottakét pedig 20 arany koronára. Ezt a dokumentumot kell eljuttatni az érdekegyeztető fórumhoz. Amennyiben nem sikerül megegyezni, akkor döntés céljából a megyei kárrendezési hivatalhoz kell fordulni.-Figyelembe véve az előbb közölteket, megyénkben mikor kapják kézhez a kárpótlási jegyeket, illetve határozatokat - fordultam ismét dr.Medgyesi Péterhez.- Az első és második heti határozatokat együtt adtuk ki azért, mert az első heti határozatmennyiség rendkívül alacsony volt. Ennek oka, a nagyfokú hiánypótlásra vezethető vissza. A következő héten már megkezdjük a kárpótlási határozatok kiküldését. Venesz Károly Bajor kapcsolat Nógrád megyének nyolcadik éve van eredményes kapcsolata a Bajor Ifjúsági Szövetséggel. Ennek keretében zajlott le az az egyhetes látogatás is, amelyet március közepén tett 4 • A csényi, nógrádmegyeri és bátonyterenyei cigányság képviselői ellátogattak Nürnbergbe, Münchenbe és Straubing városába. Ismerkedtek a németországi cigány emberek életével. Részt vettek egy rendezvénysorozaton is, amely a Sintik és a romák helyzete Bajorországban címmel tartottak. Ellátogattak egy nürnbergi ifjúsági centrumba, ahol kisebbségi fiatalokkal találkozhattak. A mostani látogatáshoz hasonló programmal várják a bajor kisebbségi fiatalok küldöttségét nógrádi vendéglátóik május 28 és június 2 között Salgótarjánba. vámvizsgálati szervek megtekintették a bankjegyeket, s kiderült: akad közöttük 14 hamis - tehát majdnem a felét nem hivatalos pénzjegynyomdában készítették. A Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya pénzhamisítás bűntett alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el a lengyel férfi ellen, a hamis pénzt pedig lefoglalták. Kábítószert találtak Ugyancsak a megyei főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya foglalkozik azzal az esettel, ami március 26-án történt a salgótarjáni határátkelőnél. Egy ismeretlen személygépkocsival jelentkezett kilépésre 15 óra tájban. Az autóban 4 jugoszláv (köztük egy csecsemő), és egy csehszlovák állampolgár utazott. A vizsgálat során a csomagtartóban, a babakocsi alatt egy nylonzacskóban növényi törmeléknek látszó anyagot találtak, melyet elvittek vizsgálatra. Eközben az autóval elhagyták hazánkat, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság irányába távoztak, jelenleg ismeretlen helyen vannak. Mivel a növényi törmelék ellenőrzésekor a tesztanyag kábítószerre utaló pozitív jelzést mutatott, kábítószerrel való visszaélés bűntette miatt keresik az elkövetőket. Balázs J. Pályázatok az anyagi háttérre Nemzetiségi napok Terényben A községben megkezdték az előkészületeket a június 28-ai hagyományos nemzetiségi napokra. Az egyik legfontosabb feladatnak a rendezvényhez szükséges anyagi fedezet előteremtése mutatkozik. Mivel a helyi lehetőségek szűkösek, ezért a község vezetői pályázatot nyújtottak be a Lakitelki-, valamint a Magyar- országi Nemzetiségi és Kisebbségi Alapítványhoz. Remélik, hogy sikerül pénzhez jutniok. Agrárfórum • Szécsény. Az Agrárszövetség és a városi művelődési és ifjúsági centrum március 31-én, tehát ma este 17 órakor politikai fórumot rendez az intézményben. Téma: az agrárpolitika, a szövetkezetek átalakulása. Előadó: Nagy Húszéin Tibor, az Agrárszövetség főtitkára. A rendezvény nyilvános. Újra van napközi • Szécsényfelfalu. A kistelepülésen csak a harmadik osztályig járhatnak iskolába a gyerekek, a nagyobbak Endrefalván végzik tanulmányaikat. Az idei tanév kezdetekor visszaállították a helyben tanulók számára a napközit, és félévtől a felsőtagozatosok is igénybe vehetik azt. Faluházat létesítenek • Debercsény. Régi lakossági igénynek tesz eleget a község vezetése azáltal, hogy még az idei esztendő első felében faluházat létesít. Erre a célra a könyvtár épületét újítják fel mintegy 1,2 millió forint ráfordításával, s versenytárgyaláson döntik el, melyik vállalkozó kap megbízatást a munkára. A képviselői hivatalt is ugyanebben az épületben kívánják berendezni. Hangverseny • Balassagyarmat. Tóth Tibor magániskolájának növendékei adnak koncertet április elsején, délelőtt a Kiss Árpád, délután pedig a Petőfi-iskolában. A napi politikai munkára összpontosítunk Beszélgetés Szekeres Imrével, az MSZP országos ügyvezető alelnökével Szekeres Imre, a Magyar Szocialista Párt országos ügyvezető alelnöke Nógrádban járt, s lakossági fórumon vett részt Balassagyarmaton. Aktuális kérdésekre kértünk tőle választ. — Ön hogyan ítéli meg az ország jelenlegi körülményeit? — Én szerintem a gazdaságban patthelyzet van. Tovább folytatódnak a recessziós folyamatok, a termelésvisszaesés és a piacvesztés. A mezőgazdaság helyzete pedig egyenesen tragikus. Nagyon gyors intézkedésre lenne szükség, gyakorlatilag az átalakulási törvény felfüggesztésére, s gyorsan egy új agrárrendtartás bevezetésére, hogy ezt a folyamatot megállíthassuk. — Ez az MSZP javaslata? — Lényegében igen, mert ha valami teendője lenne a kormánynak az elsősorban a piacteremtés a gazdasági patthelyzet feloldására. A helyzet ugyanis kihat a mindennapi életminőségre. Egyre többen kerülnek reménytelen helyzetbe és az állam felkészületlen arra, hogy ezt kezelje. A kilátástalanság pedig kiváló táptalaja a szélsőséges nézeteknek és politikai erőknek, bármilyen irányból is jöjjenek. — Milyen céllal utazott Balassagyarmatra? — Éz egy lakossági fórum kapcsán, ami beleillik abba a koncepcióba, amit a szocialista párt csinál, mert ez egy elérhető párt. A szónak abban az értelmében, hogy nemcsak a nagy- politikában, a parlamenti politikában, az önkormányzatokban vesz részt, hanem igyekszik a lakossággal is találkozni, s az emberek véleményét is megismerni. — Ón hogyan vélekedik a baloldali összefogás lehetőségéről, s miként értékeli Thürmer úr elképzelését? — Ha úgy tekintjük a baloldalt, mint a társadalmi esélyegyenlőségre, a szociális biztonságra törekvő politikai erőket, akkor ezen belül nagyon sok különböző politikai párt, csoportosulás jelenik meg a politikai életben. Szerintem olyan baloldali összefogásra, ahol ezek a pártok, szervezetek koalícióban egyesülve együttesen lépjenek fel nincs szükség, de lehetőség sincs rá. Egy másfajta összefogásra azonban lehetőséget látok, s ennek azt hiszem a szocialista párt lesz a bázisa. Nem a politikai pártokkal, hanem a legkülönbözőbb szakszervezetekkel, ifjúsági csoportokkal, nőmozgalmakkal és környezetvédőkkel való összefogásra gondolok. Ezek a mi természetes szövetségeseink. Thürmer Gyulával kapcsolatban zavarba hoz, mert ő időnként tesz olyan kijelentéseket, amelyek különböző baloldali összefogásra utalnak, de ezek megalapozatlanok. A mai politikai helyzetben a dolgok összemosása helyett a különbségek világossá tétele a fontos. A munkáspárt és a szocialista párt felfogása és konkrét programja között lényeges különbségek vannak. Minket kizárólag a választópolgárok legitimálhatnak, amint tették is ezt 1990-ben. — Az MSZP kongresszusra készül, ezzel kapcsolatban mit tartana fontosnak elmondani?-A mi kongresszusun egy csöndes kongresszus lesz, legalábbis a mai elképzeléseink szerint. Nem készülünk látványos bejelentésekre, nem készülünk a választási kampány megkezdésére, hanem arra próbálunk koncentrálni, hogy az elkövetkező másfél-két évben mi legyen a szocialista párt álláspontja az ország életét meghatározó ügyekben és azt hogyan próbálja érvényesíteni. A napi politikai munkára összpontosítunk. Mi nem hiszünk a kampányokban és a választási jelszavakban. Abban hiszünk, hogy az állampolgárok sokan mennek el szavazni 1994-ben, s azt fogják mérlegre tenni, hogy a pártok milyen teljesítményt mutattak fel, mit képviseltek. Pádár András Sikeres kezdet Rimóc. Még a szomszédos falvakból is eljöttek az érdeklődők a Hollókőn elindított népfőiskola kihelyezett foglalkozására, melynek témája a biokertészet volt. A község vezetői szerint is sikeres rendezvénynek a jövőben a folytatását tervezik. Számjelkiadás A jogi személyiségű gazdálkodó egységek statisztikai számjelét április 1-jétől a KSH megyeszékhelyi igazgatósága adja ki, az új szervezetek létrehozóinak nem kell a fővárosba utazniok. A számjelkiadás a KSH Nógrád Megyei Igazgatóságán (Starján, Múzeum tér 14. VI. em.) munkanapokon 10-15 óra között történik. Kíváncsiskodó Jogos lehet az igény Tegnapi számunkban egyik olvasónk azt kérdezte: 1944- ben bevonult, majd a harcok alatt eltűnt, s '45 után holttá nyilvánított férje után, jogosult-e valamilyen kárigényre. A választ nem a Társadalom- biztosítási Igazgatóságtól kaptuk, - mint Ígértük mivel megtudtuk, hogy ilyen ügyekben az illetékes polgármesteri hivatalhoz kell fordulni. így a választ a salgótarjáni önkormányzat szociális és egészség- ügyi osztálya főelőadója, Gyeb- nár Lászlóné adta meg: A levélírónak akkor van igényjogosultsága, ha be tudja mutatni a házassági anyakönyvi kivonatot, a férj holttá nyilvánítási okiratát, s csatolja saját nyugdíjszelvényét is. Ezek a papírok együttesen szükségesek a határozathozatalhoz. Rovatunk következő kérdését a kisterenyei Csokonai úton építkezők és lakók nevében tesszük fel a bátonyterenyei önkormányzatnak: az utcában mikor várható a pormentes út megépítése, ugyanis esős időszakokban jelenleg ott képtelenség közlekedni.