Új Nógrád, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-03 / 181. szám
1991. AUGUSZTUS 3., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP immzu 3 „Nem véletlen, hogy anyámat itt temettem el” ESTERE SZÉNPORT FÚJUNK... Mi az? Finom, l'ekcle, nemcsak az utcán hever, illetve a leve^ gőben lebeg, liánéin betolakszik az a jtó, és az ablak résein, szürkére festi a házakat. Legeslcghamarabb Uátonyterenyc déli centrumában kaptunk választ erre a találós kérdésre. Az itt élők életét keseríti meg leginkább a városrész hívatlan vendége, mely egyben a domináns színt adja: fekete tónusban „pompáznak” az épületek, az utak s egy hosszabb séta után a járókelőket is árnyalatnyi feketeség vonja be. A rapszodikus piktor neve: szénpor. Az út mellctl sorakozó mulatós. kávézó, fagyizó, lángossutő pavilonok tulajdonosai árgus szemmel figyelik az eget: Csak ne süssön a nap. ne fújjon szél! Ellenkező esetben tízpercenként takaríthatunk — hiába. Tudták ők, akkor is, amikor idejöttek: szemközt ott a szénmosóbői lett szénosztályozó. Talán az.t is sejtették, hogy külszíni fejtések nyílnak s a szállítmányok az előttük haladó utat terhelik. — Napjában tízszer-tizenkét- szer mosom le a polcokat, s a napokban például kénytelenek voltunk felvenni egy alkalmazottat, hogy a székeket törölgesse, ne kelljen a vendégnek porba ülnie. A hétórai zárás után mindennap tízig keli takarítanom, arról nem beszélve, hogy estére szénport fújunk az. orrunkból — panaszolja Grigcr Sándorné. Szavart szomszédja toldja meg: — Képtelenség tisztán tartani a helyiségeket, ahol vendéglátás, sütés-főzés folyik. Mindenre ráülepszik a szennyeződés. Nézzék — mutatja a tárgyakon végighúzott ujját az asszony, miközben hot-dogot készít. — Nem hiszem, hogy ne lehetne csinálni valamit. Rendszeres locsolásra, az űl legyalulására gondolok. — Hiába van zárva az ajtó, reggelre piszkos idebent a padló -— folytatódik a véleménysórozat a fagyizóban. A túloldalon, a kisebb sz.énhegycktől nem messze ott az. élelmiszerbolt, húsból , cukrászda, ahol hasonló állapot.nk uralkodnak. A közeli Ifjúsági lakótelepen is „áldják” a városrendezést, mely eltűri, hogy itt legyen az osztályozó. Aláírást is gyűjtöttek már a panaszok nyomatékosítására, sőt, megkeresték Tóth Sándor országgyűlési képviselőt, aki segítséget ígért: közbenjár az. illetékes minisztériumoknál. — Nem értem, miért nem viszik ki Gyula-rakodóra ezt a munkát — méltatlankodik Boros Béláné, a településvédő és -szépítő egyesület titkára. Mert hiszen nem egyszerűen a szenesautók a ludasak abban, hogy fekete a belváros. Én inkább arra voksolnék, legyen más helye az osztályozónak. Tisztában vagyok azzal, hogy ez pénzkérdés, s az. sem kétséges előttem, hogy kel- lenek a külszíni fejtések, de a város tisztasága nem lehet sokad- rangú kérdés. Majoros Sándor, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának vezetője elmondja, hozzájuk is eljutott már az elégedetlenkedés, s tárgyaltak is a szénbányákkal ez. ügyben. Ennek eredményeként jött létre az. a megállapodás, miszerint, ha olyan (?) mértékű a szennyeződés, a városgazdálkodási vállalat megtisztítja az utakat. A szép szállítására vonatkozóan bizonyos szabályokat — például azt, hogy magasplatós, jól záródó kocsikat használjanak erre a célra — be kell tartani, s ezt meg is követeli a szénbánya. De mit lehet tenni, ha a törmelékes, poros Szénhegyekbe belekap a szél? Amíg az. osztályozó osztályoz, egyebet nem, mint a közterületeket, utakat portalaní- tani, takarítani és takarítani. A szebb, tisztább belvárosért. A városért. — Mihalik — (Folytatás az I. oldalról) — Nem tudom, Brutyó János hogyan ismerhette jobban! De a pártbizottság ablakából is egyirányú kilátás nyílott csak. Nógrádot és a megyeszékhelyet nagyon régen ismerem. A hatvanas évek elején, mint híradástechnikai műszerész heteket töltöttem, dolgoztam a városban, egy gyári telefonközpont szerelésén. Később pedig magánemberként és újságíróként is jártam itt. Hozzáteszem még: az újságírás, annak, aki valamelyest megfelelően műveli, olyan látásmódot ad, aminek segítségével hamarabb tapint a lényegre. Hiszem tehát, hogy nekem erről a városról nagyon reális képem van: jóról, rosszról egyaránt. Salgótarjánt egyszerre nézem belülről és kívülről. — Mennyire volt tudatos az ideköllözésed? — Feleségem szembetegsége miatt, orvosi tanácsra költöztem Salgótarjánba családommal. De a fővárosból mehettem volna sokfelé. hiszen számos helyre hívtak. Ám idejöttem, mert, mint említenem, nekem ez a város, ez a vidék rokonszenves, volt. — Az utcán mégis idegen voltodról hallani még hébe-hóba. — Annyi mindent beszélnek az emberről... Idevalósinak érzem magam, ezt szívből mondom. Nem véletlen, hogy anyámat is itt temettem el, és nem Pesten, ahol egész életét leélte. S ahová az ember halottját viszi, ott is akar élni. Engem Budapestnél — ahová persze sok szál köt —, hosszú évek óta, jobban érdekel a magyar vidék.-— Mennyire tudod képviselni választóid érdekeit? — Fogadóóráimra sokan jönnek. Leveleket, telefonokat kapok. Ha csütörtökön reggel érkezem haza, nem a lakásomra, hanem egyenesen az irodámba megyek. Pénteken reggel 8-tól várom az embereket. Ez a két nap és a hét vége intenzív kapcsolattartással, tájékozódással és a következő parlamenti ülésre való készüléssel telik. — Tudom, hogy pártod több munkacsoportjában, valamint számos Interparlamcntális UnióSpeidl Zoltán: „Idevalósinak érzem magain, ezt szívből mondom.” tagozatban is dolgozol, például a magyar—románban, a norvégban, a lengyelben, az írben, a portugálnak pedig alelnöki is vagy. Mit nyerhet a terület ezekből a kapcsolatokból? — Példaként mondom: valamikor a megyének, Salgótarjánnak kapcsolata volt a portugáliai Leiria megyével. Most, Pál Józseffel egyetemben, ennek felújításán dolgozunk. A portugál követség már kéri a város angol nyelvű ismertetőjét... Igyekeztem olyan csoportokba kerülni, amelyek hozzánk hasonlóan mélyről indult és induló országokkal hoznak össze. Ezek egy része mára már messze túllépett rajtunk. Nem az egzotikum, az esetleges nagy utazások reménye vonzott, hanem az itt is használható tapasztalatok lehetősége. — Nemrégiben kaptam egy névtelen (!) levelet — felénk, úgy látszik, még ez a szokás —, amelyben kemény szavakkal elmarasztalnak, hogy a parlamentben nem szólsz a megye nehéz gazdasági helyzetéről. Meglep, ha azt mondom, az emberek jó része többet vár tőled? — Magam is találkozom ilyen véleménnyel, de másmilyennel is. A taxisblokád után csakúgy, mint a legutóbbi kormánylátogalás után. Az észrevételre azt válaszolom, hogy a képviselői munka korántsem a parlamenti tévés szereplésekből áll. Sőt! A frakcióüléseken, a bizottságokban jobban tudom képviselni választóimat. De ez valójában nincs a képernyőn. — Itt, hadd jegyezzem meg: neked jelentős szereped volt abban, hogy július 20-án Salgótarjánban járt Antall József miniszterelnök és a kormány számos tagja. A helyszínen ismerkedtek megyénk súlyos gazdasági, társadalmi helyzetével. Mindebből úgy tűnik számomra, hogy az emberek igazán a látványos dolgokat szeretik, díjazzák, így jegyezte meg két felszólalásodat a már említett névtelen levélírónk, sérelmezve, hogy egyszer magad mellett, násszor 1956. december 8-a erkölcsi igazságtételéről szóltál. — Magam mellett kénytelen voltam szólni, hiszen egy jóval korábbi újságcikkem miatt rágalmazással vádoltak. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy még nincs lezárva az ügy, új nyomozást rendelt el a legfőbb ügyészség, s tudom, hogy amit annak idején leírtam, abban igazam van. Bízom a korrekt nyomozásban, amibe ma már nem szólnak bele „fentről”. Ami pedig 1956-ot illeti, jól tudom, hogy ez a vérengzés milyen máig ható traumát okozott ebben a városban. Kezdeményeztem egy parlamenti ad hoc bizottság felállítását, melynek feladata az országban lezajlott 1956-os vérengzések kivizsgálása. Vajh ki és miért sérelmezi, ha erről is szóltam? Egyébként semmiféle büntetőjogi felelősségre vonást nem akarok... Megjegyzem, kissé figyelmetlen a névtelen levélíró, mert összesen hatszor szólaltam fel. Többek között éppen a megye jövőjére tekintettel interpelláltam a salgó- ’ tarjám és környékbeli távközlési helyzet ügyében... De engedtes-., sék meg egy kiegészítés az Anlall-látogatással kapcsolatban. Ennek Pál József képviselőtársammal való közös kezdeményezése éppen azt a célt szolgálta, hogy mihamarabb sikerüljön a kormányzati reflektorokat erre a nehéz helyzetű térségre irányítani. Ez tíz parlamenti felszólalásnál többet ért... Minderről az Új Nógrád bőségesen és korrekten tudósított. — Azt mondtad: nem akarsz büntetőjogi felelősségre vonást. Akkor mit akarsz? — A bűnösök megnevezését. Én azt, amit Simon Wiesenthal — aki mindmáig kutatja a volt nácikat — mondott, amikor megkérdezték, mit akar ezekkel az öreg emberekkel. Semmit — válaszolta —, csak nehogy úgy haljanak meg, hogy azt higgyék, bűntelenek. Számomra ez az irányadó. — Június végén beválasztottak a parlament emberei jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságába. Ezért külön honorárium jár, nem úgy, mint a már említett egyéb tagságokért. A szóbeszéd miatt hoztam ezt elő, mely szerint a képviselők agyonkeresik magukat. — Ebben a témában — mint annyiban — tudatos hecckampány folyik. Azt senki sem firtatja, hogy mennyit kap egy veszteséges vállalat osztályvezetője... A képviselő a mindenkori miniszteri bruttó fizetés felét kapja. Azokat még 1988-ban állapították meg... Nem egészen 21 ezer forintot kapok kézhez, plusz költségtérítést, amit elvisz az étkezésem, a benzinpénzem, az immár tízéves Daciám életben tartása. A költségtérítés nem fedezi a növekvő kiadásokat. Most kétségtelenül több lesz a pénzem, körülbelül havi hatezer forinttal. De a teendőim is megnőttek... Ha a Képes Újságnál dolgoznék (most fizetés nélküli szabadságon vagyok), kétszer, két és félszer ennyit keresnék. De a képviselőséget nem pénzért vállalja az ember. — Ha nem pénzért, akkor miért? ír- Mert komolyan gondolom. Ne feledjük^ egy rendszer világméretekben omlott össze. Megértek a változások, és generális átalakulásra van szükség Nógrád- ban is, az országban is. Ezért dolgozni, szép feladat. Tisztességgel végig kell csinálni. — Köszönöm a beszélgetést. Sulyok László Kedvezmény a gyermekeknek Nagylóc. Az önkormányzat úgy döntött, hogy szeptember elsejétől az óvodások térítési díjához 7 az általános iskolások ebédfizetéséhez 9 forinttal járul hozzá. Így az óvodában a napi ellátás 35 forint helyett, 28 forint lesz. A napközis gyermekek után a szülőknek 44 forint helyett, 35 forintot kell fizetni. A nevelési segélyre jogosult gyermekek étkezési költségeit az önkormányzat magára vállalta. Három vagy több gyermek esetében a térítési díj felére csökken. Segély a lakosságnak Nógrádszakál. A községben ezekben a napokban felmérik, hogy kik szorulnak a megemelt lakásépítési kamat támogatására. A testület a következő ülésen dönt, hogy melyik családokat és milyen összegben részesítik támogatásban. Szaporodnak a vadkárok Mátramindszenl. Vaddisznók és szarvasok tettek kárt a helyi termelőszövetkezet gabonatáblájában, de a lakosok ültetvényeit is megdézsmálták egyes helyeken a vadak. A kártérítési igényeket a mátraballai vadásztársasághoz továbbítják. SZOMBATI TŰNŐDÉSEK Bódi Tóth Elemér jegyzete BALATONI SZÉL K ifut egy gyerek a partra, Balatonszéplakon az Interpress parkjából. — Itt vannak, megjöttek a ta- rajot skák — lelkendezik. Belegázol a vízbe á móló árnyékában, ahol még minden csaknem teljesen mozdulatlan. Kint már összetört a zöldes tó tükre, sűrűsödik és növekszik a fehérlő hullámtarajlás. Sándor fiammal ilyenkor Szoktunk delfinest játszani, ami tor még kicsi volt. Hol őt, hol engemet takart be egy-egy hullám, alig győztük keresni egy nást a víz alatt. Aztán a hullám továbbgördült, és hirtelen mindketten kint voltunk a vízből. Volt nagy öröm a következő hullámig. Akkor csak élvezte, azóta többször le is fényképezte a balatoni szelet. Megfogni se így, se úgy nem tudta, hiszen még a képzeletbeli és valóságos delfinnél is megfoghatatlanabb a szél, ami valójában nem is látható, csak a hatása. Olyan, mint a jelen. Úgy valóságos, hogy voltaképpen nincs is. Időbeliségében megfoghatatlan. Mire kimondom, hogy most, az az idő már elmúlt. Mialatt azt mondom, hogy jelen, ahhoz képest már a jö\őben szólok a múltról. A folyamatos jelen grammatikából ismert fogalma filozófiai értelemben nem létezik. Ha mégis használjuk, — mert nincs más lehetőségünk —, az csupán a két semmihez képest meghatározható valami, azaz a múlt és a jövő „közötti” imaginárius pillanat megragadására tett gyatra kísérletnek számít, a tér valamely adott pontján, miután maga a lét sem csak a valamikor, hanem mindig a valahol való létet is jelenti. Az ember úgy van jelen ebben a folyamatos történésben, hogy egyúttal saját emlékké válásának megállíthatatlan folyamatát teljesíti be, 5 ami fontosabb. csakis erről tudósít. Vagyis tanú mindarra, ami általa és vele történik. így van. Létezésének minden más fölfogása vagy illúzió, vagy rosszabb esetben szerepzavar. Ha gondunkon könnyítendő, a ma és a maiság fogalmát nem filozófiailag közelítjük meg. hanem azon egy időszakaszt értünk, akkor is föltűnik, mennyire elszaporodtak a hétköznapi értelemben fölfogott jelenben a szerepzavarral, szereptévesztéssel küszködök Kelet-Európábán is, másutt is. A világ ma a csalódottság, a tanácstalanság és a terjedő félelem légkörében halad a huszadik század vége felé. Úgy tűnik föl. maguk a változtatók is elbizonytalanodtak változtatásaik láttán. Ami volt, elmúlt, vagy valóban mólóban van. Ami van, magában hordozza azt, ami lehet. A lehet viszont a teljes bizonytalanságot rejti magában. Tehát túl sok minden történhet az emberrel. T úl sok rossz is, ha nem vállalja a morális gondolkodás és magatartás felelősségét. Ez azonban régóta nem azonos semmiféle valláserkölccsel, ami alól az újkori európai mozgalmak már évszázadokkal ezelőtt amúgy is kihúzták a talajt. A reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, a haladásba vetett, a múlt századot meghatározó hit még akkor is a humanizmus olyan új dimenziót, szabadsága határainak tágulását jelenti, ami visszafordíthatatlan folyamatokat indított el az emberi történetben. Akkor is, ha e hitekben szintén csalódnia kellett, mert mindmáig nem mentette meg a mindenkori szerepté- vesztők gátlástalanságától. Valószínű, hogy nem is a hitek és az ideológiák menthetik meg az embert a jövőben sem, hanem csakis saját maga. Ha rádöbben igazi szerepére, az önnön tetteiért való felelősség vállalására. Vagyis, ha vállalja a tanúságtevést mindarról, ami általa és vele történik a számára adott tér és az idő nyomorúságában. Ha megjönnek a tarajocskák, különösen tanácsos itt a siófoki meteorológiai állomás jelzőfényeire ügyelni. Igaz, a hullámtörő kövek ilyenkor még tűzfor- róak, de kint a tavon már fütyül a szél, az ég színe elváltozik, a túlsó parton sárga villámok cikáznak. Mintha tündöklő rácsokkal kerítenék be Tihanyt. Az égbolt ott már egészen sötét. Sávosan jön a vihar, a zivatar. A sávok Balatonfüred és Almádi felé húzódnak. Aztán gyorsan megpördül az egész és lecsap a déli partra. A tarajló víz Szépiáknál is dörögni kezd. Valaki még időben kiparancsolta az ártatlan tarajocskákon lelkendező gyereket is a vízből. A pasztellszínű veszedelemben az ember fedél alá húzódik. Amint látom, fiam fotográfiáján azóta is vízszintesen lobognak a parti füzek, mint a múlt és jövő között a mégis megfogott jelen. Ha nem is maga a szél látszik ott, csak annak hatása. Ha nem is az ok, hanem csak a következmény. Azt gondolom, a tanulságtevés, a művészetek határa is itt húzódik. A déli parton hazafelé autózva megállunk Balatongyöröknél a Szépkilátónál. A Panoráma csárda teraszáról nézegetjük a tavat, a tapolcai medence kialudt vulkánjait, a Szentgyörgy- hegyet, Csobáncot, Szigligetet, Gulács cukorsüvegét, Badacsony koporsóját. Olyan az egész, mint valami finom illusztráció, ha nem is tudni pontosan, minek az illusztrációja. Fénylik. A fény vákuumban is terjed, nem úgy, mint a hang. Milyen lenne a világ, ha az ember fényhullámokon ülne? Kérdés, mint udvarunkon a tuskóba vágott fejsze csattanása. Vagy inkább az egész emléke.
