Nógrád Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-21-22 / 69. szám

1992. március 21., szombat MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Ablak Európára Az utóbbi években oly so­kat emlegettük, hogy már-már elkoptatott szlo­gennek minősül Európába igyekvésünk. Lassan már oda sem figyelünk, ha erről van szó, bárhonnan, bárme­lyik „szekértáborból" halla- tik is a felvetés. Pedig van­nak esetek, amikor érdemes komolyan venni a modern polgári társadalommal való érintkezés igényét, hiszen nem csupán ködös jelszavak formájában, hanem konkrét, kézzel fogható módon jelent­kezik. Történelmi, földrajzi okok következtében Magyaror­szág más részeihez képest jobban elszigetelt Nógrád- nak az elmúlt évtizedekben is voltak nemzetközi kapcsola­tai, ezek azonban a rend­szerváltást követően érte­\ _________________________ l emszerűen megszűntek vagy átalakulóban vannak. Ezért is jelentős a hír, miszerint a megyét is felvették az Európa Tanácsba, pontosabban az Európai Régiók Gyűlésébe. A szervezet legutóbbi Mann- heimben tartott közgyűlésén már jelen is voltak a megye küldöttei. Most az követke­zik, hogy a különböző szak- bizottságokban is képvisel­tetve legyen e terület. S per­sze a legdöntőbb lépések is hátravannak még: a telepü­lések számára is lehetővé kell tenni a formálódó, nyu­gati orientációjú kapcsola­tok előnyeit. E folyamatban fontos lé­pés lesz a jövő heti megyei közgyűlés, amely legalizálni lesz hivatott az együttműkö­dés néhány hatósági jogi ak­tusát. - csébé ­Pakura került a patakba Pénteken reggel olvasóink hívták fel figyelmünket arra, hogy a — sajnos - megszokott vasoxidos, vörös elszíneződés helyett a változatosság kedvéért feketés-zöldes olajfoltok úsz­nak az acélgyári patakból a Tar­ján patakba. Megtudtuk, hogy a vízszeny- nyezés oka egy kisebb üzemza­var, amely a zagyvarónai hőe­rőműben pénteken éjszaka ke­letkezett. Csörge Lajos igazgató tele­fonérdeklődésünkre elmondta, hogy a pakura lefejtése közben a víztelenítő aknából történő szivattyúzás során - megítélése szerint - mintegy hektónyi pa­kura kerülhetett az acélgyári pa­takba. Az éjszakai szolgálat azonnal elkezdte az elhárítási munkálatokat és rőzsézéssel, perlitezéssel sikerült a pakura­szennyezés továbbúszását meg­akadályozni. Tegnap reggel el­kezdték a szennyezett terület medrének tisztítását, s a mun­kák még tegnap délután is foly­tak. Csörge Lajos szerint az azonnal megkezdett elhárítási munkálatok miatt, csak igen kis mértékű olajszennyeződést ész­leltek a patak vizében. Adót fizetni nem kellemes, de kötelező (Folytatás az 1. oldalról) száma a múlt évhez képest je­lentősen növekszik. Az elmúlt hétig huszonegyezren küldték el adóbevallásukat. — Ha jól érzékelem, akkor az adófizetésre kötelezettek egy ré­sze nem ragaszkodik az előírt határidő betartásához.- Nemcsak a határidővel, ha­nem más tekintetben is elég rosszak a tapasztalataim. A mérleg-kimutatásoknál 10, a vagyonnál 35, a személyi jöve­delemnél 40, az egyéni vállal­kozóknál pedig 30-40 százalé­kot tesz ki a hibák aránya. Ügy­félszolgálatunk jelzése szerint az ott megjelent magánszemé­lyek 90 százaléka nem ismeri az adózási jogszabályokat, s ők csak a mi segítségünkkel tudták teljesíteni a bevallási kötelezett­ségüket. Gyakran pontatlanok az egyéni vállalkozók által beadott dokumentumok azoknál, akik nem az érdekképviseleti szer­vük közreműködésével töltötték ki a különböző rubrikákat. Elő­fordul, hogy az adótanácsadók által összeállított bevallások is hibásak. Nagyon sok a gondunk a munkahelyek, kifizetők által kibocsátott jövedelem-igazolá­sokkal. Sok esetben megváltoz­tatják, és nem a Pénzügyi Köz­lönyben megjelent iránymutatás szerint készítik el. A munkanélküliek nagy száma és az ő köreikben jelent­kező ismerethiány, számunkra értelemszerűen többletmunkát okoz. Ahogy haladunk a gépi feldolgozásban, úgy kerülnek felszínre a tartalmi hibák is. Ezekről értesítjük az adóala­nyokat, arra kérjük őket, hogy saját érdekükben jelenjenek meg a hívó szóra.- Néhány különböző területet képviselő adózótól megkérdez­tem, miben tapasztalja az APEH segítségét. Pontosan küldi a befizetési csekkeket és a bírságról szóló értesítést - hangzottak a válaszok.- Eddigi segítségünk egy­részt jelenkezett az előkészítés­ben, másrészt a felfedezett hi­bák kijavítását célzó felhívás­ban. Ezzel a mi lehetőségünk le is zárult. Ezt követően kétszer, vagy háromszor felszólítjuk a mulasztókat az adatok pótlá­sára. Utána, amennyiben nem tesznek eleget kötelezettségük­nek kénytelenek vagyunk bírsá­golni. Ennek nagysága hibás kitöl­tés esetén, a helyes és a hibás adó összeg közötti különbözet 5 százaléka, de legalább 5 ezer és legfeljebb 100 ezer forint. Ma­gánszemélyeknél legalább 500 forint és legfeljebb 10 ezer fo­rint. Amennyiben a hiba az adó összegében nem mutat eltérést, akkor a bírságot a legkisebb összegben állapítjuk meg.- 1992-ben milyen újabb kö­telezettségeik vannak a vállal­kozóknak?- Az újonnan alakuló gaz­dálkodók adószámuk elnyeré­sével együtt töltsék ki az APEH 58-as számú adatlapját. A tava­lyi áfa visszaigénylését a Buda­pesten lévő adóelszámolási iro­dától kell kérni, az ideit pedig már a megyei igazgatóságtól, az új 61-es nyomtatványon, ami nálunk és ingyen kapható. A vállalkozók az elmúlt évi beval­lásukkal egyidőben kötelesek közölni alkalmazott könyvveze­tési módjukat. Kibővült és szi­gorúbb lett a bejelentései köte­lezettség. Kiterjed mindennemű változásra, így a megszűnésre is. A meglévő mulasztások megszüntetését bírságokkal kí­vánjuk elérni. Venesz Károly Mosópor, kenyér, tej Ezek a legkelendőbb termé­kek a Galgamenti Afész 25. számú boltjában, Galgagután. Noha szinte mindent lehet kapni, az alapvető élelmiszerek­től a magasabb árfekvésű ter­mékekig, már nincs olyan ke­letje a drágább holmiknak, mint régen. Az üzlet forgalmából még meg lehet élni - tudtuk meg az boltban -, ha nem is túl fénye­sen. A forgalom utáni jutalék­ból dőzsölésre nemigen futja, maximum a szerény megélheté­sük biztosított a kereskedőknek. Szerencséjük a szerencsétlen­ségben, hogy általában sikerül olyan minőségű árucikkeket be­szerezniük, amit a lakosság je­lentős része még meg tud vásá­rolni. S ha drasztikusan csökken is e termékskála, akkor sincs veszve semmi - hiszen még mindig kelendő lesz a mosópor, a kenyér, és a tej. Mert enni és mosni kell. .. A tékozló fiú is atyja gyermeke! Hitélet a salgótarjáni fóplébánián Az egyházak negyven éven keresztül nagyon nehéz körül­mények között működtek Ma­gyarországon. A múlt rendszer hibáit rendbe tenni mind anyagi, mind erkölcsi szem­pontból valószínűleg eltart még egy jó ideig, de vajon milyen helyzetben van ma Salgótarján­ban a katolikus egyház? Erről kérdeztük meg dr.Lébényi Antal főesperes plébánost.- A főplébániához elvben 20 ezer katolikus tartozik. Ebből ezer-ezerötszázan járnak rend­szeresen a templomba. Orszá­gos szinten átlagosan ennek a duplája jellemző. A létszámban nincsenek benne azok, akik csak a nagyobb ünnepeken jön­nek, vagy pedig keresztelő, es­küvő és temetés alkalmával ke­resik meg a plébániát. Meg kell azonban jegyeznem, hogy az egyház nem szolgáltató vállalat, mi a testvéreinken segítünk.- Mi jellemző a városban a hitoktatásra?- Nyolc általános iskolai és négy gimnáziumi hittanórát tar­tunk hetente, de sajnos az idei tanévben kevesebb résztvevő­vel, mint tavaly! Ennek okait a négy évtizedes tiltásban kell ke­resnünk. A gyermekek szülei ahhoz szoktak, hogy az elsőál­dozás, bérmálás után véget ér a hitélet, és sokaknál így történik ma is. Ettől a beidegződéstől megszabadulni eltart még egy jó darabig. Talán a mai hittano- sok gyermekeinek lesz majd ál­landó kapcsolatuk az egyházzal. Egyébként a Gagarin és a Pe­tőfi Iskolában, valamint a plé­bánián folyik hitoktatás. Van if­júsági katekézis és az idősebb korban első áldozok részére kü­lön hittan.- Ön említette, hogy az egy­ház nem szolgálatató vállalat, de bizonyára sokan igénylik a különféle szertartásokat?- Valóban így van, azt is le­het mondani, hogy az utóbbi években divatba jött az egyházi esküvő, de a házasulandók fele még csak elsőáldozó sem volt! Olyan ez, mintha valaki előta­nulmányok és képzettség nélkül jelentkezne az érettségire, csak azért, mert az azt megelőző bal­lagás tetszik neki. Ami a keresztelőket illeti, számuk csökkent az utóbbi idő­ben, de ez azért van, mert jóval kevesebb gyermek születik. Somoskőújfaluban például 45 temetés mellett csak 3 keresz­telő volt tavaly! Salgótarjánban valamivel jobb a helyzet, itt 110 temetésre 43 keresztelő jutott.-A működés anyagi feltéte­leit biztosítják az adományok?- Fontosnak tartjuk, hogy hí­veink családtagoknak érezzék önmagukat az egyházközössé­gen belül, és tudják, hogy fenn kell tartani a család otthonát! A hozzájárulás önkéntes, régi ne­vén párbémek hívták, és a jöve­delem fél százalékát tenné ki. Az az igazság, hogy szüksé­günk lenne egy pontos felmé­résre, hogy kik is vallják magu­kat a katolikus egyházhoz tarto­zóknak? Ezt csak világi munka­társak segítségével lehetne megoldani, akik egy-egy utca, vagy háztömb lakóit megkér­dezve összímák híveinket.- A társadalmi problémák hogyan jelentkeznek az egyház életében?- A keresztény világnézet op­timista: az emberekben mindig a jót kell meglátnunk és érté­kelnünk. Sajnos súlyos gondok jelentkeznek az emberek érték­rendjében: többségükből hiá­nyoznak az önlegyőzés, a le­mondás fogalmai is. Ez még az egoizmustól is rosszabb: kiala­kult egy olyan légkör, amiben az emberek csak a saját hasznu­kat nézik. Az úgynevezett libe­ralizmus itt nem létjogosult! Nem szabad olyasmit csinálni, ami a másik embernek kárt okozhat! Öntudatlanul is Krisztus mű­ködik abban, aki jót tesz, legfel­jebb ő maga sem tud róla. Fel­adatunk rádöbbenteni az embe­reket, hogy mindenki Isten né­péhez tartozik. A tékozló fiú is atyja gyermeke! Faragó Zoltán Lesz munkájuk a rétsági varrónőknek Rétságon négyszáz munka- nélkülit tartanak nyilván.A munkanélküliek között jelentős számban vannak olyanok, akik­nek valamilyen szakmájuk is van. Munkalehetőség viszont alig akad a városban. Ezért is örültek a rétságiak az északpesti Afész jelentkezésé­nek. E cég ugyanis varrónőknek ajánlott munkát. Az igaz, hogy egyelőre csak nyolc varrónőnek tudtak ajánlatot tenni, de az is valami. Megtudtuk, hogy az áfész fej­leszteni kívánja a varrodát, ahol paplanokat és takarókat készí­tenek majd külföldi megrende­lésre. A munkát vállaló szak­embereket az előzetes tervek szerint három műszakban kí­vánják foglalkoztatni. Azt viszont nem sikerült megtudnunk, hogy konkrétan hány hölgynek tudnak munkát biztosítani, de annyi bizonyos­nak látszik, hogy a jelenlegi lét­számtól többet. S ez már bíztató lehet mindazok számára, akik ebben a szakmában munkát ke­resnek, s megfelelnek a feltéte­leknek. Iparosfórum • Öt megye, közöttük Nógrád iparosainak regionális tanács­kozása kezdődik március 21-én, szombaton délelőtt 10 órakor Miskolcon, az ipartestületi székházban. Dűvő koncert • Bátonyterenye. Március 22-én, vasárnap 17 órakor az Ady Endre Művelődési Köz­pontban megkezdődik a városi zeneiskola bérletes előadásai­nak második félévi programso­rozata. Elsőként a Dűvő népze­nei együttes műsora szórakoz­tatja majd a publikumot. Meseprogramok • Balassagyarmat. A Madách Imre Városi Könyvtár szervezé­sében március 23-án, 17 órától a Csillagházban Nagy Márta és Vass Imre olaszországi utazási élményeikről mesélnek. E hó­nap 24-én a könyvtárban 14.30 órakor a Benedek Elek körzeti vetélkedő döntőjét rendezik meg a magyar csapatokon kívül vendég — szlovák - résztvevők­kel is. Munkanélkülieknek • Szécsény. A városi művelő­dési és ifjúsági centrum szerve­zésében megkezdte működésést a munkát kereső fiatalok klubja. Minden szerdán, tizennyolc órá­tól várják az érdeklődőket, akik a külföldi munkavállalási gyűj­temény mellett hozzájuthatnak különféle pályázati kiírásokhoz is. Kellő számú jelentkező ese­tén térítés nélküli német és an­gol nyelvtanfolyamot is indíta­nak a munkanélküli fiatalok ré­új j iskola • Luciáivá. Javában tartanak a négy tantermes nemzetiségi ál­talános iskola alapozási munká­latai, amelyet a fővárosi Ember Kft. végez. Az építkezés finan­szírozásának egy részét, 3.7 millió forintot, az önkormány­zat célpályázat útján nyerte el. Előzetes tervek szerint, jövő év június elsején adják át az új is­kolaépületet. Egy kislány életéért Vaszil Diana nyolcéves sal­gótarjáni kislány koponysérülés következtében olyan műtétre szorul, amelyet tizennyolc éves kor alatt csak Németországban végeznek. Az esetleges több­szöri kiutazás költségeit a kis­lány szülei nem tudják előte­remteni. A József Attila Művelődési Központ, a Dűvő népzenei egy­üttes, a Phralipe hagyomány- őrző együttes, valamint az SZDSZ Szeta Alapítványa már­cius 24-én, kedden 18 órakor jó­tékonysági estet rendez a műve­lődési központ belső klubjában. A rendezvényt megnyit- ja: Er- csényi Ferenc Salgótarján al­polgármestere. Az est közönsége hozzájárul­hat Vaszil Diana gyógyításának költségeihez, mert a bevételt a rendező szervek erre a célra kí­vánják fordítani. MTESZ konferencia Az MTESZ Nógrád Megyei Szervezeti Kamarája az Egész­ségügy és társadalombiztosítás reformintézkedései címmel konferenciát szervez. A tanács­kozás célja, hogy a meghívot­taknak információkkal szolgál­jon az egészségügyi és társada­lombiztosítási törvény módosí­tásairól, az orvosválasztásról és háziorvosi szolgálatról, vala­mint az egészségügyben zajló változásokról. Az április elejére szervezett konferenciára meghívják a pol­gármesteri hivatalok képvise­lőit, s a legilletékesebbeket, a körzeti orvosokat. Borvásár, avagy mivel fizet a termelőszövetkezet Közeledik a húsvét, s ilyen­kor mindenki igyekszik besze­rezni az ünnep hangulatához el­engedhetetlen a finom enni- és innivalókat. Érdekes kezdeményezés tör­tént a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben, ahol borvásárt hir­detett meg az ecsédi termelő- szövetkezet. Minőségi félédes rizlingszilvánit és száraz olasz- rizlinget kínálnak a vásárlók­nak, elfogadható áron. Megtudtuk azonban azt is, hogy az olcsó ár annak tudható be, hogy nevezett termelőszö­vetkezet a vállalattal szembeni tartozását kívánja ily módon egyenlíteni. így hirdették meg a "kelle­meset a hasznossal" akciót, ami a húsvéti ünnepekig tart. A felkínált borok valóban ol- csóak, a vásárlók jól járnak, de vajon mennyire éri meg ez az akció a gyárnak? Kíváncsiskodó A büfében lehet dohányozni Kíváncsiskodónk előző kérdése így hangzott: Könyv­tárjáró kislányomat rendsze­resen elkísérem, s azt tapasz­talom, hogy a kulturált kör­nyezetű megyei könyvtárban már elviselhetetlen helyzetet teremtenek a dohányzók - panaszolta egy salgótarjáni olvasónk. A füstöt vágni lehet, a büfé előtt a csikktartók szí­nültig teltek cigarettavégek­kel. Az olvasóteremben és az emeleten sem jobb a helyzet. Állítólag van légkondicionáló berendezés, erre azonban semmi nem mutat. Egy ilyen szép intézményben miért en­gedik meg a dohányzást?- A Balassi Bálint Könyvtár­ban csak egyetlen dohányzásra kijelölt hely van és ez a büfé. A nyílt terekben soha, senki nem dohányzik. De mivel a könyvtár maga is egy összefüggő hatal­mas tér, elképzelhető, hogy a büféből felszálló füst érezhető az olvasóteremben és a gyer­mekkönyvtárban. Magam én ezt még soha nem érzékeltem, bár egészen biztos vannak a cigaret­tafüstre érzékenyebbek. Nincs légkondicionáló, helyette szel­lőzőberendezések működnek. Tény, hogy felfigyeltünk olyan ifjúsági csoportokra, akik a könyvtár büféjében több időt töltőnek cigarettafüstbe burko­lózva, mint estleg az olvasóte­remben, vagy odáig már el sem jutnak. A tornyosuló csikkekről nem tudok - adta meg a választ Szabó Ernőné, az intézmény megbízott igazgatója. Győri István üvegfúvó és több társa kérdezi Salgótar­jánból: Tőlünk minden túl­munkáért kapott összegből levonják az adót és a tb-járu- lékot, de ezt a pénzt miért nem számítják be a nyug­díj-alapunkba?

Next

/
Oldalképek
Tartalom