Új Nógrád, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-23 / 46. szám

2 RHJTniU HAZAI KÖRKÉP - KÜLFÖLD 1991. FEBRUÁR 23., SZOMBAT öbiMiibirú Bush ma délig adott időt Kairó. George Bush ame­rikai elnök washingtoni idő szerint ma délig (magyar idő szerint 18 óráig) adott időt Szaddam Húszéin ira­ki államfőnek, hogy meg­kezdje csapatainak feltétel nélküli kivonását Kuvait- ból. Bush megköszönte Mi­hail Gorbacsov szovjet el­nök békekezdeményezését, de azt mondta, hogy a koa­líció nem fogadhat el fel­tételeket a Kuvaitból való iraki kivonuláshoz, s hogy ez összeegyeztethetetlen vol­na az ENSZ BT határoza­taival. Arra az előző esti moszk­vai bejelentésre, hogy Irak elfogadta a nyolcpontos ter­vet, Párizsban Roland Dumas külügyminiszter azt mondta: „szaván kell fogni Irakot". Helmut Kohl német kan­cellár és külügyminisztere egyaránt úgy találták, hogy a jó irányban tett lépésről van szó, de „döntő pontokat kell 'még tisztázni”. John Major brit kormányfő a, ko­rábbi szovjet javaslatoknál jobbnak, de még mindig „nem elégségesnek” minősig tette a moszkvai kezdemé­nyezést. Irakban pénteken nem is­mertették Tárik Aziz külügy­miniszter által előző este Moszkvában elfogadott — tervet. A bagdadi rádió reg­gel beérte annak közlésével, hogy Irak- „mélységesen hisz a békében, akár saját kez­deményezésből, akár baráta­inak kezdeményezésére adott válaszából fakad”. Went enged a főkapitány (Folytatás az 1. oldalról) ként vélekednek, arra dr. Ra­fael Károly az újságíróknak azt válaszolta, hogy a jelek szerint — és számos ilyen jel van — lojálisak iránta. Egyben hangot adott abbéli véleményének is, módfelett furcsállja, hogy nem adha­tott hangot a megyei lapban véleményének, mert a szá­mos, róla megjelenő írás kö­zül egyben sem voltak kí­váncsiak mondanivalójára. Dr. Szabó Győző, országos rendőrfőkapitány kijelentette, hogy az ügyből levonják a megfelelő tanulságokat és a kapitányválasztásra még na­gyobb figyelmet fordítanak. Kell is, mert ott már egyet­értési joggal rendelkeznek az önkormányzatok. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy március el­sejétől dr. Rafael Károly fog­lalhatja el a megyei főkapi­tányi széket Salgótarjánban. Hogy századosként-e, arra az országos rendőrfőkapitány nem tudott — vagy pontosab­ban nem kívánt — válaszolni, mondván, hogy az előlépte­tés belügyminiszteri hatás­kör. .. Zilahy Tamás Módfelett furcsálljuk, hogy Rafael Károly már első meg­nyilatkozásában távol kerül az igazságtól. Nehezményezi, hogy lapunkban nem adhatott hangot véleményének, nem voltunk kiváncsiak mondanivalójára. Ezzel szemben a való­ság: Rafael Károly arra próbálta rábírni a szerkesztőséget, hogy a megyei közgyűlés véleményezése előtt ne foglalkoz- zunk a megyei főkapitány kinevezésével — álláspontunkat mégis közreadtuk, ugyanakkor Rafael Károly nyilatkozata (is) olvasható mai lapunkban... (A szerk.) Magyarország kifogyott a pechből? London. — Magyarország jóformán kifogyott a sze­rencsétlenségekből. miután az elképzelhető legnagyobb csapások már tavaly meglá­togatták, s ha kissé oszlik a búbánat, a híresen pesszi­mista magyarok meglepőd­hetnek, mennyi minden megy jól országukban — írta pénteken a The Econo­mist című brit gazdasági hetilap budapesti tudósító­ja. Elismeri, hogy a hivatalos gazdasági adatok lesújtóak, de úgy véli, hogy a statiszti­kák rosszak, mert úgyszól­ván nem veszik figyelembe a magánszektor teljesítmé­nyét, amelyekkel együtt nincs is visszaesés Magyar- országon. A Budapesti Közgazdasá­gi Egyetem professzora, Gá­bor István azt mondta a The Economistnak, hogy tíz év alatt 16—18 százalékról 30 százalékra nőtt a magán- (főleg fekete) gazdaság hoz­zájárulása a GDP-hez. Ez azonban nem okoz sok örö­möt, mert háromszor any- nyian járnak rosszabbul a gazdasági átalakulással, mint ahányan nyernek rajta — tette hozzá Gábor István. Átszaladt volna — elütötték Súlyos sérüléssel járó gyermekbaleset történt pén­teken reggel 7.15 órakor Ka- rancslapujtő belterületén. A Rákóczi út 215. számú ház előtt B. Á. 14 éves tanuló, helyi lakos az úttesten vá­rakozó autóbusz mögül át akart szaladni a túloldalra, de egy arra haladó személy- gépkocsi, melyet dr. Had- házy Péter ideiglenesen ka­rancslapujtői lakos vezetett, elütötte a kislányt. A Madzsar József Megyei Kórház baleseti sebészeté­nek ügyeletese tájékoztatása szerint a kislány törésekkel megúszta a balesetet, sérülé­sei nyolc napon túl gyógyu- lóak, de nem életveszélyesek. A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevo­násával vizsgálja. Hétfőn eldől, van-e járvány. (Folytatás az 1. oldalról.) — Erről most hallok elő­ször — lepődött meg dr. Sza­bó Ilona —, s nem tudom, szakmai szempontból in- dokolt-e bezárni egy város összes középfokú tanintéz­ményét. Hiszen járvány nincs! Hétfőn azért már többet tudunk. Hát, okosabbak mi sem lettünk. Kétlem, hogy az iskolaigazgatók együtt es­tek volna téli depresszióba, vagy, hogy esetleg — miként az iparban — megrendelés­hiány miatt zártak volna be, mert beszűkült a tudáspiac intézményükben. Hacsak úgy nem, hogy a szipogó-tüsszögő-köhögő-lázas nebulók drasztikus darab- számcsökkenését nem ne­vezzük annak. S miként a szólás tartja, „üres kamrá­nak bolond a gazdasszonya”. Kit tanítsanak a jövő hé­ten? Más körzetek helyzetét nem ismerjük. Nem is érdek­lődtünk. Hiszen hétfőn mindent megmondanak... Balázs József Az árak tartják magukat A mostani hét végén is nagy volt a felhozatal a salgótarjáni piacon. Az árak a következőképpen alakul­tak: Élő csirke 100, vá­gott csirke 120, tojás 4,80— 5.80-ig, tejföl litere 100 fo­rint, túró, csomagja 14, szárazbab, litere 110, petre­zselyem, kilója* 40—50, sár­garépa 20—40, burgonya 20 —25, vöröshagyma 30, mák 100, karalábé 30—40, téli retek 25, alma 25—30, sa­vanyú káposzta 50, fejes káposzta 20, kelkáposzta 40, fokhagyma, kilója 150 fo­rint. Primőrök is megtalál­hatók a piacon. Saláta, cso­mója 24, gomba, kilója 150, sóska 150, paradicsom 250 forint. A retek csomója 25 forint, a paprika darabja 10—12 forint. E helyen ingyenesen közvetítünk minden jószándékú üzenetet, kérést, véleményt 13 szó erejéig. Közlésre szánt gondolatait a lap legfrissebb számából kivágott B-13zse'- tonnal együtt juttassa el szerkesztőségünkbe, s a legkö­zelebbi lapszámunkban megjelenik. Ünnepi jókívánságait, családi, közösségi gratulációit, DÍSZTÁVIRAT rovatunk­ban csekély térítés ellenében jelentetjük meg. Áginak a Besztercére! Ta­lálkozzunk Hétfőn a Palócz téren 17.00 órakor. KIKI. PR-nek V.-be! Csak most jöttem rá, mennyire SZERET­LEK! Nem akarlak elveszí­teni ! Penemuki! * FAIPARBA Attilának! Ne haragudj, nem tehettem mást! WALAKI. * Buksinak a rétsági lakta­nyába! Nagyon hiányzol, várlak haza. A Te kiscicád. * LAKKC! Az elnök érkezik, jégbe hűtve a féldeci. Prün- työg-é vagy röffen a Yama­ha? Szin-kó-pa. * A Törpicur nem jó jelige, találj ki valami mást! A vil­lamosról lemaradt fiú. Verának C.-re! Legyetek boldogok életetek végéig. Vasárnap találkozunk a Ma­gas Mátrában! Barátnőd L.-ről! * Betty! Nagyon hiányzol a suliból! Siess meggyógyulni! Hétfőn fizikából doga. Vá­runk! Viky! * Szerelmes Kati! Számodra a Trabantban hely nincs!!! „A Frédi-s" Trabantos meny­asszonya !-1- lepetés: közhírré téte­tik: Mike megházasodik, a boldog ara a kételkedő And­rea. * S. Cs.-nek N.-be! Ne bú­sulj! Angyalbőrben minden kicsit más! Éljenek a kato­nák! Kinga, Éva, Erzsi. * SZERETLEK TÉGED - for­rón és önzetlenül —, hiszen Te a „MINDENT” jelented nekem. Zöld szemű szerel­med. * Fehér Trabantosnak! Hét­főn vártam, hogy visszajössz negyedszer is. Nézzél! Én csak Téged nézlek! S.-nek L.-re! Vasárnap, re­mélem, jössz a Mátrába, ad­dig is légy jó. Barátnőd Ve­ra! * Erzsikének: S.O.S.! Egész héten vártalak és még szom­baton se láttalak. Adsz új időpontot? Hapcika. * Néma telefonnak! Tudom, ki vagy, de vedd takarékra magad. Főnököd! (SENSE)! örültem a jó­kedvednek! Köszönöm a le­hetőséget az újabb találko­zásra. Hiszem, mindkettőnk­nek jó lesz! Nagyon szeret­lek!!! * Erika! A variációk tetszet­tek, ötletes. Elképzelésem szerint egyik-másik megvaló­sítható! Próbára feltétlenül várlak! Vera. * Pamacsnak B.-re! Képessé­geidhez akaratra és bátor­ságra is szükség lenne. Hi­szem, hogy kár mindig meg- hátrólnodü T. J. EGYETLENEM! Tudnod kell, hogy őszintén szeretlek!!! Na­gyon régen láttalak és ettől szenvedek. Találkozzunk!!! Mackód. * „Barna Fiú!” Nem veszed észre, hogy nem veszlek ész­re!? Ne reménykedj! Erika. * B.-RE ,,A világ legjobb anyósának” üzenjük, hogy nálunk hagyta a seprűjét! „H”. j|c ÁL-DICK TRACY! Nagy me­részség más nevében üzenni! Hangold át magad másik hullámhosszra! M. * Lelki labirintus - pszicho­lógiai szolgálat. Pénteken­ként 14-17 óra között a SAJTÓHÁZBAN. Levélcím: 3100 Salgótarján, Postafiók 96. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a rendörkapitányi munkakörök betöltésére A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője pályázatot hirdet: a salgótarjáni rendőrkapitányi (szolgálati hely: Salgótarján, Kossuth út 5. 3100), a balassagyarmati rendőrkapitányi (szolgálati hely: Balassagyarmat, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 18. 2660), a pásztói rendőrkapitányi (szolgálati hely: Pásztó, Fő út 54. 3060), * a rétsági rendőrkapitányi (szolgálati hely: Rétság, Rákóczi út 10. 2651), a szécsényi rendőrkapitányi (szolgálati hely: Szécsény, Rákóczi út 66. 3170) munkakörre. A rendőrkapitány főbb feladatai: a rendőr-főkapitányság vezetőjének közvetlen alárendeltségében vezeti a rendőrkapitányságot és irányítja az illetékességi területen működő rendőrőrsöket. A jogsza­bályban előirt keretek között részt vesz a közbiztonság és a belső rend védelmében, együttműködik állami-társadalmi szervekkel és önkormányzatokkal. Gondoskodik a bűnmegelőzési, -üldözési feladatok, közbiztonság és a rendészeti munka javítását célzó intézkedések megtételéről, illetve végrehajtásáról. A munkakör betöltésének alapvető feltételei: — büntetlen előélet, — 25—54 éves kor (a benyújtási határidő lejártakor kell fennállnia), — az egyetem állam- és jogtudományi karán szerzett diploma, vagy Rendőrtiszti Főiskolán szerzett képesítés, — legalább 5 éves büntetőjogi, vagy rendőri gyakorlat, — egészségügyi alkalmasság. i A pályázat tartalmazza: — A pályázó nevét, személyi adatait, részletes — szakmai tevékenységét is magában foglaló — önéletrajzát, az iskolai végzettségét tanúsító okiratok másolatát, a jelenlegi munkahelyét, fize­tését (ezen adatokat külön zárt borítókban kell elhelyezni), — az adott terület közbiztonságának javítására vonatkozó szakmái elképzeléseit tartalmazó pálya­munkát (legfeljebb 10 gépelt oldal terjedelemben, külön zárt borítékban, jeligével ellátva), — a beosztás betöltésével kapcsolatos feltételeit. Az illetékes rendőrkapitányság a terület közbiztonsági helyzetéről, valamint a szén/ személyi és tárgyi feltételrendszerérői — az állami és szolgálati titokra vonatkozó szabályok megtartásával — igény esetén kizárólag adatokat tartalmazó, írásos tájékoztatót ad. Illetmény rpegegyezés szerint. A pályázatot 1991. március 20-ig az alábbi címre kell beküldeni. Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Személyzeti Osztály 3100 Salgótarján, Rákóczi út 196. 1 A pályázatokat 1991. május 15-ig bizottságok bírálják el. A bizottságok tagjai: az Országos Rendőr­főkapitányság, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság, a szolgálati beosztással érintett szerv személyi állományának, valamint az önkormányzatoknak a delegáltja, továbbá a szakma felkért szaktekintélye. A munkakörbe történő kinevezés, az önkormányzatok egyetértését követően legkésőbb 1991. július 1 -jei hatállyal történik és 5 évi időtartamra szól. A döntésről a pályázók levélben kapnak tájékoztatást. A munkavégzéssel kapcsolatos egyéb kérdéseket alapvetően a fegyveres erők és fegyveres testüle­tek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló 1971. évi 10. tvr., a pályázati rendszerrel kapcsolatos kérdéseket az e tvr.-t módosító 1990. évi LXXXII. tv., valamint a rendőr-főkapitányi és rendőrkapitányi beosztások betöltésének a pályázati rendjéről szóló 27/1990. (XI. 21.) BM-rendelet tartalmazza. A pályázatokat bizalmasan kezeljük. A pályázatokkal kapcsolatban Ozsvárth József r.örgy. a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Sze mélyzeti Osztály vezetője ad felvilágosítást, a 11-255/31-63, 10-458-as városi, vagy a 31-86-os belügyi telefonszámon. (226/SZ)

Next

/
Oldalképek
Tartalom