Új Nógrád, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-18 / 194. szám
IV-ITTmi HAZAI KÖRKÉP— KÜLFÖLD 1991. AUGUSZTUS 18., VASÁRNAP Kérdőjelek Kik is a szomszédok? (FEB) A politika sok érdekességet produkál. Lehet, hogy — míg Magyarországon ez a nap Szent István és az ezeréves államiság nemzeti ünnepe — ezentúl a szomszédságban, egy új Szovjetunióban is nemzeti korszakhatárként emlékeznek meg majd augusztus 20-áról. Mihail Gorbacsov bejelentése szerint ugyanis ekkor kezdődik az új szövetségi szerződés aláírásának folyamata. Történelmi dokumentum születik? A szovjet himnusz szerint „szövetségbe forrt” szabad köztársaságok együttélésében mindenesetre újrakezdést jelenthet. A história dönti majd el a végeredményt, bár akadt politikus, aki máris az amerikai Függetlenségi Nyilatkozattal vetette egybe az okmányt. Annak ellenére, hogy a 15 tagköztársaságból hat egyelőre elutasítja a csatlakozást. Ki lesz akkor a keleti szomszéd? Természetesen hazánk számára alapvetően fontos a válasz. A Szovjetunióval leszünk szomszédosak. Ukrajnával, vagy mindkettővel? Esetleg Ukrajna is (így a tervek) föderatív képződménnyé alakul és akkor még bonyolultabb lesz a helyzet? S, ha belegondolunk, hogy nem a Szovjetunió az egyetlen képlékeny jövőjű szomszédunk... Szegő Gábor Kádár Béla Mexikóban (MTI) Kádár Béla külgazdasági miniszter Mexikóban fejezte be délamerikai tárgyalásait. Hazautazása előtt nyilatkozatában elmondta, hogy eredményes megbeszéléseket folytatott Mexikóban a külügyi, a pénzügyi, a mezőgazdasági, valamint az ipari és kereskedelmi tárca vezetőivel, tárgyalt a külkereskedelmi bank elnökével. A megbeszéléseken mexikói tárgyalópartnereivel egyetértettek abban, hogy javítani kell a kereskedelmi és a gazdasági kapcsolatokat. Jók a lehetőségek egyebek közt a magyar mező- gazdasági technológiák mexikói átvételére, továbbá a magyar mezőgazda- sági export bővítésére. E témában októberben mexikói delegáció tárgyal majd Budapesten, s várható, hogy a közeljövőben a magyar tej- és húsexport lehetőségei bővülnek. Kádár Béla tárgyalásain szóba került egy magyar—mexikói vegyes vállalat létesítése is, amely trópusi gyümölcsöket és tengeri halat forgalmazna, mégpedig nemcsak hazánkban, hanem magyarországi bázissal több európaí^országban. A mexikói üzleti körök képviselői számos más javaslatot is felvetettek, és a kölcsönös ajánlatok megvalósításának lehetőségeit a két ország szakértői a közeljövőben megvizsgálják. Elképzelhető az is, hogy Magyarországnak haszna lehet a mexikói idegenforgalmi tapasztalatokból. A zománcmüvészeti alkotótábor művészeinek munkáiból nyílt kiállítás szombaton Salgótarjánban az SVT művelődési otthonában. A már hagyományos nyári táborban részt vevő húsz művész hatvan alkotása szeptember közepéig tekinthető meg. A kiállítás megnyitóján Bakos Ferenc, Nagy Márta, Gáspár Aladár, Lórántné P. Lujza, Földi József, Gedeon Hajnalka munkáit jutalmazta a zsűri. —Rigó— II. János Pál Pécsett és a fővárosban Szentmise, találkozó a tudósokkal és a diplomatákkal A lelkipásztori látogatáson Magyarországon tartózkodó II. János Pál pápa helikoptere a jó időnek köszönhetően a tervezettnél néhány perccel korábban érkezett szombat reggel a pécsi-pogányi reptérre. Őszinteségét mintegy 50 ezer hívő várta. Amikor a katolikus egyház feje Baranya földjére lépett, megszólaltak a harsonák. A pápa körsétája után néhány percig a sekrestyében készült a szentmisére, majd a ceremóniában szerephez jutó papok kíséretében az emelvényre vonult. Mayer Mihály pécsi püspök üdvözölte a Szentatyát, köszöntő szavaiban emlékeztetett arra: a baranyai vidékről indult el annak idején Asztrik apát. hogy Szilveszter pápától koronát kérjen. Hozzáfűzte: a pápától kapott szent korona a történelem során mindvégig jelképe maradt a nemzetnek. Az egyház számára is megannyi hányattatást hozó történelmi időket idézte fel a pápa is szentbeszédében, amelyen latin, magyar, német, horvát és olasz nyelvet használt. A pápa a szentmise után helikopterrel Pécs városába repült, ahol a püspökségen költötte el az ebédjét, majd megtekintette a pécsi székes- egyházat. A székesegyháznál összegyűlt több ezer pécsi előtt Őszentsége végighajtatott a pápamobillal, majd a helikopter-felszállópályáról visszaindult Budapestre. A Tudományos Akadémián a Szentatyát Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke köszöntötte a magyar tudományos és kulturális élet egybegyűlt rangos képviselői nevében. Felidézte, hogy á' Szentatya annak idején maga is vállalta a tudományos kutatás fárasztó mun- káját, amellett verseket, drámákat ír, s szívesen merül el a zenei és képzőművészeti alkotások élvezetében. Éppen ezért nemcsak egyház- és államfőnek kijáró tisztelettel, hanem baráti érzésekkel is mondott őszinte köszönetét a megtisztelő látogatásért. II. János Pál pápa a Magyar Tudományos Akadémián őszinte megbecsüléssel és mély tisztelettel, magyar nyelven köszöntötte az egybegyűlt tudósokat, művészeket, Pozsony. (MTI) Mintegy nyolcszázan — zömmel helyi lakosok — vettek részt szombaj délután a nyugat-szlovákiai Vajka településen azon a tiltakozó gyűlésen, amelyet a hősi vízi erőmű építését ellenző környezetvédő mozgalmak szerveztek. Felszólítják azt a több tucat, jelenlegi vagy volt vezető beosza magyar szellemi élet kiválóságait. Megkülönböztetett szeretettel fordult azokhoz az írókhoz, tudósokhoz és orvosokhoz, akik mindig megvallották keresztény hitüket, hűségesek maradtak az igazság követelményéhez és lelkiismeretük szavához, még ha ezért súlyosan hátrányos megkülönböztetést kellett is elszenvedniük. Verseskötet a pápa- látogatásra Dácsi Farkas József Med- gyesegyházán éló cigány • költő, a Fortuna Magyarországi Cigányok Országos Szervezetének elnöke a pápa- . látogatás alkalmából jelen- ; tette meg a Tevan Kiadónál A glóbusz úrnője című verseskötetét. A húszezer példányban kiadott könyv eladásából származó bevételt a szerző a hodászi templom építésére, s más jótékonysági célokra ajánlotta fel. A verseskötetet. , amely a gyulai Dürer Nyomdában készült, reneszánsz. . barokk és kortárs festők képei í díszítik. tású csehszlovák személyt, akik elkötelezték magukat az erőmű megépítése mellett, hogy írjanak alá jogi érvényű garanciavállalást az erőmű biztonságos voltáról. A környezetvédő mozgalmak szerint e közéleti személyeknek „életükkel és vagyonukkal” kellene kezességet vállalniuk arra, hogy a bősi vízlépcső nem árt a környezetnek. Az akadémiai látogatást követően a pápa találkozott a diplomáciai testület vezetőivel. Visszhang A világ legjelentősebb hírügynökségei nagy terjedelemben foglalkoznak II. János Pál pápa magyarországi látogatásának szombati eseményeivel és valamennyien kiemelik, hogy a Szentatya Pécsett pontifikáit istentiszteletén támogatásáról biztosította a horvátok jogos törekvéseit. * A Budapesten tartózkodó külföldi tudósítók abban összegezték II. János Pál pápa magyarországi látogatásinak, első napját,, hogy a pápa hozzá kíván járulni a demokrácia megerősödéséhez, a jogállamisághoz, a társadalmi megbékéléshez és a szociális igazságosság érvényre juttatásához Magyarországon. * II. János Pál pápa szerint az önös érdekek veszélyeztetik a kommunizmus utáni társadalom építését, s a szabadság nem old meg minden problémát: igazságosságra és humanizmusra is szükség van — ezt emelte ki szombaton a The Times című brit lap a katolikus egyházfő Budapesten elhangzott szavaiból. Újságíróhalál Zágráb. (MTI) A zágrábi rádió eddig meg nem erősített szombati jelentése szerint egy újabb újságíró — ezúttal a horvát nemzetiségű Stjepan Penic — esett áldozatul a véres horvátországi bel- viszálynak. Népviseletbe öltözött lányok és asszonyok a csütörtöki esztergomi szentmisén. —Fotó: Rigó— Garantálják a biztonságot Olvasóink figyelmébe! Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy lapunk legközelebbi száma az ünnepek miatt szerdán, augusztus 21- én jelenik meg. Lottónyeremények 5 találatos nem volt. A 4 találatosokra egyenként 293 854 forintot, a hármasokra 2074 forintot, a kettesekre 74 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt ötta- lálatos nettó nyereményalap 14 322 375 forint. Letartóztatások a Hess- évfordulón Bayreuth. (MTI) Mintegy hetven tüntetőt vettek őrizetbe szombaton a német hatóságok két bajorországi településen: az illetők Rudolf Hess halálának negyedik évfordulója alkalmából gyűltek össze Bayreuthban, illetve a közelében levő Wunsiedel faluban, ahol Hitler egykori helyettesét elhamvasztották. Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint egyelőre nem világos, hogy neonácikról van-e szó, vagy pedig éppen szélsőbal- oldali radikálisokról, akik az újfasiszták tüntetését akarták megakadályozni. Hess 1987. augusztus 17-én hunyt el a span- daui börtönben. Felvilágosítás a kárpótlásról Az FKGP, a KDNP és az MDF közös megbeszélése alapján széles körű felvilágosító és tájékoztató ügyfélszolgálatot tart az alábbi helyeken és időpontokban: Salgótarjáni FKGP szervezetének elnöke Korbács Viktor 1991. augusztus 19-ét követően két hónapon keresztül minden hétfőn, Zagyvapálfalván a Nagymező út 115. szám alatt, 10 órától 18 óráig szolgálja az érdekelteket. Fenes László, az FKGP Nógrád megyei elnöke és Csehné dr. Varga Erzsébet, megyei jogász minden héten csütörtökön és pénteken délután 15 órától 18 óráig a városháza földszintjén ad felvilágosítást. Az államalapító és műve megtartó erő {Folytatás az 1. oldalról) Az államalapításban különösen fontos, hogy ráirányította a figyelmet a népek és országok közötti párbeszédre és együttműködésre, a szellemi és anyagi értékteremtésnek azokra a módozataira, amelyek annyira vonzóvá tették kalandozó elődeink számára a nyugati világot. Az Országgyűlés elnöke beszédében meggyőző erővel és magával ragadó szenvedéllyel szólt az államalapítás eredményeiről és mai tanulságairól. Magyarországot el lehetett foglalni, szét lehetett darabolni, meg lehetett alázni, de szétmorzsolni soha sem sikerült. Megtartotta népének élniakarása és intézményeinek életképessége. Az aktualitásokról szólva Szabad György a törvényhozás szempontjait és körülményeit vázolta. Hangsúlyozta: a demokrácia a kockázatot vállaló emberek rendszere, s ennek cselekvésre felszabadult, döntésre bátor, mérlegelni tudó és nyíltan beszélő emberekre van szüksége. A megemlékezés végén a köztársasági megbízott búboskemencében sütött kenyeret és kenyeret adó búzából font címert adott ajándékba az Országgyűlés elnökének. Felhívás Gorbacsovhoz Moszkva. (MTI) Közös felhívást intézett szombaton Mihail Gorbacsov szovjet elnökhöz Borisz Jelcin oroszországi és Nurszultan Nazarbajev kazah elnök. A Szovjetunió két legnagyobb köztársaságának első számú politikusa sürgős tanácskozás összehívását javasolta, amelyben mind a tizenöt, jelenleg még egy államhoz tartozó szovjet köztársaság képviselői vennének részt és elsősorban a gazdasági túlélés programját vitatnák meg. A két elnök felajánlotta továbbá, hogy közvetít Azerbajdzsán és Örményország között a véres konfliktus békés megoldása érdekében. Elképzelésük szerint létre kell hozni egy köztársaságok közötti állandó gazdasági tanácsot, amely összehangolná a hatalmas unió gazdasági tevékenységét. További harcok Belgrad. (MTI) Szombat délután erős páncélos alakulat vonult be a horvátországi Okucaniba, ahol az utóbbi 24 órában heves harcok voltak horvát és szerb erők között. Szintén a délutáni órákban elindult Belgrádból a jugoszláv államelnökség tűzszünetet ellenőrző megfigye- lőcsoportja, amely a testület fegy- vemyugvást felügyelő bizottságának keretében fejti majd ki tevékenységét Kelet-Szlavóniában és Baranyában. Okucaniban zágrábi jelentések szerint az első jelentésekben közöltnél több volt az áldozat, két horvát rendőr is életét vesztette. Belgrádban eddig csak egy halálos áldozatról számoltak be. Zágrábban délután közölték, hogy estére összehívták az államelnökség ülését, amelyen a tűzszünet megsértését, az okucani helyzetet vitatják majd meg, ha — természetesen csak abban az esetben, ha a testület valóban összeül a megszabott időpontban. Leégett a lángossütő Salgótar ján. Szombat hajnali fél ötkor a nagyállomás közelében egy — eddig ismeretlen okból — lángra kapott lángossütő tüzét kellett eloltaniuk a salgótarjáni tűzoltóknak. Az anyagi kár jelentős: mintegy 180 ezer forintra becsülték. Az eset körülményeit vizsgálják. fotó: Rigó T.