Új Nógrád, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-13 / 86. szám

1991. ÁPRILIS 13., SZOMBAT MŰVÉSZET ÉS TÁRSADALOM Ul&UZZJ 7 ÜNETA Az UNETA-ról álmodom Mindennap és csakis ébren. UNETA! Udvariasságra Ne­velő Tanfolyam kizárólag a hivatal minden dolgozója számára, portástól az igaz­gatóig. Nehezített UNETÁ-t végeznének az ügyintézők, előadók. Valahogy így: Első nap az UNETÁ-ban. — Kovácsné. mutassa be. hogyan szokott ügyfelet . fo­gadni. Én leszek az ügyfél. Ön pedig csak azt csinálja, amit szokott a munkahelyén. Kovácsné elégedetten mo­solyog: „Azt hiszi, megijedek ettől a rutinfeladattól! Na, majd én megmutatom neki!" Tanár: — Jó napot kívá­nok ! Kovácsné: — ... Tanár: — Izé, szeretném megtudni, hol kellene bead­nom ezt. . . Kovácsné: — Igen . . Itt kellene beadnia, de írja le még négy példányban, a bé­lyeget ne ide, hanem oda ra­gassza. írja alá ez meg ez. aztán holnap kilenckor min­den aláíró jöjjön ide hoz­zám. ha valami hiányzik, el fogjuk utasítani! Viszontlá­tásra. Tanár: — Kedves Kovács­né! Sikerült megbuknia. Hi­bák: nem köszönt vissza, amikor beléptem; Hadarva, lekezelő modorban válaszolt, ön különösen nehéz eset. Az UNETA—B-be irányítom. Ez azt jelenti, hogy minden hi­ba után bírságot fizet. A tanfolyam végén a záróvizs­ga eredményétől függően az összeg bizonyos hányadát visszakapja, persze levonjuk az adót. a tb-járulékot. Utolsó nap az UNETÁ-ban. Tanár: — Alapszituáció. Nincs olyan magyar, aki ne ismerné hazánk történe­tének azt a két évszámát, amelynek mindegyike külön is csaknem a nemzet pusz­tulását jelzi: 1241 és 1526.* Mohi és Mohács. Mindkét csata után kétségessé vált, hogy ez a nép képes lesz-e még talpra állni. Az 1241-es dátum a 750 esztendeje, április 11—12-én, a Sajó-parti Mohinál tom­bolt véres csata napját jel­zi, amelyet Batu kán tatár seregével vívott IV. Béla ki­rály a nemzet színe-virága élén, s amely gyászos veresé­günkkel végződött. Korabeli források szerint Mohinál 65 000 magyar csapott össze nagyjából ugyanennyi fegy­veres tatárral, s ebben a számban nincsenek benne azok a segélyhadak, amelye­ket a tatár meghódított né­pek férfiaiból vitt-hajtott maga előtt. Ilyenek voltak azok az oroszok — mintegy 40 000-en —, akik fejszéikkel szinte percek alatt szilánk­ká vágták-aprították az uzso- ki és vereckei határvédő gyepüket. Március 10-ére szabaddá tették az utat s két nappal később a tatár elsöpörte Dénes nádornak az Orosz-kaput vitézül védő se­regét. Ez volt a fősereg, amely- lyel Batu kán érkezett ma­gyar földre, s amelyet öccse, Sejbán vezényelt. A tatár még két sereggel tört be a Kárpát-medencébe, az egyi­ket Orda vezette északról, a másikat Kádán és Bogutáj, ezek Radnánál és az Ojtozi- szorosnál keltek át a hatá­ron. A FÖURAK KÉSLEKEDNEK — A KUNOK ELVONULNAK A király — bár a tatárok előhada március 17-én már Vácot is elpusztította, lako­sait a püspökkel együtt kard­élre hányta — még nem tu­dott elindulni, mert a kato­Ügvfélfogadási dömping. Ügy­intéző: Szabóné, Molnárné. Kovácsné. Ügyfelek: Nagy Géza. Horváth Béla. Nagy Géza: — Jó napot kívánok! Szabóné: — Jó napot kí­vánok! Régen láttam. Hogy van? És a kedves édesany­ja? Nagy: — Tavaly meghalt szegény. Szabóné: — Ö. pardon, fo­gadja őszinte részvétem. Pa­rancsol egy széket? Miben lehetek segítségére? Közben Horváth: — Kezü­ket csókolom, hölgyeim! Ügyintézők: Szép jó na­pot. kedves uram! Horváth: — Szabadna za­varnom a drága hölgyet egy percre ? Kovácsné: — Hogyne, meg­tisztel. Parancsoljon! Horváth: — Ezt a papírt szíveskedjék megtekinteni. Kovácsné: — Netán ebbe a hivatalba hozta? Horváth: — Bátorkodtam. Kovácsné: — Milyen jól tette! Szíveskedjék egy szép aláírást ide. . . Itt a toll. Há­rom nap múlva elintézzük azt a csekélységet. A végzettek UNETA—A (—alapfok), UNETA—B (=bírságolással rendre taní­tott) és UNETA—S .^sem­mitől sem riadunk vissza) oklevelet és egyenruhát kap­nának. Igv az ügyfél vá- lászthatna ügyintézőt magá­nak. Álmodozásomból egy hang riaszt fel: — Mondja, nem ért ma­ga a szóból? Hát nem meg­mondtam? Itt kell aláírni!!! Tudom, hol vagyok. A hi­vatalban. UNETA nélkül G. É. nákat hozó főurak és. főpa­pok csak lassan gyülekeztek. A nemrégiben a tatárok elől elmenekült kunok csapatai is még csak Buda felé tartot­tak. amikor a fölizgatott tö­meg megrohanta és lemészá­rolta a kunok fejedelmét. Kötönvt és kíséretét, mert a tatárok támadásáért — igaz- talanul — a kunokat okolta. Több sem kellett a kunok­nak. Amint hírül vették, mi történt királyukkal, most már valóban a magyarok ellen fordultak és rabolva- gyilkolva déli irányba kivo­nultak az országból. Pedig mennyire elkelt volna ennek a vitéz és a tatár harcmo­dort jól ismerő népnek, a se­gítsége! Ugyanekkor Frigyes osztrák herceg is visszatért hazájába, hogy új katonákat toborozzon. Ezek után IV. Béla már nem tudott kitérni a táma­dást sürgető környezete — köztük Kálmán öccse és Ug- rin kalocsai érsek — követe­lése elől, hogy ne várjon to­vább, hanem induljon Batu kán elé. Pedig a váradi, a Csanádi, a pécsi püspök, Kán László és sok más főúr még útban voltak Pest felé, aho­va Béla király eredetileg ter­vezte a nagy csatát. Amikor a magyar sereg megindult (március 23.), Sej­bán visszavonult. Miután fel­égette Egert és az őt üldöz­ni kezdő Benedek váradi püspök és Both ispán sere­gét csellel megfutamította, csatlakozott a Hernád bal Sötétszürke kabátos, koro­sodó asszony áll a színpa­don. Fején sapkát visel, vo­násai fáradtak, elgyötörtek. Lányát szapulja, férjét nó­gatja, unokáját riogatja. Nagydarab, fásult asszony. Csak amint megszólal, vál­tozik egyszeriben ismerőssé. Pécsi Ildikó új színház­ban. S új szerepkörben? A nagymamát játssza a József Attila Színház Csao bajnbino előadásában. Az ötvenes évek robotjába belefáradt nagymamát, akinek a kor kínjain túl szükségszerűen viselnie kell a család minden gondját-baját. Pécsi Ildikó remek karaktert hoz. Első szerepe a megújuló József Attilában. Léner Pé­ter igazgató hívó szavára szerződött a színházhoz, épp akkortájt, amikor azt rebes­gették, megpályázza — tán meg is tette? — az akkor még Népszínház nevet vise­lő teátrum igazgatói tisztét. Am úgy látszik. nagyobb volt a csábítás, a majdani szerepek és főként a közös munka vonzereje. Pécsi Il­dikó odahagyta a Józsefvá­rost. s Angyalföldre szerző­dött. Pedig tudható-hallhaíó volt. színésztársai nagyon bíztak benne, komolyan akarták is, hogy igazgatójuk legyen. A színésznőben azon­ban győzött a színész! Félre­dobta színházszervezői aka­rását. hogy részt vegyen egy színház új arculatának ki­alakításában. És Pécsi Ildikó mostaná­ban nemcsak a színpadon, a televízióban, a szinkronban, a rádióban, szóval a színé­partján táborozó fősereghez és közölte bátyjával a ma­gyarok erejét. Batu ezután elfoglalta a Hernád jobb partját is, jól kihasználva a Sajóba ömlő Hernád körüli erdőt, mely takarta hadi mozdulatait. A magyarok ve­lük szemben, már a Sajó jobb partján, Ónod és Mohi környékén vertek tábort. Odaérve, tüstént megszállták és megerősítették a Hernád torkolatánál átvezető hidat. VÉGZETES HIBA A nagy sereg láttán Batu aggódni kezdett, de miután egy magaslatról megszemlél­te a magyar tábort, meg­könnyebbült: „Sok a magyar — mondta —, de kezünkben vannak, mert. . . mint a bir­kák, nyáj módjára, szűk akolba zárták magukat.” Mint köztudott, a magyarok azonfelül, hogy sátraikat egy tömegben állították fel, még szekerekkel is körülvet­ték táborukat, ami végzetes hibának bizonyult. Talán még ennél is na­gyobb baj volt az elégedet­lenkedő főurak által szított királyellenes hangulat. „So­kaságukban elbizakodva csak gúnyt űztek királyukból, mi­kor övéit buzdította, hogy derekasan készüljenek a harcra és sok zászlót saját kezűleg osztott ki a főembe­reknek. .. ” — olvashatjuk egy korabeli leírásban. Né­melyek „még kívánták is, hogy a király csatát veszít­sen, hogy azután ők annál kedvesebbek legyenek... ” szi munka megszokott szín­terein jeleskedik. Nemcsak azzal hívja föl magára a fi­gyelmet, hogy magán-színi- iskolát szervez, hogy az Imá­dok férjhez menni rendezé­sére készül. Nemcsak így kí­vánja kamatoztatni azt, amit most már gazdagnak mond­ható művészi pályáján meg­tanult, megismert. Színházá­ban, kollégái mesélik. új szerepkörben is tetszeleg. Fe­jébe vette, foglalkozni fog a ÜNNEPLÉS UTÁN VÉRFÜRDŐ A tatárok április 11-én in­dultak támadásra, ám egy orosz kém hírt hozott róla s a magyarok felkészülve vár­ták. A hidat őrző Kálmán — Béla öccse — és Ugrin ér­sek visszaverték a tatárokat. A magyar sereg azt hitte, egyelőre győzött, s részben nekilátott az ünneplésnek, másrészt nyugovóra tért. S amikor néhány óra múltán maga Batu kán indította meg addig soha nem látott nyílzáporral bevezetett tá­madását. a magyar urak bi­zony nem tudtak fegyverre kelni. A szűk táborban óri­ási volt a zűrzavar. A kato­nák nem találtak csapatuk­ra, lovaikra, s mire hadi­rendbe sorakoztak volna, a tatárok átkeltek a hídon, s a vitézül, keményen küzdő Kálmánt és Ugrint seregeik­kel visszanyomták a tábor­ba. Ám a magyarok új ellen- támadása visszaszorította Batu kán seregét. A tatár­vezérek már a visszavonu­lást latolgatták, ám Batu nem tágított. Szubutáj, a tatár derékhad legerősebb csapataival a Sajó alsó fo­lyásánál vért hídon kelt át. egy másik sereg Sejbán ve­zetésével északon gázolt át a Sajón, s így három oldalról kezdtek új támadásba. A ma­gyar táborban kitört a pá­nik. Ami ezután következett, az 10 000 magyar lemészár­lása volt. „Megölték a főpa­pokat, a főurakat, aztán a magyarok végtelen sokasá­gát, hallatlan vérontással — írja Frigyes császár —. melyhez hasonlóról a leg­régibb idő óta, egy csata le­folyása alatt, sohasem tör­tént említés... ” Csak kevesen menekültek, de köztük volt IV..Béla, akit testőrei életük sokszoros koc­káztatásával vágtak keresz­tül a tatár seregen. Ugrin érsek elesett, a sebesült Kál­mán pedig, bár neki is sike­rült elmenekülnie, a Dráván túl halt bele sebeibe. Cl. K. színészet menedzselésével. Nos, nem menedzserirodát nyit, nem a szó szoros értel­mében vett menedzselésről van szó. Egyszerűen arról, hogy önmaga szavával, hite­lével, baráti és szakmai kap­csolataival, önzetlen, jó szó­val segít abban, hogy a szí­nészet visszaszerezze megko­pott nimbuszát. Hogy beszél­jenek, írjanak a színházról, a színészekről, akikről mos­tanában egvre kevesebb szó ........... I steni és csodálatos elme volt, s mivel remekül értett a geometriához, nemcsak szoborműveket alkotott, ha­nem sok építési tervet is fölvázolt, alaprajzot s egyéb épületterveket. Ifjú fővel el­sőként fejtette ki, hogy gá­tak közé kellene szorítani az Arno folyó Pisa és Firenze közötti szakaszát; vízi erővel működő malmokat, kallózó- kat és gépeket tervezett, s mivel a festészetet választot­ta hivatásának, nagyon sokat gyakorolta a természet után való ábrázolást — írja híres életrajzában Vasari Leonar- dóról. És mintha ez az ötszáz éves életrajz folytatódna most a Széchenyi könyvtár­ban, az Aktualitás és mítosz Című kiállítás is egységben tárgyalja a festő, a szobrász, a grafikus meg a mérnök, az anatómus, a geológus, a bo­tanikus, a feltaláló, a filo­zófus, a repülést és az opti­kai jelenségeket kutató Leo­nardo életművét. Az olasz kultúrintézet és az Országos Széchenyi Könyvtár a ma­gyarországi olasz kulturális napok alkalmából igazi att­raktív tárlatot állított ösz- sze, amelyen felvonultatja a reneszánsz legnagyobb alak­jának alkotásait. Eredeti Leonardo-festményeket, le­heletfinom rajzokat, tanul­mányokat, metszeteket, má­solatokat, olasz, magyar és angol gyűjteményekből. Lát­hatunk mérnöki rajzokat, építészeti terveket és rekonst­ruált modelleket, anató­miai tanulmányokat, betűter­veket, térképeket, a művész első önéletrajzát, korabeli kéziratokat. A kiállítást összeállító Alessandro Vezzosi profesz- szor, a firenzei Museo Ideale igazgatója feltárta és doku­mentálta Leonardo da Vinci életművének magyar vonat­kozásait is. Nem csak azál­esik, hisz a politikai, gazda­sági viharok úgymond’ el­vonják a figyelmet a szín­házról, elveszik a helyet a kultúra elől. Pedig a színész­nek kell a fény — nemcsak a színpadon —, kell, hogy beszéljenek róla. Mert csak így nyer visszaigazolást mindaz, amire fölesküdött, hogy szórakoztat, hogy tanít, hogy embert formál. S mind­ezt Pécsi Ildikó tudja jól. R. K. Emelőgépezet óriáságyúk szállítására tál, hogy részletesen elemez­te Leonardónak a magyaror­szági gyűjteményekben lévő alkotásait, hanem bemutatja azokat a dokumentumokat is, amelyek bizonyítják: az itáliai reneszánsz festőfeje­delem, ha nem is járt Ma­gyarországon, ismerte, szá­mon tartotta országunkat. Bemutatják azokat a térké­peket, amelyeken Leonardo lerajzolta Magyarországot, a Kárpátok vonulatát, a Duna folyását. Megtudhatjuk e ki­állításon, hogy barátai és ta­nítványai révén Leonardo kapcsolatban állt Mátyás ud­varával, s hogy egy Madon­na-képet is festett a király­nak. Feltárta a kutatás, hogy Leonardo motívumai jelen­nek meg egy farkashidai pa­lota kerámiapadozatán. Leonardóról már a kortár­sak is ámulattal beszéltek, írtak. Azóta is megszámlál­hatatlanul sok könyv, tanul­mány foglalkozik rejtélyes életével és kimeríthetetlenül gazdag munkásságával. E ki­állításra is megjelentettek egv igényes és az újabb ku­tatások eredményeit repre­zentáló katalógust. (Kádár) A mohi csata LEONARDO MÍTOSZA ÉS AKTUALITÁSA (Íj szerepkörben: Pécsi Ildikó Pécsi Ildikó és Láng József a Csao bambino című színdarabban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom