Új Nógrád, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-12 / 214. szám

2 KW/rm HAZAI KORKÉP— KÜLFÖLD 1991. SZEPTEMBER 12., CSÜTÖRTÖK KÉRDŐJELEK Igazi platform? (FEB) A kérdésre — igazi platform-e a legnagyobb kormánypárt parlamenti frakcióján belül megalakult 26 tagú csoportosulás — az élet adja meg a választ. De hibázik az, aki eleve abból indul ki, hogy az MDF-program platformjának megszületésével nem történt semmi érdemleges. Mi változott? Egy dolog bizonyosan. Az elmúlt hetek sorozatos vihart kavaró eseményei — pártváltások, ide-oda ülések a képviselői padsorokban, pártokon belüli és pártok közötti, parlamenten belüli és kívüli, helyenként Európához méltatlan hangú viharok, hatáskör-meg­kérdőjelezések — legalábbis indokolttá tették, hogy felmerült a gyanú: alkotmányos válság irányába csúszik az ország. Ez pedig csak nagyon keveseknek volna érdeke. Megállíthatja ezt a platform? Alapítóinak nyílt óhaja e folyamat megfékezése. Az elhatárolódás a szélsőségektől, a diktatórikus haj­landóságoktól, a tekintélyuralmi törekvésektől. Ez a platform jelzés­nek tűnik mindazoknak, akik politikával foglalkoznak kormányolda­lon épp úgy, mint más parlamenti padsorokban. Sőt, a parlamenten kívül is. Ugyanis a józanság jellemzi. A józanodás pedig jobb, mint a kijózanodás. Az utóbbi mindig fájdalmasabb. Kocsis Tamás ENSZ-főtitkári jelentés Washington. (MTI) Az elmúlt években az ENSZ bebizonyította, hogy pótolhatatlan szolgálatokat tud tenni a béke fenntartásában, az agresz- szió visszaverésében — anyagi eszkö­zei mégis eltörpülnek amellett, amit a tagállamok fegyverkezésre költenek, hangoztatta idei jelentésében a világ- szervezet főtitkára. Javier Pérez de Cuellar kedden terjesztette be utolsó jelentését, amely a jövő héten kezdődő közgyűlés elé kerül: a 71 éves perui diplomata tízéves főtitkárkodás után az év végén visszavonul. Mennyit ér? Belgrad. (MTI) Henri Wij- naendts holland nagykövet, az Európai Közösségek különmeg- bízottja második nekifutásra már sikerrel járt Kninben. ahol végre alá tudta Íratni a külön fegyver­szüneti megállapodást Milan Babiccsal, a helyi szerbek mi­niszterelnökével. A megállapo­dás szerint a szerb fegyveresek nem nyitnak elsőként tüzet a körzetben, s jelentik az esetleges összecsapásokat a megfigye­lőknek. Wijnaendts a megállapo­dásról úgy nyilatkozott, hogy a következő napokban kiderül, mennyit is ér. Horvátországban egyébként a köztársasági belügy­minisztérium összesítése szerint, a szeptember 2-án aláírt tűzszü- neti megállapodás óta 149 súlyos összecsapás volt, s ezekben a belügyi erők és a horvát gárda 49 tagja meghalt, 169-en megsebe­sültek. A polgári áldozatok szá­ma 35. Kivonulás Kubából? Moszkva. (MTI) Washington tá­mogatja a szovjet reformok előrevite- lét, Gorbacsovot és Jelcint, valamint a körülöttük tömörülő reformpolitiku­sokat — jelentette ki Mihail Gorba- csovval folytatott szerdai tárgyalása után az amerikai külügyminiszter. A szovjet államfő a találkozó után megerősítette: Moszkva tárgyalásokat kezd Kubával az ott állomásozó, mintegy 11 ezer fős szovjet katonai kontingens mielőbbi kivonásáról, valamint a „kétoldalú kapcsolatok korszerűsítéséről”. Veszélyes a föderáció Bukarest. (MTI) Románia egysé­ges, homogén állam, amely a román népesség túlnyumó többségén alap­szik és ezzel a román népességgel az ország egész területén szétszórva nemzeti kisebbségek élnek együtt — jelentette ki Ion Iliescu elnök. Az államfő veszélyesnek minősítette azokat a román állampolgárok köré­ben is felmerülő elképzeléseket, hogy Románia föderatív vagy konföderatív alapon átszervezhető lenne egyes tar­tományok autonómiájának előmozdí­tásával. — Senkinek sem engedjük meg, hogy államunk területi integritá­sára törjön. Románia nem többnemze­tiségű állam, amelyben valaha is fel­merülhet autonóm egységek kiválása — hangoztatta. Nem lopott itt senki! (Folytatás az 1. oldalról) azok eleget fognak tenni a köte­lezettségüknek. Mindenfajta hí­reszteléssel szemben a kórházban nem lopott senki. Én nem minő­sítem lopásnak azt, amit a saját szememmel láttam, hogy a lera­kott holmiból egy pár használt cipőt, egy táskát elvettek a dol­gozók. Nyilván szükségük volt rá. Az érkezett küldeményt a kórház szabályosan bevételezte, illetve a városi önkormányzat és az egyházak kapták. Az orvos-igazgató végezetül megjegyezte: — A zárófejezetre csak az említett pótlólagos intézkedések után kerülhet sor, de akkor mindenképpen! Mihalik Júlia Beszélgetőpartnerünk: a külügyi államtitkár III. Elsőbbség Európának a magyar külpolitikában (Ferenczy—Europress) Viha­ros változások zajlanak szőkébb és tágabb környezetünkben, s úgy tűnik, azzal kell számolnunk, hogy a következő évek is mozgal­mas, váratlan eseményekkel tar­kított időszakot hoznak a nemzet­közi életben. Ilyen körülmények között különösen fontos, hogy külkapcsolataink hogyan alakul­nak, s hogy megvannak-e azok a külpolitikai tájékozódási pontok, amelyek nemcsak az eligazodást, hanem a következetes kapcsolaté­pítést, nemzetközi pozícióink megőrzését és erősítését is előse­gítik. — A mögöttünk levő korszak egyik legfőbb tapasztalata, hogy hazánk korábbi egyoldalú kap­csolatrendszerét mielőbb, minél több lábon álló, minél szélesebb körű kontaktusokká kell átépíteni — mondja Somogyi Ferenc kül- ügyminisztériumi államtitkár, akitől a magyar külpolitika fő törekvéseiről, meghatározó cél­jairól érdeklődtünk. — Világos, hogy hiba volna a korábbi féloldalasságot más elő­jelű féloldalassággal fölváltani. Ennek jegyében kívánjuk régeb­ben nem funkcionáló, de hagyo­mányos kapcsolatainkat újjáé­leszteni, újakat kialakítani s ter­mészetesen a környező országok­hoz fűződő viszonyunk minden pozitív elemét megőrizni. — Mindennek alapján a ma­gyar külpolitikában prioritása van tágabb otthonunknak, Euró­pának. Igaz, hálátlan és nem is szerencsés az országok valamifé­Antall József Párizsban Japánban tett hivatalos látoga­tása befejeztével szerdán délelőtt a francia fővárosba érkezett Antall József miniszterelnök. Szerdán délután jelen volt az új magyar—francia barátsági és egyetértési szerződés aláírásán, majd rövid megbeszélést folyta­tott Francois Mitterrand francia köztársasági elnökkel. A Magyar Demokrata Fórum elnökeként Antall József részt vett a konzervatív és keresztény pártokat tömörítő szervezet, az Európai Demokratikus Unió szerdán kezdődött párizsi tanács­kozásán is. Ugyancsak jelen volt Csupán a témája folytatódik a kihelyezett kormányülésnek (Folytatás az I. oldalról) miniszter úr, amikor a szep­tember 18-i munkaülést javasol­ta, akkor elfogadta a Szécsény helyszínt. De az is tény, hogy a város és környéke a megye egyik legproblémásabb területe. Elég, ha csak a munkanélküliek nagy számára és a kevés működőképes üzemre gondolunk. A napirendre kerülő témák egyébként Nógrád egészére vonatkoznak, az idegen- forgalom problémakörének kivé­telével, amely csak Szécsényre, illetve környékére lesz csak érvé­nyes. — Mi lesz a konkrétan várható napirend? — A tárgyalás témái az ipar, az építőipar, a kereskedelem és idegenforgalom. Az Ipari Mi­nisztérium kérte, hogy a tárgya­lások középpontjában a budapesti székhelyű és nógrádi telephelyű üzemek, gyáregységek, vállala­tok helyzete álljon az önállósági törekvésekre való lehetőségek megvizsgálásával. Külön kérték: mutassuk be azokat a vállalato­kat, amelyek külföldre kiajánlha­tók, vagy amelyek a szovjet, illetve a KGST-piac összeomlá­sával új termékeket és piacokat keresnek. Itt is és más kérdésben le fontossági sorrendbe állítása, hiszen az Európán kívüli orszá­gokra — teszem azt az Egyesült Államokra vagy Japánra — sem mondhatjuk, hogy jelentéktelen partnerek számunkra. Ellenkező­leg... — mégis az európai kap­csolat- és intézményrendszerbe való integrálódás a magyar kül­politika egyik legközvetlenebb és legkézzelfoghatóbb feladata. — "Ilyen szempontból Európa fogalomkörébe soroljuk termé­szetesen az Európa Tanácsot és az Európai Közösséget is. Utóbbi­val, mint ismeretes, a társulási szerződésről folyó tárgyalások most várakozásainknál több nehézséget hozó szakaszban vannak. Jómagam mégis bízom abban, hogy — mindkét fél kife­jezésre juttatott szándéka alapján — belátható időn belül megszü­letik és életbe is léphet a megál­lapodás. Ennek jelentőségét alá­húzza, hogy a tulajdonképpeni cél — miként arra egy már egyeztetett szövegrész is utal -— az Európai Közösségben való teljes jogú tagságunk elősegítése. — Integrálódásunk szempont­jából fontosnak tartunk olyan intézményeket is, mint például az Európai Unió vagy a NATO. Ez utóbbi idesorolása egyébként azt is érzékelteti, hogy biztonságpo­litikai koncepciónk szerint az európai együttműködést és integ­rációt nem kirekesztő értelembe, hanem amerikai jelenléttel, az európai—atlanti érték- és érdek- közösség alapján látjuk megvaló­síthatónak. — Külpolitikánk fő elemének meghatározásakor természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy például kereske­delmi, külkereskedelmi kapcso­latainkban, az egyesült Német­ország egyértelműen az első helyen áll. Hozzá kell tenni, hogy már a rendszerváltozás előtti periódusban különleges szerep jutott a német relációnak, nem­csak gazdasági szempontból, hanem abban a tekintetben is, hogy a határmegnyitás, a német állampolgárok kiengedése a két ország kapcsolatain túlmutató, európai jelentőségű lépés volt. — Nemzetközi tevékenysé­günkben tehát ez a reláció kie­melkedő helyet foglal el. A legu­tóbbi egy-két évben bekövetke­zett változások ugyanakkor a korábbinál nagyobb mozgásteret is adnak a kapcsolatok fejleszté­sét célzó törekvéseknek. Tudo­másul kell persze vennünk: a német egyesítéssel együttjárt az is, hogy a német tőke jelentős részét lekötötte a volt kelet­német területek problémáinak megoldása, s gondokat okozott a korábbi magyar—NDK kapcso­latok tradicionális formáinak megszűnése. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy hosszú távon is nagyon ígéretesek és — a kölcsönös szándékok szerint — adottak a lehetőségek a két ország együttműködésének kiteljesíté­sére — fejezte be nyilatkoztatát Somogyi Ferenc. Bajnok Zsolt Megöllek — sziszegte a rabló Vakmerő és durva rablótáma­dás történt szerdán, a délelőtti órákban Zagyvapálfalva és Szá- nos-puszta térségében. Sz. Z.-nét munkába menet egy ismeretlen férfi hátulról elkapta és a földre teperte. A rabló halálosan megfe­nyegette a kétségbeesett, megré­mült asszonyt, és közben erő­szakkal elvette tőle ezer forintját. A támadó ezután Baglyasalja irányába menekült. A salgótarjá­ni rendőrkapitányság munkatár­sainak bravúros gyorsasággal sikerült elfogni a büntetett előé­letű Sándor Istvánt, aki alaposan gyanúsítható a tett elkövetésével. A 27 éves salgótarjáni fiatalem­ber ellen — őrizetbevétele mel­lett — folyik a vizsgálat. Szerdán hajnalban súlyos bale­set történt Szandaváralja község határában. Franka János, szandai lakos, a munkahelye tulajdonát képező ROBUR tehergépkocsi­val, munkásokat szállított. A ROBUR egy balra ívelő kanyar­ban kisodródott, és az árokba borult. A baleset következtében egy ember súlyosan, öt könnyeb­ben megsérült. Segédmotor-ke­rékpárjával közlekedett szerdán 14 óra tájban Nógrádkövesd és Szécsénke között Drankovics Zoltán, 28 éves becskei lakos. Drankovics, aki nem viselt bukó­sisakot, eddig még ismeretlen okból letért az útról, és az árokba borult. A fiatalember a baleset következtében súlyos, életveszé­lyes koponyasérülést szenvedett. A mentők a balassagyarmati kórház intenzív osztályára szállí­tották. a tanácskozáson a másik két koalíciós párt vezetője: dr. Tor- gyán József, a Független Kisgaz­da Párt és dr. Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. A szerződés aláírására szerdán a francia fővárosba érkezett Je­szenszky Géza külügyminiszter is. Antall József ma Strasbourg- ban, az Európa Tanács székhe­lyén átveszi a neki adományozott Robert Schumann-díjat, amelyet a magyarországi demokratikus átalakulásban, az európai folya­matokban betöltött kimagasló szerepéért adományoztak neki. is nem anyagi segítséget inkább tanácsot, értékes információkat és külföldi partnerkapcsolatokat ígértek a megyének. A másik kiemelt téma a megye kereske­delmi helyzete. A máshol ígére­tesen alakuló privatizáció nálunk szinte meg sem kezdődött. Ennek talán a sovány magántőke is az oka. Egyébként ebben a kérdés­ben még csak a helyzetfelmérést próbáljuk elvégezni. A szerdán 9 órakor kezdődő munkatanácskozáson, amelynek a művelődési ház ad otthont terítékre kerül Szécsény és kör­nyéke idegenforgalmának alaku­lása, az ezzel kapcsolatos konkrét elképzelések és felmerülő gon­dok. Szó lesz a világörökségről Hollókőről és az ipolytamóci ősleletről is. — Kik a tagjai ennek a koor­dinációs bizottságnak? — A megyei közgyűlés tanács­nokai, városi polgármesterek, kihelyezett kormányhivatalok vezetői, egyes témák megyei szakemberei és vállalatok, üze­mek vezetői. Feladatuk, hogy a napi problémák megoldásában is együttműködjenek a kormányzati szervekkel. —szgys— Keressük Európa legjobb autóvezetőjét! Fordot nyer a szolnoki döntő győztese Az Auto Extra, a Kölni Ford Müvek, az Állami Biztosító Rt., valamint a Shell és Interag Kft. szponzorálásával az idén is meghirdette az Európa legjobb autóvezetője pálvázatot. Mint ismeretes, az Auto Extra júniusi, illetve júliusi számában megjelent tesztkér­désekre helyes válaszokat beküldők között sorsolással választják ki azokat a sze­rencsés vezetőket, akik a gyakorlati versenyben bizonyíthatják be ügyességüket. A döntőt szeptember 22-én, Szolnokon rendezik meg, ahol kiderül: ki lesz Magyar- ország legjobb autóvezetője. Az Állami Biztosító Rt. ebből az alkalomból külön fogadójátékot szervezett, amelyben már azt is meg lehet tippelni, hogy Európában hányadik helyezést ér el a legjobb magyar autóvezető. A hazai bajnok egy vadonat új Ford Escort 1,6 Ghia boldog tulajdonosa lesz. A főnyeremény Európa egyik legkeresettebb középkategóriájú autója, amelynek kifejlesztésére nem kevesebb, mint 2,5 milliárd márkát költött a nagy múltú gyár. Ez a legnagyobb összeg, amelyet a cég valaha is kiadott egy új modellsorozat kifejlesztésére. S az eredmény? Aerodinamikailag rendkívül kedvező karosszéria, tágas és komfortos belső tér. A futóművet szintén újragondolták a Rajna partján, amit a kocsi kitűnő menetké­nyelme és menetstabilitása bizonyít. A kitartó és tudatos fejlesztőmunkának köszön­hetően ma az Escort kontinensünk egyik legkelendőbb autója. A szolnoki döntő győztese tehát nem akármilyen autóval, hanem egy 105 lóerős, extrákkal bőségesen felszerelt Escorttal térhet haza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom