Új Nógrád, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-23 / 46. szám
NÓGRÁDI ) 6 rU'isivvi 1991. FEBRUÁR 23., SZOMBAT így látja a Vállalkozók Pártja A kongresszus utáni napokban Antall József miniszterelnök úrnak levelet küldtünk, amelyben felajánlottuk a VP segítségét, támogatását a kormányzási munkában. Sajnálatos módon sem akkor, sem más országos érdekű leveleinkre választ nem kaptunk. Mindezt azért írtam le, hogy érthetőbbé tegyem, nemcsak pillanatnyi elhatározás kérdése az, hogy a Liberális Polgári Szövetség (Vállalkozók Pártja) ma már egyáltalán nem nevezhető kormánypárti beállítottságúnak. Nem történt semmi olyan lépés a kormány és a parlament munkájában, mely a sokat hangoztatott „vállalkozásbarátságra” utalna. Vállalkozás élénkítése égisze alatt eddig csupán az ország további fosztogatása történt. A vállalkozásélénkítés egyszerűen: mese a holdban. Nem lehet ma Magyarországon vállalkozni, nincsenek meg a feltételei. Amikor az ország gazdasági struktúráját pont a vállalkozások irányában kellene alakítani, akkor a kormánynak a már meglévő vállalkozókra lett volna ésszerű alapozni. Ehelyett úgynevezett fölülről irányított polgárosodás indult el. Többségében kik az új vállalkozók? A múlt rendszerből átmenekített gyárigazgatók, pártvezérek, valamint a hatalomhoz jutott újabb elit réteg. Más helyzet tíz-húsz „milliócskával" vállalkozóvá válni, s megint más annak, akinek az egy szem talicskáért is meg kellett dolgoznia. Sajnálatos, hogy parlamentünkben nincs képviselve sem a munkás, sem a vállalkozó. Bár legalább öt Palotás János ülne a T. Házban. Ez esetben nem csak tűzoltó jellegű törvénykezés folyna, hanem végre a gazdaságunkat mélyen érintő új törvények is születnének. A privatizáció, a reprivatizáció, a világ- kiállítás kérdésében a vállalkozók véleményére a legkevésbé kíváncsiak. Pedig köny- nyelműség és felelőtlenség a fejűik fölötti döntés. A vagyonügynökség munkájába úgyszintén be kellett volna vonni a vállalkozók érdekeit képviselőket. Gyorsítani kell a privatizációt, már rég túl kellene lennünk a tulajdonviszonyok rendezésében, hiszen addig nem jön a külföldi tőke. A kárpótlással kapcsolatban tiltakozunk az ellen, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek a vállalkozók. A kárpótlási jegyekkel megindulhat a manipulálás, az üzletelés, s háttérbe szorul a vállalkozás. Igazságos kártalanítást lehetetlen véghezvinni! Jobb lenne, ha a múltat lezárnánk egyszer s mindenkorra, s végre a jövőt kezdenénk építeni. A kárpótlást véleményünk szerint húsz-huszonöt- éves értékpapírokkal kellene megoldani, de semmi esetre sem azok kárára, akik már a megélhetés minimuma alatt tengődnek. Miért nem lehet tehát vállalkozni Magyar- országon? Nincsenek meg a jogi, gazdasági feltételei, a jelenlegi banki rendszer mellett nem lehet kölcsönhöz jutni, és a világon példátlanul magas az elvonás mértéke, melyen a kormányzat, parlament nem is próbálkozik változtatni, pedig pártunknak kidolgozott koncepciói vannak rá. Oláh Imre, Liberális Polgári Szövetség (Vállalkozók Pártja) mb. országos elnöke Vartik Gyula és családja nyolc éve üzemelteti a salgótarjáni vásárcsarnokban a rövid-, méteráru- és la- kástextilüzletet. A boltban mintegy ötvenféle függöny, sok száz féle fonal és drapéria közül válogathatnak a vásárlók. —RT— Érdemes-e disznót tartani? 4 gazda tudja, mit akar Lassan elérik a leadási súlyt Szécsény határában, a téglagyár felé vezető út mentén áll a telep. Nem is oly rég, öt éven keresztül disznókat neveltek itt, majd két esztendeig hírük-hamvuk nem volt az állatoknak. Egy ipari tevékenységet végző vállalkozás dolgozott e helyen, ám tavaly októbertől újra égy állatbarát vállalkozó'vette at a terepet. Földi László szécsényi fiatalember, a korábbi öt év itteni sertéshizlalásában is részt vett. Ezúttal azonban egyedül vágott bele az üzletbe. De hogyan? — Tudja, egyszer kell ezt megkedvelni, aztán szinte nem is lehet abbahagyni — mondja —. Most száz darab malacot nevelek, mintegy fizetés-ki egészíiésként. ___ 7 .? 9 — A szécsényi központi orvosi ügyeletnél vagyok sofőr. Este öttől reggel hétig vagyok szolgálatban, így napközben jut időm az állatokkal való foglalkozásra. S, persze besegít olykor a család is, mert nélkülük aligha boldogulnék. — Mondják sokfelé, manapság nem igazán jó üzlet a sertéstartás, ön miért csinálja? — Nekem szerződésem van a Karancshússal. Más kérdés persze, hogy sok minden bizonytalan számomra. Régebben például százhúsz kiló volt a leadási felső súlyhatár, most nem tudom menhvi. De. nagy változások nem lehetnek, így izgulni- valóm e téren nincs. — Más ügyben van? — Azt se mondhatnám, bár néhány elképzelésemet szeretném megvalósítani. Mint látja, bővítem az épületet, az új szárnyban anyadisznókkal, szaporítással szeretnék foglalkozni. Harminc anyát akarok tartani, fialtatni, de sajnos a hideg tél megállított az építkezésben. Majd tavasszal folytatom, s bízom benne, hogy utána gyorsan kezdhetem az „anyázást". — Ezt is önerőből? — Mindenképp kölcsönre lesz szükségem. Biztos ellenben, hogy a Karancshússal történt megbeszélésem, értelmében ők biztosítják majd — nyilvánvalóan szerződéses alapon — a kocákat. Innentől már az én munkám, az én felelősségem lesz minden. — Bátor vállalkozónak tűnik. Bizonyára újabb ötletekkel is kacérkodik. — Való igaz, bár ma minden pénzkérdés. Amennyiben sikerül a mostani állomány számomra is gazdaságos eladása, aztán az anyáz- tatás, szeretnék egy vágóhidat is létesíteni. Itt, helyben, mert terület van, csupán a feltételeit kell megteremtenem. Ha pedig ez a tervem valóra válik, mindenképpen nyitok egy húsboltot Szécsényben. — Ahol kimondottan malac- és disznóhúst árul? — Ezt most nem tudom. Az egész a jövő zenéje . .. (vaskor—mikuska) NÓGRÁDI A magánszférát nem engedik be a sorba Palotás János a magánvállalkozások talpon maradásáról A vállalkozást segítő gazdaságpolitika három pilléren: a fizetőképes keres- let bővülésén, a vállalkozások pénzügyi-befektetési lehetőségeit gyarapító gazdasági növekedésén, és az ezt segítő adókon nyugszik. Ezekről a feltételekről, a kisvállalkozások idei esélyeiről folyik a szó Palotás Jánossal, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnökével. — A vállalkozók gyakori panasza, hogy a magánszféra anyagi kondíciói semmivel sem jobbak az állami vállalatokénál, pedig ők elesnek egv sor olyan előnytől, amellyel az államiak élhetnek. — A magánszférának szerencsére nincs akkora adóssága, mint az állami vállalatoknak, mert sohasem tudott úgy eladósodni, mint az állami szektor. Soha nem részesült ugyanis kényszerhitelezésben. A bankok százszor megfontolják mennyit, hány százalékos kamattal adnak a magánvállalkozóknak. Az állami szektor ugyanakkor már jól megszokta — bármennyire hihetetlen. amit mondok — ezt a különleges állapotot: ha egyszer rossz a pénzpolitika és mesterséges pénzhiányt csinálnak. akkor elkerüli a pénzügyi rendszert. A jól ismert sorbanállásban szépen fi- nanszírozgatják egymást a vállalatok. Persze a magánszférát ebbe a körbe nem engedik be. A magán- vállalkozások 90 százalékának pénzforgalma — pénztárkönyveikből ez egyértelműen kiderül — szinte teljes egészében készpénz- forgalom. — Ha ez igaz. akkor a magánszféra adómorálja sem lehet olyan rossz. — Nem. mert csak fordított esetben lehetne igazán kijátszani az adóhatóságot. Akkor, ha a vállalkozó bevételei jelentkeznének készpénzben, és a kiadásai bonyolódnának másképpen. A vásárlások azonban többnyire készpénzben történnek és a bevétel nagy része átutalással érkezik a magánvállalkozóhoz. A költségvetés, az államigazgatás, az állami vállalatok zöme átutalással fizet. — Váltsunk témát. Nemrég két vidéki vállalatnál megkezdődött az előprivatizáció. Az első tapasztalatok szerint az árveréseken csak az egymillió forint alatti boltokért volt tülekedés. A nagy értékű üzleteket alig lehetett eladni. A VOSZ másféle előprivatizációt akart. — Szerintünk a pénzügyi konstrukción változtatni kell. Egy-egy befektetés hitelezésekor nem szabadna elvárni az 50 százalékos saját erőt. Ez képtelenség. El kell fogadni: ha ma egy magyar magánvállalkozó, mondjuk, egymillió forintot befektet, az állam pedig a privatizáció révén kilencet kockáztat, akkor is valószínű, hogy a magán- vállalkozónak sokkal drágább lesz az az egymillió forint, mint az államnak a kilencmillió. Nem jó. az a rendszer, amelyikben bukás esetén az első vesztes a magánbefektető. Meg kell találni a módját annak, hogy' a privatizálásra szánt eszközök, állami vagyonrészek versenysemlegesen, a tulajdonformától függetlenül, piaci áron kerüljenek megvételre. — Ha a nyereségesen dolgozó nagy állami vállalatokat külföldi veszi meg. mert csak ő képes készpénzzel fizetni, ám tegye. A kiskereskedelmi egységek megvásárlásakor azonban már. nem biztos, hogy a külföldi vállalkozóknak kell megjelennie. Ezek szinte a világon mindenütt hazai tulajdonban vannak. Itt, ha úgy tetszik, nemzeti érdekből kell diszkriminálni. — Mit vár a VOSZ elnöke az idei esztendőtől? — Fordulatot a gazdasági szabályozásban. valódi támogatást a magángazdaságok számára. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a magánszféra terhei csökkennek, mozgástere pedig nő. Számunkra ma az is hátrány, hogy az állami vállalatnak a pénz puha. könnyebb az eladósodás. Az állami szektorban olcsóbban lehet termelőeszközöket vásárolni, ezért fordul mind a hazai, mind a külföldi működő tőke üzleti érdekből az állami nagvvállalatok felé. Viszont, ha felismernék a kormányzat új szabályozási szemléletét, azt. hogv Magyarországon hosszú távon a magánszféra valódi előnyöket élvez, akkor figyelmük felénk fordulna. G. R. Bemutatjuk az olasz hitelt A megyénkben működő kereskedelmi bankoknál a vállalkozók rendelkezésére álló hitel közül ezúttal az olasz hitelt mutatjuk be. Az Olaszországból impor- . tálni kívánó magyar vállalatok számára 200 milliárd lírás olasz-magyar kormány- hitel áll rendelkezésre. A hitelkeret az Olaszországból származó kulcsrakész gyárak (A), beruházási ja^ vak és kapcsolódó szolgáltatások (B), alkatrészek és tartozékok (C), vegyi kohászati, acél- és , textiltermékek, tartós fogyasztási cikkek (D), az olasz állami hitelbiztosító, SACE fedezete mellett történő 85 százalékos finanszírozására szolgálnak. A befogadott szerződések legfeljebb 85 százaléka finanszírozható a hitelkeret terhére. Szállítási szerződések minimális értékhatára és végső aláírási határideje kategóriánként: (A) min. 2,5 milliárd líra (v. ellenérték) 1991. december 31. (B) , (C), (D) 1992. június 30. (B) min. 100 millió líra. (C) , (D) min. 50 millió líra. A hitelt igénybe vehető magyar vállalat a 15 százalékos készpénzhányadból legalább 5 százalék előleget köteles fizetni (előleg-visszafizetési garancia ellenében). A szállítási szerződés teljes értékének maximum 15 százaléka lehet nem olasz eredetű hányad. A hitel igény- bevétele nem kötődik export- szállításhoz. A hitelt az OTP és a Budapest Bank helyi képviseletein keresztül vehetik igénybe. A hitelkérelemhez mellékelni kell egy részletes megvalósíthatósági tanulmányt, amely tartalmazza a vállalat főbb adatait, a hitelfelhasználás célját és módját, a szállítási értékeket és a megtérüléssel kapcsolatos számításokat. A hiteligény nem haladhatja meg a vállalat saját vagyonának 150 százalékát. A hitelt a vállalatok devizában vagy forintban vehetik igénybe. A hitel visszafizetése a finanszírozandó árucsoportok függvényében az alábbiak szerint történik: (A) 17 féléves, egyenlő és egymást követő részletben, amelyből az első részlet kulcsrakész üzem kereskedelmi szerződésben rögzített ideiglenes átvételi jegyzőkönyvének kiállításától számított hat hónapra esedékes. (B) 10 féléves részletben, , az első a januártól—júniusig történő lehivások esetén szeptember 30-án, a júniustól decemberig tartó időszak lehívásával a következő év március 31-én fizetendő. (C) 6 féléves részlet, az első 6 hónappal a ■ lehívás után esedékes. (D) 4 féléves részlet, az első 6 hónappal a lehívás után esedékes, vagy egy- összegben fizetendő vissza a" lehívástól számított 24. hó lejárta előtt. Devizában történő igény- bevétel esetén a lehívástól számítva a tőkeváltó összegének, megfelelően félévente utólag fizetendő kamatláb, az igénybevétel valutanemében kb. 12,75 százalék. Forintban történő igénybevétel esetén a kamatláb a mindenkori középlejáratú (egy évnél hosszabb lejárat mellett) pénzintézeteknek nyújtott jegybanki refinanszírozási hitel kamatának felel meg. A hitelt a kötelező olasz hitelbiztosítási díj is terheli, amely előzetes becslések alapján 1—1,5 százalék. Szállási Sándor befektetési tanácsadó
