Új Nógrád, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-13 / 86. szám

Azok a hatvanas évek

Divatban vannak a hatvanas évek. Az öltözködésben, a hajviseletben, a slágerekben, de még a művészetekben is. Mégis kicsi a valószínűsége, hogy a Magyar Nemzeti Galéria pusztán divatból rendezte volna meg nagyszabású, a hatvanas évek magyar művészetét áttekintő kiállítását.

Nem csak képzőművészeti kiállítással állt elő a galéria, hanem a korszak egészét felidéző bemutatóval, a hatvanas évek teljes körű dokumentálásával. Összegyűjtötték az évtized eseménykrónikáját, a történések vizuális fotódokumentumait, a szóbeli visszaemlékezéseket, a hivatalos és a nemhivatalos művészeti élet tényeit — elsősorban a további kutatások céljából. Mindezekből a dokumentumokból terjedelmes katalógust állítottak össze, amely a legkülönfélébb szempontok alapján dolgozza fel a korszak gazdasági, politikai, tudománytörténeti, művészeti jelenségeit.

A feltárás izgalmához, vagy akár a katalógushoz képest a Rejtett dimenziók című kiállítás akár szerénynek is tűnhet — véli az egyik rendező, Beke László, aki Horváth Györggyel, Dévényi Istvánnal és Nagy Ildikóval közösen vállalkozott e fontos kultúrtörténeti esemény létrehozására. Háromszáz négyzetméter kiállítási terület állt rendelkezésre mindössze, és legalább annyi kihagyhatatlant ki kellett hagyniuk, mint amennyit beválogattak. Koncentrált anyag került a közönség elé, s olyan, ami nem volt látható az elmúlt húsz év folyamán.

Kétszáz műtárgy — festmények, szobrok, grafikák, —. a korszak fő művei, úgy kerültek egymás mellé, hogy a sorrendiségből új összefüggések mutatkoznak. Például Kondor Béla repülő- modelljei és Megyeri Barna függesztett szobrai között nehéz nem észrevenni a rejtett összefüggést. A válogatás művekre, a ma is maradandónak ítélt jó művekre koncentrál. És nem zár ki egy művészt sem, az akkori

kultúrpolitikai elismertség okán, de ugyanígy nem lehet oka a jelenlétnek pusztán az akkori ellenzékiség, háttérbe szorítottság.

A hatvanas években már életművel rendelkező művészek — Kassák Lajos, Anna Margit, Korniss Dezső, Martyn Ferenc — néhány képével indul a kiállítás.

nek korabeli magyarországi integrálása. Hiszen — és ez ezúttal markánsan érzékelhető — 1963—64-ben a magyar művészetben igen erős informel, tasiszta, absztrakt, expresszionista áramlat volt jelen. Hogy 64—66-ban megjelent az új absztrakt nemzedék (stúdiókiállítás), és az évtized végére felbukAmidőn Szaddam Húszéin lerohanta Kuvaitot, az első íölháborodás nyomán, amely ezt a durva agressziót szinte teljesen egybecsengve fogadta, én még — Isten bocsássa meg! — kicsit örültem is.

Oly' reményem támadt ugyanis, hogy végre egy bűvös kör fölszakadt. A két világtábor hagyományos szembenállása úgyis oldódott már — főként mert a keleti fél egysége megszűnt. Ám az iraki önkénnyel szembeni — ekkor még szóbeli — íölsorakozás biztatott igazán először azzal, hogy a továbbiakban nem érvényesül sem Washingtonban, sem pedig Moszkvában, hogy: „A te ellenséged az én barátom, a te barátod az én ellenségem.” Ami eleve lehetetlenné tette minden komolyabb, tartósabb rendezés esélyét bárhol a világon.

Utóbb szidhattam magamat naivságomért. Mert az Öböl-válság mégis öböl-háborúvá fajult. A világ eddig még,soha nem látott, egységes föllépése sem késztette arra Szaddam Husze- int, hogy a kompromisszumnak akár a látszatát is keresse. Miközben a kezdeti, majdnem egységes álláspont Bagdad ellen nem csupán a palesztin ügy által befolyásolt arab térségben lazult föl. Hanem fokozatosan bizonytalanabbá vált a szovVannak a versek és a tankok. A vers elől mindig ki lehet térni, de a tank

elől nem mindig. A vers

szinte semmibe se kerül, de a tank sokba kerül.

Mivel rettenetesen sok a rossz vers a megjelenők között, az olvasó néha gondolhatja: Mit akar ez a szerző? — és aztán, hogy: Mit akar az a szerző, aki még bizonygatja is ennek a szóművészetnek a fontosságát.

A kiöregedett és földarabolt tankokat olvasztó kohók nem működnek akkora hatékonysággal, mint amilyen hatékonysággal a rossz verseket feledésbe hullajtja az idő rostája.

jet magatartás egyértelműsége is.

Tudjuk vagy sejtjük persze, hogy ennek mi a háttere. Sevardnadze külügyminiszter drámai távozása, a katonák és közülük is a héják ismételt előtérbe kerülése jelzi azt az erőteret,

Ha majd

elszáll a sűrű füst

amelyben az egyértelmű szovjet magatartást Gorbacsov nem tudta biztosítani — ámbár alighanem szerette volna.

Amikor Kuvait térségében föltűntek korunk — a csernobili baleset mellett — alighanem legnagyobb ökológiai katasztrófájának első. égig szálló füstfellegei és gigantikus tengeri olajfoltjai, már a „minden rosszPersze nemcsak a vers és a tank létezik. Ha valakinek a felesége rendbe tesz egy kis kertecskét, vagy ha egy öregecske néni virágoskertet létesít a panelsivatagban, ha néhány fiatalember fölhúzza egy háznak a falait,, az ugyanúgy alkotás, mint egy jó vers, de semmiképpen se úgy, mint egy tank.

Az emberiség egy dicséretes és elrettentő vonalvezetést művel egyfolytában.

A tank megtervezéséhez és elkészítéséhez is kell ész! És még sok pénz is, rengeteg feltétel is.

Ki lehetne alakítani egy- egy természetes országot, és

ban van valami jó” elve alapján sem lehetett okunk a leghalványabb vigaszra sem.

Hiába, hogy sok millióan. akik eddig meg sem hallották vagy elhárították az ökológusok, a környezetvédők, a zöldek mind nyomatékosabb figyelmeztetéseit, most végre érzékelni kezdik a földet, az egész emberiséget érintő veszélyek súlyát.

Alighanem mindez kevés. Az a rövidlátás, amellyel annak idején az Irán ellen támadt Szaddam Húszéin támogatása nem szűnt meg, sem keletről, sem nyugatról — amíg csak Kuvaitra nem támadt. . . Az a rövidlátás, amely annyi tankhajókatasztrófa után sem engedi. hogy a világ végre valóban komolyan vegye: a tenger sem végtelen, annak tűrőképessége, önregenerálódá sa határéhoz érkezett.. . Az a rövidlátás, amellyel a nemzetállamok szerte a világon, szuverenitásuk hamis vértezetében. konokul űznek emberiségellenes

„nemzeti" politikát. . . Ez uralja alapjában! véve még ma is az uralkodó elitek gondolkodását és a közgondolkodást is.

Ha majd az Öböl-háború után elszáll — talán: csak évek múlva majd! — a sűrű füst, a nyomában: mi marad ?

Lázár István

egy-egy tankországot. Csakhogy a tankország tankja tönkre tudja tenni a kert- országocskák pázsitjait, virágoskertjeit, szép házait.

Nem ilyen egyszerű persze ez a dolog! A tankban ülő katonákat is anya szülte, ők is esznek gyümölcsöt, vannak emlékeik a virágokról.

Jóllehet, hogy nem is szeretnek olyan nagyon a tankban ülni. A költők — akár jók, akár gyengék — szeretnek verset írni, az öregecske nénikék kertet ápolni és így tovább! Eleve is mondhattam volna almát és virágot a vers helyett.

Berczeller Rudolf: Ember és gép

Hogy aztán a hetvenes-nyolcvanas években kialakult értékrend szerinti vezető művészek, Schaár Erzsébet, Vilt Tibor, Kondor Béla, Ország Lili, Deim Pál alkotásai tűnjenek fel. És, hogy megjelenjenek az új értékelés szerinti új generáció legjobbjainak, Jovanovics Györgynek, Bálint Endrének egyáltalán nem szokványos művei.

Tetten érhető e kiállításon az európai művészet folyamatainak és eredményeikant a hard edge, a hiper- realizmus és a minimal art. S 1966-ban már happeninget is rendeztek Magyarországon.

Jelentős vállalkozás a Nemzeti Galériáé, mert ilyen nagyszabású dokumentáló, elemző, értelmező kiállítást — leszámítva a székesfehérvári múzeum korszakértékelő húszéves kiállításfolyamát — kortárs művészetről nem rendeztek még Magyarországon.

K. M.

Takács Imre:

A TANKOS ALMÁT ESZIK

Útonjáró

Antal Károly polgársága

Mikor mosolyog Antal Károly?

Amikor az alsótoldi ősi házuk bontott köveiből jó régen felépített, ám sokáig csak romló kis harangtorony feléledését, újrabeszentelé- sét, a torony belsejében elhelyezett és a helyben élő András keramikus fia által készített terrakotta táblácskát. s rajta az ékesen hosszú névsort látja. Azokét, akik családonként ötszáz és még több forinttal járultak hozzá a harangtorony harangjának gépi megszólaltatása költségéhez, a torony teljes felújításához. Meg akkor is, amikor most húsvét táján az alsótoldi Antalok ősi portáján új házat épített (fenti) András keramikus művész és textiles iparművész felesége, Szöllősi Mária Szécsényből, az ottani szülői házból hozott töves növényeket ültet az új sziklakertben. Vagy, amikor a legifjabb Antal, a Cjergö, aki ugyancsak a kerámiára adja a fejét apja mellett tartulva a szép-ősi szakmát-hivatást, a cserháti falucskák kopecein-dombja- in száguldoz versenykerékpárján. Talán mégis, kivirul az élet a szeretett falvakban, ha nem mára, holnapra biztosan, és lesz értelme itt élni a fia-menye után az unokáknak is.

Szeretni más is szereti ezt a tájat, Antal Károly innen elszármazott szécsényi polgár szülőföldjét, de tenni, az egy

Palásthy István egykori jegyzőn kívül senki nem tett többet az itteni „hat község” (Garáb, Kutasó, Alsó-, Felsőtold, Cserhátszentiván, Bokor) történelmi értékeiért, mint éppen ő, aki mégis elsősorban — méltán — Szé- csény honismereti gyökereit eredeztetve és azt tovább táplálva-erősítve vált köz- ismert-köztiszteletű polgárrá. Éppen két esztendeje készült el élete fő műve, a Szemelvények a Cserhátvölgyi községek történetéhez, 1265—1985. 1. Nyomtatásban megjelent források címmel. Kiadta a Cserhát-völgyi Honismereti Kör és az akkori tanács.

Kéziratban megvan persze a folytatás is, úgy, ahogy Antal Károly hagyta. Általában minden úgy van, ahogy ő hagytá a hosszú türelemmel viselt betegség után nyolcvankilenc júniusában távozva a földi létből. Nyitott sírjánál tömeg állt, s nem csak Szécsényből a sok jó barát, távoli tájakról is, de a közeli (szívközeli) Alsótoldrol is a szülőföld küldöttei. Hallgattuk a polgári pa- rentációt, aminek különlegességet a személyén kívül az adott, hogy éppen e rovat hasábjain jelent meg néhány nap múlva — vagyis, egy időben volt a nyomdában a kézirat és a sírnál tehetség által előadva. Eny- nyi írásbeli bravúr mindenképpen kijárt neki, aki maga is mesterien forgatta a tollat. Aki egy-egy jelzőn mindig talált csiszolni-, vál- toztatnivalót, ’aki májusban megjelent könyvének még örülhetett, de dedikálni már csak néhányat és nagy nehezen tudott.

Folytatni a kutatást, a kiadást, az értékőrzést és továbbadást (a Szécsényi Honismereti Híradó legfőbb lelke is ő volt), persze mi fogjuk, újkori önkormányzatok Szécsényben, Toldon, Cserhátszentivánban stb., és régi fiák a vérség és a szellemi követés parancsa nyomán örök kötelezettséget érezve-tudva ezért. Egyszer volt Antal Károly Szécsényben Az év embere is, talán halála évében. Anélkül, hogy egy város, Szécsény önkormányzati demokráciáját akár csak halványan érinteni akarnám, mondom magam is (mondják ezt sokan ott is, helyben is), hogy első, a rendszerváltás óta demokratikusan megválasztott ön- kormányzatának döntése nyomán inkább így — legelső díszpolgárának is neki kell lenni. Vagy nincs ma sem igazság.

Most nem mosolyog Antal Károly. Dehogy értene egyet ezzel a zsurnalisztahanggal, dehogy engedné meg, hogy ez megjelenjen, dehogy állná meg szó nélkül — hogyisne! Hogy neki vaiaki(k) díszpolgárságot követeljen (ek) ...

Nem követelés ez. Inkább időben hangzó kiáltás.

Novemberben lenne hetvenéves. Huszonegyes volt, alsótoldi szülők gyereke, földművescsalád, őrajta kívül még öt gyerekkel, Antal József és Robotka Mária házasságából. Kisbirtok, sok gyerek, sok munkáskéz kellett, hiába tanult mindig jól Károly, húszéves koráig a

föld volt az egyetlen, amihez ért, érthetett a könyvön kívül. Ez a kettő, a föld és a könyv —, akár újkori címere is lehetne egy újkori nemességben ennek a családnak. András fia a gyönyörűséges tálakkal kerül nap mint nap közelségbe a földdel (ha agyag is az), de a könyv náluk is a legfőbb értékek között van. Nem lehetett olyan nehéz soha, hogy könyvet a városból haza ne vigyenek.

Majd most mosolyog szombaton Antal Károly. A szent- iváni egyház, az iskola és az önkormányzat Jézus pere címmel misztériumjátékot ad elő a kisiskolások szereplésével. Mosolyog Antal Károly, mert éppen itt esett meg vele is, hogy gyerekként valami hasonló előadásra készülődve, nem tudták kivárni, hogy a karácsonyi szünetbő] a tanár úr visszatérjen Tóidra. Felnyitották hát az iskola ajtaját csak azért, hogy addig is próbáljanak . . . Nagy kravál lett belőle, még a jegyzőségre is hivatalosak voltak, sőt, valami „főcsendőr” ki is hallgatta a delikvenseket, aztán

látva, miről van szó — elbocsátotta őket haza.

Mindig jut erre a toldi tájra egy-egy nagyakaratú- jóindulatú ember (néha több is, nem csak egy), ilyen most a helybeli plébános Cserhátszentivánban, aki újságot ad ki, felújít olyan hagyományt, amiről azt hittük már, hogy soha fel nem éled. Újság volt ugyanis, Antal Károly gyerekkorában errefelé Ecsegen (ha, jól emlékszem). Ott jelent meg az első verse a korán Írogató, majd pedig a nagy honismereti tudós, a szécsényi ügyvéd. Pincér Sándor nyomdokaiba szegődő jegyzőségi írnoknak, könyvelőnek, aki még később Szécsény szövetkezeti életének lett megbecsült tagja.

S. ha már. Palásthy szóba került: az ő idejében válhatott valóságos üdülőkörzetté (de jó lenne ma is!) ez a vidék, ö fogott össze pestiekkel, mindenkivel, hogy ezt a tájat mind szélesebb körben elismertesse szubalpini klímájával, hegyeivel, patakstrandjával! Nemzetközi cserkésztáborával a Hármasforrásnál. Palásthy karolta fel a fiatal Antal Károlyt, aki tovább lépett Szécsény- hez, a honismereti ügyhöz szegődve, de soha nem önmaga elismertetéséért.

Sohasem kért, mindig adott. Ezért gondolom, hogy most rajtunk a sor.

T. Pataki Láiiló