Új Nógrád, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-02 / 1. szám
1991. JANUÁR 2., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP lk [*LíI! 3 Szomszédok — Tarjánban Vélemény Színe és visszája A Szomszédok című tévéfilmsorozatban megismert lakóközösség életéről többen állítják, oly szépen összetartanak, hogy ilyen a valóságban nincs is. Pedig van. Baráti újév-köszöntő koccintásra gyűltek össze 1991. január 1-én éjfél után, 0.10-kor a salgótarjáni szomszédok, a Napsugár lakásszövetkezet tagjai a Zrínyi u. 12. számú ház előtti fenyőnél. A lakótársak — immár másodszor — a karácsonyt is együtt köszöntötték. Mindenki hozott süteményt, italt a koccintásra. Ügy látszik, új és szép hagyomány szüle- _ tik. Nem is csoda, a Napsugár-lakótelepen több mint negyed évszázada élnek együtt a szomszédok jóban, rosszban. Fotó: R. Tóth Mikor kezdődik valójában a szilveszteri tv-műsor, és meddig tart? E dilemma hátterében megbúvó sók- éves tapasztalat ugyanis arra enged következtetni, hogy a magyar nézők csak a közvetlenül éjfél előtti óráktól — no és persze a kabaré honi sztárjaitól — várják igazán az óévbúcsúztató vigasságot. Ehhez képest az idén csa- lódniok kellett, hiszen a legtöbbek által nézett Tv—1- en a jelzett időben még csak fel sem léptek hazai kedvencek — élükön mondjuk egy Hofi Gézával —, hanem az ezerarcú Dustin Hoffman komédiázott — kétségkívül ügyesen — egy közismert amerikai mozifilmben. Nem sokkal jártak jobban azok sem, akik átkapcsoltak a Tv—2-re, és — az aktuálisan „Évzártá”- vá avanzsált — stúdióbeszélgetéssel akartak ráhangolódni a pezsgőbontásra. Hiszen a rádió minapi humorfesztiválján feltűnt Ayala és Brindisi, valamint Kiss István ötlete szerint kialakított kerekasztal különös vendégei — a közismert tévés személyiségeket megjelenítő bábfigurák — igencsak eredeti módon „méltatták” a tovahagyott esztendő — politikai rendszerváltást eredményező — történéseit. A Padolex-társulás pályázati próbaszáma — minden bizonnyal — csak az elvontabb, intellek- tuálisabb humor kedvelői előtt vizsgázott sikerrel. Közérthetőbben köszönt vissza a mindennapok valósága a kora esti és az éjszakai görbe tükrökből. Kern András, Koltai Róbert, Verebes István és barátaik által — a Dunahol- ding Rt. szponzorálásával -— készített „utolsó híradó” mindenekelőtt a viszontagságos sorsú hírmagazint, és a pénzszegény, átalakításra szoruló televíziót parodizálta találóan, de nem átallot- ta alaposan megváltozott életünk fonákságait sem pellengérre tűzni Láthattuk többek között — a pőrére vetkőzött köz- társasági elnököt a bi'zi •pultjánál, az egyetlen szál képviselővel is demokráciát játszó parlamentet, a kivonuló-visszatérő szovjet katonákat, a négergyáron meggazdagodott hazalátogató honfitársunkat. Árkus József Szuperbolá-ja ezúttal is friss volt és kellőképpen szellemes, átmentve a múltból műsorának legjobb hagyományait. A Déryné útrakél című összeállítás, — amely a normál napi fő műsoridőben tulajdonképpen a gerincét képezte a szilveszteri programnak — ki tudja hányadik emlékezés volt már a magyar nyelvű színjátszás kétszázadik évfordulójára. Szó se róla, a Kalmár Tibor rendezte zenés képeskönyv parádés szereposztásban — Agárdi Gábortól Zenthe Ferencig és Turay Idától Szinetáí Dóráig — mozgósította a mai színház- művészet színe-javát, számos generációját, sőt — egy remek ötlettel — még az eltávozottak közül is néhány kiválóságot. Az ekhós szekértől az ismét magánkézre jutott Pokol Bár-ig terjedő gondolati íven pergő ritmusban elhangzott, bemutatott dalok, táncok igazán kellemes szórakozást nyújtottak a könnyűzene népes táborának. A levezetésnek szánt éjfél utáni mulatságok nyilván megosztották a publikumot: az idősebbek inkább a párizsi Lidó látványos re- vüjére voksoltak, míg a zsengébb korúak a Budapest Sportcsarnok pop-rock koncertjét élvezték. A legemlékezetesebb tévés szilveszterük 1990-ben mindenesetre azoknak volt, akik nyertek a telefönos játékokon, vagy a Bongó-sorsoláson. Miért ne osztozhatnánk valamennyien — követve a műsorvezetőnek is bevált Katona Klárit — az ő örömükben. . . ? ! — csongrády — Hangversenydömping — Salgótarján. Igazán nem panaszkodhattak mostanában a zenebarátok: szinte minden napra jutott hangverseny az ünnepekben. Kapkodhatták a fejüket a hűséges hangverseny- látogatók: hova is menjenek? * Évzáró koncertet adott a Kohász Művelődési Házban a gyár fúvószenekara Boros Sándor vezetésével. Gazdag repertoárjukból játszottak magydr táncot, Her ingöt, polkát, filmzenét és indulót egyaránt. Legjobbak a szólószámok voltak: harsonán Kapi Gyula remekelt, a két trombitás versenyben pedig Szabó István és Boros István. A zenekar szívesen játssza (és egyre jobban) a „Volt egyszer egy vadnyugat" című film dallamait. A csúcsot a Radetzky-marsch jelentette, amely meghozta a lelkes kis közönség ütemes tapsát. * A szeretet ünnepét minden iskolában megtartották. A salgótarjáni zeneiskolában újszerű módon' tanszakonként ünnepeltek. Előbb „Fafúvós karácsony”-ra szólt az invitálás. Zsúfolásig megtelt a nagyterem. A karácsonyfa égőinek sejtelmes fényt melleti két kis pöttöm legényke kezdett furulyán és klarinéton. S, aztán volt ott betlehemezés, vers és tánc, kicsik és nagyok gyertyafényes éneke, zongora- és orgonaszó, no' meg csillag- szóró ... Végezetül a tanárok fúvósötöse elindította Beethoven Örömodáját, melyet azután együtt zengtek a résztvevők. összességében sziporkázóan szép volt a délután, csak arányaiban éppen a fafúvós tűnt kevésnek. * Másnap igazi hegedűs koncertet kaptunk a „Hegedűs karácsony"-nak kikiáltott ünnepélyen. Ilyet még nem láthatott Salgótarján közönsége! A város összes hegedűs növendéke együtt muzsikált, mint ahogyan azt a japánoktól láttuk. Előbb a legkisebbek alakítottak „tücsökzenekart”, majd a A SÁTÁN KÖZELÉBEN 1. Minden rossznak a megteremtője Korunkban a társadalomra egyre több veszély leselkedik. Ezek körébe tartozik a sátánizmus is. Miután ez elsősorban a fiatalok körében terjed, a NODISZ úgy gondolta, hogy a problémát közelebbről szükséges megvizsgálni, ha hatékonyan szeretnénk a jelenséggel szemben fellépni. Így került sor egy sátánista fiatallal arra a beszélgetésre, amelyet részletekben, szó szerint közlünk. További hozzáfűznivaló nincs, a következtetések levonását az olvasóra bízzuk. — Mi a sátánizmus? — A sátánizmus egy ősidők óta meglévő hitvallás. —• Ugyanolyan vallás, mint a többi? — Igen. — Mint például a katolicizmus? — Körülbelül. — Hogyan kezdődött a vallás? Mit tud róla? — Az ősidők idején kezdődött a sámánokkal, a varázslókkal. — És hogyan jutott el napjáinking? — Ugyanúgy, mint a tűzrakás tudománya, ösztön- szerűen. —• Tehát mindig volt az alapvető rossz, és az fokozatosan fejlődött tovább? — Igen. — És miért pont a fiatalok köréből vannak most sátánisták? — Szerintem most nekik van a legtöbb bajuk ebben-az országban, sőt, az egész világon. Ök nem bírják kiadni magukból a felgyülemlett. feszültséget, mint például a felnőttek. — Most itt Salgótarjánban is létezik egy sátánista csoport? nagyobbak játszottak együtt ideillő téli dalokat. Felcsendültek szóló- és kamaradarabok jelenlegi növendékek tolmácsolásában, majd idősebbek muzsikáltak: a hűséges visszajárok. A jól megszerkesztett kis műsor csúcspontja: a zeneiskola összes hegedűtanára együtt játszotta Gounod Ave Máriáját. Végezetül a csúcspontot itt is az összes közreműködő együttmuzsiká- lása, illetve éneke jelentette. * Salgótarjánban mindenképpen a fő „attrakciónak” a két karácsonyi koncert számított a katolikus főtemplomban. Az angyálkás meghívó nem pusztán dekoráció volt: a tartalmat ígérte, hiszen 130 „angyalka” szállott le a Kodály Zoltán Általános Iskolából és a Madách Imre Gimnáziumból, hogy csengő hangon karácsonyi gregorián dallamokat és más kórusműveket énekeljen az ünneplő tömegnek. Ezek után a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar lépett a pódiumra. Először Bach 51. kantátáját adták elő Vá— Arról nem tudok. — Csak külön, önálló személyek vannak? — Igen, ismerek közülük kettőt-hármat. — Tehát önök a sátánban hisznek. Mit jelent az, hogy hinni a sátánban? — Hogy magyarázzam meg ezt most? Ha ön hisz valamiben, akkor hogyan hisz benne? — Miért pont a sátánban kell hinni? Lehetne hinni Istenben, önmagukban, rengeteg dologban lehet hinni. Lehet hinni a jövőben, lehet hinni a múltban. De, miért pont a sátánban? — Aki sok mindenben csalódott az életben, az már nem hisz sok mindenben. — Muszáj mindig a rosszban hinni? — Ha például hisz a jóban és állandóan csalódik, radi Marianna szoprán- és Czeglédi Zsolt trombitaszólójával. A szerző d-moll kettősversenyét Bartusné Mile Mária (oboa) és Sándor László (hegedű) szólaltatta meg szép lírával. A legnagyobb vállalkozás mindenképpen Bach Magnificat ja! Hatalmas feladat! A zenekar győzte, a Liszt Ferenc Kamarakórus már nem mindenütt. A szólisták: Vá- radi Marianna, Gúthy Éva, Wiedemann Bernadett, Csá- nyi László és Kővári Csaba nagy igyekezettel vették fel a harcot a technikai és a hőmérsékleti nehézségekkel. Különösen Wiedemann Csaba (basszus) fejlődése figyelemre méltó. A karmester Deák András, stílusosan csembaló mellől dirigált. Imponáló a korhűségre való törekvés, de az apparátus ehhez még nem szokott hozzá. Lényegesen árnyaltabb, kifejezőbb hangokat sikerült kicsalogatni a zenekarból állva, mint a hangszer mellől. Summázva az est értékeit: feltétlenül jelentős eseményeként kell elkönyvelnünk a város kulturális életében. B. A. akkor miben hisz majd utána? — Hát a sátánban biztos nem! Mi a sátán ön szerint? — A sátán minden rossznak a megszemélyesítője. — ö testesíti meg a rosz- szat? — Igen. A gonoszt. — A sátán az egy külön személy, vagy mindenkiben benne él, vagy .. . hogyan van ez? — Mindenkiben alapfokon benne él. Ez olyan, mint az eredendő rossz. Olyan, mint ahogyan a Bibliában megmagyarázzák, hogy eredendő bűn: amit Ádám és Éva magára vállalt, eredendő bűn. Ez mindenkiben benne él. Van akiben kisebb fokon, van akiben már nagyon előrehaladott állapotban. — Tehát a sátán minden rosszat megszemélyesít és benne él mindig az emberben? — Igen. (folytatjuk) M. B. ZSEBNAPTÁR Rambósodunk A szuperman Rambo az RTL plusszon képes volt egymaga egy egész kisváros központját, benzinállomását stb. rövid időn belül felgyújtani, mert ,a helybeli rendőr rosszul bánt vele. Rambo Vietnamból jött, a háborúból érkezett a békés amerikai kisvárosba, ahol ezek megestek vele. De nem róla van szó. Annyi kis Rambót, mint amennyi szilveszter éjjelén a megyeszékhely utcáin, főként a városközpontban rob- bantgatott — Rambo sem láthatott vagy álmodhatott magának. Este héttől éjfél utánig dúlt a csata Salgótarján főterén és környékén, az állomás körül és a posta tájékán, a „főtéri tizenhármas” épület előtt és az IBUSZ mögött, ahol vagy ötven (nem több) suijyi suhanc többségében beszeszelve dobálta a kis robbanó tölteteket. Több száz robbanás éktelen zaja mellett búcsúzott az óévtől a város központja. Hogy ki árulta és hol, mennyiért a kis robbanó rakétákat — ez soha sem fog kiderülni. Látszottak ugyan ilyen-olyan árusok, de azok mind hosszú trombitácskákat árultak természetesen és török papírfezeket kis bojttal, szóval csupa ilyesmit, ami nem robbgn éktelen zajjal nagyobbat csattanva, mint a pisztolylövés. Persze meg lehet szokni ezt is. Mindent meg lehet szokni végeredményben. A polgár nézi a tévét, hallgatja a robbanásokat, és közben esetleg arra gondol, hogy „tavaly vagy tavalyelőtt egyetlen ilyen lövésszerű durranásra kijött volna magától is az URH”. Vagy valaki bejelentette volna. Talán ez az értelme az egésznek?! Hogy legyen hasonlítási alap: hogyan volt „régen” és, hogyan most, milyen lesz majd a jövő? A polgár esetleg végső elkeseredésében, mert a háborús ostromot emlékeiben felerősítő robbantássorozatot (órákig tart) a maga módján legalább meg akarja szüntetni — egy, két üres üveget odakészít az ablakpárkányra. És arra gondol elszánt daccal, hogy majd viszonozza a tüzet. Mert semmi más jele nincs annak, hogy Valaki(k) valahonnan beleavatkoznának. De igaz is, honnan? És kik? És milyen alapon. Az ugyan igaz, Hogy a kis bombácskák robbantgatása kimeríti a BTK néhány pontját és alpontját, többek között a garázdaságot, s ezeket már büntetni is lehet. De ki büntetne itt, amikor csak néhány élemedett korú mer errefelé járni és az is kényszerből, szinte átlopakodva a főtéren mindenütt a villanyvilágítás fényébe húzódva, bár így sincs teljesen biztonságban. Akármikor dobhatnak egy kis robbanórakétát a gallérja alá. A sunyi Rambók egész este és éjjel uralták a központot. Teljes zavartalanságban dobálták a rakétákat egymásra, vagy csak úgy a vakvilágba. Azt már tudták (a tévében beszélt róla egy rendőr feltűnő határozatlansággal), hogy szabálysértés amit tesznek. Tehát nem álltak ki rakétával a kézben. De velük szembe sem áll-t ki senki, semmi. A polgár kikészítette az üres palackot. Legközelebb odavágja közéjük. Aztán...?! (T. Pataki)
