Nógrád Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-31 / 77. szám
Olasz hitel Oroszországnak Olaszország rövidesen 1,6 milliárd dolláros hitelt ad Oroszországnak, és még szorosabbra akaija fűzni gazdasági és politikai kapcsolatait Oroszországgal — közölte diplomáciai forrásokra hivatkozva az orosz tévé. Az orosz-olasz legfelsőbb szintű tárgyalásokról beszámoló tudósításban rendkívül barátinak nevezték Cossiga és Jelcin megbeszéléseit. Róma korábban kétmilliárd dolláros hitelt szavazott meg az egykori Szovjetuniónak, de a tavaly augusztusi puccs idején befagyasztották ennek folyósítását. A hírhez tartozik, hogy hamarosan a Lomonoszov Egyetem díszdoktorává avatják Cossiga olasz elnököt. Francia szocialisták katasztrófája A szavazatoknak csak mintegy negyedét kapta meg a kormányzófrancia Szocialista Párta vasárnap megtartott kantonális — a megyei tanácsok összetételét eldöntő — választásokon. A párt a megyei tanácsokban elvesztette a megújításra kerülő helyeinek csaknem negyedét, s a szavazatok megoszlása miatt az 1945 megújításra került tanácstagi helyből csak 309-et tudott megszerezni, szemben a gaulleista RPR 467 és a giscardista UDF 497 helyével. A hétfői francia lapok egyértelműen katasztrófának minősítik a szocialisták szereplését. Megmarad az atomtitok Oroszországból egyetlen, atomtitkokat ismerő szakember sem utazott állandó külföldi tartózkodásra. Az illegális kiutazás lehetőségét nem lehet ugyan kizárni, de ennek megakadályozására megteszik a szükséges intézkedéseket — jelentette ki hétfőn az orosz atomenergia-ügyi minisztérium egyik képviselője. Ez a kormány is eladja a Dunát? A Duna Kör vezetőjének újabb tájékoztatója A Duna Kör szerint a jelenlegi kormány is eladja a Dunát. A múlt heti sajtótájékoztatót követően hétfőn Vargha János, a környezetvédő mozgalom egyik vezetője újságírókkal találkozva ismét hangsúlyozta: a napokban e témakörben elfogadott országgyűlési határozat komoly visszalépés az 1991. áprilisi országgyűlési döntéshez képest. A visegrádi együttműködés — a pillanatnyi politikai feszültségek elkerülése érdekében — lehetővé teszi, hogy az ivóvízbázis, a környezet rovására kössön kompromisszumot hazánk Csehszlovákiával. Vargha János lehetségesnek tartja, hogy a szomszédos országban vállalják az úgynevezett „C” variáns munkáinak felfüggesztését, akkor pedig az elfogadott újabb országgyűlési határozat értelmében hazánk vállalkozik a külföldi szakértőkkel kiegészített magyar-csehszlovák szakmai testület létrehozására. Ez a testület javasolhatja a vízierőmű-léte- sítmények valamilyen formájú üzembe helyezését. A magyar kormánynak ezt a véleményt figyelembe kell venni. Ez érdekeinkkel ellentétes döntés ránk erőszakolását, szuverenitásunk feladását jelenti. Az 1991. áprilisi országgyűlési határozat ugyanakkor kimondta, hogy ezen létesítmények üzembe helyezése csak az ökológia rovására lehetséges. Vargha János szerint az újabb országgyűlési határozat nem kötelezi a kormányt, csak felhatalmazza a szerződés felmondására. Amennyiben a csehszlovákok elutasító magatartása miatt a kormány mégis felmondja ezt a megállapodást, és az ökológiai elvek alapján új államközi szerződés megkötését kezdeményezi, ez mennyiben felel meg a Duna Kör elvárásainak? — hangzott el kérdésként a beszélgetésen. Vargha János kifejtette: ha az ökológiai elvek érvényesítése a duzzasztás elkerülését jelenti, ez a megoldás elfogadható a környezetvédő mozgalomnak. (MTI) Karabahi támadás Baku felrúgta a tűzszünetet Az azerbajdzsán nemzeti gárda egységei vasárnap késő este kísérletet tettek Hankendi (Sztyepanakert) elfoglalására, ezt azonban a város örmény védői visszaverték — jelentették be hétfőn Jerevánban. Az örmény tájékoztatás szerint a harcokban azeri részről kétezer katona és több mint egy tucat páncélozott harcjármű vett részt. Az összecsapásban örmény oldalon ti- zenketten vesztették életüket, harmincán megsebesültek. Hétfőre virradóra is folytatódott az azerbajdzsán erők Hankendi (Sztyepanakert) ellen indított offenzívája, amelyben nehéztüzérséget is bevetnek. Az akciót a Grad rakétavetők tüze készítette elő, amelynek következtében eddig nyolc polgári személy vesztette életét, és többtucatnyian megsebesültek. A támadás a város központján kívül kiteljed a repülőtérre és Hankendi közelében fekvő néhány örmény falura is. Örmény részről az azeri támadást úgy értékelték, mint amely- lyel Baku végérvényesen felrúgta az iráni közvetítéssel létrejött, korábban is rendszeresen megsértett tűzszüneti megállapodást. A karabahi parlament nyilatkozatában a harcok kimúlásáért teljes mértékben a bakui vezetésre hárította a felelősséget. Moszkvai értesülések szerint azeri fegyveresek lelőtték az örmény önvédelmi erők egyik MI- 24A típusú, Krokodil kódnevű helikopterét a mardakerti járás közelében. (MTI) A NEWTEC-HUNPACK Csomagológépgyártó Kft. pályázatot hirdet az alábbi állások betöltésére. 1. Nyugati KÜLKERESKEDELMI referens Nyelvismeret lehetőleg: francia és német vagy angol Keleti KÜLKERESKEDELMI referens Nyelvismeret lehetőleg: orosz + egy nyugati nyelv Az állás betöltésénél előny:- már megszerzett külkereskedelmi gyakorlat -önálló üzletkötői készség, tárgyalóképes nyelvtudás. 2. Gyártástechnológiai szakos üzemmérnök. Feltétel: 5 éves szakirányú gyakorlat IBM-AT gépen szerzett kezelői gyakorlat Előny: CNC programozói, számítógépes termelésirányítói ismeret. Pályázat írásban, rövid szakmai önéletrajzzal. Cím: NEWTEC-HUNPACK Csomagológépgyártó Kft. Szécsény, Pf.: 105 Tel./telefax: 35/1 2-144 Telex: 22-9212 Minden pályázót személyes elbeszélgetés után kiértesítünk. Bérezés: megállapodás szerint. A pályázat beadásának határideje: 1992. április 10. Ausztrialottó A Lottó Unió tájékoztatása szerint a 13. heti Ausztria-lottó nyerőszámai a következők: 4, 8, 33, 35, 36, 44, a pótszám 34. A Joker-szám: 695753. A nyereményjegyzék a következő: a 6 találatos szelvényekre egyenként 6.488.745, az 5 plusz 1 találatos szelvényekre egyenként 432.582, schillinget, az 5 találatos szelvényekre egyenként 23.257, a 4 találatos szelvényekre egyenként 487, a 3 találatos szelvényekre egyenként 33 schillinget fizetnek. A 4 darab telitalálatos Jokerszelvényre egyenként 975.226 schillinget fizetnek. (MTI) Már megint Kamionblokád a görög határon A hét végén a görög kamiono- sok újból lezárták a görög határokat, tiltakozásul amiatt, hogy ismét 1900 német márkába kerül egy magyar tranzitengedély. A blokád a magyar mellett a csehszlovák engedélyek ára ellen is tiltakozik, de kiterjed valameny- nyi ország kamionjaira. Nem érinti viszont sem az autós-, sem pedig a buszforgalmat. A görög szállítási és közlekedési minisztériumtól a magyar Külügyminisztérium Görögországban szolgálatot teljesítő diplomatái hétfőn azt a tájékoztatást kapták, miszerint a kamionosok azért vezették be ismét a blokádot, mert elfogyott a tavaly meghatározott 6 ezer ingyenes tranzitengedély. Nem küldte el a magyar Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium az EK-val kötött február 7-i megállapodásban biztosított további 4 ezer ingyenes, sem pedig a 14 ezer kedvezményes (1 Ft/tonna/kilomé- ter) díjszabású engedélyt. A magyar Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium Nemzetközi Főosztálya részéről Pirisi János — aki Molnár Éva főosztályvezetőt távollétében helyettesíti — elmondta: a magyar fél azért nem tudta az EK- val kötött megállapodásban foglalt mennyiségű ingyenes, illetve kedvezményes engedélyt a görög félhez eljuttatni, mert az EK-bi- zottsággal létrejött megállapodást a görög fél még nem hagyta jóvá. Ennek ellenére a magyar fél kész további ingyenes engedélyeket adni, amennyiben a görög fél becseréli azokat adóköteles engedélyekre. Ennek feltétele, hogy feloldják a blokádot. A görög kamionosok bizottságának tájékoztatása szerint a csehszlovák fél további engedélyeket küldött hétfőn, így a csehszlovákokra, valamint a más nemzetiségű kamionokra a blokádot feloldják, csakis a magyar kamionokat (számuk becslés szerint 80) tartják fel. Számuk 45 millió is lehet a FÁK-ban Vészes munkanélküliség A munkanélküliek száma a volt Szovjetunióban az idén meg fogja haladni a 15 milliót, és az állami szektor további 30 millió dolgozója veszítheti el munkáját — derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) felméréséből. A genfi székhelyű intézmény hétfőn Washingtonban tette közzé jelentését a volt Szovjetunió munkaerőpiacáról, helyszíni vizsgálatok alapján. Eszerint a FÁK üzemeiben átlagosan 25 százalékkal több embert foglalkoztatnak a szükségesnél — miközben a gyárak átlagos kihasználtsága 70 százalékos. A felesleges 25 százalék még idén elveszítheti munkáját, míg a többi tízmilliók a fokozatos átalakítás következtében. (MTI) Gyerekjavítás diétával A hiperaktív gyerekek többségének magaviseleté megfelelő étrenddel javítható — ezt állapította meg egy hosz- szan tartó kísérletsorozat a londoni Great Ormond Streeti gyermek- kórházban. — Még sokat kell kutatni az okokat, de az máris megállapítható, hogy a közismerten allergiára hajlamosító tápanyagok mellőzésével a hiperaktív gyerekek több mint 80 százalékának mániákus viselkedése normális társaik szokásos rosszaságának szintjére csökkenthető — mondta Stephen Strobel immunológus specialista, a kísérlet vezetője a hétfőn nyilvánosságra hozott eredményekről. A hiperaktivitás átlagosan minden 200 gyerekből egyet sújt, főleg fiúkat. Robbanékony, fékezhetetlen, kiszámíthatatlan magatartás, összpontosításra való képtelenség, agresszió és a veszélyérzet hiánya a tünetegyüttes néhány fő eleme. Ha a környezet sem semlegesítő, akkor az ilyen gyerekekből rövid idő alatt erőszakos bűnözők válhatnak. E „narancs óraművek” tudományos megfékezésére tej-, tojás-, citrusgyümölcs-, ételszínező-, konzerválószer-, csokoládé- és búzaszár- mazék-mentes étrendet próbáltak ki az angol orvosok. A kísérletet tevékenyen támogatta a nyugat-yorkshire-i rendőrkapitányság. Mészáros György A PULLI hálózat nyitva áll Ön előtt! Várjuk olyan üzlethelyiséggel és az indulókészlethez szükséges tőkével rendelkező vállalkozók jelentkezését, akik csatlakozni kívánnak dinamikusan fejlődő bolthálózatunkhoz, exkluzív import fonalak értékesítésére. Érdeklődni lehet: az alábbi telefonszámon: 1 -223-468, Bauerné. HIRDESSEN A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAPBAN! Maprivatizáció Árverési Hirdetmény AzÁllami Vagyonügynökség megbízásából a Nógrád Kereskedelmi Részvénytársaság azalábbi 7 üzletét árverésen értékesíti 1992. április 14-én 9 órakor az alábbi kikiáltási árakon Az EURA-TÜKÖR KFT. salgótarjáni telephelyén Zagyvapálfalva, Honvéd út 9. sz. alatt engedményes tükörvásárt rendez. Különböző méretű, alakú és megmunkálású torzításmentes tükör szerelékkel együtt, valamint 15 x 15 cm-es selejt minőségű tükörcsempe kapható, amíg a készlet tart. A bolt megnevezése jelenlegi profilja Címe Kikiáltási Privatizációs ér költség * 308. sz.-divatáru boltBalassagyarmat 380.000.80.000.ibérleti jog) Rákóczi u.40. 349. sz. Gázcseretelep Salgótarján, 480.000.90.000.(bérleti jog) Erdész út 385. sz. vegyesiparcikk bolt Bátonyterenye, 2.670.000.270.000.(tulajdonjog) Rákóczi u. 16. 395. sz. háztartási bolt Bátonyterenye 390.000.100.000.(bérleti jog) Népköztársaság u. 41. 386. sz. bútorbolt Bátonyterenye, 2.100.000.230.000.(tulajdonjog) Rákóczi u. 53. 391. sz. vegyesruházati bolt Bátonyterenye, 370.000.100.000.(bérleti jog) Népköztársaság u.47. 393. sz. autóalkatrész bolt Bátonyterenye, 1.140.000.180.000.(tulajdonjog) Béke u. 29. Az árverések helye: Salgótarján, Rákóczi u. 194.Tanácsterem Az árverésen résztvevők anonimok maradnak. Azárverésre jelentkezésfeltételea kikiáltási ár5%-ának megfelelő bánatpénz, melyet látra szóló betétkönyvben kell letétbe helyezni 1992. április6-ig, Salgótarján, Rákóczi u. 194. szám alatta pénztárosnál. (Pénztári órák: mindennap 10-15óráig). További információt ésírásbelitájékoztatást az értékesítésre kerülő üzletekről az árverést bonyolító Nógrád Kereskedelmi Rt. közgazdasági osztályvezetőjétől - PintérnéVajvoda Katalin-kaphatnak. Telefon:(32)17-166. A vételárból ezen költségre nem vehető igénybe a kedvezményes kamatozású hitel és részletfizetési kedvezmény. lm'>