Új Nógrád, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-21 / 222. szám
1991. szeptember 21szombat SALGÓTARJÁN ÉS KÖRNYÉKE 5 Czene Béla másfél éve egy védett állatfaj, egv varánusz tulajdo- nosa.Az állat Ausztráliából származik. A Salgótarjánban található ritkaság tulajdonosa kedvencét elgenm esedett hámsérüléssel kezelteti jelenleg a megyeszékhely állatkórházában. A beteget Dr. Bertalan Gábor állatorvos kezel. —GyurkóVersenyképes termék, versenyképes áron A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár egyik legjelentősebb exportterméke az olajkályha, melynek adagolóját néhány éve még Egerben gyártották. A hevesi üzem megszűnése után a gyár úgy határozott a jövőben maga állítja elő ezt az alkatrészt - a másik lehetőség a nyugati import lett volna -, így létrehozta Zabaron az SVT Mechanikai Gyárát. A telepet a Szolgáltató Szövetkezettől vásárolták meg 1988-ban. Átvették az összes dolgozót, majd a különböző beruházások kivitelezése és a munkások átképzése után 1989 szeptemberében megkezdték az olajszabályozók sorozatgyártását. Az üzem jelenéről és jövőjéről az egység vezetőjével, Oravecz Jószeffel beszélgettünk: — Az eddigi eredményeink azt bizonyítják, helyes volt az a döntés, hogy az. adagolókat a tűzhelygyár maga állítsa elő - mondta Oravecz. József, hiszen így a saját olajkályháinkhoz is biztosított az alkatrész, de emellett jelentős megrendeléseket kapunk külföldről is. A termékünk iránti kereslet szinte hónapról hónapra nő. Legjelentősebb partnerünk a Szovjetunió, de szállítunk Jugoszláviába. Franciaországba. Romániába, Görögországba, Szíriába is. — Ezek szerint nem marad raktáron a termék. — Nem tudunk eleget termelni.A szovjeteknek évente 130 ezer darabot szállítunk, de 300 ezer kellene. Év közben is folyamatosan nő a megrendelések száma. Különleges, de kellemes gondunk, hogy nem tudjuk kielégíteni a nyereséges és piacképes termékünk iránti igényeket. — Versenyképesek az áraik is? — Az olajszabályozó ára 12,5 dollár körül van, ez megfelel a világpiacon elfogadott árnak. Elsősorban a minőségre kell nagy gondot fordítanunk, ebben a vonatkozásban nem szabad lemaradnunk. Szerencsére mindeddig nem volt panasz a minőségre. — Tervezik-e a jövőben a gyártókapacitás bővítését, ha ilyen nagy a kereslet ? — Szeptember 18-án egy 800 négyzetméteres új gyártócsarnok építésébe kezdünk, s jövőre már szeretnénk ebben dolgozni. A beruházás összes költsége körülbelül 25 millió forint. Ezen kívül mással is próbálkozunk. Európában ugyanis két cég, egy svájci és egy holland jelent konkurrenciát nekünk, melyek kapacitása hasonlóan a miénkhez 250-260 ezer darab. A svájciakkal felvettük a kapcsolatot, s előkészítettünk egy megállapodást kooperációs együttműködésről. Eszerint a ríii telephelyünkön a íni rriúríká- sainkkal külföldi licenc alapján, nyugati gépekkel gyártanánk az olajszabályozókat, s egy év múlva közös vállalat létrehozása is szóba kerülhet. Ez a megoldás a kapacitás növelését és a piac kibővítését is jelenti. — Ha jól megy a gyárnak jó! megy a dolgozóknak is? — Az átlagbér itt 1978-ban évi 25 ezer forint volt, ma 140 ezer. Szeptembertől emeltük a dolgozók alapbérét 10 százalékkal, emellett kapnak 800 forint úgynevezett ruhamosatási pénzt, 1500 forint étkezési hozzájárulást és tizenharmadik havi fizetést. De más szempontból is előnyt jelent ennek a gyárnak a gazdaságos működése. A környéken nagy a munkaerőfelesleg, viszont nincs ipar. Az üzem bővülése újabb munkahelyeket jelent, s valószínűleg jövőre a dolgozók jövedelme tovább növekszik. Hiszen eddig központilag határozták meg a béremelés mértékét, de most már profit- centerként működünk, s így a nyereség mértékében emelhetünk fizetést is. Márpedig ebben az évben 15-20 millió forint adózatlan nyereségre számítunk. - Ozsvárt A kísértetek pedig visszajárnak Tragikomédia egy felvonásban A Legfelsőbb Bíróságon a tarjáni lakások ügye Már rég lerágott csontnak hinnénk Salgótarjánban az egykori rosszemlékű /bár még ma is létező/ Ingatlankezelő és Szolgáltató Vállalat által eladott lakások históriáját. A témát már rég elhantoltnak tekinthetnénk — ám az ügy kísérletként most megjelent újra. Amint az egy rendes kísérteihez illik. Az eladott lakások jelentős részében ugyanis olyan hibák találhatók ma is, amit a már említett ingatlankezelő hosszú éveken át „elfelejtett” rendbetenni. Az időközben lakásszövetkezetbe tömörült lakók érdekeiért pedig az Egyesült Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet perre ment amúgy rendesen, s ez ma is tart. Megnevezni nem kívánt városközponti ház. A IX. emelet lakói sorra áznak. A lakásokat eszi a penész, s bár ez már évek Óta így van, még mindig nem lehet megcsináltatni, mert a majdan kijelölendő pártatlan bírósági szakértő számára ez. bizonyítékként kell. A lakókat tovább eszi a penész — de meddig? Sokak számára ismeros a téma: annak idején az AMÉTA /amúgy monopolhelyzetben lévő/ Kft. felirkálta ugyan e hibákat/ a víz sem jutott a lakásokba, a lift sem volt használatra alkalmas, nincs kaputelefon, de még az épület tervdokumentációja is ismeretlen helyen tartózkodott — pardon: kallódott, stb./, s jött az ördögi ígéret: mindezt majd érékcsökkentő tényezőként beszámítják a lakás árába. Hát. nem számították be.. . . Mégha csak ennyi történt voltja, az nem baj — de jöttek az irányított mendemondák a jövőre /ez most Van!/ tízszeresére emelkedő'lakbérekről. meg egyéb cl borzasztó hátrányokról — azokra nézve, akik a lakásukat nem veszik meg. Hát, megvették — de sok köszönet nem volt benne.... A per tavaly kezdődött, még mint „szimpla” lakásszövetkezet kontra ÁMÉTA ügy, ám az 1990. november 6-i tárgyalást követően az alperesek száma tovább nőtt, mert a bírói vélemény szerint „az Ingatlankezelő Vállalat és a Tanács /illetve már Salgótarjáni Önkormányzati Hivatal/ perbevonása nem mellőzhető”. Nos, a Lakásszövetkezet nem is mellőzte. Az iratok a kapitalizmus politikai gazdaságtanában tanultak szerinti módon bővített újratermelésben termelődlek újra. Február 26-án már az új alperesekkel bővített perben is született egy úgynevezett közbenső ítélet. Az AMÉTA. mint I. rendű, az Önkormányzat, mint II. rendű — és az Ingatlankezelő Vállalat mint III. rendű alperes közül az utóbbi kettőnek máig is szavatossági kötelezettsége áll fenn! Amennyiben esetleg mégis figyelembe vették volna helyenként értékcsökkentő tényezőként a hibákat — ezek esetleges árengedménnyel való kompenzálása semmisnek mondatik ki! A hiba megvan — tehát helyre kell hozni! Nem akarom untatni az olvasót. Lényeg: a per még tart! Az önkormányzat ugyanis fellebbezett a közbenső ítélet ellen a Nőgrád Megyei Bíróság Gazdasági Kollégiumánál azzal a kéréssel, hogy a fellebbezést az ügy irataival szíveskedjenek a Legfelsőbb Bírósághoz felterjeszteni. Ja, hogy mi történik közben a lakóval? Penészedik! Illetve már nem egyedül, hanem a szomszédjával együtt. Együtt mégis könnyebb. Akinél nem folyt a melegvíz, csak hörgött a csap, az is úgy maradt még. Időnként azért a lakó is hörög, hogy ez azért már mégis csak sok, sőt: sokk! Az pedig mindennek a netovábbja, hogy akkor is penészes, netán víz nélküli lakásban kell laknia az illetőknek, ha milliókat nyernek, mondjuk a hatoslottón, netán a Bongón. Mert ilyen lakást a kutya se vesz meg tőlük az életben soha, kijavítani meg milliomosként sem lesz szabad nekik, mert hová lesz a szakértőnek szánt perdöntő bizonyíték?! Nincs hírünk arról, tárgyalja-e a Legfelsőbb Bíróság — és ha igen, mikor? — a tarjáni penészpert. Még jó, hogy az ENSZ nem tud róla. /Nekik elcg baj Irak meg a Balkán./ Bármi lesz is a végső, már senki által meg nem fellebezhető, joggal jogerősnek nevezendő döntés, az áldatlan állapotok tovább tartanak. Annak ellenére, hogy a közbenső ítéletet hozó bíró megállapította, hogy azt a lakást, amelyik akár beázik, akár hideg- vagy melegvíz dolgában szenved hiányt — arra két dolgot nem mondhatunk: hogy összkomfortos, és, hogy lakás . . . Hogy az események még évekig tartanak, arra bizton számíthatunk, hiszen kedvező ítélet esetén a Lakásszövetkezet alighanem előveszi a többi hasonlóan eladott lakás ügyét, ezáltal a penészpert kirakatperként foghatjuk fel. mert az időközben már öt főnél is kevesebb embert foglalkoztató ingatlan- kezelő lakások százait adta el hajdanán — finoman fogalmazva — „kis testi hibával”. Akkor pedig a Legfelsőbb Bíróság áldani fogja Salgótarjánt. Ugyanis belőle fog élni.. .. Balázs József Kifogásolt távhöszámlák Salgótarján. A város központjában álló garzonházban lakók a napokban magasnak találták a NÓGRÁDHÖ számláit. A birtokukban lévő lakásszerződések és a tényleges mérések alapján a következő kifogásokat találták: a 71 légköbméterből a nyitott balkon négy légköbmétert képvisel, melyre a jelenlegi 10,20 forintos egységáron számolják a fűtést! Ugyancsak soknak találják a 28 négyzetméter általányban - mint alapkategóriában - 4 köbméterben költségeit melegvizet, melyből egy köbmétert tartanak megalapozatlannak! Ez 53 forint 40 fillér terhet jelent lakásonként. Negyvennyolc órán belül lakossági fórum lesz a távhőszolgáltatás ügyében. Kiderül-e, hogy tényleg fizetnek-e a garzon lakói az utca fűtéséért, vagy sem? Nagy kérdés. Vajon kinek van igaza? Sándor Gyuláné ( jobbra) és Bencsik Gyuláné már aszfalton járhat a vizslási temetőbe, hiszen ezen a héten elkészült az oda vezető új út, miként az általános iskola udvarának aszfaltozását is befejezték. A két beruházás összesen 300 ezer forint jába került az önkormányzatnak. Két kifli eladása veszteséget jelent A menekültekért Salgótarján. A kereszténydemokrata néppárt városi szervezete a Jugoszláviából hazánkba érkeztt menekültek megsegítésére gyűjti az adományokat. Cím: Salgótarján, Malinovszlij út 1. /Ferences rendház/, munkanapokon 16 és 17 óra között. Felmentés Salgótarján. A polgármester saját kérésére felmentté az oktatási, kultúrális és sport osztály vezetői beosztásából Pelle Attilát, aki a Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola tanára lett. A munkakörre pályázatot írtak ki. Mátraszele. Jól mondta a költő: „ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez.” De ma nemcsak az vállal magára nagy dolgot, ki kezébe lantot vesz, hanem az, aki mondjuk vállalkozásra adja a fejét — ráadásul élelmiszert kíván forgalmazni — Nógrádban. — Nem könnyű kenyér ez — mondja sóhajtva Dávid Róbert, aki a Palócker 55. szániú ABC-jét vette bérbe. — A Sal- góker megszűntével az egész országban szaladgálhatunk áru után. Még szerencse, hogy kis ország vagyunk. A nem kimondottan alapvető élelmiszerekért például járhatunk Győrtől Békéscsabáig! — Hogyan éri meg mégis? — Lassan már sehogy. Nekem szerencsém, hogy nem ez az egyetlen vállalkozásom, így egy egész teherautó árút hozathatok egy-egy helyről — így nem öl meg a szállítási költség. De aki nem így van, az — ha így haladunk — becsukhatja a boltot. Amíg megvolt a Füszért /később Salgóker/. addig nem volt olyan nagy a baj. Nem tudom van-e még megye, ahol nincs olyan élelmiszer-nagykereskedelmi egység, mint az említett cég volt. — A diszkont boltokkal viszont —- amivel jól jár a lakosság — egyre többen foglalkoznak. Ez jó üzletnek tűnik . . . — Ma már én is ezt mondom. A nagy üzletek vezetői — ha bérbe vették — lassan meghalnak. Horribilis a havi bérleti díj. de ki keli gazdálkodni. Hatalmas a havi villanyszámla, de ki kell gazdálkodni. Folytathatnám. .. . Amellett, hogy meg is kell élni. Nekem például már az is veszteség, ha valaki vesz két kiflit — mert három kifli árrése hoz annyi hasznot, ami az ingyen járó zacskóval veszteségbe megy. — Mit érdemes ma nyitni? — Palackozott italok boltját. Ha kiteszi a lábát a lakásból, máris rájön erre. Van úton, útfélen, minden killóméterkőnél kettő. Nem véletlenül: saját házában árul, olcsó a villanyáram, s annyiért adhatja az italt, amivel én nem tudok lépést tartani. Neki még úgy is gazdaságos. Az önkormányzatok már kiadták az engedélyeket százával, amikor mindenkinek szemet szúrt, hogy ebben van az üzlet. De nincs mit tenni a nagy ABC-ket is üzemeltetni kell a kistelepüléseken. Amíg lehet. Ha nem éri meg, akkor... Salgótarján és környéke s Útlezárások • 1991. szeptember 22.:én (vasárnap) háztömb körüli kerékpárverseny miatt forgalomkorlátozás lesz Salgótarjánban 9 órától 11 óra 30-ig. A Rákóczi utat a Pécskő utcai kereszteződéstől az Arany János úti kereszteződésig lezárják. Mindkét csomópontban rendőri forgalomiráflyítás lesz. A verseny útvonala: Rákóczi u. — Pécskő u. — Lovász J. u. — József A. u. — Pécskő u. — Kis- marty u. — Arany J. u. Az érintett útvonalon részleges forgalomkorlátozás várható. A helyijáratok a Tanácsköztársaság téren a verseny ideje alatt nem állnak meg. Helytte a fel és leszállás a Főtéri aluljáró megállójánál történik. A 8-as jelzésű járat a Lovász J. úti megállót nem érinti. Folyik a bontóper • Cered, Zabar, Szilaspo- gony. Még mindig folynak a vagyonmegosztási tárgyalások a három település között a tanácsrendszer alatti kényszerű együvé tartozás után. A nem teljesen igazságos fejlesztési ráfordítások után a zabariak 2 millió, Szilaspogony pedig 1,5 millió forintos követelést tart jogosnak Cered terhére. A számszaki vizsgálatok mintegy tíz évre visszamenőleg készülnek: mennyi a jogos követelésekből? Vandálok • Vizslás. A település központjában, a polgármesteri hivatal közelében lévő buszmegállót hétfőn vandálok megrongálták, üvegét összetörték. Az önkormányzat megtette a feljelentést ismeretlen tettesek ellen. Ha az elkövetőket nem sikerül megtalálni, a falunak saját költségén kell rendbehoznia a buszmegállót. Adómaximum • Szilaspogony. A település önkormányzati képvi- selő-testülete legutóbbi ülésén a lakások és a hozzájuk tartozó telkek után fizetendő adó mértékét maximum 1500 forintban állapította meg. A befizetendő adó nagysága a jövedelemtől függ, így természetesen nem kell mindenkinek a legmagasabb összeget fizetnie. Új hatáskörök • Mátraszele. A település önkormányzata úgy határozott, hogy a segélykérelmeket a jövőben a képviselő-tesület népjóléti bizottsága bírálja el. A polgármester hatáskörébe utalták viszont a rendkívüli segélyekről való döntés jogát, így várhatóan felgyorsul majd az ügyintézés. Mintaút Bárnában • Új látványossággal gazdagodott a község a közelmúltban. Ötven méter hosszban 700 ezer forintos ráfordítással aszfaltozott az Egri Útépítő Rt. a Petőfi úton. Ezt az utat „mintaútnak” szánták, annak példájául, hogyan kell a lehető legkorszerűbbet alkotni a jelen körülmények között. A „mű” tetszik is mindenkinek.