Új Nógrád, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-21 / 222. szám
4 LÁTÓHATÁR 1991. szeptember 21szombat Pro és kontra vélemények egy esemény margójára A romák ellen hangolták a rendőrt? A sorsdöntő napon Hiteles adalékok Baglyasalja történetéhez A Magyarországi Nemzeti Kisebbségi Liberális Fórum szeptember 7—én alakuló ülését tartotta volna Taron, de a helyi önkormányzat jegyzője minden eszközt felhasználva megpróbálta ezt megakadályozni. Meghívtuk az összejövetelre a polgármester urat, a jegyző urat, a körzeti rendőrt, az iskola igazgatónőjét, valamint a megyei POFOSZ elnökét. Utóbbi el is jött. Az ülés napján az engedélyt visszavonták azzal az indokkal, hogy a MAROLISZ (Magyar- országi Romák Liberális Szervezete) elnöke megvonta Balogh Imrétől vezetői megbízatását. Balogh János jegyző úr elfelejtette közölni a MAROLISZ vezetőségével, hogy nem az ő szervezetük, hanem a kisebbségi fórum akar ülésezni a jelzett időben és helyen (az iskolában). Balogh úr figyelmét azonnal felhívtuk tévedésére, de az igazgatónővel hajthatatlanok maradtak. Tóth Sándor országgyűlési képviselő úrtól fogadónapján kértünk ügyünkben segítséget. Ő vette a fáradságot és eljött Tarra. Vele újra megkerestük a jegyzőt, a falu határában meg is találtuk. A képviselő úr figyelmeztette, hogy engedje az ülés megtartását, viszont ő továbbra is elzárkózott ettől. Ekkor Tóth úr a következőket mondta neki: „Tudja ön egyáltalán, mit cselekszik? Tiltja a szabad gyülekezéshez való jogot.” Én — Balogh Imre — pedig ezt tettem hozzá: azért akadályozza a gyűlés lebonyolítását, mert Taron diszkriminálják a cigányságot” A cigány lakosokat egyszerűen nem engedik be a hivatalba. KömyezettanulA 17. századból, pontosabban 1624-ből maradt fenn egy írás, amely szerint a meghívott katonatiszteknek, mielőtt asztalhoz ültek, a bécsi Hofburg- ban a következő tudnivalókat olvasták fel: „Az asztalnál nem K edves László! Zavarban vagyok, mert milyenképpen is kellene köszönni, köszönteni akkor, ha sok és nagy idők meg határok és hatalmak is elválasztanak embereket egymástól, közben pedig idők és terek is egy helyhez kötnek tudattalan, és miként akkor, ha ráadásul nagy a bánatunk és keservünk is. Már csak annak okán is nagy az, hogy pusztul a gyermekkorunk, oda már — bár más is így van ezzel egy idő után—, csak hát nekünk nem csupán az a boldog kor enyészett el végérvényesen, hanem a Kiserdő, a Poroló, a Gong, Salak bácsi Ládavára - az Udvar és a Templomkert is a kétágú, református templom körül, meg a Magyar utca és a Kossuth Lajos, a Széchenyi tér meg a többi tér ott Kolozsvárott. — Emlékszel még rájuk? — Ubi sunt... Hol vannak már ezek a nevek és utcatáblákról, és hová tűntek az emlékezetből? Na igen, és szűkebb körünkből a többi négy merre veszett, hol van már az a Kislaci meg az a Nagylaci (Te voltál a legkisebb a Lászlók között, és legfiatalabb a Tőkés—testvérek között is), aztán Nagyferkó és Kisferkó meg az Istvánok, hol bátyád is csak Kisistván volt a sorban (persze volt azért egy Pistánk is, a mindég kedves—okos Almási Pista)... Aztán Péter Pál és testvére, Dé- neske meg a többiek... Milyen sokan is voltunk mi, gyerekek azon az Udvaron. És hol is vannak Ők? És hol vagyunk mi? — Én magamról tudom, hogy nemigen vagyok, mert hogyan mány készítésekor a rendőrséget veszik igénybe. A szociális segélyezésre kapott összeget nem hajlandók kifizetni. Ilyen ügyben korábban már kértük dr. Várkonyi József, a Köztársasági Megbízott Nógrád Megyei Hivatala vezetőjének közbenjárását. A képviselő úr kért bennünket, hogy halasszuk el a rendezvényünket, de erről szó sem lehetett: elhatároztuk, ha kell, az utcán is megtartjuk. Igyekezett bennünket kompromisszumos megoldásra bírni, de ez sem vezetett eredményre. Erre a körzeti megbízottat kérte* engedélyezze, illetve ne zavarja az ösz- szejövetel lefolytatását. Sajnos a vitának a cigányok is fültanúi voltak és miután a jegyző a rendőrt erősen befolyásolta, a jelenlévők nagy része félelmében eltávozott. Később visszajöttek annyian, hogy az igazgatónő utólagos engedélyével ülésezhettünk. De ha szabad a gondolattal játszani, mitől féltek, miért hangolták ellenük a rendőrt, kezdetben az igazgatónőt, a MAROLISZ elnökét miért vezették félre? Vajon minek kellett volna történnie? S végül egy megjegyzés: a megyében több polgármesteri hivatal irritálja a lakosságot, főleg a cigányságot, s a kormány ellen hangolják azzal, hogy a szociális támogatást megvonják a rászorulóktól. Nagyon szeretnénk, ha nagyobb megértést tanúsítanának velük szemben, hiszen szükségük van a segítségre. Oláh Sándor (elnökhelyettes), Ferenczi Kálmán (szóvivő), Balogh Imre( elnök). * szabad a nadrág szíját megereszteni; a mustárhoz, sóhoz kézzel nyúlni; a kenyeret nem szabad harapdálni; a tányérból nem szabad inni; ebéd után nem szabad a tányért kinyalni; csámcsogni, tele szájjal beis lehetnék, ha nem szólít már estebédkor Édesanyám közülietek azon az egykor volt nevemen, melyet is éppen Ő — Isten nyugosztalja Házsongárd hantja alatt — születésem alkalmán, hogy olyan „tollatlannak” talált első észleleteképp, becseneve- mül rámszármaztatott: Csűri. Mióta nem szólítanak már így! És fognak.—e még valaha? Nem hiszem. Pedig engem, és jól emlékszem, másnéven nem igen ismertetek Udvar—-szerte. — Udvar—szerte, mondom, hisz nagyvilág, hatalmas birodalom volt az számunkra akkoron, és maradt nekem titokban mindmáig annak. De miként is történhetne ez másképpen ha a nagy országosdi—, nemze- tesdi—, vagy kotlós—játékainkra gondolok, melyeken olykor tíz—tizenöten is együtt zsi- valyogtunk, és hogyan másképpen, amikor, amolyan másik játékképpen a SZERKESZTŐSÉGÉKBE (mind ilyen nagybetűkkel!) első novelláimat is innen vittem. És innen hoztam — hisz a szülői ház és az Udvar térbeliségben egybeesett és talán ez sem volt véletlen—, szóval innen hoztam magammal azt a tarisznyát is, amelyben a tízparancsolat szigora mellett a protestáló, önmagát emésztő nyugtalan indulat, de a megnyugvást nyújtó emberi türel- messég is megfért, s melyekért olyan gyakran bontogatnom kellett a tarisznya száját. Ilyen különös volt az egykori Amikor Ferenczi Kálmán, Balogh Imre megbízottja kérte tőlem a termet, szó sem volt arról, hogy melyik szervezet akar összejövetelt tartani, csak azt közölte, hogy gyűlés lenne az iskolában. Semmi akadálya mondtam neki. Pénteken délután jelent meg nálam a MORALISZ elnöke, s tudatta velem, hogy Balogh Imre és társai ülést szerveznek, azonban ehhez nincs joguk, mert Balogh Imre megbízólevelét visszavonták. Ugyanis sikkasztás gyanúja miatt rendőrségi eljárás indult ellene. Ezek ismeretében már nem járultam hozzá ahhoz, hogy az iskolai termet megkapják. Ezután Ferenczi Kálmán újra megkeresett és elmondta: nem a MORALISZ, hanem egy másik szervezet nevében jött. Kértem tőle a cégbírósági bejegyzésről szóló igazolást, amivel nem tudott szolgálni mondván: a bejegyzés most van folyamatban. Hétfőn értesültem arról, hogy megtartották az alakuló ülést, de semmilyen szankciót nem alkalmaztunk. S ami az említett „rendőri közbenjárást” illeti: két év alatt egyetlen egyszer történt ilyen, s akkor sem volt felesleges az óvatosság, mert az a személy, akit meglátogattunk másnap eljött a hivatalba és meg akart verni. . . Utólag az is kiderült: az igazgatónő azért adta oda a helyiséget, mert azt mondták neki, megadtam ehhez az engedélyt. Balogh János (tari jegyző) szólni ós csettenteni; nem illik az asztalkendőbe köpni; az asztalra ülni, más elől a falatot elvenni, elkapni; verekedni és a fogakat villával piszkálni nem szabad.” Megfontolandó tanácsok ma is! Magyar utca I. szám alatt az az Udvar, a kétágú templom tövében, a nagyharang esti hangjának nyugalmas kupolája alatt, Malomárok határolta buja hátsó kertjével, pincéinek zeg—zugos bolthajtásaival, vagy a fülledt padlásterek örökös titkaival egyetemben. Persze azért száműzetéseinket is kezdete volt ez a hely. Hisz épp István bátyádra szóltak le igen nagy ingerültséggel a szemközti, emeleti lakrész ablakából, úgy az 56—os esztendő táján, közös füttyjelünk miatt, melyet a Kossuth rádiótól kölcsönöztünk és szövege szerint imigyen szólt: Éljen a magyar szabadság, Éljen a haza! Természetesen, azért továbbra is fütyörésztük mi ezt is, meg egyebeket is becsülettel, ameddig lehetett, s ameddig bírtuk. Gondolom testvérbátyád, István a maga módján ma sem teszen másképp ott túl a tengeren, és én is jónéhány lépéssel távolodottan gyermekkorom házától ezt próbálgatom tehetségem szerint. Én ugyanis hiszek abban, hogy sokszoros, égtájak szerinti szétszakítottságainkban a szétszórtaknak van egy közös nyelve, melynek ápolói és munkásai, ha becsülettel vállalják a szolgálatot, úgy az eljö- vendők csendes követeivé lehetnek. Ma már talán egyre kevéssé kell bizonyítani azt, hogy bármiféle határok ellenére már van (vagy lesz) egy olyan érvéVisszhang Mohorán nem érvényesül az ökumenizmus Örömmel olvastam az Új Nógrádban a "Dr.Paskai László bíboros Mohorán" című beszámolót /—szeli—/. Egy mondatát azonban — híveimmel együtt — nem fogadhatom el: "Bár a szóbeszédben az is elhangzott, hogy az evangélikusok nem teszik tiszteletüket." Pajor András plébános úr sem nekem, sem a mohorai evangélikus gondnoknak nem adott át meghívást. így nem vehettünk részt a katolikus egyház ünnepén. 110 evangélikus él a mohorai gyülekezetben.Hazánkban sok éve már szeretnénk építeni az egyházak közötti testvéri közösséget. Il.János Pál pápa Debrecenben kijelentette: "A katolikus egyház visszavonhatatlan döntéssel elkötelezte magát az ökumenikus mozgalomban." Mohorán ezt sajnos még nem tapasztaljuk. Záborszky Csaba evang.esperes h. Szügy Régi idők szokásai Szórványos, szétszórt lakosságú helyeken vásár vagy búcsú alkalmával a régebbi időkben a környék népei nemcsak azért jöttek össze, hogy termékeiket, árúikat kicseréljék, újakat vegyenek, hanem azért is, hogy eladósorba került lányaikat bemutassák, férjhez menetelüket elősegítsék. A régi szokások szerint például a Bács-Bodrog megyei Zomborban minden év második vasárnapján tartottak leányvásárt. A fiatalok egy kijelölt helyen, nagy kört alkotva táncoltak. A házasulandó legények szülei a kör közepén állva, fiuk részére kiszemeltek egy táncoló lányt, majd bankóval, ezüstpénzzel teli almát nyújtottak át neki. Ha a lány az almát elfogadta, rövidesen megtartották a kézfogót is. nyesség, mely egybekapcsol szellemi s mi egy ezzel: erkölcsi közösségeket. Végleges vagy pillanatnyi száműzetéseink pedig kegyelemben részesültsé- günk, megigazult emberségünk javára is munkálhat. Hisz a hit által igazul meg az ember és az írás szerint a kegyelem az az adomány, melyet a gyülekezet, a köz szolgálatára kapunk. Valahogy úgy gondolom én ezt a dolgunkat és bizonyságomul szolgál, hogy most Isten—hozottal üdvözölhetlek és személyesen, pedig hányszor tűnt úgy az elmúlt pár esztendők alatt, hogy hivatalos veszedelmek olykor éppen létezésed értelmével hivalkodtak. Látod, hiába nem akartam én, László, a viszontlátás örömét töprengő szavakkal szomorí- tani, mégis ilyenre sikeredett ez a köszöntő. De hát Te is tudod, hogy midőn annyi minden feszít minket — ami köröttünk és olykor ellenünkre történnek és azok a dolgok is, amelyek önmagunkban történnek, és amelyek meg nem történhetnek, és önmagunk ellenére valóak —- szóval tudod, hogy ilyenkor ez cseppet sem virágos ideje a lel- keknek ... P edig hát egyébképpen ott is ülhetnénk netán a központi nagy Poroló ágasán, egy délután az Udvaron, midőn megkondul hátunk mögött a templom kétágú tornyában a harang és a lemenő nap hunyor- gató sugarai mellett beszélgethetnénk a nagy, volt ipi—apacsokról .. de hát... ubi sunt... Zsibói Béla Salgótarjánban a volt Károly akna közelében áll Baglyaskő, az Európa—szerte geológiai ér- dekességű „vulkánembrió”, melynek kürtőjét egykor várfalak vették körül. Romos kapujának boltívei még a XIX. század elején is láthatóak voltak. A Kővárnak és Baglyasvár- nak is nevezett kisméretű építmény létesítése a Kacsics (Kathyz) nemzetség hollókői Illés ágának nevéhez fűződik. Első okleveles említése 1310—bői való, amikor Salgótarján egykori urának, Tarjáni I. Péternek, Mihály, Péter, Leus- ták, Mikus és Jákó nevű fiai ezt a várukat is átadták a Róbert Károly királlyal dacoló Tren- cséni Csák Máté felvidéki kiskirálynak, és az oligarcha oldalán harcoltak az uralkodó ellen. Csák Máté bukását követően a király a Kacsics nemzetség Fol- kus ágából származó Széchenyi Tamás erdélyi vajdának adományozta, akit 1327 júniusában iktattak be „Bogloskű” várának és az időközben keletkezett településnek a birtokába. A vár azonban nem volt hosszú életű, már a XV. században elpusztult. A Baglochnak is nevezett településről az első okleveles adat 1341-ben tesz említést. 1455—ben a helység — miután a vár már elpusztult — Somoskőhöz tartozott, de birtokosa továbbra is a Széchenyi család maradt. Ezt követően a tulajdonosok gyakran változtak. 1461—81 között Guthi Országh Mihály nádor és Lossonczy Albert kapták adományul. 1548—ban Lipthay János, Ku- bínyi Gáspár, és Gömöry János 1826—ban gróf Starhemberg Antal a birtokos. A későbbiekben már nagyobb földesurak nem voltak. A Karancs—völgybe vezető útvonalon elhelyezkedő település lakossága sokat szenvedett az ozmán seregektől. Ezért lakói elmenekültek, és a mai Baglyasalja helyére települtek. Lé- lekszámban erősen megfogyatkoztak, az 1720—as összeírás mindössze hat háztartást vehetett számba. Ma is büszke lehet Baglyasalja népessége arra, hogy már 1850 körül az ország 48 palóc településéből, — amiből 14 Nógrád megyébe esett, — az ő községüket palóc településként tartották számon. A lakosság életében, Baglyas gazdasági helyzetében minőségi változást hozott a kőszénbányászat, ami egyre inkább hozzájárult a salgótarjáni medence országos érdekkörű iparának megalapozásához. A bányászatot kispénzű emberek kezdték. Az első tárókat 1860—ban egy Nyisztor nevű salgótarjáni polgár nyitotta. Tizenkét év múlva Minnich—Jau- lusz—Hoffmann—céggel alakult bányatársaság. A baglya- saljai vállalkozások jelentősek voltak, 1875—ben 75 ezer tonna szenet termeltek. E mennyiség a szénmedence produktumának 16,1 százalékát jelentette. A nagy fejlődés 1881—ben következett be, amikor 1,6 millió akkori forint alaptőkével az Országos Magyar Bank és a Länder Bankház megalakította a baglyasaljai központú Északmagyarországi Kőszénbánya és Iparvállalat Részvénytársaságot, amely a kisterenyei Kőszénbánya Rt., a Nemti Kőszénbánya Rt., a hamburgi Angol Német Bank mizserfai és mátraszelei, a Schőller Sándor—féle karan- csaljai, és a Jeszenszky—féle csókási bányákat és az említett Minnich—féle bányatársaság bányáit is magába olvasztotta. Ezzel Baglyasalján szintén megindult a rendszeres bányászat. Az új társasággal megszületett az 1868—ban alapított Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. elsőszámú versenytársa, mely a századfordulón az ország és Nógrád megye második legnagyobb szénbányászati vállalatának minősült. A versenyt sokáig állta, de 1925 májusában teljes fúzióra kényszerült. A baglyasi bányák a szénjogosítványokkal együtt a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. kezébe kerültek. Ki ne hallott volna Baglyasalja területén lévő egykori István, Emánuel, Imre, Sára I—II., Géza. a Beltelki bányákról és az egy kis erőművel rendelkező András—aknáról? 1946 óta hallgatnak a csákányok, Bag- lyason befejeződött a bányaművelés. Ahogy nem lehet elfelejteni a baglyasi bányászatot, úgy nem szabad szemet húnyni a község munkásmpzgalmi múltja felett sem. Baglyasalja nem egyszer bölcsője volt a bányászok indította munka—tőke közti harcnak, melynek fénye olykor a határon túl is világított. Baglyasalja lakosságának száma 90 év alatt szinte változatlan maradt. Ezt mutatják a következő létszámadatok: 1900—ban 1828, 1910—ben 1538, 1920—ban 1823, és 1949—ben 1935 főt számoltak. A lakosság háromnegyedének az ipar és a bányászat adott kenyeret. Az utóbbi tíz évben a lakosság száma fogyott. 1980—ban 1778, 1990—ben 1638 főre rúgott az állandó lakosok száma. 1980—ban a lakosság 42,5 százaléka (748 fő), 1990— ben már csak mintegy 30 százaléka tartozott az aktív keresők csoportjába. A több mint negyven éve történt egyesülés óta nem egy említésre méltó fejlesztésben részesült a városrész. Ezek segítették a a fejlődést, bár a lakosság létszáma alapján többet vártak. Mintha a pártállam perifériára szorult településként kezelte volna. Helyreállították ugyan bekötőútját, szabályozták és mintegy tíz százalékban befedték a Baglyas patakot, a települést bekapcsolták a helyi buszközlekedésbe, a megszűntetett művelődési házban hétközi diákotthont létesítettek, két tanteremmel bővítették és felújították az általános iskolát, társadalmi munkával orvosi rendelőt, két buszvárót és két játszóteret építettek, két nyilvános telefonállomást telepítettek, de mintha mindez kevésnek bizonyult volna. Ugyanakkor az említett művelődési ház, a mozi megszüntetése, a hús— és zöldségesbolt felszámolása, a bolthálózat visszafejlesztése érzékenyen érintette a lakosságát. Keserű szájízzel emlékeznek arra vissza, hogy 1985—1990 közti időben a Salgótarjánnak biztosított 1,42 milliára forintból (ÁFA nélkül) a lakosság létszáma alapján Baglyasalját megillető 42 millió forint helyett csupán 7,4 milliót fordítottak fejlesztésre. Az önkormányzat mintegy korrigálni kívánta 1991— ben az elvonást azzal a tízmillió forintos juttatással, amit Baglyasalja gáztársulásra, az óvoda, iskola és a hétközi diákotthon felújítására fordíthatott. Érvek sokasága hangzott már el a különválás mellett és ellen. Ma a lakosság bölcs döntése határoz, hogy Baglyasalja 41 évvel ezelőtti kérésének eleget tevő, 1950. március 30—án kelt polgármesteri egyesülési véghatározat " marad—e érvényben, vagy új határozatra kerül friss pecsét. Dr. Gajzágó Aladár Fontos tudnivalók katonatiszteknek Ubi sunt.. .
