Új Nógrád, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-17 / 193. szám
8 unm SPORTTÜKÖR 1991. AUGUSZTUS 17., SZOMBAT Lila-fehér labdarúgóankét Budapest. Az UTE labdarúgószakosztálya szurkolói ankétot rendez augusztus 21-én 17.30 órakor az Ady Endre Művelődési Központban (Bp. IV., Tavasz u. 4.). Az érdeklődők találkozhatnak az újpesti klub labdarúgóival és a szakosztály vezetőivel. Butragueno üzenete Emilio Butragueno, a Real Madrid „Keselyűje” szívhez szóló szép üzenetet küldött minap Jahan Cruyffnak, a Barcelona szakvezetőjének, aki azt nyilatkozta, hogy csapata kiemelkedik a spanyol mezőnyből, és ismét bajnokságot fog nyerni. „A keselyű” szerint jobb lenne, ha dolgozna és nem álmodozna a holland szakember. Előkészületi mérkőzés Ma délelőtt fél tizenegykor a Kohász-stadionban az SKSE labdarúgó-együttese fogadja Mátranovák csapatát. Elnémultak a sakkórák Gyarmaton Befejeződött a Palóc—Typo- Team nemzetközi verseny Balassagyarmaton. A mezőny élén — az előzetes várakozásnak megfelelően — szovjet versenyzők végeztek. A tornát, ellenfeleinek mindössze két döntetlent engedélyezve, a legmagasabb értékszámmal rendelkező (2450) Szergej Shipov nyerte, aki többek között Moszkva idei aktív sakkbajnoka. Második lett a szimpatikus Szverdlovszk-kör- nyéki fiatalember, Jevgenyij Poszpelov (2400). Dobogós helyre futott be az elméleti búvár és sakkesztéta Alexander Liszenko, aki indiai edzősködé- se után az idén vette át a japán sakkválogatott irányítását. Kellemes meglepetésre a negyedik helyen magyar játékos végzett, a FIDE-újonc Krutti Valér. Érdekes színfoltja volt a versenynek a két mongol játékos, aki közül Lhagvasuren országa olimpiai válogatottjának éltáblása, Cendragcaa pedig kitűnő hajrával az értékes hatodik helyre rukkolt elő. Nem ment igazán a játék megyénk két reprezentánsának Frink Ferencnek és Szabó Ervinnek, igaz azonban, hogy a hajrában szovjet ellenfelekre akadtak, akik túl nagy falatnak bizonyultak számukra. Fletedik helyre futott be viszont a volt balassagyarmati katonai kollégista Sebestyén Szabolcs, aki Foton egy év alatt a mesterjelölt címig vitte, s mint eredménye bizonyítja, nem is alaptalanul. A legjobb balassagyarmati különdíjat Baranyi Pál nyerte, akinek lelkiismeretes felkészülése a versenyekre, egyre jobban érleli gyümölcsét. A nemzetközi értékszámmal rendelkezők közül Szabót legyőzte, Lhagvasuren ellen pedig döntetlent harcolt ki, így teljesítménybe bekerült a FIDE zürichi számítógépének memóriájába. Köszönet illeti a Fráter Erzsébet Leánykollégium dolgozóit, akik jó házigazdái voltak a tornának, Fazekas György nemzetközi versenybírót, aki a tőle megszokott magas színvonalon, hiba nélkül látta el feladatát. Végezetül, de nem utolsó sorban köszönet jár a szponzoroknak, akik nélkül ma nem lehetne rangos nemzetközi sporteseményt megrendezni. A szervezők bíznak abban, hogy jövőre a — Palóc Ősz hagyományaihoz méltóan — ismét rendezői lehetnek Balassagyarmaton, a megye legnagyobb sakkeseményének. Koltányi Imre Pattanjunk kerékpárra! Pattanjunk kerékpárra! — szokták mondani, milyen egészséges! Most azonban tudományos kimutatás is igazolja: a szívet és a keringést kímélő sportok közül, a kerékpározás a második helyen áll, közvetlenül a kocogás után. A súlyfelesleget cipelők számára viszont még a joggingnál is hasznosabb a kerékpározás, mert kevésbé erőlteti meg az ízületeket és a gerincet. Mindez persze csak akkor igaz, ha a kerékpározás rendszeres: legalább hetenként kétszer-háromszor szükséges az egészségjavító hatáshoz az intenzív biciklizés — minimum 20 percig kell erősen taposni a pedált. Ha persze orvosi kísérletről van szó, akkor a csuklóra erősített masina számlálja a pulzust — és ha valakinek önmaga egészségével vagy teherbíró képességével kapcsolatban aggályai vannak — bizony nem árt, ha az első „kerékpáredzés" után konzultál az orvosával. Legalábbis ezt tanácsolja dr. Klaus-Dieter Kolenda, a schönbergi (Schleswig—Holstein tartomány) Holm klinika orvosa. Tőle származik az az információ is, hogy a szívbetegek is nyugodtan biciglizhetnek, csak persze kicsit lassabban. Az idősebbeknek pedig egyenesen ajánlott, meg azoknak is, akik korábban nem sok időt fordítottak sportolásra. Az aktív sportolóknak, akik amúgy is edzéseken fejtik ki erejüket, az orvos nem tanácsolja, hogy szabadidejükben még pluszedzéseket is teljesítsenek kerékpározással — azért infarktus ellen senki nincs védve, ha túlterheli magát. A népszerű tudományos magyarázat arra, miért olyan ajánlatos a kerékpározás, az, hogy a friss levegőn az oxigénfelvétel nő, a szív vérellátása javul, süllyed a koleszterinszint, nem utolsó sorban pedig a kerékpározás erősen fogyaszt. Nagy előny, hogy az előkifejtés, az ahhoz felhasznált testi energia közvetlenül sebességé alakul; nem mindegy, hogy az ember testmozgás közben egyhelyben marad, avagy előrehalad. Ez utóbbi értéke például úszásnál 0,5—0,7 százalék; futásnál 20, kerékpározásnál azonban 28 százalék. Eközben statikailag az erőfeszítés kevésbé terheli a szívet és a keringést — éppen ezért egészségesebb a kerékpározás a kocogásnál a szívbeteg számára. S mivel az idő múlásával még kisebb a megterhelés, könnyedén kidolgozható a terhelés növelésének „receptje". Akinek 20 perc intenzív kerékpározás már nem okoz fáradtságot, az a következő négy hétben emelheti napi 30 percre az adagot, azután a tizedik hétig 45 perc, és a 11.- től akár 90 perc is következhet. Persze mindez kicsit másként alakul a nagy nyári kánikula idején, de a hosszú, szép őszi időszakban mindenki megpróbálhatja! 1966-ra emlékezve A magyar sport történetében különleges helyet foglal el az 1966. évi szabadtéri atlétikai Európa-bajnokság, mert akkoriban magyar pályákon ehhez hasonló nagy nemzetközi sporteseményt nemigen rendeztek. Harminc ország képviseletében 1048 versenyző mutatta be tudását a Népstadionban (az utolsó salakpályás kontinensbajnokságon), versengésükről közel 800 újságíró, rádiós, tévés, fotós és filmes tudósított. Huszonöt évvel az emlékezetes Európa-bajnokság a Magyar Atlétikai Szövetség és a negyedszázaddal ezelőtti esemény néhány rendezője baráti összejövetelt szervez az Olimpiai Csarnokban, a Népstadion szomszédságában. A szeptember 7-i jubileumi rendezvényre mindazokat szívesen várják, akik 1966-ban bármely tisztségben vagy szerepkörben a kontinensbajnokság résztvevői voltak. Remélik, hogy a megemlékezés nemzetközi lesz, egyszóval a magyarokon kívül számos külföldi is eljön majd az Olimpiai Csarnokba, köztük az egykori bajnokok, mestereik, a versenyek krónikásai, s persze a szervezőbizottság tagjai is. TESTNEVELŐK KONGRESSZUSA A vakáció végéhez közeledvén, a diákok mind többet gondolnak az új tanévre, a rájuk váró kötelességekre. De nemcsak őket foglalkoztatják a jövő feladatai, az értük felelős pedagógusok és szakemberek is keresik a megoldást: hogyan lehetne még tartalmasabbá tenni a tanórákat. Ez a gondolat vezérelte az OTSH Testnevelési, Diák- és Szabadidősport főosztályának vezetőit, amikor még az iskolakezdet előttre, augusztus 30-ára és 31-éré, a Nemzeti Sportcsarnokba megszervezték a Testnevelők Országos Kongresszusát. — Elöljáróban el kell mondanom, hogy mivel az iskolai testnevelés kritikus időszakát éljük, még nagyobb jelentőségre tesz szert e tanácskozás. Egyébként több mint 60 éve, 1930-ban Szegeden volt utoljára hasonló összejövetel. A kongresszus célja, hogy elősegítse az iskolai testnevelés és sport fejlesztését, növelje az 1991/92-es tanév sportmunkájának hatékonyságát. Szeretnénk, ha az eszmecsere egy fejlődés elindítója lenne, amelynek eredményeként az iskolai testnevelés képes majd eleget tenni a társadalom által támasztott követelményeknek. Fel kell keltenünk a közvélemény és a kormány figyelmét az iskolai testnevelés fontosságára. Meg kell találnunk a választ a „hogyan továbbra”, de úgy, hogy reálisan vegyük számba a lehetőségeket, s ne csak a problémák felvetéséig jussunk el — mondta dr. Németh Csaba főosztályvezető. Mendoza mérges Ramón Mendoza, a Real Madrid multimilliomos elnöke, akinek csak sikerült elintéznie Proszinecski leigazolását, az örömünnep mellett dühének is hangot adott. Elmondta, hogy két hónapi áldatlan küzdelem után végre nyugodtan hajthatja álomra a fejét, ugyanis bebizonyította a gáncsoskodóknak, hogy nem ismer lehetetlent. Azonban nagyon mérges Miljan Miljanicsra, a jugoszláv szakszövetség technikai igazgatójára, aki egykoron a Reálnál kereste a kenyerét, ennek ellenére, amikor segíteni kellett volna a szőke középpályás átigazolását, keresztbe tett. Mendoza azzal a meglepő kijelentéssel zárta véleményét: „Most már fogja be mindenki a pofáját!” Hungaroring után börtön Tizennyolc hónapos börtön- büntetésre ítélte egy londoni bíróság Bertrand Gachot, belga Forma—1-es autóversenyzőt! A Jordan-Ford 28 éves pilótáját bűnösnek találták erőszakos cselekmény elkövetésében és tiltott fegyver használatában. Tavaly decemberben történt, hogy Gachot a londoni Hyde Park közelében Alfa Romeo kocsijával karambolozott egy taxisofőrrel. A kisebb koccanás után vita támadt a két fél között, amelynek végén — Gachot szerint önvédelemből — a sportember bénító gázspray-vel fújta szembe áldozatát. Komoly sérülés nem történt, de az angol bíróság igen súlyosan ítéli meg a tiltott fegyvernek minősülő gáz használatát. Gachot mellékbüntetésként 500—500 fontot köteles fizetni a bíróságnak kompenzálás és perköltség címén. Ügyvédje máris bejelentette, hogy a példátlan súlyos, és a Forma—1-es pilóta Furcsán mutatna a rács mögött... karrierje végét jelentő ítélet ellen fellebbeznek. Bertrand Gachot a Forma—1- es vb. pontversenyének 11. helyén áll, és a Magyar Nagydíjon a leggyorsabb kört futotta. Szegeden a világ legjobb horgászai A Nemzetközi Sporthorgász Szövetség döntése értelmében idén Magyarország ad otthont a 38. édesvízi horgász világbajnokságnak. Az eddig beérkezett nevezések alapján 30—32 ország vesz részt a szegedi eseményen, amelyet az evezős és kajak-kenu versenyekről ismert Maty-éri pályán rendeznek. Az esemény fővédnöke dr. Gergátz Elemér földművelésügyi miniszter lesz. Tájfutás, Hungária Kupa Középmezőnyben a nógrádiak A közelmúltban Szentgotthárd térségében, tizenhét nemzet mintegy ezerötszáz tájfutójának a részvételével rendezték meg, a pásztói Hungária Kupa után két évvel, az újabb ötnapos nemzetközi viadalt. A szervezők kiválóan oldották meg feladatukat, csupán a négy napon át konokul eső égi áldás okozott gondot. Ez nagy erőpróba elé állította a versenyzőket is, így az ötödik befejező nap küzdelmeire már- csak 831 főre apadt az indulólétszám. A mostani küzdelmekben a Balassagyarmati MEDOSZ, a COLOR NOVA SE Pásztó, és a Salgótarjáni Domyai SE tájfutói — összesen 36-an — álltak rajthoz. Eredmények, serdülő lányok, C kategória (22 ind.): 8. Horváth Hajnalka COLOR—NOVA SE Pásztó (Az utolsó pillanatban Bódi helyett beugró kislány megállta a helyét a nemzetközi versenyen). Serdülők, B kategória (34 ind.): 3. Tarnóczi Anett (Salg. Domyai) 230,85 perc. A 15 éves tarjáni leány már a harmadik versenynapon elért ezüstérmes helyezésével meglepetést szerzett klubjának. Igaz, ezt az eredményt mindenki véletlennek minősítette, de ő erre még nagyobb meglepetésként — rácáfolva korábbi eredményére — megnyerte a negyedik napi küzdelmeket. (Akkor az összetett verseny élén állt). A befejező esős napon a rutinosabb, ranglistapontokkal is rendelkező budapesti versenyzők együtt futva, a célegyenesben lehajrázták a tarjáni kislányt. Eredménye így is dicséretes. Ifjúsági lányok, B kategória (30 ind.): ...12. Viczián Edina (Bgy. MEDOSZ) Úgy látszik, egy leány van csak a balassagyarmati vidéken, aki végig tudja küzdeni bármely időjárásban az öt versenynapot. Férfiak eredményei: Gyermek 9—10 évesek (24. ind.): ...5. Ifj. Pelyhe Dénes (Salg. Domyai). A fiatal, apja nyomdokába lépő futó legjobb eredményét az első napon érte el, amikor a negyedik lett. Gyermek, 11—12 évesek (39 ind.) ...6. Beró Tibor (COLOR— NOVA Pásztó) Ő az egyedüli nógrádi fiúversenyző, akinek a Hungária Kupán szakaszgyőzelmet sikerült elérnie. Ezután sorra másra érte el bíztató eredményeit. A végén megijedt a dobogó lehetőségétől, így a befejező nap küzdelmeiben óriásit hibázva, még örülhet is a hatodik helyének. Serdülő fiúk 15—16 évesek B kategória (52 ind.): ...16. Fedelin Tibor (COLOR—NOVA SE Pásztó) ...18, Szász Viktor (Bgy. MEDOSZ): ..24, Hégely Botond (Bgy. MEDOSZ): ..26. Kenyeres András (Bgy. MEDOSZ). Ifjúsági fiúk, 17—18 évesek, B kategória (39 ind.): ..16. Szász Andrej Bgy. MEDOSZ, .21, Kókai Tamás Bgy. MEDOSZ, ..28, Veisz Tibor Bgy. MEDOSZ, ..29, Lukács Lóránt Bgy. MEDOSZ. Ifjúsági fiúk, 17—18 évesek, A kategória (40 ind.): ...9, Kronvald Tamás (COLOR—NOVA SE Pásztó) Kronvald a második napi gyengébb szereplése mellett helytállt a rangos mezőnyben. Ötödik magyarként csak az ifjúsági kerettagjai előzték meg. Felnőtt férfiak, II. oszt. 2. csop. (52 ind.): ..14. Becsó Zsolt (COLOR—NOVA SE Pásztó). Felnőtt férfiak, III. oszt. 2. csop. (69. ind.): ...10. Berecz Sámuel (Salg. Domyai) ...15, Pelyhe Dénes. (Minden elismerést megérdemel a két rutinos versenyző küzdeni akarása és szereplése). Felnőtt férfiak, II. oszt. 1. csop. (75 ind.): ...6. Sramkó Tibor (Salg. Domyai) 297,97, ..14. Kovács Péter (Bgy. MEDOSZ) ...16. Kovács Gábor, (Bgy. MEDOSZ) 40. Kovalcsik István (Bgy. MEDOSZ). (A salgótarjáni edző-versenyző a második versenynapon bronzérmes lett, utána szorosan tartotta magát az első tíz között. Az időeredményekből is kitűnik, hogy ha bírja a nála jóval fiatalabbakkal a célegyenesben való hajrát akár dobogós is lehetett volna), Felnőtt férfiak, I. osztály (69 ind.): ...16. Erdélyi Gyula (Salg. Dornyai). Senioroknál végre Nógrád megyéből is találhattunk indulókat. Ezek közül Zentai J. (COLOR—NOVA SE) három, Uhrin György (Salg. Dornyai) négy versenynapot teljesített. Az elismerést az 50 évesek kategóriájában indult balassagyarmati Kovács Ferenc viszi el, aki összetettben a 17. helyen végzett. —z. j.— I l IjllZU Megyei napilap. Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. Főszerkesztő-helyettes: KELEMEN GÁBOR. Kiadja: az Axel Springer—Magyarország Kft. Nógrád Megyei Irodája. Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Postafiók: 96. Telefon: 32/16-455. Telefax: 32/12-542. Telex: 22 9109. Főszerkesztő: 32/10-589. Sportrovat: 32/14-596. Esti nyomdai szerkesztői ügyelet: 10-869. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 11-504. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) — Budapest XIII., Lehel út 10/a. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219—98636 021—02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyedévre 597 forint, egy évre 2388 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 32/17-177, 10-379, 10-233. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR Igazgató, HU ISSN 0865—9095. Kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk visszal ,----------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------. -lii-------a____ K ŐVETKEZŐ SZAMUNKBAN: A nyomor és a bűn édestestvér Nógrád megyében a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Inté/et statisztikái szerint, 1991. júliusáig 245 kiskorú került ússzeütkó/.ésbe a törvénnyel