Nógrád Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-14-15 / 63. szám
6 HÍRLAP ÜNNEP ÉS EMLÉKEZÉS 1992. március 14-15., szombat-vasárnap A haza sorsa kezünkben van ismét Nemzeti ünnepünk és a változó idők Törvénybe 1927-ben iktatták „Nagy nemzeteknek vannak nagy ünnepeik... A nemzeti ünnepek nagy fontosságát felismerték az újkor népei is ... azok, akiknek legnagyobb kincsük a szabadság. Szabad népeknél megvan az esztendőnek egy napja, amelyhez a legdi- csőbb emlék fűződik valamennyi polgár kebelében - a szabadság Centenáriumi emlék Kisterenyén a polgármesteri hivatal falán kivívásának a napja. Haza es szabadságszeretet van abban, ki azt ünnepli” - fogaalmazta meg a Nógrádi Lapok és Honfi Híradó 1887. március 15-éről megemlékező cikkének írója. Március 15-e legkorábbi megünneplése nyílt keretekben zjlott le. 1849-ben, az évfordulón Losoncon a Nógrád megyét megszállva tartó császári csapatok ellen nagyarányú, a lakosságra is kiterjedő megmozdulás tört ki. Több száz ember a Rá- kóczi-indulót játszatva, énekelve vonult végig a város utcáin, a templomokra kitűzött fekete-sárga császári zászlókat letépték, Kossuthot, a szabadságot, a márciusi forradalmat éltették, Windischgrätzet, Jellasicsot szidalmazták és ténylegesen megszállták a várost. A megijedt császári biztos sürgősen egy zászlóalj gyalogságot és egy lovasosztályt kért a losonciak megfékezésére. Az önkényuralom éveiben itt-ott törték csak meg a börtön- büntetést ígérő csendet a két évfordulón Petőfi verseinek, a Kossuth-nótának, a Klapka-in- dulónak sorai. Az ünnep jelentősége az 1860/61-es években, a kortárs által nemzeti tüntetések korának nevezett időszakban, „amikor a maevar nemzeti érzés előtört elnyomott állapotából e minden téren és minden adandó alkalommal tüntetett,” hág majd tetőfokára. Ekkor március 15-ét országszerte fényesen megünnepelték. Rákóczi és Kossuth indulókat meg más szigorúan tiltott nótákat nyíltan muzsikáltattak; a németet mindenkinek füle hallatára bátran szidták, letépték a kétfejű sasos és fekete-sárga festett címereket a középületekről. 1864-ben még letartóztatják a Kossuth Lajost és 1849-et éltető Ne- deczky-csoportot. 1867-ben már az alkotmán visszaállítása és a magyar minisztérium kinevezése után hivatalosan is szerepelhet a Himnusz, a Szózat, a Rákóczi és a Hunyadi-induló. * * * Nógrád megyében az 1880-as évek elejéről vannak részletesebb adataink március 15-e megünneplésére, amit egyébvént a megyei sajtó írásai révén követhetünk nyomon. A cikkíró a „nemzeti nagy ünnep” 34. évfordulója kapcsán elmarasztalja az ifjúságot, hogy nem buzdul fel s közönyös március 15-e eszméi iránt. Holott a fiatalság hivatása az, hogy az eszmékért legelső sorban buzduljon fel, a tanári kar pedig az iskolában ünnepeltesse meg e nagy nap emlékeit! A 35. évforduló már szervezett formában történik Balassagyarmaton, ahol a város tisztikara és képviselő-testülete eg rendező bizottságot küldött ki a teendők ellátására. A bizottság által közölt felhívás szól az ünnepély céljáról:,,... hogy a nagy közönség meggyőződést szerezzen magának, hogy MARCZIUS 15-ike oly nemzeti ünnep, amelyet évről-évre, évadról évadra meg kell tartanunk, ha a nemzet önmagáról lemondani nem akar.” Számíta- naK a város testületéi s minden sorsú közönségei, sőt a közeli vidék értelmiségének is a megjelenésére ezen a nagyjelentőségű ünnepélyen, s bíznak abban, hogy a közönség belátja: „az ily ünnepély országos megtartása elengedhetetlen polgári kötelesség.” Hogyan ünnepeltek általában március 15-én? A középületeket és a fő utca házait már kora reggel nemzeti zászlókkal feldíszítették. A nap fénypontja a fáklyásmenet volt, amely a városházáról zeneszó mellett a tűzoltók vezetése alatt vonult a polgári iskola udvarára, a későbbi években pedig a vármegyeház terére, ahol a dalárda a Himnuszt, majd az emlékbeszéd után a Szózatot énekelte el. Az emlékbeszédek többnyire az eltelt évek történelmét tekintették át, kitérve az aktuális kérdésekre is. Az ünnepség után rendszerint valamelyik vendéglőben gyűlt össze a közönség, hogy „ősi szokás” szerint lakomával ünnepeljen, s emeljen poharat a királyra, Kossuthra és a '48-as hősökre. Hozzátartozott még az ünnepléshez, hogy Kossuthnak üdvözlő táviratokat küldtek a nagyobb évfordulókon. 1888. március 15-én az alábbit küldték: „Az 1848-iki marcziusi nagy eszméknek szentelt mai ünnepen mély tiszteletét és szíve legbensőbb érzelmiből eredő üdvözletét küldi a legnagyobb magyarnak: Ba- lassa-Gyarmat város.” Az ünnepségek az 1883-as évtől elterjedtek a megye más településein is. 1884. március 15-én Nagy romhány értelmisége tartott megemlékezést a Rákóczi-hegyen emlékbeszéddel, szavalatokkal, s végű} Kossuth éljenzésével. Az ünnepéget természetesen itt is „kedélyes vacsora zárta”. A 40. évforduló az addig tétlenségbe burkolózott Salgótarjánt is kimozdította. A salgótar48-as emlékmű a jobbágyi iskola udvarán jáni polgári kör március 15-e emlékét a római kath. templomban, a tantestület és a bányatársulati zenekar közreműködése mellett, istentisztelettel ünnepelte. Az ilyenkor elmaradhatatlan társasvacsorán Ruttkay Sándor evangélikus lelkész volt a főszónok, ahol köszöntötték a vacsorán jelenlevő Jakabfalvy Károlyt, a braStolmár G. Ilona: Szétszóródott magyar csoda A hangod, ha meghallom akármilyen nyelven, elárul: magyar vagy, az én anyanyelvém. A szó, ha kimondod, máshoz nem hasonlít. Leleplez: magyar vagy, az én fajtám, földim. A dalod, ha elér, szívemben visszacseng. Azt zengi: magyar vagy, az én zene-nyelvem. A szíved, ha dobban, meghallom belőle: azt üti: magyar vagy, az én sajgó lelkem. Ha hangunk egyformán üvöltene szét.. . Ha szavunk egy szóval ejtve zengené... Ha dalunk dallama egyszólamra szólna ., . Ha szívünk közösen, együtt megdobbanna . . . Világot rengető, falakat ledöntő, szíveket repesztő, jaj-harsona volna. S akkor látna csodát ez a bűnös világ: Talán sohasem volt Magyar Összefogást! Nem jajgatnánk többé. Fognánk egymás kezét. Szeretet áradna az egész Földre szét. Murrysville, 1991. május 8. nyiszlói híres csata századosát. Természetesen a salgótarjáni polgári kör is küldött Kossuthnak üdvözlő táviratot. Kitett magáért Fülek közönsége is 1890. március 15-e megünneplésekor. A hajnali órákban mozsarak dörgése jelezte a nagy napot. A vár fokán, a házakon nemzeti zászlók lobogtak. Délelőtt harang hívta az ünneplőket a díszistentiszteletre, ahol hatalmas tömeg volt jelen. Hála a zárdafőnök előrelátásának, ki az előző vasárnap a szószékből hirdette a nemzeti nagy ünnep közeledtét. Este ünnepi kivilágítás, zene és dobszó mellett fáklyás körmenetet reneztek, ahol éltették a 48-as honvédeket. Az ünnepélyt követő közvacsorán és azt a követő táncvigalmon már részt vettek a füleki intelligencia hölgyei is. A félévszázados évfordulókon, amelyet megünnepelt Balassagyarmat, Losonc, Szécsény és Salgótarján is, egymást követték a különböző színtereken rendeztt ünnpségek. Losoncon nemzeti falragaszok és reggel taracklövések jelezték az ünnepet. Kilenckor mindenki a lelkének megfelelő templom istentiszteletén vett részt, majd innen az iskolák rendezvényeire siettek. Mind a templomokban, mind az iskolákban hazafias énekek, imák, szónoklatok hangoztak el és felolvasások, szavalatok is nemzeti tárgyúak voltak. Az ifjúság mellén díszelgő nemzeti csokor tanúsította az általános lelkesültséget. A délelőti programot a város díszközgyűlése zárta, ahol ismertették a képviselő-testület htározatát, miszerint a város a szabadság 50. évfordulójára nemzeti célú alapítványt tesz. Délután a Kubinyi téren lévő honvédemléknél folytatódott a megemlékezés, este pedig a hagyomány szerint nagy lakoma és táncmulatság zárta az ünnepet. Az 1900-äs években az ünnepélyek repertoárja kor hazafias dalaival, verseivel bővült. 1927-ben iktatják törvénybe március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítását, és rendelkeznek Kossuth Lajos érdemeinek és emlékének törvénybe iktatásáról. Az 1930-as évek iskolai Kopjafák a salgói várrom tövében ünnepségének hangulatát érzékeltetendő, álljon itt egy hazafias kis versike egy falusi március 15-éről. „Szekeres Kis Péter elment a csatába, Mert oda hívta őt királya, hazája. Veszélyben a zászló, hej a magyar látta Kiss Péter az ellent oroszlánként vágta.” Elhangzott ezenkívül a Nemzeti dal és más hazafias vers is. A történelem ismétli önmagát, amikor 1935. március 15- én a Nemzeti Egység Pártjának főtitkára ünnepi beszédében a Gömbös-féle reformokat az 1848. március 15-én kezdeményezett reformok folytatásaként méltatja. Nógrád község emlékműve A városokban továbbra is megmaradt a régi jól bevált mód. A salgótarjáni városi casino 1936-ban a Kiss vendéglő különtermében ünnepelt társas vacsorán. A háború elleni tiltakozásnak koszorúzással egybekötött tüntetés formáját választja a budapesti Petőfi-szobomál a Magyar Történelmi Emlékbizottság 1942-ben. Az elképzelések széles skáláját vonultatta fel Nógrád-Hont vármegye szabadművelődési felügyelőjének centenáriumi tervezete három napos ünneplés keretében 1948-ban. Az első napon ahol Petőfi, vagy a honvédcsapatok a megye területére léptek, örömtüzet terveztek, ahonnan stafétacsapat indult Gyarmatra. Emléktábla avatások voltak Balassagyarmaton és Salgóvár romjainál. A második napon a szabadsajtot tervezték ünnepelni istentisztelettel, koszorúzással. Az ünnepély után vármegyéi díszközgyűlés volt, ahol a világszabadság eszménye iránt alapítványokat létesítettek volna. A harmadik napon Szé- csényben rendeztek ünnepségeket, mert itt értesültek először a pesti eseményekről. Az ünnepségeket díszközgyűlés és közebéd zárta. * * * Száz év alatt nem túl sokat változott március 15-e ünneplése. Gyakran előbukkant a nemzetieskedő stílus, az önfeledt mulatozás, megmaradtak a díszes külsőségek. Pedig március 15-én nem feledkezhetnénk meg Deák Ferenc józanságra intő szavairól: „... ha azt akarjuk, hogy miért lelkesedés- tek fáklyáját lobogtatjátok, erőben, eredményben megizmosodjék, a lelkesedésnek higgadtsággal és értelemmel kell párosulni. A haza sorsa kezünkbe van ismét letéve, fáradalmainknak tehát még csak virága van ...” Balogh Zoltán
