Új Nógrád, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-23 / 119. szám

unmnn LÁTÓHATÁR 1991. MÁJUS 23.. CSÜTÖRTÖK Jákob lajtorjája LAJTORJA. Szép, régies kifejezés. Pedig a jelentés, amellyel e film alkotói felruházták müvüket, nem hasonlít a bibliai Jákob láto­mására az égig érő lajtorjából, amelyen angyalok serege közlekedett a Föld és Menny kapuja között. Ez a Lajtorja valami egészen más. A borzalmas valóság: agresszióra, kegyetlenségre, gyilkosságra kényszerítő DROG. Sok Vietnammal foglalkozó film vonult végig az elmúlt eszten­dők mozirepertoárján. Kiemelke­dett közülünk két Oliver Stone- alkotás: A szakasz és a Született július negyedikén. A többi tucat­filmet és videós kacatot nem érde­mes még megemlíteni sem. Sokan már meg is unták Vietnamot, az amerikai filmipar „tegnapi” leg­gyakoribb témáját. Pedig mindig akadnak fehér foltok, szándéko­san elhomályosított időszakok a huszadik századi történelem e fe­lejthetetlen és megrázó háborújá­ban. Annak idején A szakasz felka­varta a témáról mind ez idáig bölcsen hallgató, bűntudattal élő amerikai társadalmat, s elindítot­ta a lavinát, amely lehúzta a hófe­hérnek hitt leplet az Amerika egéig tornyosuló fekete hegyo­romról. Nos, ennek a folymatnak szer­ves része Adrian Lyne filmje. Mindannyian tudjuk, hogy Viet­namban bevetettek vegyi fegyve­reket is. De ki gondolt arra, hogy a hadsereg a saját katonáit is mér­gezte? Méghozzá hallucinogén drogokkal. Olyan anyagokkal, amelynek hatására vadállat módjára tépték egymást az emberek. Jákob már egyszer átlépte fél lábbal a halál küszöbét. A háború­ból hazatérve a valóság és képze­let határán tengeti életét. Elettár- sa nem pótolja azt a szeretetet, amellyel családja, felesége és gyerekei vették körül. Halucinál: félelmek gyötrik, szörnyű képek jelennek meg előtte: démonok, arc nélküli alakok kínozzák és üldö­zik. De miért? A valóság és a láto­más összefonódik életében, s szét- választhatatlanná válik. Még ő maga sem tudja, melyik elől me­nekül valójában. Vívódásaiban, még hallatlan erőfeszítések árán — látva sorstársai hasonló törté­neteit — megpróbálja kideríteni, mi történt azon az ominózus 1971. október hatodikai éjszakán a Mekong deltájánál. Azon az éj­szakán, amely annyira átformálta az életét. A film főszereplőjét, Tim Rob- binst a hazai mozinézők az Erik, a viking című, fahumorú filmko­médiából ismerték meg. Ám Ja­cob Singers bibliai történetbe ágyazott alakja korántsem csal mosolyt az arcunkra. Egyenesen irtózva néztem a fil­met! A horrorokhoz, borzongá­sokhoz (is) szokott idegrendsze­rem a képsorok láttán időnként felmondta a szolgálatot és a körü­löttem ülők is gyakran kapták kezüket szemük elé. Pocsék érzés volt! Pedig ennél hatásosabban képsorok még nem keltettek em­berben rettegésteli iszonyatot, ennél mélyebb borzalmat még nem éltem át. Az eddig látott Vietnam-filmek csak könnyű szellőként mozgat­ták meg az állóvizet, most azon­ban igazi, óceáni vihar kavarta fel a mélyről a mocskot. Lyne elérte célját: megéreztette, átéltette a nézőkkel a „valódi” Vietnamot. Szokatlan eszközökkel ugyan, de épp ebben rejlik hatásossága. Nem tudom melyik bölcs elme szülte az alábbi mondást: ,,Ha szeretnéd megismerni a mennyei boldogságot, előbb meg kell jár­nod magát a poklot!’ ’ Ez a másfél óra elkalauzolja Önöket a Pokol legmélyebb bugy­raiba. És ugye, Önök nem akarják elszalasztani azt a sanszot, hogy felfedezzék a boldogságot? Fülöp Szilvia Forgatókönyv: Bruce Joel Rubin Operatőr: Jeffrey L. Kimball Zene: Maurice Jarre Főszereplők: Tini Robbin, Elizabeth Pena, Danny Aiello Producer: Mario Kassar és Andrew Vajna Rendezte: Adrian Lyne Amerikai, feliratos Forgalmazza: InterCom CSÜTÖRTÖKÖT MONDTUNK Mottó: „Ahol a gazdaság rend­bejön, minden egyéb tönkre­megy”. (Murphy törvényköny­véből.) Szeretnénk is — nem is. Már megint nagy ország lettünk. Sike­rült kivívnunk, hogy az egész vi­lág nekünk szentelje figyelmét, méghozzá huzamosabb időre. Nem, ezúttal nem üzentünk hadat egyszerre két világhatalomnak. Azzal már egyszer csütörtököt mondtunk amúgy rendesen. Most csak az EXPO-hercehurcával tart­juk magunkat a nemzetközi tö- megkommunáció érdeklődésé­nek homlokterében. Kezdetben vala a nagy alapprobléma: bele­vágjunk-e az osztrák sógorokkal közösen? A döntést nyújtottuk, mint a rétestésztát — aztán mire kisütöttük, a jó rokon kisütötte odaát, hogy együk meg a rétesün­ket úgy, ahogy van. A nép ott leg­alábbis 65 százalékban rétesutá­latban szenved. Pedig odaát több a pénz „rétesre”. (Rétesre is...) Mi —meglepő módon—kijelentjük, hogy akár egymagunk is megren­dezzük az egészet — no, nem 1995-ben, hanem egy évre rá—de megrendezzük! Már csak az a kérdés, milyen alapon? Vállalko­zói vagy forintos alapon? Igaz, az utóbbi módszerrel még csak ulti­partit rendeztek, de az is igaz, hogy az ultipartit nem tízmillióan játsszák. Más hasonlattal élve: kupát lehet nyerni öngóllal is. Ezt a múlt héten bizonyította be Tot­tenham. De kupa ide — kupa oda: az öngólt ahhoz az ellenfélnek kell rúgnia... A nagy óbudai francia. A leg­nagyobb magyar magyar volt. Ez így természetes. De hogy a lagna- gyobb óbudai francia legyen!? Pedig ez van! Egy francia építész terve lett a legjobb a területrende­zési tervpályázatán. De hol voltak a magyarok? Nekünk már tervek­re se futja? Szépen állunk... Mi kérem, már ott tartunk, hogy ál­maink sincsenek. Ha meg vannak, azok nem illenek bele a főváros rendezési koncepciójába. Még annyira sem, mint egy franciáé. Tanultam ugyan valami olyat, hogy „senki sem próféta a saját hazájában”, meg folyt, hogy tá­volabbról többet lehet látni, vala­miből, de hogy Párizsból jobban lássák, mi kell nekünk... Mintha az ősz nem oda szökne be manap­ság... A világ a helyén marad. Ide csak akkor jön — ha jön — amennyiben lesz EXPO ’95 vagy ’96. Addig viszont nekünk kell odamenni. Megyünk is. Repülő­vel, ha már a külföldre telefonálás a távközlési világnapon sem volt olcsóbb. S minthogy a Minolta óta tudjuk, hogy „a japán csoda meg­ismételhető”, így mi sem termé­szetesebb, hogy a magyar parla­menti pártok képviselői — ellen­zékestül — koalícióstul, ádáz vi­táikat feledtető egyetértésben — Japánba mentek. Csodát nézni. Jelentem: lesz csoda — és ismét­lés is! Bár már az csoda lesz, ha meg tudjuk ismételni mondjuk az 1986-os nettó adósságállomá­nyunk összegéig a felkapaszko­dást. De a japán csoda tényleg megismételhető. Japánokkal. Ja­pánban... Kecskéink és káposztáink. Mi tulajdonképpen mindig is a kecs­ke és a káposzta országa voltunk. Csak amíg másutt elég volt a ká­poszta, és híztak a kecskék, ná­lunk úgy volt „egyensúly”, hogy a kecske is megdöglött és a ká­poszta is megrohadt. De a lényeg — az egyensúly — megvolt. Je­lenlegi soraimat épp Sopronból írom, ami elég távol van Nógrád- tól—de még Magyarország. Illet­ve félig, mert a vasútjuk (a Győr— Sopron—Ebenfurt, vagyis a GYSEV) osztrák érdekeltség. Az áraikat látva a MÁV vonatán ülve ezután tapsolok. Ha nem a tiszta­ságot nézem... A házak itt is beáz­nak esőben (mondom, hogy Ma­gyarország!), pincéket, múzeu­mokat zárnak be — mert esett. Itt nincs akkora telefonhiány—de az emberek az árak láttán tán még többet szenvednek, mint Nógrád- ban. Nekik ugyan nem rohad meg a „káposztájuk’ ’ — de csak azért, mert az osztrák „kecskék” me­geszik. Legalábbis a javát... Nincs okunk félni! Itt, Sopron­ban csodálatos a levegő. Óvják is. Épp a megyében tanácskoznak közös Európa-házunk majdani ökológiai egyensúlyáról és tiszta levegőjéről. Itt van egész Európa szakembergárdája. Itt még van mit védeni. De környezetromboló legyen a talpán, aki a tarjáni leve­gőt még jobban tönkre tudná ten­ni. Reménytelen. így aztán nem is tudom, féljek-e igazán, ha jön a fellendülés, rendbeteszik a gazda­ságot. Van még mit tönkreten­nünk...? Balázs József PALÓC VlLÁQ Angyal és ördög Azon a karácsonyon a béke an­gyala helyett a háború ördöge le­begett a Tama-parti kis palóc falu felett. Mariska a malomtulajdono- séknál szolgált. Szép lány volt, szőke göndör hajú, búzavirág sze­mű. Éjjel a cselédszobában aludt, ott hallotta meg az idős nagysága sikoltozását. — Jaj, mi baj van? Mi baj van? — mondogatta magában. Magára vetette az anyjától kapott nagy fekete kendőt, és lélekszakadva rohant a hang irányába. Kicsapta az ajtót, s elhűlt benne a vér. Há­rom idegen katonát látott. Egyik géppisztolyt szegzett a nagyságos úrra, a másik kettő meg a nagysá­gos asszonnyal tusakodott. A fegyveres rávillantotta szemét Mariskára, akinek szépsége a vas­tag kendő alól is kisugárzott. Va­lamit kiáltott cimboráinak. Azok otthagyták a hervatag nagyságát, hogy Mariskára vethessék magu­kat. Attól a naptól kezdve minden megváltozott a malomtulajdono- séknál. Mariska szótlan lett, elré­vedező. A nagyságáék meg szelí­dek, ott kedveskedtek neki, ahol tudtak. Kilenc hónap múlva mégis felmondott Mariska. Még sötét volt a szeptemberi hajnal, amikor hazaindult a ne­gyedik faluba. Csípős volt a leve­gő, hát magára vette a nagy fekete kendőt. Jó meleget adott az, de jó volt másra is, eltakarta szégyenét. Az egyre szaporodó fájások a második faluban érték el. — Édes Istenkém, csak kijus­sak innen! Csak egyszer végre ki­jussak! — sóhajtozott. Homloká­ról meg csörgött a hideg veríték. Mikor elhagyta az utolsó házat, kitárulkozott előtte a mező. Ned­ves rétek terpeszkedtek az út mindkét oldalán, nagy fűzfákkal, kenderáztató mocsolyákkal. Ma­riska megnyugodva gázolt a har­matos fűbe. Messzebb az úttól egy fűzfa tövében feküdt le. Nem látta senki, nem hallotta senki. Mikor túl volt mindenen, a fe­kete kendőbe csavarta a kicsit, úgy dobta a békanyálas vízbe. Este a kistestvérével került egy ágyba. Nem tudott aludni, csak a fehér plafont, meg a fekete abla­kot nézte. Mindig a fűzfák, meg a kenderáztatók villogtak előtte, és valami távoli nyöszörgő hangot hallott. Hajnalban felrázta kishúgát.----Erzsu, nézz a sarokba! A m ásikba is! Mit látsz ott? — Mit kell látnom? — kíván­csiskodott a kislány. — Egy fehér angyalt meg egy fekete ördögöt. — Nem látom. Hol van? — Látnod kell, te kis buta, hi­szen felénk integetnek. Déli harangszóra már az egész falu tudta, hogy Mariska angyalt meg ördögöt lát. Jöttek hozzájuk az asszonyok, mint a búcsúsok. ­— Mariska, mit látsz? — kér- ' dezte tőle az egyik is, a másik is. — Ott a kútnál egy szőrös örö- : dögöt, mellette meg egy szép ru­hás angyalt. Nem látjátok? — Nem. A falubeliek összenéztek, csó­válták a fejüket. — És mit csinálnak? — Szólnak hozzám. Integet- : nek. — Mit mondanak?-—Az ördög azt, hogy ugorjak a kútba... Az angyal meg rázza a fejét, hogy ne ugorjak... Jaj, hát, mit csináljak? Másnap reggel létrát erisztettek' a kútba, úgy húzták fel Mariskát.: Hiába nyomkodták belőle a vizet, hiába fújtak a szájába levegőt, nem volt már benne semmi élet. Nagy Zoltán Az esély- egyenlőség szolgálatában TÖRTÉNELEM „Elavult, de megint érvényes közhely: a Balkán több történél-; met termel, mint amennyit képes megemészteni.” Foton, az ország minden részé­ből összegyűlt, mintegy másfél száz résztvevő —: pedagógusok, tudományos kutatók, miniszté­riumi és önkormányzati tisztség­viselők — budapesti székhellyel megalakította ,.Az iskolai esély- egyenlőségért” egyesületet. Alapszabályban rögzítették, hogy minden gyermeknek és ifjúnak elemi emberi joga hozzájutni azokhoz az eszközökhöz, ame­lyek veleszületett, természetadta adottságai felfedezéséhez és ké­pességé-tehetséggé fejlesztésé­hez elengedhetetlenül szüksége­sek. Az egyesület alapvető feladata mindazok erőit egyesíteni, akik szellemi, erkölcsi és anyagi esz­közeikkel segíteni kívánják a közoktatási esélyek közelítésé­nek folyamatát. Az egyesület elnökévé Dr. Ló- ránd Ferencet, az Országos Köz­oktatási Intézet főmunkatársát, társelnökévé Botka Lajosnét, a szolnoki Varga Katalin gimná­zium igazgatóját, ügyvezető tit­kárává pedig Czene Gyulát, a sal­gótarjáni Petőfi iskola igazgatóját választották. Hollókő élete Megjelent a Hollókő élete című nyolcoldalas kiadvány legújabb száma. A lap beszámol arról, hogy betörtek a falu kocsmájába, ír a helyi Fidesz- csoport megalakulá­sáról, megkérdezi lesz-e fodrá­szat Hollókőn, az ötödik oldalon pedig interjút közöl Szabó Endré­vel, a polgárőrség vezetőjével. Pro és kontra vélemények olvas­hatók a nemrégiben lezajlott punk látogatásról. Egy írás a rimóci Jusztin Dezső, — a sportpálya mellett épülő, és nemsokára kaput nyitó — kempingjét mutatja be. Szenvedélyes vitát közöl a lap az ófalui gépkocsiforgalom helyze­téről, esetleges végleges tilalmá­ról. Egész oldalas tudósítás szá­mol be a Fidesz Focikupa esemé­nyeiről, amelyet végül a KAN- durok nyertek meg, őket a Fidesz, a Csőszer, illetve a Vadász csapa­tai követik. G. Will amerikai publicista EZ ITT AZ ÖN HIRDETÉSÉNEK HELYE! Aki ezen a helyen adja fel hirdetését 1991. május 27—június 8. közötti időszakra. 10 % kedvezményt kap. AZ ÖN SIKERE NEKÜNK HÍR. A MI HÍRÜNK ÖNNEK ÜZLET? _____________________________________________

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom