Új Nógrád, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)
1990-12-12 / 214. szám
4 EEmnu LÁTÓHATÁR 1990. DECEMBER 12.. SZERDA POSTÁjmÓL Kié a gyarmati művelődési központ? Az ajtók — mint tudjuk jövés-menéskor sűrűn Használandók, s eddigi tapasztalataim szerint erre is, arra is egyaránt meg-: felelők. Mert, ugye, egy ajtón be is lehet menni, ki is lehet jönni, s ha nincs zárva egyik sem, teljesen mindegy, melyiken megyek be, és melyiken távozom. Vagy még- sefn ilyen egyszerű a dolog? A minap a balassagyarmati oktatási és nevelési centrumban jártam. A Szántó Gimnázium (és szakközépiskola) ajtaján mentem be egy szünetben, s pár percnyi beszélgetés után átsiettem a művelődési központ aulájába, mert az általam keresett, — egyébként szántós — diák ott tízóraizgatott. Becsengetés után megcéloztam az ajtót (félreértés ne essek: a művelődési központ ajtaját). Távozás előtt félreálltam, mert elég sokan igyekeztek beleié — gondolom —ebédelni. Amint kilépni készültem, mellettem termett egy zordon, portásképű alak, és nekem szegezte a kérdést: „Szántós?” Elmosolyodtam kérdésén. hiszen már nem vagyok diák (hogy sajnos-e, ezek után nem merném bizton állítani) és egy halk nemmel feleltem. „Hol jött be?"—folytatta a faggatózást a portásképű. „Az ajtón” — feleltem. (Hol másutt?!) „Akkor miért nem vette le a kabátját?!” — horkant fel újra. „Miért vettem volna le? — gondoltam magamban — hiszen néhány percnyi volt csupán és sietek is, úgyhogy...” „Hol jött be?!” — kiáltott rám a férfi. Meglepődtem, s illemtudóan közöltem, hogy a Szántó ajtaján (Isten bocsássa meg vétkemet), de sietnék...” „Akkor ott is menjen ki!!”—utasított a portásképű. „Itt nem lehet kimenni!” — tette hozzá és szúrós tekintetét a szemembe döfte. Teljesen elképedtem: Hogyhogy nem lehet kimenni? Akkora a demokrácia, hogy A Salgótarjáni Bányászati Múzeumban R. Tóth Sándor képei mmsm jbP már azon az ajtón sem közlekedhetek, amelyiken én akarok? Vagy vannak külön BE- és Kijárati nyílások? Nem értem... ■ Ismerősöm segítségemre sietett és karonfogva vezetett el — a másik ajtó irányába. „Mindig ezt csinálják” — legyintett lemondóan és rohant órára. „Mindig ezt csinálják”... De hát kik és miért? Miféle szabályok ezek az állítólag szabad világunkban? Végtére is kié az iskola (az ajtajával együtt) és kié a művelődési ház? Egy portásé, egy néhány fős vezetőségé, vagy az ifjúságé?! 18 éves vagyok és a jelek szerint nagyon naiv és buta, ha azt hiszem, hogy csak úgy szabadon járkálhatok az ajtóikon. A ÖVÉKÉN, mert a MIÉNK, legalábbis ilyen házszabályok (?!) mellett, soha nem lesz... Gvarmathv Stefánia ■n t m & ‘DÍSZTÁVl'R&T Gabriella lányunknak Salgótarjánba. a Lőwy S. út 8!ba! Sok örömet és boldog névnapot kívánunk: Anyu és Apu! ZSKBNAPTAR ZOMANCVIRAGOK Újabb divat volt (van?) kibontakozóban. A megnyitó nélküli megnyitó. A rendezők felrendezik a falakra, tablókra, posztamensekre a kiállítás anyagát, aztán ezzel megnyílt a tárlat. Nem a kenyeremet féltem, nem élek ebből, a közönséget látom becsapva. Csak úgy ,,odalökni” elé ■— mégsem való egy kiállítást! A divat valószínűleg két dologból is táplálkozik. Az egyik, hogy aki rendez ilyesmit — nem akar vagy nem tud! folytonosságot vállalni. Folytonosságot minden korábbival (kiállítással, megnyitóval, szokással, tárggyal, megnyitó személlyel, sorolhatnám). A másik, hogy a pártoskodás a műtermek népét és közvetlen közönségét is megosztotta. X. azért nem megy el..., mert Y... Sanyarú. Aki ilyesmit kultivál-művel elfelejt valamit. Hogy a nézőnek és főként talán még az alkotónak is, szüksége lehet arra, amit „hagyományos” megnyitónak tisztelünk. Vagy elvetünk. De azért tudnunk kell, hogy miközben ily módon „felértékeljük”, a nézőközönséget (nincs szüksége erre), le is nézzük éppen a közönséget. Mert így is lehet: ..minek az neki...?” Nagy dolog az egyéni vélemény. De nem ebben a formában kell meggyökereteztetni. Mindez azon a zománckép- kiállításon, megnyitón jutott eszembe, ahol (Sziigyben) a helyi új iskola kedves gyerekkórusa elénekelt néhány dalt. közöttük egy rimaszombati szövegűt is; ahol Fogarasi Béla balassagyarmati zenedei tanár, gitárművész pengette „ördögi” gyorsasággal, lendülettel spanyol—japán klasszikus gitárjának húrját: ahol a közeli város, Balassagyarmat legjelesebb iskolájának, a Balassi Gimnáziumnak számos tanára volt jelen, sőt, ahol a város új díszpolgárát. Farkas András festőművészt is a közönség soraiban láttam. Nagy Márta zománcképei a nemrégiben kialakított jó hangulatú teremben, a valamikor megyeháza őrépületeinek egyikében kerültek a falra a szügyi önkormányzat, az iskola és a művelődés helybeli munkásai révén. Ők boldogok voltak, érthetően örültek, hogy szinte megtelt a terem a közeli városbeliekkel és a szügyiekkel. A képeknek talán valóban egyre megy. Hogy sokan vagy kevesen nézik-e őket. Itt most sokan voltak és talán senki nem bánta meg, hogy estéjének egy részét erre áldozta. A zománcképek nem olyanok, mint az akvarell, aminek avatott mestere a gyarmati tanár-festőművész Nagy Márta. Erőteljesen összegező, több benne mindennél az esetlegesség. Amit a festéskor a lemezre felvisz a művész -—a tűzben mást ered- • ményez(het) annál, mint amire számított. A tarjáni zománcművé szeli műhely (Czinke Ferenc festőművész és a gyár, a „zim”), az ipar segítségével juttat vissza valamit a művészetnek. Ahonnan a zománc díszítő elemként vagy kétezer évvel ezelőtt elindult. Nagy Márta zománcvirágai, rippl-rónais összegező tájai gyö-, nyörködtetnek. Elfelejtetik az emberrel, hogy a zománc ipari lett. És hogy akként gyakorta mily’ ízléstelen. (T. Pataki) HOGYAN LETT MEGYESZEKHELY SALGÓTARJÁN? (2.) Megígértetett 1945 utáni korai időszakban is előfordultak lényegtelennek minősíthető közigazgatási változások Magyarországon. Nógrád megye esetében elöljáróban is elmondható, az esetleges megyeszékhely-változás váratlanul robbant be az 1946-os év politikai életébe. Az 1946-os év az új rendszer 'szempontjából is rendkívül mozgalmas, sok politikai és gazdasági feszültséggel jellemezhető. 1946. február 1-jén kiáltották ki a Magyar Köztársaságot és választották meg elnökét, Tildy Zoltánt. Megalakult Nagy Ferenc kisgazdapárti kormánya, létrejött a baloldali politikai erők együttműködése, színtere a Baloldali Blokk. A miniszterelnök Moszkvában, Washingtonban, Londonban járt. Szeptember végén összeült az MKP ül. kongresszusa. Májusban sor került a szénbányák államosítására, augusztusban bevezetésre került a forint. Az előremutató döntéseket a gondok sorozata kísérte: a bányák veszteségesen termeltek, jelentős volt az országban a munkanélküliség. A nagy aszály következményeként is tovább romlott az amúgy is rossz közélelmezés, a közhangulat. Mindezek a tények rányomták a bélyeget az 1946. október 20- i salgótarjáni nagygyűlés hangulatára is, amelyen a szónok Rákosi Mátyás, az MKP főtitkára, miniszterelnök-helyettes volt. A gyűlés résztvevői, a város és a környék falvaibái itt dolgozó üzemi munkások, bányászok között érzékelhető volt a türelmetlenség. Nem kapták meg a prémiumszenet, rossz volt a szén minősége, keserű volt az olaj. rosszak voltak a bányai szerszámok. Mindezt szóvá tették ott. ahol erre lehetőségük volt. A feszült hangulatú nagygyűlés szónoka — noha a nemrégen lezajlott MKP-kongresszus eredményességéről szólt hangsúlyosan — ezeket a konkrét tényeket sem tudta megkerülni. Megoldásul kínálkozó eszközöknek nem volt birtokában, így—'meggyőződésem — kénytelen volt improvizálni a csendesítés érdekében. A nagygyűlésről tudósító újságíró szavai ezt a helyzetet látszanak igazolni. Tudósítását úgy zárta le: ,,Két örvendetes hírt jelentett be ezután Rákosi Mátyás. Az egyik: a bányászokat rövidesen bőr- és textilárukkal fogják ellátni. A másik: a megye székhelye Salgótarján''. A tudósításban leírtak második része is vissz hangtalan maradt ekkor, nem váltott ki politikai érdeklődést sem. A bejelentést követően hosszú hónapokig a nyilvánosság előtt nem is esett szó róla. így volt ez egészen 1947 közepéig. Ekkor a választásokra készülve az új kormányprogramba is bekerült a közigazgatási reform igénye, az ,,önkormányzati élet fejlesztése’'. Az egy évvel ezelőtti főtitkári ígéret alkalomszerűségét és bizonytalanságát jelezte az is, hogy 1947júniusában, a megyei hároméves terv kidolgozása során még úgy fogalmaztak a helyi vezetők a terv fejlesztési témájú pontjai között, hogy ,,a megyeszékhely áthelyezésének gondolata is felvetődött’ ’. A bizonytalanságok között a fordulat 1948 után, az eredeti bejelentéstől számított jó két év múlva, az MDP I. kongresszusát követően történt. Az alkotmány szellemének megfelelően új közigazgatási szabályozás vette kezdetét. Alapja . ,a gazdasági szempontok közigazgatásba való átvitele'1. Azaz az új közigazgatási határok kijelölésénél ,,a gazdasági adottságokat, a tervgazdaság követelményét” érvényesítették, amely meghatározó szempont lett „a megyeszékhelyek kijelölésénél is’ ’. Az alkotmányban a kormányrendeletekben foglaltak a szovjet rendszer gondolatait, követelményeit utánozták. A korábbi főtitkári ígéret elől így, ha lassan is, de elhárulni látszódott a gátló jogi akadály. Salgótarján, mint a megye bányászati, ipari központja,,kivédhetetlenül’ ’ tudott eleget tenni az ott megfogalmazott gazdasági követelményeknek. Szkladán Ágoston, az utolsó nógrádi főispán Dr. Kovács Jenő alispán A központi közigazgatás átszervezéséhez kapcsolódó érvrendszerben kifejezett politikai ok nem szerepelt. Az bizonyos mértéktartásról tanúskodott. Úgy tűnt azonban, hogy me gye központi feladathoz szükséges három feltétel—a politikai, a gazdasági, a közigazgatási vonzás — részleges hiánya a rendelet meghozóit nem zavarta, annál inkább az utódokat. Csak a gazdasági tényezőre való hivatkozás nem is elégítette ki őket. Ezzel, és nem mással, lehet indokolni, hogy később, a hetvenes évek elején a város történetét feldolgozó monográfia már így írt: ,,A Megyei Tanács székhelye a munkáshatalomnak mély gyökereket biztosító,jelentős forradalmi munkásosztállyal rendelkező Salgótarján lett". Az egyébként is tanulságos idézetből most csak annyit hangsúlyozok: a döntésnél mind a három elem együttes jelenlétét kellett mérlegelni, ez az utólagos minősítés, csak egyet, a politikai érvet hangsúlyozza kizárólagosan. A város lakossága állíthatóéin minden örömérzés nélkül vette tudomásul a felsőbb fórumokon meghozott döntést. A mindennapjaiban sem igazságtételként, sem teherként, sem a várható fejlődés jeleként nem nyugtázta az új státus elnyerését. Hasonló hangulatú volt a helyzet Balassagyarmaton is. Ugyanis a döntést tudomásul vették. írott vagy más hiteles forrás hiányában késői—pontatlan, mert nem igazolható—minősítésnek tartom a várostörténeti feldolgozás ama passzusát, amely úgy fogalmazott, hogy a megyeszékhely áthelyezésével összefüggésben ,,a város lakosságának nagy része méltatlankodott, a szó szoros értelmében zúgolódott''. Az 1949. december 14-i Magyar Közlönyben jelent meg a kormányhatározatban fehéren-feketén: , flóg rád megye székhelye: Salgótarján". A rövid mondatban leírt követelmény teljesítése nem kis gondot okozott az államapparátusnak. A megyei közigazgatáshoz, az új választások előkészítéséhez szükséges feltételek nem voltak meg Salgótarjánban. (Folytatjuk) ' Dr! Horváth István
