Új Nógrád, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-27 / 278. szám
1991. november 27., szerda MEGYEI KÖRKÉP Templomépítési emlékünnepély Terény. Az elmúlt vasárnap, az evangélikus gyülekezetben a szokásos Istentisztelet keretén belül ünnepélyre is sor került. Megemlékeztek az 1910-ben állított templom építéséről, az építők hitéről, az akkori nehéz .időkben tanúsított vállalkozó 'kedvéről. Az igehirdetés szolgálatát Sulyok Anna lelkésznő végezte, a Zákeus története alapján. Az ünnepélyen a gyülekezet egy tagja méltatta az ez évben nyugdíjba ment Polony Zoltán lelkész úr 31 évi Terényben végzett áldozatos munkáját. „Szeretettel és tisztelettel gondolunk rá,” - fejezte be beszédét a szónok. Ezt követően az ifjúság kedves műsora emelte az ünnep meghittségét. Befejezésként Kalácska Béla balassagyarmati evangélikus esperes iktatta be a gyülekezet megújult vezetőségét, amelyik már elvégezte a parókia teljes felújítását. Áldozatos munkájukat az esperes Isten előtt kedves cselekedetnek nevezte. Közoktatási aktíva a Madáchban Az iskola a nagy vesztes Miként képzeli a magyar iskola jövőjét a kormány? - Jó ideje foglalkoztatja már ez a kérdés a pedagógusokat. A nagy várakozást még feszült- tebbé teszi a fennen hangoztatott, be nem váltott ígéret, miszerint az iskola - lévén stratégiai ágazat - kiemelt figyelmet kapjon. Talán majd most! - reménykednek az érintettek, amíg közelebbről meg nem ismerik az új közoktatási törvény tervezetét. Ez ugyanis nem sok jóval kecsegtet. Dr. Gazsó Ferenc egyetemi tanár a megyeszékhelyen az MSZP rendezésében nemrégiben megtartott oktatási fórumon így jellemezte a koncepciót: — A nyilvánvaló cél: az állami mindenhatóság szárnyai alá visszaterelni az oktatást. Ebben sajnos benne foglaltatik a pedagógus jogkörének csökkentése, kiszolgáltatottságának növelése. Hogy sikerül-e a centrális irányítást ráerőltetni az iskolára? Ezt ma még nem lehet tudni, az viszont már most látszik, hogy egy valóságos ér- dektvüc fog kialakulni, tehát itt a nagy vesztes az iskola lesz. Ha pedig jön égy új hatalom, ott leszünk, ahol á part szakad, mert az oktatás helyzete ismét az átrendeződés hullámaiba sodródig. Dr Jánosi György főiskolai docens, országgyűlési képviselő az MSZP közoktatáspolitikai programjának legfőbb gondolatait ismertette rövid, tömör előadásában, s rámutatott a tervezet néhány viták pontjára. Az utóbbi kapcsán annak politikai vetületét vázolta, érintette ezen belül a közoktatás intézmény- rendszerének stabilitását, annak veszélyeztetését, az iskolák autonómiájának várható csorbulását. Elmondta többek közt, hogy a tervezet nem csupán pedagógiai, oktatási, hanem súlyos politikai kérdéseket vet fel. Mögötte tudatos, meghatározó dön-' tések állnak. Elolvasása után válik világossá, miért hozta meg a kormány a volt egyházi ingatlanok visszaigényléséről szóló törvényt. Az oktatás ideológia mentességéről tudniillik egyáltalán nem beszélhetünk, ha azok visszakerülnek régi tulajdonosukhoz - fogalmazott dr. Jánosi György. A várható veszélyeire is felhívta hallgatósága figyelmét: ugyanis a kistelepüléseket - indirekt módszerekkel - arra kényszeríti majd, hogy adják fel a nyolcosztályos iskolát és álljanak rá a hatosztályos, elemi formára. Tehát a szülőknek lényegesen hamarabb kell eldönteni. merre menjen tovább a gyerek. Dr. Jánosi György szerint fönt és lent erősödnek, középen pedig csökkenni fognak az erők, a pedagógusok és a szülők kiélezett konfliktus helyzetekbe kerülnek, s ezek az előbbieken csattannak. Az előkészítésről szólva megjegyezte: a gyors tempó lehetetlenné teszi hogy jól megvitassák, átgondolják a koncepciót.- Mihalik Ki nevet a végén? Garázsjátékok a Beszterce lakótelepen A rendőrfőkapitány pártfo- ' goltjai kapják a garázstelket? A környék lakói tiltakoznak, de csak akkor, ha nem az övék lesz a terület! Salgótarjánban a Beszterce lakótelepiek régi gondja a garázshiány. Folyik a harc talpalatnyi területekért, ahol építkezni lehet. így nem meglepő, hogy gyorsan híre ment a telepen, Tőzsér András és társai november 6-án megkapták a Kilián körút 35. sz. mögötti telekre az elvi építési engedélyt. De akkor már a hivatalban volt a környék lakóinak tiltakozó levele: minden eszközzel megakadályozzák hogy az adott helyen garázssor épülhessen! Tőzsér András november 11-én, a Kilián körút 33-41 sz. alatti zsákutca lakóinak gyűlésén elmondta: az utca végén egy garázssor kialakítására nyílik lehetőség, ha megszerzik a területet. — Korábban is körbejárhattam volna az öt lakótömböt, hogy alakítanék egy garázsszö- vetkezetet — mondta Tőzsér András —, de így, egy dokumentummal a kézben van jogi alapja a szervezésnek, ezért vártam. Kovács Zoltán a lakók képviselője elmondta, hogy ha már elkerülhetetlen, hogy garázssor épüljön, akkor legalább az ott lakók kapják a telket, mert így nem fordulna meg még több autó a környéken, nem növekedne a zaj- és levegőszennyezés. A lakógyűlésen megszületett a megegyezés: garázsszövetkezet alakul a zsákutca érdekelt lakóiból. Ekkor a polgármesteri hivatalba, az üggyel kapcsolatban másik lakossági levél érkezett. A környékbeliek már csak akkor tiltakoznak, ha nem az ott lakóké lesz a telek. Mert a lakótelepen mások is igényt tartanának a területre: a „Beszterce” garázsépítőszövetkezet tagjai. — Idén márciusban szerveződtünk újjá — emlékezik visz- sza Radnai Ervin a szövetkezet elnökhelyettese. — Nyár elején Detre Jenő alpolgármester úrhoz írtunk egy levelet, amelyben építési lehetőség biztosítását, valamint egy időpontot kértünk, amikor tárgyalhatnánk az ügyről. Az alpolgármester úr a levelet Kenyeres Istvánnak, a városi főépítésznek továbbította. Ekkor a főépítész úr felajánlotta a Kilián körút 35 számnál lévő zsákutca mögötti telket, pedig eredetileg mi nem ezt a területet kértük. — Szeptember 18-án tárgyaltam a „Beszterce” garázsépítő szövetkezet vezetőivel — mondta Kenyeres István — ekkor az engedélyezés feltételeiről tájékoztattam őket. —- Belenyugodtunk abba, hogy a Kilián körút 35-nél lévő telket kapjuk. Vártuk az engedélyt, de nem történt semmi — folytatta Radnai Ervin. — Októberben megtudtuk, hogy Tőzsér Andrást és társait a rendőr- főkapitány támogatja, övék a telek. De akkor miért hiteget minket a városi főépítész? Miért nem mondja ki kerek-perec, ezt a területet megkapták Rafael úr védencei? Mit tud dr.Rafael Károly rendőralezredes, megyei rendőrfőkapitány a Beszterce lakótelepi garázsok ügyéről? — Ha több autót tudnak biztonságban elhelyezni, az köz- biztonsági szempontból is előnyös — mondta a rendőrfőkapitány. — De bárki másnak segítek, ha ezzel közbiztonsági gondok megoldódnak. A garázsok problémája egyébként is már több éve húzódik a lakótelepen. Ezek után csak az a kérdés, ki építhet majd a területre garázst? — Az elvi építési engedély csak azt tartalmazza, hogy milyen feltételeket kell teljesíteni ahhoz, hogy az adott helyen garázs épülhessen — válaszolt Kenyeres István. — Elvi engedélyt ugyanarra a területre bárkinek adhatok és adok is, ha beadja erre vonatkozóan kérelmét. De csak az építkezhet, aki megszerzi a területre az építési jogosultságot. Ezt pedig a terület tulajdonosa, bérlője, vagy az kaphatja meg, akinek a tulajdonos engedélyezi az építkezést. — Ki kapja meg majd jelen esetben az építési jogosultságot? — Meg fogjuk pályáztatni a területet, azaz meghirdetjük licitálásra. — Vagyis aki többet fizet, azé a telek. Eddig miért nem hirdették meg a telket? — A terület egy része az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság kezelésében van. Az árverésre csak jogilag tiszta helyzetben kerülhet sor. — Ha ennyire nagy gondot jelent a Beszterce lakótelepiek gépkocsijainak tárolása, miért nem jelölnek ki más környékbeli területeket is garázsok építésére? — Folyamatban van más telkek kijelölése. Az általános rendezési terv felülvizsgálata után kerülhet erre sor, várhatóan jövő tavasszal. Fenyvesi Ágnes Agrárfórum • Pásztó. November 28-án csütörtökön 17 órától az MSZP irodájában (Fő u. 20.sz.) Lakos László és Géczi József országy- gyűlési képviselők részvételével a helyi szocialisták agrárfórumot rendeznek. A rendezvény nyilvános. Új időpontban • Salgótarján. Az Orgonabarátok Köre következő összejövetelét az előzetes értesítésben megjelölt november 28.-i időpont helyett: november 29-én /pénteken/ tartja, 18 órai kezdettel a Salgótarjáni Állami Zeneiskolában. Kik kapjanak kedvezményt? • Mihálygerge. Lakáscélú kölcsönök törlesztéséhez kíván segítséget nyújtani a községi önkormányzat. Az érintett csaknem húsz család szociális körülményeit mérik fel ezekben a napokban azzal a céllal, hogy közülük a leginkább rászorulókat bizonyos kedvezményben részesítsék. Nyert az Agrofil • Salgótarján. A Rákóczi út és Kossuth utca által határolt terület hasznosítására az önkormányzat által kiírt pályázatra három vállalat nyújtotta be ajánlatát. Közülük az AGROFIL és a Karancs Epker Kft vehetett részt a közelmúltban megtartott veresenytárgyaláson, amelyet az Agrofil Építőipari Közös Vállalat nyert meg 25 millió 100 ezer forintos vételárajánlatával. A szerződést a a vállalat és az ön- kormányzat képviselői az elmúlt héten írták alá, míg az összeg kifizetésére e hét közepén kerül sor. Cserkészprogram Salgótarján. A megyei nagycsaládosok egyesületének nem régen alakult Sirály cserkészcsapata a közelmúltban egésznapos programot tartott a tóstrandi gyermektáborban. A 25 főnyi kiscserkésznek Bene Péter öregcserké,sz, a hajdani Sirály cserkészcsapat tagja tartott beszámolót az elődök életéről. A gyerekek és a patronáló szülők közösen rendezték, takarították a tábort. Értékelték az eddigi túrákat és megbeszélték a jövő évi terveket. A találkozó sikeréhez hozzájárult a városi gyermekház, az erdészet és a családsegítő központ is. Miért vörös a Tarján patak? Útonjáró A Civitas - egy polgári kör felértékelődése A vádak mára érvényüket vesztették. A vádaskodók visz- szahúzódtak. Győzött az igazság? vagy a: élet utolérte a balassagyarmatiak pártoktól független körét, a Civitas Fortis- simát? Éves közgyűlését, ünnepi külsőségeket megvalósítva, a hét elején tartotta a kör a városháza dísztermében; verses zenés műsor, szlovákiai magyar vendégek, más társadalmi szervezetek, sőt pártok képviselői, a fiatalok küldöttei, dr. Németh György Balassagyarmat város polgármestere s rajtuk kívül sok tag, érdeklődő találkozott egymással. Dr.Bartal Gábor, dr.Rózsa György és Kamarás József a CFK társelnökei szóltak az elmúlt egy esztendőről: a Civitas Fortissima Kör mérlegének serpenyője gazdagon tetézett. A környezetvédelemtől a nyugdíjasok ügyének képviseletéig számos ponton részt kér a város életének alakításából. Egy három órás közgyűlést visszaadni eleve lehetetlen. Megmaradok a CFK-t (pártelvű alapon) ért korábbi vádak leomlásánál. Mert ez a legtanulságosabb, sőt egyedül ez mintaértékű az egészben. Máshol is vannak hasonló fordulatok, lehetnek megalapozottságot mindenkor nélkülöző vádak mai nacionalizmusról, irredentizmusról, keresztény kurzussal ijesztgetésekről. Mindez nem ismeretlen sehol e hazában. A Civitas Fortissima Kör már a nevében is támadott volt közvetlenül a helyhatósági választások idején, amikor maga is megalakult. Eredetileg szeretett volna képviseleti mandátumot is szerezni a városi ön- kormányzatban, dé erről letett, mert pártnak minősült volna az akkori felfogás és felfokozott, de főként mégis a fővárosból irányított pártelvüségek szerint. Akkoriban mindenki gyanús volt, mindenkire „lőni” kellett, aki élt és mozgott. Hiába volt a függetlenség hirdetése - ezt sokan mondták olyanok, akik egyben lejáratói mindmáig a függetlenségnek, mint létezhető polgári erőnek, értéknek. Nagy kár bizony, sokan bánjuk is már ezt a párt- szemellenzős diszkriminációt- kirekesztést, buktatást, mert nem lettünk sem okosabbak, sem hatékonyabbak a közös dolgainkban mára. Mivel lehetett akkoriban eleve pártalapon egy a választás kimenetelére is hatással levő kört megbuktatni, visszaszorítani - holott voltak és máig vannak tekintélyes személyek tagjai között s lehettek volna általuk bátrabban támogatottak is szép számban, még alkamasak is netán a város ön- kormányzatának munkáját nézve?! Mivel mással, mint bármikor a kabátujjból elővarázsolható rémmel, rémekkel. Hogy ugyanis a kör a lejáratódott? népfront utódja, lám csak, még a helyiségére is igényt tart, tehát - abcúg! Le vele! És ha ez nem lenne elég? Akkor, miként megesett, fel lehet jelenteni, mert nacionalista, mert irredenta, mert a szlovákok ellen szerveződött?! Spon- gyát rá! Volt, elmúlt s a kör át- mentődött. Főként a veszélyt, hogy örökre megbélyegezhetik, felismerő társelnökei révén, akik tartalékosán működtették, szó szerint eldugták, átmentve valamit, ami ma újra képviselheti a balassagyarmati városi értékeket - hosszan sorolható hagyományokat. Azokat az előbányászható valóságos alapokat, amelyre már nyolcvankilencben éppen e körben kezdeményezést lehetett építeni. S amely kezdeményezés mára városi akarat, sőt regionális is, mert más nógrádi városok önkormányzatának támogatását élvezi - a megye- székhely visszahelyezésének ugye! Vagy a másik kérdés, ami nem egyszerűen formai vagy pláne nem nosztalgikus fordulat-követelés: a Civitas Fortissima, a Legbátrabb Város egyszer már viselt, kivívott (szó szerint a cseh kiveréssel tizenkilenc januárjában) címe-neve. Ezt egyfolytában hajtja a kör, eljutott Für Lajos miniszterig, az illetékes minisztérium osztályvezetőjéig, Göncz Árpád köztársasági elnökig, aki a nógrádi várnál tett látogatásakor csodálkozását fejezte ki, hogy még mindig nincs elintézve, de ugyenezt tette Für Lajos a minap Szécsényben az MDF ülésén - bátorítva a gyarmatiakat. Mondhatnánk - kis dolog, vagy inkább túl nagy? Hogy Sopron viseli történelmi szokásjogon a hűség városának címét, Gyarmat pedig nem, amit kiérdemelt. Csak az vélekedik így, aki nem tartja ma sem erőnek a polgári és csakis! a város érté- kesedésének ügyét tekintő közös akaratot, ami a várost, városokat tovább viszi az úton. A város kormányzata, polgárainak együttdolgozása a szavatosság; holnap is jogaiért, élete jobbrafordításáért küzd majd. T.Pataki László Salgótarján szégyene. Azzal pedig, hogy félig eltakartuk nem szüntettük meg a problémát. , Az itt lakó polgárok egyöntetűen lehangolónak tartják az állapotát. A Tarján patakról van szó. „Lassan már úgy fogunk élni, mint a kakasok a szemétdombon!” -— mondta Oláh Pál, utolsó éves sütő tanuló. „A bűz, ami abból kijön! Ott lakom mellette, már csak tudom!” — sóhajtott B. János segédmunkás. — „De mit tehetünk?” A megoldásban az egyik érintett a Salgótarjáni Kohászati Üzemeknek.Pí///ű Sándor, a vállalat szakembere adott a témában felvilágosítást: „Környezetvédelmi szempontból a legnagyobb gondunk az élővizek szennyezése. Ennek megoldására hosszú távú koncepciót dolgoztunk ki. A régi neutrali- záló bázist korszerűsítettük,az új technológia üzemi próbái pedig most folynak. A lakosságnak az lehet a legszembetűnőbb tényező, hogy a tőlünk távozó víz vörös, ami a vas kiválása és levegőn való oxidációja miatt van. De bárki utánanézhet, a kifolyó vízben csak hatóságilag engedélyezett szintű a káros anyagok koncentrációja. Meg kell érteni, hogy szennyvíz tisztításban nincsenek tökéletes dolgok. Ami ma még az elfogadható határértéken belül van, holnap szennyezésnek számíthat.” A patakba a város kommunális szennyvizei is beiefolynak, igaz tisztítás után. Márkus Pál, a Víz és Csatornamű Vállalat osztály vezetője elmondta, hogy a tisztító telep jelenleg bővítés alatt áll, várhatóan jövőre befejeződnek a munkálatok. Ma még előfordul, hogy a kibocsátott vízben, az egyes anyagok mennyisége túllépi a megengedett értékeket. fenyvesi Munkában a vízmüvesek Az Északmagyarországi Regionális \ izmíi jármüvei és szakemberei Salgótarjánban az önkormányzat megbízásából a Salgó úti elágazótól a Baglyasi útig tisztítják a csapadék csatorna főgerincét és a csapadék szemeket. A közel három kilométeres vezeték tisztítása több napot vesz igény be.