Új Nógrád, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-16 / 40. szám
1991. FEBRUÁR 16., SZOMBAT 7 MŰVÉSZET ÉS TÁRSADALOM Filmmel a filmről! Ha van valami, amit jellemzően századunk művészetének nevezhetnénk, az mindenképpen a film. És nem csak azért, mert közel egyidős á századdal. Történetének majd száz éve a többi művészetek életkorához képest szinte semmiség. De a technika korénak szülötte lévén, felgyorsítva megismételte a többi művészet fejlődésének legfontosabb állomásait, Nemeskürty István szavaival élve. Mint az embrió, aki kilenc hónap alatt járja be az emberré válás szinte kiszámíthatatlanul hosszú folyamatát. A film itt van. Helyet kér életünkben, megváltoztatja egy-egv esti programunkat, televízió, video elé láncol órákra, becsalogat a moziba; és csak nézzük, nézzük, nézzük! De valójában mit tudunk a filmről? Valójában hol tanulhatunk a filmről? Hajdan gimnazistakoroimban, évente egy-két alkalommal „iskolamozi’’ keretében, csoportosan átvonultunk a városka egyetlen mozijába. Ilyenkor általában a film- történet egy-egy klasszikus darabját láttuk. Ezt is már csak a mai eszemmel tudom, hiszen akkor és ott, senki nem világosított fel bennünket erről. Az azóta eltelt években — gyanítom — jó ha ennyi kapcsolata is volt a 14—18 éves korosztálynak magával a filmművészettel. Ma a fiatalok túlnyomó többsége — félek — az irdatlan mennyiségű akciófitmből, bugyuta krimikből, horrort súroló (avagy már annak is mondható) produktumokból alkot magának valamilyen képet a film világáról. Jobb későn, mint soha — gondolhatta a közelmúltban a Magyar Televízió, amikor elkészítette azt a kllencrészes sorozatot, amelyet Fejezetek a film történetéből címmel láthatunk vasárnap délelőttönként a Tévémagiszterben. A sorozat (vitathatatlan értékein kívül) érdekessége mindenképpen az, hogy még sehol a világon nem készült ilyen képi összefoglaló-elemző-ismeretterjesztő anyag az európai (beleértve a magyart) és az észak-amerikai film történetéről; kezdetektől a hetvenes évekig. Dobozban van már a következő kilenc adás anyaga is. Ezekben több mint háromszáz film részleteit mutatják be. Többek között olyanokat is, amelyeket Magyarországon eddig még soha, sehol nem vetítettek. Itt hát az alkalom! Tanuljunk végre a filmről. Ismerjük meg korszakait, stílusirányzatait. Tanuljunk jelrendszeréről. a filmnyelv sajátosságairól. Tanuljuk meg érteni a filmet! Azt. amelyet érteni érdemes, azt, amely visszavonhatatlanul bevonult az egyetemes kultúrába. Ss. Zachar Zsuzsanna Lórinczy István A háború szemei egy kislány hajára bádogarcú szörny ült véres szemeiben a csillagok térképe ürlángszórók és megégeti hajnalok s a sarokban sir a megcsonkított béke Téli dal 1991 január van fáznak a fák a szemekben fagyott virág a világ megbódult madár maga se tudja hova száll tán ráül a havas ágra hogy a tavaszt ott kivárja január van fáznak a fák a szemekben fagyott virág Júniusi randevú Terényben J Június 23-án tartják) meg a terényi nemzetiségi találkozót. Az önállóvá vált községi önkormányzat minden körülmény között ragaszkodik a terényi rendezvényhez. Tulajdonos az önkormányzat, rendező és szervező úgyszintén. A tartalmi fejlesztésnél külön jelentőséget kap, hogy a nemzetiségi együttesek, hagyományőrző csoportok itt mutatkozhatnának be önálló programmal, hiszen Bánkon a tematikus jelleg erősödésével erre egyre kevésbé Lesz mód. Az önkormányzati pénzek bővítésére itt is törekedni kell a Nógnád Megyei Közművelődési Központ munkatársainak bevonásával. Szarvasok már nem legelnek csillagok között Csohány Kálmánra emlékezünk ■■■■■ Csohány Kálmán érdemes művész, kétszeres Munkácsy- dijas grafikus 1925. január 31-én született. Ha élne, most lenne 66 éves. A pásztói születésű művészt 1947-ben vették fel ,a képzőművészeti főiskolára, ahol 1952-ben diplomázott. Ezt követően rendszeresen és egyre nagyobb elismertséggel vesz részt a hazai és külföldi kiállításokon. Grafikái a velencei biennáléra, Moszkvába, Bécsbe, Tokióba, Buenos Aires be és a világ sok kiállitótermébe eljutottak. Kerámiát is készített, többek között Salgótarjánnak és Pásztónak. Művészetét 1964-ben és 1967-ben Munkácsy-díjjal ismerték el, 1974-ben a Magyar Népköztársaság érdemes művésze lett. Művészeti munkásságát több helyi kitüntetéssel is honorálták; Madách-emlékérem, emlékplakettek. A szűkebb hazához, Pásztóhoz mindig szorosan kötődő művész, halála előtti években több mint hetven alkotását Pásztónak adományozta. Alkotásai közül igen sok a kimondottan pásztói ihletésű, hisz' Csohány Kálmán mindig, mindenkor pásztóinak vallotta magát. B. Supka Magdolna művészettörténész vallomása Csohány Kálmánról találóan fejezi ki művészetének lényegét. „Soha többé ember nem fog úgy verset írni ceruzával, tollal, mint Csohány Kálmán. Soha szarvasok nem legelnek csillagok között úgy, mint az 6 rajzain, Pásztó népe soha nem lesz úgy megénekelve, dalolva, ahogy Csohány Kálmán rajzai daloltak, hogy egy világ minden népe meg kell értse, mert nem a szemnek a tudása kellett csak ahhoz, hanem a szívnek nagy képessége és az értelme, hogy minden egyes vonalat minden ember a legegyszerűbbtől a legbonyolultabb elméig meg tudja érteni, aki érezni tud." Pásztó város 1988. november 21-én A város díszpolgára posztumusz címet adományozta szülöttének, elismerve ezzel is művészi munkásságát, a város kulturális felemelkedéséért végzett kimagasló érdemeit. A művészeti örökségét ápoló Csohány baráti kör 1983-ban alakult. Elnöke jelenleg ifj. Szabó István szobrászművész, titkára Lángot Gyula, az Állami Nyomda pásztói gyáregységének igazgatója, alelnöke Pintér Nándor tanár, öt kérdeztük, hogyan ápolja a baráti kör a művész emlékét: — A Csohány Kálmán Baráti Kör megalakulása óta m •• törekszik arra, hogy méltó módon megőrizze és ápolja a művész emlékét. Az eredmények tekintetében fontos volt az neimúlt év is, hiszen ebben az évben került a baráti kör tulajdonába Csohány Kálmán szülőháza. Augusztus 20-án nyílt meg a pásztói cisztercita kolostorban a kisgaléria, amelyben ma is megtekinthetők a művész munkái. Ugyancsak az elmúlt évben jelent meg a baráti kör gondozásában a pásztói nyomda segítő közreműködésével a művész munkásságát bemutató képeslapsorozat. Idei terveink között szerepei újabb kiállítás megszervezése, valamint a most már tulajdonunkban levő Csohány-szülőház állag- megóvásának elvégzése. Természetesen a hagyományokhoz híven születésnapján ez évben is megkoszorúzzuk Csohány Kálmán sírját. Tóth István Mikusks István reprodukciót A kultúra a humanitás jelzőrendszere Beszélgetés Németh János István művelődéselméleti kutatóval Németh János István A demokrácia tragédiája című tanulmánykötete, amely -szakmai körökben máris élénk érdeklődést keltett és elismerést hozott írójának. Salgótarjánban a Palócföld könyvek sorozatban látott napvilágot 1990 végén. A szakmai visszhang alapján, úgy tetszik, az ország széllé’ mi élete jeles kultúraelméleti kutatóval gazdagodott személyében. örömünkre szolgálhat, hogy a szerző Nógrád megyében él. s csak őszintén remélhetjük, hogy művelődéselméleti kutatómunkáját, intézményvezetői tapasztalatát, továbbá az országos testületekben folytatotl munkáját, s a mindezekkel járó informá- ciólöbblelet ezután is mind hatékony abban hasznosítani tudja a nógrádi közművelődési életben. Erre mindenekelőtt a helyi társadalomnak van szüksége a kultúra jelen veszélyeztetettsége közepette. Bár a Rétság és Salgótarján között ingázó embert Nógrádiján sokan személyesen is ismerik, úgy vélem, viszonylag kevesebb azoknak a száma, akik több mint eg.v évtizedes tudományos és magas színvonalú tanulmányírói munkásságának jelentőségével tisztában vannak. Ezért nem érdektelen néhány életrajzi adatra is utalni, Budapesten született 19.-)4-ben, Az egri tanárképző főiskolán végzett történelem—ének szakon. Pedagógusként került Nógrád községbe, ahol az iskolai munkán túl a szlovák menyecskekórust is vezette, s népművelőként is dolgozott. Innen került Rét- ságra, ahol 1979-től egy évtizeden át tevékenykedett a művelődésirányítás különböző területein. Elvégezte az ELTE népművelés szakát, az egyetemi tanszék folyamatos lehetőséget adott számára a kultúraelméleti kutatásokhoz. Bölcsészdoktori doktori disszertációját 1986-ban védte meg. A megyei közművelődési központ igazgatói állását 1989-ben pályázta meg. és nyerte el. Kollégáival kidolgozta azt a művelődési modellt, amely a központ működésének egészét érinti és a rendszerváltás időszakában is életképes. A modell országosan elfogadásra talált. A többi között, ezt igazolja, hogy a megyei müvelődési- központ-igazgatók őt delegállak a minisztérium közművelődési főosztálya mellett működő intézményvezetői kollégiumba, s az országos szakmai tanács létrehívásában is kezdeményező szerepet játszott. Az OSZTA korábbiakban ismeretlen szakmai összefogást valósít meg. amennyiben a könyvtárügy, a levéltár. a múzeumok és a művelődési otthonok szakemberei közösen alakítják ki álláspontjukat például az önkormányzati, az állam- háztartási, a művelődési tör-_ vénnyel kapcsolatban. Közben Németh János István egyetemi tanszékkel való kapcsolata is töretlen, ami kutatómunkája folytatásának egyik előfeltétele. — A demokrácia tragédiája című kötet esszék gyűjteménye, amelyek 1985— 1989. között Íródtak, illetve láttak napvilágot a folyóiratokban. Az esszé kísérlet, tehát szabad műfaj. Vitányi Iván a kötet előszavában a többi között megjegyzi, ezek az esszék arról is vallanak, hogyan találja meg egy fiatal kutató egyéni útját Magyarország kulturális életében. Maga a szerző pedig igy vall: „ Felfogásom szerint autonómnak lenni any- nyi, mint a szabad döntésekhez szükséges feltételek birtokában lenni." Kérdés, mennyiben alakíthatja az egyén életének feltételeit és viszont? — Az egyén léte meghatározza gondolkodását. Véleményem szerint, , az adott feliételek meghatározóak, de korántsem kizárólagosan. Egyén és életének feltételei között kölcsönösség áll fenn. Két példaképem van, Bach és Németh László. Példájukból azt a tanulságot vontam le. • hogy ahová a sors veti az embert, ott próbálja élni a maga alkotói, művészi. értelmiségi, közéleti életformáját. A legfontosabb az, hogy az ember a részt csinálva megőrizze igényét az egész megismerésére. Ügy vélem, ez az adekvát értelmiségi alaphelyzet. Ez különbözteti meg a tudatos embert a vegetatív embertől. Korántsem könnyű alaphelyzetről van szó, hiszen az ostobaság nagy, meg kell tanulni, hogy sokszor az egészen kis dolgokban fedezzük fel az egyetemes élményét. — Miért éppen a kultúra kutatásának gondolata foglalkoztatja? — Majdnem úgy néz ki, hogy minden hely „foglalt" 'volt már a magyar tudományos és művészeti életben, amikor írni kezdtem. Volt viszont egy terület, amivel gyakorlati nézőpontból nem foglalkozott senki. Voltak Magyarországon a népművelők. a pedagógusok. az újságírók művelödéselméleti háttér és biztonság nélkül. És voltak kultúrakutatók a gyakorlati praxis ismerete nélkül. Ez az egyik ok. Itt adódott lehetőségem a kutatásra. — Van más ok is? — Hogyne. Hamar rájöttem — gondolom, ez nem saját felfedezés —, hogy a kultúra nem elvont, misztikus dolog, hanem az emberség. a humanitás jelző- rendszere. Olyan, mint a lázmérő, hogy tudniillik, ahol megjelenik a kultúra, ott jelen van a humanitás. Tehát a kultúra a minden dologban meglevő emberség jelzője. Műszer. Ahol ott van, mint pohárban a víz, onnan nem hiányzik az emberség. Ez a felismerés volt az, amit közírói munkámban végig követtem. — Milyen fó területek vizsgálata követte ezt az alapvető felismerést? — Megnéztem, hogyan működnek a kulturális rendszerek Európában. Vizsgáltam, hogyan működtek az elmúlt három évtized Magyarországán. Nem utolsósorban pedig azt, hogyan működnek Nógrád- ban? E tapasztalatok foglalata a most megjelent kötet. Arra jöttem ró. a kultúra állapota jelzi, hogy veszélyben van az emberség, a humánum. Ez olyan, mint egy súlyos betegség. Viszont nincs más út. túl kell jutni rajta. — Miért éppen most vált nyilvánvalóvá, hogy veszélyeztetett a humánum? — Talán azért, mert a kelet-európai térségben most szűntek meg azok a viszonyok, amelyek eddig ezt a súlyos bajt eltakarták. Hiszen az államilag, politikailag támogatott kultúra valójában soha nem hitelesítődön a mindennapokban. Ezt bizonyítják az üres színháztermek, a fölhalmozódott könyvek. a remittenda folyóiratok, a lá- togatatlan hangversenyek és így tovább. Tehát a kultúra eddig sem a valóságból táplálkozott, hanem egy ideológiai megfelelésnek szolgált., Most, hogy ez megszűnt, nyilvánvalóvá vált, hogy a humánum óriási veszélyben van. Remélem, hogy ezt á veszélyt nem egy új ideológiai megfeleléshez alkalmazkodva kívánjuk most áthidalni, hanem a demokratikus körülmények között lehetőség lesz arra: a mindennapok élete szolgáljon munícióval emberségünkhöz és így a kultúránkhoz is. — Ha nem új ideológiához alkalmazkodunk a régi helyett, amire egyébként látni törekvést napjainkban, akkor mihez? — Akkor alkalmazkodjunk a korántsem egynemű valósághoz. Még akkor is, ha ez sokszor lehangoló, nagyon nyers, nagyon kezdetleges. Talán most lesz arra lehetőségünk, hogy végigjárjuk azt az utat, melyet a földrészünk szerencsésebb fele már végigjárt. Ügy vélem, a kultúra, a művelődés szakértőinek kivételes lehetőséget kínál ez a helyzet. hiszen minden -olyan kezdeményezést segíteni tud — vállalkozástól az önállóvá váláson keresztül a hagyományos intézményi tevékenység megújításáig —, amelyek a helyi közösségeket életre hívják, maid éltet i k. amelyek személyiséggé formálják az eddigi magányos életeket. Ez voltaképpen a polgárosodás egyetlen lehetséges útja. — Tervei? — Már nem tudok mást tenni, folytatom ezt a közírói tevékenységet is. Ha valamit köszönhetek e tanulmányoknak, azoknak a barátaimnak. a feleségemnek, akik létrejöttükben partnereim voltak, akkor az az, hogy az írás életformámmá vált. Ez nap mint nap gondolkodásra késztet. Örömmel látom, hogy igény is van az ilyen életformára, életvitelre. T. K.
