Új Nógrád, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)
1990-11-21 / 196. szám
4 unrnznj KULTÚRA 1990. NOVEMBER 21.. SZERDA Féltés -1989 Fotó: Krosné Kupka Edith keze ügyében van egy varázssíp.) Hegedűs, Morgan.xaráííssípja a festészet. 17 éves volt, amikor Dönci bácsi szakkörében először került a rajztábla mellé. Ösztönösen rajzolt. A mester néha elmondta mit, hogyan kell csinálni. Egyszer megváltozott minden.- Azt hittem, hogy haragszik - emlékezik vissza Hegedűs Morgan. Kérdésére, hogy miért nem kap instrukciót, meglepő választ kapott: „Ebbe nem lehet bele1 nyúlni, harcolj meg érte. Most már háborúznod kell önmagaddal.” Amióta elhangzottak ezek a szavak, ez így is van. A katonaévek szellemi leépülésének riasztó valóságán is a művészet segítette át. Aztán azt hitte jó lesz kezdheti iszonyatos energiával dolgozik,, szinte kínozza a képet, míg olyanná nem válik, mint Ö. Munkái figyelmeztető kiáltások, sikolyok az emberek felé. Nem az önmaguknak is jóságot hazudó emberek ízlését elégítik ki. Mindegyik egy felszólítás, hogy próbáljunk jobbak lenni, próbáljuk meg elviselni egymást. Állatai, megszemélyesült fái, gombái, tükörtojásai, útelzáró sorompói mind arra figyelmeztetnek, hogy együtt kell élnünk. Hegedűs Morgan festőművész képeiből november 15-én, a József Attila Művelődési Központ klubtermében nyílt kiállítás. Az érdeklődők a hó végéig tekinthetik meg a tárlatot. H. Sz. Á. Magyar kiraly-idyllek Krúdy Gyula és a könyvritkaságok kedvelői számára jó hír ez a könyvecske. A Nógrádból elszármazott Praznovszky Mihály szerkesztésében most jelent meg Veszprémben Krúdy Gyula Magyar király- idyllek című karcsú kötete, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei Csoportja, valamint a Prospektus GM kiadásában. Az ezer példányból száz kötet számozott. Ez utóbbi a könyvgyűjtők figyelmére tarthat igényt. A nógrádi olvasók számára még az is megemlítendő, hogy a könyvecske borítóját a Salgótarjánban élő Czinke Ferenc rajzolta. Az utószót pedig Krúdy Zsuzsa, az író leánya írta. Érdekes a könyv megjelenésének előtörténete is, amiről a szerkesztő, Praznovszky Mihály számol be. Eszerint, az író és leánya után kellett egy harmadik segítőtárs is a megjelenéshez: a nyomdász. Nem sokat kellett keresgélnie a gombamódra szaporodó tipográfiai műhelyek között a szerkesztőnek. Szentendrei Zoltán a jónevű és magas színvonalon dolgozó Prospektus GM vezetője megértette, az irodalmi örökség állandó értékeinek eljuttatása az olvasókhoz különösen a mai időkben létfontosságú. Nem engedhetjük meg, hogy hovatovább csak piff-puff tákolmányok, szirupos leányregények, Cilike-történetek jussanak el gyermekeink könyvespolcaira. A mai tipográfus is tartozik annyival a szakmájának, hogy valódi értékeket tartalmazó könyveket adjon ki. Ei bizony mások számára is tanulság lehetne. A könyvecske olyan történeteket is tartalmaz, amelyek még Krúdy Gyula életműkiadásában sem jelentek meg. Iskola és intézet együttműködése Felsőpetényben Negyvenegy alsós kisdiák tanul a Felsőpetényi Általános Iskolában, öt nevelő irányításával. Az első és harmadik osztály, valamint a második és negyedik osztály tanul egy-egy tanulócsoportban. Oktatják az iskolában a szlovák nyelvet. A szülők háromnegyed része nyilatkozott erről, illetve kérte e nemzetiségi nyelv tanítását. Pillanatnyilag gond, hogy a nyelvszakos nevelő gyesen van. Helyettesítését az egyik községi óvónő végzi, színvonalasan. Értékes pedagógiai szakmai kapcsolatról kell szólni, amely az osztatlan kisiskola és a nagyhírű, intézmény a felsőpetényi gyermekotthon együttműködé- : séből jött létre. Hasonló szakmai munka folyik az intézet és a Nőtincsi Általános Iskola között ■ is. Lényege, hogy az iskolaérett ! és iskolaköteles gyermekek a nevelőotthonból a községi iskolában végezhetik általános iskolai tanulmányaikat. Kikerülve az intézet falai közül, hasonló korú diáktársaikkal élik a kisiskolá- \ sok mindennapi életét. A felsőpetényi elsősök. Álló sor: Hemző Edit, Bartos Andrea, Urban Ildikó, Laczkovszki Nikoletta, Brinyiczki Kitti. Ülnek: Plahi Ágota, Kalocsai Attila, Szabó Krisztián, Szabó Zoltán, Bujaki Gábor, Paulovts András, Torma István, Androvics Richárd. Tanítónő: Nagy Judit. Holnapi számunkban a tolmácsi elsősökről olvashatnak. Túl a második X-en Egy vasárnap délelőtt a József Attila Művelődési Központban. Gyermekeimmel ülök a nézőtér soraiban. Kínosan érzem magam: többen is eljöhettek volna. Népzeneblokkal kezd a Kaláka együttes, mely az elmúlt évadban ünnepelte 20. születésnapját. Most koncertjükön, azért kapjuk a hízelgő „nagy nap a mai” - beköszöntőt. Még szívesen hallgatnám a népzenét, de a Kaláka a gyerekekhez fordul, nekik játszik. Dallal idézik a nyarat, megénekeltetik a gyereksereget, s közben valódi táblán készül egy valódi rajz is. Aztán énekszóval, „síppal-dobbal” felvonultatnak előttünk mindenféle állatot orrszarvút, pumát, oroszlánt, a hangyászt, kengurut, majmokat (majomjellemeket) és az egyik lemezük címadóját, a pelikánt. (Ez aranylemez lett). A díszes seregszemlét jellegzetes hangeffektusokkal teszik el- képzelhetőbbé, amelyeket különleges hangszerekből varázsolnak elő. Mindjárt a hangszereket is úgy válogatják ki, hogy az az országot, a vidéket, a hangulatot, a főszereplő hangját és mozgását a leginkább kifejezze. így ismerkedhetünk meg az afrikai kalim- bával, tatu páncéljából készített pengetőssel Dél-Amerikából, a délkelet-ázsiai teknősbékagitár- ral, a toló síppal, és jó néhány ritmushangszerrel. Közben a zenekar röpke ismeretterjesztést tartva bemutatja a pánsípot, a dorombot és a dudát, no meg a két kanalat, amit azután otthon is kell próbálni. „Népnevei” a zenekar, finoman ránkerőltetve népművelési szándékait. A vége felé bemutatkoznak maguk is: az alapító tagok Gryl- lus Dániel, Radványi Balázs és a később hozzájuk csatlakozó Hu- zella Péter és Becze Gábor. Zárószámukkal újra megénekeltetik a már feloldódott közönséget. A bensőséges koncert után Radványi Balázzsal beszélgettünk.- Ha végig tekintünk a 20-21 éven, a Kalákának nincs mit szégyellnie a jelenlegi nagy változások közepette sem. Jól gondolom?- Ez így igaz. Mi sem az ORI- hoz, sem a rádióhoz nem köteleztük el magunkat; sehová nem csapódtunk. Fix fizetést sehonnan nem kaptunk; az alkalmankénti meghívásokból éltünk.- Ez azért egyfajta létbizonytalanság. Nem?- Hála istennek mindig volt annyi meghívás, hogy efféle gondokkal nem kellett megküzde- nünk. Először országon belül, majd külföldre is invitáltak sokszor.- S ha ez nem sikerül, még marad a „rendes, becsületes szakma ”, ahogy mondani szokás.- Mi hallgattunk a szüléinkre: tanultunk. Mindnyájan valamilyen felsőfokú iskolát, egyetemet végeztünk. így Dani statikus, Péter építész, én földmérő vagyok, Gábor pedig a konzervatórium jazz tanszakát végezte.- Mikor kötelezték el magukat véglegesen a zene mellett?- Tulajdonképpen már az egyetemi évek alatt együtt muzsikáltunk. A diploma után pedig végérvényesen emellett döntöttünk.- Hogyan tettek szert ilyen különleges és ennyi hangszerre? Mennyi is van?- Körülbelül 50! A gyűjtés már szenvedélyünk. Napi díjainkat, zsebpénzünket erre fordítottuk.- Egyfajta missziót teljesítenek a különféle folklóranyagok megismertetésével. Gondolok itt nemcsak a hangszerek bemutatására, hanem arra is, hogy az egyes állatokat és környezetüket a vidék hangulatát felidéző motívumokkal elevenítik meg.- Ez tudatos. Mindig is igyekeztünk ellesni az ottani életérzéseket. Az élet nagy tanítómester. Mi pedig jó reprodukáló készséggel voltun k-vagyunk megáldva.- Lemezek? Hányadikon is jutottak túl?- A tizediken. De elkészültek már a 11. felvételei is, környezet- védelmi témában. „De szép is a nagy természet” címmel.- Túl a második X-en boldog most a Kaláka?- Feltétlen. Sok felkérésünk van. Például az Országos Filharmónia a bérletes sorozatokba minket is „benyomott”, feltételezhetően azért, hogy a klasszikus zene befogadására előkészítse a gyerekeket. Mi ezt szívből vállaljuk és tesszük, mert mi is ebből táplálkozunk. Beoltottak minket még a zenei általánosban. Kodály szellemét követjük és nem hagyjuk eltorzítani! Boros Ágnes PTi mm Hegedűs Morgan munkássága A művészi tökéletest sokáig az ókori Görögország mitológiájának kőbe álmodott emlékeiben látták. Minden elkészült alkotást hozzájuk mértek. A múlt században már igyekeztek a műveket korunk tükrében vizsgálni. Senki sem lépheti túl saját korát, ez igaz, de napjainkban az egyén s leginkább a művész igyekszik minden kötelékét eltépni. Nem követ sémákat, bordái szétfeszítésével magát fröccsenti a vászonra. Ilyen Ő is, az ösztönétől vezérelt, a világ rengetegében magányosan kóborló farkas. Üvölt, hogy mindenki meghallja. Budapesten született 1953.. február 6- án. 5 éves volt, mikor a kihívások városába, Salgótarjánba költözött szüleivel. Már 16 évesen embernek kellett maradnia, s Iványi Ödön szakkörét választva, a művészet segítségével jutott túl az első próbán. (A királyfi megy, mendegél, az üveghegyen is túl. Csak magára számíthat, de néha neki festészet nélkül is, többet ér a pénz. Egy év múlva mégis átrendezte szobáját. Több mint tízéves konok kísérletezés után, főiskola nélkül, saját törvényeire figyelve, művésznek érezheti magát. A római akvarell biennáléra 1984-ben elküldte egyik festményét, majd 1986-ban, 88-ban és 90-ben is. Háromszor nyert díjat, bizonyítva, hogy jó úton jár. Pedig nem is az akvarell a legkedvesebb számára. „Az olaj a legnemesebb anyag. Mindig szerettem volna kipróbálni Dönci bácsinál is. Aztán bevásároltam magamnak.” Nem eltanulta, vagy megtanulta mit és hogyan kell festeni, hanem kitalálta. Addig küzdött magával s az anyaggal míg képei sugározni kezdtek. Gondolatai, érzelmei, beterítik nagyméretű képeit. Mikor fest, a világ megszűnik körülötte, csak a vászonnal társalog. Néha a nagy tábla elutasítóan fehérük előtte, nem engedi magához. Mikor mégis elHiába a dicséretes vállalkozás, amelyet a szorgalom és a gyűjtőszenvedély éltet, ha a falak mentén a sarkokban felültötte fejét a salétrom. Barják Gyulának most ez a legnagyobb gondja, hogy a tél beállta előtt, hogyan mentse át gyűjteményét jobb időkre. A nem éppen szívderítő állapot elKrúdy-könyvecske Veszprémből Tarjánban járt aKaláka Képeslapgyűjtő Nagybátonyban Veszni hagyni sokkal könnyebb? Őnagysága Pisák Katicza úrhölgynek küldi Csávosra szívhez- szóló üzenetét, hódolója Miczi Temesvárról... A gyönyörű szép, kőnyomatos, vízzel festett képeslap 1890- ből való. Másik érdekesség a század előtt kiadott lap, rajta Szent Hubertus, akinek karácsony éjszakáján jelent meg a fehér szarvas. Ritkaságszámbamenő az az átvilágítós lap, amely nappali és mesterséges fényre mást-mást mutat szemlélőjének. Mindez csak csepp a tengerből, Barják Gyula képeslapgyűjtő tízezer darabos gyűjteményéből. Két helyiségben - helyhiány miatt - csak kétezret helyezett el a falakon, üveglap alatt. A többi fiókokban hever. A falak mentén különböző használati eszközök: móringlá- dák, kommenciós véka, - melyben a falusi mester munkáját mérték ki terményben - drótozott cserépfazék, a paraszti munka szerszámai, megannyi tárgyi emlék a palóc múltból. Nagy- bátony-faluban csodáljuk Barják Gyula „házimúzeumát”. Saját portáján, nem kis munkával két helyiséget alakított ki arra a célra, hogy közkinccsé, mások számára is elérhetővé tegye értékes gyűjteményét. Azt a mesevilágot, vagy inkább élő történelmet, amely a honfoglalástól napjainkig elevenedik meg a látogatók előtt. Tíz év munkája, mérhetetlen idő,- energia, és nem utolsósorban pénz fekszik benne.- Nem dobozos gyűjtő vagyok. Nem magamnak, másoknak szeretnék örömet szerezni. Sokat kilincseltem különböző helyeken gazdát keresve, hol lehetne biztonságban az egész képeslapgyűjtemény? Érveltem művelődéssel, idegenforgalommal, reklámlehetőséggel, de eddig hasztalan. Ezért is építettem itthon ezt a két palóc szobát, amely minden látogató előtt nyitva áll, s szerény személyemben még „tárlatvezetést” is nyújtok. Eddig hatezer látogatója volt a Barják-féle múzeumnak. S a vendégkönyvi bejegyzések szerint japán néprajzkutatótól hamburgi pedagógusházaspáron keresztül kézdivásárhelyi gyűjtő kolléga is kíváncsi volt a gyűjteményre, amely hétköznap délutánonként, vasárnap egész nap látogatható. Barják Gyula: Nem dobozos gyűjtő vagyok... másoknak szeretnék örömet szerezni. Kép: Mikuska lenére örök optimistaként új terveket sző.- Bízom a_ helyi önkormányzatban. Talán szót tudunk érteni a jó cél érdekében: biztonságos helyre vinni az anyagot, ahol állandó kiállítása lehetne, s továbbra is bővíthető lenne. Természetesen pénzbefektetéssel! Intézményeket és magánvállalkozókat szeretnék megnyerni az ügynek. Lehet, hogy vannak, akik úgy gondolják, veszni hagyni sokkal könnyebb... Én mégsem adom fel.-szgysáM *«"* g§gMt hü «pn ■ % -A ggft *™w ttfl r- sys I*** mm Z S
