Új Nógrád, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-01 / 179. szám

HAZAI KÖRKÉP — KÜLFÖLD 1991. AUGUSZTUS 1. CSÜTÖRTÖK 2 luzm Kérdőjelek Mit mond Ivanji, Belgrádból? (Ferenczy-Europress) Barátai — otthon, külföldön, itt Magyarországon is — a legkö­vetkezetesebb humanisták közé számítják Ivan Ivanji Belgrádban élő bánáti írót és publicistát. Ebben az évszázadban szinte mindent megélt, amit ezen a tájon végig kellett élni. A Der Spiegel­nek írta meg e héten keserű kér­déseit Jugoszlávia válságáról. Kérdőjeleinket ez alkalommal — rendhagyóan — tőle kölcsönöz­zük. „ Hogyan végződik minden? Meg merem jósolni, Jugoszlávia szét fog hullani... A kérdés csak az: előbb meg kell halniok szerbek és horvátok százainak, ezreinek, tízezreinek? Egyszer remélhetőleg eljön az idő, amikor az ellenségeskedésbe kergetett népek úgy emlékeznek majd e borzalomra, mint a mai németek a 30 éves háborúra. Vagy pedig a magyarok Er­délyben, a babaiak, az örmények és grúzok, a moldáviai románok is a balkáni törzsekről vesznek példát, akik pokoli testvérhábo­rút vívnak? És akkor Kelet-Euró- pa, amelyik éppen csak kiszaba­dult a hidegháború karmaiból, ördögi módon belerohan a forró háborúba, ahol mindenki minden­ki ellen. harcol?" Döbbenetes írói vízió. Az ezredforduló Európája nem lehet ilyen. Mert Európa soha többé nem lehet ilyen. Alkudni csak a piacon lehet... (Folytatás az 1. oldalról)-— Ezt mindenkor betartják? — Pontosan a fogyasztók érdekeit vesszük figyelembe. A Nógrádhő ebben, a rendeletben rákényszerített monopolhelyzet­tel nem kíván visszaélni. Éppen ezért akkor szolgáltatunk amikor azt a lakók igénylik. Tehát ha egy épületben az ottlakók többsége kéri, hogy fűtsünk. mi azt meg­tehetjük augusztusban is.. Ha valahol, mondjuk novemberben sem tartanak igényt a távfűtésre, akkor nem fűtünk. Az viszont igaz, hogy lakásonként nem lehet szabályozni, egységesen tudjuk megkezdeni, illetve leállítani a távfűtést. Ebből is látszik, hogy a piaci viszonyok szerinti szol­gáltatásokra törekszünk. Ami a panasz további részét illeti, a mi vállalatunknál a levélben említett vizsgálatot nem tartottak. Tehát semmiféle becsapás vagy tör­vénytelenség nem történt, túlfi­zetett összeg nincs, így azt nem is adhatjuk vissza. A hatósági árakat pedig országosan egyfor­mán szabják meg. Csőke Béla, a jelenlétemben telefonon megkereste az energia­felügyelet illetékeseit, akik ugyancsak nem tudtak ilyen vizs­gálódásról. Csatai Erzsébet Moszkvai csúcs Tovább kell haladni FÉNYMÁSOLÓK, TARTOZÉKOK ÉS KELLÉKEK, TELEFAXOK SHARP IRODATECHNIKAI VEVŐSZOLGÁLAT 166-70-32, 166-74-49, 201-20-44 PÉNZTÁRGÉPEK, SZÁMOLÓGÉPEK, MENEDZSERKALKULÁTOROK Akkubontó és kérdőjelek Moszkva. (MTI) — A párbeszéd folytatódik, mert szükségünk van egymásra — jelentette ki Mihail Gorbacsov és George Bush a szov­jet—amerikai csúcstalálkozót kö­vető egyórás közös sajtóértekezle­ten. A két államfő megerősítette el­szántságát: partneri kapcsolatot akarnak kiépíteni és ki akarják dolgozni az együttműködés konkrét mechanizmusát. Gorbacsov bevezetőjében közöl­te: a világban kialakult új realitá­soknak megfelelően új együttműkö­dési mechanizmust kell kimunkálni a két ország között, s ez vonatkozik a leszerelési tárgyalásokra is. Nagyra értékelte a hadászati táma­dófegyverekről most aláírt START­A NAGY PÓKERJÁTSZMA. (FEB) „Milliárdos pókertételek és csillogó társasági események" — így foglalja össze a német Bild Zeitung a Bush—Gorbacsov csúcs lényegét, s a lényeget szinte mindvégig tudatosan ködbe burkoló díszleteket. A többez­res moszkvai űjságírógárdában szíve­sen használt jelzője lett Gorbacsovnak a ..kiváló üzletember", aki pontosan ismeri a világpiacot, a keresletet és a kínálatot —, vagyis a gazdaság és a leszerelés minden összefüggését. S főként Bush elnök szándékait és „üzleti ajánlatainak határait". Kaviár, vodka, a Kreml termeinek ragyogása és Moszkva szegénységének nem tit­kolt bemutatása együtt ad hátteret a START-egyezménynek, a közel-kele­ti alkudozásoknak, a mindkét fél által remélt jövőbeni leszerelési tárgyalá­soknak — és nem utolsósorban az amerikaiak által Gorbacsov (és Jelcin) számára ígért sokfajta támogatásnak. bush" a gum áruház ELŐTT. Gorbacsov megmutatta Bush elnöknek a Kremlt — a cári szerződést, ám rögtön hozzátette: nem elég csak az első lépést meg­tenni, tovább kell haladni. Ezzel összefüggésben arra utalt: mindkét nagyhatalom elszánta magát arra, hogy megakadályozza az atomfegy­verek további elterjedését. Bush elnöknek nem sok kiegé- szítenivalója volt, mert szavai sze­rint ő is hasonlóan ítéli meg a legtöbb kérdést. „Nem pusztán diplomáciai fordulat, hogy a tárgya­lások termékenyek voltak, ez tény” -— mondta. Nemcsak a Jugoszláviá­ról és a Közel-Keletről hozott közös nyilatkozattal igazolta ezt, hanem azzal is, hogy mindketten a konkrét gazdasági együttműködés mellett törtek lándzsát és erre helyezték a hangsúlyt. harangot, a templomokat, a legendás, 189,6 karátos Orlov-gyémántot, Kata­lin cárnő 4836 brilliánssal ékesített koronáját. A száguldó városnézésből nem maradt ki a két elnök-feleség sem. Raissza szorgalmas idegenvezető­ként, Nancy fáradt turistaként. A meglepetés Bush — és a biztonsági szolgálat — számára Gorbacsov ja­vaslata volt: „Nézzük meg a GUM áruházat”. Valóban csak megnézték, mert be nem mentek — Gorbacsov szerencséjére. Ezen a napon is ez volt alighanem a világ egyik áruval leg­rosszabbul ellátott áruháza. Gorba­csov megjegyezte: „privatizálni akar­juk". Akinek mondta, értette: nem ártana hozzá némi amerikai tőke. Bush egyik kísérője feljegyezte: „GUM-koncesszió". Egy másik kísérő közben változatlanul gondosan szo­rongatta azt a kis koffert, amelynek ma is az a rendeltetése, hogy —, ha kell — az amerikai elnök elindítsa az atomháborút. Az atomfegyverek teljes eltiltásáról ugyanis még nem tárgyaltak a moszk­vai csúcson... (Folytatás az 1. oldalról) — Tiribes, a volt bányaüzem hasznosítására létesülne a hasz­nált savas akkumulátor begyűjtő, átmeneti tároló és előfeldolgozó telephely, amelyhez beruházás is szükséges. A legkorszerűbb, zárt rendszerű technológiát alkalmaz­nák, ha majdan sor kerülne a telephely megnyitására. Ez utób­bira vonatkozóan viszont csak annyit tudok mondani, hogy tár­gyalásokat folytatunk, ezek kimenetele pedig az ez ügyben várható szakértői vizsgálatoktól függ. (Folytatás az 1. oldalról) A 2 ezer 100 négyzetméter alapte­rületű benzinkútnál 530 négyzetméter védőtető alatt négy szigeten a legkor­szerűbb multiline kútoszlopok várják az autósokat. Külön szigeten kapott helyett a nagy teljesítményű dízelkút­oszlop, ahol rövid idő alatt tankolhat­nak a tehergépkocsik és a kamionok. A töltőállomás önkiszolgáló rend­szerű, az üzemanyag-vásárlást elekt­ronikus úton rögzítik, és a fizetés a negyvenhárom négyzetméter alapte­rületű shopban történik, ahol egyúttal Jákóhalmi Ferenc azt is el­mondta, hogy a későbbiekben a lakosság is véleményt nyilvánít­hat, s ennek figyelembevételével tesznek további lépéseket. Nagy Mihály, a város polgár- mestere a tervezett üzemmel kapcsolatosan így nyilatkozott: — Tudunk a bánya és a MÉH Vállalat szándékáról, előkészüle­teiről, de még semmi konkrétu­mot nem lehet ezekről mondani, olyan homályosak a körvonalak. Egyelőre nincs mit mérlegelni. (mihalik) autófelszerelési és -ápolási cikkeket is vásárolhatnak. A tarjáni ÖMV-töltőál- lomáshoz automata mosóberendezés is tartozik, ahol a járműtulajdonosok hatféle mosatóprogram közül választ­hatnak. Az ÖMV-csoport 13 ezer alkalma­zottjával, évi 78 milliárd shillinges forgalmával Ausztria legnagyobb vállalata. Várhatóan nagy sikere lesz annak az automosási akciónak, amely au­gusztus 2-án, 13 órától tart és egy mosás mindössze negyvenkilenc fo­rintba kerül. Moszkvai „csúcsmazsolák” ÖMV-kút Tarjánban r Üj benzinkút Salgótarjánban. Az ÖMV bemutatkozik Kelet-Magyarországon. Az ÖMV újabb benzinkutat nyit Ma­gyarországon, ezúttal 1991. augusz­tus 2.-án Salgótarjánban. Új töltő- állomásunkat a modern téralakítás legújabb módszereinek felhasználá­sával ügyfeleink igényeihez a leg­messzebbmenőkig igazodva alakí­tottuk ki. Hogy a hosszú és bosszantó várako­zást lerövidítsük, benzinkútunknál többfunkciós töltőegységeket állítot­tunk fel, melyek mindegyikéből 4 kü­lönböző benzinfajtát tankolhat, így nem kell a megfelelő oktánszám ke­resésével sem fáradnia. A keverék­kel működő gépkocsikat a keverési arány tetszőleges beállítását lehető­vé tevő kút várja s külön nagytelje­sítményű dízel töltőállomás szolgálja ki a teherautókat is. Autómosó (mely a legmodernebb Euro-Combi mosókefével működik) és nyugati választékot kínáló shop teszi valóban emberközelivé szolgál­tatásaink magas színvonalú rendsze­rét. így válnak benzinkútjaink egy­szerű töltőállomásokból az autós utazó éjjel-nappal nyitvatartó kultu­rált pihenőhelyeivé. Feltankolni. Tankolni. ÖMV

Next

/
Oldalképek
Tartalom