Új Nógrád, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-15 / 87. szám

4 un-nuzj LÁTÓHATÁR 1991. ÁPRILIS 15., HÉTFŐ „Kiszolgáltatott a művelődési központ” Kényszerű változások a színházi programban A BOROTVA ÉLE —AC/DC POPSAROK Ha egy színházi bérlettulajdo­nos manapság a József Attila Mű­velődési Központtól kap értesí­tést, akkor abban szinte biztos, hogy műsorváltozásról esik szó. Mivel magyarázható a már-már követhetetlenül sok cserebere? — kérdeztük Kojnok Nándort, az intézmény — színházi ügyekben illetékes — munkatársát. — Mindenekelőtt szeretnék elnézést kérni hűséges nézőink­től, akik az általunk meghirdetett bérletsorozatok előadásaira kí­váncsiak és képesek anyagi áldo­zatra is egy-egy remélt színházi élmény kedvéért. Számunkra is nagyon kellemetlenek a kénysze­rű változások, mert akarva-aka- ratlanul rontják hitelünket, presz­tízsünket. Sajnos, azonban keve­set tudunk tenni ellenük, hisz — mint minden más művelődési központ — mi is kiszolgáltatottak vagyunk a színházaknak. Főleg az úgynevezett nagy neveket felvo­nultató társulatok csak magas áron vállalják a vidéki vendégsze­replést. így kénytelenek vagyunk viszonylag drágábban adni a je­gyeket, de ily módon sem tudjuk valamennyi költségünket fedezni. El kell fogadnunk a színházak ál­tal diktált időpontokat, s ráadásul semmilyen szerződési garancia nincs a kezünkben azok betartatá­sára. —Milyen konkrét okokra vezet­hetők vissza a sűrű programválto­zások? — Gyakorlatilag ahány eset, annyiféle indoka van. Például a székesfehérváriak nagy érdeklő­déssel várt Pendragon-legenda feldolgozása az ősszel két alka­lommal is Esztergályos Cecília veszprémi — azaz „anyaszínház- beli” — váratlan elfoglaltsága miatt maradt el. Az a gyanúnk, hogy egyébként sincs felhőtlen kapcsolat a két dunántúli város színháza között. A tavaszi bérlet- sorozat két „slágerét” viszont a Madách Kamara Hoppá Rézimi, illetve a Nyitott házasság című produkciója jelentette volna. Az előszerződést jó kapcsolatok ré­vén kötöttük meg. Az időközben bekövetkezett egyetlen személy- csere elég volt arra, hogy egyezte­tési nehézségekre hivatkozva lemondják először az egyik, majd a másik előadást is. Ugyanis, amíg a fővárosban telt ház előtt megy egy sikeres darab, addig nem szí­vesen mozdulnak vele vidékre. — Mi került ezek helyett a Jó­zsef Attila bérletprogramjába? — Egyrészt a tavaly őszről elmaradt (!) Nóra, másrészt a szó­lóelőadásnak tervezett Harapós férj. Még szerencse, hogy a Sza­bin nők elrablásával, illetve a Naftalinnal nem volt, illetve nincs probléma. F aluszervez'ók diplomával Az elmúlt napokban Salgó­tarjánban diplomakiosztó ün­nepséggel zárult a faluszerve­zők tanfolyamának program- sorozata. A . kétnapos rendezvény szakmai záróprogramjában a falu jövőjében érdekelt pártok képviselői rövid vitaindító előadásokban fejtették ki el­képzeléseiket a falufejlesztés­ről, területfejlesztésről, vala­mint az agrárpol itikáról. Az ezt követő vita után dr. Bárlaky Pál és dr. Böhm Antal kandidá­tusok — a téma kiváló ismerői és kutatói — álltak a hallgatók kérdéseinek össztüzébe: a he­lyi társadalom esélyeiről, az önkormányzatokkal való szö- vetségről-együttműködésről, a művelődés és kultúra szere­péről a települések jövőjének tükrében. Kérdés számtalan! A válasz? Egy bizonyos: a falu sorsa to­vábbra sem látszik megoldott­nak. Számtalan alapvető kér­désre ma még nincs elfogadha­tó válasz. „Felülről” nem vár­hatók csodák, vagyis marad a „magad uram, ha szolgád nin­csen...” Közösségalakításban, szemléletátadásban — a falu­szervezők megpróbálják! —ZZs— Műszaki magazin felsőfokon T echnika-riport: ez évben hatszor Technika-riport címmel új szí­nes, rendkívül igényes kiállítású lapot üdvözölhetünk. A Technika-riport beköszöntőjét Bottka Sándor, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökhelyettese írta, ismertetve az új szaklapot, amely ez évben hat alkalommal, jövőre pedig havonta jelenik meg. Az elnökhelyettes köszöntőjét kérés­sel kezdi: szeretné, ha a lap bemu­tatná azt a korszakváltást, ami a fejlett ipari országokban mintegy két évtizede kezdődött, s amely nyomán számos, rohamosan kor­szerűsödő technológia jött és jön létre. Érzékeltesse a lap azt az átmenetet, amely a nehéziparra alapozott gazdaságból, a nagy szellemi munkatartalmú munka­technológiák, termékek és szol­gáltatások gazdaságába vezet. Haris Tamás kiadóigazgató és dr. Presztolánszky Lajos főszer­kesztő, a lap hetedik oldalán az osztrák alapítóhoz — a bécsi Ver­lag Technik Report GmbH — fű­ződő tízéves munkakapcsolatról szól, illetve a nemzetközi szer­kesztőségi csapat magas színvo­nalú szakmai munkájáról biztosít. A hatvannégy oldalas szaklap állandó rovatai: TRB-hírmaga- zin, vezetéselmélet, gazdaság, találkozások, interjúk, szakvásá­rok, rendezvények, automatizá­lás, méréstechnika, bemutatjuk..., adattárolás, számítástechnika, elektronika és termékmagazin. — Milyen műsorok várhatók még a színházi évad végéig? — Örömmel mondom, május 29-re sikerült „megszerezni” Somerset Maugham Örökké té­ged! című, a közelmúltban bemu­tatott vígjátékát egy „toborzott társulat” előadásában. A fősze­replők között van többek között Fehér Anna és Bajor Imre — a Szomszédokból —, Tahi Tóth László és Pécsi Ildikó is, aki azon­ban halmozza a szerepeket, hisz Gyarmati István zenéjéhez szöve­geket írt, sőt ő rendezte is a dara­bot. A színésznő Radó Denise ezúttal a koreográfiát tervezte. A Pódium sorozatban hátravan még a Moór Mariann—Hegedűs D. Géza páros és a Balázs Péter— Tahi Tóth László kettős fellépése április 19-én, illetve május 9-én. A szezont június 23-án, Haumann Péter—Mikó István Micsoda ka­baréjával zárjuk. Reméljük, egyik programot sem kell elhalasztani vagy mással felcserélni. 0 — Körvanalazódik-e már az őszi program? — Részben. Egyelőre a Mik­roszkóp Színpaddal van biztosnak látszó megállapodásunk egy öt előadásból álló — Antal Imre, Árkus József, Gálvölgyi János. Sas József és a Markos—Nádas duó fémjelezte — sorozatra. — csébé — Biztosításunk garancia — Ez nem újjászületés és nem visszatérés. A közönség (és a ked­véért a sajtó is) imádja így látni a dolgokat. Nem erről van szó. A ke­rék az forog, forog, nem áll meg — magyarázza Angus Young Franck Brignandynak, aki türelmesen várt, míg az interjúkérők között lassan sorra kerülhetett. O maga nem szól: hadd beszéljen az AC/DC gitárosa. Talán még mindig a többiek kérdé­seire válaszol megállíthatatlanul, vagy kényszer fogta el, hogy jól ki­beszélje magát. Úgy látszik, a fran­ciáknak ez most megfelel. — Jó dolgok akkor születnek, ha minden szépen, annak rendje és módja szerint összejön. Ha nem, akkor nincsenek jó dolgok. Passz. Kész. Ennyi az egész. Nekünk évekig nem bírt össze­jönni semmi jó. Ha nem voltunk stú­dióban, turnéztunk. Ha nem turnéz­tunk, stúdióban voltunk és éppen azon munkálkodtunk, hogy valami jót összehozzunk, mikor abba kellett hagynunk, mert újabb turnéra indul­tunk. ’88. szeptemberében körülbe­lül a milliomodik turnénak lett vége. Azt mondtuk, oké, most ne új hang­versenyeket írjunk alá, hanem egy szép hosszú pihenőt, hogy rendesen magunkra zárhassuk a stúdió ajtaját. Vagy pedig fogadjuk el, hogy — koncert ide, koncert oda — lassan el­felejtenek. Néhány hónap múlva már egy új LP számait írtuk. 1990 februárjában kész volt minden, már csak fel kellett (volna) venni. No, de ki lesz a produ­cer? Mert mi nem értünk a produceri teendőkhöz. Ez gyenge pontunk, be kell vallani. A beszélgetésekben legtöbbször Bruce Fairbairn nevét említette mindenki. Márciusban megkerestük, felkértük, legyen a producerünk. Azt mondta, kész örömmel, és két hónappal később dobozba tettük az utolsó nótát is. Azelőtt féltünk a producerektől, mert mindegyik meg szerette volna változtatni az AC/DC-t, és ennek mi ellenálltunk. Fairbairn az anyagot nézte, bennünket a szükségesnél többször nem háborgatott, vagy bántott. Szerintem a világon a leg­jobb rockproducer. A többiek is jók, de nem rockproducerek. Ez igen fontos. Valami hiányzik belőlük. Bruce-szal pihentető volt a mun­ka. Nem túlzók, ha azt mondom, hogy néha szinte lazítottunk. Azt mondta, neki az a lényeg, hogy úgy vegyük fel a számokat, ahogy azok nekünk a legjobban tetszenek. Ré­gen dolgoztunk ilyen nagyszerű körülmények között. Ennek köszön­hető, hogy fel-feltűnik a korai AC/ DC hangzás, a High Voltage hangzá­sa, amikor még Bon Scott velünk volt és klubokban játszottunk. Itt bújkál, itt érződik az akkori idők biz­tonsága, melege, meghittsége. És van még valami a lemezen, amit eddig, nem is tudom, igazán játszottunk-e valaha. A blues. Lehet, Csapott egyet a Moby Dick az Old Boyson, Demjén, valamint a Moho Sapiens tartja múlt hónapi helyét. Cliff Richard a születésna­pi lemezalbumáról került lssan fel a 15. helyre azzal a rock’n’rollal, melynek címe A lány nem tehet róla. Ez még márciusban volt. Elég szépet zuhant, mert most a 23. Prince eltűnt. Viszont mások két dallal is szerepelnek: Szandit hogy ezután jobban fogjuk ezt a stí­lust szeretni? Beszéltünk róla. Min­denesetre érzem, hogy engem na­gyon megfogott, megragadott Mud­dy Waters, Little Richard, vagy Chuck Berry. Egyébként ő a ked­venc gitárosom. A németek megkérdezték az előbb, miért épp ,A borona éle" (The Razor’s Edge) a lemez címe. Részint, mert Bruce ezt jóváhagyta, részint pedig mert egyszer a sivatag fölött gyönyörű, békés, napsütéses időben, csúnya, fekete felhőcsíkot láttam a kék égen, a látóhatár szélén. Nagy hatással volt rám. Alig hittem a szememnek. Vannak ilyen alatto­mos fekete felhőcsíkok a világban másutt is. És az ember sokszor alig hisz a szemének. Vass Imre és Demjént említettük március­ban, de a húszban van egy újabb ZZ Top és Pat Boone az I’ll be home-mal a Why baby why mel­lett. Hadd mondjuk még el, hogy szépen jön felfelé Faragó Judy István neve kezdőbetűivel, az F. J. I.-vel, egy jó gitárszámmal, de aztán csönd, mert májusra nem marad meglepetés. TOP TEN —A legjobb tíz Márc. Apr. 3. 1 .Ugass, kutya!—Moby Dick 2. 2.Mindig ugyanúgy—Demjén Ferenc (remix) 9. 3.Boogie Nights — Vili to Power 8. 4.Lovething—ZZTop 7. 5 .A rozsda készen áll — Omen 1. 6.Memphis, Tennessee—Old Boys — 7.Gonna make you sweat—C+C Music Factory — 8.Valami változik majd—Chet Atkins + M. Knöpfler — 9.All right now—Free 10. 10.Angyalbőrben minden kicsit más—Moho Sapiens MHH JEAN MARAIS: Történetek az életemből* 1. A tündérjáték elkezdődött Az álságos helyzetek, a hazug­ságok jóval a születésem előtti időkre nyúlnak vissza: Louise Schnell, a nagynéném Elzászból származott. Több fivére és nővére volt. Nővérei közül csak hármat ismertem: Eugénie-t, Madeleine - t és Joséphine-t. Luise férjhez ment Modeste Vassord-hoz és három gyermeke született: Albert, Madeleine és Marie-Aline. Modeste hazárdjátékos volt. A pénz kifolyt a kezéből. Joséphine férje Henri Bezon volt, egy kedves, szorgos, becsü­letes ember, aki hamarosan igaz­gató lett munkahelyén, A Gondviselés nevű részvénytársa­ságnál. Mivel gyermekük nem született, Joséphine és Henri ne­velték föl Marie-Aline-t, Louise legkisebb gyermekét. Marie-Ali- ne-ból Henriette lett és kisvártat­va Bezon kisasszonyt már Vas- sord kisasszonynak hívták: kez­dődtek a fonákságok. A hamis Henriette Bezon hoz­záment Alfred Villain-Marais- hoz, aki az Alfred Marais nevet viselte. Alfred állatorvosnak ké­szült. Henriette egy zárdában ne­velkedett, apáca akart lenni. Henri Bezon erőszakolta ki a házassá­got, majd nem sokkal később cu­korbetegségben meghalt. Alfred * A francia film, színpad világhírű művésze nagy sikerű könyvben összegezte életútját. A vaskos kötet a Gondolat kiadásában rövidesen megjelenik. Ebből közlünk részlete­ket. Cherbourgban telepedett le Hen- riette-el. Joséphine néni is hozzá­juk költözött. Henriette-nek há­rom gyermeke született: 1909- ben Henri, 1911 -ben Madeleine és 1913. december 13-án jómagam, Jean. Visszás helyzet: anyám látni sem akart. Madeleine lánya né­hány nappal korábban halt meg, s ő ismét lányt szeretett volna. Hazugság voltam; el kellett volna tűnnöm. Louise nagyanyám elhagyta a férjét, és azontúl ő is nővérével és leányával élt. Cherbourgról nem sok emlé­kem maradt. Nagy, kissé szomorú hangulatot árasztó házra emlék­szem, a falakat borító, kordován­bőrt utánzó papírtapétákra, egy kovácsműhelyre... A tőszom­szédságunkban valóban egy ko­vács háza állott, annak az udvarán játszottunk a testvéremmel. Még ma is az orromban érzem az égett szaru szagát. Ott volt még egy hintaló, egy gyerekautomobil, Eugéne keresztapa ajándéka (az igazi keresztapám nem ő volt, hanem a bátyám). A háza előtt az Yvette tér, amely gyermekszem­mel nézve óriásinak tűnt, (szá­munkra tiltott terület volt), a Rou- le-hegy, ez a kis szürke domb, amelyet képzeletem titokzatossá varázsolt. Emlékezetem felcsil­lant még néhány üvegcserepet egy sivár tengerparton; felrémlik előt­tem sötétkék, inggaléros bárso­nyöltönyöm, az összes hozzá tar­tozó cécóval: hajsütő pörkölte fürtjeimmel, megégett füleim­mel, meg a sétapálcával, amelyet kétméterenként elpotyogtattam... És Á hogy feledhetném anyám zsémbelését, amikor Pearl White- ot mentünk megnézni a mozgó­képszínházban? A hivatásom iránti vonzódás minden bizonnyal akkor ébredt bennem. Szerelmes voltam a makulátlan szőkeségű Pearl Whi- te-ba. Arról ábrándoztam, hogy ugyanaz lesz a foglalkozásom, mint neki. Újra eljátszottam a New York rejtelmeit, gyermekszobám méreteihez igazítva: partnereim a Pearl White nevet viselő babáim, valamint ólomkatonáim voltak. A cherbourgiak szemében anyám volt a „párizsi nő”. Noha nem festette magát túlzottan, már ez a kevés is sértette az ízlésüket. Botrányosnak találták a legújabb divat szerint készült ruháit, magas sarkú cipőit, parfümjeit — sőt még azt is, hogy rendszeresen für­dette a gyerekeit. Ezekre a dol­gokra persze én már nem emlék­szem, anyám mesélt róluk nekem meg a bátyámnak. 1914 és 1918 között az összes létező gyermekbetegséget elkap­tam: a szamárköhögést, a kanya­rót, a skarlátot, a fülgyulladást, a hörghurutot és mindennek tetejé­be még a spanyolnáthát is. Ezt a betegséget azért hívták „spanyol­náthának”, hogy ne kelljen ki­mondani a pestis szót, ami pánik­ba ejtette volna a lakosságot. Az orvosok már lemondtak rólam: tükröt tartottak a szám elé, hogy lélegzem-e még. Anyám követel­te, hogy adjanak be nekem vala­milyen oltást. „Az megölné” — vélte az orvos. „Ha már minden­képpen meg kell halnia, hát ma­gam adom be neki azt az oltást” — válaszolta anyám. Kicsikarta az orvostól a receptet és beoltott. Vállalta a felelősséget. Testhő­mérsékletem 41 fokról 36 fokra zuhant le. „Megöltem” — zoko­gott anyám. „Megmentette az éle­tét” — felelte az orvos. Azért mondom el ezt az epizó­dot, hogy megvilágítsam anyám jellemét. Ez az asszony valóban élt-halt a gyermekeiért. Mesélt nekem arról a pokoli utazásról is, amikor Cherbourg- ból Le Havre-ba vitt engem, hogy megvizsgáltasson egy fülspecia­listával. Háború volt, amikor úgyszólván kilátástalan kocsit szerezni. Anyám szigorú volt és igazsá­gos, gyöngéd és zord, jó kedélyű és komoly, elegáns és szép, szebb, mint Pearl White. Apámat, aki 1914-ben bevonult katonának, nem nagyon ismertem. Ötéves voltam, amikor hazatért. Anyám elbeszélése szerint éppen egy ber­náthegyi kutya hátán lovagoltam, amikor belépett. „Apád le akart szedni róla, mire te azt mondtad: »Ki ez a hülye bácsi, aki nem hagy játszani?« Érre adott neked egy pofont. Akkor döntöttem úgy, hogy elmegyek, veled és Henrivel együtt. Magunkkal vittük a nagy- nénémet és a nagyanyádat is.” Anyám ünnepi fényt akart adni a szakításnak. Elutazásunk napján kivilágította az egész házat. Az én szememben az a dráma operai díszelőadás volt. A tündérjáték egy Párizs felé robogó vasúti ko­csiban folytatódott. (Következik: Kicsaptak az isko­lából.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom