Nógrád Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-21-22 / 69. szám

A telefonnál: Bush és Jelcin George Bush és Borisz Jelcin csütörtök este félórás telefonbe­szélgetést folytatott, egyebek kö­zött megvitatva a Karabah-fel- földön kialakult helyzetet, vala­mint általában is az oroszországi reformokkal összefüggő nem­zetközi kérdéseket, így Moszkva kilátásba helyezett IMF-tagságát — közölte Washingtonban a Fe­hér Ház. Értesülések szerint a beszélgetést — az Államközös­ség kijevi csúcstalálkozójának előestéjén — az orosz elnök kez­deményezte. Aggodalom Moldovában Moldova szükség esetén Ro­mániához fog segítségért fordul­ni, amennyiben biztonságát ve­szélyeztetve érzi. Erről Chisina- uban a moldovai elnök beszélt csütörtökön a Magyar Televízió­nak és a BBC brit televíziónak adott nyilatkozatában. Az elnök nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a közeljövőben aláírásra kerülő moldován-román állam­közi szerződés tartalmazni fog egy, a segítségnyújtásra utaló biztonsági kitételt is. Ion Iliescu román elnök rövidesen Moldo- vába látogat a szerződés aláírá­sára. Légiközlekedési tilalom A francia kormány a külügy­minisztérium által csütörtök este kiadott közleményben figyel­meztette a Líbiában élő francia állampolgárokat, illetve az oda utazni kívánókat arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa eset­leg elrendeli a légiközlekedési ti­lalmat az országgal szemben, megtiltja a légitársaságoknak a líbiai járatok indítását és fogadá­sát. A közlemény szerint a fran­cia állampolgároknak „fel kell készülniük a tanács esetleges ha­tározatának súlyos következmé­nyeire” a légiközlekedés te­rén. A honvédelmi miniszter hasznosnak tartja látogatását Tisztjeink az USA-ban tanulhatnak Für Lajos honvédel­mi miniszter Richard Cheney védelmi minisz­ter meghívására, kül­döttség élén hivatalos látogatást tett az Egye­sült Államokban, viszo­nozva amerikai kollégá­ja decemberi budapesti útját. A magyar miniszter tanácskozott a Pentagon és a külügyminisztérium illetékes vezető munka­társaival, törvényho­zókkal is. Felkereste a szárazföldi haderők ve­zérkari akadémiáját, va­lamint a 18. deszanthad- osztályt, amely kiemel­kedő szerepet játszott a világháborús norman­diai partraszállásban csakúgy, mint az Öböl­háborúban. Für Lajos magyar tu­dósítóknak nyilatkozva kiemelte a rendkívül szí­vélyes, baráti fogadta­tást, amelyben mind a kormányzat illetékesei­nél, mind a fegyveres erőknél része volt. Nagyra értékelte a tényt, hogy Nagy-Britannia, Németország után im­már az Egyesült Álla­mokban is korszerű is­mereteket szerezhetnek magyar tisztek. A tervek szerint évente több tucat magyar tiszt tanulhat majd ösztöndíjjal hosz- szabb-rövidebb ideig az Egyesült Államok 150 katonai tanintézetének valamelyikében. Május­ban az államtitkár-he­lyettesek vezetésével ösz- szeülő vegyes bizottság tárja majd fel az együtt­működés további terü­leteit, lehetőségeit. Csak az illegalitás idejére gyűjtöttek? Elítélték a DSZP három vezetőjét Börtönbüntetésre ítélték pén­teken Berlinben a Demokratikus Szocializmus Pártjának (DSZP) három volt funkcionáriusát: Wolfgang Pohlt, a párt egykori alelnökét kétévi, a DSZP koráb­bi pénzügyi felelősét, Wolfgang Langnitschkétés a hallei DSZP- funkcionáriust, Karl-Heinz Ka­ufmannt egyaránt 21 hónapi el­zárással sújtották. Az ítélet vég­rehajtását felfüggesztették. Mindhármuk ellen hűtlen ke­zelés volt a vád, azaz: ahogyan azt a tüzetes és kiterjedt vizsgálat során megállapították, 1990 őszén 107 millió márkát igyekez­tek a pártvagyonból norvég és holland számlákon elhelyezni. Jogsértő kísérletükre az elmúlt hónapokban derült fény. A bűnbe esett három pártve­zető, Pohl, Langnitschke és Ka­ufmann azzal védekezett a bíró­sági tárgyalás alkalmával, hogy 1990 őszén a párt betiltásától tartottak, a pénzt az illegalitás idejére kívánták biztosítani — egyszóval, nem érzik magukat bűnösnek. A bírák azonban nem fogadták el meglehetősen átlát­szónak tűnő védekezésüket. A nap információja Merényletek i képviseletek ellen A Buenos Airesben működő izraeli nagykövetség ellen végre­hajtott merénylet az eddigi legvéresebb esemenye annak a támadás- sorozatnak, amelyet az elmúlt egy évtizedben követtek el Izrael dip­lomáciai képviseletei ellen. 1982. december 21. Bombamerényletet követtek el Izrael Sydneyben (Ausztrália) lévő konzulátusa ellen. 1984. október 4. Merénylet Nicoziában (Ciprus) az izraeli dip­lomáciai képviselet ellen. 1985. augusztus. Ismételt merényletek Bangkokban. Izrael tha­iföldi nagykövetsége ellen. 1988. május 11. Autóbomba robban Izrael nicoziai (Ciprus) nagykövetsége előtt, ahol hárman meghaltak. 1992. március 7. Egy izraeli diplomata áldozatul esett egy atom­bomba-merényletnek Ankarában, a török fővárosban. 1992. március 17. Merénylet Argentínában. Legalább 10 halott és 100 sebesült. A romok eltakarítása még mindig folyik. 199...? Földünk legtisztább részét is elérte a szennyezés Nagytakarítás az Antarktiszon Washingtonban bejelentették, hogy sikeresen folyik a tavaszi nagytakarítás a Déli-sarkvidé­ken, az Antarktiszon. Arról van szó, hogy elszállítják azt a nagy mennyiségű hulladékot, amelyet különböző expedíciók hagytak hátra. A takarítás, amelyet az ameri­kai Országos Tudományos Ala­pítvány szervez, már több mint két évvel ezelőtt megkezdődött. Az alapítvány 30 millió dollárt szán arra, hogy a fémdaraboktól, vegyi termékektől, valamint hor­dókba zárt emberi hulladékoktól megszabadítsa az Antarktiszt. Az akció méretére jellemző — írja az UPI amerikai hírügynök­ség — hogy csupán 1991 októbe­rétől 1992 februárjáig 2,7 millió kilogramm hulladékot válogat­tak szét, csomagoltak össze és láttak el azonosító jelzéssel. A gyűjtés színhelye McMurdo állo­más volt, amelynek 1200 főnyi állandó lakossága van, és ahová 60 különböző színhelyről érke­zik a hulladék. Az Antarktisz, amelyet évmil­liók óta jég borít, Földünk leg­tisztább része. Éppen ez teszi al­kalmassá, hogy valóságos tudo­mányos laboratóriumnak hasz­náljak. A többi között a Déli­sarkvidék kutatói közöltek elő­ször információkat a földi hő­mérsékletet növelő úgynevezett üvegházhatásról és az ózonlyu­kakról. „Önpusztítás lenne, ha nem gondoskodnánk az ottani környezet védelméről” — jelen­tette ki Frederick Bernthal, az Országos Tudományos Alapít­vány helyettes igazgatója. A takarításban különleges alakulatok is részt vesznek, mert találtak az emberi és az állati egészséget veszélyeztető anya­gokat is, mint például azbesztot és klórvegyületeket tartalmazó hulladékokat. Az amerikai tudo­mányos szervezet azt is el akarja érni, hogy megtiltsanak bizonyos tevékenységeket az Antarkti­szon, így például a nyűt tűzrakást és veszélyes vegyi termékek, va­lamint robbanóanyagok meg­semmisítését a helyszínen. A szervezet hangsúlyozza továbbá azt is, hogy rendkívül fontos a kutatások folytatása az Antark­tiszon, de a tudományos munká­nak párosulnia kell a szigorú környezetvédelemmel. A fő cél, ami vezérli a szakem­bereket, hogy minél hamarabb elhárítsák annak veszélyét, hogy a Föld legtisztább területe hely­rehozhatatlan károsodást szen­vedjen. Feleséggyilkost ítéltek el Nyugat-lriánban A szankció: 11 tehén A távoli Nyugat-Irián indonéz tartományában — a megbánás jeleként — 11 tehén átadására ítélték azt a férfit, aki egy üveggel agyonverte a feleségét. A hirtelen haragú férj köteles továbbá nagy becs­ben tartott köveket és vetőmagot is átengedni. Az esetről beszámolva a Kompas című napilap megírja, hogy az ítéletet a falugyűlés szabta ki, és egyben felszólította a férjet, hogy közös házukban temesse el a nejét. „Ez azért van, hogy emlékeztesse azokat, akik elhaladnak a ház mellett, ne kövessék el ugyanazt a bűnt” — jelentette ki Ibub Arkelaus Benő, a falu törzsfőnöke. Hozzátette: „A vétek a hagyományoknak megfelelően megbocsáttatott, de nem a törvény szerint”. Ágyúzás fogadta a kiilönmegbízottat Cyrus Vance, az ENSZ-főtit- kár különmegbízottja pénteken tényfeltáró küldetésben Kara- banba érkezett. Azonnal meg­kezdte tárgyalásait a helyi tiszt­ségviselőkkel. Örmény brztonsá- gi források szerint Hankendit (Sztyepanakertet) a megbízott érkezése előtt közvetlenül tüzér­ségi támadás érte, sőt az ágyúzás folytatódott a tárgyalások ideje alatt is. Kérem, küldjenek címemre részletesebb információt, Hungária Wienerberger Téglaipari Rt 1115 Budapest, Bánk bán u. 17. Fax: 1851-610 Tel: 1852-266 POROTHERM áthidaló-és födémrendszer. Könnyű, de mindent elbír. Amihez eddig daru kellett, ahhoz mától elég két kéz. A POROTHERM® forradalmasítja az építkezés egyik legnehezebb szakaszát. Természetes anyagból készül a meglepően könnyű, de hihetetlenül nagy teherbírású födém- és áthidalórendszer. Mivel a téglával azonos alapanyagú, lakóklímája, hőtartó képessége ideális. Gyorsabbá, olcsóbbá és könnyebbé tes*i az építkezést. POROTHERM® áthidaló- könnyű szerelni, súlya - 1 méterenként - csak 14 kg- alátámasztás: 2 méterig egyszer, 2 méteren felül kétszer- penészmentes- jól vakolható- használata felújításoknál, átépítéseknél ideális POROTHERM® födém- daru nélkül, kézzel szállítható és beemelhető- alátámasztás: a béléstest behelyezése előtt egymástól maximum 1,75 m távolságra- a gerenda csupán 16 kg-ot nyom folyóméterenként- a 2 féle béléstest súlya: 9 és 17 kg- méretváltozatai minden fesztávra és terhelésre alkalmasak POROTHERM® Természetes alapanyagú, egymással könnyen összeépíthető falazóelemek, födém- és áthidalók. Összeállt a rendszer. Hozzájuthat az építőanyag-kereskedőknél és bázistele- peinken. (Ha a Porotherm termékekről részletes tájé­koztatást igényel, kérjük, küldje vissza a mellékelt szelvényt.) Önnek. Aki Építkezik. A Porotherm rendszert gyártja: HUNGÁRIA WIENERBERGER Téglaipari Rt. Budapest Bánk bán u. 17. H-1115 Fax: 1851-610 Tel.: 1852-266 WJJJMiMJJMiéJJJJÁ m m m m m m mm

Next

/
Oldalképek
Tartalom