Új Nógrád, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-29 / 151. szám

1991. JÚNIUS 29., SZOMBAT GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM GRESSAI SÁNDOR: Jelen­leg a magyar gazdaság a rend­szerváltás elején tart. Nógrád megyében, illetve Salgótarján­ban már lehet tapasztalni ennek — elsősorban negatív — hatá­sait. Megnövekedett és tovább nő a munkanélküliség (Salgótarján­ban két-háromezer körüli a munkanélküliek száma pillanat­nyilag). A gazdaság összetétele eléggé egyoldalú, különösen a megyeszékhelyen dominálnak az állami vállalatok, kevés a kisvál­lalkozás és a kisüzem. Ezt lehet jónak, vagy rossznak minősíteni, de ebből a tényből kell kiindulni. Ezek az állami vállalatok az elkövetkezendő időben valami­lyen módon privatizálódni fog­nak. Ez a folyamat már el is indult például az SKÜ-ben, a tűz­helygyárban, a bányagépgyár­ban, a sík- és az öblösüveggyár­ban, és így tovább. Ebből kiin­dulva látni kell, hogy a piacgaz­daság irányába történik elmozdu­lás, ez viszont a többi között szigorú létszám-gazdálkodási követelményekkel is jár. Ezután nem számolhatunk komoly álla­mi nagyberuházással, s a piac- gazdaságban a tőkeáramlást is a piaci folyamatok határozzák meg. A tőke idejövetele pedig elsősorban a helyi fogadókész­ségtől függ. Ehhez nemcsak jobb infrastruktúra, hanem mindenütt nyitottabb szemlélet, szellemi mozgékonyság, vagyis alapvető szemléletváltás szükséges. Egyébként, a nagy állami üze­mekből álló iparszerkezetnek előnye is van. Ezekre jelentős számú kisüzem, kisvállalkozás építhető, például a kiszolgálás, a szállítás, a feldolgozás szférájá­ban és másutt. \ A szemléletváltáshoz szükség van arra is, hogy az emberek mie­lőbb fölismerjék, az eddigi gon­doskodó államra többé nem szá­míthatnak, kinek-kinek elsősor­ban magának kell önmagáról gondoskodnia, az állam csak másodsorban nyújt szociális há­lót polgárai számára, ez a háló azonban még a jövőben is sokáig ritka szövésű lesz. Ez szerintem nemcsak hátrány, hanem előny is, kihozhatja az emberekből , a kreativitást. Nem lehet ezután csak siránkozni a nehézségeken, kinek-kinek meg kell próbálni le­győzni azokat. Én ezért vagyok alapvetően optimista. AGNER GYULA: Én most csak az egyik szakszervezeti tömörülés, az MSZOSZ nevében beszélhetek. Sajnálom, hogy más érdekvédelmi csoport képviselő­je ezúttal nincs jelen. Úgy vélem, hogy a munkásság, tágabb érte­lemben pedig a munkavállalók érdekvédelme a gazdasági átala­kulási folyamatban eddig nem kapott jelentőségének megfelelő hangsúlyt. Márpedig e nélkül igazi modernizáció elképzelhe­tetlen, hiszen illúzió azt hinni, hogy Magyarország az öt és fél millió vállalkozó országa lehet. A legfejlettebb piacgazdaságok­ban sem mindenki vállalkozó. Viszont kőkemény munkaválla­lói érdekvédelem is működik, kőkemény szakszervezetekkel, amelyek képesek befolyásolni a munkaadói szféra döntéseit, kölcsönös haszonnal. Ezért úgy gondolom, jó lenne mielőbb túljutni a szakszerveze­teket megosztó, a szakszervezeti tulajdonnal összefüggő belső vi­tákon, mert amíg ezek zajlanak, addig nincs eredményes érdekvé­delem. Ebben nemcsak az MSZOSZ-nak, hanem a többi szakszervezeti tömörülésnek is felelőssége van. Egyébként, úgy vélem, például a munkáskérdés sem egyszerűen szociális kérdés, bár ma ez szintén hangsúlyos, hanem perspektivikusan jóval alapvetőbb, a társadalmi stabili­tást befolyásoló tényező. A mun­kavállalók döntő többsége ugya­nis nem hagyható ki az átalakí­tási folyamatokból, hiszen a lakosság többségéről van szó. Az MSZOSZ-nak éppen ezért az a véleménye, hogy például a privatizációból befolyó összegek egy részét munkahelyteremtő beruházásokra kell fordítani, az államnak menedzselni kell azo­kat a folyamatokat, amelyek megfelelő gazdasági környezetet teremtenek a munkavállalásra, és ide nemcsak a vállalkozások tar­toznak. Úgy tetszik, az MSZOSZ által nemrég kezdeményezett sztrájkfölhívás kellő súllyal ve­tette föl ismét az érdekvédelem és az érdekegyeztetés roppant fontosságát. DUDÁS PÁL: Ipartestüle­tünknek most körülbelül 920 tagja van, a megyében mintegy 2500 ipartestületi tagsággal ren­delkező vállalkozót tartanak nyilván. Egyébként, Nógrádban összesen 5—6 ezer vállalkozó lehet pillanatnyilag. Koránt sincsenek jó helyzetben akár a hi­telfölvételi, akár a szűkülő piaci föltételeket nézzük. Testületünk az önkormányzatokkal és a bankokkal szorosan együttmű­ködve próbál segítséget nyújtani az induló és a már működő vállalkozásoknak, de ez jelenleg meglehetősen nehéz. Változatla­nul igen barátságtalan a közgaz­dasági környezet, a hitel- és a kölcsönfelvételi lehetőségek kedvezőtlenek, bár sok témában keressük a kapcsolatot a külön­böző bankokkal, külföldi szak­emberekkel és kamarákkal, po­tenciális segítőinkkel. Hogy néhány példát is mond­jak. Már tudjuk, hogy a kormány a 400 ezer forintos újrakezdési hitellel nagyon rossz intézkedést hozott. Igen sok komoly bizony­talanság van a Start-hitel körül is. Ha például ma valaki föl akar venni tízmillió forintot, ez az összeg 27,5 millióra nő, mire vissza kell fizetni. Hol van az a vállalkozás, amely a mai infláció a vállalkozókra nehezedő adó- és egyéb terhek mellett ezt a nyere­ségszintet el tudja érni? Egyes vállalkozók már-már úgy látják, arra megy ki az egész, hogy minél több munkanélküli legyen, és minél több embert tönkre tud­janak tenni. Hiszen már az indu­lásnál kiszámítható, hogy ilyen Start-hitelbe a vállalkozók 70 százaléka belerokkan. Az önkor­mányzatoknak hosszú távon szükségük lenne az adófizető vállalkozókra, viszont most olyan lépéseket kénytelenek meghozni (például különböző helyi adók kivetése), amelyek ezt gátolják. Közben egyre szűkül­nek a piaci lehetőségek is, nincs kereslet. Éppen ezért nagyon sok vállalkozó elindul kifelé. Buda­pesten vagy éppen külföldön vál­lalkozik. Véleményem szerint, jobban ki kellene használni a rendelke­zésre álló szakmunkás- és mű­szaki gárdában megtestesülő kapacitást, jobban kellene me­nedzselni mindenkinek a me­gyét, különben lemaradunk, s nem jön ide kellő arányban külföldi tőke sem. Márpedig itt kellene elsősorban megélnünk. A kisvállalkozások egyébként nem nélkülözhetik a dinamikus nagy­üzemi hátteret sem, a fejlett piacgazdaság országaiban erre van példa. Ez azonban nálunk egyelőre inkább csak a jövő zenéje. PÁNCZÉL FERENC: Nóg­rádban 500 mérnök él. Elemi érdek, hogy ők ne menjenek el a megyéből, itt maradjon a szür­keállomány. A mérnöki kamará­ba tömörültek igyekeznek kiutat találni a pillanatnyi bizonytalan helyzetből. Például fölvállalják, hogy tanulmányokat készítenek a legkülönbözőbb fejlesztési lehe­tőségekről, projektekről. Nagyon fontos hangsúlyozni: csak úgy tudunk pénzt szerezni, ha kon­krét elképzelés megvalósításá­hoz kérjük azt. Pénz nem jön úgy a megyébe, hogy valakitől ké­rünk, és majd valamit akarunk belőle csinálni. Ezt azért hangsú­lyozom, mert az országban működő különböző beruházási szervezeteknél, regionális fej­lesztési részvénytársaságoknál nem találkoztam Nógrád megyei önkormányzattal. Beleesünk abba a hibába, hogy sajnáljuk magunkat, és közben nem te­szünk annyit, mint kellene. A szabolcsiak ott vannak a regioná­lis fejlesztési szervezetekbe, a dél-magyarországi települések önkormányzatai a különböző fejlesztésekben, a Balaton-par- tiak, a dunántúliak is. Nógrád megye miért nincs sehol? Moz­gékonyabbaknak, tanulékonyab­baknak kellene lennünk a regio­nális lehetőségek föltárásában és a hozzájuk való kapcsolódásban is. SZABÓ KÁLMÁN: A mun­kanélküliséggel összefüggésben gyakran elhangzik az a kérdés is, hogyan élünk Nógrádban azok­kal a pályázati lehetőségekkel, amelyek a képzést, az átképzést szolgálják. Ezek révén például ingyenesen be lehet hozni tech­nológiát, s ingyenesen lehet korszerű tudást szerezni. Néhány példa. Van olyan lehetőség, hogy a fiatalok képzésében közremű­ködő intézmények világbanki tá­mogatással a Közös Piac szabvá­nya szerinti oktatást, vagy lega­lábbis a közösségben elfogadott oktatástechnológiát, oktatási technikát tudnak szerezni. Ezt a 211. Számú ISZI megpályázta és meg is szerezte. A fiatalok és a felnőttek képzésére (továbbkép­zésére) több pályázat is beérke­zett. A felnőttek képzésére (to­vábbképzésére) szolgáló pályá­zatot szintén a 211., illetve a 209. Számú ISZI pályázta meg, ezek­ről még nincs több információ. Természetesen ketté kell válasz­tani az ifjúsági és a felnőttkép­zésre vonatkozó pályázatokat. Utóbbi az átképzéseket is magá­ban foglalja. Itt nem túl nagy az érdeklődés. A megyében — ha az orosznyelv-tanárok átképzését is ide számítjuk — most mintegy tíz kurzus működik, tehát körül­belül 300 ember átképzése. Vállalati kezdeményezésű átkép­zési tanfolyamon mintegy 150- en vesznek részt, a többi a már említett orosznyelv-tanár. A jövő gazdaságával kapcso­latban két dolgot említek. Az egyik a jelenlegi gazdaságpoliti­ka, iparpolitika, amely nem vál­lalkozásbarát. Ezt tudomásul kell venni. Hiszen, ha azt nézzük, hogy Nógrádban 1989-ben és 90- ben százmillió forint, támogatás­ra szolgáló eszköz állt rendelke­zésre, amiből a vállalkozásokat -— munkahelyteremtés címén — támogatni lehetett, s most a teljes foglalkoztatási alap, amivel gaz­dálkodni lehet, s aminek csak egy része a vállalkozások támogatá­sa, szintén 100 millió, akkor ez nyilván nem vállalkozásbarát politika. Ha ehhez még hozzá vesszük azt, hogy az újrakezdési kölcsön, a Start-hitel olyan felté­telekkel rendelkezik, amilyenek­kel, akkor nyilvánvaló, nem vé­giggondolt folyamatról és nem rendszerben való gondolkodásról van szó. Amit viszont itt Nógrád­ban nekünk kellene megfontolni, az az, hogy hogyan történjen a megye gazdaságának élénkítése? Csak iparban gondolkodjunk-e, vagy ,az egész gazdaságban ? Ha a számokat vizsgáljuk, látjuk, hogy a munkanélküliek jórésze most valóban az iparból kerül ki, hiszen a megye gazdaságában a túlsúly az iparé. De már megje­lentek a mezőgazdasági munka- nélküliek, s azok is, akik az épí­tőiparból, a szállításból, a közle­kedésből stb. kerültek utcára. Eddig főként arról beszéltünk, hogy elsősorban a betanított és a segédmunkások maradnak mun­ka nélkül. De ma már úgy áll a dolog, hogy a munkanélküliek egyharmada szakmunkás, két százalékuk pedig már egyetemi, főiskolai végzettségű. Ha ezt látjuk, akkor számomra nyilván­való, hogy a gazdaság egészében kell gondolkodni, és nem biztos, hogy itt az ipartelepítés, az ipar behozása a leglényegesebb szempont. A Munkaügyi Minisztérium egymás után küldi azokat a pá­lyázati lehetőségeket, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a gaz­daságban valamifajta többletfi­nanszírozási eszköz megjelen­jen, akár kedvezményes kamato­zású, akár kamatmentes pénz. Ezekbe jórészt szellemi kapaci­tást kell először befektetni. Pél­dául az elmaradott térségek föls­zámolására szolgáló program először szellemi munkát igényel. Az elkészített program végrehaj­tásának eredménye lehet aztán a gazdaság fejlesztése. Egy másik ilyen lehetőség a nehezen elhe­lyezkedő rétegek foglalkoztatá­sát segítő program. Ez is először intenzív szellemi befektetést igényel, amihez az információt a gazdaság egészéből kell megsze­rezni, s — mondjuk — a jövőre vonatkozó elképzelések ismere­téből, illetve megfogalmazásá­ból. S ezt lehetne utána megva­lósítani. Tehát maguk a pályáza­tok is ötletforrásokat jelentenek. Ezeket azonban meg kell ismer­ni, s bizony, a megyében egye­lőre nem keltettek komolyabb érdeklődést. Persze, ennek elle­nére megismétlem azt, hogy a jelenlegi gazdaságpolitika nem vállalkozásbarát, de segítő ele­mek rendelkezésre állnak. Eze­ket azonban nem használjuk ki. GRESSAI SÁNDOR: Hogy mi vállalkozásbarát és mi nem, ez szubjektív megítélés kérdése. De tény, hogy például van száz­millió forint, amit nem haszná­lunk ki rendesen. Azok, akiknek vállalkozási elképzelésük van, keveset is tudnak róla. Amikor a kamara kezdeményezte ezt a bes­zélgetést, éppen abból a célból tette, hogy e módon is fölhívjuk a figyelmet a lehetőségekre. Ezek megjelennek a közlönyök­ben, az országos napilapokban, forgatni kell őket. De egyet semmiképpen sem szabad várni. Nevezetesen azt, hogy majd valaki „megyei szinten” össze­hangolja ezt a munkát. Ilyen már nincs. Minden szervezet, minden egyén pályázhat, vállalkozhat, lehetőséget kereshet. SZABÓ ZOLTÁN: „Megyei szinten” ma már valóban nincs „összehangolás”, különösen nincs gazdasági vonatkozásban. Ezt az önkormányzat feladat- és hatáskörére vonatkozó törvény sem tartalmazza ilyen konkrét formában. A foglalkoztatási tör­vényben megfogalmazódott: a foglalkoztatás elősegítésében az önkormányzatok is közreműköd­nek. Az nyilvánvaló, hogy egy- egy település önkormányzata nem kerülheti meg azt a kérdést, hogy az adott településen, térség­ben élők életkörülményei hogyan alakulnak, így a munkalehetőség elősegítése számukra is fontos. Ä helyi önkormányzatoknak sajnos ma arra nincs pénzük, hogy mun­kahelyeket teremtsenek, hiszen ma már döntő többségük megél­hetési gondokkal küzd, tulajdon- viszonyaik is tisztázatlanok. En­nek ellenére erőfeszítéseket tesz­nek annak érdekében, hogy az adott településen meglévő ki­használatlan eszközöket, ingatla­nokat valamilyen formában vál­lalkozásként hasznosítsák. Nyil­ván, ez nem könnyű, hiszen a mai szűkös piaci viszonyok közepette korántsem egyszerű újabb mun­kahelyeket létesíteni. A megyei önkormányzat első­sorban a megye nagyobb terüle­teit érintő összefüggő társadalmi, gazdasági kérdésekkel foglalko­zik. Ezek között olyan kérdések­kel is, amelyek egyébként csak megyei szinten nem kezelhetőek: mint például az elmaradott térsé­gek problémája, a szénbányászat fölszámolása, a munkahelyte­remtések szabályozási kérdései. Ezekben kormányzati szintű in­tézkedéseket kezdeményezett, il­letve kezdeményez. Ennek ered­ménye például az, hogy több mint 70 település adókedvezmé- nyezetti körbe kerül be, központi pénzeszközökből munkahelyte­remtő támogatások igénybevéte­lére kapott lehetőséget. A bánya­fölszámolásból adódó emberi konfliktusok kezelésére 310 mil­lió forint lett biztosítva. De hasonlóan nagy témakör, amely a fogadókészséget segíti elő, az elmaradott infrastruktúra erőteljesebb fejlesztése. Ilyen a megye biztonságos vízellátásá­nak megteremtése, a telefonháló­zat korszerűsítése. Nógrád megye a munkanélkü­liségi ráta nagysága miatt pénz­eszközöket kapott. E pénzek odaítéléséről a megyei munka­ügyi tanács dönt, amelyben jelen vannak a munkaadók, a munka- vállalók és az önkormányzatok képviselői. Ami a pályázatokat illeti, például pályázati fölhívás­sal fordultunk az Új Nógrádban munkahelyteremtő beruházási támogatások lehetőségeinek is­mertetésével. Az eddigi tapaszta latok nem mutatnak nagy érdek­lődést. Ezen kívül számtalan olyan központi pályázat létezik, amely az átképzésre, a foglalkoz­tatottság elősegítésére, plusz pénzek szerzésére adna lehetősé­get a vállalkozások, a vállalko­zók számára (erdőtelepítés, út­felújítás stb.). Ezek a pályázati lehetőségek közlönyökben, napi­lapokban megjelentek, és ezekről az önkormányzatok és más megyei szervek is tájékoztatást tudnak adni. De nincs érdeklő­dés. GRESSAI SÁNDOR: A gaz­dasági rendszerváltás megindult, ezt mindenkinek menedzselnie kell. Csak így remélhető, hogy ez a folyamat kevesebb konfliktus­sal és gyorsabban valósítható meg. Nem várhatunk olyan központi anyagi támogatást, amely helyettünk oldja meg mindazt, ami a mi feladatunk. T. E. Nógrád megye gazdaságának jelenéről, illetve a nehéz helyzetből való kibontakozás kilátásairól zajlott le az a beszélgetés az Uj Nóg­rád Szerkesztőségében, amit az Észak-magyarországi Gazdasági Kamara Nógrád megyei társelnöke, Gressai Sándor kezdeménye­zett. Nógrád azon térségek közé tartozik, ahol a gazdasági rendszer- váltás az országos gondoknál is súlyosabb kérdéseket vet föl. A többi között ennek okai közé tartozik az örökölt gazdasági szer­kezet mind az iparban, mind a mezőgazdaságban, s ennek követ­keztében például a munkanélküliség gyors növekedése. Jelenleg Nógrád a második az országban az úgynevezett munkanélküliségi rátát tekintve. A közeljövőben ez az arány csak növekszik. Föl­merül a kérdés, mi lesz a sorsa a térségben lévő nagyüzemeknek, milyen gazdasági szerkezetre lenne szükség a jövőben, lesznek-e új munkahelyeket teremtő beruházások, hogyan kapcsolódik mindehhez a képzési, átképzési gyakorlat, milyen lehetőségekkel bírnak a vállalkozók, az önkormányzatok, a munkavállalói érdek- védelem? A beszélgetés résztvevői voltak: Gressai Sándor, az Észak-ma- gvarországi Gazdasági Kamara Nógrád megyei társelnöke, Dudás Pál, a Salgótarjáni Ipartestület elnöke, Pánczél Ferenc, a mérnöki kamara megyei elnöke, Szabó Zoltán, a Nógrád Megyei Közgyűlés Hivatalának osztályvezetője, Szabó Kálmán, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ igazgatója és Agner Gyula, az MSZOSZ Nóg­rád Megyei Képviseletének vezetője. Az elhangzottakból ezúttal csupán néhány — általunk legfontosabbnak vélt — megállapítás közreadására van lehetőség, az adott terjedelmi korlátokon belül, így az alábbiak korántsem tekinthetők teljes válasznak arra a leg­általánosabb kérdésre, hogy milyen lesz Nógrád gazdasága a jö­vőben? E kérdés kimerítő megválaszolása egyébként nem is lehetett a beszélgetés célja. MEGVÁLTOZNI SZABAD Rendszertelen rendszerváltás előtt Nógrád gazdasága

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom