Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-25 / 21. szám
1992. január 25., szombat HETVEN ÉVE VÁROS SALGÓTARJÁN 5 Salgótarján 70 éve város Ü nnepköszönt Salgótarjánnak Hetven éve, 1922. január 27-én az acélgyári olvasóegylet nagytermében tartotta alakuló közgyűlését Salgótarján város képvi- selö-testiilete, s a város első polgármesterének Förster Kálmánt választották. Azelőtt Salgótarjánt nagyközségként jegyezték a magyar települések között, de a városias fejlődés már a 19. század utolsó éveiben megindult. Am hogy jogilag is várossá nyilváníttassák Salgótarján, arra már 1908-ban bizottságot hoztak létre. És bár az első világháború háttérbe szorította az előkészítő munkát, mégis évek kellettek ahhoz, míg a várossá alakulást megengedte a Belügyminisztérium rendelete. Ez apró visszatekintés arra is jó, hogy lássuk, a dolgok akkor sem mentek egyik napról a másikra. A munka s az idő azonban meghozta gyümölcsét. - Salgótarján várossá lett, sőt mára emberöltő- nyi kort ért meg: 70 éves. Van abban valami különös, hogy a hetven éves várost egy nálánál fiatalabb ember köszönti. Ha igazán belegondolok, ez a köszöntő nem önmagában a városnak szól, hanem azoké a köszönet, akik ebben a városban éltek-élnek, dolgoztak-dolgoznak, s tet- tek-tesznek Salgótarjánért. Bármi amit teszünk, azt valamiért tesszük. Meggyőződésem, hogy ha ez a valami több mint önös érdek, akkor az már tiszteletre méltó. S a tisztelet kijár az embernek. Azt mondják, manapság nem figyelünk egymásra, nem törődünk egymással, tapossuk s gyűlöljük a másikat. Nem igaz. Nem ilyen az ember. S nem ilyenek a salgótarjániak sem. Ennek a városnak a neve elé sokféle jelzőt biggyesztettek már a 70 év alatt és mindegyik így, vagy úgy lekicsinylő volt, vagy azzá vált. Ezt a várost sokan elhagyták, mert nem szerették, mert nem találták vagy nem találhatták meg itt önmagukat, a megélhetést, az emberi közösséget, vagy mert a szellemi elsekélyesedés fenyegetésétől féltek. Nincs más lehetőségünk, mint hogy megtaláljuk itt a helyünket. Lehet - s legyen is - a dolgokról más-más véleményünk, de azért még nem vagyunk ellenségek, hiszen lehet közös célunk, ha más nem is, az mindenképp, hogy otthonra leljünk ebben a városban. Ehhez pedig sok-sok kis dologban mindannyiunknak van teendőnk. Egyikünknek több, másikunknak kevesebb. Am nem ez az igazi mérce abban, ki mennyire szereti a várost. Az idő, s a történelem átrajzolja az eseményeket. Egy dolgot azonban sem az idő, sem a történelem nem pusztíthat el: azt, hogy az ember élni akar. S az emberi életre nincs más mód, mint egymás mellett, együtt. Dr.Zsély András polgármester Salgótarján rendezett tanácsú város lett Salgótarján nagyközség rendezett tanácsú várossá alakulása, az átszervezés a múlt héten történt meg. A képviselőtestület megalakulása 27-én, a tisztújítás 28-án történt. Mindkét gyűlésen az alispánt elnöki minőségében Pongrácz György főjegyző helyettesítette. Polgár- mester lett dr. Förster Kálmán menekült poprádi polgármester tanácsnok, dr. Horváth László ny. Arad vármegyei másodfőjegyző, főügyész dr. Podlacsek Armin ügyvéd, főszámvevő Bodó János községi jegyző, orvos dr. dementis Kálmán. A képviselőtestület 76 virilis és 76 választott tagból áll, akik közül 35 szociáldemokrata. A szociáldemokraták kijelentették, hogy elsősorban magyarok, és a területi integritás alapján állnak. A közgyűlésen megjelent dr. Huszár Aladár főispán, aki szép és hatásos beszédben üdvözölte a várost, továbbá dr. Paczolay Zoltán vármegyei tiszti főügyész és Jeszenszky Kálmán apátplébános tvh. biz. tag. A közgyűlést társas ebéd követte, amelyen számos hazafias felköszöntő hangzott el. (Megjelent Balassagyarmaton, a Nógrádi Hírlap 1922. február 9-i számában). Megtörtént a tisztújítás Nógrád vármegye alispánjától 1290-922. szám Az összes érdekelt tényezők tájékoztatása érdekéből kihirdetem, hogy miután a belügyminiszter úr 118446-921 sz. rendeletével Salgótarján nagyközségnek rendezett tanácsú várossá való átalakulását az 1886. évi XXII. t.cz. 150 és 151 paragrafusai alapján f. hó 27-én az új rendezett tanácsú városi képviselő- testületet megalakítottam és e hó 28-án a városi tisztújító széket is megtartottam s ezzel az átalakulás befejezett ténnyé vált. Ezért a Salgótarjánt érdeklő minden ügyben innentől az eljárásra hivatott hatóságnak a város polgármestere tekintendő. Kelt: Balassagyarmat, 1922. január 30-án NAGY, alispán A város központja A város első emberei Egy születésnap elé Vallomások Salgótarjánról Salgótarján 70 évéből mindenki másra emlékszik. Nincs két ember, akinek ugyanaz jutna eszébe, ha emlékeiben kutat, vagy éppen a jelen problémáit taglalja. A tanár, a munkás, a munka- nélküli fiatal, a volt híres sportoló, a közel százéves nyugdíjas és egy vállalkozó más-más szemmel nézi ugyanazt a várost. Polgármester: Förster Kálmán 1922-1943. Rátkay Béla 1944. Kilczer Béla 1945. január-ju- lius Blanár Sándor 1945.augusztus-1950 Tanácselnök: Galajda János 1950-1956. augusztus 31. Soós Rezső 1956.szeptember 1-október 27. Dr. Németh György 1956. november 2-november 4. Zavilla Viktor 1956. november 4-1957. január Gritz Arnold 1957.február- 1960.szeptember. Hangonyi László (megbízott) 1960. október - 1961. május Sándor Elemér 1961. május - 1969. Dr. Tóth István 1969-1973 Ozsvárt József 1973. Fekete Nándor 1973-1982 Dr. Szittner András 1982-1985 C.Becker Judit 1985-1990 Polgármester: Tolmácsi Ferenc 1990-0991 Dr. Zsély András 1991dr. Gajzágó Aladár, tanár: Nem vagyok „eredeti” tarjáni. Az egyetem elvégzése után jöttem ide tanítani miniszteri kinevezéssel 1947 őszén. Még szerencse, hogy éjszaka érkeztem, mert ha nappal toppanok be, bizony visszafordulok, úgy nézett ki ez a „város” salakos útjaival, rossz világításával, hogy csak néhányat említsek. Ma már nem bánom, hogy végül maradtam. Megszerettem az itt élő embereket, s úgy érzem, befogadtak. Pedig a pedagógus-élet akkor sem volt fenékig tejfel: a fizetés csak a szállást és a népkonyhái ebédet fedezte - egyszer még segélyért is kellett folyamodnom, mert nem futotta lyukas cipőm megtalpalására. De az akkori kereskedelmi iskola diákjait nem tudtam volna elhagyni. Máig úgy érzem: jó döntés volt, hogy itt ragadtam. Kleiban Rezső, az SKÜ dolgozója: Nemcsak, hogy tősgyökeres tarjáni vagyok, de már az ükapám is itt élt. s mindany- nyian hűek voltunk a gyárhoz, illetve elődjéhez. Jómagam 34 esztendeje dolgozom az Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. Én megtaláltam a számításomat. A családi hagyomány pedig folytatódik, hiszen 23 éves lányom is itt dolgozik. A várost mindig szerettem. Bár „kölyökként” elvágyódtam, s azt mondtam: leszerelésem után ott maradok, ahová épp bevonultatnak. Nos, Budapestet képtelen voltam megszokni. 1967-ben pedig már kezdett fejlődni, terjeszkedni a város, s már végképp nem értettem egyet korábbi önmagámmal, és maradtam. Megérte! Iván Imre, munkanélküli szakács: Alapvetően jól érzem magam Salgótarjánban. Rengeteg barátom, ismerősöm van - szemetestől gyárigazgatóig. Bár még fiatal vagyok, de rengeteg élmény köt ide: ezek között egyaránt vannak pozitív és negatív előjelűek. Önmagamat sohasem sajnáltam - a depresszióig nem jutottam el. Sem szakmámban, sem segédmunkásként nem tudtam e városban elhelyezkedni, lassan már két éve. A munkanélküli segélyre még úgy vagyok jogosult, hogy az elmúlt nyarakon Tihanyban és Balatonalmádiban kaptam munkát a nyaranta, tehát nem folyamatosan vagyok állástalan. Sajnos, tisztában vagyok a lehetőségekkel. Már több pályázatot benyújtottam, s megpróbálok máshol is kutatni munka után. Azzal nem nyerek semmit, ha transzparenssel kivonulok az utcára! Előbb-utóbb majdcsak rendeződnek a dolgok. Kmetty József, volt SBTC- labdarúgó: Én valóban rengeteget köszönhetek a városnak. 1967-ben Ormösbányáról kerültem Tarjánba. Itt lettem NB I-es labdarúgó, az akkor jól menő Stécénél. Ma már természetes, hogy minden ide köt: család, barátok, ismerősök. Nincs okom panaszra. Mind az egyesületnél, mind a bányánál jól éreztem magam. Mindkettőnek megéltem a fénykorát, s mostani „zsugorodásnak” is tanúja vagyok mindkét fronton. Nagyon szeretném, ha a víváson és a kosárlabdán kívül a foci is igazán nívós lenne a városban. Bár tudom: egyelőre ez csak illúzió. Jó ideig csak a nosztalgia marad: a fiataloknak mesélni arról, milyen is volt abban a nagy csapatban játszani. Pilinyi Józsefné, a legidősebb tarjáni 97 évével: Csak a hosszú élet titkát ne kérdezze, mert azt nem tudom. A százat meg se akarom érni, de azt sem hittem, hogy eddig „kitartok”. Pedig a kisgergi (ma Egyházasgerge) falusi asszonyok közt én is látástól vakulásig dolgoztam a ház körül. Öt gyerek mellett volt is mit! A városba csak 1965-ben költöztem be. Nagy különbség volt ám! Itt a boltban van minden, nem úgy, mint faluhelyen - és templomba is járhattunk mindennap. A kényelmet öregkoromra ismerhettem meg. Ezért a városról csak jót mondhatok. Pár éve lakom az öregek otthonában. Itt még nagyobb a kényelem, aki már nem tud magára mosni, arra még mosnak is! Én még tudok, hála a jó Istennek! Mikáva Gábor, vállalkozó: Elég ellentétes érzelmek vannak bennem Salgótarjánt illetően. Egy biztos: én nem a városból, hanem még az utcából sem tudnék elmenni, gyermekkoromtól az F.perjes-telepen élek a mai napig. Ugyanakkor úgy látom: meglehetősen sok az irigy ember ezen a tájon, A vállalkozói szférában különösen érződik, hogy Nógrád bizony finoman szólva hátrányos helyzetű, s a megyeszékhelyet külön sújtja, hogy az iparnak az a része található itt, amely leginkább sújtott a válságoktól. Mint kereskedelemmel foglalkozó vállalkozó mondhatom: ezt nagyon meg- érezzük. A várost tehát semmiért sem cserélném el - de a térség hátrányait talán a gyermekeim gyermekei is kénytelenek lesznek cipelni. Én örülnék legjobban, ha nem lenne igazam. Balázs József A régi városháza Évtizedekig ebben az épületben dolgozott a város közigazgatási irányító testületé
