Új Nógrád, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-11 / 59. szám
4 immm] LÁTÓHATÁR 1991. MÁRCIUS 11,. HÉTFŐ Volt munkaszolgálatosok gyűlése Szekszárd. A Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetségének MUSZ 1951—56 tagozata, szombaton országos nagygyűlést rendezett Szekszárdon. Az 50-es években — főként katonai munkaszolgálatra — elhurcoltak, ma már csak 30 ezres táborát, több mint 400-an képviselték a forró hangulatú gyűlésen. Agrárpiaci információs rendszer Agrárpiaci információs rendszert alakítanak ki hazánkban a magyar kormány és az Európai Közösségek Bizottsága közötti egyezmény alapján, az EGK finanszírozásával . Az ehhez szükséges technikai felszerelések szállítására kiírt nemzetközi pályázat széles körű érdeklődést keltett. A pályázatokat szakértői bizottság értékeli, és ennek alapján nyerik el a megrendeléseket a hazai és a külföldi vállalatok. Egyéves az Ausztria Lottó Egyéves az Ausztria Lottó, ez glatt 3,7 millió szelvényen 20,5 millió fogadást kötöttek. Ez játékhetenként átlagosan 400 ezer tippet és 70 ezer szel vény t jelent. Az Ausztria Lottó magyarországi bevezetésekor Budapesten és Győr-Sopron megyében 45 volt a felvevőhelyek száma, azóta ez megduplázódott. A tervek szerint, az idén a hálózat tovább bővül, az év végére már 200 helyen adhatják le tippjeiket a játékosok. Egyházi iskolák Vácott A váci önkormányzati testület egyhangú döntése alapján, több iskolát is visszaadnak a városban az egyháznak. Eszerint, a Karolina Általános Iskolát — amely az államosítás előtt is az egyház tulajdona volt — szeptembertől a váci alsóvárosi plébánia veszi át — és katolikus iskolaként működik tovább. Ugyancsak visszakapták — részben már a tanácsi irányítás alatt visszakapják — a piaristák volt épületeiket, így az ősszel, egyelőre két osztállyal, már piarista gimnázium is újra beindul Vácott. Tekintélyes egyetemeket Pécs. A megújuló orvostudományi egyetemek demokratikus, de tekintélyes intézmények legyenek, amelyek megalapozzák az általuk képzett orvosok tekintélyét is — jelentette ki Surján László népjóléti miniszter, aki szombaton, a Pécsi Orvostudományi Egyetemen találkozott a város orvosaival, egészségügyi alkalmazottaival és az egyetem oktatóival. A sárkánykígyó Ha már • a garabonciásokról szóltam, szólnom kell a sárkánykígyókról is, hiszen a hiedelmek szerint a garabonciások gyakran sárkánykígyón lovagoltak. A gazdag népi képzelet pikkelyes, krokodilhoz hasonló állatoknak írja le őket hosszú farokkal és denevérszárnyakkal. Mezei kutakban, gödrökben, lyukakban éltek. A garabonciás onnan csalta elő a sárkánykígyót varázskönyvvel és imával. A néphit különleges, csodálatos erőt tulajdonított a mondabeli állatnak. Azt tartották, hogyha valaki sárkánykígyó vérével kente be a szemét, az képes volt meglátni az elásott kincset. Ha valaki a sárkánykígyó fogát a nyakában hordta, az nagyerejűvé változott. Néhány pásztorember esküdött arra, hogy a sárkány kővé tudta változtatni az embereket. Ma már egészen ritkán hallhatók erről a különös állatról történetek, de azért egyet sikerült Do- maházáh összegyűjtenem: „Hangonyon a tehenek a Biriny alatt szoktak legelni. Ott legeltetett a csordás. Egy tehén mindennap meg volt szopva. Mikor a csordás hazahajtott, sose volt nála tej. — Mi van evvel? Mi van evvel? — kérdezgette a gazda a csordást. Mondja aztán a csordás: — Kijár a tehén egy gödörbe, mindig arra kószál el. Ott van egy nagy fa, azon meg egy nagy lyuk. Csak ott történhet vele valami. — No, akkor ennek a végére kell, hogy járjunk. Másnap a csordással tartott a gazda. Puskát is vittek magukkal meg fejszét, hogy rálőnek vagy agyonverik, ha valami furcsa jószág bújik ki a lyukból. Hát kijött egy sárkánykígyó, ahogy a tehén megállt a fa mellett. Szopta a tehén tőgyét. A jámbor Elfelejtett népek A világ nemzeteinek nagy családja — hirdetik az ENSZ-ről a politikusok. S hogy meggyőzőbb legyen az érv, olykor hozzáteszik, hogy már 159 tagja van a világ- szervezetnek. Csak ennyi. Vélhetjük annak a brüsszeli találkozónak az ismeretében, ahol megalapították az ENSZ alternatíváját — „legalább 5000 nép nevében”. Az elfelejtett népekről van szó. Mert így nevezték magukat a szervezetet létrehozók, Észtországtól a ki tudja hol található Paupuázsiáig. „Egyetlen dolog hozott össze bennünket: az, hogy létezünk, továbbá, hogy minden erővel harcolunk azért, hogy olyan nemzetté váljunk, amilyenné lenni szeretnénk” — nyilatkozta a szervezet frissen megválasztott elnöke, az észt származású Linnert Mail. Az Unpo — vagyis azoknak a népeknek a szervezete, akiket seholsem képviselnek — 12 tagú, de arra számítanak, hogy az észt, lett, grúz, örmény, tibeti, turkesztáni, tajvani, kurdisztáni, az ausztráliai bennszülöttek, az albániai görögök és a már említett paupuázsiai- ak mellett rövidesen a tagok között tudják az eritreaiakat és az amazóniai indiánokat, meg másokat. Hogy mi a távolabbi cél? Idézzük a Le Monde tudósítását: Megindító volt az ausztráliai bennszülöttek képviselőjének felszólalása. „Azén népem 60 ezeréves, és én mégsem fejezhetem ki magam az anyanyelvemen.” Eminescu-szimpózium Gyulán A százéves bukaresti „Liga Culturala” kétnapos Eminescu- szimpóziumot rendeztek Gyulán. 125 évvel ezelőtt, 1866-ban jelentek meg a budapesti „Família” című román lapban Mihail Emi- nescu (1850—1889) első költeményei, most erre emlékeztek. A „liga” harminctagú küldöttsége, amelyben romániai és besszarábiai irodalomtudósok, írók, költők, színészek és énekesek vannak, ellátogatott a „Magyarországi Románok Szövetségéinek székházába is. állat meg úgy tűrte, mintha a saját borja lett volna alatta. A tehén gazdája rálőtt a sárkánykígyóra, a csordás meg belevágott a fejszéjével. A lövés nem talált, de a balta a sárkány koponyájába mélyedt. Felszállott a sárkánykígyó elrepült Eger felé. Elvitte a csordás baltáját is. Két vagy három esztendő múlva az egri vásárba indult a csordás. Útközben bement Felnémetre a kocsmába. Ott iszogált, mert azelőtt úgy volt, hogy vásárra menet hegyen-völgyön lagzi volt. No, aztán bejött egy ember a csordás baltájával. Bele volt vágva a csordás neve a balta nyelébe, könnyű volt ráismerni. — Hát ez meg az én baltám! Az, amelyiket a sárkánykígyó elvitt pár éve. Odahívta magához az idegent: — Hé, komám honnan vetted ezt a baltát? — Mi közöd hozzá? Találtam az erdőben. Egy koponyába volt benne. — Ez az én baltám, a nevem benne van. Meglett a balta. Felnémetig vitte a sárkány. Aztán ahogy megdöglött, benne maradt a koponyájában.” Nagy Zoltán Tárlat a kastélyban Szirák. Zarkaházi Ildikó textiltervező és a pásztói születésű Szpisták Pál szobrászművész kiállítása március 21-éig látható a kastély galériájában. Szpisták Pál: In memóriám Az utóbbi évtizedek során több olyan eljárást dolgoztak ki világszerte, amelyekkel hatásosan lehet mérsékelni és rövidebb-hosz- szabb időre megszüntetni a fájdalmat. Korábban kizárólag csak gyógyszerek álltak rendelkezésre, ezek hátránya azonban eléggé közismert: nem kívánatos mellékhatásuk lehet, és időnként a dózist növelni kell. Az orvosokat régen foglalkoztatja, miért nem éreznek fájdalmat például a fakírok? E „titok” nyomán indulhatott el Beecher amerikai katonaorvos is; a második világháború idején nagyszámú súlyos sebesültet kérdezett ki, s kiderült, hogy 60 százalékuk iszonyatos sérülése ellenére sem érzett fájdalmat. Arra lehet tehát következtetni, hogy az emberi szervezetnek van egy belső fájdalomelnyomó rendszere, amely felfokozott pszichológiai állapotban működik. S kiderült, hogy ez a rendszer fizikailag is befolyásolható. A hatvanas évek végén például egy ugyancsak amerikai or vos, Reynolds mélyelektródákat bocsátott az agytörzs meghatáro zott pontjaiba, s a betegek fájdalmai megszűntek. Ez a módszerma már klinikai körülmények között általánosan használt. De jó eredményeket érnek el az úgynevezett bőrön keresztüli idegstimulác+ó- val is. A bőrfelület elektromos ingerlésével főleg az alsó háti- zomfájdalntaknál és arcidegzsá bánál — hosszabb időre elmúlik a fájdalom. Felmérések arról tanúskodnak, hogy az arcbőr vibrációs ingerlése a betegek mintegy 60 százalékánál kedvező hatást vált ki. Képünkön elektromos ingerléssel való „fájdaloműzést" láthatunk. A 200 milliamper erősségű áram hozzávezetése a bőr felületére tapaszok segítségével felerősített elektródák útján történik. Hogy is vagyunk? Szoktak azon gondolkodni: hogy vannak? Mióta az eszem tudom, ismerősök a „szia” után „hogy vagy’ -gyal mennek el egymásmelleit. Ez éppolyan praktikus kérdés, mint amit afaluban tesz fel az arra járó a beszélgetőknek: — beszélgettek? Itt a válasz: beszélgetünk, ott:—kösz, jól. Volt. Amíg meg nem jelent a „mihez képest” variáció, majd a karok széttárása: — Most erre mit mond jak?! Azért a kérdést még ne felejtsük el, mert hiába beszélünk munkanélküliségről, veszélyérzetről, inflációról, „semmi sem vál- tozott”-ról — azért csak van valami szép is ebben a nyomorultnak mondott életben. Lassan elhiszem, hogy mi mind a tízmillióan azért kelünk fel reggel, hogy sajnálhassuk magunkat, és azzal fekszünk le este, hogy na, erre minden okunk meg is volt! Kimutatták a magyarokról, hogy pesszimista nép. A Magyar Hírlapban meg azt olvastam, már az is hendikep, hogy Kelet- Közép-Európába születtünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az az újságíró tartja hendikepnek a helyzetet, aki a Trabant-füst borzalmai elől egy hétre a Magas-Tátrába menekült. Célszerű persze pesszimistának lenni, mert úgy az embert kevesebb csaló dás éri. Ismerik a közmondást, ugye? Jobb félni, mint megijedni! Csakhogy mi már úgy nézünk ki, mintha a biztonság okáért állandó rettegésben élnénk,hogy aztán a végén még jól meg is ijedjünk!- Dudellai VISSZHANG(OK) Nézem az Apolló Moziban Sydney Pollack újfilmjét, a Havaná-t. Bevallom: nem a rendező, s nem is az ugyancsak világhírű férfi főszereplő — Robert Redford — kedvéért váltottam jegyet. Lena Olinről — Redford bájos partneréről meg azt sem tudtam idáig, hogy létezik egy ilyen nevű színésznő. A várost akartam — legalább így—újra látni. Az ismerős épületeket, a sok kilométernyi tengerpartot, a természet lenyűgöző szépségeit. A nosztalgiázásból persze semmi sem lett. hiszen Pollack nem idegenforgalmi propagandafilmet csinált. A cselekmény jobbára a játékkaszinók, a kártyaasztalok, a pókerhősök zárt, sejtelmes világában játszódik, s csak alig villan fel valami a személyesen megcsodált környezetből. S bár a közelmúltban Budapesten járt rendező azt nyilatkozta alkotásáról, hogy „ez a film úgy gyönyörű, ahogy van'', mégsem a szerelmi románc fogott meg igazán: a politikai vonatkozások ejtettek rabul. A Batista-uralom ellen felkelők, az amerikanizálódás ellen tiltakozók tombolását, örömünnepét látván minduntalan az jutott eszembe, hogy vajon az akkoriforradalmárok közül hányán akarják ma Fidel Castro rendszerének megbuktatását. Vajon 1959 újévének győztesei közül ki gondolt akkor a jegyrendszerre, az üres boltokra, az utazási korlátokra. Biztos senki, hisz a Cuba libre-t, azaz a szabad Kubát éltető mámor percei nem erre valók voltak. Mindenesetre furcsa dolog a történelem—elmélkedtem tovább — hisz a Castro-ellenzék manapság ugyancsak a szabadság szent eszméje jegyében szerv ezkedik. *** Olvasom Elet és Irodalomban, hogy ,.a kultúrát úgy lehet nyereségessé tenni, ha megszüntetjük''. Mezei András kezdi így az Állami Könyvterjesztő Vállalat igazgatójával készített riportját, mintegy összes keservét belefogalmazva e szarkasztikus mondatba. Ismeretes — csak a könyvszakmánál maradva —, hogy az egyébként kívánatos piaci konkurencia törvényei miféle alantas kínálat irányába mozdították a kiadók reflexeit. Talmi értékek hódítanak, a klasszikusok, a szépírás mai mesterei pedig háttérbe — netán feledésbe — merülnek. E berzenkedések közepette akadt meg a szemem az ÉS egy másik oldalán lévő hirdetésen: „Magánkiadó, amely kitart a kultúra mellett’' —olvasom az ez idő tájt igencsak ritka ajánlatot. S hogy nem zsákbamacska a dolog, arról címek is gondoskodnak. íme néhány a megnevezettekből: A magyar nyelv könyve; Bárczi Géza Magyar szófejtő szótár-a; Karinthy Frigyes Tanár úr kérem- je; C.v. Nagy Lajos Alapfokú helyesírási gyakorlókönyv-e; Révay Nagy József Megtanulok latinul című munkája. Azok az iskolák és könyvtárak, amelyek egy meghatározott időpontig írásban beküldik megrendelésüket, rendkívüli kedvezményben részesülnek. Szükség is van erre az akcióra, hisz a fenti lista első kötete potom hét százhatvan, a második ötszáznyolcvan forintba kerül. Ehhez képest,,latinul tanulni’ ’ már százhatvanöt, az alapfokú helyesírást gyakorolni kilencvenhat forintért is lehet. Sőt a nyolcvannyolc oldalas Karinthy-humoreszk-gyűjte- mény mindössze ötvenkilenc forint. Hiába: nincsen öröm, üröm nélkül. *** Nézem a TV 2 műsorában a Presser Gáborral készült interjút. Az egykori Omega, majd a: LGT zenekar sztárja, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról népszerű zeneszerzője az elmúlt évtizedek sikereire, megpróbáltatásaira emlékezik. Mértéktartó ítéleteket mond, kiegyensúlyozott véleményt formál az őt is ért különböző hatásokról. Biztosra veszem, hogy a riporter—Fodor János—előbb-utóbb megkérdezi: ..Soha nem jutott eszedbe, hogy külföldön maradj?” Nyertem. Presser Gábor válaszát azonban nem ismertem előre. Elmondta, hogy 1974-ben — hosszabb tengerentúli útja alkalmából — egy híres filmgyár felajánlotta: legyen a zeneszerzőjük. Lelkesen mondott igent, arra gondolván, hogy Budapesten is kottába szedheti az USA-ba szánt dallamokat. így azonban nem kellettek szolgálatai, lemondtak róla. Maradt, s dolgozott hát továbbra is itthon, alkalmi kit úrt a násokat téve csupán a nyugati zenei világba. Senkit nem ítélek el. aki hosz- szabb-rövidehb időre hazát váltott, csak ő tudja az igazi okát, a velejáró ját, s rosszal is. Sőt országunk jelen helyzetében kifejezetten hasznosak kapcsolataik, ide irányított vállalkozásaik, befektetett dollármillióik. Legyen szabiul azonban valamelyest jobban tisztelnem a Presser Gáborokat, a Széchy Tamásokat, akik másként döntöttek. Annál is inkább, mert az elhatározásukat mi sok milliéian jobban megértjük, mint a távozók egynémely indokát. I)r. Csongrádv Béla Harc a kínok ellen
