Új Nógrád, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-18 / 194. szám
1991. AUGUSZTUS 18., VASÁRNAP MEGYEI KÖRKÉP wzFnny 3 Schwarzeneggerőrület Már idejét sem tudják a megyei moziüzemi vállalat dolgozói, hogy mikor hajthatták ilyen nyugodtan álomra fejüket, mint ezekben a napokban. A gondtalan éjszakák oka igen prózai: itt van, megérkezett, s az európai premierrel egy időben látható Az ítélet napja, az év filmjének — nem véletlenül — beharangozott, Arnold Schwarzenegger nevével fémjelzett Terminátor 11. A salgótarjáni Apolló Moziban hosszú sorok kígyóznak a pénztárak előtt, egy-egy előadásra két napra előre elkapkodnak gyakorlatilag minden jegyet, s hosszú hónapok után ismét feltűntek a jegyüzérek! így aztán nem meglepő, hogy a „hét szűk esztendő’ ’ után Kocsárdi Nándor, az Apolló vezetője valósággal örömtáncot jár a széksorokat zsúfolásig megtöltő tömeg láttán. A szuperprodukció jövő hét végén már Balassagyarmaton is látható, s nem kétséges, hogy az őrület folytatódik. (szilágyi) Felismerni a káros sugarakat Rád iesztézia-tanf olyam kezdődik A nyomor és a bűn édestestvér Az utóbbi két-három évben jelentősen megnövekedett Magyar- országon a bűncselekményt elkövetők száma. Ezek között sajnos egyre több a kiskorú gyermek. Nógrád megyében a gyermek- és ifjúságvédelmi intézet statisztikái szerint az 1989/90-es tanévben százhatvanegy kiskorú került összeütközésbe valamilyen módon a törvénnyel. Ez a szám 1991 júliusára kettőszáznegyvenötre emelkedett. A Gyógyír Életreform Egyesület,— együttműködve a TÁRSADALMI Egyesülések Szövetségével — újabb tanfolyam szervezésével szeretné kielégíteni a természetgyógyászat iránt érdeklődők széles táborát. Szeptember első két hetének végén radiesztéziával foglalkozó és vizsga letételére is jogosító tanfolyamot szerveznek Salgótarjánban az egyesületi székházban. A radiesztézia az olyan, ma még műszerrel nem kimutatható sugárzás természetének megismerésével foglalkozik, amelyet minden, bennünket körülvevő tárgy, sőt maga az élő anyag is kibocsát. Ezeket a sugarakat ma még csak az élő szervezetek képesek érzékelni és hatásukra reagálni. Ez a reagálás azonban olyannyira kismértékű, hogy csak az érzékenyebb emberek szervezete veszi észre. Az emberek túlnyomó többségének szervezete alkalmas volna ugyan e sugarak érzékelésére, azonban a radiesztéziai ismeretek hiánya miatt nem tudatosul bennük ez az érzés. Úgy mondják, hogy a sugarak Egy István nevű állampolgár levelet írt a szerkesztőségünknek arrók, hogy véleménye Szerint Salgótarján alpolgármestere húzódik meg annak az elszakadási törekvésnek a hátterében, amely Baglyasalja önállóságát célozta meg. Cserháti úrról van szó, aki a levélíró véleménye szerint az elszakadásért azért agitál, mert majd ott — az önállósodott Baglyas- alján — akar „kiskirálykodni”. A levél végeredményben névtelen — Az István csak keresztnév — s így lehetne akár a szemétkosár is a végállomás. Néhány dolog miatt azonban mégis szót érdemel. Nem lehet tisztem eldönteni hatvan sorban, hogy kit mi motivál, amikor a várostól való különválást vagy annak ellenkezőjét szorgalmazza (esetleg még névtelenül vádaskodva is). A névtelenség „magyarázata” is régies, hogy ugyanis a levélíró közel lakva Baglyas központjához bizonyos retorzióktól tart. Nem tudom. Az ilyesmit vitatni kell nyilvánosan, névvel, a sorból felállva, vállalva a véleményt. Enélkül semmit sem ér az egész. A másik, hogy az ellenvéleményre ma már nem lehetnek direkt retorziók (ha esetleg mégis vannak — azt is nyíltan kell egy bizonyos hányada káros az emberi szervezetre. Éppen ezzért sokan nem értik, hogy bizonyos esetekben miért romlik teljesítményük, miért válnak — úgy tűnik, ok nélkül — fáradékonnyá, ingerlékennyé, esetleg beteggé. Pedig csak arra volna szükség, hogy felismerjék otthon a lakásukban vagy munkahelyükön a káros sugárzásokat és olyan alvóvagy tartózkodási helyet válasz- szanak ki önmaguk számára, ahol a legkevesebb hatást fejtik ki a Föld geopatikus, vagy a tárgyak károsító kisugárzása. A 24 órás radiesztézia-tanfo- lyamon a Budapesti Természet- gyógyászok és Egészségvédők Tudományos Egyesületének legkiválóbb szakértői vállalták az előadások megtartását és az önként jelentkezők vizsgáztatását is. Felkészítik a résztvevőket a sugarak tudatos felismerésére és a káros hatások kivédésére is. A tanfolyammal kapcsolatos érdeklődőknek szívesen adnak választ a TESZ 10-029-es telefonján vagy a 17-098-as számon is. Szabó Ferenc megmutatni). Általában véve a nyíltság hiányzik és a megfelelő árnyaltság az indoklásból: ne engedjük, hogy Baglyasalja elszakadjon a várostól, hogy az alpolgármester győzzön(?!). Miért ne engedjük? Vagy miért engedjük, miért támogassuk (állampolgári szinten természetesen). Hol vannak az érvek ....... Istvá n? Ott helyben Baglyason kell ezt megvitatni és minél szélesebb körben reálisan. Tény, hogy sok terület-község, társközség stb. tör ma az önállóságra, mert úgy vélik az ottlakók (többnyire okkal), hogy társként csak keveset kaptak a közös kalapból. S hogy gyengül-e a város vagy a régi faluközösségi központ a részek leválásával? Gyakran megszabadul inkább. Az ottani súlyos gondoktól. Tehát akár érdeke is lehet a túlzottan központosított keretek szétbomlásának segítésére. Különösen egy olyan korszakban (remélhetőleg rövid időről van szó), amikor az önkormányzatok nehéz életet élnek, amikor a vagyonok tulajdonjoga tisztázatlan, amikor még csak a szétnézés — mink van? — állapotában léteznek az új önkormányzatok. De hogy'a város, ez esetben Salgótarján ellen induló akció lenne a baglyasiak leválása? Nem ennyi— Különösen elkeserítő a helyzet Nagybátony, Salgótarján és Rétság környékén — mondja az intézet vezetője, dr. Szondy Béla —. Egyre gyakoribbá válik a vagyon elleni bűncselekmények száma, de előfordul nemi erőszak, sőt okirat-hamisítás is. Bár a családok nagy része egyre nehezebb körülmények között él, a betöréseknél, lopásoknál általában nem a rászorultság az indító ok. Gyakran nem más ez a fiataloknak, mint jó hecc. Egy részüknél az igények és a vágyak közti különbség az, ami bűnre ösztönöz. — Előfordul olyan is -— folytatja Tóth Csaba otthonvezető — hogy egy-egy gyereknek tizennégy éves korára száznál több betöréses lopás van a számláján. — Mi lehet ennek az oka? „Dolgozik a szűrőbusz” A közelmúltban értékes ajándékot kapott a Magyar Máltai Szeretetszolgálattól a nógrádgár- donyi tüdőgyógyintézet: egy jól felszerelt tüdőszűrésre alkalmazható autóbuszt, benne korszerű röntgentechnikával. Míg korábban a nehéz gépek cipelése és telepítése vitte el az orvosok és asszisztensek jelentős idejét, ebben az ajándék buszban minden együtt van, ezért lényegesen könnyebben és gyorsabban végezhetik el a szűrővizsgálatokat a megye egész területén. re egyszerű ez az egész — gyanítom. Baglyas púedig sok tekintetben volt önálló a régi korokban sőt az újabbakban is. Aki baglyasi, ezt jobban tudja nálam, sok mindenben élen is járt, például a környék kapitalizálódása idején a munkások szervezettségében (amiből ma is példát adhatna, hiszen éppen az érdekképviselet a leggyengébb pontja az új demokráciának). István soraiban szerepel még ez a mondta is, hogy negyven év alatt nem tudta a megyei vezetés elérni, hogy Gyarmatról, Tarján fő ellenségétől valamennyi megyei szintű intézmény Tarján- ba kerüljön! Nem lehet dicsérni ma már ezt az elfogult városszeretetet. Jómagam megértem ugyan István, de nem érthetek egyet vele. Inkább azt mondom, hogy lám csak, mások is ezt az utat kezdik járni, nyugodjunk bele, ne keressünk azonnal kiskirályi székhelyet a jelenség nyomában járva. Talán valóban érdeke Baglyasaljá- nak, hogy önálló legyen (Hasznos Pásztótól éppen mostanában ugyancsak az elszakadást tervezi, sőt szavaz is erről)! Másfelől meg azt látom, hogy fejlettebb önállóságú országokban egyre nagyobb divat az önkormányzatok társulása, összefogása. Igen, de előtte jogos törekvésként ott volt az önállóság? T. Pataki László — Szerintem a bajok gyökere a családoknál keresendő. A szülők elfoglaltságukra hivatkozva nem törődnek eleget gyermekükkel. Az sem tűnik fel nekik, hogy a gyerek este tízkor még nincs otthon. Vagy esetleg nagy zsákkal megrakodva tér haza, amiből előkerül több darab farmer, több tucat darab desodor. Sokszor maga a család a bűnözés melegágya, a szülő, a nagyobbik testvér a „követendő” példa. Ezenkívül a családi tragédiák — halál, elválás is —törést jelent a gyerek életében. Gyakori — mondja Tóth Csaba —, hogy a szülők új kapcsolatából közös gyermek születik. A régi kapcsolatból származó gyereket elhanyagolják, s az szinte feleslegessé válik. Sajnos többször előfordult az utóbbi időben, hogy serNógrád kisebb-nagyobb településein színes műsoregyveleggel emlékeznek Szent István napjára. Salgótarjánban háromnapos Vidám Vásárt rendeznek, melyben vetélkedők, sport, tánc, humor várja az érdeklődőket. Balassagyarmaton 18-án 20 órától diszkó várja a fiatalokat. 19-én 19 órakor a ráckevei Kéve néptáncegyüttes ad műsort a szabadtéri színpadon. Szent István napján 9 órakor ökumenikus szertartás és kény éráldás lesz a római katolikus templom előtt, majd 17 órakor a szabadtéri színpadon nagyszabású ifjúsági koncertet ad ESSE-Q-TYA, GHOST és a KINOPUSKIN együttes. Pásztón 20-án 14 órától, a Romkertben gyermekműsorral várják a kicsiket, 16 órai kezdettel Soltész Rezső szórakoztatja a zenekedvelőket. Bánkon augusztus 19-én a ráckevei Kéve néptáncegyüttes lép fel 15 órától, 20-án délelőtt Rétságon ökumenikus istentisztelettel köszöntik az ünnepet. Még néhány nap, és beköszönt az ősz, vele együtt az iskolai tanév. A nebulók többsége nem nagy lelkesedéssel veszi majd tudomásul a vakáció végét, miként talán szüleik is hasonlóan vélekedhetnek, hiszen az ősszel együtt a gondok is bekopognak az ablakon. Az egyik fejfájást okozó teendő a gyermek tanszereinek, füzeteinek, iskolatáskájának, és egyéb eszközeinek megvásárlása. A beszerzés nem olcsó mulatság, ezért az üzletek kedvezményes tanszervásárral próbáltak valamelyest enyhíteni a szülők gondjain. Benke Ferencnél, a salgótarjáni Pécskő Üzletház áruházi osztályvezetőjét kérdeztem az írószerrészlegen: milyennek látja dűlő lányok kopogtattak az intézet ajtaján, hogy nem kívánnak tovább családjukkal élni. Szeretnék ezzel szüleik figyelmét felhívni magukra, súlyosabb esetben valóban menekülnek a családból. *** A bűncselekményeket elkövető gyerekek nagy része kiskorúságuk miatt nem büntethető. A családok a nehezedő megélhetés miatt súlyos gondokkal küszködnek, sokan a nyomor határán tengődnek. Egyre inkább kicsúszik a gyerekek nevelése a szülők kezéből. Az iskola egyre nehezebben tudja kezelni a magatartászavarokkal küzdő gyerekeket. A gyermekvédő intézet nem tud megfelelő irányba beépülni, mivel az ott dolgozó pedagógusok iránt sokan előítélettel élnek. Az egyre romló szociális körülmények, a nevelési kudarcok „eredménye”, a társadalomtól, embertől idegen, bűnözésre hajlamos fiatalok számának rohamos növekedése. Szécsényben 18-án 17 óra 30- tól szabadtéri bemutatót tartanak az ankarai táncegyüttes részvételével. A kazári búcsú 20-án kezdődik 10 órakor. Programjukban szerepel világháborús emlékműavatás, társastánc-bemutató, Szabó Gáspár festőművész kiállítása. Nagy eseménynek számít a 15 órakor kezdődő hagyományőrző együttesek fesztiválja, amelyben francia, török, szlovák és kanári csoport lép fel. A rendezvényt a 21 órakor kezdődő bál zárja. Mátraterenyén augusztus 18- án 11 órai kezdettel adja át Szabó Nándor polgármester a második világháború áldozatainak állított emlékművet. A felszentelés helyszíni szentmisével egybekötött, melyben az újkenyér megáldásá- ra és megszegésére is sor kerül. Karancslapujtőn, augusztus 18-án egész napos „Újkenyér- ünnepséget” rendeznek a délelőtti gyermekprogramok után 12 órától az aratási népszokást felelevenítő aratási felvonulásra kerül sor. Délután öttől ünnepi a kedvezményes akció tapasztalatait? — Sokan éltek a kedvezményes vásárlási lehetőséggel, nagy forgalmunk volt. A vevők harminc százalékkal olcsóbb áron szerezhették be a szükséges tanszereket, papírárut, írószereket. De még így is előfordult, hogy mi eladók is meglepődtünk egy-egy fizetési blokk láttán. — Mennyibe kerülnek egy első osztályos kisgyerek tanszerei? — A vásárláshoz körülbelül kétezer forint szükséges füzetek, ceruzák, tolltartó, iskolatáska megvétele esetén. Ezt az összeget kiegészíti még a sportfelszerelés, az iskolaköpeny és természetesen a tankönyvek árai. Megsokszorozódik a kiadás nagysága, ha több iskoláskorú gyermek van a családban. Dr. Skultéty Pásztón Pásztó. Augusztus 22-én, csütörtökön kilenc órától tizenhárom óráig dr. Skultéty Sándor c. államtitkár, köztársasági megbízott a városházán, a polgármesteri tanácskozóteremben ügyfélfogadást tart. Bérlők Balassagyarmat. A Balassagyarmat és Vidéke Áfész negyven kiskereskedelmi és vendéglátóegységéből a korábbi szerződéses viszony lejártakor huszonha- tan vették bérbe a korábban is általuk üzemeltetett boltot. A vendéglátósok közül eddig hárman szűntették meg a bérleti viszonyt. Vasúti munkák Salgótarján. Augusztus 21— 28-ig fenntartási munkák miatt fél szélességben lezárják a Móricz Zsigmond úti vasúti átjárót. A vasút kéri az arra közlekedők óvatosságát és megértését az esetlegesen lelassuló forgalom miatt. Segítség a tanulóknak Etes. A település önkormányzata minden iskoláskorú gyermeknek segélyt ad az iskolakezdés előtt a tanszervásárláshoz. A nyolcvanegy tanuló egyenként kétezer forint támogatásban részesül. kultúrműsor szórakoztatja a közönséget, melynek csúcspontja Szvorák Katalin és a kassai Csámborgó együttes élő lemez- bemutatója. Magyamándorban augusztus 18-án térzenével kezdődik a program, melyet 10 óra 30-kor koszorúzási ünnepség és kenyéráldás követ. 14 órától Vankóné Dudás Juli kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. Délután, az általános iskola udvarán a Muzsla táncegyüttes, a kazári asszonykórus, Máté Ottilia, Pere János, Ligeti Éva és a Vitéz-trió színes programja várja a szórakozni vágyókat. Magyargécben nagy eseménynek számít az iskola átadása, melynek időpontja augusztus 20- án reggel 9 óra. Felsőpetényben az ünnepséget Szent István napján 18 órakor tartják. Népviseleti ruhában, énekszóval, aratási koszorúval, és az újkenyér áldásával tartják a megemlékezést. — Mennyi az ára a középisko- lás-füzetcsomagnak? — Csupán a füzetek ára négyszáz forint körül mozog. Egy spirálfüzet hetvennégy forintba kerül! —Az olcsóbb termékeket, vagy a drágább, jobb minőségű árukat veszik inkább? — Ez változó. Vannak, akik ragaszkodnak a márkás áruhoz. Ok inkább rotringvonalzót vesznek az olcsóbb magyar helyett. A gyerekek versenyeznek egymással, kinek van jobb, drágább tanszere, s sok szülő enged csemetéje „könyörgésének”. Akadnak, akik nem tudták a kedvezményes vásár idején beszerezni a tanszereket, ezért még nagyobb forgalomra számíthatunk a nyári szünet utolsó napjaiban. Sz. Á. F NÉZŐPONT Szétválva összefogva Susán Judit KÖRKÉP Ünnepségsorozat megyeszerte (fe) DRÁGA ISKOLA